Somogyi Néplap, 1966. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-13 / 37. szám

SOMOGYI NÉPLAP

8

Vasárnap, 19<i6. február IS.

I

Bárány Tamás:

§

W

//

VÁLÁS ELŐTT

/l z asszony már az ll előszobában látta, / Jj hogy férje itthon "—^ L- van: vékony fénycsík szivárgott ki az ajtaja alól. Megállt egy pillanatra, fülelt. Némaság. Egyedül van!

Halkan benyitott a maga szobájába, villanyt gyújtott, s leült az asztalhoz. Táskájából kivette a harmadikosok dolgozatfüzeteit, odakészítette a piros tintát, s új tollhegyet keresett, mert a régit félig elmarta a rozsda: a piros tinta gyilkolja a tollat Az új hegyet aztán megnedvesítette, s bemértotta a tintába.

Ekkor ütötte meg fülét az első hang odaátról. Női hang. Mond valamit, de innen nem érteni. Jó isten, mit csináltak ezek eddig?!

Aztán azt hallja, hogy Zoltán végigmegy a szobán, a kályha ajtaja csikordul, fahasábok koppannak, maid dobbannak tompán odabent a tűz- térben. s megint esetten a kályhaajtó kallantyúja. Zoltán vasalt sarka most újra végigkopog a parkettán. Cipőben van. Csókolóztak . . .

«-Jó lesz?« — kérdi Zoltán; az ő mélyebb hangja tisztán érthető.

Női nevetés.

Feláll, odaóvakodik az ajtóhoz. Utál hallgatózni, de most egyszerűen nem tud a helyén

maradni.

A nő hangja, a nevetés múltával:

»Eleget fázom otthon!«

No, nem nagyon jöttéi tűzbe a csókolózástól, aranyom!

»Ne tedd föl.«

»De fölteszem.«

Eszter szobájában most elhalványodik a lámpa; odaát bekapcsolták a gyorsforralót. Aztán a leány hangja:

»Hagyj most!«

»Mi bajod?«

»Mégis, ha meggondolom, ogy itt. az ő lakásában ...« »Lezártuk az ajtót, mondtam

szeme a sírástód. Tányérkát tesz a kávéfőző edényre, s átmegy a fürdőszobába.

Ijesztő arc néz rá a tükörből: két duzzadt szem, vörös szemhéjak, foltos bőr. Hideg vízbe mártja törölközője szélét, s hosszan, hosszan nyomkodja az arcához. Megint meg.

»Akkor is! Eressz!«

Eszter áll, hallgat; szeméből patäkzik a könny.

Visszaült az asztalhoz, keze ügyébe igazítja a füzeteket. A legelső. Pálos Margit: Magyar dolgozatok. Bemártja a tollat.

Nevetni próbál: a duzzadt szemhéjak belesimulnak a nevetés ráncaiba. Még egy hideg öblítés, aztán krém, vékonyan, és púder. így! Senki nem mondaná, hogy sírt! Különösen nem, ha mosolyog.

De ilyenek ezek a fiatal lányok. Egy jó teniszpartit többre tartanak a legkiadósabb csókolózásnál... Kell is ezeknek még a szerelem! Huszonnyolc előtt egy nő se tudja igazán, mi a szerelem.

»Itthon van a feleséged« — kérdi a női hang.

»Nem tudom. Nem hallottam hazajönni.«

»Mit szólt?«

»Már mondtam.«

»Meséld el mégegyszer. Azért valahogy félek tőle ...«

»Tudomásul vette. Roppant okosan viselkedett.«

Az asszony elmosolyodik, de a torkát úgy szorongatja valami. A párbeszéd folytatódik.

»Még mindig nem hiszel nekem?«

»Kezdek hinni.«

Pálos Margit, magyar dolgozatok. Lélektan: jeles ... Pálos Magyar Margit dolgozatok ... Pálosdolgozatok... Az ő lakása. Az én lakásom! Ma- gyarmargit... Eressz! Ma- gyarmargitpálos ... Pálosma- gyarmagyar.

Hát így nem megy!

Abba is hagyja, főz egy feketét magának, olvas egy kicsit, hogy elterelje a gondolatait, s csak aztán kezdi el a munkát. így képtelenség koncentrálni !

Feláll, jó hangos léptekkel odamegy az ajtóhoz, kinyitja. Hallják csak meg azok ott bent, hogy itthon van! Aztán ki a konyhába.

Vizet tesz föl, kávét darál, háromszor felfuttatja a török kávét, s míg várja, hogy hűljön, eszébe jut: vörös lehet a

isszamegy a konyhába, megissza a kávét, az edényt elmossa, s indul a szobájába. Fele úton lehet, az előszoba közepén, amikor kinyílik Zoltán ajtaja, s azok ketten kilépnek. Hátraút nincs. A szobája is még négy-öt lépés! Nem lehet nem észrevenni őket. Jaj, a sírás nyoma! Mosolyogni. mosolyogni!

