Somogyi Néplap, 1966. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-09 / 33. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Szerda, I960, február 9. Eredménytelenül vészedéit a De Skulle—Erhard találkozó MEG KÖZLEMÉNYT SEM ADTAK KI De Gaulle és Erhard kedden délelőtt újabb megbeszélést tartott az Elysée-palotában. Az eszmecsere több mint egy órán át tartott — ezután szé­lesebb körű tanácskozás kö­vetkezett a külügyminiszter, a hadügyminiszter és a gazda­sági miniszterek részvételével. De Gaulle és Erhard meg­beszélésével egyidejűleg Cou- ve de Murville és Schröder között újabb tanácskozás zaj­lott le. A két külügyminiszter ezúttal főleg a »hatok« közös­ségében felmerült problémá­kat vitatta meg A De Gaulle—Erhard ta­lálkozó kedden délben befe­jeződött. Ä bonni kancellár a nyugatnémet nagykövetség épületében ebédet adott, ezen azonban csak Pompidou és a francia kormány több tagja vett részt. * * * Erhard kedden délután mi­niszterei kíséretében elutazott Párizsból. A bonni kancellár összesen másfél napot töltött a francia fővárosban, ezalatt két négyszemközti megbeszélé­se volt De Gaulle-lal és pár­huzamosan eszmecserét foly­tattak a külügyminiszterek, a gazdasági- és a hadügyminisz­terek. is. A tárgyalásokról nem adtak ki záróközleményt. A szóvivők tájékoztatóiból arra lehet kö­vetkeztetni, hogy egyik és má­sik részről is kerülték a »ké­nyes kérdéseket«. A francia szóvivő közölte, hogy a megbeszélésen nem volt szó sem a nyugatnémet atomigényekről, sem a német határok véglegességéről, de leszögezte, hogy ezekben a kérdésekben Franciaország is­mert álláspontja nem válto­zott. A titokzatos fekete doboz Nem az atombomba után kutatnak az amerikaiak a paalomaresi térségben Madrid, február 8. A spanyol partoknál a há­rom hete folyó kutatás, amely továbbra is feltűnő titokza­tosság mellett folyik — az AFP szerint — nem az el­tűnt atombomba elkerítésé­re irányul. A január 17-én le­zuhant gépről egy nagyobb méretű fekete doboz tűnt el, amely a SAC — az amerikai stratégiai légiparancsnokság — ultratitkos elektronikus szerkezetét foglalta magában. E szerkezet lehetővé teszi, hogy a légiparancsnokság ál­landó érintkezésben marad­jon bombázóival és abszolút biztos módon továbbítsa uta­sításait. A kutatásban részt vevő amerikai szakértők sze­rint, ha a »fekete doboz ide­gen kezekbe kerül, akkor a stratégiai légiparancsnokság egész távközlési rendszere ér­téktelenné válik«. Egy spanyol halász, aki részt vett a lezuhant gép sze­mélyzetének mentési munká­latában, azt állítja, hogy rö­viddel a szerencsétlenség után látta, amikor a kérdéses do­boz a tengerbe esett. Egyébként ugyancsak az AFP értesülése szerint a tér­ségben semmiféle radioaktív szennyeződést nem észleltek. (MTI) Erhard elutazása előtt (középen) az Elysée-palota előtt De Gaul­le elnökkel (jobbról) és Couve de MurviUe francia külügymi­niszterrel. NDK-javaslat a leszerelési értekezleten Kedden Genfiben zárt ülést tartott a leszerelési értekezlet. Az ülésen felszólalt Carapkin szovjet, Foster amerikai és Lukanov bolgár küldött. Carapkin, mint az értekez­let társelnöke felolvasta a Né­met Demokratikus Köztársa­ság kormányának emlékiratát. Az NDK kormánya az emlék­iratban leszögezi, hogy az atomfegyvereik elterjedésének megakadályozásáról szóló olyan egyezmény megkötése, amely kizárná az atomfegyver közvetlen vagy közvetett át­adásának minden formáját, megfelelne a népek békevá­gyának és biztonsági igényei­nek. Az NDK kormánya ünnepé­lyesen kijelenti — hangzik az emlékirat —, kész kötelezett­séget vállalni arra, hogy le­mond az atomfegyverekről, ha az NSZK is hajlandó ha­sonló kötelezettséget vállalni. (MTI) Tarszisz és a nyugati p opagan ’a Oufkin „Nem vagyok A Nouveau Candide című francia hetilap interjút közöl a Ben Barka elrablásával vá­dolt Oufkir marokkói belügy­miniszterrel. A hetilap hang­súlyozza, hogy