Somogyi Néplap, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-08 / 108. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Vasárnap, 1S66. május 8. Tito elutazott az EAK-hóI Szombaton délelőtt Tito marsall elutazott Alexand- riából. A kikötőben Nasszer elnök búcsúztatta, A jugoszláv államfő elutazása előtt ezeket mondotta: — Nemzetközi téren az EAK a béke és a haladás egyik legtevékenyebb harcosa. Tito hangsúlyozta, hogy az emberiség problémáit csak a békés egymás mellett élés, a haladás és a szocializmus útján lehet megoldani, s nem lehet elválasztani egymástól a béke, a szabadság és a haladás ügyét. Elítélte az' erő- politikát, a más országok ügyeibe való beavatkozást, a neokolonialista fenyegetést. Nasszer elnök ugyancsak rámutatott a nemzetközi helyzet aggasztó vonásaira. Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi helyzet 1961 és 1964, az el nem kötelezett ország első és második nagy konferenciája óta megváltozott, felhívta az el nem kötelezett országokat, akadályozzák meg az imperialistákat és a neokolonialistákat e változásoknak az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népek rovására történő, kiaknázásában. (MTI) Bumaza Ben Belláról Bumaza algériai tájékoztatásügyi miniszter a francia televízió péntek esti műsorában hangoztatta, hogy Algéria meg akarja őrizni Franciaországhoz fűződő baráti kapcsolatait. A riporter kérdésit intézett a miniszterhez Ben Bella sorsáról. Válaszában Bumaza kijelentette, hogy ez nem titok, néhány nappal ezelőtt Ben Bella édesanyja is nyilatkozott róla a sajtó képviselőinek. Közelebbi részleteket nem tudok közölni Ben Bella élet- körülményeiről, de azt állíthatom, olyan körülmények ..között él, amelyek megillet- "nejt egy olyan személyiséget, áld magas tisztet töltött be országában — hangsúlyozta Bumaza. (MTI) Singapore semleges marad S. Radzsaratnam singapo- re-i külügyminiszter újságíróknak kijelentette, Singapore szorosabb gazdasági kapcsolatokat akar létrehozni a kelet-európai országokkal, hogy megmutassa, nem tartozik egyik tömbhöz sem. Radzsaratnam szombaton Londonba utazott. Csatlakozik majd a jelenleg Stockholmban tartózkodó Li Kuang-ji miniszterelnökhöz, akivel együtt indul több népi demokratikus országba. (MTI) Mit tud a Ml—6-os? Kéthónapos nyugat-európai »turnéjáról« visszaérkezett Moszkvába a szovjet helikoptergyártás büszkesége, a Ml— 6-os, amely az Alpokban drót- kötélpályák és elektromos távvezetékek építésében, Francia- országban erdőtüzek oltásában vett részt. Svájcban mintegy háromezer méter magasban, meredek lejtőn kellett elhelyezni egy új drótkötélpálya nyolc és féltonnás tartóoszlopait. A legújabb típúsú amerikai Sikorsky 64-es helikopter nem tudott megbirkózni a feladattal, sőt pilótája kijelentette, hogy erre a világon egyetlen típus képes, a szovjet MI—6- os. KoloSenko, a helikopter első pilótája bravúros gyorsasággal tíz perc alatt izie el a 40 méteres kötélen függő tartóoszlopok elhelyezését, ami hagyományos módon kéthetes munkát jelentett volna. A szovjet MI—6-os Dél- Franciaországban erdőtűzoltási bemutatón vett rés t s egy fordulóban a tűzolí km kívül 12 tonna vizet és egyéb oltóanyagot szállított a helyszínre. (MTI) De Gaulle június 20-án utazik a Szovjetunióba A franciák többsége francia—szovjet együttműködési egyezményt kíván Párizs, május 7. Párizsban félhivatalosan közzétették De Gaulle szovjetunióbeli látogatásának programját. A francia köztársasági elnök június 20-án Caravelle repülőgépén utazik Moszkvába, és június 2-án tér vissza Párizsba. Négy-öt napot tölt a szovjet fővárosban, ahol több ízben folytat majd megbeszélést a szovjet vezetőkkel. De Gaulle lakosztálya a Kremlben lesz. A francia köztársasági elnök ellátogat több vidéki városba is. Leningrádban a város történelmi nevezetességeit és múzeumait tekinti meg, Volgográdban fölkeresi a II. világháború legnagyobb csatájának színterét, Novo- szibirszkben pedig tudományos intézményeket tekint meg. A tizenkét napos látogatás programjában szerepel több ipari üzem meglátogatása, valamint a moszkvai Nagy Színház egyik előadásának megtekintése. A francia