Somogyi Néplap, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-21 / 300. szám
) Kedd, 1965. december 21. SOMOGYI NÉPLAP EGYMILLIÓ FORINT Az emberek töbsége nem szereti a nagy számokat, nem igazodik el a milliók és a mil- liárdok halmaza között. Ha azt halljuk, hogy valamelyik földművesszövetkezet tizenhatmillió forinttal teljesítette túl tervét, tudomásul vesszük, de aligha gondolkodunk el rajta, vajon mát jelent ez az összeg. Az igazság az, hogy pénzügyi arány érzékünk jórészt csak fizetésünkig terjed, s azt tudjuk, hogy hány hónapig kell takarékoskodnunk, ha televíziót vagy hűtőgépet akarunk venni. Egy-egy öttalálatos lottószelvény hírének hallatára a milliót megint csak a magunk szájíze szerint próbáljuk felosztani, kalkulálunk, hogy mi mit vásárolnánk belőle. Hiszen egymillió forint, az nagyon tekintélyes summa, sok mindenre fordítható. Ez jutott eszembe a minap, amikor kezembe került a városi tanács végrehajtó bizottságának egyik napirendi anyaga a jövő évi társadalmi munka szervezésének irányelveiről. 1966-ban egymillió forint értékű társadalmi munkára számítanak Kaposváron, a város- fejlesztési tervek ennek figyelembevételével készültek el. Ez az összeg szervesen illeszkedik Kaposvár jövő évi költségvetéséihez, ezt mindenképpen teljesíteni kell, ha azt akarjuk, hogy a város tovább szépüljön, gazdagodjék. Kaposváron jó hagyománya van a társadalmi munkának. A közelmúltban megtartott megyei községfejlesztési ankétem éppen egyik kaposvári tanácstag mondta el, hogy körzetében csaknem még egyszer annyian jelentkeztek társadalmi munkára, mint ahány emberre szükség volt. Akikre nem került sor, csalódottan távoztak, hogy az ő segítségük, úgy látszik, nem kell senkinek. 1966-ban mindenkinek a segítségére szükség lesz, hiszen egy ilyen nagy értékű munkát elvégezni nem gyerekjáték. Nem lehet úgy kalkulálni, hogy egyik helyre kétszáz embert is mozgósítanak ötven helyett, máshová meg senki nem jut, pedig kellene. Éppen azért jó előre tudni kell, hogy mely feladatok érintik az egész város lakosságát, és milyen munka vár egy-egy körzet lakóira. A városi tanács munkaterve részletesen felsorolja, mit kell tenniük az embereknek jövőre. A jóváhagyót ütemterv szerint huszonkilenc utcában készül szilárd burkolatú járda. Az eddigi gyakorlat szerint a lakók mindenütt elvégezték a durva földmunkát, sőt elkészítették az ún. finomtükröt is. Aligha kétséges, hogy ez így lesz most is, hiszen senkinek sem közömbös, hogy milyen úton járhat. Korábban már hírt adtunk róla, hogy elkészült a Jókai liget rendezési terve. A földmunkák elvégzésére mintegy ötvenezer óra segédmunkára lesz szükség, hogy ezután a szakmunka is megkezdődhessen. Ugyancsak hasonló közösségi akció kell majd a cseri Vidám Park megépítéséhez is. Az utóbbi években Kaposvár KISZ-fiataljai vállalták, hogy a belvárosban huszonhárom utcát gondoznak; gyakran lehetett látni ásóval és kapával fölszerelt diákokat, amint a virágágyakat rendezték. Jövőre hasonló segítséget vár tőlük a város. És szintén a KISZ- esek segítségére lesz szükség az Arany utcai téglagyárnál épülő sportpálya rendezéséhez is (természetesen a lakosság és a sportkörök segítsége mellett). Van a programban városrészi társadalmi akció is. Köz- óhaj volt a Cserben, hogy korszerű orvosi rendelő és lakás épüljön, hogy ne kelljen a betegeknek kilométereket gyalogolniuk, míg orvoshoz jutnak. A lakosság véleményének figyelembevételével a rendelő és az orvoslakás helyét kijelölték, az építéshez szükséges téglát már a helyszínre szállították. A városrész lakói miár eddig is sok társadalmi munkát ajánlottak feL »Meggyorsító! az építkezést...