nem vállal felelősséget Oufkir szavainak őszinte­ségéért. A belügyminiszter az új­ságíró kérdésére válaszolva fenntartotta azt az állítását, hogy semmi köze Ben Barka eltűnéséhez. — Ha a francia titkos- szolgálat tudott a ké­szülő merényletről — mondotta —, akkor miért nem akadályozta meg? Ha én például megtudnám, hogy egy francia ellenzéki politikust, mondjuk Guy Mol- let-t Marokkó területén el A SZULOKI TERMELŐSZÖVET­KEZETBEN szőlőkaró minden mennyiség­ben KAPHATÓ. A fűrészelt karó dó­ként 5 Ft, a hasított dto-ként 6 Ft. (3591) Értesítjük a megye összes mezőgazdasági termelő- és földművesszövetkezeteit, valamint egyéb üzemeit, hogy yillanytartály-szerelő részlegünk elvállal külső hálózati és belső szerelési munkákat, villa­mos berendezések felül­vizsgálatát, szigetelési és földelési ellenállásmérést, valamint energiavételezé­si tanácsadást. A megren­deléseket Állami Mezőgaz­dasági Gépjavító Állomás, Tab, üzemegysége Karád címre kérjük. (3590) akarják rabolni, megakadá­lyoznám a merényletet, de nem adnák ki elfogató pa­rancsot Frey francia belügy­miniszter ellen. Oufkir arra is hivatkozott, hogy november 3-án, tehát öt nappal Ben Barka el­tűnése után, Marokkó párizsi nagykövetének villájában együtt vacso­rázott a francia belügy­minisztérium több vezető tisztviselőjével, de senki sem kérte tőle szá­mon Ben Barkát. Oufkir viszont kitért az új­ságírónak az elől a kérdése elől, hogy október 30-án és 31-én mit csinált Párizsban. — Miniszter vagyok és nem bandita! Barátaimmal voltam — válaszolta ingerülten. (MTI) A Komszomolszkaja Pravda keddi számában Arkagyij Szahnyin cikket írt azzal kap­csolatban, hogy meghíviáik külföldre Valerij Tarsziszt, aki szovjetellene« fantazma­góriáktól átitatott »műveivel« tette hírhedtté nevét. Szahnyin elmondja, hogy Tarszisz lelkibeteg, és 1947 óla idegklinikák megfigyelése alatt áll. Az orvosok expanzív pa­ranoiát állapítottak meg ná­la, amivel nagyzási mánia jár együtt. Ez a mánia arra vitte Tarsziszt, hogy vállveregető- en »elismerte»: Dosztojevszkij és Tolsztoj »tudott valamit«, de napjainkban nincs hozzá — Tarsziszhoz — fogható író. A cikk idézi Tarszisz »mű­veinek« különböző évekből származó kritikáit. Ezek vala­mennyien megegyeznek ab­ban, hogy e »művek« badar tákolmányok. Mikor rájött, hogy a Szov­jetunióban nem adják ki féraműveit, Tarszisz Cesare Zapulli olasz állampolgár ré­vén Olaszországba, juttatta »alkotásait«, köztük egy re­gényt, amelynek címe a »Fi­renzei liliom«. Zapulli a Messaggeróban ezt írta: »Elolvastam a Firen­zei liliomot, de olyan rossznak találtam, hogy a többit már el sem akarózott olvasni. Vi­szont ígéretem szerint a kéz­iratokat eljuttattam két olasz kiadóhoz. Bizonyos idő múlva ők visszaküldték nekem*1. — Akadnak azonban kül­földön olyanok, — folytatja Szahnyin — akik úgy gondol­ják, hogy ezt a lelkibeteg em­bert föl lehet használni szov­jetellenes propagandára. Így Tarszisz megbízást kapott egy szovjetellenes kiadóvállalattól, hogy írjon valami mást a várható tiszta jövedelem negy­ven százaléka ellenében. Tarszisz megértette, mit kívántak tőle, és megírt egy szovjetellenes vitairatot, ame­lyet villámgyorsan kinyomat­tak Nyugat-Németországban. Tarszisz szinte futószalagon gyártja újabb »műveit«, és küldi azokat külföldre.. Vala­mennyit orosz nyelven kinyo­matják, hogy illegális csator­nákon keresztül ingyen ter­jesszék a Szovjetunióban, le­fordítják több külföldi nyelv­re is, és más országokban is kiadják. — Tarszisz körül Nyugaton nagy hűhót csaptak egy újabb szovjetellenes Icampány meg­indítása céljából. A kampány nem sikerült, a hűhó elült, hogy újból felszítsák, meghív­ták Tarsziszt, tartson előadást egy külföldi egyetemen. Vilá­gos volt a meghívók számítá­sa: Tarsziszt nem engedik ki a. Szovjetunióból, és* ekkor újabb nagy zajt lehet esapni- a személyi szabadság elnyo­másáról. — Én kiengedném. Még a vasúti jegyet is megvenném neki. Csak menjen. Tudjuk, miért van rá külföldön szük­ség, azért, hogy a gyengeel­méjű embertől szovjetellenes fasiszta förmedvényeket sze­rezzenek. azután ót magát ki­facsart citromként a szemét­dombra vessék. Csak menjen — írja Szahnyin, (MTI) RÖVIDEN Üj nagykereskedelmi ára­kat vezettek be a szovjet ipartan. Az új nagykeres­kedelmi áraknak fedezniük kell a termelési költségeket és biztosítaniuk keli, minden rendesen működő vállalat nyereségét. Az árrendezés kizárja a kiskereskedelmi árak bárminő emelését. Pierre Harniel belga mi­niszterelnök kedden beszédet mondott a képviselőházban. Részletesen beszámolt azok­ról az eseményekről;- amelyek megelőzték, illetve követték komrányának néritéken tör­tént lemondását, amelyet — mint ismeretes — Baudouin király nem fogadott el. A nyilatkozat megvitatására csütörtökön kerül ser. Wasingtonba érkezett Abba Eban izraeli külügyminisz­ter. Az amerikai kormány tagjaival a közel-keleti fej­leményekről és az amerikai— izraeli kapcsolatokról tárgyal. Rajtaütöttek egy brit ka­tonai táboron a dél-arábiai felszabadítási hadsereg ala­kulatai Dzsebilejn térségében. Az angolok súlyos vesztesé­geket szenvedtek, 1 b' nájuk és tisztjük elesett. A harcokba angol tüzérség és légierő is beavatkozott. Az új szovjet űrhajóskönyv szerzőbe, Andrijan Nyikolajev szovjet űrhajós ezredes, a Szovjetunió hőse, ha tetszik, Tyereskova férje és Aljonka papája. A könyv egy része a világirodalomban egyedülálló leírás: egy űrhajós család élete. Nyikolajev részletesen beszámol Csuvasföldön el­töltött fiatalkoráról, azután a7 űrhaióskikéozésről. végül Pavel Popoviccssl lebonyolí­tott űrrandevújáról. Himlőjárvány tört ki Fel­ső-Volta keleti részében, va­lamint Togóban. Dahomey és Ghana határain megszigorí­tották az óvintézkedéseket. Az angol—kanadai légihí­don a keddi napig 1,5 millió gallon benzint., szállítottak Zambiának. A benzint Tan­zániából. Kenyából és Kon­góból juttatták el Zambiába. Az EDA (Egységes Demok­ratikus Baloldali Párt) ötpon­tos javaslatot terjesztett az ország összes pártja elé a politikai helyzet normalizálá­sa céljából. KóveteU t:’K'- : között általános választások három hónapon belüli meg­tartását, átmeneti kormány beiktatását, a szabad válasz­tás jogának biztosítását, az alkotmányos s7abadsá°iogok tiszteletben tartását és a hadsereg távolmaradását az ország politikai életétől. TIMÄP„ ED.K: 0 • y- v*. 4 '■ ” AMERIKAI Ti- : . ... ... ..•« _ NICK JÓSLATA BETELJESEDETT A televízió műsorát néztem azon az emlékezetes 1963. no­vember 22-1 estén. Feleségem a konyhában tett-vett, s köz­ben a rádiót hallgatta. Egyszercsak izgatottan sie­tett be a szobába. — Megölték Kennedyt! — Mit beszélsz? — Dallasban agyonlőtték. Most mondták be a rádióban. — Ugyan, biztosan valami másról van szó, csak félreér­tetted — tamáskodtam. — Dehogy értettem félre. Gyere, hallgasd! Még arról beszél a bemondó. Kimentem a konyhába. Fel­erősítettem a kis táskarádió hangját. A bemondó szavai a szokvá­nyostól eltérően, súlyos nyo­matékkai zengtek. Csak olyankor beszélnek így a be­mondók, amikor valami egé­szen különös, az egész vilá­got érdeklő, rendkívüli ese­ményről van. szó. Ahogy a megdöbbentő hír­adás értelmét felfogtam, fur­csa, nyomasztó érzés kerített hatalmába. S hirtelen Nick ... Nick Taylor szavai jutottak eszembe. Nicket néhány hónappal korábban Jugoszláviában, Dubrovnikben ismertem meg. Az ottani nemzetközi ifjúsági tábor vendége volt ő is. Nyá­ri szabadságát töltötte az Ad­ria partján. A hosszúra nyúlt, mindig laza tartású. nagy fogú. szem­üveges fiú kereste a társasá­gunkat. Nem titkolta, hogy most találkozott először ele­ven »vörösökkel«, s kíváncsi rá, milyenek vagyunk. Aztán, amikor meggyőződött róla, hogy nem vagyunk »ör­dögök«, s a szocialista orszá­gokban is éppen olyan embe­rek élnek, mint máshol, kez­deti tartózkodó