Somogyi Néplap, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-04 / 183. szám

Csütörtök, 1966. augusztus 4. 7 SOMOGYI NÉPLAP i ÖNBIZALOM ÉS HOZZÁLKTÉS Büntetett előélet nyomán Az Üzemi etkezde egyik törzsasztalánál — ahol évek óta együtt ebédel a szerszámkészítő komplex-brigád — parázs vitát hallgathatott végig az újságíró: az egyik szakmanyvezetőről esett szó, aki szaktudásúinak hiányát nagy hanggal, túlzottan magabiztos fellépéssel igyekszik ellensúlyozni. És itt került a jegyzetfüzetbe a csípősen ironikus, de ismétlődő tapasztalatok által megírlelt mondás: »a hozzá nem értés okozza a nagy önbizalmat,« A túlzott magabiztosság még akkor se szimpatikus, ha kellő tudásra alapozódik: inát még mennyire ellenszenves, ha palástja a hozzá nem értésnek, a szaktudás hiányát igyekszik feledtetni! Az elbizakodottság rossz tanácsadó: tév­útra viheti még azt az embert is, akinek tudásából, ké­pességéből sokra futja, hát még az olyat, aki akár a kel­lő ismereteket, akár a szükséges képességeket is nélkülö­zi! Vannak még ügyeskedők, akik ezzel-azzal, de felszínen tartják magukat: hol az elnöki posztot töltik be valame­lyik kisipiari szövetkezetben, hol meg textil szakéi tőként működnek a tanácsi vállalatnál. Említhetünk olyan példát is, ahol a mindent elvállaló, de semmihez nem értő elő­adó ■ munkakönyvében nyolc, különböző iparágakhoz tarto­zó üzem pecsétje szerepel. Vajon milyen munkát végezhe­tett ez az előadó, aki a nyolc közül egyik szakma alapjait Bem ismerte? Hiba lenne azt gondolni, hogy a túlzott önbizalom csak néhány ügyeskedő, akarnok vagy felelőtlen sajátja. Nem egyszer a jószándékú igyekezet, a nagy ügybuzgalom kerül párba vele, s ez a nehezebbik eset. Az ügyeskedőt, a tör­tetőt, a felelőtlent könnyebb leleplezni: jóval nehezebb már boldogulni azzal, aki jót akar, aki igyekszik, de vagy talentuma, vagy tudása nincs hozzá. Mégis, mindkét eset­ben következetesen ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy a Ve­zetői posztok bármelyikét csak olyan ember töltheti be, akit politikai és szakmai tudása, emberi adottságai, képességei alkalmassá tesznek erre. Ez nem csak elvi kérdés, nagyon is gyakorlati követelményekre alapozódik: napjaink bo­nyolult valósága, a termelési színvonal fokozódása, az emberek közötti kapcsolatok sokrétűsége össztársadalmi érdekként fogalmazzák meg a dilettantizmus száműzetését, a megfelelő embert a megfelelő helyre elv következetes gyakorlati érvényesítését. A gazdctscigirúnyítás új rendszere életünk minden területén a jelenleginél jóval magasabbra emeli a mércét, s bátran állíthatjuk, hogy huszonegy esztendő alatt olyan vezetők sokasága nevelődött ki, akik a maga­sabb mércének is maradéktalanul megfelelnek. Érzik nö­vekvő felelősiségiüket és készülnek is rá. Am ha kevesen is, de vannak olyanok, akik megrekedtek, tíz vagy tizen­ötéves diplomájukat örök biztosítéknak vélik, s elfelejtik, hogy az önmagában csák papír. És vannak olyanok is, akik úgy hiszik, hogy a megváltozott ’körülmények között is majdcsak »kibeszélik« magukat. Az irányítás tudományos megalapozottsága, a vezetés színvonalának növelése, az új munkastílus