“ A Barcsi Fűrészüzem csurgói telepét mintegy 26 millió forintos beruházással bővítik, korszerűsítik. Itt dolgozik az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat brigádvezetője, Ritecz János. A harminchat éves brigádvezető hét éve került az építőiparba. Építette Kaposváron az SZMT székhazát, a Megyei Könyvtárat,, az Április 4 köz lakóházait, a csibe- keltetőt, a RÖ- VIKÖT raktárát, a termálfürdőt. Szereti az építőipart. Szerinte, ha valaki jól megszervezi a munkát, szorgalmas. jól kereshet ebben az iparban, ö innen akar díjba menni. A beszélgetés során többek között kijelentette: nagy feladat elé állítja az építőket a nyugA kiskorpád» szappanfőző üzem értesíti a lakosságot. v-üy a disznóvágásokból keletkező hulladék zsírok átvétele megkezdődött a régi piactérnél. Bejárat a kőfaragóudvaron és a Kaposvár, Tanácsház u. 10. számnál, Szabados festőnél. Latinka Sándor Tsz, Kisk" .... (99 20) Rumszauer János tervező társadalmi munkában elkészítette a Jutái út menti terület parkosítási, zöldövezeti terveit. Itt szintén a lakosság összefogásával változik majd meg az utcakép. Lehetne tovább sorolni, milyen kisebb vagy nagyobb társadalmi munkaakció lesz még a városban jövőre. Egy bizonyos: ha a lakosság megérti, hogy kétkezi munkája nyomán az egész város fejlődése meggyorsulhat — hiszen nem kell állami költségvetésből súlyos százezreket költeni például segédmunkákra —, akkor szívvel-lélekkel részt vesz a társadalmi megmozdulásokban. Az egymillió forint sok embernek sok-sok órai munkájából tevődik majd össze. De ha valamennyien látjuk majd, hogy mint formálódik, -szépül egy-egy utca vagy városrész, akkor nem is lesz olyan nehéz kalkulálni. Polesz György A Dél-magyarországi Fűrészek barcsi üzemében exportra készítik elő a szélezett cser fűrészárut. A Külkereskedelmi Vállalat megbízottja ellenőrzi az áru minőségét és mennyiségét. Barcsi Fűrészüzem Csurgói Telepének bővítése, korszerűsítése. — Ez az építkezés egy kicsit közelebb áll hozzám, mint az eddigiek — mondja. — Ugyanis Gyékényesen lakom, szű- kebb hazám a csurgói járás. Nekem is érdekem, hogy ez a járás fejlődjön. Ezért azon leszek, hogy mielőbb befejeződjön a munka. Brigádomban megtartom az új embereket, és jól megszervezem a munkát. Ezzel biztosítom a munkaterületet, az építés előfeltételeit, így a brigád tagjai jól tudnak keresni és szívesen maradnak ez építőiparban. Már most tudom, hogy januárban mit fogunk dolgozni . . . az. N. T ervtúltel j esít és vetőmagvakból, de... A Baranya, Tolna és Somogy megyét átfogó Vető- magtermeltető és Ellátó Vállalat eddig 103 százalékra teljesítette megyénkre vonatkozó felvásárlási előirányzatát, s év végéig további egy százalékos emelkedés várható. A barcsi, a nagyatádi és a siófoki járás a tervezettnél jóval több vetőmagot értékesített, a marcali, a csurgói meg a fonyódi járás viszont szembetűnően elmaradt a szerződések teljesítésével. A jövő évre szóló termelési szerződések kötése jó ütemben halad, a vállalat máris több őszi és tavaszi vetésű mag átvételén; kötött megállapodást, mint ameny- nyit a korábbi számítások alapján előirányzott. A túl- szerződés elsősorban az állami gazdaságoknál mutatkozik. Tavaly ilyenkor a tervezett vetőmagvaknak csaknem 76 százalékát szerződte le megyénkben a vállalat. Az idei jó ütem azt bizonyítja, hogy növekszik az érdeklődés a vetőmagvak termesztése iránt A termeltető és a termelők kapcsolatának erősítését szolgálja a vállalat legutóbbi kezdeményezése is: meghívják a tsz-elnököket és agronómusokat, s bemutatják a magtisztítást és egyéb munkafolyamatokat, megbeszélik a termelési és átvételi problémákat. A baranyai meg a