Somogyi Néplap, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-21 / 300. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1965. december 21. Hét év után újra az első osztályban küzdenek Balatonboglár labdarúgói majd A Balatonboglári MEDOSZ megyei II. osztályú bajnokságot nyert labdarúgó- csapata. Hátsó álló sor (balról jobbra): Harmath Gyula edző, Piros, Csere. Álló sor: Firle, Zics. Nagy, Laborfalvi, Fodros, Galambos, Kovács Sándor szak­osztályvezető. Guggoló sor: Fersch, Illés, Kovács. A felszabadulást követő évek­ben hosszú időn át jelentős sze­repet játszott a Somogy megyei labdarúgó-bajnokságban a Bala­tonboglári MEDOSZ. 3954-ben, majd 1955-ben kis híja, hogy bajnok­ságot nem nyert ez a csapat. Ab­ban az időben Dél, Grosszmann, Herczeg, Gerei, Székely, Egres meg a többiek, évről évre meg­keserítették a baj nők jelöltek éle­tét. Balatonboglár a somogyi lab­darúgás egyik fellegvára lett. So­káig az is volt. Azaz 1958-ban nem várt letörés következett. A bog­iári csapat kiesett a megyei első osztályból, s bizony csak most, hét év múltán sikerült a vissza­jutás. Széli András, a sportkör elnöke úgy vélekedik, hogy egy kiesés rendszerint mély nyomot hagy a csapat életében. Balatonbogláron az történt, hogy amikor kiesett a csapat, az öregek leálltak, és elölről kellett kezdeni mindent. Amikor megszületett a megyei II. osztály, akkor a legerősebb cso­portba kerültek. Itt is komoly sze­repet játszottak, de például ta­valy a. lengyeltótiak, két éve a fonyódiak megelőzték őket. A második és a harmadik hely azon­ban nem okozott újabb letörést, sőt még jobb munkára ösztönzött. — Az idén azzal vágtunk neki, hogy megpróbálunk megküzdeni a nagy ellenfelekkel, a Zamár- dival, a Fonyóddal, a Balaton- fenyvessel. Sikerült. Teljesült te­hát régi vágyunk, 1966-ban újból ott lehetünk a legjobbak verse­nyében — mondta a sportköri el­nök. A feljutás azonban ebben az esztendőben is elég nehezen ment. Sokáig úgy látszott, hogy az Észa­ki csoportban a hosszú időn át pontveszteség nélkül álló zamár- diaké lesz az elsőség, s a bog­iáriaknak ismét meg kell majd elégedniük a második vagy a harmadik hellyel. Amikor azon­ban következett a hajrá, kiderült, hogy a balatonboglári csapat egy­ségesebb, összeforrottabb, mint a megfiatalított Zamárdi. A rang­adón aratott szép győzelem csak fokozta a csapat önbizalmát, s a bajnokság vége felé már nyilván­való volt, hogy megszületik a si­ker. Tegyük hozzá, nem véletlenül. Balatonbogláron az utóbbi időben a sportkör vezetői nemcsak meg­fiatalították a csapatot, hanem megerősítették a szakmai vezetést is. Kovács Sándor, a labdarúgó­szakosztály agilis vezetője .már korábban is bizonyította, hogy ismeri a labdarúgás csínját-bín- ját. Amikor Harmath Gyula test­nevelő tanár lett az edző, a szak­munka céltudatosabbá vált. Rend­szeresebbek voltak az edzések. A játékosok egy része eleinte zsör­tölődött, amikor a fiatal tréner megdolgoztatta a fiúkat a heti két-három edzésen. Később (éppen a bajnoki hajrában) bebizonyo­sodott. hogy a szorgalmas munka meghozza a gyümölcsét. Sőt, ha valaki komoly terveket készít, s nagy célokat tűz maga elé, a si­ker nem is képzelhető ei