Somogyi Néplap, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-25 / 122. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Szerda, 1966. május 25. Újabb előkészületi mérkőzést játszik a magyar válogatott Ma Budapest—Juventus mérkőzés lesz Torinóban Hat és fél hét múlva kezdődik a nagy előadás, indul a labdarúgó-világbajnokság döntője. Érthető, hogy az érdekelt tizenhat csapat most már lázas ütemben készülődik a nyitányra. Köztük a magyar válogatott is. A VB-előkészület újabb állomása az volt, hogy be kellett adni annak a negyven labdarugónak a nevezését, akikből kikerül majd a világbajnoki csapat. A negyvenes keret egy hónap múlva szűkül huszonkettőre. Olyan játékos, aki nem szerepel a mostani névsorban, nem léphet pályára az angliai döntőn. Természetesen a magyar szakvezetők minden számba jöhető labdarúgót besoroltak a negyven nevezett közé. A lista nem tartogat különösebb meglepetést. Az adminisztratív lépések mellett folyik a gyakorlati felkészülés is. Elég viszontagságos utazás után megérkezett Torinóba a magyar labdarúgó-válogatott, s ma este Budapest néven előkészületi mérkőzést játszik a Juventus csapatával. A simának ígérkező repülőutat az zavarta meg, hogy Olaszországban az ALITALIA repülőtársaság dolgozói sztrájkba léptek. Rómából »maszek repülővel-« folytatta útját a magyar csapat Milánóba, innen pedig autóbusszal utazott a gárda Torinóba. Tizenöt labdarúgó utazott Olaszországba. A ma este fél 9-kor kezdődő mérkőzésen előreláthatóan csapatunk a következő ösz- szeállításban kezd: Szentmihályi — Káposzta, Mátrai, Dunai, Sóvári — Mathesz, Rákosi — Bene, Varga, Farkas, Fenyvesi dr. Szünet után valószínűleg szóhoz Jut a csapatban a kapus Géléi és a jobbszélső Molnár. Rajtuk kívül Mészöly és Nagy I. áll minden eshetőségre készen Torinóban. Győzelemmel zárta a hazai idényt a K. Építők tekecsapata A tavipsá idényben már nem lép hazai pályán küzdőtérre a K. Építők tekecsapata. Ebben a sportágban ugyanis az utolsó előtti fordulón jutottak túl az együttesek. A kaposvári fináléra szép számú szunkolóhad gyűlt össze, mintha a teke- sport kedvelői megérezték vol- nak, hogy érdemes lesz. Jó mérkőzéssel, szép .eredménynyel búcsúzott a kaposvári NB Il-es csapat. Bizony másként állna a táblázaton az Építők, ha megközelítően mindig így szerepelt volna a gárda. Ez alkalommal csak Burcsának ment valamivel gyengébben, de ő is 400 fa fölött ütött. A többiek egymást múlták felül. Ezzel a győzelmével a K. Építők valamit javított helyzetén. K. ÉPÍTŐK—BELOIANNISZ 6:2 (2619:2509) Szemes 445—Szilassi 406 1:0 Burcsa 402—Fülöp L. 441 1:1 Peltzer 451—Somogyi 410 2:1 Somilyai 444—Fülöp F. 447 2:2 Dr. Németh 435—Fülöp P. 105 3:2 r,ádonyi A. 442—Falvai 400 4:2 Jobb faaránya révén a ka posvári csapat 6:2-re nyert • • • További eredmények a Nyugati csoportban: Lovászi—Bp. Cserző 8:0 (2556:2373). Nagykanizsai Bányász—Szombathelyi SF. 4:4 (2552:2548). Pécsi Bőrgyár—Rf. Építők 8:0 (2582:2444). Ganz- MÁVAG—VM Közért 6:2 (2560:2459). Bp. Művész—Pécsi Szikra 6:2 (2500:2462). Szombathelyi Haladás—Pécsi Bányász 7:1 (2439:2410). A bajnoki táblázat élén a Pécsi Bőrgyár csapata áll 62 ponttal az 59,5 pontos Szombathelyi SE előtt. A K. Építők jövő vasárnapi ellenfele, a Pécsi Szákra a harmadik helyen áll. RÖPLABDA NB D Ismét csak a Lendület nyert Hétről hétre ismétlődik: a három somogyi NB II-es röplabdacsapat közül csak a K. Lendület együttese képes föléje kerekedni az ellenfeleknek. Igaz, e héten például a K. Ruhagyár a bajnokjelölt MTK-t kapta ellenfeléül. Az első játszmában nagyon jól játszott a fiatal kaposvári csapat, s csak a legvégén