Somogyi Néplap, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-12 / 293. szám
LELEMÉNNYEL, SZERETETTEL »........................ mindenekfelett Áruld erősen költeményemet.« (Petőfi: Egy könyvárus emlékkönyvébe) E gy faluban támadt bennem a gondolat: megnézem, vajon olvas-e verset az ottani parasztember. Az Arany János összes költeményeinek három éve katalógusba vett két kötete eddig kétszer lelt olvasóra. Vörösmarty összes verseit ugyanannyian kérték kölcsön, Balassi válogatott veseinek egy olvasója volt eddig, Csokonai, Tompa, Gvadányi az esztendők során még kézben sem volt. A János vitéz, a Toldi, a Szigeti veszedelem látni valóan kötelező olvasmányként jutott az iskoláskorú könyvtári tagok kezébe. S hogy nem általános a könyvvel szembeni közöny, azt más könyvek tucatjainak a sorsával példázhatnám. Jókai, Mikszáth, Berkesi, Karinthy Ferenc vagy Verne művei szemkápráztató gyorsasággal járnak kézről kézre; a könyvek vándorútját feltüntető kartonok megteltek a kölcsönzők nevével. Még a viszonylag szerényebb népszerűségű Raffy Adámnak a Két malomkő című regénye is harminchat otthonba jutott el néhány hét alatt — A vers iránt itt sekély az érdeklődés — mondta a könyvtáros. ... Eltalálta. S kétszeresen fájdalmas volt ezt hallani az őszi megyei könyvhetek idején. Amikor falun a szokásosnál is nagyobb buzgalommal és leleménnyel igyekeztek minden parasztházba könyvet juttatni. Vajon a SZÖVKÖNYV, a falusi könyvterjesztés gazdája mit tett az utóbbi időben azért, hogy a verseskönyvre se illjék az, amit hajdanvaló Kármán József írt panaszos szomorúsággal: «■ ... a könyv a háznál nálunk legutolsó jószág és ennél kedvesebb egy játékkártya vagy egy üsző...-« N os, ha régebbi eredményeinkhez mérjük a mostaniakat, örvendetes fejlődést látunk: 1960-ban összesen 39 757 példányban jelentek meg hazánkban verseskönyvek, s azokból a SZÖVKÖNYV 3380-at vett át, vagyis a kiadott kötetek 8,5 százalékát Tavaly 130 900 kötet verseskönyv került ki a sajtó alól, s abból a falut ellátó könyvterjesztő vállalat 29 210-et, tehát a teljes mennyiség 22,3 százalékát hozta forgalomba. Míg tehát a kiadott kötetek száma alig több mint háromszorosára növekedett, négy év alatt a SZÖVKÖNYV által terjesztett könyvmennyiség a nyolcszorosánál is többre nőtt Figyelemreméltó, hogy a Tiszta szigorúság című antológiából több mint 6000 példányt juttattak el falura; hogy a mai magyar költészet ifjú képviselőit, mint például Váci Mihályt, Fodor Andrást, Mezei Andrást és a többieket valóban országos méretekben népszerűsítette a szövetkezeti könyv- terjesztő hálózat s műveikből olykor többet adott el falun — Váci Mihály Kelet felől című kötetéből például 2700 példányt —, mint ahány kötet valaha hasonló színvonalú könyvekből az egész országban elfogyott Mégsem lehetünk elégedettek e rohamosan javuló eredménnyel sem. Hiszen a tavaly falura juttatott 29 210 kötet azt jelenti, hogy községenként és havonta még egy verseskönyv sem fogyott el. A kezdetben bíztatóan indult Versbarát Kör-mozgalom a jelek szerint megtorpant, és átszervezésre szorul, bár sikeres akcióról is hallunk még. Ivan Skála: LENIN ÖRÖK! ö, hány gyönyörűséges szót kimondott! S kimondott volna még, ki tudja hányat! Az igazságot 6 megmérte, s pontos Súlyát hagyta a küzködö világnak. Íme, élővé válik a plakátkép. Ismerjük hát meg végre emberarcát, S kincseivel gazdagítsa a békét. Szelleme tesz engem is gazdagabbá. Önmagádban Leninig juss el — ez a legnagyszerűbb út, amit tehetsz! Papp Árpád fordítása. Iván Skála cseh költő 1922-ben született. A csehszlovák Írószövetség első titkára. Solohov Stockholmban Mihail Solohov szovjet fró, aki az 1955. évi irodalmi Nobc!