— Szervusz — mondja Zoltán különös, zavart mosoly- lyal. Olyan furcsa, idegen volt most a tekintete: csak a szája nevet, szeme nem. S mintha valami bűntudat szo- rongana a vonásain. Ezt az arcát nem ismerte eddig.

— Szervusz — mondja kedvesen, s mosolyog ő is, egyre mosolyog.

— Engedd meg, Esztikém... Évikém, engedd meg... A feleségem. Szász Éva.

— Pá, kedvesem. — Egyszerűen nem tudja, mi dolgozik benne; keze gépiesen kézfogásra lendül, s arcán ott szíveskedik a görcsös mosoly. — örülök, hogy megismertelek.

— Én is örülök — mondja

Éva. — Nem is gondoltam, hogy találkozunk... — teszi hozzá később. Falfehér most az arca. A férfi ijedten nézi.

— Ö — mosolyog Eszter —, előbb-utóbb esedékes volt, igaz? Nem először vagy fenn... — tétovázik kicsit — itt nála. — Az utolsó szót megnyomja.

— Igen ... Zoltán roppant kedves házigazda... — És a leány is igyekszik mosolyogni.

— Már mégy? — kérdi Eszter, mint a jó háziasz- szony. — Miért sietsz?

— Dolgom van — mondja a lány. — Azért.

Eszter még mindig mosolyog.

— Hát akkor, örülök, hogy megismertelek. — S kezét nyújtja. — Pá, kedvesem.

A leány egy ideig nem ereszti el a kezét.

— Féltem ettől a találkozástól — mondía aztán halkan, lehajtott fejjel.

— ö —mosolyog Eszter —, hát nem vagyunk ml régimódi emberek, kedvesem. Modem emberek vagyunk. Mitől féltél?

— Nem tudom. Nagyon

'éltem.

— De most már nem félsz?

A leány biccent.

— Most már nem.

— No, akkor jó. — Még eay mosoly, az utolsó. — Hát akkor pá, kedvesem.

— A viszontlátásra — mondja Éva.

S már kint is vannak a folyosón.

»No? — hallja még Zoltán diadalmas hangját —, okos asszony, mi? Ugye, megmondtam?« — Aztán lépteik elkoppannak, elnyeli őket a lépcsőház.

Valahogy odavánszorog Zoltán szobájához, benyit. A dohányzóasztalkán csészék, sütemény. A rekamié sima, gyűretlen; a párnák a helyükön, rendben. Közelébb lép, ott megtámolyodik. Eddig bírta.

Aztán felsikolt, és rázuhan a heverőre...

GYŰRŰ ARCKÉPPEL

»Láttad, az ajtónk is le van zárva. Már kétszer fent voltál nálam. Harmadszor vagy itt. Nem elég bizonyítéknak?«

»Azért női szolidaritás is van bennem, érts meg. Nem olyan egyszerű ez. Egy kicsit úgy érzem magam, minit a tolvaj.«

A férfi, türelmetlenül:

»Hát mit akarsz? Ajándékozzanak neked nyilvános ünnepség keretében? Nem vagyok én Kossuth-díj!«

A lány megint nevet, kicsit idegesen.

»Jó, jó, de vándordíjként se kellesz!«

»Nem értem.«

»Hát úgy, hogy kézről kézre járj. Tegnap nála. ma nálam, holnap másnál...«

»Bolond vagy! Tíz éve élek jó házasságban. Ismerhetsz.«

»És ez nem nyomaszt engem, azt hiszed? Lelkiismeret is van a világon.«

Zoltán, most már ingerülten:

»Ezt gondoltad volna meg előbb! Most már késő!«

»A lelkiismeret-furdalásra éppen az jellemző, hogy a tett után ébred föl, ezt te is tudod.«

»Lélektan: jeles!« — Zoltán most már nagyon dühös, ezt a hangját ismeri. A feje búb- 'áig vörös ilyenkor. Kis szünet. S aztán: »Kérsz még teát?«

»Ha van még.«

»Van, de kihűlt már.«

»Akkor nem kérek.«

»Azért fölteszem. Egy perc. es kész.«

ő" *

Jólesett a vacsora. Hatvankét telet ért már meg, de ilyen jóízűen még sose ette a délről maradt csirkepaprikást. Az utolsó falat után kiegyenesítette derekát, megtörölte széles bajuszát, s a feleségére nézett:

— Finom volt, kedves . . . Hanem ezentúl tán mindig egyedül fogok vacsorázni? Hol a Pista fiú?

