Somogyi Néplap, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-24 / 174. szám
Lothar Kusche BÍRÁLNI— MEGISMERNI Jegyzet egy dokumentumról V olt idő, amikor a polgári társadalom válságtudatának legjelentősebb művészi kifejezőit kritikánk és a kiadói gyakorlat jobbára megvetéssel intézte eL Proust, Joyce, Kafka (és mások ebből a kategóriából) leginkább megismerésre méltatlan szerzőként szerepelt a szellemi köztudatban. Az MSZMP Kulturális Elméleti Munkaközösségének új dokumentuma — a Társadalmi Szemle július-augusztusi számában közölt tanulmány — bírálja ezt az ‘elzárkózást Elismeri, hogy az említett szerzők nem védelmezték, hanem embertelenségében, elsivárosodásában tetten érték és leleplezték az imperialista korszak polgári világát, elboruló horizontját gyötrő remélytelenségét. Művészetük nágy hatású kritika volt, szellemében és céljában a nálunk is elfogadott, egy időben példaként állított kritikai realizmus folytatása. Könyvkiadásunk ezért mindazokat a művészeket hozzáférhetővé tette és teszi, akik valóban jelentős újat alkottak. A szemléletben és a formaadásban nemcsak értékes, hanem vitatható vagy éppen elutasításra ingerlő elemeket is tartalmazó művek megjelenése ma már nem újdonság. A mitoszteremtés sznob papjai kellemetlen helyzetbe kerültek: a közönség maga ismerkedik a mértéktelen buzgalommal agyonmagyarázott — és magasztalt írókkal. Elismeri és élvezi műveik tényleges hatását, ám azt is megállapítja, hogy a földig boruló ajnározás kórusvezetői elfogultan, egyoldalúan tájékoztatták. Nem szóltak például arról, hogy a humánus értékeket romboló polgári társadalom kritikája ezekben a művekben maga is hasonul, torzulásaiban ismétli a széthullást, a lefegyverzettséget és még sok mindent abból, amit tiszta szándékkal elutasít. Az Elméleti Munkaközösség állásfoglalása, Az irodalom és a művészetek hivatása társadalmunkban című elemzés erre is felhívja a figyelmet. T anúi vagyunk tehát egy folyamatnak, amely egyszerre jó és rossz. Jó, mert felnőttként szembesít értékes, de nem mindenben meggyőző és nem mindig rokonszenves művekkel. Föltétele ez az igazi vitának, az igényeinkhez és lehetőségeinkhez méltó tájékozódásnak. Más dolog azonban a megismerés, és merőben más a kri- tikátlan elfogadás. A kulturális érték elismerése és különböző, olykor eltérő tartalmú értékek összemosása, a kategó- riáhatárok önkényes lebontása között nagy a különbség. Alig bontakozik ki a polgári dekadencia elemző kritikája, az ismerkedésnek az a vitázó válfaja, amely szinte föltétele az eszményeinkkel súrlódó, sőt nemritkán ütköző regények, novellák, színdarabok rendszeres közlésének. Ez a folyamat rossz oldala, s erre szerelnénk a továbbiakban néhány példát idézni. A Thália Színház bemutatta Samuel Beckett nagy hírű darabját, a Gogot-ra várva című drámát. Dicséretes vállalkozás, amelynek sikere megérdemelt, haszna nyilvánvaló. Mindenki, aki képes és hajlandó őszintén szembenézni korunk problémáival, érzi Beckett művének izgalmait, hátterét és gyökérzetét a huszadik század megrázó és felrázó történelmében. De éppen ez a fölismerés, a teljesebb valósághoz viszonyító mérlegelés döbbent rá hogy ez a darab igazi emberi hit nélkül fordult szembe egy hit nélküli világgal. Torz játékban mutatja fel torzulásait, lehangoló reménytelenségbe