Somogyi Néplap, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-18 / 221. szám

SOMOGTI NÉPLAP 5 Vasárnap, 1966. szeptember W. KONGRESSZUSRA KÉSZÜLÜNK Beleszólás vagy vezetés A PÄRTMUNKA MÓD­SZEREI, stílusa alatt nem a párt által elvégzendő fel­adatok tartalmát, a párt te­vékenységének célját értjük, hanem e tevékenység mód­ját, a feladatok végrehajtá­sának mikéntjét. A tartalom és a forma dialektikája ér­vényesül ebben is a maga törvényei szerint. Ezúttal is a tartalom a meghatározó, az, amely keresi és megta­lálja a maga kifejezési, meg­jelenési formáját. Ami a tartalmi oldalt il­leti: pártunk politikája vál­tozatlanul a szocializmus teljes fölépítésére irányul. E fő politikai cél alapján, an­nak elérése érdekében, azért, hogy tovább és gyorsabban növeljük az ország gazdasá­gi erejét, hogy gyorsabban gyarapodjék a nemzeti va­gyon, s ennek alapján meg­gyorsuljon a dolgozók élet- színvonalának emelkedése is, megvalósítjuk a gazdaságirá­nyítás új rendszerét. A re­form eddigi politikánk szer­ves folytatása ugyan, de mégis egy sor elméleti, gaz­daságpolitikai, munkamód­szerbeli változást jelent A központi Bizottság július 3-i határozata utal arra, jgy a >►gazdasági reformmal összhangban tovább kell tö­kéletesíteni szocialista tár­sadalmunk politikai szerve­zetét is. < AMI A PART HELYZE­TÉT ILLETI: a szocializmus építésének vitathatatlan alap­elve, történelmileg szükség- szerű föltétele a párt vezető szerepe. A változás csak annyi, hogy mivel az előt­tünk álló időszakban a gaz­dasági és kulturális építő­munka feladatai bonyolulab- bá válnak, azok nagyobb szervezettséget, tudatosságot igényelnek: tehát a tudatos­ságot és szervezettséget meg­testesítő marxista—leninista párt vezető szerepének is nö­vekednie kell. A dolognak ez az oldala nem vita tár­gya. • Annál szükségesebb vitázni e vezető szerep érvényesülé­sének hogyanján, azaz: a párt munkastílusán. A párt­nak a gazdasági életben gya­korolt vezető szerepe elsősor­ban a Központi Bizottság ál­tal kidolgozott gazdaságpoli­tikai elveken keresztül érvé­nyesül. Az alsóbb pártszerve­zetek a maguk területén a vezetésre alkalmas káderek kiválasztásával, az. ellenőr­zéssel. a termelőmunkához szükséges egyéb (szubjektív föl+ételek biztosításéval ve­szik ki részüket. Arra pél­dául semmi szükség, hogy a műhely alapszervezete tech­nológiai kérdésekben dönt­sön. A gyár pártbizottsága azonban a jövőben is vizs­gálni fogja, hogy — mondjuk — megtesznek-e mindent a gazdasági vezetők a korszerű technológia bevezetéséért. Vagy egy másik, ugyancsak leegyszerűsített példia: az üzemi pártbizottság titkára a jövőben nem fogja megtenni, hogy a tervteljesítés érdeké­ben maga szaladgáljon a kooperáló üzemekhez a hiányzó anyagért, alkatré­szért. Ez a piaci kapcsola­tok, szerződések rendszere alapján az üzem gazdasági vezetőinek lesz kizárólagos gondja. Hogy azonban ezt jól csinálják-e, azt bizony az illetékes pártszervek a jövő­ben is elemezni fogják, egész addig, hogy az esetleg erre alkalmatlan gazdasági vezető leváltását is kezdeményezik. A párt munkastílusának kor­szerűsítésénél abból indulunk M, hogy tudjuk: a gazdasági mechanizmus reformja sem csodaszer. Megvalósításának eredményessége a dolgozóktól, nem kis mértékben a kommu­nistáktól függ. Ezért a párt­munkában a kezdeményezés­nek, a tömegek mozgósításá­nak, a kommunisták szemé­lyes példamutatásának és kö­vetkezetességének, a szocialis­ta öntudat megnyilvánulásai­nak semmivel sem lesz kisebb szerepe, mint eddig. A PART A JÖVŐBEN úgy fejleszti munkanjődszereit, hogy a tudományos elemzés, az elvi, politikai irányítás mel­lett a helyesen kidolgozott po­litika megvalósítására szervez­hesse és mozgósíthassa a tö­megeket. Az államhatalmi és államigazgatási szervek oly mértékben megerősödtek, hogy nincs ma már szükség a párt- szervezetek operatív jellegű közreműködésére a gazdasági és a kulturális életben, tehát az eddig meglévő bizonyos fo­kú párhumazosságra sem. A párt alakuló új munkastílusá­nak egyik jellemző vonása, hogy jobban támaszkodik a dolgozók tömegeit felölelő szakszervezetekre, az ifjúsági szervezetre, a Népfrontra, va­lamint a többi tömegszervezet­re és mozgalomra is. A munkamódszerek változá­sa, korszerűsítése, a szocialista demokrácia minden területen való erősítése egyet jelent az igazi »-beleszólással«: a párt vezető szerepének fokozódásá­val. „Matek" órán: szilvaszedés Utótáborozáson a középiskolások Ezen a fán több a lány, mint a szilva. — Ilyenkor nehezebb már megszedni a ládákat — mond­ják —, ez már az utolja. Ottjártunkkor második nap­ja dolgoztak a szilvásban a lengyeltóti Kállai Éva leány­tábor utótáborozói, a kapos­vári Táncsics Gimnázium lá­nyai. Száztízen mentek ki a gazdaságba Kaposvárról. — Tanáraink közül sokan azt hitték, hogy nyaralni jö­vünk — jegyzi meg az egyik lány —, sok tanulni valót kap­tunk. Hát a nyaralásból annyi az igaz, hogy valóban nyárias az idő. Ragyogó napsütés van, a bikinis és overallos lányok a nyári építőtáborozás hangula­tát idézik. Szilvaosztályozás közben ta­láljuk Kálmán Marika brigád­ját. Ügyesek voltak ma, még nincs dél, de már három lá­dával szedtek fejenként. — öreg mezőgazdasági mun­kások vagyunk — mondja a brigádvezető. — Már voltunk itt a nyáron építőtáborban. Exportra válogatják a lányok a szilvát. Mit ér az alsóbogáti kommunisták szava? Megszűnnek a MEKALOR-olaj beszerzési nehézségei Készpénzért is árusítják Gyorsan népszerűvé vált az el­múlt években országszerte az olaj­fűtés, nemcsak a közületeknél, ha­nem a lakosság körében is. Sók ezren vásároltak MEKALOR olaj­kályhát, mivel ez az olcsó és tisz­ta fűtési mód igen előnyös, külö­nösen ott, ahol a tűzrakásra kevés idő jut. Az örömbe azonban időn­ként üröm is vegyült, mivel sokak­nak az olaj beszerzése gondot oko­zott. Vidéken kevés helyen árusí­tottak MEKALOR olajbélyeget, és legtöbbször a bélyegeladó hely és a kiszolgáló kút nem egy helységben volt. így azután gyakorta öt-tíz kilométeres fölösleges utat is meg kellett tenni a tüzelőanyagért. Bu­dapesten, ahol házhoz is szállítják a MEKALOR-olaj at, gyakran a té­li hónapokban a rossz útviszonyok akadályozták a folyamatos ellátást. Az AFOR Asványolajforgalmi Vállalat ezért az idén a meg telelő készletek biztosítása mellett az el­látás