Somogyi Néplap, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-13 / 61. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1966. március 13. Fekete Gyula: A VONATON f \ gy középkorú, igen f' művelt és teljesen f J magános asszony ^^ mesélte, ilyesformán: Pontosan emlékszem 1937- nek arra a napjára. Gézát nem régóta ismertem, csak futólag találkoztunk az unokabátyám révén; évfolyam- társak voltunk az egyetemen. Előző nap tudtam meg, hogy együtt utazunk Keszthelyre az unokabátyám esküvőjére; sejtettem már akkor, hogy nem egészen véletlenül utazunk együtt. Nem tagadom, izgatott a dolog. Kész jogászdoktor volt Géza, és nem lehetett sok hátra a katonaidejéből. Amellett művelt fiú, és a művészetekhez is van érzéke: állítólag remekül zongorázik. Semmilyen érzelmi kapocs nem főzött még hozzá. El is tűnődtem ezen akkor. Végtére is épp az a jó — gondoltam —, hogy nincs közünk egymáshoz. Szerelemről, ábrándozásról szó sincs: vagyis tiszta fejjel ítélhet az ember. A kanizsai gyorssal utaztunk, arra is emlékszem: péntek délután. Decemberben korán sötétedik, amellett az eső is szemerkélt; a gyatra villanyfénynél elkerültük egymást Gézával. Mint később kiderült, foglalt nekünk helyet, de a másodosztályon — három kocsiosztály volt akkor —, mi is találtunk még üres fülkét Átköltözött hozzánk, és leszállt apuval cigarettát venni. — Csinos fiú! — mondta anyu. Egy férfi bámészkodott a folyosóról áhítatosan és olyan borjúszemmel, ahogyan csak mulya férfiak tudnak. Azt hihette, csak anyuval utazom, és ránk nyitott. Nem mondhattuk, hogy nincs szabad hely; nagyon kellemetlen volt Apu különben nem zavartatta magát , az »ötödik kerék« miatt, ' Valamilyen parlamenti hercehurca tört ki a kultuszminiszter személye körül, ez volt a téma, amikar visszajöttek, öt perc múlva pedig — anélkül, hogy bármelyikünk észrevette volna — elkezdte a férjjelölt vizsgáztatását Lapozgatta, az Üj Idők legfrissebb számát, egy cikknél megállapodott, s elhúzódott tőlünk, ne lássunk bele a lapba. — No, anyu, ezt egy magyar-történelem szakos tanárnak tudnia kell... Országos híA leánygimnáziumban tanított anyu történelmet és magyar irodalmat Elég gyakran játszottunk mi ilyen »ki mit tud«-ot családi hármasban is. Félelmes memóriája volt apunak; jobb szerettük, ha ő csak kérdez. — Tehát Címe:.. .mekkora művészt veszít bennem a világ... Géza felkapta a fejét: — Szabad a gazda? — Apu tagadó válaszát hallva névjegyet vett elő zubbonya zsebéből, arra firkantotta föL — Egy fiatalembernek voltak ezek utolsó szavai... — folytatta apu. Nem jutott semmi eszembe. Anyu bosszankodott. — Pedig ezt olvastam. Feltétlenül. Apu kegyetlenül folytatta a leckét. — Az öngyilkos életkora harminckét év __ A nyunak a kezében volt már a papír-ceruza, mintha csak otthon játszottunk volna. Egyedül maradtam a játékban. Borzalmas zavarban voltam, égett az arcom. Engem nézett mindenki, az ajtó mellől az idegen is. — Mellékfoglalkozása ... — hosszú szünetet tartott apu — ... római császár. Megkönnyebbültem. — Persze, hogy Néró. Apu is szemlátomást megkönnyebbült. Szótlanul hallgattam a Néró értékelése, körül kialakult vitát; az idegen férfi valami ócska könyvet olvasott. Láttam a címlapot, de nem ismertem a könyvet; én a házi könyvtárunkból éltem, mióta megtanultam olvasni. Több mint háromezer kötetünk volt, apu válogatta; néhány tucat magyar klasszikus kivételével csupa eredeti német, angol, francia. Kellemes arca volt az idegen férfinak. Mire megint odafigyeltem, eljutottak Nérótól Ortegáig Tulajdonképp két malomban őröltek; Géza a politikai a fülke négy utasát a világ négy sarkába szórta szét az elkövetkező vihar: apu Svájcban van eltemetve, anyu nemrégiben kérte a visszahonosí- tást a bécsi magyar követségen; Gézáról