Somogyi Néplap, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-01 / 128. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Szerda, 1966. június L Vasas és Honvéd csapatgyőzelem a Győrök—Pollieh atlétikai emlékversenyen K. Dózsa és Kovács Géza sikere Hűvös, szeles idő fogadta Siófokon a Győrök—Pollieh atlétikai emlékverseny részvevőit. Mégis tizenhét sportkör mintegy négyszáz atlétája állt rajthoz ezen az országos jellegű ifjúsági seregszemlén. A zord idő rányomta bélyegét az eredményekre. Az nemkülönben, hogy a végén a dobószámekat már ugyancsak sürgették a pályára lépő labdarúgócsapatok. A somogyi atléták még sohasem szerepeltek olyan jól, mint az idén. Mutatja ezt a Kaposvári Dózsának a pontversenyben elért harmadik helyezése. A lila-fehéreknél igen komoly atlétikai élet van kialakulóban. A céltudatos munka már érződött az egyesületi bajnokságon is, de még inkább a Györök-versenyen. Kovács Géza szerepelt legjobban a somogyi atléták közül a siófoki G örök-emlékversenyen. Két számban indult és győzött, maga mögé utasítva a neves fővárosi 400-as és 800-as futókat. Az egyesületi versenyt új formában rendezték meg. Külön pontozták a nőket, külön a férfiakat. A férficsapatok versenyében a Bp. Vasas hódította el az elsőséget a korábbi védő Bp. Honvédtől. Nagy sikernek számít a K. Dózsa harmadik helyezése, hiszen a vert mezőnyben olyan egyesületek vannak, mint az MTK, az FTC vagy a Budapesti Postás. A női serleg győztese viszont a Budapesti Honvéd csapata lett. Ebben a versenyben a K. Dózsa már a szerény 8—9. hellyel vplt kénytelen megelégedni. Rendkívüli sikernek számít Kovács Géza teljesítménye. A Dózsa fiatal atlétája a 400-on is meg a 800-on is biztosan utasította maga mögé a mezőnyt. Időeredménye — a kedvezőtlen időjárás és a siófoki futókört figyelembe véve — jónak mondható. Természetes, hogy Kovács Géza lett a hagyományos Pollich- serleg férfi őrzője. A női győztes ebben a különversenyben a várakozásnak megfelelően egy másik Dózsa-atléta, Gál Judit. Az idén különdíjat adtak ki a legjobb siófoki atlétának is, nyertese Balogh Zsófia, a tehetséges rővidtávfutó és távolugró. Az 1966. évi Györök—Pollich-ver- seny legjobbjai: FÉRFIAK 100 m: 1. Bátor! (MTK) 11.1 mp, 4. Somogyi (K. Dózsa) 11.4 mp. (Lippai (Siófok) 12.2, Együd (Siófok) 12.3 mp-t futott.) 400 m: 1. Kovács (K. Dózsa) 51.1 mp. (Szigeti (K. Dózsa) 56 mp, Gyi- mesi (Siófok) 60.2 mp.) 800 m: L Kovács (K. Dózsa) 2.*00.2 p. (Her- czeg (K. Dózsa) 2:07 p, Ander (Csurgó) 2:20 p.) 1500 nu 1. Horváth (Komló) 4:10.4 p. (Gyene- sei (K. Dózsa) 4:25.8 p, Oláh (Barcs) 4:36.3 p. Ander (Csurgó) 4:48.8 p.) Magasugrás: 1. SenkeJ (Honvéd) 184 cm. (Heqz (K. Dózsa), Oglizán (Csurgó), Dövény! (Csurgó), Kovács (Barcs) 160 cm.) Távolugrás: 1. Kolovits (FTC) 642 cm. (Záborszky 614, Hecz 570. Pfeiffer (Csurgó) 564 cm.) Súly: 1. Dorogi (Honvéd) 15,55, 2. Sárkány (M. Technikum) 14,74. (Miklós (K. Dózsa) 12,16, Falud! (K Dózsa) 11.88 m.) Diszkosz: 1. Szegletes (Vasas) 51,42, 3. Sárkány (M. Technikum) 46.68. (Földi (M Technikum) 43,42, Faludi (K. D<£ zsa) 41,00 m.) Gerely: 1. Genti- scher (Vasas) 57.60. (Molnár (K, Dózsa) 51,04, Farkas 