rendszerén is változtatott. Ebben a fűtési szezonban már a fővárosban a házhoz szállításon kívül a fogyasztók készpénzért is megvásárolhatják a tüzelőolajat minden olyan üzemanyagtöltő ál­lomáson, ahol gázolajat is árusíta­nak. Természetesen a már ismert házhoz szállítás továbbra is műkö­dik, literenként két forint húsz fil­lérért a megrendelést követő máso­dik napon a fogyasztók lakására kiviszik a kívánt mennyiséget. A töltőállomásoknál vásárolt olaj ára literenként 1,90 Ft. Az új árusítási rendszer különö­sen a vidéki fogyasztóknak ked­vez A korábbi rendszerben meg­szokott fölösleges utazgatás meg­szűnik hiszen szeptember elsejé­től már a vidéki MEKALOR-t.uiaj- donosok is készoénzért szerezhetik be a tüzelőolajat. A most életbe lépett rendelke­zés országosan 112 000 kálvhatulaj- donost érint, köztük 23 000 buda­pestit. Az ellátásról szóló tájékoztatás kapcsán az AFOR felhívja a fo­gyasztók figyelmét a MEKALOR kályhák szakszerű kezelésére is. Az olajkályha ugyanis sok előnye mellett veszélyesebb, mint a ha­gyományos kályhák, és így gondo­sabb bánásmódot igényel. Elsősor­ban a betöltésre kerülő olajra kell ügyelni. Csak tiszta, üledékmentes és vízmentes olajat szabad a kály­ha tartályába tölteni. Ha szennye­zett olaj jut a kályhába, a készü­lék eltömődhet, ilyenkor az égés tökéletlen, az olaj kormoz, és a tálcán koksz képződik. A dugulást házilag úgy lehet megszüntetni, hogy egy rész petróleumot és négy rész MEKALOR-olaj at tartalmazó keveréket öntünk a tartályba, és ez kioldja az üledéket. Különösen kell ügyelni arra, hogy víz ne ke­rüljön a készülékbe. A vizet ugyanis csak szakember tudja el­távolítani az úszó szétszedésével, és ez időt vesz igénybe. Nem mindegy, hogy hol tároljuk a MEKALOR háztartási olajat. Fű- tetlen, hideg helyen ugyanis mer 0 C-foknál kenőcsös anyaggá der­med. Az ilyen olaj már csak úgy használható, ha betöltés előtt íöl- melegítjük, és a keletkezett olaj­üledéket felkeverjük. A ^melegí­tést azonban közvetlenül lánggal vagy villamos fűtőberendezéssel nem szabad végezni a tűzveszély miatt. A megdermedt fűtőanyagot meleg helyre kell vinni, ahol e^v nap alatt fölmelegszik a megfelelő hőmérsékletre. Sok fogyasztanak gondot okoz az is, hogy az olaj színe száfitmé nyonként változik. Nos, ennek tü­zelési szempontból semmi jelentő­sége nincs. Mint az AFOR közölte, a MEKALOR-olaj színe a világos- sárgától egészen a sötétbarnáig változhat, minősége, fűtőértéke vi­szont változatlan. (—) Huszonkilenc párttag dolgo­zik az öreglaki Állami Gaz­daság alsóbogáti kerületében. Vezetőségválasztó taggyűlésü­kön két év munkáját mérle­gelték. Mi minden került szóba ezen az ötórás tanácskozáson! Régen hallottam ilyen féltő szeretet­tel beszélni a munkáról, a ki­használható lehetőségekről, az ösztönzés formáiról, az együvé tartozásról és a fiatalságról. Ha mérlegre tenném a sertés­gondozó, a gyalogmunkás, a mérnök, a szerelő, a gépkocsi­vezető vagy a kerületvezeíő mondatait, úgy érzem, egyenlő súlyúak lennének, mert mind a tizenhárom felszólaló azonos célról gondolkodott és beszélt. Három héttel korábban ugyanebben a teremben ta­nácskoztak. Akikor