Somogyi Néplap, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-17 / 194. szám

SOMOGY! NÉPLAP SS 4 Szerda, 1966. augusztus It. Küzdelem a leg jobb 32 közé jutásért Mit hoz az MNK somogyi döntője? Á labdarúgó Magyar Népköztár­sasági Kupában szerdán ismét nagy nap lesz. A küzdelmek tét­je, hogy melyik harminckét csa­pat marad állva. A mai napon 28 csoportelsőség kérdése dől el. To­vábbi négy mérkőzést a követke­ző napokban játszanak le. A jelekből ítélve a vidéki csa­patok komolyabban veszik az MNK-t, mint a fővárosi együtte­sek. A mai versenynapon 43 vi­déki és 13 budapesti csapat ta­lálkozik. Az is biztos, hogy a 32 közé 20 vidéki és 5 budapesti csa­pat kerül majd. A további hét hely sorsa még vitás. Ezeken a mérkőzéseken a fővárosiak eset­leg javíthatnak, vagy a vidék még előbbre törhet. Az is bizonyos, hogy a harminc­két legjobb csapat között csak egy somogyi együttes lesz majd. A megyei döntőt ma délután Sió­fokon bonyolítják le, ahol az NB I B-s K. Honvéd csapata az NB III-as Siófoki Bányásszál mér­kőzik a továbbjutásért. A K. Honvéd nem könnyű el­lenfelet kap a siófokiakban. Azt láttuk ugyanis, hogy az NB I B-s csapat valahogy nehezen talál magára. Legalábbis ezt sejteti az elég gyengén sikerült bajnoki rajt. A siófokiak viszont sokkal jobban indultak az őszi idény­ben, mint ahogy várni lehetett volna a Bányásztól. A kupában például kiverték az NB n-es K. Kinizsit, s a bajnokságban is há­rom pontot szerzett két hét alatt a csapat. Mindkét együttes háza táján csak közvetlen a mérkőzés előtt jelölik ki a pályára lépő tizen­egyet. Minthogy erre a szabályok jelen pillanatban még lehetőséget nyújtanak, így a Bányásznál és esetleg a Honvé^nál egy-egy cse­rére is sor kerüL A 16 órakor kezdődő mérkőzé­sen neves játékvezetőt is láthat­nak majd a szurkolók. A K. Hon­véd-Siófok találkozó bírája ugyanis Vadas György lesz, aki a legutóbbi EK-ban a Real Mad­rid— Internazionale mérkőzésen bí­ráskodott — sikerrel. ezer sportoló fiatal mérte ösz­sze erejét, tudását a legkülön­bözőbb sportágakban e tömeg- versenyek keretében. Mind­megannyi küzdő ifjú előtt ott lebegett a cél: eljutni az OSN döntőire! Ezért versengtek az általános és a középiskolás sportolók legkiválóbbjai, ezért a falusi spartakiád versenyzői. Elérkeztünk a döntőkhöz. Mi sem természetesebb, mint hogy egy ilyen monstre ver­seny befejezése hosszú időt vesz igénybe. A fővárosban egy héten át vetélkednek azok, akik megváltották a jegyet az OSN országos döntőire. Va­sárnap volt az ünnepélyes megnyitó. A Népstadionban csaknem telt ház előtt gyúj­totta meg Kulcsár Gergely ge­relyvető bajnokunk az OSN- lángot. (Felvételünk is ezt a jelenetet ábrázolja.) Ezt köve­tően a legkülönbözőbb szá­mokban kezdődött meg a ve­télkedés. Csak egy számot mondunk. A középfokú isko­lák országos bajnokságában négyszáznál több fiatal küz­dött a döntők döntőjébe jutá­sért. Hasonló mozgalmas lesz majd a falusi spartakiád dön­tő is, ahol a somogyi színeket huszonegy atléta képviseli a stadionban. Kíváncsian várjuk eredmé­nyeiket, mint