Somogyi Néplap, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-26 / 21. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szerda, 1966. január 26. „Vihar" után Nagyatádon Megszűnt a Kinizsi labdarúgó-szakosztálya — Megtalálták a kivezető utat? A nagyatádi labdarúgás annyi idős, mint a somogyi. A legelsők közül való. Volt idő, amikor ig^n magas szintet ért el ez a népsze­rű sportág ezen a j árásd székhe­lyen. Akadtak buktatók is. Ezeken kisebb-nagyobb zökkenővel jutot­tak át. 1965-ben, amikor a konzervgyár, helyesebben annak sportköre, a Kinizsi lett a gazdája a nagyatádi futballcsapatnak, sokan nagy re­ményeket tápláltak. Dombóvári András edzőben is sokan bíztak. Általában az volt a vélemény, hogy az első öt csapat között foglal majd helyet az N. Kinizsi a baj­nokság végén. Igen, az első helyet is emlegették az atádiak. Különö­sen a sikeres tavaszi forduló után. Amikor például a Lábodi MEDOSZ-t, a későbbi bajnokcsa­patot is saját otthonában sikerült legyőzni. Az őszi forduló mást hozott. Ek­kor akadt egy súlyos kisiklás is. A barcsira gondolunk, amikor ki­lenc gólt kaptak az atádiak, ß csak egyet rúgtak. A babócsai óvásügy tisztázása után már lát­ni lehetett, hogy bajnoki álmokat nénik szőhetnek Nagyatádon a sportág barátai HoezájÖtt ehhez, hogy a gyengébben sikerült őszi mérkőzések után több labdarúgó elkedvetlenedett Még arra is volt példa, hogy a hazai meccsen csak üggyel - ba j j al tudott összehozni ti­zenegy játékost az edző. Sokat vitatott kérdés volt a honvédségtől igazolt játékosok sze­repeltetésének ügye. Voltak, akik egyetértettek az ilyenfajta »erő­sítéssel«. Mások Inkább a saját nevelésű j átélkosok mellett kar­doskodtak, hangoztatva, hogy Nagyatádon mindig volt és lesz is kellő számú, jól képzett Labdarú­gó, csak nevelni kell. A vélemény­különbség nemcsak a vezetők kö­zött jött felszínre, hanem a csa­patban is. Jórészt ezért szerepelt két csapatra való játékos 1965-ben a Kinizsiben. Nem is alakulhatott ki az egységes csapat, mert a csapat egységet a kezdetben jól működő, de aztán — nem tudni mi okból — az eredményt haj ná­szú edzőnek nem sikerült megte­remtenie. A múlt évi bajnokságban a kö­vetkező játékosok szFj-epeltöK: Horváth, Kurucz, Bogdán, Fritz, Németh, Nagy, Tóbei, Lengyel, Ba- zsó I., Bazsó n., Vucskics, Si­mon, Posta, Nezded, Fehér, Sas­vári, Tanics, valamint a katona Hangya, Torma, Márton, Peszleg és Sági. Ha az egyéni teljesítmé­nyeket nézzük, akkor a már néni fiatal korosztályhoz tartozó Hor- váthtai kell kezdeni. Az idősebb évjáratú kapus még most is fő erőssége volt a Kinizsinek. Ugyan­csak kiemelkedőt nyújtott Simon, aki szintén nem tartozik a fiata­lok közé, de a fiatalok is tanul­hatnak tőle. Rajta kívül Nagy és Bogdán játéka emelkedett az át­lag fölé. Nezdei, amíg játszott (ké­sőbb megsértődött), a csapat egyik erőssége volt. Posta csak időnként nyújtott átlagon felülit. A többiek váltakozó sikerrel