más­ként, mint hogy alaposan meg­dolgozik érte. Az »öregek«, akik közül Fodros. Nagy, Laborfalvi meg ülés már a korábbi csapat­ban játszott a megyei I. osztály­ban, biztatták a fiatalokat, hogy érdemes az edzéseken fáradozni. A fiatalok látva azt, hogy az idő­sebb korosztályhoz tartozó játé­kostársaik fáradhatatlanul dolgoz­nak, szinte versengtek az edzé­seken Fodrosékkal. Ezért történt, hogy Kovács, Piros, Csere. Zics, Galambos, Firle, Pásztor, Somogyi és Fersch mindenkor teljes érté­kű harcos volt, amikor a csapat­nak szüksége volt rájuk. Hogy viszonylag nagy számú játékosgárdája van Harmath ed­zőnek, az részben azért is van, mert nagyon jól bevált a megyei II. osztály vegyes ifjúsági baj­noksága. A bogiáriaknak az a véleményük, hogy ebben a szel­lemben kellene a megyei I-ben is megszervezni az ifik bajnok­ságát. Ez ugyanis megoldaná a kis falusi csapatok utánpótlásá­nak foglalkoztatását is. Persze, ha a megyei I-ben a szabályok nem nyújtanak lehetőséget a két-há­rom idősebb lab­darúgó foglal­koztatására az ifik között, ak­kor sem esnek kétségbe a ME- DOSZ-nál. Van anyag, s jövőre, amikor kevés csapat esik ki a megyei I. osz­tályból, nyílik al­kalom a fiatalok »betörésére«. Kitűnő sport­kör hírében állt megalakulása óta a MEDOSZ. Az utóbbi években, amikor a labda­rágócsapat »csak« a második osz­tályban szere­pelt, a sportköri élet nem sínylet­te meg ezt. Vál­tozatlanul Bala­tonboglár a so­mogyi tenisz­sport fellegvára. A MEDOSZ-nak három kézilabda­csapata küzdött az 1965. évi me­gyei bajnokság­ban. A többi szakosztály is hallat magáról, bár az asztalite­nisz meg az atlétika mintha kis­sé hanyatlott volna. Most azt vár­ják a sport barátai, hogy a min­den tekintetben megalapozott sportkör jó hírnevét hét év múl­tán újra öregbítik majd a ME­DOSZ labdarúgói. Kovács Sándor Javul a magyar csapat játéka BUDAPEST VÁLOGATOTT— GUADALAJARA 4:1 (1:1) Első mexikói mérkőzésére a magyar labdarúgó válogatott a következő összeállításban lé­pett pályára: Géléi — Mátrai, Mészöly, Sipos, Sóvári — Nagy, Varga — Farkas, Bene, Albert, Fenyvesi dr. A Guadalajara csapatát megerősítették az At­las játékosaival. A magyar együttes játéka határozottan javul. Mintha már gördüléke­nyebbek lettek volna a magyar támadások. A védelem is job­ban játszik. A mérkőzés iránt Mexikóban nagy volt az ér­deklődés. Az első félidőben mind a két csapat egy-egy gólt lőtt. Szünet után nagyon rákap­csoltak a mieink, s a végered­mény végül is a hazaiakra nézve volt hízelgő. Ez annál inkább figyelemre méltó, mert a mérkőzést rekkenő hőség­ben (árnyékban is 30 fok kö­rüli meleg volt) játszották le. A magyar csapat góljai közül Bene és Fenyvesi dr. egyaránt 2—2-t szerzett. — A totó 13+1 találatos szelvé­nye: x x 1 212 2x1 x 1 2 x + 1. A totó december 19-i, 51. számú fogadási hetére beérkezett 877 002 darab szelvény. Nyereményalap 1 420 744 forint, jutalorhalap 157 866 forint, összesen 1 578 604 forint. 13+1 egy 13 találatos szelvény nem akadt. 