ahogy ország­szerte nagy érdeklődéssel fi­gyelik a minden eddiginél leg­nagyobb tömegverseny, a n. OSN fináléját. A Somogy megyei AGROKER Meglepetésekkel taikított forduló a megyei II. osztályban Egyre jobban belelendül a n. osztály gépezete a labdarúgók­nál. A második őszi forduló sok váratlan eredményt hozott. Az Északi csoportban például sem az első, sem a második helyezett csapat nem tudott pontot szerezni. Ezzel aztán még tömörebb lett az él. Hogy úgy mondjuk, itt még az ötödik helyezett is bele­szólhat az elsőség kérdésébe. Még nagyobb a tülekedés a Déli csoportban, ahol a héten rangadót játszottak. A mérkőzést a K. Építők biztosan nyerte, de ugyanilyen arányban győzött a Nagyatádi Honvéd is. Itt is öt csa­pat verseng még az első helyekért. Tudósítóink az egyes mérkőzésekről az alábbiakat jelentették: A szerdai mérkőzések után az MNK-ban a válogatott csapat föl­készülése miatt október 5-ig szü­net lesz. Az MLSZ-ben azonban közölték: ha a csapatok kérik, hogy előbbre szeretnék hozni mérkőzésüket (olyan együttesek, amelyek nem adnak válogatott labdarúgót), akkor hozzájárulnak a korábbi terminushoz. A nyolc közé jutásért november 9-én, a négybe kerülésért novem­ber 16-án lesznek a fordulók. No­vember 23-án dől el, hogy melyik két csapat kerül a döntőbe, az pedig most már végleges, hogy az MNK utolsó mérkőzése no­vember 30-án lesz. 1966 a n. Országos Sport Na­pok esztendeje. Kora tavasztól kezdve városokban és falva­kon az OSN versenyei töltöt­ték meg tartalommal a sport­életet. Sok tízezer, több száz­Döntőkhöz érkezett a II. < ÉSZAKI CSOPORT DÉLI CSOPORT Vállalat az alábbi cikkekre Gölle—Nagyberény 3:2 (0:2). Iz­galmakban bővelkedő mérkőzés volt. A jól Játszó vendégek már- már győztesnek látszottak, ami­kor a hajrában felülkerekedett a hazai csapat. Somogyjád—Karád 4 it (1:2). So­mogyjád, 200 néző. V.: Pesti. Vál­tozatos, nagy iramú, sportszerű mérkőzés volt, amelyen a ha­zaiak főként szünet után helyze­teiket jobban kihasználták. G.: Kiss-Gaál (2, egyet n-esből), Hor­váth, Birkás, ill. Sülle (2). Somogysárd—Juta 4:1 (3:1). So­mogysárd, 200 néző. V.: Tóth Gy. A sportszerű mérkőzésen a ven­dégek szereztek vezetést, aztán az egységesebb és tervszerűbben játszó hazai csapat felülkereke­dett, és biztosan nyert. G.: Pe- lőcz (11-esből), Pintér, Gyenese, Szulimán, ill. Kaponya. Serei Antal HomokszentgyBrgy—Gyékényes 13:0 (9:0). Homokszenlgyörgy, 300 néző. V.: Sárközi. Viszonylag nem nagy erőbedobással is könnyen rúgta góljait a minden részében jobb hazai csapat. G.: Bándi (5), Fodor (3), Kovács (3), Pandurics és Szablics. Kővári József Nagyatádi Honvéd—Heresznye 4:1 (1:1). Hereszr.ye, 150 néző. Az első félidőben, amig a hazaiak erővel bírták, teljesen kiegyenlí­tett volt a meccs. A szünet után Gelencsér R. kiállítása miatt tíz főre olvadt a hazai csapat. Ezt követően könnyen nyert a Hon­véd. G.: Szabó (2), Kertész, Ren­get (öngól), ill. Gergulás. Gelencsér József K. Épftók—Gyékényest VSK 4:1 (1:0). Tervszerűbben, jobban ját­szott a rangadón a kaposvári csa­pat, s győzelme