ezt kérdez­te egyikük: — Mit ér a mi szavunk az életben? Mit tudunk felmutat­ni mi, kommunisták? Becsületes, szorgalmas mun­kásember a kérdező. De elége­detlen az elért eredmények­kel. Tudja, látja, hogy hol mire lenne szükség. Ismeri a gazdaság életét és munkatár­sait. Számolt azzal, hogy ha csa,k egy kicsivel adna többet mindenki, minden kommunis­ta, mennyivel lehetne előbbre jutni. És azt a kicsit mindenki szívesen adná, csak kérni kel­lene. Igényt tartani rá! Most is sokan beszélnek er­ről. A sertés gondozó így fo­galmaz: — Amikor bajban volt a gazdaság, amikor éveken át ráfizetésesen termeltünk, a párt teremtett rendet. De az átszervezés után nekünk, kommunistáknak kellett pél­dát mutatnunk... És így folytatják mások: — Mindenki okos ötletekkel állt elő. Az új gazdaságvezetők adtak ránk, és megvalósították az elképzeléseket. Érdemes lett volna kiszámítani, hogy mennyi haszon származott ezekből a javaslatokból. Biz­tosan több százezer forint jön­ne ki. A jövőben ugyanígy kell támaszkodni a dolgozókra. A milliós deficitek után tavaly két és fél millió forint nyere­séget hoztunk. Ahogy kiszá-: mították, az idén is ekörül lesz. Én azt mondom, határozzunk úgy, hogy ezentúl számon kér­jük: mi és hogyan valósult meg az okos elképzelésekből. Erről és a kommunisták összekovácsolod ásóról beszél Szabó Ferenc, az Öreg! aki Ál­lami Gazdaság párttitkára. A fiatalokkal való törődésről, a művelődésről és az elvándor­lásról szól Sülé József: — Nekünk, párttagoknak kell példát mutatnunk az ön­művelésben. És nekünk kell gondolkodnunk azon, hogy mit tehetnénk az elvándorlás megszüntetéséért. Ki a felelős a fiatalokért? Én úgy hiszem, hogy elsősorban mi! A leg­könnyebb számon kérni és fe­lelősségre vonni. De kérdezem, hogyan segítettük őket? Pár éve virágzó KISZ-élet volt itt, most meg elmennek a gyere­kek. Számoljunk ' velük job­ban, építsünk rájuk, törődjünk velük többet, s akkor nem kívánkoznak el. Érdemes idézni mások hoz­zászólásából is. A gépészmér­nök a műszaki fegyelemről, Balázs István a fiatalokról, Horváth Imre a lelkiismeretes munkáról, Sárdi Lajos a KTSZ- szervezet feladatairól, a fiatal szerelő a javítóműhely szo­cialista brigádjáról és a tanu­lásról, a kerületvezető a gép­park jobb összeállításáról és kihasználásáról, Máté Gyula az alapszervezet és a párton- kfvüliek kapcsolatáról, a KISZ-titkár a fiatalok helyze­téről beszél. És nemcsak a hibákat mondják el. Azt is, hogyan lehetne előbbre jutni. — őszinteségre van szükség. A munkás is meg a vezető is mindig bátran mondjon véle­ményt. A problémákat ne bor mellett vitassuk meg! Javasol­nak, kiegészítik egymás gondo­latait. Bizalmat szavaznak a régi vezetőségnek. Újra Vass Jánost választok meg titkárnak, Má­té Gyulát, Harkály Tibort. Sü­lé Józsefet és Sárdi Lajost ve­zetőségi ta goknak. A taggvfllés után a folyosón hallom ezt a mondatot: — Ez olvan lelkes gvűlésünk volt, hogy ilyenre nem is em­lékszem Németh Sándor Abban a turnusban a mi bri­gádunk volt az első. Most is együtt a brigád, nem szeret­nénk lemaradni. A hetes brigád lányai mind a fán vannak. Megnyugtatnak bennünket, hogy