térhódítása je­lenlévő valóság életünk minden területén. A vezető be­osztásban dolgozókkal szemben támasztott társadalmi igény rohamosan nő: olyan légkör alakul ki, amelyben magára marad az, afki. hangjában és nem szaktudásában, magabiztosságában és nem emberi alkalmasságában hisz. A hozzáértéssel párosult egészséges önbizalom a jelentős tettek, a jó munka alapja: a hozzá nem értéssel frigyre lépő túlzott magabiztosságot a végzett munka szigorú, de reális értékelése, a mindennapi tettek eredményességének számonkérése gyógyítja a leghatásosabban. M. Tv. Kőműveseket és segéd­munkásokat vesz föl az EM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat kaposvári és környéki építkezéseire; csak kő­műveseket pedig siófoki és környéki munkahe­lyekre vesz fel. Különclési pótlékot fizetünk Kaposvár területen: családfenntartóknak napi 15 Ft-ot, nem család- fenntartóknak napi 10 Ft-ot; vidéki munkahelye­ken: családfenntartóknak napi 30 Ft-ot, nem csa­ládfenntartóknak pedig napi 15 Ft-ot, ha vidéki lakásbe.jclentéssel rendelkeznek. Munkásszállást, üzemi étkezést biztosítunk. A felvételkor tanácsi igazolás szükséges. Jelentkezés: Kaposvár, 48-as ifjúság útja 5. és Siófok, Fő u. 300. (126848) A Pamutfonó-iparl Vállalat Kaposvárt Gyára fölvesz női átképzés tanulókat 16—40 éves korig. Vidékiek részére szállás és napi háromszori étkezés térítés ellenében bizto­sítva. A fölvételhez munkakönyv és tanácsi iga­zolás szükséges. (120674) Termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, községi tanácsok Önálló közművesítési víz- és csatorna-, továbbá hálózati és belső villanyszerelési) munkáit 1967. évi kivitelezésre vállalja a SOMOGY MEGYEI TANÁCSI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT, Kaposvár, Május 1. u. 52. Igénybejelentést 1966. augusztus 31-ig, tervdokumentációt 1966. október 30-ig kérünk. (126867) NOKOKtliOM USSKlfií ÉSKK A vádirat Tóth Zoltánnak, a Nagyatádi Gépjavító Állo­más villamossági csoportveze­tőjének és három társának visszaéléseit, mulasztásait is­merteti. Tóth 1965 elején került a gépjavító állomásra. Csoport­jának az volt a feladata, hogy elvégezze a termelőszövetke­zetek villamosítását. Több százezer forint értékű anyagot bíztak a gondjaira anélkül, hogy megbízható»'gáról előző­leg meggyőződtek volna. Pe­dig Tóth a börtönből került olyan beosztásba, ahol foly­tathatta a társadalmi tulaj­don megkárosítását, 1952-ben a társadalmi tu­lajdon sérelmére elkövetett Sikkasztás miatt kétévi, 1058- ban halált okozó veszélyezte­tés és a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás miatt négyévi és hathón,api, 1901-ben tiltott határátlépés miatt Öthónapi, majd 1964­Kevés a gomba, sok a szeder ben ismét a társadalmi tu­lajdon sérelmére elkövetett lopás miatt négyhónapi sza­badságvesztésre ítélték. És en­nek az embernek a gépjavító állomáson valósággal feltálal­ták az újabb visszaélési le­hetőségeket. Élt Is ezekkel! Autószémra hordhatta min­den ellenőrzés és okmány nél­kül a raktárból a munkahe­lyekre a drága villamossági anyagot, annyit, amennyit akart. A megmaradt anyagot senki sem kérte, ezért brigád­jának tagjai is több ezer fo­rint