szerepeltek. Akadt egy-egy jó napjuk, de oly­kor gyengébb teljesítmény is. Amikor véget értek a megyei bajnokság küzdelmei Nagyatádon, egyszeriben szóbeszéd tárgya Lett a fúzió. A Kinizsi vezetőinek nagy része úgy vélekedett, hogy az egyesület csak akkor szerepel­het régi hírnevéhez méltóan, ha egybeolvad a feltörőben levő Nagyatádi Honvéd csapatával. Az egyesülés ügye a megyei sportfő­hatóság elé került. Ott a megyei TS elnöksége — mint arról már korábban beszámoltunk — nem já- , rult hozzá, hogy a Kinizsi beol­vadjon a Honvéd Sportkörbe. A megyed sportvezetők összeegyez­teti! etétlennek tartották, hogy egy honvéd csapat és egy polgári sportegyesület együtt meneteljen. Föllébbezés és vita után maradt a megyei vezetők álláspontja. Erre válaszként a Nagyatádi Kinizsi el­nöksége a sportkör legutóbbi köz­gyűlésén kimondta a Labda rúgó­szakos ztál y megszűnését. Ezen a közgyűlésen nics József, Fodor Gyula, Csizi József, Kövesd! Já­nos meg Sasvári Ferenc drámai szavakkal ecsetelte a Nagyatádi Kinizsi labdarúgócsapatának hely­zetét. A kedvenc labdarúgó-együttes feloszlása felrázta a nagyatádi sporttábort. Sokan azt az állás­pontot képviselték, nem lenne he­lyes, ha a nagyatádi labdarúgás elhalna. Ekkor vetődött fel, hogy a Nagyhídi MTE vehetné át a Kinizsitől a labdarúgócsapatot. Bár ebben a dologban véglegesen majd az MTE közgyűlése mond igent vagy nemet, Kozma Sándor, Hegyi Ferenc és Jüngling János sporttársakat azonban máris föl­kérték, hogy a vita lezárásáig vegyék kézbe a nagyatádi me­gyei I. osztályú labdarúgócsapat ügyeinek intézését. A jelekből ítélve tehát a nagyatádi futball visszatér oda, ahonnan elindult. Alapos vihar rázta meg tehát a nagyatádi sport fáját. A vál­tozások nem is történnek vér- veszteség nélkül. Annyi máris bi­zonyos, hogy Posta, aki a csapat egyik lelke volt, a jövőben nem Atádon futballozok majd. Bogdán is bejelentette távozását. Mégsem látják sötétnek a jövőt a labda­rúgás barátai. Néhány nap óta ugyanis már edzenek a futballis­ták, s Nagy Árpád testnevelő ta­nár (a volt kaposvári labdarúgó) irányítja mostantól a labdarúgó­csapat edzéseit. Ügy fest, hogy az atádiak megtalálták a kivezető kátyúból. Sokan vannak, Egy kis futball a kaposváriaknak A labdarúgók szurkolótábora a megyeszékhelyen is kíváncsian várja, hogy mikor lépnek már pályára a kedvenc csapatok. Igaz ugyan, hogy e pillanatban még hótakaró borítja a kaposvári fut- ballpályákat, a két vezető egye­sület, a K. Honvéd és a K. Ki­nizsi azonban már egyeztette ta­vaszi programját. íme a két csa­pat felkészülési műsora. K. HONVED A csapat február 1-én, 4-én, 7-én és 10-én egymás elleni mér­kőzést játszik a K. Kinizsi sport­telepén. Az NB I B osztályú Hon­véd programja a továbbiakban a következőképp módosul: Február 13.: X. Dózsa, február 16.: Lábodi MEDOSZ, február 20.: K. Kinizsi, február 23.: Lá­bodi MEDOSZ (Lábodon), február 26.: Borogó (jugoszláv NB H-es csapat), március 2.: Pécsi Bányász (Pécsen), március 9.: Pécsi Bá­nyász. K. KINIZSI A csapat január 29-én lép elő­ször pályára a hagyományos »-nő­sök—nőtlenek« mérkőzés kereté­ben. A további felkészülési prog­ram: Február 6.: Lábodi MEDOSZ, ÍREK csapatot ugyanis elég erősnek vélik ahhoz, hogy ebben az évben valóban az első öt, esetleg az el­ső három között végezzen a me­gyei bajnokságban. utat „ .....