44,54, Földi 42.14 m.) 4x100 m váltó: 1. MTK 44.8 mp, 2. Vasas 45 mp, 3. K Dózsa és Bp. Honvéd 47 mp. Csapatpontverseny: 1. Bp. Vasas 61,5 pont, 2. Bp. Honvéd 48 pont, 3. K. Dózsa 32,5 pont, 4. Jói hajráznak a somogyi röplabdacsapatok MTK 30 pont, 5. FTC M pont, 6. Bp. Postás 10 pont. NŐK 100 m: 1. Balogh (Vasas) 12.8, 6. Balogh (Siófok) 13.3 mp. 400 m: 1. Végh (BEAC) 64.1 mp. 800 m: 1. Czutka (Honvéd) 2:32 p, 2. Gál (K. Dózsa) 2:33 p, 6. Kővári (Barcs) 2:36.8 p. Magasugrás: l. Schleer (Honvéd) 14£ emu (Bukaresti (K. Dózsa) 135, Babcsá- nyi (Siófok) 135, Takács (Barcs) 135 cm.) Távolugrás: 1. Tóth (MTK) 507 cm. (Balogh (Siófok) 464 cm, Bukaresti (K. Dózsa) 448 cm.) Súly: 1. Giber (Honvéd) 12,45 m. Gerely: 1. Simkó (Vasas) 41,52 m. Csapatpontverseny: L Bp. Honvéd 57,5 pont. 2. MTK 42,5 pont, 3. Vasas 36 pont, 4. BEAC 18 pont, 5. Bp. Helyiipar 10 pont, 6. Komlói Bányász 9 pont. TüKE Súlyos vereség az utolsó fordulóban Beifejeződött a tavaszi idény a tekézők NB n osztályában. Utolsó mérkőzését Pécsen a Szikra ellenében vívta a K. Építők csapata. A kaposváriak súlyos, 8:0 arányú vereséggel tértek haza a Mecsek aljáról. Bár kifejezetten gyengén csak Szemesnek ment — a többiek négyszáz fánál többet ütöttek —, de ez a nagyszerűen játszó Szikra ellen kevésnek bizonyult. Dr. Németh például 431 fával is vereséget szenvedett. A tavaszi forduló értékelésére még visszatérünk. Pécsi Szikra—K. Építők 8:0 (2632:2457) Gyenes 449—Ládonyi A. 412 1:0 Karácsonyi 426—Szemes 386 2:0 Tankovics 445—Peltzer 412 3:0 Gulyás 422—Burcsa 412 4:0 Pápista 441—Ládonyi Cs. 404 5:0 Németh 44fr—dr. Németh .431 6:0 Jobb faarányával a pécsi csapat 8:0 arányban nyert. További eredmények a Nyugati csoportban: Szombathelyi SE— Lovászi 8:0 (2615:2470), Bp. Művész—P. Bányász 6:2 (2478:2464), Bp. Beloiannisz—Ganz-MÁVAG 5:3 (2394:2357), VM Közért—RF Építők 6:2 (2481:2436), Pécsi BTC— Nagykanizsai Bányász 6:2 (2481: 2426), Bp. Cserzők—Szombathelyi Haladás 4:4 (2484:2493). Megyei II. osztály ÉSZAKI CSOPORT Kéthely—Somogy sárd 1:2 (2:1). Kéthely, 200 néző. V.: Tálas. Izgalmakban bővelkedő mérkőzést hozott a találkozó és helyenként jó játékot. G.: Szabó (3), Kodba, ÜL Vancsura és Balogh. Molnár István Somogyjád—Zamárdl 4:3 (3:2). Somogyjád, 300 néző. V.: Kovács IL Végig izgalmas mérkőzés volt. A 80. percben a vendégek kiegyenlítettek. A somogyjádiak azonban remekül hajráztak, s 4:3 után még egy ll-est is elvétettek. G.: Nagy, Czompó, Fábián, Kiss- GáL, ilL Zsigmond (2), GubányL Buzsák—Juta 2:0 (1:0). Buzsák, 200 néző. V.: Konyovics. A hazai csapat némi szerencsével nyert. Rengeteg helyzetet kihasználatlanul hagyott. G.: Tóth és Jónás. Karád—öreglak 2:1 (1:0). öreglak, 200 néző. V.: Bellái. A kitűnően hajrázó vendégek különösen a második félidőben múlták felül az öreglaki csapatot. Győzelmük megérdemelt. G.: Pozsonyi (2), ill. Tóth. Szűcs Lajos Fonyód—Nagyberény 8:0 (4:0). Fonyód, 150 néző. V.: Tokaji. A nagyberényiek lelkesedése kevés volt a formába lendült Fonyóddal szemben. G.: Farkas (3), Szabó (2), Rónai. Bognár és Farkas B. Molnár Lajos Balatoni enyves—Balatonlelle 3:0 (1:0). Balatonfenyves, 100 néző. V.: Tisza