12 találatot 18 pályázó ért el, nyereményük szelvényen­ként 39 465 forint, A 11 találatos szevényekre egyenként 1106,25 fo­rintot, a 10 taiálatosakra 180 fo­rintot fizetnek. Az 10*00 forinton felüli nyeremé­nyek kifizetésére december 30-tól, az 10*00 forinton aluliakéra de­cember 25-től kerül sor. Ferencvárosi siker a vízilabda BEI(-ban A szlovákiai Zsolnán rendezték meg a Bajnokcsapatok Európa Kupájának egyik vízilabda cso­portküzdelmét. A Dinamo Buka­rest, a Légia Varsó és a Piestány csapata mellett a magyar bajnok Ferencváros együttese küzdött itt a továbbjutásért. A szombat-va­sárnapi torna szép magyar sikert hozott. Végül is a Ferencváros csapata mindhárom ellenfelét le­győzte, s 20:6 gólaránnyal, hat ponttal biztosan szerezte meg csoportelsőséget és a továbbjutás jogát. A ferencvárosiak kitűnő játéka reményt nyújt arra, hogy áz idén a vízilabda klubcsapatok európai tornáján a magyar bajnok a ma­gyar vízilabdasport jó hírnevéhez méltóan szerepel majd a döntő­ben is. Elkészült az ökölvívó CSB csoportbeosztása 1 APRÓHIRDETÉSEK Szigetvár mellett Basalban, Zrínyi utca 20. sz. alatt eladó 2200 n-öl területtel családi ház gazdasági épüle­tekkel. ___________ (3503) K aposvár, Körtönye- hegy 26. sz. alatt 1200 n-ül telek, mely sző­lőből és gyümölcsös­ből áll. sürgősen el­adó. Érdeklődni: Jó­zsef Attila u. 4., Sze- nyérinél. (9963) A Nagyar Ökölvívó Szövet­ség elkészítette a sportág csa­patbajnokságának 1966. évi rendjét. Először a csoportokba sorolták be a csapatokat Az NB I osztály részvevői: a Bp. Honvéd, a Gyöngyösi Honvéd, az Újpesti Dózsa, a Tatabányai Bányász, az MTK és a Vasas csapata. Tehát a jövő évben is hat csa­pat vesz részt az ökölvívó NB I küzdelmeiben. Az NB 1 B osztályban új rend alapján bonyolítják majd le a jövő évi küzdelme­ket. A mezőnyt két csoportra osztották. Az A csoportban a következő csapatok kaptak he­lyet: Csepel SC Dunaújvárosi Kohász Kaposvári Dózsa Pécsi VSK A B csoport részvevői: Honvéd Kun Béla SE Salgótarjáni Bányász Székesfehérvári MÁV Előre Vasas Dinamó Az NB II-ben is két csoDortban küzdenek a csapatok. A Nyugati csoport a következő csapatokból áll: Bonyhádi Spartacus. Bp. Chi- aoin, Győri Dózsa, Nagykani­zsai Dózsa, Soproni VSE, Szombathelyi Dózsa, Honvéd Mereszjev SE, Szekszárdi Dó­zsa. Keleti csoport: Beloiannisz, Bp. Előre, BVSC, Szolnoki MÁV, Borsodi Bányász, Kecs­keméti Fémmunkás, Ózdi Ko­hász, Honvéd Szalvai SE. A Magyar Ökölvívó Szövet­ség a következőkben rögzítette a kiesés és feljutás kérdését: Az NB I-ből kiesik az utolsó helyezett. Az NB I B-ben a csoporton belüli küzdelmek után a két csoport 1—2 helye­zettje (tehát négy csapat) egy­fordulós küzdelmet vív az 1—4 helyért. (A csoporton belüli eredményeket magukkal visz!k a csapatok.) A végküzdelmek után az abszolút bajnok felju' az NB 1-be. A két csoport 4—5 helyezettjei a fentiekhez ha­sonló módon küzdenek majd tovább, viszont a végén a 7—S helyezett kiesik. Az NB II két csoportgyőztese felkerül az NB I B-be. Az NB II-ből a két csoport utolsó két helye­zettje, tehát négy csapat mond búcsút a második oszfá’ynak. A területi bajnokok négy leg­jobbja az osztályozókon ke­resztül kerül az NB II-be. Somogysárdon szo­ba, konyha, kamrából álló ház istállóval, 780 n-öl telekkel azon­nali beköltözhetőség- gel 25 000-ért eladó. Győrfiéknél. (9967) Balatonfenyvesen a Balatontól 200 méterre telek