„ s itik azt vallják, hogy a legjobb— , .. , ,1 i Mpnosz fi á— kor. A megújhodott labdarúgó- | február 13.. Lábodi MEDOSZ (Lé . ... • — .1-----\ Jnkmiáa IC « C 7 ól' OC f P h b odon), február 16.: Székesfehér­vári Vasas, február 20.: Kaposvá­ri Honvéd, február 27.: Borogó (jugoszláv NBÍH-es csapat). Időjárás m Várható idő- áU járás ma estig: Felhős, párás, sokfelé ködös idő, napköz­ben mérsékelt szél. A hőmér- séklet csökken. A várható leg­magasabb nap­pali hőmérsék­let ma általában mínusz 2—plusz 3 fok között lesz. Az erősen ködös helyeken mínusz 5 fok közelé­ben. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor plusz 1,2 fokot, déli 12 órakor plusz 4,2 fokot mértek. A Nap kél 7.18, nyugszik 16.36 órakor. A Hold kél 9.44, nyugszik 21.26 órakor. A Délnyugati NB III tavaszi műsora Március 20.: Nagykanizsai VTE—Mohács, Du­naújváros—Máza-Szászvár, Pécsi BTC—Siófok, Zalaegerszeg—Nagy­kanizsa! Dózsa. Nagykanizsai Bá­nyász—Pécsi Ércbányász, Szek- szórd—Baja, Pécsi Helyllpar—Lo­vászi, Lábod—PEAC. Március 27.: PEAC—P. Helyiipar, Lovász— Szekszárd, Baja—N. Bányász, P. Ércbányász—Zalaegerszeg, N. Dó­zsa—PBTC, Siófok—Dunaújváros, Máza-Szászváv—NVTE, Mohács— Lábod. Április 3.: NVTE—Siófok, Dunaújváros—N. Dózsa, PBTC—P. Ércbányász, Za­laegerszeg—Baja, N. Bányász— Lovászi. Szekszárd—PEAC, P. He­lyiipar—Lábod, Mohács—Máza­Szászvár. Április 10.: P. Helyiipar—Mohács, Lábod— Szekszárd. PEAC—N. Bányász, Lovászi—Zalaegerszeg, Baja— PBTC. P. Ércbányász—Dunaújvá­ros, N. Dózsa—NVTE, Siófok— Máza-Szászvár. Április 17.: NVTE—P. Ércbányász, Dunaúj­város—Baja, PBTC—Lovászi, Za­laegerszeg—PEAC, N. Bányász— Lábod, Szekszárd—P. Helyiipar, Máza-Szászvár—N. Dózsa, Mohács —Siófok. Április 24.: Szekszárd—Mohács, P. Helyi­ipar—N. Bányász, Lábod—Zala­egerszeg, PEAC—PBTC, Lovászi— Dunaújváros, Baja—NVTE, P. Ércbányász—Máza-Szászvár, N. Dó­zsa—Siófok. Május 1.: NVTE—Lovászi, Dunaújváros— PEAC, PBTC—Lábod, Zalaeger­szeg— P. Helyiipar, N. Bányász— Szekszárd, Siófok—P. Ércbányász, Máza-Szászvár—Baja, Mohács—N. Dózsa. Május 8.: N. Bányász—Mohács, Szekszárd —Zalaegerszeg, P. Helyiipar— APRÓHIRDETÉSEK Igái, Mátyás király utca 13. szám alatt szoba-konyhából, mel­lékhelyiségből álló ház 300 n-öl szántóval beköltözhetően eladó (fürdőhöz 200 méterre). (1404) Kaposnvérő, Kossuth u. 52. az. alatti ház 900 n-öl területtel be­költözhetően eladó. __________(1405) PBTC, Lábod—Dunaújváros, PEAC —NVTE, Lovászi—Máza-Szászvár, Baja—Siófok, P. Ércbányász—N. Dózsa. Május 15.: NVTE—Lábod, Dunaújváros—P. Helyiipar, PBTC—Szekszárd, Za­laegerszeg—N. Bányász, N. Dózsa —Baja, Siófok—Lovászi, Máza­Szászvár—PEAC, Mohács—P. Érc­bányász. Május 22.: Zalaegerszeg—Mohács, N. Bá­nyász—PBTC, Szekszárd—Dunaúj­város, P. Helyüpar—NVTE, Lábod —Máza-Szászvár, PEAC—Siófok, Lovászi—N. Dózsa, Baja—P. Érc­bányász. Május 29.: NVTE—Szekszárd, Dunaújváros —N. Bányász, PBTC—Zalaeger­szeg, P. Ércbányász—Lovászi, N. Dózsa—PEAC, Siófok—Lábod, Má­za-Szászvár—P. Helyiipar, Mohács —Baja. Június 5.: PBTC—Mohács, Zalaegerseeg— j Dunaújváros, N. Bányász—NVTE, j Szekszárd—Máza-Szászvár, P. He­lyiipar—Siófok, Lábod—N. Dózsa, PEAC—P. Ércbányász, Lovászi- Baja. Június 12.: NVTE—Zalaegerszeg, Dunaújvá­ros—PBTC, Baja—PEAC, P. Érc­bányász—Lábod, N. Dózsa—P. He­lyiipar, Siófok—Szekszárd, Máza- Szászvár—N. Bányász, Mohács— Lovászi. Június 19.: Dunaújváros—Mohács, PBTC— NVTE. Zalaegerszeg—Máza-Szász­vár, N. Bányász—Siófok, Szek­szárd—N. Dózsa, Helyiipar—P. Ércbányász, Lábod—Baja, PEAC— Lovászi. Június 26.: NVTE—Dunaújváros, Lovászi— Lábod, Baja—P. Helyiipar, P. Érc­bányász—Szekszárd, N. Dózsa—N. Bányász, Siófok—Zalaegerszeg, Máza-Szászvár—PBTC, Mohács— PEAC. Tolósúlyos piaci mérleg, 10 kg-os 240 Ft, 20 kg-os 280 Ft, rövid rúddal, nagy tá­nyérral, 1966. évi hi­telesítéssel, díjmentes csomagolással. Kfrarn- mer Ferenc, Baja, Be- zerédj utca 3. (96148) Családi ház mellék- épületekkel beköltöz­hetően. eladó. Ugyan­ott 20 q sróna is. Ho- mokszentgyörgy, Pető­fi u. 68., Kissék. __________________(35356) 5 db 2x1 m-es 1,5 mm-es vaslemez eladó. Kaposvár, Petőfi utca 48._______________(35349) K étszobás, összkom­fortos családi ház mell ékhelyiségeikkel, alápincézve, Kaposvár, Frankel Leó utca 4. sz. alatt (a textilmű­veiméi) eladó. Érdek­lődni lehet minden nap 15 órától a fenti címen. (35.347) Elcserélném Kapos­vár, Ady Endre utcai egyszobás, nagymére­tű összkomfortos, földszintes KIK-laká- somat Balaton somo­gyi oldalán lévőért. Dénes Kaposvár, Ady Endre u. 15. (35282) Kaposvár központjá­ban lévő egyszobás, összkomfortos, köz­ponti fűtéses lakájo­mat elcserélném ha­sonló budapestiért megegyezés szerint. Érdeklődni lehet mun­kára pokon Kaposvár, 23-87 telefonszám om. (35.351) Azonnali fölvételre keresünk főkÖH\fvelő-hel y attest képesített könyvelői végzettséggel, tabi munkahellyel; karádi üzemegységünk villamos részlegéhez: egy villa­mos mérnököt vagy technikust 5 éves tervezői gyakor­lattal tervezői munkakörbe; egy műszaki rajzolót. La­kást biztosítani nem tudunk. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés személyesen a Gépjavító Állomás igazgatójánál, Tab. (3558) Az Igái és Vidéke Körzeti Fmsz a fürdé­si idényre büfé-fala- tozó-vezetőt, szaká­csot, felszolgálót és boltvezetőt vesz föl. Jelentkezni lehet az fmsz ig. elnökénél írásban. Fizetés juta­lékos. Szakképzettség és erkölcsi bizonyít- vány szükséges. (3554) Gyakorlattal rendel­kező gyors- és gépíró­nőt felveszünk. Je­lentkezés a vállalót telephelyén. Gépjavító Állomás, Memye. __________________<35354' F érfi fodrászsegéd egyéves gyakorlattal elhelyezkedne. A lén­iátokat 35334. számra a hirdetőbe. 05334* Az ÉM 44. sz. Állami Építőipari Vállalat azonnal fölvesz buda­pesti munkahelyekre burkoló szakmunká­sokat, könnyűgépke­zelőket (ÉM-vizsgával), kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Munkásszállást és na­pi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. Tanácsi igazolás és munkaru­ha szükséges. Jelent­kezés : Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13— 15., földszint. 0522) A Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat 1966. március 3l-ig felvételre keres ácsokat tsz-től és ktsz-től is. Jelentke­zés: Kaposvár, Május 1. utca 52 szám alatt a munkaügyi osztá­lyon. (35289) A Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat balatonboglá- ri székhellyel felvesz fő-építésvezetőt és építésvezetőket. Fize­tés megegyezés sze­rint. Jelentkezés Ka­posvár, Május 1. utca 52. sz. alatt a vállalat főmérnökénél. __(35290) F őállattenyésztőt és üzemgazdászt fölvesz Somogy megyében lé­vő állami gazdaság. Föltételek: főállatte­n y észtő nél: agrá r­egyetemi végzettség és legalább ötéves ál­lami gazdasági gya­korlat. Üzemgazdász­nál: érettségi és leg­alább ötéves állami gazdasági gyakorlat. I Terv-statisztikusi ké- I pesítéssel rendelkezők | előnyben. Jelentkező-! seket 35330. számra a kaposvári hirdetőbe kérünk. (35330) Szőrtelenítse lábát sző rtelenít őkrémmel, 10 Ft. Ajkait, bajuszt (női), hónalj szőrtele- nílőporral, 9 Ft. Egész­ségre, bőrre ártalmat­lan- Hámlasztó-, fehé­rítő szeplőkrém. Arc- fol thalványító folya­dék. Fényvédő krém. Érzékeny, száraz bőr­re bőrtápláló zsíros krém. Ráncos bőrre kakaóvajas zsíros krém. Speciális arc­szesz zsíros, mitesisze- res, pattanásos, tág pó- rusú arcbőrre. Speciá­lis hajszesz korpás, zsíros fejbőrre. Száraz, törékeny hajra fejbőr­krém. Könnyálló szem­öldök-, szempillalakk. Lábizzadást gátló szer. H d nal j i zzad ást gátló púder. Sarok repedés-, bőrkéméinyedés-, tyúk­szemirtó laikik. Meg­rendelhetők utánvéttel dr. Rabinek Aladár vegy észmémökn él, Székesfehérvár, Piac tér 53. (35344) Elvesztettem f. hó 20-án, csütörtökön reg­gel fél 7 és 7 között az Arany tértől a Honvéd utca útvonalán kulcs­csomómat kilenc db kulccsal. Kérem a be­csületes megtalálót, jutalom ellenében a MÁV Nevelőintézet gondnoki irodájába leadni szíveskedjék. (35348) Közületi szerv keres isWt VÉBZPl! tervezőt keres fölvételre a Kaposvári Ruhagyár. Jelentkezni lehet a munkaügyi osztályon. (33310) 9 a Balaton partján körülbelül 30 fő állandó nyári üdültetésére alkalmas, liüi Keresek központi fűtéses lakásomhoz főzni tudó bejáró min­denest. Cím: Dr. Bé­rén d Ernő, Kaposvár, 48-as ifjúság útja 7., n. e. 6. (35297) Építés alatt álló tár­sasházban m. emeleti háromszobás, központi fűtéses lakás sürgősen 57 000-ért átadó. Virá­nyi, Kaposvár, Géza u. 17. _______________(353 45) S zőlőkaró, telített akác, 180 cm-es, meg­érkezett. TÜZÉP-telep, Kaposvár, Május 1. u!