értékű anyagot használ­tak föl saját céljaikra, hiszen láttáié, hogy vezetőjük is szm- rebbenés nélkül lopja a gép­javító tulajdonát. Hat termelőszövetkezetben vizsgálták a szakértők a va­lóságban felhasznált, és a,z el­számolt anyagot, s 10OUOO fo­rint hiányt állapítottak rreg. Tóth brigádja azonban húsz tsz-ben dolgozott, s így a kár —- feltehetően — ennél jóval nagyobb! Gépállomást segédlettel (Tudósítónktól). Scrdiy munka fo.yik az Erdei termékeket Feldolgozó- és Ertcitesí- td Vállalat kapó•;vári üzenteiben. Ennek, s a gyűjtök munkáj naK eredménye, liogy a második helyet foglalják el az országos verseny­ben. Gyűjtik a kutyabenge-kőrget és a szí »gyógyászatban hasznait meténget. Az üzem eddig 96,(j szá­zalékra teljesítene éves fzlvasar á- si tervét, s minden reminjük megvan arra, hogy szeptember .<0- ra, a gazdasági év befejezésére túl­teljesítik azt. Megkezdődött az er­dei szeder szidásé, amiből jó kö­zepes termést várnak, s 8—10 va­gont szállítanak majd a badacsony­tomaji és pécsváfaöi préstelcpre, ahol szedefszörpöt készítenek éti­ből az ízes erdei gyümölcsből. Jól sikerült a szamőcagyüjtés is, több mint 120 mázsát adtak át a gyfljtOk a felvásárló telepeknek. Rendkívül gyenge — első crban a nagy éjszakai és nappali kőnér- séklat-irlgadozás miatt — a gomba- termés. Alig van vargánya és ró­kagomba. Csak az éjszakai felme­legedések i’tán számíthatunk jabb termésre. Rövidesen megkezdik a Csipke szedését is. Emellett rend­szeresen készítenek fűzből hófog j- kat és botszőnyeget. Még egy érdekes hí- az erdők­ből: a héten megkezdik a fnbodzi szállítását a Hűtőházba. Itt mé’y- hűtik, majd nyugatra exportáljuk ahol ételfestéket készítenek bek:le A villamossági csoportvezető — Hanyecz Imre volt főmér­nökkel megállapodva — elvál­lalta a termelőszövetkezetektől a villamosításhoz szükséges tervek elkészítését. Hanyecz csak aláírta, Tóth készítette a terveket, és 6 vette föl a pénzt, aztán elosztották. A munkát Tóth főhivatssának rovására végezte el, de azért zsebre tette az ezért kapott 24 000 forintból a neki járó részt. Hogy a fénymásolásért se kelljen fizetniük, a gépja­vító rendelte meg a helyi Komfort Ktsz-nél s a mintegy 4000 forint munkadíjat ga- vallérosan ki is fizették. Tóth Zoltán előzetes letar­tóztatásban van mint vissza­eső bűnös, folytatólagosan el­követett sikkasztás, hűtlen ke­zelés miatt; Hanyecz Imre pe­dig sikkasztás, hűtlen és ha­nyag kezelés vádjuval kerül a bíróság elé. A vádlottak kö­zött van hanyag kezelés és az ellenőrzés elmulasztása miatt ssmm Kaposváron, a bel­városban 1967. no­vember végére elké­szülő n. emeleti két és félszobás társas­házrész eladó. Érdek­lődni lehet Kaposvár, Sallai u. 30. sz. __________________(2203) N agyméretű, mo­dern. jó állapotban lé­vő ebédlőbútor sürgő­sen eladó. Budapest, VI., Kmety u. 17. Szat- máry. _____________(3300) M inden kedden és pénteken Siófokon a piacon, üj sezionok, htVerők kaphatók. (5892G) 3 db szimpla ajtó eladó. Kaposvár, Rá­kóczi tér 4. Bíró Fe­renc. (126893) Eladó kétszobás összkomfortos új ház OTP-kölcsönnel, a Textilművekkel szem­ben. Érdeklődni lehet minden nap Kapos­vár, LeWin Samu u. 