közvélemény-kutató intézet április 7—23-a között, a francia parlament NATO-vitája idején ankétot rendezett a franciáknak az Egyesült Államok és a Szovjetunió iránti viszonyáról. Arra a kérdésre, vajon he- lyes-e egy általános együttműködési szerződést kötni Franciaország és a Szovjetunió között, a megkérdezettek 55 százaléka igennel válaszolt, 20 százaléka nem híve a francia—szovjet együttműködési szerződésnek, 25 százaléka pedig nem foglalt állást. Egy másik kérdésre, vajon Franciaországnak az Egyesült Államok vagy a Szovjetunió oldalún van-e a helye, a megkérdezettek 57 százaléka azt válaszolta, hogy Francia- ország egyik nagyhatalom oldalán se kösse le magát. 19 százalék az Egyesült Államokkal, 9 szúzalék pedig a Szovjetunióval való szövetséget helyeselte. (MTI) Az NDK áüaralgárainak nincs szükségük „Kegyelmi jura“ Berlin, május 7. A Német Demokratikus Köztársaság fővárosában tragikomikusnak tartják azt a tojástáncot, amelyet a nyugatnémet CDU és a bonni kormány az úgynevezett Ulbricht- törvény meghozatala körül jár. A döntést, hogy biztosítanak-e szabad utat az NSZK- ban a Német Szocialista Egységpárt szónokai számára, napról napra halogatják. A demokratikus Berlinben a bonni hatalmi viszonyokra roppant jellemzőnek tartják, hogy az SPD, amely a tavaly őszi választásokon 13 millió szavazatot, tehát mintegy 40 százalékot szerzett, e kérdésben teljesen tehetetlennek bizonyul, és ki van szolgáltatva a CDU kényének-kedvé- nek. Az NDK fővárosában rámutatnak, hogy a Bundestagnak semmiféle olyan külön törvényt nem kell hoznia, amely az eddigi bonni rendelkezésekkel ellentétben, nagy kegyesn megengedi az NDK állampolgárainak, hogy bünŰjabb gyilkosság Indonéziában Adam Malik indonéz külügyminiszter a képviselőházban- -kijelentette, hogy kormánya javítani kívánja Indiához fűződő viszonyát. Az Indiával való kapcsolatok megjavítása azonban nem jelenti azt, hogy Indonézia lazítani kívánná Pakisztánnal fennálló jó kapcsolatait. Az India és Pakisztán kapcsolataira tehertételként nehezedő kasmírt kérdés megoldásának legjobb módját az indonéz külügyminiszter abban látja, hogy a terület lakossága népszavazással döntsön hovatartozásáról. Külpolitikai beszámolója végén az indonéz külügyminiszter hangoztatta, hogy kormánya aktív külpolitikát kíván folytatni az afroázsiai szolidaritás előmozdítására. Az Antara indonéz hirügy- nökség jelentése szerint május 3-án Jáva középső részén meggyilkolták Rewangot, az IKF Központi Bizottsága Politikai Bizottságának volt tagját. A jelentések szerint Aidit, Lukman és Njoto után Rewang a negyedik volt pb- tag, akit meggyilkoltak. (MTI) Smith küldöttei Londonban Ma érkezik Londonba a dél-rhodesiai Smith-rezsim háromtagú küldöttsége, hogy a jövő héten bizalmas megbeszéléseket folytasson a brit kormány képviselőivel a mar gasabb szintű hivatalos tárgyalások felújításának lehetőségéről. A megbeszéléseket — lan Smith kívánságának megfelelően — »semleges helyen tartják-«, vagyis nem brit kormányépületben. Ügy tudják, hogy a tárgyalásokra egy szállodában vagy egy harmadik ország követségén fog sor kerülni. A Smith-rezsim független státusának e közvetett elismerése mellett a brit kormány további engedménye: a rhodesiai kormánytisztviselők rejtjeles táviratokban tájékoztathatják Sa- lisburyt a tárgyalások haladásáról. Ezt a jogot általában csak független országok diplomáciai képviselőinek adják meg. (MTI) HÜSZ ÉVIG BÖRTÖNBEN ÁRTATLANUL Az olasz legfelső bíróság határozata nyomán szombaton szabadon bocsátottak egy ártatlant, aki húsz évet töltött börtönben olyan bűncselekményért, melyet nem ő követett el. 1945. október 4-én három álarcos megtámadta házában France- so Battara szicíliai ügyvédet. Battara fölismerte az egyik álarcost. és ezért azonnal megölték. A rendőrség az egyik gyilkost Antonin Spagno volt rendőrben vélte megtalálni — a vádlottnak korábban nézeteltérése volt az áldozattal. Spagno ártatlannak mondotta magát, és bebizonyította, hogy a gyilkosság színhelyétől 20 kilométerre tartózkodott alig két órával a bűntett elkövetése előtt. A két települést csupán egy gyalogösvény köti össze. A rendőrség és a