ilyen aránybanjs megérdemelt. G.: Nagy (2), Ba­logh, Zacommer, ill. Horváth I. Hornyák Mihály vesz föl rendelést a megjelölt szállítási határidőre Mindennemű mezőgazdasági kötéláru: Marhakötél, borjúkötél, kötőfékfej, kötőfékszár, istráng, rudalókötéL Ipari kötél: 8—15 mm-es méretben. Ponyvák: 8x12 m-es 8800,— Ft 8x10 m-es 7800,— Ft 6x8 m-es 4400,— Ft A kívánt méretet legyártatjuk. A fenti cikkeket azonnal tudjuk szállítani. Csak FM-hez tartozó felhasználók részére: Fonyód—Ordacsehi 3:1 (2:0). Fo­nyód, 150 néző. V.: Horváth H. L. Közepes színvonalú mérkőzés volt. A fonyódiak, bár sok helyzetet kihagytak, biztosan győztek. Molnár Lajos öreglak—Balatonszárszó 3:1 (1:1). öreglak, 200 néző. V.: Kanizsai. A vendégek vezető góljára a ha­zaiak ll-es góllal válaszoltak. A végén akár nagyobb arányban is győzhetett volna az öreglaki csa­pat. G.: Tóth (2, egyet 11-esből), Ágoston, ill. Csetel. Szűcs Lajos Balatonlelle—Bitksák 4:2 (2:1). Buzsák, 200 néző. V.: Kocsis. Balatoni eny vés—Kéthely 5:0 |2:0). Kéthely, 150 néző. V.: Fe- tfnez. Toponár—Felsőbogát 2:1 (1 :!)• Felsőbogát, 200 néző. V.: Mayer. A lelkes vendégek győzelme tel­jesen megérdemelt. G.: Vajda, Ku- rucz, ill, Tóth. Tóth Ferenc Somogy szob—Kutas 2:1 (0:1). Somogy szob, 100 néző. V.: Vis- nyei. Csokonyavisonta—Berzence 2:1 (2:0). Csokonyavisonta, 300 néző. V.: Németh V. A nagy meleg miatt mindkét csapat elég bá gyadtan játszott. G.: Imre (11-es­ből), Pápa, ill. Tálász. SzöRős Gyula Vese—Kastélyosdombó 3:2 (1 Sl) • Vése, 200 néző. V.: Kiszelák. A nagy meleg miatt itt is álmos volt a játék. A győztes gól a 88. perc­ben esett. G.: Hujj, Bertók, Var­ga, ill. Barics, Kerekes. Sülé Zoltán Ruházat: Minden méretű munkaruha, női és férfi munka­köpeny, vattaruhák, esőkabátok, gépkocsivezetői bundák, bőrcsizma, bakancs. Ezenkívül: lepedő, tollpáma, tollpárnahuzat, paplan, matrac. Szállítási határidő: azonnal: Acélvázas szerkezet: Vili—6—1 »A« típusú, hullámpala fedésű táro­lószín. Kiválóan alkalmas mindennemű áru rak­tározására. Ára: 115 000,— Ft. Szállítási határidő: szeptember 15. Kertészettel foglalkozók részére ez évben tudunk szállí­tani bármilyen mennyiségben könnyűbeton hollandi ágyat 9000,— Ft/db, és a hozzá szükséges melegágyi ablakkeretet 68,— Ft/db értékben. Szállítási határidő: november 30. (4066) AGROKER, Kaposvár AUGUSZTUS | Időjárás 17 IS Várható idő­® i járás ma estig: ■ Északnyugat Le­rn lől csökkenő Szerda H felhőzet, in­ra kább csak a H délkeleti or- Jacint I szágrészben né­Bj hány helyen esővel. Erősö- dő, helyenként viharos északi, északkeleti szél. A hőmérséklet keleten is csökken. A várható legmagasabb nappali hő­mérséklet ma 18—23 fok között lesz. Kaposváron (külterületen) a hő­mérséklet tegnap reggel 6 órakor 17, déli 12 órakor 20 fok volt. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál tegnap 11 órakor 24 fok volt. A Nap kél 4.41, nyugszik 18.54 órakor. A Hold kél 5.28, nyugszik 19.53 órakor. — A takarékos Somogy. Már az év első felében is jelentősen növekedett So­mogy megyében a takarék­betét-állomány. Most, au­gusztus közepén megközelíti a 660 millió forintot, és 76 millióval több, mint a múlt év hasonló időszakában. — Másodszor virágzik a fehér orgona Vida József és Németh János Nagyatád, Zrínyi utcai lakosok udva­rában. Megfelelő helyiségbe költözik Kaposváron a Kö­zületi Húsbolt. A Berzsenyi utca és a Laitinka Sándor utca sarkán már épül a kor­szerű üzlethelyiség. — Előzetes letartóztatásba he­lyezték a Belügyminisztérium szervei Edmund Ewald regensbur- gi hajóst, nyugatnémet, állampol­gárt, mert magyarországi isme­rősét kémkedésre szólította fel. Ügyében a vizsgálat folyamatban van. — 62 éves korában szív­roham következtében elhunyt Jan Kiepura, a világhírű len­gyel származású tenorista. Kiepura felesége Eggerth Márta, a neves magyar szár­mazású operaénekesnő. — LEHARAPTA HARAGOSA GYŰRŰSUJJAT. Szűcs József lábatlan! lakos azzal gyanúsí­totta Vihari József autóbuszve­zetőt, hogy elgázolta csirkéit. Ebből nagy szóváltás kerekedett és összeverekedtek. Vihari meg­ragadta gyanúsítója csuklóját, és leharapta gyűrűsujját. Vihari József ellen súlyos testi sértés büntette miatt eljárás indult. A JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 18.25 Műsorismertetés. — 18.30 Tv-újdonságok. — 18.45 Hang­verseny a stúdióban. — 19.15 A tv postája. — 19.40 Reklá­mok. — 19.54 Jó éjszakát, gye­rekek! — 20.00 Tv-híradó. — 20.30 A szigetek száműzöttje. Játékfilm. — 22.00 Hírek. A kaposvári üzletek augusztus 20-i nyitya tartása Kaposvár egy műszakos élelmi­szerboltjai 19-én, pénteken hosz- szabbított nyitva tartással, vagyis 19 óráig tartanak nyitva. A két- műszakos élelmiszerboltok a szo­kásos hétköznapi nyitva tartás szerint árusítanak. Az iparcikket árusító üzletek, az OFOTÉRT, az óra-ékszer és a könyvesbolt a szokásos hétközna­pi nyitva tartás szerint üzemel­nek. A vendéglátó boltok pénteken és szombaton egyaránt szombati nyitva tartás szerint, vasárnap pe­dig a vasárnapnak megfelelő nyit­va tartás szerint üzemelnek. Augusztus 20-án a vendéglátó helyek kivételével valamennyi ke­reskedelmi egység zárva lesz. Augusztus 2l-én, vasárnap a va­sárnaponként nyitva tartó élelmi­szer- és tej boltok meg a vásár- csarnok nyitva lesznek. — Az idén is megrendezi a Magyar Autóklub a Volks­wagen gépkocsik nemzetközi találkozóját. A népszerű VW-találkozó több mint két­száz részvevője Siófokra is ellátogat, ahol ügyességi ver­senyre kerül sor. — Üj csemegekukorica- hibridet állítottak elő szov­jet és angol fajták kereszte­zésével a Kertészeti és Sző­lészeti Főiskolán. Az ízlelési próbáknál a zsűri tagjai egyöntetűen sokkal édesebb­nek, zamatosabbnak találták, mint a mostani legjobb cse­megekukoricát, az aranyma­zsolát. A kukorica-újdonság nemcsak frissen főzve, ha­nem édes-sós lében konzer­válva is sikert aratott már a szakemberek és laikus ->íz- lelők« körében. — Külföldi állampolgárok részé­re tiltott határátlépéshez nyújtott segítség bűntettének gyanúja miatt előzetes letartóztatásba he­lyezte a rendőrség Kristian Block nyugatnémet állampolgárt, nürn­bergi lakost. A