építési anyaggal együtt eladó. Érdek­lődni: Gelencsér Fe­renc, Balatonlelle, Arany János u. 27. (9974) Kaposvár, Tavasz u. 9/a sz. alatti szoba- konyhás, kamrás ház elfoglalhatóan eladó. (9976) Kaposváron három­szobás új, kényelmes családi ház kerttel, beköltözhetőséggel el­adó. Érdeklődni: Fü­redi u, 92. (9975) Jobbos teakályhát vennék. Kozma, Ka posvár, Kisfaludy u. 9. ($378) ÁLLÁS Az c.iü -i-i. -L. un Építőipari valialat azonnal fölvesz — bu­dapesti munkahelyek- . t könnyűgépkaze- r.ket (ÉM-vizsgával), asbetonszerelőket, ku­bikosokat és férfi se­gédmunkásokat. Mun­kásszállást és napi két­szeri étkezést térítés ellenében biztosítunk. Tanácsi igazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15., földszint. (3436) A Kaposvári Állami Gazdaság bőszénfai kerülete Állami gazdaság leg­alább ötéves állami gazdasági gyakorlattal fölvételre keres vezető bérelszámolót és belső ellenőrt. A jelentkezé­seket kérjük a kapos­vári hirdetőbe 9430. számra címezni. (9925) 5000 km-rel Pannó­nia motorkerékpár el­adó. Megtekinthető: Kaposvár, Tóth Lajos utca 11. (9966) Elcserélném kapos­vári szoba, konyha, előszobás lakásomat budapesti lakásért. Cím: Kaposvár, Nosz- lopy Gáspár u. 6.. fszt, 0079) Azonnali belépésre műszaki előállói munkakör betöltésért. SZIJO keres. DECEMBER 21 Kedd Tamás i Időjárás Várható idő­járás ma estig: Változó meny- nyiségű felhő­zet, néhány he­lyen eső. Pá­rás, enyhe idő. Többfelé köd. Megélénkülő szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 6—10 íok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor plusz 6,8 fokot, déli 12 órakor plusz 11,4 fokot mértek. A Nap kél 7.2fl, nyugszik lo.5o órakor. A Hold kél 6.0«, nyugszik 14.43 órakor. Évfordulónaptár 30 éve, 1935. december 21-én, ha­zája szomorú sorsa miatti elkesere­dettségében amerikai emigrációban dobta el éleiét Kurt Tucholsky, a weimari Németország ragyogótollú, sziporkázó an szellemes baloldali írója , és publicistája. Páratlan te­hetséggel alkalmazta politikai fegyverként a szatírát. Könnyed­séggel és termékenységgel ontotta maró gúnnyal és keserű váddal te­lített elmés és epés cikkeit, karco- latait, elbeszéléseit, verseit, dal­szövegeit. Metsző élük elsősorban a militarizmus, a nacionalizmus az előretörő fasizmus, a náci reak ció, a tőkés kizsákmányolás, vala­mint a weimari köztársaság meg­alkuvó reformizmusa ellen irá­nyult. Jelentkezés Bőszéníán. (3504) VEGYES Harisnyaíelszedést rövid határidőre vál­lalok. Farkas György- né, Kaposvár, Széche­nyi tér 5. A harisnyák leadhatók a Puskás­féle cipészműhelyben Irányi Dániel utca 2. alatt. (1316) Önkéntes rendőröket tüntettek ki december 19-én Kaposváron ahol a megye közlekedési ön­kéntes rendőrei előtt nyúj­tották át a »Közbiztonsági Érem« arany fokozatát Bódi István és Janaczek Béla köz­lekedési önkéntes rendőrök­nek. Tizennégyen a megyei rendőr-főkapitányság és a Somogy megyei Baleset-elhá­rítási Tanács jutalmát kap­ták. Tíz önkéntes rendőrnek pedig oklevelet adtak idei eredményes munkájáért. — Közös termelési tanács­kozást tartott szombaton a Baromfiipari Országos Válla lat Kanosvári Gyára, a Hús­ipari Vállalat és a Hütőház. Megbeszélték a közeljövőben