tolnai szakvezetőkkel már megállapodtak a találkozás időpontjában. A somogyi magtermelőknek is hasznos lenne az ilyen eszmecsere annál is inkább, mert noha az idén összességében tervtúlteljesítés mutatkozik a vetőmagvak értékesítésében, a részletek körül azonban hiba van. A három megye közül Somogy adta a legkevesebb vöröshere- és lucernamagot. Az idén például 97 mázsa lucernamagot értékesített megyénk, a másik két megye pedig külön-külön 4—5 vagonnyit. Az alacsony hozamra 'ismert körülmények adnak magyarázatot: az időjárás nem kedvezett a magfogásnak, pusztított a mezei pocok, és kárt okozott az aranka is. De valljuk be őszintén, hogy ezek a veszélyforrások a másik két megyét is fenyegették, mégis több magot értékesítettek. Talán jobban, szervezettebben védekeztek az állati meg a növényi kártevők ellen? Vagy a betakarítást végezték alaposabban. a növénvt ápolták gondosabban, mint a somogyi gazdaságok? Tény, hogy e téren többet kell tenni megyénkben, hogy jövőre az összesített tervek túlteljesítésének ne legyen szépséghibája. H. F. Fábri Tibor—Dr. Jandck Géza—Tóth Tibor: Szocialista brigádmozgalom Magyarországon Néhány éve bontakozott ki hazánkban a szocialista brigádmozgalom, a munkaverseny új válfaja. Amikor a sajtó hírt adott a szovjet és más szocialista országok dolgozóinak ilyen irányú kezdeményezéseiről, illetve eredményeiről, a magyar munkásosztály legöntudatosabb és legfogékonyabb elemei öntevékenyen kialakították, meghonosították ezt a verseny- formát. A kezdeményezés azóta tömegmozgalommá vált. A megtett út tapasztalatait és tanulságait összegezi és a további fejlődést segíti Fährt Tibor, Dr. Jandek Géza és Tóth Tibor Szocialista brigádmozgalom Magyarországon című, szép kiállítású könyve, amely a Kossuth Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot. A szerzők tömören így fogalmazzák meg a szocalista brigádmozgalom célját: »Termelési mozgalom ez, de nem csak az. A mozgalom nagyszerűen kifejezi, hogy miközben az ember átalakítja a társadalmat, uralma alá rendeli a természeti erőket és fejleszti a technikát, önmaga is átalakul, kulturált, művelt munkássá, dolgozóvá, s a szó igazi értelmében véve: emberré válik. Ezért fontos, hogy e versenymozgalom eredményessége érdekében ki-ki a maga területén mindazt maradéktalanul megtegye, ami feladata és kötelessége — sőt annál többet is.« Az igen gazdag tartalmú könyv röviden összefoglalja a marxizmus—leninizmus tanításait a versenyről, megvilágítja a munkaverseny politikai és közgazdasági jelentőségét, majd történeti átekin- tést ad a magyar szocialista munkaverseny-mozgalom fejlődéséről. Elemzi a brigádok vállalásainak tartalmát, azok végrehajtásának módszereit, figyelembe véve a különböző szakmák sajátosságait, valamint az építőipar:, a nem árutermelő munkahelyek, az idényjellegű üzemek stb. "e- hetőségeit is. Foglalkozik a követelményekkel, illetve a jutalmazás kérdéseivel, a brigádok anyagi és erkölcsi elismerésével. Nincs a szocialista brigádmozgalomnak olyan mozzanata, amelyben ne adna hasznos útmutatást a könyv: szól arról, milyen legyen a brigádnapló, a szociabsta bri- rad értékelési szabályzata, a szí "vezeti és kulturális élet. a verseny irányítása’ és továbbfejlesztése stb. Hasznos tanácsokat ad a szocialista munka műhelye, üzeme, vállalata és gazdasága cím el- nveréséért folyó versenyhez is. B. I. Jól megfigyelték a tanfolyam hallgatói mindazt, amit Klenovics Imre, a megyei párt- bizottság osztályvezetője délelőtti előadásában elmondott. Most, a délutáni foglalkozáson az övék — a párttitkároké, a tsz-elnököké meg a tanácselnököké — a szó. Számot adnak otthoni