ágyazza, lefegyverzi önmagát, elérni vágyott, de el nem ért humanizmusát. Az a kritika, amely erről nem vesz tudomást, nem segíti elő a kritikai elsajátítást, a bírálva megismerés folyamatát. Elmondható ez Genet Cselédek című darabjának ismertetéséről is, amely a Nagyvilágban jelent meg. Kafka A kastély című regényének bevezetője sem felel meg a felszínnél mélyebbre hatoló elemző tárgyalás igényeinek. A marxizmus és az egzisztencializmus összeboronálásávak lehetőségét valló irodalomkritikai fejtegetések már nem is hiányérzetet, hanem tiltakozást váltanak ki. Újból és újból előbukkan továbbá a Kafka-probléma. Az Irodalomtörténeti Kiskönyvtár sorozatban megjelent Kafka-tanulmány úttörő, értékes munka. El lehet ezt ismerni úgy is, hogy nem hallgatunk közben arról sem, ami a szerző, Sükösd Mihály felfogásában vitatható. Érdekes, sokoldalú fogékony- ságú elemzésben bizonyítja Kafka jelentőségét. Élvezzük gondolatainak szép dialektikáját, s nem értjük, miért torpan meg a tény előtt, hogy Kafka módszere, világnézete és művészi gyakorlata nem realista. A kérdésre választ ad Sükösd egyik vitacikke. Ebben közli: »... Brecht és Kafka között sem értékben, sem látásmódban nem látok merev ellentétet, sőt. a művészi absztrahálás módszereiben-eszkö- zeiben, a hagyományos realizmus formavilágának elhagyásában kettőjük messzemenő rokonságát sejtem.*' Ez a párhuzam az irodalom és művészet alapvető kérdéseinek szembetűnően egyoldalú megközelítésére vall. E gyetemi szemináriumon vagy műhelykérdésekkel foglalkozó művészek között van értelme arról a nem lényegbe vágó, de valóban létező mozzanatról is beszélni, ami Brechtet és Kafkát nem elválasztja, hanem közelid. A részletek és szakmai kérdések iránt kevésbé érdeklődő nagyközönség előtt azonban a lényegről tanácsos szólni. Nem helyes a meglevő merev ellentétet oldva-lazítva arról beszélni, hogy a harcos marxista humanista, a nemzetközi forradalmi munkásmozgalommal szorosan eggyé forrt, pártos művész Brecht és a szorongó magány fantasztikus kulisszáit felhúzó, önmagát is közéjük záró Kafka — szellemi rokoTiok. ^ Nem azok, az absztrahálás módszereiben sem azok. De még ha volna is valamiféle egyezés, a minősítés, a kategóriateremtés kritériuma változatlanul a két életmű célja, jellege, tartalma, alapélménye és sugallata közti kibékíthetetlen konfliktus maradna. A humanizmus forradalmi és enervál- tan polgári válfaját megkülönböztető, egyértelmű értékrendet is felállító kritikáról és esztétikáról közvéleményünk nem mondhat le. •- ' MENNW KELI ECV FI MtttZ? SZATÍRA Hollós Korvin Lajos: KÖZNAPI BALLADA A gyermekért sirt akkor éjjel, a gyermekért, kit könnyű szívvel? Vagy nehézzel? — elvetéli. ’ A férfiért sirt akkor éjjel, a férfiért, kit az utolsó fordulóig elkísért. Egy álomért sir hajnalonia, egy álomért, melyért csak tétlenül könyörgött, s el nem ért. "Vlagyimir Oszinyin: M EGYEDÜL.. Nem egyedül élek a világon, s nemcsak mák vannak és tegnapok. Nem egyedül vagyok, aki látom a magasban úszó szputnyikot. Szivem és szemem segít naponta felismerni a helyes nyomot; szív a szívhez vonzódik, mióta a földgolyó embertől lakott Ügy könnyű is jókedvvel dalolni, ha barátok várnak mindenütt. Szív és szem segít tanulni: hol, mi s kiállja a ki próbát velünk. Fordította: Antalfy István