gáti. Ordacsehi—Balatonszárszó 3:0 (2:0). Ordacsehi, 200 néző. V.: Ki- szelák. A végig fölényben levő hazaiak a három gólon kívül még három kapufát is rúgtak. G.: Be- ke, Mányoki, Mómus. Molnár József DÉLI CSOPORT Vése—Berzence 2 Ti. Kadarkút—Gyékényes! SK 3:1. Homokszentgyőrgy—Kutas 7:1 (3:0). Homokszentgyőrgy, 300 néző. V.: Horváth. A helybeli csapat, amelyből különösen Pandu- rics játéka emelkedett ki, tetszés szerint érte el góljait, amelyek közül Fodor 3-at, Bandi 2-t, Pan- durics és Boros 1—1-et rúgott. A vendégek gólszerzője Horváth volt. Kővári József Csokonyavisonta—Toponár 7:1 (5:1). Csokonyavisonta. 200 néző. V.: Farkas Gy. A szelet jól kihasználó helyi csapat már az első félidőben bebiztosította győzelmét a fegyelmezetlen vendégek ellenében. A toponári csapatból Kuruczot és Szeg« a játékvezető kiállította. G.: Sebestyén (3). Tóth, Imre, Pápa. Flsli, ill. Koncz. Szöllős Gyula Somogyszob—Nagyatádi Honvéd 3:1 (2:0). A listavezető Nagyatádi Honvédőt meglepő biztosan győzte le a jól játszó somogyszobi együttes. G.: Palotai (2), Varga, ill. Hajdú. Felsőbogát—Kastélvosdombó 2:2 (2:0). Felsőbogát, 200 néző. V.: Karádi. Mindvégig sportszerű mérkőzés volt. A hazai csapat a 85. percben még 2:0-ra vezetett, a vendégek védelmi hibából a hajrában kiegyenlítettek. G.: Gombai. Kálmán (öngól), ill. Csonka, Berta. Tóth Ferenc K. Építők—Heresznye 5:2 (1:2). Kaposvár, 100 néző. Mindkét fél- dőben a széltől támogatott csapat játszott nagy fölényben. A hazaiak jobban kihasználták a szelet. G.: Nagy (2), Csabi, Za- commer, Balogh, ill. Nagy és Hauck (öngól). Homyák Mihály Az idei bajnokságban Uyen még nem volt. Az NB II-ben szereplő három somogyi együttes egyaránt győzött. Ügy fest, lassan magára talál a K. Dózsa csapata is. K. Lendület—BEAC 3:2 (—12, H>, —13, 14, 11) A kórházi lányok a következő összeállításban léptek pályára: Koncz. Somodiné — Hegedűs Judit, Barankai, Folcz, Kiss, Bajor. Csere: l^ar^áth, Petrus, Nagy. Az egyete«^*í.ák kétszer is vezetést szereitek a kórházi lányok azonban kitűnően hajráztak, különösen Koncz és Folcz jeleskedett. K. Ruhagyár—Sz. Haladás 3:2 (8, —12, 10, —8, 15) A ruhagyári csapat a következő volt: Biczó, Hajas, Serák, Szántó, Szentgyörgyi, Ferencz. Csere: Takács. A sérült Fenyves, Ulreich és Mátrai nélkül kiálló kaposvári csapat Biczó vezérletével a hajrában kiharcolta értékes győzelmét. Ez alkalommal a Ruhagyár csapatának jóformán nem volt gyenge pontja. K. Dózsa—Fővárosi Autóbusz 3:0 (10, 6, 10) A Dózsa csapatában ismét ott láttuk Mátyókot, akinek csatasorba állása lendületet adott a megfiatalított együttesnek. Színvonalas mérkőzésen meglepő biztosan győzött a kaposvári lila- fehér együttes, amely a következő Összeállításban szerepelt: Mátyók, Kiss, Tárnái, Nagy, Balogh, Farkas. Csere: Zóka, Bánfai, Tarján. Jól sáncoltak a Lendület női röp- labdásai, akik egy nagy vetély- társat, a BEAC csapatát győzték le a legutóbbi röplabda NB n bajnoki fordulóban. (Sötét mezben a Lendület játékosai.) APRÓHIRDETÉSEK ADÁS - VÉTEL ÁLLÁS Kaposvárhoz közel, Zselicszemtpál, Fő u. 26. szám alatti ház mellék épületekkel, gyümölcsössel, 836 n-öl telekkel eladó. (1957) Kaposvár, Berzsenyi u. 20. szám alatt épülő társas házrész (II. emeleti 2 és fél szobás) eladó. Érdeklődni: Sallai u. 38. __________(1958) F onyódon, az állomáshoz közel vennék félig kész egy- vagy kétszobás villát, vagy kisebb telket, esetleg Bélatelepen. Leveleket ármegjelöléssel 1956. számra a kiadóba kérek._______________(1956) E ladók: dupla reka- mié, fotelok, kárpitozott székek, ugyanott kész sezlomok kaphatók. Kappel kárpitos, Kaposvár, Ady Endre utca 12.