> c* £4 (35350) Ajánlatokat »Mielőbb« jeligére a kiadóba kérünk. (3547) Évfordulónaptár 75 éve, 1891. január 26-án halt meg Nikolaus August Otto német mérnök, a róla elnevezett négy­ütemű Otto-motor feltalálója. Eredetileg kereskedő volt. Csak idősebb korában kezdett el tech­nikai kérdésekkel foglalkozni. Az első, valóban gazdaságosan üze­melő gázerőgépet 1867-ben épí­tette meg, és azt még ugyanabban az évben, a párizsi világkiállítá­son aranyéremmel díjazták. A siker fokozottabb kísérletezésre sarkallta. Ennek eredményekép­pen kilenc év múlva, 1876-ban a világ elé léphetett négyütemű rob­banómotorjával, a belsőégésű mo­torok alaptípusával, amelynek el­vét — bár ő még csak gázzal mű­ködtette — később minden folyé­kony üzemanyaggal működő rob­banómotornál alkalmazták. Kis méreteinél, csekély súlyánál, ha­tásos üzeménél fogva a gépko­csik, s jórészt a motorkerékpá­rok, motorcsónakok, repülőgépek mindmáig használt motortípusa. Kél . to üomba veszett el Az AFP francia hírügynök­ség spanyol forrásokra hivat­kozva kedden délután jelen­tette, hogy a korábbi értesü­lésekkel ellentétben nem egy, hanem két nukleáris bomba veszett el a spanyol partok mentén, amikor január 17-én lezuhant egv amerikai B— 52-es repülőgép. Mindkét el- j veszett bomba robbanóereje 125 megatonna, vagyis több | mint ezerszerese a Hirosima I és Nagaszaki felett íelrob- j bántott amerikai atombom­báknak. Az AFP jelentése szerint a B—52-es pilótája mielőtt kiugrott, kibe-vát'-' '-’i hidrogénbombát Ezek ejtő­ernyőn. lassan ereszkedtek le, és hír szerint nem messze attól a két halászbárkátől merültek fel, amelyeknek le­génysége megmentette a pi­lótát és két másik amerikai repülőt. A szóban forgó he­lyen a tenger mélysége 300— 400 méter. Az AFP jelentése szerint az előzőleg közölt hírekkel el­lentétben, a földön folytatott kutatások semmiféle ered­ményt nem hoztak, és egyik bombát sem találták meg. Amire rábukkantak, az csu­pán a hidrogénbombával ösz- szefüggő berendezés, esetleg az atomrobbantó szerkezet lehetett. Lavinareszélr akadályozza a mentést Rendkívül megnehezíti a Mont Blanc közelében lezu­hant indiai utasszállító re­pülőgép mentési munkálatait a kedvezőtlen időjárás. A szörnyű katasztrófa színhelye fölött elrepülő helikopter pi­lótái ugyan már megállapí­tották, hogy a roncsok kö­zött életnek semmi nyoma, ennek ellenére hétfő este több különlegesen kiképzést alpesi mentőosztag indult el a hegyekbe. A lavinaveszély, az erős szél és a nagy hi­deg miatt azonban nem tud­ták megközelíteni a több mint négyezer méter maga­san fekvő csúcsot. A jelenté­sek szerint hetekig eltarthat, míg a szerencsétlenül jártak holttestét lehozzák a völgybe. — Hatvanezer óra társa­dalmi munkát vállaltak a múlt évben a barcsi járás KISZ-esei. Az értékelés sze­rint ezt túlteljesítették, 142 600 