vizsgálat folya­matban van. — Megvendégelték a tsz legtöbb munkaegységet szer­zett női dolgozóit Kálmán- csán. Az ünnepségen Rózsa István tsz-elnök köszöntötte az asszonyokat. A felszolgá­lást ez alkalommal — ter­mészetesen — férfiak végez­ték, — Családiház építkezés OTP-kölcsönnel. Megyénkben az év első hat hónapjában 974 esetben folyósított köl­csönt az Országos Takarék- pénztár több mint 520 millió forint összegben. Egyre ked­veltebb a magánerőből törté­nő építkezéseknél a társas- ház-forma. 46 ilyen társas­ház építését kezdték meg az év első felében. —■ Figyelmetlenül közleke­dett motorkerékpárjával au­gusztus 15-én éjjel a büssű— fonói országúton Pintér László fonói lakos, a Kapos­vári Erdészet dolgozója. Az egyik kőrakásnak hajtva jár­művével felbukott és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. — HÁROMSZÁZNÁL TÖBB AUTÓS TURISTA indult útnak Somogyból ezen a nyáron kül­földre. Legtöbben Jugoszláviába utaznak, de sokan keresik fel Csehszlovákia hegyvidékeit is. A MAGYAR TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 16.18 II. Nyári Üttörőolímpia. Leány-torna közvetítése a Sportcsarnokból. — 17.50 Hírek. — 17.55 Teleimpex. Külkeres­kedelmi és világgazdasági hír­adó. — 18.25 A képzőművészet története. A népvándorláskor művészete. (Ism.) — 18.50 Nap­ló. — 18.55 A Barangolás em­lékkönyvéből. — 19.40 A világ térképe előtt. — 19.50 Esti me­se. — 20.00 Tv-híradó. — 20.20 Hétköznapi történet. Tv-film- dráma I. rész. — 21.20 Peng a gitár. Filmösszeállítás. — 22.10 Tv-híradó, 2. kiadás. — Augusztus 20-ra készül az ÉKV. Az ünnepek előtt negyven mázsa virslit külde­nek a kaposvári és a Bala- ton-parti üzletekbe. — Az Országos Fordító Iroda figyelőszolgálata a pártkongresszus tiszteletére külön kiadványban adja köz­re a szocialista országoknak a párt gazdasági irányító szerepével foglalkozó leg­újabb szakirodalmi anyagát. A kiadvány díjtalan, elője­gyezhető az OFI figyelő szolgálatánál (Budapest, VIII., Damjanich utca 12. Telefon 421-939). — Nagy az érdeklődés az építő szakma iránt a marca­li járásban. A járási székhe­lyen 11 építőipari tanulót szerződtettek. — Fekete párduckölyök született a Fővárosi Állat­kertben. Az egyébként egész­séges és minden bizonnyal hamarosan a közönség ked­vencei közé tartozó bébit az anyja nem tudja táplálni, pótmamát kellett keríteni neki. E »bizalmi feladatra-« egy magyar vizsla vállalko­zott, és a tapasztalat szerint nagyon jó pótmamája a csöpp kis párducnak. — A Kaposvári Városi Tanács V. B. Keresi:ed-elmi Csoportja ér­tesíti az érdekelteket, hogy a vá­sártéren működő hídmérleg az alábbi napokon áll az érdekeltek rendelkezésére. Kedden és pénte­ken hetivásár alkalmával egész nap, szerdán és csütörtökön reg­gel 8 órától 12 óráig. (127102) köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét a BM Somogy megyei Rendőr-fő­kapitányság, a BM Gyermekott­hon dolgozóinak, a 2. sz. párt- szervezetnek és mindazoknak, akik Sári János temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. (127111)

Next

/
Thumbnails
Contents