megvalósuló összevonás fel­adatait. A tanácskozáson har­mincnégy dolgozónak kiváló jelvényt, hatvanötnek okle­velet adományoztak. Száztíz dolgozó pénzjutalmat kopott. — Nyolc családi házat és húsz lakást épített sor­házban a Kaposvári Építő­ipari és Lakáskarbantartó Ktsz az idén. Az utolsó sor­házat ma adják át az épí-1 tők. — Nyugdíjasokat búcsúzta­tott a Vasutas Szakszervezet somogyszobi bizottsága szom-, baton délután a MÁV-műve- lődési otthonban. Tüzet okozott a gondatlanság Vasárnap Kaposfüreden tüzet okozott a gondatlanság. Ambrus Ferencnc, Kossuth Lajos utca 48. szám alatti házában sertést vág­tak. Pörzsölés után nem győződ­tek meg arról, hogy a tűz telje­sen elaludt-e, és a »hamut« a közeli fészer alá seperték. Az iz­zó parázstól hamarosan meggyul­ladt az alomszalma és a fészer is. Szerencsére idejében észrevették a tüzet, és mielőtt nagyobb kár ke­letkezett volna, az önkéntes tűz­oltók eloltották. Hétfőn Nagyszakácsiban kelet­kezett tűz Knrnics György ter­melőszövetkezeti tag portáján. Mi­re a helybeli és a marcali tűz­oltók a tüzet elfojtották, leégett egy istálló és egy pajta. A kár húszezer forint. A tűz keletkezé­sének okát még vizsgálják. — Iparengedély nélkül vállalt vízvezeték-szerelési munkákat Szántó Lajos Mar­cali, Lobi Lipót út 1. szám alatti lakos. A járási tanács szabálysértési előadója ezer forintra bírságolta. — Jól vizsgáztak a gya­korlatban a szovjet és cseh­szlovák gyártmányú cukorré­pa-rakodógépek. A kaposvári cukorgyár 1 '.rütetén tiapn.úa átlagosan harminc vagont ra­kott meg egy-egy gép. A há­rom gép harmincöt munkást helyettesít. — Balatoni fásítás. 328 hektárnyi Balaton-parti kem­pingterületet fásított öt év alatt az Észak-somogyi Erdő- gazdaság. a kempingek köré nyár-, platán-, nyír-, vörös- tölRv- és fenyőcsemetéket ültettek. — Munkaértekezletet tar­tottak tegnap az Állattenyész­tési Felügyelőség dolgo­zói. Értékelték az idei fel­adatok végrehajtását, és megismerkedtek a jövő évi célkitűzések főbb tennivalói­val. GYASZJELENTES Fájdalommal tudatom, hogy sze­retett édesanyám, özv. Horváth György né 72 éves koráoan decem­ber i7-én elhunyt. Temetése de­cember 22-én délután fél 3 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyá­szoló fia. (9985) Fájdalommal tudatom. hogy szeretett férjem, Kiss Jenő 55 éves korában december 15-én el­hunyt. Temetése december 21-én, kedden fél 3 órakor lesz a Nyu­gati temetőben. A gyászoló neje és sógornője. (1317) Művelődéi Répavágókéseket minta szerint készítek. Tüchert kovács, Nagy­kanizsa, Eötvös tér 22. (1314) Orosz karórámat fe­kete szíjjal elveszítet­tem 1965. december 20-án délelőtt a Hon­véd u. és a Kanizsai u. között. Kérem a becsületes megtalálót, hogy jutalom ellené­ben a Honvéd u. 17. sz. alá leadni szíves­kedjen. (1319) VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Tilos a szerelem. Szélesvásznú magyar film. Korhatár nélkül. XII. 22-ig. Az előadások kezdete: 5 és 7 órakor. SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ Az óceán vándora. Szovjet film­felújítás egy nagy tudósról. Kor­határ nélkül. Kisérő műsor: 65/21. világhíradó. Az előadások kezde­te 4, 6 és 8 órakor. Bevált az új szuperbenzin