Somogyi Néplap, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-06 / 55. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1966. március &. Jelentős reformok várhatók a labdarúgásban Augusztustól lehet játékost cserélni ? Sokat vitatott kérdés, vajon korszerűsítésre szorul-e a labdarúgó-szabályzat, amelynek egyes részei lassanként százesztendősek? A gyakorlat azt bizonyítja, hogy az alapelvek fölött nem járt el az idő, némely rend viszont a labdarúgással kapcsolatban mégiscsak megújhodásra vár. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) úgy döntött, hogy június 11-én, a walesi ülésen megtárgyalja azokat a a szabály változtatási javaslatokat, amelyeket a szövetség szabályalkotó bizottsága az ntóbbi hónapokban készített. A megvitatásra szánt javaslatok: 1 A mérkőzéseken bármikor A* lehessen játékost cserélni, tizenhárom labdarúgónál azonban több nem szerepelhet egy mérkőzésen. A lecserélt játékos már nem térhet vissza. A kiállított helyére sem jöhet be más. 9 A kapusnak a birtokába “• került labdát, akár megfogja, akár földhöz pattintgatja, négy lépésen belül továbbítania kell a mezőnybe. Az eddiginél nagyobb védelmet kap a kapus, akit az ötös vonalon belül nem szabad támadni. 3 A felső és oldalkapufa mé- • rete nem lehet kevesebb 10 és néni lehet több 12 cm-nél. Formája szögletes, kerek, félkerek és ellipszis alakú. A szabályalkotó bizottság fölkéri a FIFA-t, döntse el, milyen anyagból készíthessék a kapufákat a hagyományos fa mellett. (Alumínium, plasztik vagy esetleg más anyagból is.) A szabálymódosítások bevezetéséhez szükséges, hogy a szavazásra jogosultak legalább háromnegyed része a tervezet mellett foglaljon állást. Ha az új szabályokat elfogadják, már augusztus 1- én életbe lépnek. Mint érdekességet említjük meg, hogy a sokat vitatott lesszabályt — a jelekből ítélve — egyelőre nem módosítják. így volt—de hogy lesz most? Rajt a labdarúgó NB ll-ben Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy a labdarúgó NB II ma már valójában csak »harmadik vonal«. Még inkább azzá lesz jövőre, amikor majd három csoportban küzdenek ez osztály csapatai. Az NB II mégis nagy jelentőségű a magyar labdarúgás életében. Nem csupán azért, mert 36 csapat küzd hétről hétre a bajnoki pontokért, hanem azért is, mert ez az osztály neveli igazán nagyobb feladatokra a labdarúgókat. Bizonyltja ezt a mostani átigazolás is, amikor az NB 1 csapatai zömmel a második osztályból keresték a tehetséges, már-már kiforrott labdarúgókat. A közönség is szereti az NB n-t. Számokkal bizonyíthatjuk ezt, hisz a Nemzeti Bajnokság H. osztályának nem egy mérkőzésén olykor több szurkoló van, mint a kispesti vagy a Hungária körúti NB I-es mérkőzésekén. Nem is beszélve a bányászvárosokban lejátszott NB I-es mécsesekről. Erre az osztályra tehát feltétlenül szükség van, ezért is fordít a Magyar Labdarúgó Szövetség az NB Il-re nagy gondöt. E bajnokság tavalyi évére vessünk egy rövid pillantást. Bennünket, somogyiakat elsősorban a Nyugati csoport érdekel, hisz a múlt esztendőben itt két kaposvári együttes is küzdött «bajnoki pontokért. A Nyugati csoport 1965. évi végeredménye a következőképpen alakult: 1. K. Honvéd 2. Várpalota 3. B. Spartacus 4. Zalaeg. TE 5. Székesf. MAV 6. Autóbusz 7. Esztergom 8. P. Bányász 9. Pécsi VSK 10. Z. Dózsa 11. K. Kinizsi 12. Veszprém 13. Pápa 14. Győri Dózsa 15. Magyaróvár 16. Ikarus 17. Láng 18. Pécsi BTC 34 19 8 7 56:25 46 34 18 7 9 67:39 43 34 14 11 9 42:27 39 34 15 9 10 59:44 39 34 13 11 10 38:48 37 34 12 8 13 51:52 34 34 10 14 10 41:42 34 34 13 8 13 47:54 34 34 13 8 13 42:51 34 34 13 7 14 43:43 33 34 13 6 15 49:45 32 34 11 9 14 45:47 31 34 11 8 15 44:48 30 34 10 10 14 44:49 30 34 13 4 17 54:61 30 34 11 8 15 48:56 30 34 9 12 13 40:49 30 34 8 10 16 37:66 28 Beszédes számadatok ezek. Mutatják, hogy a Kaposvári Honvéd valóban a mezőny legjobb csapata volt. Tükrözik, hegy menynyire kiegyensúlyozott volt a középmezőny az NB H Nyugati csoportjában. 