tíz éve nem kaptam hírt. Akkor Brazíliában élt egy portugál nővel.) Gyorsan telt az idő. most beszélt Szárszóval. Nem a vasút az oka a szerencsétlenségnek, az illető szántszándékkal a kerekek alá szaladt. — Szerencsétlen — sóhajtott anyu. — Pedig ismerős a neve... a Nyugatból vagy valahonnan ... borzalmas. Lassított a vonat, amikor közeledtünk az állomáshoz. Az diktatúrára gondolt, apu a szellem arisztokratizmusára, de elég elvontan fogalmaztak ahhoz, hogy egyetértsenek. Közeledtünk Fehérvárhoz. Apu franciául tett valamilyen kényesebb politikus megjegyzést, erre Géza is franciául válaszolt, s a társalgás így folyt tovább. Az idegen felállt az ajtónál, fogta a táskáját, s anélkül, hogy ránk nézett volna, kiment. A tisztikarról az értelmiségre terelődött a szó: reménytelenül elmaradt a magyar értelmiség a huszadik század színvonalától. Géza szerint: nem tölthet be vezető funkciót; apu szerint: emberi funkcióját nem tölti be — itt is más-más szempontból ítéltek, s ugyanarra az eredményre jutottak Apu nem szerette a kultúrában a célszerűséget, az ember nem ilyen vagy olyan céllal művelődik, hanem egyszerűen azért, mert csak így válhat teljes emberré; a ma Robinsonja, ha rádióhoz jutna a lakatlan szigeten, nyilván nemcsak a lámatenyésztésről szóló szakelőadásokat hallgatná, hanem egyebeket is. Anyu már az előbb elhúzódott tőlünk, és fejét a télikabátba temetve bóbiskolt. Apu is észrevette magát, hogy túl sokat szerepel, és az Üj Időkbe bújt Ha jól emlékszem, Duha- melről, Georg Traklról beszélgettünk, aztán minden egyébről. Járok-e a műjégre, nehéz-e az egyetem, kik a professzoraim. Nem is a téma volt a fontos. A könnyed csevegés, ahogy kikerekednek, csattannak, tovább-tovább gyűrűznek a dallamos francia mondatok — volt ebben valami nagyon jóleső. Mintha tizenkilenc év óta erre a beszélgetésre készültem volna; valamiféle vizsgára, amelyen egyenrangúnak kell lennem a tanárral. Itt van a pillanat, és minden sikerül. Ritka értelmes fiú volt Géza. Azt hiszem, mindketten hamar felfedeztük a másikban a partnert — én a magam részéről nem is a férfit, legalábbis ekkor még nem. Mintha a házassághoz és az egész hosszú élethez nem is férfira volna szükségem, hanem egy jól nevelt partneri-e, akivel igen kellemesen és választékosán elbeszélgethetek majd esténként Duhamelről franciául és Traklról németül. (Hogy miért nem sikerült a házasságunk? — nem tudom Bennünk volt az eredendő ok vagy a történelemben? Mert iófok után egy ki- ^ seöb állomáson so- f'yf-' káig vesztegelt a vonat. Géza lehúzta az ablakot. Messze, elöl csoportba verődve emberek ácsorogtak. Egy kalauz, lámpással a kezében, kivált a csoportból, s errefelé indult. — Mi baj? Mire várunk? — kérdezgették az utasok. — Valami szerencsétlenség Nem enged ki az állomást Később egy idősebb férfi jött A mi kocsinknál megállt a lépcsőnél, és rágyújtott — Egy tehervonat elé feküdt Valami író — mondta. Akihez beszélt, most lépett le melléje. Rögtön megismertem: az útitársunk volt Tehát nem szállt le Fehérváron, csak más fülkébe költözött. Pár perc múlva indult a vonat s visszajött apu. Tudta már az áldozat nevét is, fiatal költő — a forgalmista Smekeres Rnfl raja. ablakra torlódtunk mind a négyen. Itt nem állt meg csak áthaladt a vonat; villanásnyi kép maradt meg bennem: égtek a lámpák, szuronyos csendőr meg néhány bámészkodó a sorompónál, aztán a földön valami fehérség —Magyarország térképe, s kilátszott alóla az elbicsaklott lábfej. — Ez már líra, térkép a költőn. Van ebben valami szimbolikus. Apu hangosan tűnődött: — Verhaeren... ismeritek? A vonat gázolta el, szerettem egy időben a verseit . . . Nem is bántam, hogy apu átvette a szót, engem nagyon felkavart az az eset. Egész Úton nem bírtam szabadulni egy