Somogyi Néplap, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-27 / 73. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1966. március 21. A KÁDER írta: Vlado Hlavácek Szeptember elsején a laboratóriumba megérkezett egy bizonyos Tapko nevezetű káder. Pontosan három nappal a munkába lépése után óriási robbanás történt a laboratóriumban. lapkőt áthelyezték a modellezőbe. A modellező vezetője egy hónap múlva azt jelentette, hogy nem sok jót remél Tapkotól, mivel a szerződések megkötése során olyan összevisszaságokat csinált, amelyre a vállalat 10 500 koronát fizetett rá. Tapkót áthelyezték a szerkesztésbe. Ott három hónapig maradt meg. Pontosan három hónap múlva ugyanis rájöttek arra, hogy a régi rajzokat másolja lé, s amikor a bizottság fölkérte, hogy rajzoljon le egy anyát, apát vetett a papírra. Ezután a kísérleti részlégbe került. Itt Tapko 20 000 koronájába került a vállalónak. Végre magához rendelte őt az igazgató. — Nézze, Tapko, ön igyekvő ember, de valahogy ... — A nehézségek növekednek, igazgató elvtárs.. Z — Sokat gondolkodtam a maga személyét illetően. A laboratóriumban nem vált be, a szerkesztésbe és a modellezőknél — de erről inkább ne is beszéljünk —, no és a kísérleti részlegben. .. Tapko belekapaszkodott az utolsó szalmaszálba: — Ügy gondolom, hogy végig kellene mennem minden osztályon, hogy teljes képet kapjak ... i— Nekem más javaslatom van — mondotta az igazgató. — Ügy látom, hogy fölösleges az időt pocsékolni. Ma már teljesen .világos a részemre, hogy ön semmihez sem ért. Hallgasson ide, Tapko. Mit szólna ahhoz, ha az újítási javaslatok előadójává nevezném ki? Ford.: Szabó László "N Bor Ambrus: DÉLUTÁN Áradnak kifelé az emberek a hivatalokból, Irodákból — fél öt, öt, az utca megtelik, idegesítöen telik meg sietőkkel és loholók- kal, hangosokkal és tolakodókkal és lihegő idegesekkel, fáradt türelmetlenekkel. Majdnem kizárólag taszító erők lépnek föl a járdákon nyüzsgő embermolekulákban, vállak nem bírnak vállaltat, táskák csomagokat, emberek embereket, szikrák pattognak köztük a kapacitásukat meghaladóan töltött és terhelt utcákban, zsúfolt járműveken; az egész kavargásban van valami lefojtott düh, amit csak fokoz a szüntelen autóbuszdübörgés és egy-egy motorkerékpár fülsértő berregése. Szürke arcok, merev maszkok sorakoznak az autóbuszok kék tábládnál, torlódnak az utcakeresztezésekben, az emberhalmazokban semmi se közös, csak ami csoportokba zsúfolja őket, és közös cél felé lódítja; egy autóbusz felcsapódó ajtaja, egy lámpa, amely éppen zöldre vált És minduntalan felbukkan a tömegben ez a lecsúszott alak. Roncs, akit alkoholizmus mart szél, féktelen nemi ösztöne vagy játékszenvedélye billentett ki minden pályáról. Akaratgyengeségtől ernyedt arc, a száj sarkába ragasztott cigaretta, nyáron szakadt ingben, pecsétes vászonnadrágban, novemberben kabát nélkül. Keze, arca szabása, homloka néha elárulja, hogy volt más ember is, vagy más is lehetett volna, s ez kétszeresen ingerlő, majdnem visszataszító a délutáni nyüzsgésben: a társadalom tehertétel e, bukdácsoló uszadék az áramlás felszínén. Áll a villamosmegállónál, a járdasziget előtt ez az elhanyagolt külsejű, megsárgult arcú férfi, arcán ötnapos borosta, haja nyakába lóg. Zsebre dugja a kezét, két vállát úgy görbíti előre, mint aki fázik, s talán fázik is; roncs