Somogyi Néplap, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-14 / 113. szám

CW flZAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 4R.it 50 FILLÉR SZEDIK A PRIMŐR PAPRIKÁT FONYÓDON MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIII. évfolyam 113. szám. 1966. május 14., szombat /o V• t . r v . IN7E7.ET • ! m m • r Látogatás a Felszabadulási tartományban A tárgyalóasztalnál balról jobbra: Gromiko, Koszigin, Nasszer és Amer marsall. Péntek reggel Koszigin szovjet kormányfő Nasszer el­nökkel együtt Asszuán városát látogatta meg. Az új Nflns- parü sétányon a város apra- ja-nagyja köszöntötte a ven­dégeket, s eljöttek üdvözlé­sükre a környező falvak pa­rasztjai is, azok a núbiadak, akiket az asszuáni gát mö­gött létesített mesterséges ten­ger területéről telepítettek át az Asszuántól északra fekvő vidékre. A szovjet kormányfő ez­után elbúcsúzott Asszuán la­kosaitól, és Nasszer elnöklőéi együtt a Kairó és Alexandria között, a deltavidék és a si­vatag határában húzódó Mu- direa'eh El Tahrirt, a Felsza­badulási tartományt látogatta meg. A sivatagii úton a Tah­rir északi körzetébe robogott a két elnök és kísérete: itt szovjet szakértők részvételé­vel folyik a sivatag meghódí­tásának gigászi munkája Részben artézi kutakból, rész­ben a nílusi ágakból csator­nákon át öntözik a homokot, amelyen zöldellő szőlősker­tek, gyümölcsösök, gyapotme- zők pompáznak. Alexandria határában Ham- di Ashur, a város kormány­zója, valamirlt az Arab Szo­cialista Unió helyi szerveze­tének vezetősége köszöntötte Nasszert és Koszigint Az egyiptomi hagyományoknak megfelelő nagy tanácskozó sátor színes ponyvái alatt zajlott le a fogadás: ott volt a város minden hivatalos mél­tósága, a hadsereg és a flot­ta több tábornoka és tenger­nagya. Este az alexandriai vadász-horgász klubban Nasz- szer elnök vacsorát adott a szovjet kormányfő tiszteleté­re. (MTI) Itxin Gosnjak visszaérkezett Belgrádba A jugoszláv katonai dele­gáció, amely Ivan Gosnjak hadseregtábornok, a jugosz­láv fegyveres erők főparancs­nokának helyettese, nemzet­védelmi miniszter vezetésével baráti látogatást tett hazánk­ban, pénteken délelőtt eluta­zott Budapestről. A küldött­séget a Ferihegyi repülőtéren katonai tiszteletadással. ün­nepélyesen búcsúztatták. Jelen volt a búcsúztatásnál Czinege hajós vezérezredes, honvédelmi miniszter. az MSZMP Politikai Bizottságá­nak póttagja, dr. Korom Mihály, az MSZMP Közpon­ti Bizottságának titkára, dr. Horgos Gyula kohó- és gén- ipari miniszter, Erdélyi Ká­roly külügyminiszter-helyet­tes, továbbá a magyar nép­hadsereg tábornoki és pa­rancsnoki karának számos tagja, a Honvédelmi Minisz­térium és a Külügyminisz­térium több vezető beosztá­sú munkatársa. A küldöttség pénteken dél­ben visszaérkezett Belgrád­ba. (MTI) Szuszlov Uljanovszkban Seljepin Kalinyingrádban Átadták a Lenin-rendet a két területnek Mihail Szuszlov, az SZKP Politikai Bizottságának tagja mondott beszédet pénteken azon az ünnepi gyűlésein, me­lyen átnyújtották a Lenin- rendet a Volga menti Ulja- novszk területnek. Szuszlov hangsúlyozta, hogy ennek az eseménynek a jelentősége túl­lép a terület határain, mivel itt Szimbirszkben — ahogy korábban Uljanovszkot nevez­ték — született Lenin. A Szovjetunió külpolitiká­járól szólva a központi bi­zottság titkára a többi között kijelentette: A Szovjetunió megtesz minden szükségest, hogy kiszélesítse a szocialista országok közötti politikai, gazdasági és kulturális i együttműködést az egyen­rangúság. a kölcsönös előny és elvtársi segít­ségnyújtás alapján. Ez a külpolitika mélyen in­ternacionalista, és megfelel az egész haladó emberiség érde­keinek. Szuszlov az amerikai impe­rializmust az agresszió és re­akció fő erejének, a legfőbb nemzetközi zsandámak nevez­te, amely beavatkozik más államok belügyeibe, bátorítja és támogatja a revansról ál­modozó nyugatnémet milita­ristákat. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió, akárcsak a többi szocialista ország, meg­adott és a továbbiakban is megadja a minden oldalú tá­mogatást Vietnamnak. A győ­zelem kétségtelenül a hős viet­nami népé lesz. Ünnepi gyűlésit tartottak pénteken Kalinyingrádban abból az alkalomból, hogy a kalinyingrádi terület a nép­gazdaság fejlesztésében elért sikereiért megkapta a Lenin- rendet. Az ünnepség egybe­esett a hitleri Németország fölött aratott győzelem 21. évfordulójával és a kalinyin­grádi terület megalakulásá­nak 20. évfordulójával. A ma­gas kormánykitüntetést Alek- szandr Seljepin, az SZKP Po­litikai Bizottságának tagja adta át. Seljepin beszédében kijelen­tette: Az amerikai imperialis­ták támogatását élvező bonni kormánykörök igyekszenek megkaparin­tani az atomfegyvereket, nyíltan hangoztatják azt a szándékukat, hogy fel­számolják a Német De­mokratikus Köztársaságot, követelik a jelenlegi eu­rópai határok felülvizs­gálását, igényt tartanak Lengyelország, Csehszlo­vákia és a Szovjetunió területének egy részére. Seljepin hangoztatta, hogy a nyugatnémet revansisták és pártfogóik terveiből semmi sem lesz. Az európai béke nem azok könyörületeből ma­rad fenn, akiknek nem tet­szik a második világháború kimenetele. Az európai állam­határokat senki sem változ­tathatja meg, (MTI) Földosztás Szíriában Izrael csapatokat von össze Szíria határán A Szíriái kormány fokozott ütemben hajtja végre a föld­reformot. Mától kezdve újabb földosztásra kerül sor, s több mint tízezer hektár földet osz­tanak szét 1093 parasztcsalád között. E családok ugyanak­kor húsz faluban új lakóhá­zakat kapnak. Hafez Aszad tábornok Szí­riái hadügyminiszter pénte-. ken beszédet mondott az egyik légitámaszpont tisztjei és le­génysége előtt. Kijelentettél hogy az imperializmus és a reakció fokozza aknamunká­ját, újabb összeesküvést ké­szít elő Szíria ellen. A helyi reakció együtt lép fel az egész arab világ reakciójával és az imperialista erőkkelj amelyek csapatokat vonnak össze Szíria határán, az or­szág partjai közelében össz­pontosítják a 6. amerikai flot­tát. A hadügyminiszter figyel­meztette Izraelt, ha bármifé­le támadást kísérel meg a Szíriái határ ellen, szembeta­lálja magát a szíriai hadse­reggel. A hadügyminiszter ki­jelentése válasz volt az iz­raeli vezetők legújabb nyilat­kozataira, amelyekben izraeli politikusok megtorló intézke­déseket helyeztek kitiltásba Szíriával szemben egy föld­alatti Palesztinái szervezet Iz­raelben végzett állítólagos ge­rillaténykedései miatt. Szíria George J. Tomeh nagykövet, ENSZ-megbízottja útján levelet intézett a Biz­tonsági Tanácshoz. A levélben bejelenti, ha Izrael támadá­sokat kísérel meg, Szíria min­den intézkedést megtesz ha­tárai védelmére. Szíria állandó ENSZ-képvi- selője a Biztonsági Tanácsel­nökéhez intézett levelében fel­hívta a figyelmet arra, hogy április vége óta az izraeli ha­tóságok állandóan harcias fe­nyegetéseket intéznek a szom­szédos arab államokhoz. Az izraeli—szíriai határon ve­szélyes helyzet alakult ki. Az izraeli miniszterelnök és más magas beosztású hivatalos személyiségek alaptalan vá­dakkal hozakodnak elő Szíria ellen. Izrael állandó ENSZ-Képvi- selője a Biztonsági Tanácsel­nökéhez intézett csütörtöki le­velében — amely három nap alatt már a második — azzal vádolta a jordániai fegyveres erőket, hogy provokálatlan tá­madást intéztek egy izraeli egység edlen. (MTI) Ma meg valóban csak ínyencségnek számít egy-egy zöldpaprika, de a közeli nap >kban már nagyobb mennyi­ség is piacra kerül a fonyódi kertészetből. A Magyar Tenger Ter­melőszövetkezet kertészeté­ben megkezdték a primőr­paprika szedését Az üveg­házakban hétezer tőről sze­dik majd le a paprikát, hatezer tápkoékás palántá­juk pedig már készen áll a kiültetésre. A