nem szakad nak le az ágak, mert valameny- nyien vigyáz­tak vonalaikra. Amikor meg­kérdezzük, ,há- nyadikosok, egyszerre kia­bálják: — Harmadik, fizika-matema­tika szak! — Erre na­gyon büszkék vagyunk — magyarázza Fiiszár Julika —, a miénk az elit osztály. Hetente hat fi­zika- és hat matematika- óránk van. — Most mi­lyen órátok volna? — Egyszerű a válasz — nevet Kovács Erzsi —, vagy fizika, vagy matematika. — Fárasztó lehet hat óra itt a napon, nem volna jobb inkább... — kezdem, de nem hagyják befejezni. — Nem, nem. Nagyon sze­retünk itt dolgozni! Ezt bizonyítja Szekeres Ilo­na tanár is: egyelőre csak sze­retnek dolgozni a lányok, mert tegnap még nem bizo­nyították, hogy tudnak is. Kezdő nap volt még a teg­napi, viszont megfogadták, hogy ma kjtesznek magukért. Az első nap értékelésekor a hetes brigád lett az első a teljesítményével. Amikor meg­tudják a lányok, hogy meg­látogatjuk Bogláron a fiúkat, megkértek bennünket, hogy buzdítsuk osztálytársaikat, ne maradjanak le ők sem. — Mást nem üzentek a fiúknak? — Hát... üzennénk — té­továznak —, de majd 'in­kább személyesen megmond­juk — teszik hozzá óvatosan. A balatonboglári táborban már túl vannak az ebéden a Táncsics Gimnázium fiai. A parancsnoki sátorban a telje­sítményeket értékelik a taná­rok. Ha megvan a megfelelő ládaszám, a brigád mehet fürdeni. Kertész István tábor­vezető a különjutalmat is megmutatja: négy láda szőlő A matemafikusbrlsrád. va van még a fán? Hány szem szil­a legjobb négy brigádnak. Rö­vid tanácskozás után eldől: az egyes, a tizenhetes, a tizenki- lences és a huszomhármas brigádé a szőlő. A jutalma- zottak között van az elsősök egy brigádja is. Fehér József vezetésével Balogh Gyurka, Szirányi Pisti és a többiek megmutatják, hogy a kis »gó­lyák« is értik a dolgukat. A sátrak előtt hosszú sor­ban állnak azok, akik füröd­hetnek. Amikor megkérdez­zük, hogy elégedettek-e a tá­borral, a koszttal, igenlő vá­laszokat kapunk. — Jól érezzük magunkat, nagyon jól főznek, bőséges adagokat kapunk — mondja Zavilla Norbert. — Akiinek nem elég, az szilvával pótolhatja — szól közbe az egyik fiú —, nincs megadva százalékban a »száj­veszteség« ... Közben elindul a sor eleje le a partra. A mai munka után megérdemlik a fürdést a fiúk. Strubl Márta Száztízezren üdültek a nyáron Erre az évre a Szaktanács Üdülési Főigazgatósága 212 000 fel­nőtt és 50 000 gyermek kedvez­ményes üdültetését irányozta elő* Közülük kereken 110 000-en töm­hették el pihenőjüket a nyári hónapokban. A Balaton melletti felnőtt- és családos üdülőkbe 50 000-en jutottak el, és szintén | a Balaton mellett hancúrozott eb­ben az időben a gyermeküdülők nyolcezer kis vendége is. Ugyan­csak nyolcezer dolgozó vett részt a SZOT által szervezett külföldi csere-, turista és hajóüdültetés­ben, a többiek pedig a különböző hegyvidéki, dunakanyari stb. üdülők vendégei voltak. Európa egyetlen utazó vidámparkja a német j o N jón Kaposvárra, a vásártérre szeptember 22—26-ig. Halálkatlan, óriáskerék, hul­lámvasút, Go-kart autópálya, 12 féle vidám játék. Nyitva hétköznap 14—22 óráig, va­sárnap 10—22 óráig. (127680)

Next

/
Thumbnails
Contents