és reménysen oldalához szorítja könyökét, hogy a piszokfoltos ruhához ne J-n hozz". Túloldalt kiáltó ellentét az aktatáskás férfi szürke öltönyben, fehér ingben és télén, mindig fázik. A járókelők meg a villamosról éppen leszállt utasok félrehúzódnak mellőle. A lámpa vörös, a tömeg megtorlódik, összeszorul és topog. Egy festett szemű nő utat tör magának előre, ferde válla oldalaz, aztán majdnem visszahőköl, mert a zebrán összegyűlt tömeg hullámzása kis híján nekilöki a sárga arcú embernek; hökken, és ösztönöFOGADÓNAP Reggel nyolc óra volt A kaposvári megyeháza első emeletén, a kormányzótanácsi biztos előszobájában többen várakoztak bebocsátásra. Egyszerű, sötétkék ruhában, a megszokott fehér nyakkendővel megjelent az ajtóban Latinka Sándor. Mosolyogva, kis fejbiccentéssel köszöntötte a jelenlevőket Elsőnek egy vásott, szürke ruhás, galambősz ember tipegett Latinka elé melyen meghajolva. — Bocsánatot kérek kellemetlenkedésemért. De én már... — Semmi bocsánat, semmi hajladozás — mondta - Latinka, és kezet nyújtott az embernek, belekarolt, és bevezette irodájába. — Antal Károly őrtilosi tanító vagyok — kezdte a pedagógus önkéntelenül továbbra is szolgálati alázattal. Latinka széket tolt az idős ember alá. — Nagy panaszom van, kérem szépen. Évek óta csak a fizetésem töredékét kapom meg. Es tessék elhinni, szegény, beteges feleségemmel együtt már valósággal éhezi,nk ... Többször is folyamodtam én a megyéhez, de hiába. Válaszra sem érdemesítettek. Hát ezért merészkedtem most önhöz, ha lehetséges volna, ha megkaphatnám rendesen a fizetésemet és a kis visszamaradt összeget... Ez volna alázatos kérésem. — Ez nem kérése magának, hanem jogos követelése — válaszolta Latinka. — Én pedig arra kérem magát, a nép tanítóját, ne hajtsa meg a derekát senki előtt. Emelt fővel .tárjon. Az ügyét elintézzük. Latinka becsengette a tanfelügyelőt, és intézkedett, hogy Antal Károly ügyét rögtön intézzék el. És elrendelte, hogy a Somogy megyei tanítók összes hátralékát fizessék ki. Egy szöghajú, zömök fiú volt a következő. Bátortalanul fogta meg Latinka feléje nyújtott jobbját. A kormányzótanács biztosa kinyitotta a nagy fehér ajtót az inasgyerek élőit, és bementek. Latinka intésére a fiú belesüppedt a bőrfotelba, miközben iölébredt benne a bátorság, és megeredt a nyelve: — Latinka elv társ, kérem, én azért jöttem fel magához, hogy megmondjam: igen sok munkáscipő érkezett a városba, és nekünk, inasoknak nem adnak egyetlenegy párat sem. Már háromszor is voltunk a Fő utca 12. alatti üzletben, de mindig elutasítottak bennünket azzal, hogy gyerekek vagyunk, és a cipő kell a felnőtteknek. Hát most én elkeseredésemben feljöttem, mert lemállik lábunkról a cipő... Laiinka megveregette a szabóinas vállát. — Okosan tetted, fiam, hogy feljöttél. Majd megnézzük ezt a cipőügyet... Végül a gyerek Latinka levelével a kezében ujjongva távozott. Egy szegényes külsejű, sápadt asszony lépett be. — Kétségbe vagyok esve, segítsen rajtunk, Latinka elvtárs, ha istent ismer — szepegett az asszony. — Ránk dől a fal, a fejünkre esik az eső. Egész éjszaka szakadt, és mi a férjemmel, a két gyerekkel nem aludtunk, esernyővel ültünk az ágyon, mert rossz a tető, beázik, nagyon rossz. És a házigazda, az a dölyfös disznó köp ránk, oda se néz, nem csináltat, vár... Az/ ég szerelmére, Latinka elvtárs! — A