modorát a sutba vágta, és sokat beszélt nekünk életéről, nézeteiről. Nick, az Egyesült Államok Visconsin államába való. Szü­lei Madison városában a te­hetős embérek közé tartoznak. Megengedhették maguknak, hogy fiúk az egyetemi éveit Európában töltse. Nick Pá­rizsban tanult művészettörté­netet ismeretségünk idején. — Beiratkozhattam volna bármely híres és drága ame­rikai egyetemre Is — mondta erről —, de művészettörténe­tet igazán csak Európában le­het tanulni. Egy este a tábor főépületé­nek teraszán kóstolgattuk a tüzes, zamatos dalmát vörös­bort. A tengerről fellibber.ó szellő fűszeres illatokat so­dort felénk. A Hold ezüstös fénye mesebeli képpé vará­zsolta körülöttünk a tájat. — Jó nektek tört ki hirtelen a szó Niekből. Volt köztünk egy szegedi diák, aki ropipant csodálta az amerikai fiúkat. Farmernad­rág iuk, különleges villanybo- rotvájuk, tranzisztoros • 'dió­juk, kocsijuk, Pall Mall, Ca­mel és Chesterfield cigarettá­juk, modoruk valósággal bű­völetben tartotta őt. Nick sza­vaira most döbbenten kapta fel a fejét. A Wisconsin! fiú jó adag lenézéssel fordult felé: — Ne csodálkozz — mond­ta neki —, és ne hidd, hogy nálunk van a földi mennyor­szág. Nemcsak autóból, frizsi­derből, technikai csodákból, összkomfortból áll az élet. — De hiszen az tény, hogy nálatok a legmagasabb az életszínvonal — vetette közbe Ugo, az olasz tanító. — Ez nem minden. Külön­ben is, hogy az életszínvonal milyen magas, az attól függ, kiről van szó — jelentette ki határozottan Nick. — Nézz körül Harlemben vagy a déli államokban. Persze, az igaz, hogy sok mindenben Európa fölött állunk. Csakhogy az anyagi javak nem jelentenek és nem jelenthetnek mindent. — Mire gondolsz? — kér­deztem. — Arra, hogy a mi agyon­reklámozott életformánk a valóságban embertelen. Ezt azóta ismertem föl, amióta Európában élek. Higgyétek el, nagyon embertelen a mi vilá­gunk. Az erőszak, az ököijog fonja keresztül-kasul a mi életünket. Ez a történelmünk­re, a bel- és külpolitikánkra is egyaránt jellemző. Néhány másodpercig csend telepedett fölénk. Aztán Nick így folytatta: — Félek, nagyon félek, hogy mi, amerikaiak még roppant sok bajt okozunk a világnak. Mert aki nálunk gyengébb, azzal képtelenek vagyunk egyenrangú félként tárgyalni. S otthon, magunk között pedig különösen nem kíméljük a gyengéket. — És Kennedy? — szólt a szegedi diák — 6 is így véle­kedik? Nick mosolygott, és jobbke­zével legyintett. — Kennedy otthon egyálta­lán nem olyan nagyfiú, mint ti azt Európában gondoljátok. Tény, különb ember, mint né­hány elődje. Mostanában pró­bálkozik is reformokkal. Nem akar sokat, csak azt szeretné, ha az alkotmány mindenütt érvényesülne az államokban. De nem valószínű, hogy ez si­kerül majd neki. Hiába támo­gatják a becsületes gondolko­dású, jobbérzésű emberek. Ha­talmas erők állnak velük szemben. Olyan erők, amelyek nem riadnak vissza semmitől. Kennedynek el kell buknia. Parázs vita kerekedett. Haj­nalig tartott. Nick illúziókat romboló szavaiba többen néni akartak belenyugodni. A sze­gedi dióknak, Ugónák és má­soknak sehogy sem tetszett, hogy Nick nevén nevezi a gyereket. Nem tetszett ez Tom Webbs,nek. Nick honfitársának sem. A déli, lousianai szár­mazású fiú durván támadt Nickre. Azzal vádolta, hogy Európában »vörössé» vált. — Lám, még a véleményem sem fejthetem ki úgy. hogy vádaskodások nélkül megúsz- szam — mondta csendesen Nick. — Otthon még tán az FBI-nek is besúgna, mert nem úgy gondolkodom, ahogy ná­lunk többnyire szokás. A rádióbemondó elhallga­tott. Nick Taylor jóslata te­hát mégis beteljesedett. Azok a bizonyos erők, amiről ott Dubrovnikban beszélt, most diadalt ülhetnek. Hogy is mondta Nick, a wisconsini fiú? »Az erőszak, az ököljog fonja keresztül-kasul a mi életünket. Ez a történelmünk­re, a bel- és külpolitikánkra is egyaránt jellemző.« (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents