Somogyi Néplap, 1966. április (23. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-07 / 82. szám
Csötötrök, 1966. április 7. 3 SOMOGYI SÉPEAf r r AZ EMBER ES VAROSA Pillán atk épek a napsugárzás jelentős részét Rohamosan növekszik az emberiség száma, meredeken emelkedik a városok népességének grafikonja. Az ezredfordulóra — nem egészen harmincnégy esztendő telik még el addig — az emberiség száma a számítások szerint eléri a hatmilliárdot... A XIX. század elején kétezer főnél nagyobb településeken az emberiségnek nem egészen két és fél százaléka lakott, öt esztendővel ezelőtt már több mint húsz százalék, tehát mintegy hatszázmillió városlakó volt, s az ezredfordulóra feltehetően a hatmil- liárd ember fele már városban él. A városba tömörülés nemcsak lakásgondokat, hanem hatalmas kommunális feladatokat is jelent A városiasodásnak, az urbanizációnak azonban sokkal súlyosabb, pénzben ki sem fejezhető következménye az a sok ártalom, melyet a mesterséges környezet az emberi szervezetre közvetlenül vagy közvetve kifejt. A kérdés nemzetközi fontosságára való tekintettel az Egészségügyi Világszervezet ebben az évben az április 7-i Egészségügyi Világnap központi mondanivalójául az ember és a város témát jelölte meg. Nem oktalanul nevezik egyes szakemberek sivatagi klímának a városok jellegzetes éghajlatát. A sűrűn beépített területeken az átszsllőzés hiánya miatt gyakran megreked a száraz meleg levegő, és sajnos, nem ritka látvány az égéstermékből és ködből képződő füstös párakupola, mely visszatartja. A gépjárműforgalom megnövekedése, a fűtéskor a levegőbe kerülő égéstermékek és a nagyvárosi lakosság egyes tüdőmegbetegedései közti összefüggést nem nehéz megtalálni. A megterhelést fokozza a dohányzás. A levegő szennyeződésével azonos nagyságú problémát jelent a vizek szennyeződése. A nagy ipari centrumok közelében található folyó- és állóvizek ma már aligha nevezhetők élővizeknek, s különösen a vegyi és műanyagipari gyárak szennyvizei veszélyeztetik a vizek öntisztulását. Bár csatornázásunk az elmúlt negyedszázad alatt megháromszorozódott, a fokozódó igényeknek csak nehezen tud megfelelni. A legújabb települesegész- ségügyi vizsgálatok másfajta urbanizációs ártalmakat is földerítettek. A városi utcák zaja sok helyen már olyan fokot ért el, hogy hallásromláshoz és más idegrendszeri betegségekhez vezethet. Nem elhanyagolható tényező a fokozódó balesetveszély sem. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a világ legnagyobb gépkocsi- és vonatforgalmú országaiban a szív, az érrendszer megbetegedései és a rákos betegségek után a legtöbb halálos áldozatot a megnövekedett forgalom követeli. Ugyancsak rendkívül figyelemreméltó a nagyvárosok rohanó élettempójának egészségkárosító hatása. Egész sor megbetegedést okoz a rohanás, az idegeskedés, az ezek hez kapcsolódó rossz alvás. í azt sem szabad szem elől t.: veszteni, hogy a városi emb... keveset tartózkodik a levegőn, keveset mozog. Az Egészségügyi Világnap is jó alkalom arra, hogy égj kicsit elgondolkozzunk azon. vajon mit is tehetnénk m' magunk — a saját érdekünkben. Legutóbb ugyanis egy nagyméretű felmérés megálla pította, hogy lakosságunk jelentős többsége jól tudja, mi a szerepe a testmozgásnak, e sétának, a turisztikának, de sajnos, nem hasznosítja, A városi ártalmak fölisme rése segítséget nyújt megszüntetésük lehetőségeinek megvitatásához és megvalósításához Gyors sikereket nem lehet remélni, de ha ésszerűen használjuk föl jelenlegi lehetőségeinket és a jövő tervezésénél és megvalósításánál szem élőt tartjuk az eddigi tapasztalatokat, ezzel sokat tehetünk mindannyiunk érdekében. Dr. Veres Pál Tovább épül, szépül Balatonkiliti A község fejlesztéséről tárgyalt nemrég a balatonkilit tanácsülés. Mivel a tanácsterem ilyen esetben kicsi, a művelődési otthon nagytermé ben gyűltek össze a tanácstagok. Zsúfolásig megtelt a terem, nagyon sokan nem fértek be. A község lakóit képviselő tanácstagok úgy határoztak, hogy törpevízmű-társulatot hoznak létre, s legkésőbb jövőre megépítik a vízmüvet. A tanácsülés határozata szerint május 1-ig megalakul a vízműtársulat. A szervezés megkezdődött; vannak olyan körzetek, ahol szinte áz első felszólításra mindenki jelentke zett. f A tanácsülés úgy döntött hogy tanácstagi körzetenként szervezi meg a társadalmi munkát. Az idén csaknem 170 000 forint értékű társadalmi munkával járulnak hozzá a balatonkilitiek a község fejlesztéséhez, csinosításához. Parkot építenek, árkot tisztítanak, új árkokat ásnak, fát ültetnek, járdát készítenek. Eddig hatezer csemetét ültettek el a falu lakói. A terv szerint összesen tízezret ültetnek el. Egy lakosra körülbelül ötven forint értékű társadalmi munka jut. Megszervezi a tanács a tisztasági mozgalmat. Ezt a munkát a vöröskeresztes szervezet, a népfrontbizottság bevonásával értékelik. A legjobb eredményt elérő kilitiek kerítésére fölkerül a Tiszta udvar, rendes ház tábla. A legtöbb társadalmi munkát végzőket erkölcsi és anyagi elismerésben részesíti a tanács. Ferenczi József vb-elnök Néhány szó a háztájiról A szövetkezeti parasztcsaládok megyénkben tavaly kereken 83 500 holdon folytattak háztáji gazdálkodást. A terület legnagyobb részét — 49 000 holdat — szántóföldként hasznosították. Utána nagyságrendben a 3500 holclnyi szőlő, aztán a 8000 hold Kert, majd a 4750 hold kaszáló következik, végül a legkisebb a gyümölcsös 1170 holdnyi részesedése az összterületből. Rendeltetése szerint az a 33 500 hold háztáji föld a közösből származó személyes jövedelem kiegészítését, a parasztcsaládok önfogyasztásának biztosítását szolgálja. A háztáji gazdaságokat megannyi szál fűzi a közöshöz, annak kü- lömválaszthatatlan részei, vele szerves egészet alkotnak. A családok háztáji földjét a közös gazdaságok gépei, fogatai művelik meg; a munka ellenében kapott takarmány a háztáji jószág ellátásának legfőbb alapja. Ebben a tekintetben is kiegészítő szerepe van a háztáji föld termésének. Éppen ez a sokszálú kapcsolat, a közösnek és a háztájinak ez az együvé tartozása teszi lehetővé, hogy a parasztcsaládok az önellátás mellett központi készletbe is adhatnak háztáji ter- melvényeikből. A megyei összesítő a háztáji áruértékesítést a kisegítő és egyéb gazdaságokéval együttesen mutatja. Ebben a meghatározó szerep a szövetkezeti parasztcsaládok háztáji gazdaságaié. Mindezeket figyelembe véve az említett árutermelők adták 1965-ben a felvásárlás nem elhanyagolható hányadát: élősúlyban számítva a hízott sertés 19,4, a vágómarha 47,6, a baromfi 25,8, továbbá a tojás 90,2, a tej 47,8 meg a, vegyes gyümölcs 89 százalékát. A csupán a főbb élelmezési cikkeknek ez az adatsora is minden kétséget kizáróan bizonyítja a kisegítő, kivált a háztáji gazdaságok jelentőségét és fontosságát nemcsak az egyén, a család ellátása, bevétele, hanem a közfogyasztáshoz való hozzájárulás szempontjából is. A háztáji gazdálkodást mindezek figyelembevételével ítélheti meg helyesen mind .a falu, mind a város közvéleménye. A helyes megítélés pedig nélkülözhetetlen alapja az idei munka megszervezésének, a közös elsődleges fejlesztése mellett a háztáji termelés és adott arányú árutermelés előmozdításának szövetkezeteinkben. . K. J. Alekszej Leonov élménybeszámolóját tartja a nagygyűlésen. \Ieksze[ Leonov látogatásáról Az űrhajós alezredes jelvé '.yeket cserél a gyerekekkel. '' •>' \ »"<■* 's *•' • • ' ' 'v ' k' s' * . ’•+ •'**' Az autogrammkérők gyűrűjében. <i!i Leonov mosolyogva válaszol a kislányok kíváncsi kérdéseire. »A viszontlátásra?« — így búcsúztak az Iskolások a> űrséta hősétől, amikor eltávozott a nagygyűlés szia ^elyőrót a gyei ekek sorfala között.