A felesége csak bólintott Mit is feleljen erre? Hiába fenyíti a nagy kamaszt, sokszor éjfélig is elcsavarog .

Eltolta magától a tányért, felállt:

— Mondd meg neki, hogy reggel el nem mehet addig, míg haza nem jövök az őrségből. Majd beszélek a fejével. Én is voltam fiatal, de Dékány nagyapám széttaposott volna. Majd adok én neki KISZ-t meg éjszakai csavargást.

Mikor indulni akart, az asszony lágyan utánaszólt:

— Hiszen nem a KISZ miatt van ő távol, azt csak.. hazudja. Terka ángyikám mondta, hogy Pista az elnök Piroska lánya után koslat.

Fejen ütötte a szó. Nem bánatában. Még örült is valahogy. Az elnökkel rokonságba keveredni... De nem mutatta, méregből szólt vissza feleségének:

— Hát azért is maradjon idehaza. Majd beléigazítom a boldogságot.

A kapunál átvágott a pallós oldalra, végig az egyenes nyárfák között szedegette lábát a falu felé, az Üj Élet Tsz-be. Megszokta már ezt az utat. Nyolc éve éjjeliőr a közösben. ősz végén csak-csak, de télen legnagyobb ellensége

az éjjeliőrnek a hideg meg a sötétség.

»Csuda egy gyerek« — gondolkodott. — Alig tizenkilenc éves, a Piroska tizenhét, ösz- szepasszolnak. A Piroska sudár lányka, most járja a harmadik mezőgazdasági

technikumot, a Pista se nyimnyám.«

Mire kiért a központi tanyára, a nap már magára húzta éjjeli takaróját. Bogár, a kis fekete puli hozzádörgö- lődött. Okos kutya. Tudja, hogy váltáskor előkerül a papírba csomagolt ételmaradék.

Az öreg odament Kazanyici Mátyáshoz, a nappalos őrhöz. Kezeit fogtak:

— Jöttem váltani. , Van valami érdekes?

— Van. Bent a kukorica a Kályvás-dűlőből meg a Faréi káról. Hátul a két góré tömve, még a betongóré is.

Mikor Kazanyici elbúcsúzott, fogta a szűrét, leterítette a priccsre. Hanyatt fekve nézte az ablakon keresztül is fénylő csillagokat. Mintha

azok is örülnének. Bizony ez

az igazi. Azért izzad az ember egész évben, hogy legyen mit tömi, aratni, szüretelni. Bezzeg tavalyelőtt, a nagy aszály idején milyen bolondságok kavarogtak a fejében. Igen, jól emlékszik, arra gondolt akkor, hogy tán egy

atom véget vethetne az aszálynak. Mert mit ér az éleit 18 forintos munkaegységgel... ? No, ilyen termés legyen minden évben, mint az idei. Tele a góré kukoricával.

Nincs most gondjuk nekik, tele a kamra, csak ez a Pista gyerek...

A kutya lehajtotta a fejét. Késő lehet már, ha ö is elszunnyad. Innen-onnan egy- egy álmodozó kakas sikoltott a néma csöndbe. Mindenki alszik, csak ő van fent. De lám, hogy öregszik, már neki is ragadozik a szeme. Alszik a falu, olyan mélyen, hogy már horkol. Egy nagy horkolás az egész falu. Csak úgy hasogatja a fülét. Nem-nem... az éjjeliőrnek nem szabad elaludnia. Kinyitotta a szemét ... nem horkolás az, hanem ... hanem a Bogár kutya morog-herreg a füle mellett.

Felült. A kutya feltolta magát a hátuljára, úgy herre- gett. Hirtelen mozdulattal átmarkolta a kutya száját, nehogy ugasson, s belökte a sarokba Fogta a furkósbot- ját. Nyolc éve őr, de még ilyen nem történt vele. Melyik falubeli van rászorulva a közösre?

Az istálló sötét végében ki kellett lépni a holdvilágra. Valami húsz méter ide az első beton s mögötte a lécgóré. Meggörbített háttal a hold- árnyékos oldalon átszaladt az első betongóréig. Itt már deszkarecsegés hallatszott. A kiszögellésnél kinézett, s . .. egy alak szedte a kukoricát, a lécek kifeszítve. Bal kezét marokra szorítva előrenyújtotta, jobbját a furkósbottal maga mögé. Hallatszott a tolvaj szuszogása. Az volna a

Vitezslav Nezval:

FOLYÓ PARTJÁN

Tóth Imre rézkarca.

Tőeyijkflzifqf

A Svratka-folyó partján veronika nyit, a Svratka-folyó partján, tört alacsony fü nő. szerettem eltűnődni, járni úszni itt.

A Svratka-folyó partján veronika nyit, s a víz hűvös, nehéz és sötétbe vegyülő.