bíróság beérte egy tanúvallomással, amely szerint a távolságot meg lehet tenni két óra alatt, és Spagnót életfogytiglani börtönre ítélték. A rendőrség csupán húsz évvel később határozta el. hogy hivatalos kísérletet végez időmérők bevonásával. Kiderült, hogy a szóban forgó távolságot még futva sem lehet megtenni 2 óra 17 percnél rövi- debb idő alatt — az elítélt tehát ártatlan. Szombaton Spagnót szabadon bocsátották. Ami- or börtönbe zárták, negyvenöt! éves volt, amikor kiengedték. hat-) vanöt. tétlenül beléphessenek az NSZK területére. Ellenkezőleg: eí kell törölni azokat a régi törvényeket, amelyeknek értelmében a bonni igazságszolgáltatás hatályát az egykori hitlerista német birodalom egész területére (azaz nemcsak az NDK-ra, hanem lengyel és szovjet területekre is) kiterjesztették. Az NDK polgárainak, politikai személyiségeinek nincs arra szükségük, hogy Bonn »kegyelmi jogot« gyakoroljon felettük, azaz a nyugatnémet államban érvényes törvényekkel ellentétben »büntetlenséget« biztosítsanak számukra. Ennek éppen a fordítottjára van szükség: arra tudniillik, hogy megváltozzék a nyugatnémet államban uralkodó igazságtalan és jogtalan állapot. (MTI) Elutazott Moszkvából az Egyesült Államok Kommunista Pártjának küldöttsége, amely Henry Winston vezetésével részt vett az SZKP XXIII. kongresszusán, majd körutazást tett a Szovjetunióban. Von Hassel nyugatnémet hadügyminiszter egyhetes egyesült államokbeli látogatásra New Yorkba érkezett. 352 gépet vesztettek eddig az amerikaiak a Laosz felszabadított területei ellen intézett légitámadásokban — közölte a Patet Lao rádió. Józef Cyrankiewicz lengyel miniszterelnök átnyújtotta Marian Spychalski marsall nemzetvédelmi miniszternek a szejm által nemrégiben alapított Berlin ostromában való részvételért elnevezésű kitüntetést. Az Egyesült Államok kormánya úgy döntött, hogy az USA franciaországi katonai berendezéseit felszámolja és haderőit kivonja az országból, mihelyt döntés születik a NATO-főhadiszállás új helyének kijelöléséről. Az osztrák társadalom mind szélesebb körei tiltakoznak az új kormány radikális pénzügyi politikája ellen. A katolikus családszövetség szombaton sajtónyilatkozatban figyelmeztette a kormányt: A lakbérek és a tejárak tervbe vett emelése — ha nem ellensúlyozzák megfelelő intézkedésekkel — elviselhetetlen terheket jelent a családok számára. A vasúti személy- és áruszállítás például 45 százalékkal drá- •ML Köszsnljik az II j mikot huszonegy esztendővel ezelőtt német föl- dön elhallgattak a fegyverek, és a Reichstag ormán már a győztes szovjet hadsereg lobogóját lengette a szél, Berlinben egy maroknyi kommunista munkához látott, hogy eltakarítsák a pusztítás maradványait. Elölről kezdünk mindent — mondotta Walter Ulbricht a berlini városházán, amikor megtekintette a súlyosan megrongálódott épületet. Elölről kezdtek mindent... Az antifasiszták összefogtak, a kommunisták felkutatták a szociáldemokratákat, valamint a polgárság demokrata érzelmű képviselőit, és új, demokratikus közigazgatást teremtettek. Nemcsak a városok romjait, hanem a reakció, a fasizmus romjait is eltakarították Németország keleti tészéből. Elölről kezdtek mindent.. . Először a szovjet katonák segítségével megjavították a villanyvezetékeket. A csapokból csordogálni kezdett a víz, azután mindenfelé kezdetét vette a termelőm,unka. Lépésről lépésre a demokratikus erők vették kezükbe a politikai és a gazdasági hatalmat. És amikor a nyugati megszálló hatalmak 1949 szeptemberében létrehozták a nyugatnémet szakadár államot, az ország keleti részében a választott Német Néptanács kikiáltotta a Német Demokratikus Köztársaságot. Az imperialista országok aknamunkája ellenére az NDK valóban hétmérföldes léptekkel haladt előre a nép választotta úton, és a szocialita országok közösségének sziláid tagja lett. »Dolgozz velünk, tervezz velünk — kormányozz velünk« — a Német Szocialista Egységpártnak és a Nemzeti Frontnak ez a jelszava az NDK népe cselekvésének vezérfonala lett. A Német Demokratikus Köztársaság ma a világ gazdaságilag legfejlettebb tíz országa közé tartozik. Barnaszéntermelésben a világranglista