34 ponttal a 6. helyen állt az Autóbusz, 30 ponttal kiesett a Láng. Bizony késhegyre menő harc folyt minden egyes mérkőzésen a bajnoki pontokért. Végül is rosszabb gőlaránya miatt búcsúzott az osztálytól a már említett Láng és az Ikarus, a Pécsi BTC .valóban a mezőny leggyengébbje volt. Ennyit dióhéjban a múltról. Ennél sokkal többet ígér a Jelen és a jövő. Elsősorban azért, mert 1966-ban az NB H mindkét osztályából három-három csapat jut majd föl a sokak által hőn óhajtott NB 1 B osztályba. Amit korábban a megyei bajnokságról elmondtunk, az az NB Il-re is áll. Az előző esztendőkben rendszerint három-négy csapat versengett ebben az osztályban is a feljutást jelentő bajnoki címért. A második és a harmadik helyre ennek legalább a kétszerese pályázik, hisz az idén ezek a helyek is feljutást jelentenek. Vessünk még egy pillantást a bajnoki táblázatra. Ha tavaly nem egy, hanem három csapat került volna fel, bizonyára még a 11—12. helyen álló csapatok is megrohamozzák a harmadik helyet. Bátran állíthatjuk, hogy az idén legalább tiz várományosa lesz az 1—3. helyeknek. Az előzetes hírek azt mutatják, hogy minden eddiginél komolyabban készültek fel az NB II csapatai. Csak tallózgattunk az erőkészületi mérkőzések eredményei között. Hat-nyolc olyan esetet találtunk, amikor a Nyugati csoport csapatai magasabb osztályú, NB I-es vagy NB I B-s csapatot győztek le. Jósolni? Ezzel az osztállyal kapcsolatban, azt hisszük, túl merész dolog lenne. Ki tudja, hogy miként változtak meg az erőviszonyok? Papíron elsősorban a tavalyi élcsoportba tartozók: a Várpalota, a Budai Spartacus, a ZTE meg a Székesfehérvári MÁV az aspiránsai az első helyeknek. De vajon az alsóbb régióban tanyázó K. Kinizsi, a Veszprém meg a Pápa nem reménykedik-e a feljutásban? No és az újak? A Nyugati csoportban ott találjuk majd az NB I B-ből kiesett ÜL kér. TTVE-t; az óbudaiak nyilván azzal vágnak neki a bajnokságnak: »Vissza az NB I B-be!« Az újoncok, a Dombóvári VSE meg a Soproni Textiles a tavalyi lendülettel indul neki a bajnokságnak, bizonyára azzal a céllal, hogy »nem kiesni«. Az első három helyért és a kiesés elkerüléséért folyó harc az idén rendkívül érdekessé teszi az NB n-es küzdelmeket. Ezért várjuk kíváncsian a mai rajtot. Barátságos mérkőzés PÉCSI DÓZSA—K. HONVÉD 481 (0:0) Pécs, 1000 néző. V: Sümegi. Az első félidőben meglepően jól játszott a kaposvári csapat és a komplett gárdával felálló pécsiek kapuja többször forgott veszélyben. Arany kettő. Both egy ordító helyzetet hagyott ki. Szünet után felülkerekedett a Dózsa, s az 50. percben Szekeres kapus Megyei bajnokság K. VASAS—BARCS 0:0 Kaposvár, 200 néző. V: Horváth IL L. K. Vasas: Kovács — Székács, Borda, Itvás — Bíró, Zimo- nyi — Matics L, Jezeri, Szent- gróti, Gulyás, Matics H. Edző: Szili Ferenc. Barcs: András IL — Pálmai, Takács, Kuti, Papp — Bátorfi, Horváth — Lang, Karlo- vics, András L, Göncz. Edző: Juhász Vilmos. Alacsony színvonalú mérkőzésen a Vasas többet támadott. A jól védekező barcsi csapat megérdemelte az egyik pontot. Jók: Bíró, Zimonyl, 111. Ta» kács, Horváth, Göncz. Fonal László asz öngólja megzavarta a Honvédőt. K v lobogó—K. VASUTAS Az 57. és 86. percben Daka, a 3.-0 (1:0) Felsőfokú Mezőgazdasági Mám nappali tagozatára az 1ü-67-es tanévre • A szekszárdi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban gépüzemelő növénytermesztési szak működik, melyre olyan érettségi vagy képesítő bizonyítvánnyal rendelkező fiatalok jelentkezhetnek, akik 35. életévü89. percben Györkő dr. lőtt gólt. A K. Honvéd a következő ösz- szeállításban játszott: Saly (Szekeres) — Dbrankovics, Zimonyl, Köves (Tóth), Vámosi — Fenyvesi, Kerkai — Both, Arany, Fekete, | Hernádi (Dobos), NB III... NB III... Miért csak 20-án? Kaposvár, 200 néző, V: Buzsáki. K. V. Lobogó: Perger — Susenka, Nagy, Jusits — Novák, Teli — Lovász, Zaccommer, Radax, Simon, Lábas. Edző: Egres László. K. Vasutas: Illés — Dani, Fazekas, Miseta — Simon, Orbán — Tátrai, Tánczos, Takács, Hosszú, Kurucz. Edző: Albrecht József. A Lobogó végig fölényben volt, könnyen és biztosan nyert. G: Radax, Lábas (ll-esből). Lovász. Jók: Perger, Jusits, Zaccommer, ill. Tánczos, Takács. Keizer Béla Feljutni NAGY SPORTESEMÉNYEKBEN nem lesz hiány ebben az esztendőben. Világ- és Európa-bajnok- ságok, érdekes nemzetközi versenyek és mérkőzések egymást követő sora tartja majd izgalomban a sportbarátokat. A nagy nemzetközi viadalok -‘árnyékában« is jut azonban majd figyelem a legnépszerűbb labdajátékok — labdarúgás, a kézilabda, a röplabda — bajnok^ ságainak. E sportágakban a Nemzeti Bajnokság különböző osztályainak versenykiírása új lehetőségeket tartogat a csapatok százainak. 1967-től ugyanis bővül a Nemzeti Bajnokság mezőnye, és a feljutásra való jogot 1966-ban kell megszerezni. A Nemzeti Bajnokságba törekvő vagy ott magasabb osztályba vágyó csapatok sorsára nem figyel az egész ország sportközvéleménye. Túlnyomó többségük vidéki városok vagy nagyobb falvak együttese, szurkolótáboruk legföljebb a város lakosságára, esetleg a megyére terjed ki. Szereplésük. eredményük es főként fejlődésük mégsem csupán helyi ügy. Egész sportmozgalmunk haladását befolyásolja, hogy milyen felkészültségű és tudású csapatokkal bővül 1967-re e sportágakban az úgynevezett középmezőny, amelyet úgy is tekinthetünk, mint egész sportmozgalmunk törzsét. Erejétől, kiválasztó, megszűrő képességétől függ ugyanis sok tekintetben az élvonal szintje. AZ IDEÁLIS AZ LENNE, ha a legerősebb bázisokon nyugvó csapatok kerülhetnének magasabb osztályba, mert ezeknél megvolnának a további fejlődés föltételei. A kiválasztás azonban nem sportpolitikai és gazdasági megfontolások alapján történik, hanem a sportpályákon, a bajnoki küzdelmeken dől el, hogy mely csapatok kerülnek magasabb osztályba. így adódhat, hogy olykor szűkös bázissal rendelkező csapatok szerzik meg a följebb jutás jogát a lényegesen jobb föltételekkel rendelkezőkkel szemben pusztán azért, meri; az egyesületben a »kevéssel« jobban gazdálkodnak, mint amott a »sokkal«. A sport eme kiválasztási rendszerét teljesen igazságosnak tarjuk, mégis jó lenne, ha most, amikor az új bajnoki kiírás amo- olyan földindulásszerű helyzetet de hogyan? teremt és több együttes eiött nyitja meg a magasabb osztályba kerülés útját, mint az utóbbi években, nemcsak sportbelileg, hanem gazdaságilag is megalapozott csapatok jutnának a középmezőnybe, illetve ott magasabb osztályba. A LÉNYEG A SPORTBELI FEL- KÉSZÜLTSÉGEN VAN. A magyar sport elsőrendű érdeke, hogy az NB-be, illetve ott