napokban dobták piacra az első ubor­iul t is: jelenleg hét meleg­ágyban fejlődik a termés. A közös gazdaság egyhold- nyi szabadföldi paradicso­ma előreláthatólag június végére érik be. Doma Fe­renc főkertész elmoncfta, hogy egy holdon már ki­rakták a dinnyepalántákat és az uborkát Böngészik az uborkát a kertészet dolgozói. Amerikai rakétatámadás kínai repülőgépek ellen Az Űj-Kína hírügynökség jelentése szerint csütör­tök délután öt amerikai repülőgép megsértette Kí­na légiterét, és a VDK-val, Laosszal és Burmával határos Jünan tartomány északkeleti részén rakéta­támadást intéztek az itt gyakorlatozó kínai repü­lőgépek ellen. Az amerikaiak egy kínai repülőgépet lelőttek. Amikor a kínai repülőgépek ellentámadást indítottak, az amerikai kalózgépek délnyugati irány­ban elmenekültek. A kínai honvédelmi miniszté­rium szóvivője nyilatkozatban ítélte el az ameri­kai imperialisták e háborús provokációs cselekede­tét. A szóvivő egyben kifejezésre juttatta a Kínai Népköztársaság tiltakozását a súlyos incidens miatt. A VDK néphadseregének összekötő bizottsága pénteken tiltakozott a nemzetközi el­lenőrző bizottságnál az or­szág ellen intézett csütörtöki légitámadások miatt. Egy másik tiltakozás elítéli az amerikai agresszorokat, akik szerdán Ghe An tartomány­ban egy katolikus szeminá­riumot ás templomot bombáz­tak. Az amerikaiak május 6- án két ízben intéztek légitá­madást egy lepraszanatórium ellen Nghe An tartomány­ban. A támadás következté­ben 30 beteg meghalt, 34 megsebesült, és több lakó­ház elpusztult. Saigoni jelentés szerint az amerikai légierők és a hadi­tengerészet bombázói csü­törtökön újabb rekordot ál­lítottak fel az agresszióban: 135 bevetésben támadták a VDK területét. Pénteken reggel dél-vietna­mi partizánok gránátot dob­tak a saigoni rendőrség köz­ponti épületére. A robbanás következtében 18 személy, köztük egy amerikai megse­besült. Da Nangtól, az amerikaiak egyik legnagyobb dél-vietna­mi támaszpontjától 25 kilo­méternyire délre. amerikai tengerészgyalogosok harcba keveredtek a felszabadító erők egy csapatával. A tűz­harc csütörtökön egész dél­után folyt, az amerikaiak he­likopteren vittek megerősítést a csata színhelyére, s be­avatkozott az amerikai tüzér­ség és légierő is. SYDNEY Calwell, az Ausztráliai Munkáspárt képviselőházi csoportjának vezetője ismer­tette pártjának választási nyilatkozatát. A munkáspárt úgy véli, hogy az Egyesült Államok kormányának meg kell szüntetnie Észak-Viet- nam bombázását. Az ausztrál kormánynak kezdeményeznie kell a háború megszüntetésé­re és a békés tárgyalások megtartására irányuló lépése­ket, és el kell ismernie a Dél-vietnami Nemzeti Fel­szabadítás! Frontot. NEW YORK Immár második napja foly­tatódik a chicagói egyetem diákjainak tiltakozó ülő­tüntetése az úgynevezett al­kalmassági vizsgálatok ellen, amelyeket a Pentagon kezde­ményezésére tartanak a sor­köteles egyetemi hallgatók körében. Ezeknek a vizsgála­toknak az a célja, hogy ki­válasszák a kevésbé előkészí­tett egyetemi ifjakat a had­seregbe való behívásra és Dél-Vietnamba küldésre. Több mint 400 egyetemi hallgató elfoglalta az egye­tem hivatali épületét, eltor­laszolva az összes kijárato­kat. A diákok egyik fő jel­szava így hangzott: Az egye­tem előadóinak nincs joguk eldönteni, ki éljen közülünk, és melyikünk pusztuljon el! A. C. Powell demokrata párti képviselő elítélte ezeket a vizsgálatokat, és kijelen­tette, hogy azok az ágyú- tölteléknek a lakosság szociá­lisan nem kívánatos csoport­jaiból történő kiválasztása Hitler rendszerére emlékez­tetnek. Az amerikai sajtó ta­núsága szerint a négerek száma az amerikai hadsereg­ben aránytalanul nagy. Az amerikai sajtó adatai szerint a Dél-Vietnamban harcoló katonák között kétszer any- nyi néger pusztul el, mint fehér. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents