Somogyi Néplap, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-09 / 57. szám
2 Szerda, 1966. március 9. SOMOGYI NÉPLAP VIETNAM Súlyos US A-veszteségek Indiái és pakisztáni megnyilatkozások a békés együttélésről Támadás a YIT ellen Betiltották a Ghánái Ifjúsági Mozgalmat A ghanai katonai rezsim rendeletileg betiltotta az ország ifjúsági mozgalmának működését. A betiltás hivatalos magyarázata az, hogy az ifjúsági mozgalom Nkrumah volt elnök személyes céljait szolgálta. Ez a több mint egymillió tagot számláló szervezet volt Ghana legnagyobb és legbaloldalibb ifjúsági tömegszervezete. Ez a szervezet az utóbbi két évben szoros és gyümölcsöző kapcsolatot épített ki a DIVSZ- szel. Accrái politikai megfigyelők azonban a Ghanai Ifjúsági Mozgalom betiltásának okát abban látják, hogy a reakciós elemek nem nézték jó szemmel Ghánában és Afrika-szerte. Megfigyelők a Ghanai Ifjúsági Mozgalom betiltásában annak jelét líit- ják, hogy a katonai rezsim lehetetlenné akarja tenni a IX. Világifjúsági Találkozó megtartását Accrában. Mint emlékezetes, a VIT megrendezését ez év szeptemberére tűzte ki, és a színhelyűi Ghana fővárosát választották. Az Űj-Kína hírügynökség jelentése szerint visszaérkezett Kínába az accrai kínai nagykövetség személyzetének egy része és azoknak a kínai szakértőknek egy nagyobb csoportja, akik a Kínai Nép- köztársaság és Ghana közötti gazdasági és műszaki együttműködési megállapodás alapján Ghánában működtek. (MTI) robbanó lövedékek vörös és fehér pamacsai látszottak. A VNA jelentése szerint a felszabadító erők március 5-én Thu Dau Mot tartomány Bau Bang övezetében teljesen megsemmisítettek egy tüzérség által támogatott amerikai zászlóaljat, lelőttek egy F—105 típusú szuperszonikus repülőgépet és egy helikoptert, továbbá nagy mennyiségű fölszerelést zsákmányoltak. (MTI) A31. Újabb Starfighter-katasztrófa A Bundeswehr ismét elvesztett egy Starfighter repülőgépet: ez alkalommal az amerikai Arizonában —• ahol a nyugatnémet Síarfighter-piló- tákat képezik ki — zuhant le egy Starfighter vadászbombázó. A Bundeswehr ezzel — 1965. január elseje óta — összesen 31 Starfighter-gépet veszített. E szerencsétlenségek során 16 pilóta veszítette életét. A múlt hét péntekén a kanadai légierőnek., is lezuhant egy Starfighter típusú repülőgépe a nyugat-németországi Fekete-erdőben. A pilóta életét vesztette. (MTI) Johnson visszautasít A Washington Post keddi exluzív jelentése szerint Johnson elutasította De Gaulle követelését, hogy a Franciaország területén állomásozó amerikai csapatokat helyezzék francia parancsnokság alá. Az amerikai kormány előkészületeket tesz arra, hogy szükség esetén azonnal kivonhassa csapatait, illetve a különböző NATO-intézményeket Franciaországból. Diplomáciai . megfigyelők figyelemreméltónak tartják azt a gyorsaságot, amellyel az elutasító választ Francia- ország tudomására hozták. (MTI) Fedorenko levele Támogatjuk az NDK ENSZ-felvételét Fedorenko, a Szovjetunió állandó ENSZ-megbízottja levelet intézett a Biztonsági Tanács elnökéhez. A levél hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió teljes mértékben támogatja a Német Demokratikus Köztársaság ENSZ-felvé- teli kérelmét. A szovjet kormány szükségesnek tartja, hogy a Biztonsági Tanács megfelelő formában megvizsgálja a felvételi kérelmet oly módon, hogy az ENSZ- közgyűlés soron következő 21. ülésszakán az NDK a világszervezet teljes jogú tagjává váljék. (MTI) Új munkaeszközzel könnyebb a munka! Kertészeti szerszámok: ásó. gereblye, kapa stb. Kerítés fonatok, üntüxősxivattyűk, per me texogép-a lkat réssek nagy választékban beszerezhetők a Kaposvár és Vidéke Körseti Föl lm íívesssövethexet mesőgaxdasági szakboltjában, Kaposvár, Ady Endre u. 3. (3656) Az amerikai légierő vadászbombázói minden eddiginél több bevetésben támadták a Vietnami Demokratikus Köztársaság területét. Az amerikai katonai szóvivő most