__________(88210) F ajtatiszta fehér lég- hóm tenyésztőj ás kapható. Kaposvár, Dam- janich utca 32. (38209) Siófokon, Balatonhoz 400 méterre szobákon y hás ház mellők- éoülettel eladó. Nyaralásra igen alkalmas helyen. Érdeklődni: Szőlőhegy, Tomó Mátyás______________(22843) Röntgen, Etra gyártmány, és kvarclámoa eladó. »-Orvos« jeligéire a pécsi Sallai úti hirdetőbe. (84011) Az ÉM 44. sz. Állami Építőipari Vállalat azonnal fölvesz budapesti munkahelyekre fémcsőállványozókat, burkolókat, épületvillanyszerelőket, kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Családfenntartóknak havi 360 forint (napi 15 Ft), nem családfenntartóknak havi 240 Ft (napi 10 forint) különélési díjat fizetünk, «mennyiben vidéki lakásbejelentéssel rendelkeznek, és állandó lakóhelyükre naponta nem térnek haza. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. Tanácsi igazolás és munkaruha, szakmunkásoknak szerszám szükséges. Cím: Budapest, V., Kossuth L. tér 13—15., munkaerőgazdálkodás. (3861) A Kaposvári Tanács V.B. Építési és Közlekedési Osztálya 120—140 000 Ft forgalmú, III. cikklistás. szakképzett boltvezetőt felveszünk azonnali betópésaaeü. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Jelentkezés a kaposvári földművesszövetkezet kereskedelmi főosztályán, Kaposvár. Budai Nagy Antal u. 9. (3862) Agilis fényképész üzletszerzőt állandó munkára felveszünk. Jelentkezés a KaposSipos újra a válogatott keretben Nemrégiben hírül adtuk, hogy Sípos Ferencet a szövetségi kapitány kizárta a válogatott keret tagjai közül. Az azóta eltelt Időben Sípos Ferenc bizonyította, hogy változtatott magatartásán, s formáját is úgy időzítette, hogy feltétlenül helye van a válogatott csapatban. Baróti Lajos most közölte, hogy feloldja Sipos eltiltását. A Honvéd fedezeti átékosát « Svájc ellen készülődő magyar csapatban számításba veszi Baróti, aki kijelölte a jövő vasárnap sorra kerülő Magyarország— Svájc mérkőzésre a számba jövő tizenötös keretet. Ennek tagjai: Szentmihályi, Géléi, Káposzta, Mátrai, Sóvári, Mészöly, Ma- thesz, Sípos, Molnár, Bene, Albert, Farkas, Rákosi, Fenyvesi dr. és Nagy A. Varga Zoltán sérült, így kétséges, hogy részt vehet-e ezen a héten a válogatott közös előkészületein. 14 000 icm-t futott 25" ecm-es kis kerekű Ja- wa igényesnek eladó Cím: Kaposvár, Sze"fű u. 11._____________(IBW Nagyon jó állapotban lévő 175 cem-es Czetka Ideal eladó. Kadarkút, Nagy utca Rí. ■pnrVrvc: V.ri-'ő ffW>.1 Skoda Felicia, piros, dupla tetővel eladó. Soós, Balaton kiüti, Aszfalfútépítő. (22839) isztrálorl keres azonnali belépéssel helyettesítésre. Gép- és gyorsírás követelmény. Jelentkezés a városi tanács vb építési osztályának vezető jénéL (88187) vári Fodrász és Fényképész Ktsz-nél, Kaposvár, Tanácsiház utca 10. Í88205' VEGYES Legszebb ajándék miniden alkalomra a cserepes nyíló törperózsa. Kapható: Kiss kertészet, Kaposvár, Damjanich utca 32. (88208) JÚNIUS Időjárás 1 Várható Időjárás ma estig: Időnként megSzerda növekvő felnőzet, néhány helyen, elsősorban a TiszánTünde túlon kisebb esővel. Az ■ nyugati, északi szél tovább mérséklődik. A szélvédett helyeken gyenge talajmenti fagy. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor 8,1 fokot, déli 12 órakor 16,2 fokot mértek. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap Siófoknál 12 fok volt. A Nap kél 3.51, nyugszik 19.33 órakor. A Hold kél 17.38, nyugszik 2.42 órakor. Évfordulónaptár 20 éve, 1946. június I-cn halt meg Leo Slezak, a morvaországi születésű világhírű osztrák tenorista. Molnár fia. Nyomorgó gyermekkora után lakatosinas volt. Ez időben néha statisztált a brünni színházban, ahol nemcsak 1,95 méteres termeteve!, hanem már hanganyagával is feltűnt. Katonaévei után ügyvédi írnok lett, majd 1396-ban a brünni városi színház szerződtette. Innen Breslauba, utóbb a berlini operába, majd a londoni Do vent Gardenba került, végül a bécsi Állami Operaházba, amelynek 34 évig legnépszerűbb tagja maradt. A világ nagy operaházai versengtek feli:etetéséért. Sokszor vendégtzerepelt nagy sikerrel a budapesti Operahá/.ban is a Népoperában. Nyolcvan opera hős tenor alakítása szerepelt reper oárjában. Filmszerepeiben is sikereket aratott. Szellemes, humorral telt, visszaemlékezéseit tartalmazó első kötete u'án a világ meglepetéssel állapította meg, hogy Slezák nemcsak nagyszerű énekes, hanem kitűnő tollú író is. Első könyvét még három, hasonlóan derűs hangú kötete követte. — Szállítják már az újburgonyát a barcsi járás háztáji gazdaságai. Június 1- én és 2-án mintegy 30 mázsát adnak át a barcsi MÉK- nek. — Gyermekbaleset Nagyatádon. Kedden délután figyelmetlenül szaladt át az úttesten Szelker Ágnes 8 éves nagyatádi tanuló. Horváth János nagyatádi lakos motorkerékpárral elütötte. A kislányt életveszélyes sérülésekkel szállíttották a kaposvári kórházban. — Dubnában kedden megnyílt az egyesített atomkutató intézet tudományos tanácsának ülésszaka, amelyet az intézet létrehozásának tizedik évfordulója alkalmából rendeztek. Ebből az alkalomból sok híres tudós érkezett Dubnába. — Egy 26 éves asszony négyes ikreknek adott életet az indiai Ludhianában. Az anya, valamint az újszülöttek — három kislány és egy fiú — egészségesek. — öt luxus kivitelű autóbusz jár a nyáron a MÁV- AUT nemzetközi vonalain. Az idén már Lengyelországba, Csehszlovákiába, Jugoszláviába, Ausztriába közlekedtet nemzetközi járatokat a budapesti MÁVAUT. Ezekre a vonalakra öt korszerű, valóban luxus kivitelű autóbuszt állít forgalomba Az új kocsikat kedden a MÁVAUT Andor utcai forgalmi telepén Hidasi György vezérigazgató mutatta be a sajtó képviselőinek. — A totó hivatalos nyereményjegyzéke. 