városban sok ilyen ház és háziúr van — válaszolta Latinka. — Megcsináltatjuk a tetőt Nyugodt lehet még ma intéz- kedek. Horváth Ilona sietett be. — Mi baj van, Ilonka? — Mit tegyünk, Latinka elvtárs? Mi itt az igazság? Hét hízott lúdról van szó — mondta Ilonka, és kesernyés mosoly jelent meg a szája szögletében. — Libákat rek- viráltak az elvtársak Hetesen, a módosabb parasztoknál. Tegnap délután a libákat, mind a hetet, behozták a párttitkárságra. Négyen voltunk ott. Zónig, Égető, egy vidéki elvtárs és én. Ök gyorsan úgy döntöttek, hogy a hét kövér lúddal nem érdemes foglalkozni, tehát osszuk szét magunk köött. Egy libát nekem is szántak. Én természetesen nem fogadtam el sem a ludat, sem az ő határozatukat Mit szól majd ehhez a nép, ha megtudja? ... Ok szűkölködnek a nehéz viszonyok miatt, a vezetők meg ludpecsenyén élnek. De rám sem hederítettek. Hát mit tegyek? Gondoltam, ma kora reggel feljövök magához. — Mi a javaslata, elvtársnő? — kérdezte Latinka elgondolkozva. — Az én javaslatom az, hogy legjobb lesz, ha a hét kövér ludat kiosztják a szeények közt, vagyis az állapotos proletár- •szonyoknak. Azoknak kapóra jön majd > zsír is, a hús is, a toll is, minden. — A javaslat jó. Igaza van, Ilonka... A leány sugárzó arccal, boldogan hagyta el az irodát ■•mogjri Fái kifogástalanul megkötött nyakkendővel, kezében fekete aktatáska. Az arca szigorú, összehúzott szemmel méri végig a csavargót aztán körülnéz, és ugyanarra gondol, mint mások, kö- rülállók, elítélően nézi az őgyelgőt, a hasznavehetetlent, a tehertételt fárasztó délutánban is még fárasztóbb foltot Az pedig közönyösen áll a sín mellett belebámul a túloldalon nyíló utcába, s láthatóan nem néz benne semmit Akkor lép ki a körülötte keletkezett kis vákuumból, az üres félkörből, amikor a villamos nekilódul. Csattanva csapódnak be a kocsiajtók, felbúg a motor, és a sínnél álló ember, méternyire a sárga kocsitól, zsebre dugott kézzel és közönyösen beleindul a semmibe, amelybe belebámul, belép a sínek közé, a gázolás közvetlen és brutálisan hirtelen életveszélyébe. A festett szemű nő megrándul és felsikolt, a szürke öltönyös férfi odakap, hátrarántja az embert, a villamosvezető ököllel csap a csengőre, fék szisszen és súrlódik, fejek mozdulnak' rémülten, a vákuum félkörbe szétterpesztett ujjú, riadt kezek nyúlnak bele, egy pillanat az egész, és valaki felkiált: — Vigyázzon, ember! Villamos! A zebrán áthaladó tömegben aztán többen néznek az alak után, amely eltűnik az utca torkolatában. Fejüket csóválják. Idegenek pillantanak egymásra. Tört mondatokat váltanak elmenőben, egymás mellett elhaladóban: \ — Egy pillanat, és vége. — Fiatal ember. — Hajszálon múlt. Ha az az elvtárs oda nem kap. — Még szerencse. — Bizony, kérem, köny- nyen megvan a baj. — Fiatal ember. — Kár lett volna érte. A nyüzsgés könnyedebb, egy pillanatra majdnem jái!:os. Finom női cipők sarka kopog az aszfalton, színes kardigánok színfoltjai tarkítják a nyüzsgő tömeget. Valahol harsányan föl- nevet valaki. A NYELVMŰVELÉS HELYE A NYELVÉSZETBEN Csaknem két éve >-Az újabb nyelvészeti irányzatok és nyelvművelésünk« címmel próbáltam . beszámolni néhány frissebb szempontról, fiatalabb nyelvészeti ágról, melynek eredményeit esetleg a magyar nyelvművelés is felhasználhatná. Akkoriban folytatást ígértem, a folytatás azonban