sem volt hajlandó megadni az akcióban résztvevő repülőgépek számát, csak annyit közölt, hogy közlekedési csomópontokat, olajtartályokat és katonai célpontokat bombáztak a Vörös folyó völgyében és az ország déli részében fekvő Vinh és Thanh Hoa közelében. Indira Gandhi kedden a felsőháziban visszautasította azt a javaslatot, hogy India készítse el saját atombombáját. A miniszterelnök figyelmét ugyanis felhívták azokra a sej tó jelentésekre, amelyek szerint Pakisztán 1968-ra tervezi első atombomba-kísérletét. Indára Gandhi véleménye szerint Pakisztán nincs abban a helyzetben, hogy maga gyártson atombombát, de ha India elkészíti a sajátját, akkor Pakisztán bizonyosan megpróbál beszerezni egy másikat. Indiáinak nincs szándékában olyasmit tenni, ami válságot idézhet elő — mondotta. DACCA A juh Khan pakisztáni államelnök is beszédet mondott kedden a parlamentben. EbBécs, március 8. Heltai András, az MTI bécsi tudósítója jelenti: A nagyarányú polgári előretöréssel végződött osztrák parlamenti választás után feszült a politikai légkör Bécsben. A néppártot alkotó »bund«-ok, valamint a különféle ipari és kereskedelmi érdekképviseletek máris a politikai és gazdasági igények, követelések özönével árasztották el a pírtvezetősé- get. A hazai és a külföldi tőke kétségtelenül egyértelműen pozitívnak ítéli a választások kimenetelét. Bock néppárti kereskedelemügyi miniszter, Ausztria közös piaci társulásának élharcosa már vasárnap este sietett kijelenteni: — Nem halasztható tovább az államosított osztrák ivar Kelet-Európa irányában folytatott kereskedelmi politikájának felülvizsgálása. Feltűnést kelt a bécsi Die Presse tudósítójának keddi jelentése: — Az első bonni reakciók szerint ez a választási eredmény az ausztriai fekete — vörös koalíció végét jelenti, helyét polgári kormánynak kell átvennie. A Volksstimme, a Osztrák Kommunista Párt lapja a Választás kimenetelét kommentálva hangsúlyozza: — Ausztria társadalmi és demokratikus fejlődését csapás érte. A néppárt kihasználta a lakosságnak az eredménytelen koalíciós politikával szembeni elégedetlenségét, és »a demokrácia meg- élénkítéséröl«, »a parlament felértékeléséről« szóló demagóg jelszavaival visszhangra *alált. különösen a fiatal választóknál. E választási eredménnyel Ausztria parázsló oolitikai válsága nem oldódott meg, a válság tovább tart. Valamennyi demokratikus erőnek a demokratikus célokért és követelésekért való tömörítése ma időszerűbb, mint korábban. Ez természetesen a szocialista pártKözölte, hogy az észak-vietnami légvédelem lelőtt négy amerikai repülőgépet. Ez eddig a legnagyobb szám, amelyet amerikai részről egynapi veszteségként elismertek. Négy pilóta közül három eltűnt, az egyiket sikerült kiemelni a tengerből. A szóvivő föltételes állítása szerint az egyik gépet légelhárító rakéta semmisítette meg. Egy hazatért pilóta elmondta, hogy társaival együtt rendkívül heves légvédelmi zárótűzbe került. Gépe körül állandóan a felben ismét hitet tett a jószomszédi viszony mellett, amely »az ország külpolitikájának alapkövét alkotja«. Megnyugtatónak nyilvánította az Indiával kötött egyezményt, hogy a vitákat a két ország békés úton rendezze. Az egyik ilyen utat jelentette a taskenti nyilatkozat — folytatta Ajub Khan —, amelyhez szovjet hozzájárulással jutottak el. A közös, múlt heti közlemény is igazolta Pakisztán állásfoglalását, mégpedig azt, hogy a dzsammui és kasmíri kérdés méltányos rendezése jelenti a pakisztáni —indiai tartós béke kizárólagos föltételét. Ha a két ország ezt az alap- problémát megoldja, erejét és lehetőségeit a gazdasági fejlesztésre fordíthatja. Mind Pakisztánnak, mind Indiának évszázados lemaradást kell behoznia. tói is azt kívánja, hogy levonja a választás tanulságait. A szocialista párt vezetősége hétfői ülése után lakoni- kus nyilatkozatot adott ki. Eszerint a párt kész a néppárttal való együttműködés