-dfj átvételére érkezett a svéd fővárosba, sajtóértekezleten beszélt. ZSÁKUTCA Bagó Bertalan fametszete. Lányi Sarolta: FURCSA ALKAT A »jóravaló restség« — — így tanulta ezt rég — bűn. Bár ő kétli. És kissé gyáva. Talán, mert néki a »rosszravaló restség« — ha nem is bűne — de hibája. Nála semmi sem lehetetlen: tehetségesen tehetetlen, magasból mulat törpeségen, kevélyen hordja, ami szégyen, kiválni sem kívánt soha, eltökélten lett — tétova. Polner Zoltán: Az előszoba glóriája Te csak itt lehetsz megértő, egyetlen ebben a tékozló szerelemben, ebben a szűkös előszobában, ahol zajcngva élünk hárman. Te csak itt lehetsz könnyelműen boldog, ahol düh és öröm a hóbortod, ahol kettőnk forró vérű ágya megbokrosodik éjszakára. S Id tudja, hányszor k opogtat it rám még hajnalokkal vitatkozó szándék, amikor már csak az arcod holdja emlékszik rám, hogy szívem óvja. Te csak itt lehetsz örökre egyetlen tüntető szerelem közöny ellen, ebben a szűkös előszobában, ahol zajongva élünk hárman. Nyilvánvaló, hogy a vers népszerűsége elválaszthatatlan a szépirodalom általános népszerűségétől. A rádió és a tv versnépszerűsitő munkája érezhetően sokat segít viszont abban, hogy új rétegek is megismerjék a költészet gyönyörű varázsát. Sajnálatos, hogy napilapjaink nagyon csekély teret nyújtanak a versnek. S mi az, amivel — viszonylag apró dolgokkal — segíthetnénk a verseskötetek népszerűsítésében? A könyvterjesztők szerint a Tiszta szigorúság antológia sikerének egyik titka: közölte a költők fényképét. Jelenjék meg hát minden kötetben a szerző arcmása! (Erre most már akad is jócskán példa.) Igen komoly hatása van annak, ha a falusi ember íróolvasó találkozó keretében személyesen is megismeri a költőt. A beavatottak szerint sok fiatal költő azért -körözte le-« kötete kapóssága tekintetében a -befutott öregeket«, mert azok közül viszonylag kévésén vállalják az utazgatás bonyodalmait. Jó szálláscsinálói falun a versnek az öntevékeny irodalmi színpadok. Ahol egy ilyen együttes életképesnek bizonyult, ott nem mostohagyermek a verseskönyv sem. A művelődési házak mind rendezvényekkel (irodalmi est, szavalóverseny, verses fejtörő stb.), mind pedig iro dalmi költészeti szakkörök fenntartásával lehetnek jo szolgálói e szép ügynek. Egyébként, mint ahogy a jó vers írásához nincs recept, a költészet falusi térhódításához sem lehet valamiféle kátét eszkabálni. A legtisztább tanács ebben is Petőfi szava: tehát »erősen« terjesztenünk kell a verset. Leleménnyel, szeretettel, türelemmel. Bajor Nagy Ernő T én agy Sándor: SANZON Van ötven versem eladatlan, tán kétszáz is van megíratlan. ötvenszer éltem szívrepesve, kétszázszor élnék, ha lehetne. Szánalmas fickó, csak rágd magad, a hírnév egyszer majd szárnyra kap: ötvenszer halt meg, hej, nagy siker! és kétszázszor hált a semmivel... Gerő János: «JÓ NAPOT, JÓISTEN“ osszú hónapok huzavonája után végre megérkezett az öntözőberendezés a szövetkezetbe. A teherautóról mindjárt a kertészetben rakodtak le, hogy minél hamarabb üzembe helyezhessék, és legalább a kertészetben enyhítsék az aszály pusztítását. A nagy esemény híre gyorsan szétfutott a szövetkezetben. Apraja-nagyja jött csudáim az esőt csináló gépet, amit a főgépész vett kezelésbe. Átvizsgálta alaposan, azután két traktoros segítségével megpróbálta beindítani. A gép valóban be is ugrott, amikor azonban rászerelték a kútra, nem akarta felkapni a vizet a legerélyesebb biztatásra sem. Délelőtt kezdtek a munkához, de már jó délutánra hajlott az idő. még mindig eredménytelennek bizonyult próbálkozástik. — A fene, aki megeszi — morogtak