1. alatt, Ilisicsnél. (V'-' zsai úti óvoda mögött._________(12G8G8) K özpontban épülő családi ház vasút kö­zelében olcsón eladó. Érdeklődni: Somogy- jód, Béke u. 6. Vass László. '126871) Kis családi ház 22 000-ért eladó. So- mogyjád, Damja­nich u. 1. sz. (126870' Belvárosban épülő két és félszobás tár­sasházrészemet elad­nám. Érdeklődni 17 órától Kaposvár, Ró­zsa u. 17. _ (126872) 600 fm égerléc és 250 db pala azonnal eladó. Érdeklődni le­het: Fonyód, Vasas utca 11. szám alatt naponta 9—15 óráig. (120889) Dombóvár központ­jában ház nagy te­lekkel beköltözhetően olcsón eladó. Érdek­lődni: Kossuth ü. 41. alatt. (99106) Vizzsgamentes 49 ccm-es Kom ár motor príma állapotban áron alul eladó. K’le, Fonyód, Mandulás u. 7. (2207) Cezetta jó állapot­ban eladó. Csorna, Kossuth u. 03. 17 óra után. (126074) Segédmotort ven­nék. Kaposvár, Áp­rilis 4. köz 4. Ta­paszt!. (12S877) Vizsgamentes Sim­son Moped eladó. Kaposvár, Szent Ist­ván utca 49. (12GÖ5 HEBÉM Elcserélném Fűre. utcai társasházban levő kétszobás össz­komfortos lakásomat az északnyugati vá­rosrészben levő ha­sonlóért. Kaposvár, Füredi utca 13G. Fleck. (126830) Kőműves, festő, la­katos, bádogos, vil­lanyszerelő, vízve :e- tékszerelő szakmunká­sokat és segédmunká­sokat sürgősen felve­szünk változó munka­helyre. Szállást bizto­sítunk, napidíjat térí­tünk. Cím: Élelmiszer- ipari Javító, Szerelő és Szolgáltató Vállalat, 6 sz. Gyáregysége, Buda­pest, IX., Soroksári út 48. (1600) Villanyszerelő ipari tanulót felveszek. Je­lentkezés csak sze­mélyesen 5-ig. Bern­hardt Henrik vil­lanyszerelő mester, Kaposvár, Ságvári Endre utca 15. (126879) A Baromfiipari Or­posváii gyáregysége leinformálható kapos­vári lakosú idősebb férfit éjjeliőrnek fél­vesz. Jelentkezés a személyzeti irodán. Kaposvár, Vöröshad- Sereg Út G7. (126093) Jelentkezés a válla­lat igazgatójánál. Gépjavító Állomás, Mernye. (120103) Bútorozott szoba Kaposváron. Rámán Kató u. 40. szám alatt kiadó. Érdek­lődni 18 óra után, _______(2204) S tatisztikus tanárt vagy statisztikust ke­resek azonnalra, pót­vizsga előkészítésére. Ajánlatokat 126034. számra a hirdetőbe. ________126804) C saládtagnak ma­gunkhoz vennénk idősebb asszonyt. Cím: 126869 számon a_ hirdetőbe, (126869) Kíilön bejáratú bú- tofcznR «szoba kiadó két nő részére. Ka­posvár, Hunyadi Já­nos utca 6. (126894) A Mernyei Gépjavító Állomás pótkocsi (3.' irmáig) 8 rlpos átfutással vállal. *126800) Dombóvári József igazgató és Gardi Istvánná főkönyvelő is: mindketten elhanyagolták az ellenőrzést, holott Tóth hama­rosan közismert lett munka­helyéül ittasságáról, megbízha­tatlanságáról. Azt sem köve­telték meg, hogy a tervezé­sért kapott pénzt befizessék a gépjavítónak. Erkölcsi alap nélkül A Nagyatádi Népi Ellenőr­zési Bizottság egy vizsgálat al­kalmával megállapította, hogy a gépjavító több dolgozója, főleg traktorosok, eladják a gépekhez felvételezett alkatré­szeket, s a pénzű; megtartják, a gépek pedig nemegyszer al­katrész hiánya miatt állnak. Ilyen ok miatt került bíróság elé Hanyecz Imre volt főmér­nök, s ítélték őt 2500 forint pénzbüntetésre. De voltak még mások is, akiknek szerszám, illetve alkatrész