élén áll, s ebből csak az NDK-ban állítanak elő jó minőségű kokszot. Az egy főre eső vegyipari termelésben vezet Európában, világviszonylatban pedig a második helyen áll az Egyesült Államok mögött. A legutóbbi statisztikák szerint az NDK-ban minden órában tíz lakás készül el, 30 000 tonna barnaszenet bányásznak, csaknem 6000 megawatt elektromos energiát termelnek, 37 háztartási hűtőszekrényt, 32 elektromos mosógépet és 67 televíziókészüléket állítanak elő! A márka vásárlóereje egy évtized alatt 83 százalékkal nőtt. Elölről kezdtek mindent... Az imperialista hatalmak mindent elkövettek az NDK haladása ellen, az első szabad német állam nemzetközi elszigeteléséért. Hogy kísérleteik mennyire kudarcba fulladtak, azt bizonyította például az egész világ előtt az a huszonegy ágyúlövés, amely Walter Ulbrichtot, az NDK Államtanácsának elnökét az Egyesült Arab Köztársaságban államfőnek kijáró tiszteletadással fogadta. Az imperialisták mindent elkövettek, de — mint a párizsi Combat írja — »Az NDK mégis létezik. A semmiből teremtett ipara a közép-európai nemzetek első sorába állítja ezt az országot.« Felszabadulásának huszonegyedik évfordulóján köszöntjük a szocializmust építő Német Demokratikus Köztársaságot, a német munkások és parasztok béke- államát. c np Csehszlovákia ünnepe inden baráti ország, minden testvéri nép és az emberi haladás minden igaz híve köszönti Csehszlovákia felszabadulásának 21. évfordulóját. Mi, magyarok melegen üdvözöljük e szépséges ország népét, amely szabadsága birtokában nagyszerű tettekkel mulatta meg, mire képes a szocializmust építő ember. Mindezt beszédes tények bizonyítják Csehszlovákia nem volt sem szegény, sem elmaradott ország felszabadulása előtt. De elsősorban néhány nagy gyár szimbolizálta ipari fejlettségét. A Bata cipőgyár, a Skoda- művek... Mióta a csehszlovák nép a szocializmust építi, térképén egyre sokasodnak a kisebb-nagyobb pontok: új gyárak, a világ- termelésben is előkelő helyet elfoglaló üzemek, s nevüket is egyre többen tanulják meg. Kosicén épült fel például a világ egyik legnagyobb vasműve. Az üzemet kétezer mérnök tervezte és építette. Amíg elkészült, kokszolójához és nagyolvasztójához annyi vasat használtak fel, amennyiből 250 Eiffel-tornyot lehetett volna felállítani. Ez a vasmű, amely a világon is a tíz legnagyobb közé tartozik, építésének teljes befejezése V___ ________________ u tán évi négymillió tonna acélt állít elő. A brnói iparvidék büszkesége pedig a Kralov- opolska Stojirna. 75 esztendővel ezelőtt cukorgyárnak készült, aztán valamiféle gépgyártó bazárrá terebélyesedett, ma vegyipari gépek előállítására specializált modem üzem, s évi programja 62 komplett vegyipari üzem legyártása és üzembe helyezése. Száz más fontosabb helységet lehetne még talál ezen a térképen. Ez a 21 esztendő munkája. A következő évek tovább gazdagí, - ják és színezik ezt a térképet. Az 1966-ban kezdőd negyedik ötéves terv — ha nem is hétmérföldes léptekkel kívánja előrevinni Csehszlovákia nemzetgazde ságát, de a harmadik ötéves tervhez viszonyítva 123 4 százalékkal emeli a beruházást elsősorban a feldől?? zó, az energetikai és <. vegyiparban. S így ezen a gazdasági szemmel nézett térképen ér tizedek alatt annyi »olvasnivaló« gyűlik össze Csehszlovákiában, mint ameny- nyit szinte évszázadok adtak — roman n-és kalandban, tni neki- gyürkőzésekbbn — 1? ország népének és az ' gra if váncsi külföldieknek. Ó. Gy. Csehszlovák válasz Bonn-nak A csehszlovák kormány az Egyesült Államok prágai nagykövetségén keresztül juttatta el jegyzékét Bonnba, amely válasz az NSZK kormányának március 24-i jegyzékére. A csehszlovák kormány megállapítja: »Ez a jegyzék is azt tanúsítja, hogy az NSZK kormánya továbbra is a régi politikát folytatja, amely veszélyezteti Európa i«( a világ békéjét. Ellentétben a valósé ;i helyzettel, ma N etország az egyetlen Európában, amely terület; vetélésekkel lép fel. A csehszlovák—NSZK kapcsolatokról szóvá a válaszjegyzék hanosúlvozza: A rendezés alapja csak az lehet, hogy a barmi kormány nyilvánítsa teljes egészében jogtalannak és törvénytelennek a müncheni egyezményt. ÍMTU