egyelőre elmarad. Időközben ugyanis egyre erősebb lett az a meggyőződésem, hogy egykét részlet felvillan fásánál nagyobb szükség van a nyelvművelés tevékenységének a nyelvészet egészén belül való elhelyezésére. A következő néhány bekezdésben szigorúan az elméleti nyelvészet szempontjából próbálok elmondani néhány gondolatot. (Hajdani nyelvművelő tevékenységemre csak annyiban vagyok tekintettel, hogy ezekről az igen bonyolult dolgokról egyszerűén igyekszem szólni.) A nyelvvel foglalkozó tudomány, a nyelvészet több évezredes. Ennek során művelői hatalmas mennyiségű nyelvi anyagot tártak fel és írtak le nyelvtankönyvek és szótárak tízezreiben. A nyelv és a beszéd mindenféle jelenségeit vizsgálták ia legkülönfélébb módon. Általában az emberi nyelvről és különösen az anyanyelvről való ismeretek a művelődés fontos részévé váltak. Á nyelv vizsgálatának te rületén adott egymásnak találkozót — a nyelvész házigazda jelenlétében — a bölcselet, a lélektan, az irodalom és még más tudományszak képviselője. Ez a gazdag hagyománnyal rendelkező tudományos terület újabban különösen gazdagodik. Elméletig kutatói nak többsége manapság azon dolgozik: hogyan lehetne a nyelvet olyan pontosan, megbízhatóan leimi, mint. a fizikai jelenségeket. Az a feltevésük, hogy a nyelv elmélete ugyanolyan szilárdan megalapozható, mint egy fizikai elmélet, A nyelv elmélete ?ő feladatának azt tartják, hogy világos, egyértelmű szabályok segítségével tudják leírni a nyelvi működést. Nem a mondatok teste, hanem a mondatokat létrehozó szabályok leírása alkotja a nyelvészet központi feladatát. Ügy látszik, hogy egy nyelv leírása, vagyis a nyelvtan a következő részekre oszlik: a mondatok jelentését vizsgáló rész (a szemantika), a nyelvi elemek kapcsolatát leíró rész (a szintaxis), s végül a mondatok kiejtését leíró rész (a fonológia). Természetesen a nyelvi szabályok egy szótárral szoros kölcsönhatásban működnek; a szótárral foglalkozik a lexikológia, vagyis a szókincstan. Ezek a részek azonban a nyelvi jelenségeknek csak ideális jellemzését adják, ugyanúgy, mint a fizika például a szabadesés törvényét. De ahogy a - szabadesés törvénye önmagában nem tudja megmagyarázni azt, hogy miért esik a gyakorlatban mégis gyorsabban egy kiló vas, mint egy káló toll, úgy az elméleti nyelvtan sem tudja megmagyarázni azt, hogy,a következő két mondat közül miért érezzük «►helyesnek« az elsőt és «►helytelennek« a másodikat: 1. A piacra tartó emberek siettek. 2. A tegnapelőttre virradó reggel mindenféle irányból különféle jól felszerelt járműveken és járművek nélkül gyalogszerrel jövő eladással és vétellel foglalkozni szándékozó városbeli és falusi piacra tartó emberek siettek. Szigorúan nyelvtani szempontból ugyanis a második mondatban nincs semmi ki- nevetnivalő, mégsem mondanánk ilyesmit, és főleg nem írnánk le különösebb ok nélkül. A nyelvhasználat szabályai azonban figyelembe veszik az emberi figyelem és emlékezet korlátozott lehetőségeit és sajátos igényeit is. A nyelvtan a nyelvi képességet — ha úgy tetszik, a nyelvérzéket — írja le. A nyelvhasználat szabályai pedig az elvileg leh "ss ryelvi működés emberi, gyakorlati érvényességi kör t adják mefe A fentiek csupán a közlés, a gondolatcsere vázára vonatkoznak, például olyan mondatra, mint amikor megállapítjuk, »-kétszer kettő négy« vagy »A nap keleten