13 találatos szelvény 395 akadt, ezek nyereménye a nyereményilleték levonása után 1225 forint. Közülük 205 pályázó ért el 13 plusz 1 találatot, nyereményük a jutalommal együtt 4489 forint. A 12 találatos szelvényekre (5940 db) 54 forintot, a 11 talála- tosakra (34 883 db) 11,80 forintot, a 10 találatosakra <117 920 db) 5,10 forintot fizetnek. (MTI) — Ötnapos ausztriai társasutazást indított tegnap Kaposvárról az IBUSZ. A tervek szerint a nyár elején társas autóbusz indul majd az Adriai-tenger partjára is a megyeszékhelyről. — A SÉV dolgozóinak kongresszusi versenye. A Somogy megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalatnál nagy lendülettel folyik a kereskedelmi dolgozók kongresszusi versenye. A különböző felajánlások lehetővé teszik, hogy a várható hárommillió forint forgalomnövekedést 145 000 forint költségmegtakarítással érjék el. — Ismét munkához Iát majd a Balaton mentén is népszerű mikrobusz. Ez bonyolítja le a nyári menetrendszeri forgalmat Szántód- rév és a balatonföldvári Motel között. — Tamási Áron Világló éjszaka és Illés László Tizenkét portré című műve már mind elfogyott a könyvnapi vásáron. Nagyon nagy sikere volt a megyénkben járt Ga- rai Gábor Kossuth-díjas és Mezei András József Attila- díjas költő versesköteteinek is. Keresett könyv a boltokban és a sátrakban Fejes Endre Vidám cimborák és Szerb Antal Hetedik Olivér című munkája. A könyvhét forgalma a kedvezőtlen időjárás ellenére is megközelíti a múlt évit. — Üjabb társasüdülő építését vették tervbe Fonyódon. Az idei nyárra már készen áll az autóklub első ilyen üdülője a strand mellett. Most öt darab háromemeletes, egyenként 28 lakásos száf- lodaszerű üdülő terveit készítette el Stadler József mérnök. Az üdülők a jelenlegi sátortábor helyén épülnek majd föl. — Elírás történt lapunk tegnapi számában a Fény és árnyék című riportban. A kirendeltségvezető neve helyesen Gőbel Ferenc. GYASZJELENTES Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett leányom, testvérem és sógornőm, Dosztál Mária hosszú szenvedés után 40 éves korában elhunyt. Temetése Június 2-án, csütörtökön délután 3 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család. (88230) VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ A szárnyas í ifi. Szélesvásznú francia filmvígjáték. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Múlt idők titkai. Az előadások kezdete S, 7 órakor. (VI. 1-ig.) SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ Riói kaland. Színes, szélesvásznú francia film Jean-Paul Belmondo főszereplésével. Korhatár nélkül. Az előadások kezdete 4, 6, * órakor. (VI. 1-ig.) Balatoni filmszínházak műsora BALATONFENYVES PARDAILLAN LOVAG. Színes* szélesvásznú francia—olasz kaland- film, korhatár nélkül. Kísérő műsor: Fogadjunk Koránra. FONYÓD terem: KEK RAPSZÓDIA. A Gershwin életéről készült amerikai film felújítása. Korhatár nélkül. BALATONBOGLÄB ZÖLDÄR. Szélesvásznú magyar fUm. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: 66/1. sph. B ALATONFÖLDVAB fedett kerlmozi: CICABABAK. Magyarul beszélő* szélesvásznú olasz filmvígjáték. Csak 18 éven felülieknek! BALATONKILITI ORSZÁGÚTI KALAND. Humor, muzsika, szerelem. Színes, szélesvásznú szovlet filmszatíra. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: 66/í. vh., 66/1. sph. * ZAMARDI BUBE SZERELMESE. Főszerepben Caludia Cardinale. Korhatár nélkül.