kerekedett felül a kék-fehér együttes. A második és a harmadik harmadban azonban változott a kép, kidomborodott az MTK-sok nagyobb tudása. A fővárosi együttes végül is biztos 3:0-ás győzelemmel távozott Kaposvárról. Idegenben szerepelt a K. Lendület gárdája. A kórházi lányok ismeretlen ellenfelet kaptak Bp. Építők csapatában. Mint kiderült. nagyszerű ellenfelet. A kaposvári női együttes azonban remekül hajrázva győztesként vonult le a pályáról. Csak nem talál magára a K. Dózsa férficsapata. Gáspár István edző fiatalított. Ezek az ügyes, tehetséges fiúk azonban tudásban még messze vannak a jelenlegi NB II színvonalától. Eredmények: Pécsi Dózsa—Kaposvári Dózsa 3:0, MMG—Fővárosi Autóbusz 3:2, Szombathely—Győri Vasas ETO 3:1, Z. Danuvia—MTK 3:2, Győri Dózsa—Testvériség 3:1. Nők K. Lendület—Bp. Építők 3:2, MTK—Kaposvári Ruhagyár 3:0, Almásfüzitő—Tatabánya 3:2, Já- nos-kórház—Szombathely 3:1, Postatávíró—Győri Dózsa 3:0 (játék nélkül). Felajánljuk állami vállalatoknak könyvjóváírással, szövetkezeteknek a Bizományi r Áruházon keresztül az alábbi állóeszközöket: vegyes tüzelésű tűzhely, vegyes tüzelésű gőzüst, 200 literes centrifuga, nagyüzemi szikvíz- töltő gép. Belvárosi Üzemi Vendéglátó Vállalat, Bala- tonlelle. Tel. 300. (3820) — K. Honvéd—K. Kinizsi barátságos labdarúgó-mérkőzés lesz ma délután 5 órakor a Kinizsi- pályán. Előtte a tartalék csapatok mérkőznek. _ ' A szentkirályszabadjai Béke Termelőszövetkezetnél nagy mennyiségben kapható vörös építőkő (cyklop), nyers kváder, lalkö és betonba úsztatott forgácskő. Érdeklődésre árajánlatot küldünk. Telefon 4. (3821) Kőműves szak- és segédmunkásokat, bádogosokat, lakatosokat, hidegburkolókat, vasbetonszerelőket a megye területén felveszünk változó munkahelyre. Szállást biztosítunk, napidíjat térítünk. Cím: Élelmiszeripari Javító, Szerelő és Szolgáltató Vállalat, 6. sz. gyáregység, Budapest, IX., Soroksári út 48. sz. (5620) Fiataljaink gyengélkednek az lltFA-tornán Jugoszláviában lassacskán a befejezéshez érkezik az UEFA ifjúsági torna 5: csoporUküzdel- me. Két mérkőzésen jutottak túl a csapatok. Ma kerül sor a harmadik selejtezőre, s ekkor derül M, hogy a négy csoportban melyik négy csapat marad állva. A D csoportban játszó magyar ifjúsági válogatott a vártnál gyengébben szerepel. Szak. vezetőink ugyan nem vártak csodát a Jugoszláviába utazó csapattól, de arra sem számítottak, hogy ilyen vérszegény lesz majd az együttes. Az első mérkőzésen ugyan a magyar ifik 3:l-re legyőzték a svájciakat, a második fordulóban azonban csapatunk kénytelen volt Törökország ellen egy döntetlennel beérni, úgyhogy a végén mi örülhettünk a 2:2-es döntetlennek. Ma este lépnek ismét pályára a magyar ifik a Szovjetunió csapata ellen. A szovjet együtes eddig igen magabiztosan, jól játszott, és ponbveszteség nélkül az első helyen áll a D csoportban. A Szabadkán sorra kerülő mérkőzésen a magyar válogatottnak nyerni kellene ahhoz, hogy továbbjusson. Már döntetlen esetén a szovjet válogatott szerezne jogot a további szereplésre. Igaz ugyan az a megállapítás. hogy az évenként megrendezendő UEFA-toma végeredményéből messzemenő következtetést levonni nem szabad, a mostani ifjúsági bajnokság azonban mégis figyelmeztető kell hogy legyen mindenki számára. A magyar ifjúsági válogatott a mai meccs eredményétől függetlenül gyenge. Még csak a jelét sem látjuk annak, hogy ebből az ificsapatból kinőnének az új Albertak, Benők, Rákosik és a többiek. A megyei II. osztályból jelentjük Nincs bajnoki forduló meglepetés nélkül. Ki hitte volna, hogy a zamárdiak otthonukban pontot vesztenek a So- mogysárd ellenében, s hogy Heresznyén kikap a Felsőbogát? Az is meglepetésszámba megy, hogy a Déli csoport rangadóján a Gyékényeid VSIC meglepő könnyen győzte le az eddig kitűnően szereplő Csokonyavisontá't. Tudósítóink az egyes mérkőzésekről az alábbi jelentésekben számolnak be: ÉSZAKI CSOPORT Zamárdi—Somogysárd 3:3 (2:2). Zamárdi, 300 néző. V.: Horváth L. Alacsony színvonalú mérkőzés, csapkodó játék. A vendégegyüttes második félidőbeli játékával rászolgált az egy pontra. G.: Egerszegi, Kiss, Papp I. (öngól), ill. Zsigmond (2), Nagy. Jók: Egerszegi, Kiss. A zamárdi csapatból senki sem nyújtott átlagon felülit. Török Ferenc Balatonlelle—Fonyód 2:0 (1:0). Balatonlelle, 150 néző. V.: Horváth Z. A két szomszédvár rangadóján a gólra törőbb csatársorral rendelkező hazaiak megérdemelten győztek. Mindkét csatársor számos helyzetet hagyott kihasználatlanul. G.: Somogyi és Riba. Jók: Czollenstein, Molnár, Somogyi, ilL Bognár, Faikas II., Szabó. Hajas Gyula Balatonfenyves—Balatonszárszó 1:0 (0:0). Balatonszárszó, 150 néző. V.: Horváth II. L. Elég unalmas, lagymatag játékot hozott a mérkőzés, amelyen a vendégek egy szerencsés góllal győztek. G.: Németh L. Csató József Nagyberény—öreglak 1:1 (0:0). Nagyberény, 200 néző. V.: Simon. Karád—Buzsák 3:1 (1:1). Karád, 250 néző. V.: Darázsi. Sportszerű, jó mérkőzés volt, amelyen a gólhelyzetek alapján a karádiak akár nagyobb arányban is győzhettek volna. G.: Sülle (ll-esből), Soltész, Somogyi, ül. Burucz. Jók: Csordás, Kudomrák, Vörös ill. Tóth, Ivancsics. Pasztusics. Mészer János Ordacsehi—Kéthely 6:2 (3:1). Ordacsehi, 209 néző. V.: Végh. A vendégcsapat lelkesedése nem volt elég a hazaiak nagyobb tudásával szemben. Az eredmény még nem is tükrözi a két csapat közti különbséget. G.: Má- nyoki (4), Szabó I. és Mónus. ill. Kodba. (2, mindkettőt ll-esből).. Molnár József DÉLI CSOPORT Toponár—Homokszentgyőrgy 2:1 (1:0). Toponár, 200 néző. V.: Bakonyi. A hazai csapat lelkesen küzdve kiharcolta az értékes győzelmet. G.: Kurucz, Galambos, ill. Horváth. Szabó János Kutas—Gyékényesi SK 4:1 (3:1). Kutas, 350 néfző. V.: Varjú. A fokozatosan játékba lendülő kutasi csapat főleg az első félidőben játszott jól. G. 7 Kovács (2, egyet ll-esből), Varga, Kiss (öngól), ül. Szabados. Jók: Jobbágy, a mezőny legjobbja; Kovács, Balogh, Egri, ill. Kiss. Szabados. Császár János Kadarkút—Berzence 4:2 (4:1). Kadarkút, 150 néző. V.: Molnár S. A minden részében jobb hazai csapat akár nagyobb arányú győzelmet is arathatott volna. G.: Teremi (3). Füle, ill. Nagy (2). Lőrinczet (Berzence) a játékvezető kiállította. Dr. Kemény János Heresznye—Felsőbogát 3:2 (3:0). Heresznye, 120 néző. V.: Kozma. Jó iramú mérkőzés volt két ellentétes félidővel. A heresznyei csapat rászolgált a győzelemre a tavaly még I. osztályú Felsőbogát ellenében. Gelencsér József Kastélyosdombó—Somogyszob 3:0 (1:0). Kastélyosdombó, 200 néző. V.: Gelencsér. A somogyszobi csapat csak nyolc játékossal érkezett meg, s lépett pályára. A kastélyosdombóiak könnyen jutottak a számukra értékes két bajnoki pont birtokába. G.: Szi- nyákovics (2) és Csonka. Jók: Jakab, Kálmán, Király, ül. Bar- bina. S. Varga József Gyékényesi VSK—Csokonyavi- sonta 3:0 (2:0). Zákánytelep, 200 néző. V.: Lendvai. Jó iramú mérkőzés volt; a hazaiak technikailag képzettebb együttese akár nagyobb arányban is győzhetett volna. Jók: Horváth J., Németh, ill. Sebestyén, Tóth. •* Kálsecz János K. Építők—Vése 6:1 (4:1). Kaposvár, 100 néző. V.: Kanizsai. A kaposvári csapat könnyen nyert. Góljai közül Nagy és Csabi 2—2-t szerzett, Hauck és Csep- regi egyszer talált a vései háló- ba. Hornyák Mihály Kikaptak a