Mintha vakító nyárban árny derengene, mint otthon a szobában függő, régi képen.

Mért fájsz, kapor, kömény és fokhagyma ize? Mintha vakító nyárban árny derengene, mint a rég elhagyott kert sűrű hűvösében.

Hány csillogóbb folyó fut szebb futással el, mint itt e sötét víz. e hullámtalan bánat, és mégis partja mellől el nem szökhetek Hány csillogóbb folyó fut szebb futással el, de az a víz nem látta soha az anyámat.

Hány sugaras, nagy ország, milyen kék vizek, és kék ég alatt hány hegy, napverte lapály ég, de fülemben a morva föld szele zizeg.

Hány sugaras, nagy ország, milyen kék vizek, de földjük mégse éget holtig, mint e tájék.

Hány föld és minden gazdag temető, s Visehrad, Prága szíve mélyén arany ékszer, de szebb itt a parasztsir, a faragott kő.

Hány föld és minden földön gazdag temető, de szebb ez, mely a dombhát bozótjába vész el.

A Svratka-folyó partján veronika nyit, a'nyár örök szelében Jmkoricaszár, ÓM- Anyám, ha érezném még erős kezeid!

A Svratka-folyó partján veronika nyit.

S a gyötrő kőfalak közt ma is hazavárnál!

Hány csillogóbb folyó fut szebb futással el, mint itt a sötét víz, a hullámtalan bánat, de itt, anyám, örökké élhetnél velem!

Hány csillogóbb folyó fut szebb futással el, de nekem a hazám, hazám, örök anyám vagy!

Orbán Ottó fordítása.

"\

biztos, ha leütné. De nem: elevenen fogja meg a gazembert. Lendületesen kilépett, valósággal rárohant a tolvajra, aki hanyatt vágódott, de az 6 vasmarka sem eresztette el. Rátérdelt a hasára. Szorosabban markolta rajta a kabátot. A tolvaj lihegett alatta. Majdnem lefordult róla, mikor az belenyögött a fülébe:

— Jaj. apám! Ne bántson!

Iszonyodva felugrott, mintha békára lépett volna. Meredten állt a nyögő fiú előtt. Az feltápászkodoitt. Az öreg tovább állt némán, döbbenten. Egyszei-re átvillant arca szögletében egy rángás. Bal keze fölemelkedett: csattanás, s a Pista fiú nekiesett a gó- rénak.

— Erre neveltelek én, te csavargó?

— Apám! Bocsásson meg. Gyűrűt akartam venni a Piroskának.

— Gyűrűt? Az anyád istenét ... — s a félelmetes bal kéz újra fölemelkedett. De már lecsapni nem bírt, mert a fia végigrohant jajveszé- kelve az udvaron, átlábalta a kerítést, s neki az útnak a jegenyék között.

Nézte a rohanó fiút. Aztán szemét a hajnali pirosló felhőkön pihentette. Arca vörösen csillogott a fényben. Soha ilyen fáradtan nem ért véget az éjjeliőrség. Soha. Mégse gondolt puha, meleg ágyra. Csillogó gyűrűk kari- káztak szeme előtt, minden gyűrűből a fia arca nevetett rá, %mint lehajolt, hogy a lopott kukoricát visszni-cVia góréba.

Dénes Géza

KÖNYVESPOLC

Kolozsvári Grandpierre Emil: A BUROK

Egy »nagymenőkből« összeverődött társaságba ismeretlen lány csöppen bele merő tévedésből, s friss, eredeti egyéniségével felvillanyozza, majd meghódítja a társaság egyik tagját, az özvegy főmérnököt. A húszéves lány hozzámegy az ötvenes férfihoz. Ebbe a mai történetbe az író sajátosan fanyar humora, groteszk emberlátása viszi bele azt a többletet, amely a szokványos mesét bölcsen mosolygó, tanulságos példázattá emeli. Talán csak az furcsáli- ható benne, hogy dialógusaiban túlteng az a bizonyos vagány beszédmodor, amelyet ez a fiataloknak szánt írásmű akaratlanul tovább propagál.

Benamy Sándor:

HETVENDOLLAROS

UTAZÁS

Hogyan lehet kevés pénzzel minél jobban kiélvezni a külföldi turistautazásokat — erről ad nagyon okos és mulatságos tanácsokat a kötet írója. Hát ha nem is teli gyomrot, de bőséges, élvezetes látványt- és tapasztalatanyagot gyűjthet az a turista, aki megfogadja a szerző derűs útmutatásait. Persze ehhez az is kell, hogy rendelkezzék a megfelelő önmegtartóztatással és filozofikus világnézettel, amely többre becsüli a pillanatnyinál a maradandót. így azután az író kalauzolásával nagyon kellemes élményekben és derűs kalandokban lehet részünk.