kényszerű látomástól: alvadt, sikamlós vér a síneken, nem lehet elkerülni többet, minden vonat belegázol, véres lett a mi vagonunk kereke is. Várnai Zseni: CSENDES ÉJ... A csendes éjben anyámra gondolok, szívemben most az ö szíve dobog. Szegény özvegy volt, sokat szenvedett, nem volt egyebe, csak a szeretet, szájától vont meg minden falatot, és ha mi ettünk, ő is tjóllakott. Játékot venni nem tudott nekünk, varrással kereste a kenyerünk, ő mesterkélt ünnepre szép babát, levágta hozzá dús hajfonatát, gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki, hullottak rá könnyének gyöngyei. Láttam a föld sok, szép kirakatát, de nem találtam hasonló babát, oly tündérszépet, olyan kedveset, nem ért más hozzá, csak a szeretet... a szeme kék, a haja barna volt, s a kóc mögött picinyke szív dobolt. Anyám elment, nem érte meg szegény, hogy a világ forduljon tengelyén, pedig hogy várta, várta mivelünk, hogy nekünk is virradjon ünnepünk... ó, most, ha élne, vehetnék már neki cipőt, ruháit, s nem kéne küzdeni. Ó, emberek, míg él anyánk, nagyon szeressük őt, mert elmegy egy napon, és visszasírni többé nem lehet az elmulasztott jó szót, tetteket, a késő bánat mit sem ér neki, az élőt kell szeretni... érteni! Ma újra érzem, látom, hallom őt, s csak ámulok, hogy mily magasra nőtt, és újra szép, és újra fiatal, • s mintha szívéből zengene a dal, amit írok e csöndes éjszakán... Még most is adsz nekem Anyám... Anyám! SZERKESZTŐI ÜZENETEK Szerkesztőségünkhöz sokan küldenek be különböző témájú és műfajú írásokat azzal a kéréssel, hogy közöljük őket, illetve adjunk róluk részletes bírálatot A beküldött írások egy kisebb töredéke valóban használható, ezeket rendre meg is jelentetjük a Somogyi Néplap irodalmi mellékletében. Lapunk nem irodalmi napilap, Ennek ellenére minden beérkező írást elolvasunk, azonban részletes bírálataink elküldésére, illetve elmondására nem vállalkozhatunk: ez nem is feladata egy politikai napilapnak. Szerkesztői üzeneteinkben ezután csak azok névjeleit soroljuk fel, akik nem közölhető kéziratot küldtek. A beküldött kéziratokatnem őrizzük meg, és nem küldjük vissza. Nem közölhető kéziratokat küldtek: K. Ferenc, Kaposvár; V. János, Maglód; J. László, Kaposvár; N. Nicolett és Erik Balatonboglár; V. Annika, Kaposvár; N, Márja, Kaposvár; E. István, Kaposvár; V. Anna, Kaposvár; T. András, Budapest; U. E., Üjvárfalvá; M. Imre, Budapest; B. Istvánná, Kaposvár; T. István, Nagyatád; D. István, Balatonboglár; V. Ferenc, Kadarkút; H. Veronika, Kaposvár; Ifj. P. György, Kaposvár; U. Miklós, Kapoly; M. Klára (rajz); A. Zoltán, Tolna; V. Csaba, Mohács (rajz); Sz. István, Zamár- di (rajz). Teljes részletességgel ismerem egy kedves, harmincéves, mosolygós arcú, szőke fiatal- asszony és egy morgásra mindig kész, kedvesnek nem mondható harmincnyolc éves, busahajú férj legbelsőbb problémáit. Ismereteimet közvetlenül az említett fiatal asz- szonytól, Körmöcziné Farkas Zsókától szereztem, éppen ezért hitelesnek nyilváníthatom. Ha még elmondom, hogy a derék Körmöczi házaspár egy négyéves kislányt és egy másfél esztendős kisfiút vallhat magáénak, a kis család lényegesebb ismérveit máris az olvasó tudtára adtam. — Az én férjem mentes minden szenvedélytől — magyarázta élénk taglejtéssel Körmöcziné. — Nem iszik, mert sokba kerül; nem kártyázik, mert a kártyán lehet veszíteni; nem kuglizik, mert ha kevés fát talál, a partnereknek fizetendő sörmennyi ség alaposan igénybe veszi a pénztárcáját. És nőkre sem költ — informált büszke dicsekvéssel az asszony, amikor férjének kiváló tulajdonságait ecsetelte. Mi a csudát panaszkodik ez a Körmöcziné? — elmélkedtem, amikor ilyen tökéletes férjjel áldotta meg az ég. — E kiváló férji tulajdonságok arra engednek következtetni — jegyeztem meg —, hogy Körmöczi rendkívül derék ember, amit éppen a feleségének kell legjobban megbecsülnie. Körmöcziné Farkas Zsóka közbevágott: ne legyek türelmetlen, eddig férjének csupán pozitív vonásait sorolta félj Földes György: SZENVEDÉLYMENTES FÉRJ mert szeretné elkerülni, hogy elfogultnak lássam férjével szemben. Egyébként: a fiatal- asszony előadó egy kereskedelmi vállalatnál, tehát dolgozó nő, férje pedig főosztály- vezető egy másik nagyvállalatnál, tehát dolgozó férfi. — A férjem időnként kijelenti — informált a továbbá akban Körmöcziné —, hegy ő komoly agymunkát végez, és szüksége van egy kis ki- kapcsolódásra. Ennélfogva a két gyerek ellátása, a napközibe, illetve a bölcsődébe való elvitele és hazahozatala kizárólag az én hatáskörömbe tartozik. A férjem a tökéletes kikapcsolódás érdekében a nyári víkendjeit — szombat déltől vasárnap estig — a Balatonon tölti, ősszel pedig — igaz, csak minden második héten — felrándul a Mátrába, hogy hétfőn reggel frissen és pihenten kezdje meg hivatali munkáját. — Illenék pedig megosztani a gyermeknevelés és háztartás gondjait — szóltam közbe. — Még csak a hét végéről beszéltem eddig — folytatta a fiatalasszony. — A férjem a hét többi napján is főosztályvezetői pozíciójához méltatlannak tartja, hogy a család bármiféle gondjával törődjék, és esténként is gyakran élvezi á kikapcsolódás örömeit: későn jár haza, s nem törődik azzal, hogy friss vacsorával várom, és azt vele együtt szeretné a család elfogyasztani. Miután minderről értesültem, Körmöcziné az asszonyok előttem mindmáig érthetetlen belenyugvással közölte, hogy életének a férje által diktált rendjén már nem tudja magát izgatni, viszont anyagi körülményei kibírha- tatlanok. Férje ugyanis megköveteli, hogy minden fillérről, amit elkölt, szabályos könyvelést vezessen, a saját előadói fizetésével és a nagyon szűkre szabott háztartási pénzzel, amit a férjétől kap, az utolsó fillérig számoljon el, és ha netán megmarad néhány forint, a követ' e rö hónapban annyival kevesebbet ad haza a férje. Körmöczi minden tételt ellenőriz, és rendszerint kifogásokkal él. Megszabja, hány forintot költhet a gyerekek csokoládéjára, sőt még felesége Bambi-fogyasztását .s korlátozza. »Minek kell neked kéthetenként fodrászhoz járni?« — kérdezte a leg' : lobi kontrolinál, amitől K'r- möcziné, mint már annyi zo; , most is dührohamot kapott. A férj persze nem köteles ; gi ügyeiről számot at és így helyreáll az egyensúly a férj-feleség elszámolás viszonyában. Az ember azt hinné-, hogy ilyen puritán gazdálkodás eredményeként Körmöczi nagy összegű takarékbetéttel rendelkezik. Erről azonban szó sincs! Amit megtakarít a családon, azt az utolsó fillérig .nagára költi. — Hétszáz forintos import- szövetből szabat magának ruhát, drága cigarettákat szív, a feketét, napjában többször is, csak konyakkal issza, de meg kell hagyni, nem mulat, nem kártyázik, nem kuglizik, és semmiféle szenvedé, lye nincs — ismételte a fiatalasszony egy kicsit elítélően, de egy kicsit dicsekedve is. Amikor Körmöcziné megint hozzákezdett férje pozitív vonásainak felsorolásához, ismét közbeszóltam: — Csak éppen förtelmesen smucig a családjához, de túlságosan gavallér önmagához — mondtam a fiatalasszonynak, és megkérdeztem tőle, hogy tulajdonképpen miért keresett föl. A kedves, mosolygós arcú, szőke hajú fiatalasszony így válaszolt: — Tudja, jólesik néha egy asszonynak, ha kiöntheti a szívét. Még akkor is. jólesik, hogyha olyan igazán ritka, szenvedélyméntes férje van, mint amilyen az enyém, és aKiért a barátnőim irigyel- neK ... Kedvesen és barátságosan búcsúztam a kedves és barátságos fiatalasszonykótól, és arra gondoltam, hogy mi lenne vele, ha szeretett férjének még valamiféle szenvedélye is volna.