Ténagy Sándor: VIRAGÉNEK, VASKORBAN Végig a Gyömröi úton, hol magamra ismerek, kabátomra, tegnapi gondolataimra, ütőeremre, végig elkezdett életemen, mely hosszú is, rövid is, de szándékaimhoz mérten semmiképp sem elegendő, végig a hétköznapokon és ünnepnapokon, verekedni és csodálkozni, virágom, virágom, törötten, űzötten ágyba esni s elindulni másnap végig a Gyömröi úton, végig elkezdett életemen, hol a gyárkémények csupasz zászlórudak, nekem kell felszalagozni, virágom, virágom, hol a hitetlenek templomaiban fölényesen prédikál a vas, nekem kell közössé szeliditeni, virágom, virágom, végig a test fájdalmain, nyögéseken, gömyedéseken, a saját leheletétől fx'ldokló városon, ezen az óriás pályaudvaron, a fenyődeszkaszagú évszakon, a napfényen, ifjúságomon, A ttól a pillanattól, hogy valaki leül forgató- könyvet írni, a bemutatóig általában néhány naptól öt és fél évre terjedhető idő telik eL A híradó esetében nagyon egyszeri a megoldás: az operatőrök nekimennek és forgatnak, fölveszik, ami éppen előadódik az életben, utána egy-két vágás, s jöhet a következő. Nem így a játékfilm- néL Ott kifejezetten káros a rohammunka. Legalábbis a filmszakemberek úgy vélik: ami lassan születik az művészet. Erről már a dramaturgok is gondoskodnak. Rögtön megállapíthatjuk: minél több dramaturg vesz részt egy film előállításában, annál művészibb lesz, és annál lassabban készül el. A számunkra igazán érdektelen, unalmas dramaturgok munkamódszere és ambíciója arra irányuk hogy a forgató- könyv mielőbb elkészüljön. Vizsgálatunk szempontjából azonban csak a dramaturgok második csoportja érdekelhet berniünket. Munkamódszerük: miközben a kéziraton dolgoznak, gondosan ügyelnek, nehogy az valaha is elkészüljön. Különleges tehetségük éppen abban mutatkozik meg, hogy újra és újra eszükbe jut valami, ami miatt feltétlenül változtatni kell. Ez a csodálatra méltó művészi elégedetlenség a mások munkájával kapcsolatban egészen különleges erény. Ennek] köszönhető, hogy egy szinapszison melyet szerzője körülbelül hét nap alatt készített el, másfél éven át elvitatkozgatnak a dramaturgián. Természetesen nem szabad szó szerint venni: nem folyik szakadatlan vita másfél esztendeig, hanem csak fél délutánon át, viszont minden nyolcadik héten. Utóvégre a dramaturgoknak nemcsak ezt az egy ügyet kell elintézniük, hanem sok mást is. A bíráló jellegű rövidfilmek előmunkálatai különösen tartalmasak, köznapi nyelven szólva hosszadalmasak. Nekem mindig imponált például a szakkonzultáció nevű trükk. Tegyük fel, hogy elkészült egy egészen rövidecske-kur- tácska szatirikus fiim forgatókönyve, mely — mondjuk — a városi tanács építési osztály vezetőjének a munkáját bírálja. (A példát persze mi találtuk ki.) A forgatókönyvet először is másfél éven át rakosgatják egyik dossziéból a másikba, miközben az illetékesek többször az ujjuk köré csavarják, és a margókat jegyzetekkel írják tele. Ezután jön a szakkonzultáció. Igazán iratot, finoman megmosolyogja, majd közli: »Igazán csinos kis munka. Magunk között szólva: maradt még egy kis humorom. És mindig azt mondom: jó dolog az önkritika! Ügy bizony! Egyébként néhány szakmai jellegű tévedés csúszott a forgatókönyvbe. Itt ugyanis nem én, az építési osztályvezető követtem el a hibákat, hiszen önök bizonyára nem