gépésztechnikusi végzettséggel j zlentkezni lehet a Belvárosi Üzemi Vendéglátó Vállalatnál, Balatonlelle, Ady Endre u. 6. szám alatt. Fizetés megegyezés szeri t Egyedülálló. józan életű 55 éves özvegy, kereskedelmi dolgozó megismerkedne há­zasság céljából öz­vegy, vagy önhibáján kívül elvált asszony­nyal, esetleg idősebb lánnyal házasság cél­jából 36—45-ig. Ker­tes családi házzal, bú­torral rendelkezem. Leveleket »Biztos meg­élhetés« jeligére 9977. számra a Magyar Hir- (3498) detőbe. (0977) Közel egy éve, hogy megjelent az AFOR töltőállomásain az új üzemanyag, a 92 oktános szuper- benzin. Forgalombahozatalát az autósok már régóta várták, mégis egy egész sor műszaki és főként anyagi kérdést vetett fel. Elsősor­ban az foglalkoztatta a gépjármű- vezetőket, hogy érdemes-i hasz­nálni a 92 oktános benzint. Az ÁFOR egy éves forgalma és az ez. idő alatt szerzett műszaki tapasztalatok választ adnak ezek- re a vitás kérdésekre. Sok «utó- tulaj donosnak azonban nincs is szüksége ezekre az átfogó megál­lapításokra, mivel saját maga is tapasztalta az új üzemanyag elő­nyeit. Mégis érdemes a legfonto­sabb megállapítást közölni: bevált az új 92 oktános szuperbenzin. Az érdeklődés ugrásszerűen meg­növekedett iránta, és ma már az autótulajdonosok zöme igyekszik gépkocsiját a gyári előírásoknak megfelelően magasabb oktánszámú üzemanyaggal működtetni. A gya­korlat bebizonyította, hogy minden 10 százaléknyi szuperbenzin két oktánszámot javít a normál 72 oktános üzemanyagon. Ezt a javu­lást természetesen megérzi a gép­kocsi. Megszűnik a motor káros kopogása, és a teljesítmény ugrás­szerűen növekedik. Különösen ész­revehető ez a modernebb, magas kompresszió arányú gépkocsiknál. Az ilyen gépjárművek igénylik a szuperbenzint, és ha a tulaj dono~ takaréko^sági okokból nem ilyen üzemanyaggal jár, előbb utóbb megérzi a kárát: növekszik a fo­gyasztás, csökken a teljesítmény és a motor kellemetlen kopogó, csörgő hangot ad. Az a körülmény, hogy a szuper- benzin drágább mint a normál, nem adhat alapot annak megálla­pítására, hogy milyen benzint elő­nyös használni az adott gépjármű­höz. Gyakran előfordul, hogy a drágább benzin »olcsóbbá« válik azáltal, hogy a motort kíméli, csökkenti az üzemzavar lehetősé­gét és nagyobb teljesítményt biz­tosít. Az ÁFOR tapasztalata szerint sokszor nem is anyagi okok miatt tartózkodnak az autótulajdonosok a szuperbenzin használatától. Igen sokan nincsenek tisztában rajat gépjárművük üzemanyagigényé. e.. valamint a motor teljesítménye és az üzemanyag oktánszáma kö­zötti összefüggésével. Az ilyen autósok azt gondolják, hogy azon a néhány oktánszám különbségen nem múlik a kocsi teljesítménye. A leghelyesebb tanács — amit ad­hatunk — az, hogy az autósok, minden esetben a vonatkozó mű­szaki előírásoknak megfelelően ál­lítsák össze autójuk étrendjét. Kü­lönösen vonatkozik ez azokra, akik most vásárolnak új gépkoc:it. A 408-as típusú Moszkvics pl. csak 10 százalék szunert és 90 százalék normálbenzint kíván meg. Az új Skoda 1000 MB-nél 30 százalék szu­per és 70 százalék normálbenz n az id'-áhs üzemanyag. Érdemes te­hát jól megválasztani a megfelelő benzint. ^X)

Next

/
Thumbnails
Contents