magasabb osztályba jól felkészült, a középmezőnyt valóban erősítő csapatok kerüljenek. Ez csak abban az esetben fog bekövetkezni, ha a feltörekvő együttesek a bajnoki csaták hevében sem feledkeznek meg a jövőről. Nálunk az a gyakorlat, hogy az ilyen csapatok szakvezetői általában szaporítják az edzések számát, azok intenzitását, s megpróbálják csapatukat erőnlétileg fölkészíteni a magasabb osztály várható erősebb iramú küzdelmeire. Ha ez sikerül, akkor a feljutás többnyire bekövetkezik, ám ezek a csapatok csupán »átszállói egyet« váltanak a magasabb osztályba, s több-kevesebb siker után visszakerülnek oda, ahonnan elindultak. A magasabb osztályban tartós sikerre azok a csapatok számíthatnak, amelyek nemcsak erőnlétileg, hanem technikailag és taktikailag is megfelelő színvonalra jutnak el. Különösen a technikai tudás fejlesztésének van hatalmas jelentősége. Tehát a feltörekvő csapatoknál minden edzésen nagy gondot kell fordítani — a bajnoki idény közben is — a technikai gyakorlatokra. RÉGI GYENGESÉGE SPORTÉLETÜNKNEK, hogy nagyobb és kisebb városaink többségének nem szerepel csapata a Nemzeti Bajnokság megfelelő osztályában. Az ok többnyire a helyi széthúzás, a szakmai hozzá nem értés, az erők szétforgácsolása. Az új bajnoki versenykiírás most nagy lehetőséget ad ezeknek a városoknak, és az erők megfelelő átcsoportosításával, a szakmai munka megfelelő színvonalra emelésével viszonylag rövid idő alatt valóra válthatják hosszú évek hiábavaló reményeit. A feljutás talán nem lesz nehéz, a magasabb osztályban való helytállás azonban annál inkább. És erre már most kell gondolna és — készülni! A világ sportja sorokban FIRENZE Az emlékezetes, 1964. évi Bo- logna-féle dopping-botrány végére pontot tett a firenzei bíróság. A különböző vizsgálatok alapján megállapították, hogy ártatlan volt a Bologna edzője és bajba kevert öt játékosa is. Azok a vizsgálatok, amelyek annak Idején gyanúba keverték a bolognaiakat, hamisak voltak. A bíróság mindennemű gyanúsítás alól fölmentette az olasz labdarúgóéletben 1964-ben nagy hulámokat vert ügy vádlottjait. RÖMA Pelé feleségével együtt két napra Becsbe utazott. Kijelentette, hogy Olaszországban a legkülönbözőbb ajánlatokkal halmozták el, többek között fllmszerepet Is felkínáltak neki. Pelé azonban kitart korábbi kijelentései mellett: nem vállal semmit és Brazíliában akar továbbra is élni. BELGRAD A jugoszláviai jégkorong vüág- bajnokság eddigi legnagyobb meglepetését a rendező ország csapata szolgáltatta, miután 2:1 arányban legyőzte Norvégiát. RUSZE A ruszei nemzetközi asztalitenisz-versenyen a magyar csapat első mérkőzését Csehszlovákja eä- len vívta, s nagy küzdelemben 3:2 arányú vereséget szenvedett. Tv közvetítés Liverpoolból A Magyar Televízió március R-án, kedden 20.23 órai kezdettel helyszíni közvetítést ad Liverpoolból, a Liverpool—Bp. Honvéd Kupagyőztesek Európa Korpa labdarúgó-mérkőzésről, Riporter: Szőnyi János. két még nem töltötték be. Kisebb létszámban felvehetők mg. szakiskolai végzettséggel vagy szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező fiatalok is. Társadalmi tanulmányi ösztöndíjasok és a termelőmunkában egy-két évet eltöltött fia- ;alok a felvételnél előnyben részesülnek. Hallgatóink két éves tanulmányi idő alatt főiskolai szintű képzést kapnak a növénytermesztéstan, a mezőgazdasági géptan és az üzemszervezéstan területén. E tárgyakból a tanulmányi idő végén államvizsgát tesznek, és szaktechnikusi oklevelet nyernek. Intézetünk — a