órát dolgoztak a fia­talok. — A Somogy megyei Ta­nácsi Tervező Iroda készítet­te el a szigetvári cipőgyár rekonstrukciójának tervét. A gvár korszerűsítése huszon­nyolcmillió forintba kerül. — KÖZLEKEDÉSI BALESET. HUSZAB TIBOR csokonyavison- tai lakos figyelmetlen vezetés és gyorshajtás következtében személygépkocsijával hétfőn Lá­bodon az árokba borult. Sze­mélyi sérülés nem történt. — Befejeződött az üzemlá­togatás a kaposvári cukor­gyárban. Karácsony óta há- romszázhatvanan ismerkedtek meg a cukorgyártással. Bu­dapestről, Pécsről, Vasadról stb. öt csoport érkezett a gyárba. — Grafikakiállítás. Fiatal német grafikusművészek li­nó- és rézmetszeteiből kiállí­tást rendeztek a Latinka Sán­dor Megyei Művelődési Ház­ban. GT ASZ JELENT ÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy a legjobb férj. édesapa, após és nagyapa, Drahos János postai kézbesítő hosszú szenvedés után életének 54. évében elhunyt. Te­metése f. hó 27-én, csütörtökön fél 3 órakor lesz a Keleti teme­tőben. A gyászoló család. (35374) Fájdalomtól megtört szívvel tu­datjuk. hogy édesanyánk, nagy­mamánk, özv. Bíró Györgyné éle­tének 85. évében elhunyt. Csü­törtökön délután fél 2 órakor a Keleti temetőben helyezzük örök nyugalomra. A Gárván család. (35360) GYÁSZJELENTÉS A Cslky Gergely Színház igazga­tósága fájdalommal tudatja, hogy szeretett munkatársaik, Balogh Lajosné, a színház jegypénztárosa rövid szenvedés után elhunyt. Te­metése január 25-án, szerdán dél­után 3 órakor lesz a Keleti teme­tőben. (35333) CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 19 órakor: Csókos asszony. Bér- letszünet. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Pardaillan lovag. Színes, széles­vásznú, francia-olasz kalandfilni. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Fogadjunk Koránra; Bátrak ta­lálkozása. (I. 26-ig.) Az előadások kezdete 3/45, 7 és V« 10 órakor. SZABAD IFJÜSÁG FILMSZÍNHÁZ Folytassa, Kleó! Színes, széles­vásznú angol filmparódia. Korha­tár nélkül. Kísérő műsor: 65/5. sph; Támadás a felhők ellen. (I. 26-ig.) Az előadások kezdete */24, s/*6 és 8 órakor. LATINKA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ Rövidfilmmüsor: Magyarország ma; Krisztus és az ember; Gusz­táv. Az előadások kezdete 3 és tél 6 órakor. önhibáján kívül el­vált, 41 éves, 167 cm magas fiatalember megismerkedne hozzá­illő hölggyel házasság céljából. Egygyerme­kes el ön yben. Levele­ket '»Közös akarattal* jeligére a kiadóba. (1466' 20 éves, magas, sző­ke leány egy gyer­mekkel férjhez men­ne komoly férfihoz. Cs.%Jt fényképes leve­lekre válaszolok. '■»Sze­retet re vágyom« jel­igére a kiadóba. (3502) A Somogy megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat fölvételre keres karbantartó részlegvezetőt technikumi végzettséggel és legalább ötéves szakipari gyakorlattal. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél (tele­fon 13-36). (35336)

Next

/
Thumbnails
Contents