a bámészkodók, akik nem akartak fogyni. — Csak ráköltjük a temérdek pénzt, még se lesz vizünk. A főgépész, aki már csupa olaj volt, ilyenkor rávillantotta szemét az okos- kodóra, majd újból belebújt a gépbe, és kereste a hibát. Kovács Miska, a traktoros azonban nem volt ilyen türelmes. Először csak a sze- relőkulcsot dobta véletlennek látszó mozdulattal a bámészkodók bokája mellé, majd amikor megelégelte a szekálást, gúnyosan rámor- dult az okvetetlenkedöre: — Gáspár bácsi, ez nem disznóölés. Bízza ezt a gépészbrigádra. Egy másik siránkozőhoz meg így intézte mondóká- ját: — Majd csak lesz valahogy, István bátyám, azért nem búvunk az ágy alá. Ahányszor megszólalt, mindig felcsattant a nevetés, és a célbavett leforrázva hallgatott. Mert Kocsis Gáspár disznóöléséről még a kisgyermek is hallott. Részeg fővel úgy leszúrta hízó helyett a fialás előtt levő kocáját, mint a pinty. Benedek Istvánnak pedig még ennél is híresebb tette volt. ö az ágy alá bújt a tsz-szervezők elől, ahonnan majdnem félholtan húzták ki. Tudniillik az agitátorok váratlanul jöttek, ő meg hirtelenjében rosszul bújt be, és félni lehetett, hogy meglátják a lábát az ágy alól kikandikálni. Felesége a nagy beszéd közben ezért huppant le az ágy szélére. S mivel az asszony majd egy mázsát nyomott, egyből letört alatta az ágydeszka, amivel kevés híján kinyomta a lelket Benedek Istvánból. — A csipást még most választották el a csecstől, mégis milyen pofája van — morgott sértődötten n telibe talált fél, amikor magához tért. De a gorombaság kevésnek bizonyult a gúny ellenében, így hát jobbnak látta az illető kereket oldani. Az elnök is előkerült az irodából, hogy megnézze az öntözést. — Nem akarja az igazságot? — kérdezte barátságosan, majd a főgépészt biztatta: — A csatlakozásnál szokott levegőt kapni, ott nézzétek meg még egyszer. Megnézte a főgépész már kétszer is, de most harmadjára nekikezdett. Szétszedte a csöveket, új gumibetétet rakott oda, utána beindította a motort. Pár másodperc múlva köhögés- szerű hangot adott, és néhány méterrel odább ömleni kezdett a víz az arasznyi csőből. Olyan hihetetlennek tűnt most a gyors siker, hogy csak lassan tértek magukhoz. Először Kovács Miska kiáltotta el magát: — Jő napot, jóisten, megeredt az eső! Miért éppen ezt mondta, azt maga sem tudta. De jólesett egy nagyot kiáltani, lerúgni a cipőt és belegázolni a bugyborékoló vízbe. A közelben munkálkodók megsejtették a motor hangjából, hogy megszületett az eredmény. Jöttek egymás után felnőttek, gyerekek csodát látni. Segítők is akadtak bőven. A traktorosok, mint valami parancsnokok, akik pontosan tudják, mit kell tenni ilyen fontos percben, rövid parancsszavakat osztogattak: -Emeljék meg a csöveket! Most rákattintani/« Az emberek izgatottan várták az indulást, már nem hitetlenkedtek, elismerő megjegyzés hallatszott mindenfelől: — Nincs az az ártézi, amelyik így ontaná a vizet. Kristálytiszta, inni is lehet belőle — mondogatták olyanok is, akik még meg se ízlelték a mélyre fúrt kút vizét. A főgépész beindította a motort. Az arcok mind feléje fordultak, feszülten várták az eredményt. A szórófejekből először vékony, ezüstösen csillogó sugár tört elő. Ive gyorsan megtört, földre hullott, s pici porfelhőt kavart a homokban. Majd a nyomás egyre távolabb röpítette a vizet, az ív kinyílott, tíz, tizenöt méternyire, azután még tovább, és egyszerre permetszerűen hullani kezdett a mesterséges eső. A szórófejek körbe indultak, lépésről lépésre áztatták a szomjas földet. A gyerekek pedig visongva szaladtak a zápor után, aláugrottak és kiabáltak: — Éppen olyan, mint rra eső! Éljen a gépészbrigádl