főiskolákhoz hasonlóan — kollégiumi elhelyezést, menzái étkezést, szociális helyzetüktől függő támogatást és tanulmányi ösztöndíjat biztosít hallgatóinak. A szaktechnikusok a mezőgazdasági termelőüzemek, üzemvezető mezőgazdasági mérnökei mellett ogy-egy részterület irányítását végzik, de elhelyezkedhetnek a szakigazgatás területén, mezőgazdasági jellegű vállalatoknál, a szakoktatásban stb. A termelőszövetkezetben letelepedő fiatal szakemberek a 16/1964. (XII. 30.) FM sz. rendelet 23., 24., 25. §-a értelmében 10 000 forint letelepedési segélyben és 30 %-os gépkocsi-vásárlási hitelben részesülhetnek. A jelentkezési lapot annál a középiskolánál kell benyújtani, amelynél az érettségi, iilettve képesítő oklevelet megszerezték. Három éve vagy annál régebben végzettek közvetlenül a Felsőfokú Mg. Technikum címére küldjék meg jelentkezésüket a munkaadó javaslatát mellékelve. Csatolandó okmányok: érettségi vagy képesítő bizonyítvány, tanulmányi értesítő (mind a négy osztályról), önéletrajz, születési anyakönyvi kivonat, hatósági orvosi bizonyítvány. Jelentkezési határidő 1966. május 10. A Baranya megyei Labdarúgó Szövetség NB IH-as bizottsága a közelmúltban ülést tartott. Többek között napirendre került az NB III Délnyugati csoportjának március 20-1 kezdésének kérdése is. Voltak, akik fölvetették: aas időjárás lehetővé tenné, hogy korábban elkezdjék az NB III-as csapatok is. Az NB III-as bizottság azonban — eléggé érthetetlenül — görcsösen ragaszkodott az eredeti tervhez. Senki sem akadt, aki meg tudta volna cáfolni azt a téves nézetet, hogy a rajt előbbre hozása felborítaná a rendet (egy sereg párhuzamos és ellentétes sorsolási kérelemnek kellett helyt adni). A Somogy megyei Labdarúgó Szövetség ezt a megyeieknél egy tollvonással megoldotta. Nem borította fel a sorsolást, hanem az utolsó forduló mérkőzéseit előre hozta. Marad tehát az NB ni-ban a március 20-i rajt, s ez nem kevés gondot ad a csapatoknak, amelyek most már az NB n és a megyei bajnokság indulása. miatt egyszerűen képtelenek ellenfeleket találni. Emiatt keseregtek a héten a lábodiak is, ugyanis vasárnapra kiszemelt edzőpartnerük, a Nagykanizsai Építők lemondott. így a lábodiak csaknem mérkőzés nélkül maradtak. Ekkor sietett a somogyi NB III-as csapat segítségére a Csokonyavisontai Tsz SK. A siófokiak a Balaton környékén levő sok csapat miatt valamivel kényelmesebb helyQ 'O K Q * h* E$\j kis A kisebb, néhány száz forintos károk bizonyára »beleférnek« az autós költségvetésbe, de a sokezer forintos Jelentkezési lap beszerezhető a nyomtatványboltokban vagy az intézetnél (TÜ 820 r. sz.). Érdeklődőknek részletes felvilágosítást nyújt az intézet tanulmányi hivatala. Telefon 28—31, 28—32. A FELSŐFOKÚ MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUM IGAZGATÓSÁGA Szekszárd -P alánk. (3650) zetben vannak, mint a Lábodi MEDOSZ, bár a Bányász is inkább már a bajnoki pontokért játszana. Korábban nemegyszer szóltunk elismerő hangon a Délnyugati NB III sorsát intéző Baranya megyei Labdarúgó Szövetségről, mint az NB III gazdájáról. Reméljük, az idén sem kell majd elmarasztalni. A bajnoki rajttal kapcsolatos álláspontjuk azonban érthetetlen, s nem használ a labda« rúgásnak. ossz ekoccanás. és Megvan a kár... javítási költség vagy a teljesen tönkrement autó pótlása már nagy anyagi gondot jelent a gépkocsi tulajdonosának. Iyenkor egyetlen segítség a Casco biztosí tás. Kérjen részletes felvilágosítást az Állami Biztosító fiókjaitól, körzetfelügyelőitől. (3658)