folytatására. (MTI) Nyomozni kezdenek, és Arthur Adler titokzatos haláláról két elméletet állít fel a chicagói rendőrség. O Arthur Adler különféle ígéreteket tett a Cosa Nostra gengszter szindikátusnak, amikor a The Diving Room étterem után megnyitotta a The Trade Winds és a The Black Onyx nevű mulatóit. Aztán Adler nem tett eleget fizetési kötelezettségeinek, sőt azzal fenyegetődzött, hogy a szövetségi bíróság elé viszi az ügyet. A Cosa Nostra gengszter szindikátus megbízta Adlert, hogy adjon el néhány nagy értékű ékszert, amit a szindikátus tagjai raboltak el egy luxusszállóból. Adler 63 000 dollárral tartozott a szindikátusnak. Amikor megkapta az eladott ékszerekért a pénzt, nem számolt el teljesen. Mintegy 20 000 dollárt megtartott magának, hogy ebből törlessze a szindikátusnál levő tartozását. Kiállítják a halotti bizonyítványt: Arthur Adlert kézzel vagy más eszközzel megfojtották. A rendőrség azonban mást állapít meg. Adlert a Cosa Nostra egyik húsfeldolgozó üzemének mélyhűtő kamrájába zárták. Ugyanabban az üzemben, ahol a Cosa Nostra néhány éve egy gengsztert feldarabolhatott, feldaráltatott, s aztán húsát a Manburger virsli anyaga közé keverve az éttermeknek eladta. A rendőrség szerint Adlert egy ideig kínozták, majd füleibe a tűzoltókészülék csövét dugták, és az óriási erővel kiáramló széndioxid agyvérzést, vagyis látszatra természetes halált okozott. Ennél tovább azonban a rendőrség nem kutat. A Cosa Nostrával nem lehet ku- koricázni. Adlerné a rendőrségtől levelet kap: **•Sajnálattal értesítjük, hogy férje gyilkosainak személyét nem tudtuk megállapítani, noha mindent elkövettünk az ügy tisztázására. Fogadja részvétünket. Mély fájdalmában önnel együttérzünk.« 1919 óta Adler volt a 941. áldozat, akit gengszterek tettek el láb alól úgy, hogy a rendőrség nem állapította meg a gyilkosok személyét. Guiseppe, majd később Ausztria demskraíikus fejlődését csapás érte - írja a Volksstimme ATASZl ELNÖK BESZÉDE Szíria megvalósítja a szocializmust Damaszkusz, március _S. N ureddin Ataszi, Szíria elnöke kedden beszédet mondott ' azon az ünnepségen, amelyet a Baath Párt Szíriában való hatalomra jutásának 3. évfordulója alkalmiból rendeztek. Ez volt az első szereplése a nyilvánosság előtt a február 23-i események óta. Ataszi kijelentette: »Szíria határozottan fellép az agresszív imperialista tömbök, valamint az imperializmus és a reakció mesterkedése ellen.« Szíria támogatja a forradalmi felszabadító mozgalmakat az arab Kels'.s.i és vi _ .' . »Elítéljük az Egyesült Államok er: c. .len ‘.s: .'»ami ;,'iszszióját, amelyet úgy értékelünk, mint arcátlan törekvést arra. hogy rákényszerítsék uralmukat a vietnami népre. »Fő feladatunk a szocializmusnak tudományos alapon való megvalósítása, fi- gyelembevéve az arab világ konkrét viszonyait* — jegyezte meg Ataszi. (MTI) KÖZÖS PIAC EGYSÉGES ÁRAKBAN EGYEZTEK MEG Brüsszel, március 8. Az EGK-bizottság — az úgynevezett Hallstein-bizott- ság — kedden megállapodásra jutott egy tervezetben, amely kijelöli a hatok mezőgazdasága által termelt főbb termékek egységes árát, s ezzel tető alá hozná a mezőgazdasági közös piac évek óta félbemaradt épületét. Ha a tervet a Közös Piac küiügymindsziteri tanácsa (a külügyminiszterek), majd az érdekelt kormányok is elfogadják, akkor a »hatok-« nagy lépést tesznek a végleges gazdasági integráció felé. Az EGK bizottsága abban bízik, hogy a tervezetet néhány héten belül jóváhagyják, és 1967. közepére megvalósulhat. A külügyminiszterek legközelebb március 21-én ülnek össze s megkezdik a javaslat vitáját. Mint az UPI írja, kemény alkudozás várható. A Hallstein-bizottság egységes árakat javasolt a tejtermékekre, a marha- és sertéshúsra, a rizsre, cukorra, a növényi olajokra. Az AFP jelentése szerint a «•hatok« földművelésügyi miniszterei kedden délután 10 órás vita után már megállapodásra jutottak a tejnek és a húsnak április 1-én életbe lépő új áraira vonatkozóan. (MTI) Joseph Bonanno, becenevén Banán Joe egy ragyogó októberi napon kilép palotája kapuján. Ügyvédje követi. Kocsiba ülnek. Az utca túlsó oldalán hatalmas Chrysler Impériál arkírozdk. Két férfi száll ki előle. Banán Joe kocsijához ietnek. Az egyik revolvert szegez Jóéra és az ügyvédre. Banán Joe arcából kifut a vér. Zsebébe akar nyúlni. — Ne mozdulj, mert kapsz egy ólmot a bőröd alá — figyelmezteti a revol veres, aztán enyhébb hangon hozzáteszi: — Sajnálom, Joe, de velünk kell jönnöd! — Ez jogtalanság, hogy merészelik — tiltakozik az ügyvéd. Erre a másik férfi pisztolyt vesz elő, és kétszer a levegőbe lő. Az ügyvéd elhallgat. Banán Joe kiszáll kocsijából, és áttelepül a Chrysler Imperiálba. A hatalmas kocsi nagy sebességgel elhajt. Az ügyvéd még most is remegve, gyalogszerrel indul hazafelé. Az ügyvéd azért jött Banán Joehoz, mert ügyfelének tanúvallomást kellett tennie a szövetségi esküdtbíróság előtt egy ismert gengszter, a Cosa Nostra egyik New York-i vezetője, Carlo Gam- bino ügyében. A bíróságra indultak, amikor a két re- volveres elrabolta Banán Joet. Az emberrablás különben New York egyik legforgalmasabb pontján, a Fifth Avenue Central Park előtt történt, délelőtt 11 órakor. Kicsoda Banán JOe? (Folytatjuk) RÖVIDEN A havannai forradalmi bíróság hétfőn megkezdte az ellenforradalmi tevékenység és a CIA (Amerika; Hírszerző Szervezettel) fenntartott kapcsolatok miatt letartóztatott Rolando Cubelas volt ói nagy, Ramon Guín és több más személy bűnperének tárgyalását. Dr. Hastings Banda, Malawi miniszterelnöke közölte, hogy országa elismerte az új nigériai és ghanai katonai rendszert. Hazaérkezett Algírba kedden az FLN végrehajtó titkárságának küldöttség 2. í y az SZKP meghívására 10 napos látogatást tett a Szovjetunióban. Erhard kancellár kedd délelőtt megbeszélést folytatott dr. Franz Meyers északrajna- vesztfáliai tartományi miniszterelnökkel a ruhr-vidéki szénproblémáról. A Ruhr-vi- déken ugyanis egyre növekszik a nyugtalanság. A szak- szervezet elhatározta, hogy pénteken a nyugatnémet szénbányák 400 000 dolgozója félórás figyelmeztető sztrájkot tart, hogy felhígja a figyelmet a szénbányászat egyre súlyosbodó válságára. Egymillió építőmunkás 24 órás sztrájkba lépett kedden Olaszország nagyobb városaiban. A sztrájkolok új munkaszerződések megkötését, béremelést és az elbocsátások megszüntetését követelik. Antonio Rosario, a Dominikai Forradalmi Keresztényszocialista Párt elnöke közölte kedden az újságírókkal, hogy ha nem biztosítják pártját a terrorcselekmények beszüntetéséről, akkor nem vesz részt a választásokon. Hasonlóan nyilaitkozott a múlt héten Juan Bosch volt államelnök pártja, h Dominikai Forradalmi Párt is. A genfi leszerelési értekezlet kedden délelőtt megkezdte plenáris ülését. Az értekezlet 246. ülésén Mexikó, az Egyesült Államok és a Szovjetunió képviselője szólalt fel. New Yorkban U Thant ENSZ-főtitkár hivatalában ünnepélyesen aláírták a faji megkülönböztetés valamennyi formája felszámolását sürgető nemzetközi konvenciót. A ceyloni kormány újabb egy hónapra terjesztette ki a rendkívüli állapotokat, amit még januárban rendelt el a nyelvi viták miatt kirobbant zavargások következtében. Cjabb föld alatti atomrobbantást hajtottak végre hétfőn a nevadai kísérleti állomáson. Nyole magas rangú tisztet tartóztattak le a brazíliai Rio Grande do Sul államban azzal a váddal, hogy Ildo Meneghetti kormányzó meggyilkolására szövetkeztek. Mobutu államelnök hétfőn közölte a kongói parlamenttel, hogy többé nincs szüksége az általa hozott rendeleteknek parlamenti jóváhagyására. Mobutu ezt a lépését a politikai intri ík elleni védekezéssel indokolta. Egy plasztikbomba robbant a keddre virradó éjjel a délciprusi Limassolban. Ez volt a második bombafobbanás 24 órán belül. A nicosiai kormány a ciprusi törökökéit vádolja a szabotázsakciókkal.