kel, és nyugaton nyugszik«. Az eleven emberi érintkezésben azonban igen ritka az ilyen csupasz közlés. Ha már mondunk valamit, akkor a puszta kijelentés mellett valahogy azt is érezhetjük, hogy mi arról a véleményünk, amit elmondunk (helyeseljük-e, vagy nem); szeretnénk-e vele valamit elérni (kívánjuk, parancsoljuk), vagy éppen nem is azt vagy nemcsak azt kívánjuk beszélgető társunk tudomására hozni, amit a mondat nyilvánvaló módon tartalmaz, hanem még mást is (például az ezzel kapcsolatos kételyünket). A nyelv különféle funkciójával a nyelvi közlés elmélete foglalkozik. Ez a tudományág elsősorban azt próbálja leírni: hogyan befolyásolja a közlés célja és fajtája a beszélő tevékenységét. A fenti vizsgálati szempontok mellett van még egy negyedik is. Ez az ádott nyelvi rendszert (például a magyar nyelvet) mint történelmileg kialakult társadalmi jelenséget vizsgálja. Ezzel kapcsolatban figyelembe veszik a nyelvet beszélő nép (és állam) művelődési, ízlésbeli hagyományait, például az irodalomban kialakult szokásokat, figyelembe veszik a társadalom szerkezetével, annak tagoltságával kapcsolatos nyelvi sajátosságokat, például a nyelv műveltségi szintjeit. S végül idetartozik a társadalom igényeinek, eszményednek tudatos érvényesítése a nyelv- használat területén, ilyen például a nyelvi tervezésnek világszerte egyik legszebb példája: a magyar nyelvújításban megerősödött nemzeti irodalmi nyelvünk. A nyelvművelés részben a nyelvi f ismeretterjesztés egyik fő formája: vagyis a nyelvvel kapcsoldtos tudományos ismeretek, szokások példamutató elterjesztése. Ezt úgy is mondhatnánk, hogy az anyanyelvi oktatás és nevelés egysége. — Másrészt azonban a nyelvművelés maga is része á nyelvészetnek, maga is az egyik alkalmazott nyelvészeti ágazat. Ebből a szempontból egy adott nyelv nyelvművelése voltaképpen az illető nyelvet beszélő nép uralkodó társadalmi felfogásának megfelelő kiszűrése. Ez a nyelv elméleti igényű leírásának: a nyelvtannak, a nyelvhasználati szabályoknak és az emberi közlés szabályainak sajátos feldolgozása, összesűrítése. Az elmélet és a gyakorlat egysége ezen a területen is megnyilvánul. Az elméleti nyelvészet nemcsak ad az egyes alkalmazott nyelvészeti ágazatoknak, például a nyelv- művelésnek, hanem sokat kap is tőlük. A magyar nyelvművelés például hagyományosan feltesz új kérdéseket a nyelvtannak, sőt igen sokat saját maga meg is old. Az egyes nyelvművelők tevékenységében gyakorlatilag összefolyik a nyelvi szerkezet, a nyelv- használat, a közlés leírása a társadalom igényeit képviselői szabályozással. A nyelvművelés ugyanis a nyelvi jelenségek teljes szivárványán belül kíván működni, hiszen mint a nevelés egyik részének, mint a nemzeti méretű nyelvi nevelésnek teljesen át kell fognia területét. Természetesen nem elég tudományosnak és hasznosnak lenni, a jó nyelvművelő cselekmény hatásos is. S itt már el is hagyta a nyelvművelő tevékenysége a tudományt, és összeolvad a nyelv művészetével. Nehéz volna eldönteni, hogy a szép szóval példamutató előadóművész a hatásosabb-e, vagy az okos szóval érvelő syelvművelő. Nem elérhetetlen az eszményi megoldás sem: a szép szóval érvelő nyelvi nevelő. S újból megígérem, hogy az újabb irányzatok eredményeinek bemutatását máskor valóban folytatom Szépe György az általános nyelvészet egyetemi előadója