lopási ügyét vagy a bíróság, vagy a gépja­vító társadalmi bírósága tár­gyalta. Miért nem lépett fel ezek, s később Tóth Zoltán ellen ha­tározottan az igazgató? Egy­szerű a magyarázat: nem volt erkölcsi alapja! Ugyanis az Igazgató lelkíismeretét a már ismertetett mulasztáson kívül egyéb bűnök is terhelik. A múlt év elején Kaposvá­ron járt kocsival, — ismerte­ti a másik vádirat. Visszafelé Nagybajomban az orvos háza elől a cserére kitett gázpalac­kot a gépkocsivezető — igaz­gatójának felhívására — egy­szerűen ellopta. Dombóvári először tagadta, majd amikor a kocsi utasai is ellene val­lottak, elismerte, hogy haza­vitte és egy évig használta a palackot, Kijárását így magya­rázta: »Vicces hangulatban voltam.« E »vicc« miatt a gépkocsivezetőt lopásért, az igazgatót pedig felbújtásért vonják felelősségre. Nyereségért mérleghamisítás Dombóvári Józsefnek Mar­caliban lakott a családja. Az engedélyezett hazautazásokon kívül tizennégy alkalommal vette igénybe a gépjavító sze­mélygépkocsiját, ezenkívül más napokon Taranyba uta­zott aludni rokonaihoz, oda ment érte reggel a kocsi, s így 7200 forint kárt okozott a jóstól n. több ezer kilométe­re -t. A gépkocsivezetőket pedig u. , hogy a marcali uta­kat — számítva az esetlege« ellenőrzésre — csak halvá­nyan, ceruzával írják be, a járásra visszaérve pedig Csö- köly községet tüntessék fel szolgálati útnak, mert annak és Marcalinak a távolsága azonos. Szolgálati lakásának villa­nyát —• Tóth Zoltán segítsé­gével — a gépjavító Villany­órájára köttette, rádióját, tv- jét, porszívóját és hűtőszekré­nyét annak terhére használta, Azért, hogy megkaphassák az 1905-re járó prémiumot, illetve nyereséget, — ezt tar­talmazza a harmadik vádirat — mintegy 40 000 forinttal meghamisították a múlt évi mérleget. Olyan munkákat is késznek jelentettek, amiket csak ez évben végeztek el. Szerencsére a 19 000 forint nyereség kifizetését megtiltot­ták. A hamisításra a főköny­velő adott utasítást. Nem ez az első eset: 1963-ban hasonló okok miatt indult már ellene eljárás, de akkor megszüntet­ték azt. Tóth Zoltán, Hanyecz Imre, Dombóvári József, Gar­di Istvánná és még néhány társuk most bíróság elé kerül. Szalai László Asztalos és műköve- wihmunkásokat és műköves átk t keres fölvételre az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Válla­lat. Jelentkezés: Kaposvár, Berzsenyi utca 41. szám alatt. (126887) A PAMUTFONÖ-IPARI VÁLLALAT KAPOSVÁRI GYÁRA fölvesz 15—17 éves korig általános iskolát végzett LEÁNYOKAT fonóipari tanulónak. Jelentkezés felvételi vizsgára a gyár Jutái úti telepén, 1966. augusztus hó 16-án reggel 9 órakor. (126890) Fuvaroztatok? figyelem ! Értesítjük fuvaroztatóinhat, l <ny autódaru megyénk területér az alábbi szolgálati helyeken megrendelhető: Kaposvár főnökség, telefon 23-56. Teherbírás: 5 tonnr Slófoki főnökség, telefon 100. Teherbírás: 5 tonna. Marcali főnökség, telefon 74. Teherbírás: 5 tonna. Nagyatádi főnökség, telefon 157. Teherbírás: 3 tonna. Az autódaruk felhasználhatók építkezéseknél, vagon k'- és berakásoknál és minden olyan helyen, ahol nehezek súlyt kell megemelni. 13. sz. AK’I' (88810)

Next

/
Thumbnails
Contents