tudják, hogy éppen ezekért az apróságokért nem én vagyok a felelős. Ha valamire teljes tárgyilagossággal fel szabad hívni a figyelmüket: az új házaknál a főépítész ügyetlenkedte el azt a csatomalefolyó ügyek« És így tovább — folytatja beszédét az osztályvezető, hiszen végtére ő is csak ember. E szakkonzultáció után újra eltelik fél esztendő, s akkor átdolgoztatják a tervezetet, ami további két hetet vesz igénybe. Itt emlő» keztetni szeretném az olvasót arra, hogy filmünkön már huszonegy hónapja és három hete dolgoznak, amiből három hét jut a szerzőre. Üj szakmai konzultáció következik a főépítész irodájában. Az idő két évre kerekedett. Föltéve, hogy elkezdik a fölvételeket (általában ez az az időpont, amikor úgy döntenek, hogy mégsem készítik el a filmet), s föltéve, hogy az illetékes jóváhagyó személyiségeknek nincs kifogásuk a forgatókönyv ellen (általaiban szokott lenni kifogásuk), a forgatás rövid idő alatt lezajlik. A rendezők és az operatőrök ugyanis elfoglalt és nagyratörő emberek. A jő filmrendező dühöng, ha három egymás utáni éjszaka nincs dolga a műteremben, s így kénytelen otthon üldögélni. Ügy érzi ilyenkor, hogy tehetsége parlagon hever. Ha tehát a dramaturg abban látja a művészetet, hogy a lehető leghosszabb ideig kotoljoh egy forgatőkönyvön, addig az igazi rendező számára éppen az a művészet, ha a filmet a lehető leggyorsabban elintézi. Ezáltal a dolgok bizonyos mértékig kiegyenlítődnek. Más szavakkal: a forgatókönyv megvalósításának minősége körülbelü olyan, amilyen a forgatókönyv minősége. Vagy egészen magyarán: a kész film egy fikarcnyival sem jobb a forgatókönyvnél. A forgatás után természetesen még nincs kész a film, hanem az úgynevezett utó- gyártás stádiumába kerül. Most jön még a zeneszerző, illetve várják, de nem jón, mert elfelejtette, s amikor végül megérkezik, nincs szabad műterem, ahol föl lehetvégig vérmesen, engesztelhetetlenül, gyógyithatatlanul, hogy megismerjenek, s magamra ismerjek én is, kabátomra, tegnapi gondolataimra, ütőeremre, s meglássam a pici bizalmat, a nagyot, mely jön velem fűszálakon s kőlábakon, virágom, virágom. Liioleummetszet) egyszerű: elmagyarázzák az építési osztály vezetőjének, hogy miről is van szó, megmutatják neki a forgatókönyvet, és kérik a véleményét Az osztályvezető fölöttébb udvarias lesz. Elolvassa a kézne venni a zenét stb. Közben a dramaturgok még alkalmat találnak, hogy beleszóljanak a rendező és a vágó munkájába is, de már, bármennyire fájlalják is, nincs más hátra, elkészült a fűm. Ég ha az illetékes jóváhagyók semmi kivetnivalót nem találtak benne, nincs akadálya a bemutatónak. Mindössze két év, négy hónap és egy héttel azután, hogy szerzőnk a gépébe fűzte a tiszta papírt. S ajnos, a mozit, amelyben a bemutató lezajlik, épp most alakítják át oyklop-gigant-panoráma rendszerű vetítésre. Ez azonban a legrosszabb esetben sem tarthat öt évnél tovább, így ragyogó, aktuális filmünkkel a közönség megismerkedhet, mielőtt nyolc teljes év elmúlna. Kár, hogy a főépítész időközben nyugdíjba ment, és öreg napjait a Harz hegység egyik eldugott falucskájában tölti, ahol nincs mozi. Szívderítő és építő kritikánkból ily módon sajnos keveset okulhat. De kit lehet kötelezni a moziba járásra?! Fordította: Zilahi Judit VAGŐ JANOS: ÉPÜLŐ CSERI PARK Jersi lanw