Honvéd-kosarasok Budapesten Állatorvos seil HONVÉD 59:54 (22:25) A budapesti mérkőzésen a kaposvári csapat az alábbi összeállításban szerepelt: Gádor (7)» Gróh (6), Karácsonyi (14), Dukai (6), Mihálovics (3). Csere: Pakot (6), Szűcs (12), Mózes, Pankotai, Valentin, Csáki. A mérkőzés úgy indult, hogy simán nyer a kaposvári csapat. Még az első félidő végén, amikor feljöttek a főiskolások, sem lehetett látni, hogy meglepetés születik ezen" a közepes színvonalú mérkőzésen. A második félidőben a tervsze- rűtlenül, rosszul játszó Hon véd dal szemben megérdemelten harcolta ki a győzelmet a lelkes főiskolás csapat. Időjárás Várható időjárás ma estig; jj'elhőátvonuiá- sok, szórványosan előforduló esővel. Az erős északnyugati szól mérséklődik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között le. z. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál tegnap 16 fok volt. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor 13 foltot, déli 12 órakor 14.1 fokot mértek. A Nap kél 3.56, nyugszik 19.23 órakor. A Hold kél 8.22, nyugszik ----ó rakor. Évfordulónaptár 350 éve, 1616. má us 25-én született Carlo Dolcí olasz festőmüvéjz, a firenzei iskola egyik utolsó képviselője. Abban a korban, amikor a firenzei í vtok legtöbbje Rómában, a monumentális barokkfesíó- szet központjába tette át működése színhelyét, Dolci otthon maradt, és k fej esrtette a firenzei hagyományokból táplálkozó egyéni festői stílust. Mindössze egyszer hagyta el Itáliát. Ausztriába ment, hogy ott a királynét. Medici Anna leányát lefesse, öt tekintik a firenzei barokkfestészet legjellemzőbb és egvben leg óbb képvlsriő- Jének. Néhány oltárképtől és képmástól eltekintvo úgyszólván csak vallásos tárgyú képeket festett. Kompozícióinak alakjait általában félalakosan és érzelmesen ábrázolta. Noha Dolcit a múvé?ze‘tör- ténet nem számítja a festészet legkiemelkedőbb lángelméi köré, alkotásainak gondos, nagy igényű kimunkálása, a részletek vonzó finomsága, lágy színei, élő árnyékai hatottak az utókor művészetére. — Dolgosak voltak a somogyi úttörők. 788 mázsa papírt, csaknem 6600 mázsa fémet és 54 mázsa gyógynövényt gyűjtöttek a múlt tanévben. Ezenkívül 1 200 000 forint értékű társadalmi munkát is végeztek a pajtások. — 300 kg sampinyongombát adott át eddig a MÉK- nek a Somogysárdon nemrég alakult gombatenyésztő szakcsoport. Nyolcvan négyzetméteren nevelik az ízletes gombafajtát, s négyzetméterenként előreláthatóan 9—10 kiló gombát értékesítenek. >— 1 300 000 forintot kapott a fonyodi járás hollandi ágyak vásárlására a balatoni zöldövezeti program keretében. A szállításokat megkezdték, s így mintegy hatezer négyzetméter ablakfelülettel nagyobb területen nevelhetnek palántát a kertészkedő termelőszövetkezetek. — BUDAPESTRE UTAZNAg KÉT NAPRA a járási tanácsok művelődésügyi osztályainak vezetői. Vasárnap és h tfőn megtekintik az Országos Fetlaíótl.i Intézet Korszerű iskola című kiállítását, és ellátogatnak a Magyar Televízióba, ahol az iskola- tv előadásairól tájékozódnak. Programjukban tárlatnézés is szerepel. — Bekötőutat építenek a háromfai termelőszövetkezetben a gazdaság pácodpusztai majorjához. Az egy kilométeres út június 1-re készül el. — Felhőszakadás volt hétfőn Chile déli részén Aisen tartományban. Háromezer család vált hajléktalanná, tizenegyen életüket vesztették. — Segíti az állam a szölő- és gyümölcstermelő gazdaságokat. Ebben az évben szőlő- és gyümölcsápolásra mintegy 16 millió forint hitelt biztosítanak ezeknek a termelőszövetkezeteknek. — Öt birkacsárda és tíz borkimérés nyílik a Balaton somogyi partján a termelő- szövetkezetek kezelésében. A