tapasztalataikról, elmondják, hogy a pártépítés milyen gyakorlati tennivalóira irányította figyelmüket a mai tananyag. A taranyi Horváth Vendel éppen arról beszélt csoportjában, hogy az idén hárommal gyarapodott alapszervezetük létszáma, s most négy szorgalmas dolgozót készítenek föl a tagjelöltségre. Megtudjuk, hogy Mikében Tóth Gáspárné a nőtanácsban végzett mozgalmi munkájával érdemelte meg, hogy fölvegyék a pártba. Kiss József szuloki párttitkár azt fejtegeti, hogy náluk a KISZ kevés fiatal küld a felnőtt kommunisták soraiba. Bakos István nyimi tsz-elnök hangsúlyozza, hogy pártkötelezettségeik szerint többet kell törődniük az asszonyokkal, a nők politikai nevelésével. Vis- nyei Mihály, a magyaratádi termelőszövetkezet elnöke az előadás megállapításaira utalva rámutat: valóban helyes és elérhető az a cél, hogy a falun élő értelmiségiek legjobbjait hívja maga közé a párttagság; meggyőződésükhöz, nevelésükhöz a hivatásos pártmunkások is adjanak közvetlen segítséget. Élénk eszmecsere Nincs szó tagtoborzásról, sem a létszám ugrásszerű emeléséről. A pártépítésd tapasztalatok összegezése, e munka további tervszerűbb, rendszeres és céltudatos folytatásának teendői szerepelnek napirenden. Fehér Gyula, a nagycsepelyi Kossuth elnöke szerint is kell ehhez az ilyen elvi és gyakorlati útmutatás. Kiss István simonfai tsz-elnök meg arról beszél, hogy az alapszervezetnek meg kell követelnie tagjaitól a kommunista példamutatást. Párttitkáruk, Krakovics Pál hozzáteszi, hogy politikai nevelési tervüknek megfelelően falujukban huszonötén vesznek részt pártoktatásban, a KISZ pedig huszonkét fiatalt vont be a szervezett képzésbe. Ahány felszólaló, annyiféle tapasztalat. De talán nem is annyira felszólalásoknak, mint inkább beszélgetésnek, élénk eszmecserének vagyunk tanúi itt, a balatonaligai tanfolyamon. A munka tartalmi kérdéseiről és a módszerekről egyaránt hallhatunk mindegyik csoport foglalkozásán. A csurgói járásbeliek például a kommunista munka nagyobb megbecsülésének témakörét boncolgatják. Mindnyá : jan helyeslik az iharosberényiek eljárását. Azt tették, hogy a novemberi taggyűlésen jegyzőkönyvi dicséretben részesítették a kommunista traktorosokat a szántás-vetésben végzett derekas munkájukért. Ezzel függ össze az is, amit a kaposvári járásiak csoportjában Tátrai János toponári tsz- elnök említ meg. Elmondja: az alapszervezet helyesen teszi, ha a napi kérdésekkel úgy foglalkozik, hogy időről időre fölméri a megtett utat. A visszapillantás hasznos azért, mert megmutatja, honnan indultunk, és meddig jutottunk el. A párt vezetésével elért eredményekre való emlékeztetés- ben, küzdelmeink, erőfeszítéseink emlékezetben tartásában benne van közösségünk, társadalmunk, önmagunk, kommunistáink munkájának megbecsülése. Eredményeinik azt bizonyítják, hogy érdemes volt fáradoznunk, további teendőink pedig újabb nehézségek leküzdésére késztetnek bennünket. A pártépítés, a pártmunka van napirenden, örvendetes, hogy az alapszervezetek titkárai mellett teimelő- szövetkezeti elnökök és tanácselnökök is aktívan és felelősséggel beszélnek minderről. Hiszen politikai vezetők ők is, erősödik bennük az a tudat, hogy a tsz-ben és a tanácsban — tehát a faluban — emberek nagy sokaságának a sorsával foglalkozva politizálniuk kell. Jól kell politizálniuk. Ebben igyekszik segíteni őket ez a közös tanfolyam, ennek megannyi élénk eszmecseréje is. Kutas József ELŐNYÖS! HASZNOS! Libára, kacsára, pulykára kössön szerződést a földművesszövetkezettel! Liba után darabonként I 5 kg, pulyka után „ 5 kg takarmányjuttatás, előleg. _______________________________________________________________________(5501) I