csárdákban magyaros ételeket főznek a kül- és belföldi vendégeknek. — TŰZ ÜTÖTT KI tegnap éjjel a Marcalihoz tartozó Gyóta- pusztán. Pór Ferenc, illetve Horváth Ferenc portáján eddig még Ismeretlen okok miatt kigyulladt négy gazdasági épület. A keletkezett kár az előzetes becslés szerint 27 000 forint. A tüzet a marcali és a helyi tűzoltók fékezték meg. — Elsüllyedt egy 2485 ton- tonnás szenet szállító új-zé- landi hajó, és 29 főnyi legénysége életét vesztette. A hajó a kedd reggeli órákban hatalmas viharba került és zátonyra futott. A JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 14.40 Kézilabda-mérkőz/Is közvetítése Kumrovecből. — 16 20 Drvar. Ismeretterjesztő adás. — 1G.45 Gyermekműsor. — 17.00 A világ képekben. — 17.30 Az ifjúság napja. Közvetítés az ifjúsági otthonból. — 18.30 Tv-ú.j- donságok. — 18.45 Zenekari muzsika. — 19.15: Tv-posta. — 19.30 Intermezzo. — 19.40 Hirdetések. — 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00 Közvetítés a Jugoszláv Néphadsereg stadionjából. — 21.30 Játékfilm. — 23.00 Ma. — 23.40 Mit szeretek? —■ 23.45 Tv-híradó. Újabb földrengés Taskentban Kedden magyar idő szerint 8 óra 51 perckor újabb nagy erejű földrengés rázta meg az utóbbi időben sorozatos földrengésektől sújtott Taskent városát. Erőssége elérte a 7 ballt. Ezt később két kettes, majd egy négyes erősségű földlökés követte. A TASZSZ értesülései szerint a városban további régi típusú épületek rongálódtak meg. A földrengéstől sújtott városrészekbe késlekedés nélkül kivonultak a menték, és orvosi segélyben részesítették a sebesültekéit. — Megerősítették a siófoki taxiállomást a nyári idényre. Mostantól 9 gépkocsi teljesít szolgálatot. — 29 szocialista brigád 412 tagja csatlakozott a 13. sz. AKÖV-nél a megyeszerte nagy lendülettel folyó kongresszusi munkaversenyhez. — Lenyelte zsákmányát. A nigériai Benin Cityben tetten értek egy zsebtolvajt. Amikor a bűnöző észrevette, hogy meglesték, hirtelen lenyelte zsákmányát, hat fontot. Letartóztatása után azonnal kórházba szállitották, megoperálták, és eltávolították belőle a pénzt. A zsebtolvaj jó egészségnek örvend. — Verne Gyula regényhősei mintájára két kölni vasutas fogadásból gépkocsin 40 nap alatt megkerülte a Földet. A 48 000 kilométeres útból 20 000 kilométert tettek meg autón, a többit hajón és repülőgépen. Útjukon a legnagyobb nehézséget a bürokrácia jelentette. Bombay-ban oéldául 31 pecsétet kellett beszerezniük. — Az Erdei Melléktermékeket Értékesítő Váilalat kaposvári megbízottja (bodza virág, hársvjrág, tüdőlevél stb.) növényeket korlátlan mennyiségben átvesz Kaposvár, Jutái út 23/a alatt. Ugyanott bővebb felvilágosítás. (1931) GYÁSZJELENTÉS Értesítjük mindazokat, akik ismerték, hogy felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk, Kovács János nyug. közüzemi irodai segédtiszt életének 81. évében elhunyt. Temetése május 26-án (csütörtökön) du. 3 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. (1936) VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ A párizs-müncheni hálókocsi. NDK bűnügyi film. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Vannak eszközeink. V. 25-ig. Az előadások kezdete 5 és 7 óraikor. SZABAD IFJÜSÄG FILMSZÍNHÁZ Körhinta. A nagysikerű magyar film felújítása. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Mennyei történet. V. 25-ig. Az előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. LATINRA SÁNDOR MEGYEI MŰVELŐDÉSI HÁZ A rövidfilmműsor évadzáró előadása. Utazás hét országon át. (Jugoszlávia legszebb útjain; Ütiké- pek Brazíliából; Szépséges Párizs.) Az előadások kezdete 3 és fél • órakor.