Somogyi Néplap, 1965. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-28 / 281. szám
Vasárnap, 1965. november 28. 5 SOMOGYI NÉ-PLAP AZ ÚJSÁGÍRÓ KÉRDEZ — Á MINISZTER VÁLASZOL Veres József munkaügyi miniszter A Központi Sajtószolgálat munkatársa fölkereste Veres József munkaügyi minisztert, az MSZMP Központi Bizottságának tagját. Az újságíró kérdéseit és a miniszter válaszait az alábbiakban közöljük. — Milyen tapasztalatai vannak a minisztériumnak a januárban életbe lépett módosított Munka Törvénykönyv alkalmazásával kapcsolatban; kihasznál- ják-e eléggé az üzemekben, a vállalatoknál a munka- fegyelem megszilárdítását célzó, a korábbinál bővebb lehetőségeket? — A Munka Törvénykönyv módosítása mind a fegyelmi, mind az anyagi felelősség területén lényeges változásokat hozott. Ezek a változások orvosolták a gazdasági vezetőknek azt a régi panaszát, amely szerint azért nem tudnak fegyelmezni, mert nem állnak rendelkezésükre megfelelő, differenciált fegyelmező eszközök. Tapasztalataink sprint a vállalatoknál a múlt évihez képest valami javulás mutatkozik a felelősségre vonás tekintetében. Erre mutat az is, hogy a múlt év azonos időszakához mérve a fegyelmi felelősségre vonások száma mintegy 15 százalékkal, a kártérítésre kötelezések száma pedig 25 százalékkal emelkedett. Ha az alkalmazott szankciókat vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a vállalatok elsősorban a korábban is rendelkezésükre állt eszközökkel élnek, az annyira sürgetett és a Munka Törvénykönyvének hatályba lépett módosításával bevezetett új lehetőségeket kevésbé használják fel. Jól mutatja ezt, hogy az általunk vizsgált vállalatoknál az idén szeptember végéig kirótt fegyelmi büntetések háromnegyed része szigorú megrovás és megrovás volt. Ezzel szemben az újonnan bevezetett büntetésfajták (a különböző juttatások, kedvezmények megvonása, illetve csökkentése) a büntetések 10 százalékát alig haladták meg, az áthelyezés fegyelmi büntetés pedig összesen 7 százalékot tesz ki. Hasonló a helyzet a kártérítésre kötelezés alkalmazásánál is. Mindez azt mutatja, hogy a munkafegyelem megszilárdítása és a fegyelmező eszközök adta lehetőségek fel- használása terén még igen sok a tennivaló. Különösképpen hatékonyabb fellépésre volna szükség a sorozatosan fegyelmezetlenkedők, a hanyagok, a felelőtlen selejt- gyártók, a társadalmi tulajdon fosztogatói ellen. — Az új Munka Törvény- könyv életbe lépése óta általában milyen módon sértik meg a rendelkezéseket? Gondolunk itt mindkét félre — a vállalatokra és a dolgozókra — egyaránt. — Számos helyen tapasztaljuk, hogy a vállalatok a munkaviszony megszűnésekor a dolgozók munkakönyvébe a valóságnak nem megfelelő bejegyzéseket tesznek, s a kilépéskor a személyi alapbér- és átlagkereset-rovatokat nem vagy hiányosan töltik ki. Ez megnehezíti az új munkahelyen fizethető bérekre vonatkozó rendelkezések megtartását. Tapasztaljuk azt is, hogy »Felmondás a dolgozó részéről-« és »Kilépett« munkakönyvi bejegyzéssel munkaviszonyukat megszüntetőknek — a tilalom ellenére — magasabb bért fizetnek belépésükkor, mint ami előző munkahelyükön volt. E szabálytalanságok akadályozzák a rendelkezések végrehajtását. Ez viszont végső fokon a munkaerő-vándorlás növekedései okozhatja, s így visszaüt a szabálytalanul eljáró vállalatokra is. A dolgozók szabálytalanságai között egyik legsúlyosabb Az igazolatlan mulasztás, ila Munka Törvénykönyv módosításának eredményeiről, a munkafegyelem megszilárdításáról, a normarendezés tapasztalatairól és a létszámgazdálkodás anyagi ösztönzéséről letve a munkahely felmondás nélküli elhagyása. Ezek száma alacsonyabb ugyan, mint a múlt év azonos időszakában, de ezer dolgozóra számítva még mindig 16 jogszabálynak meg nem felelő munkaviszonymegszüntetés történt háromnegyed év alatt. Ezt pedig tűrhetetlennek kell tartanunk még akkor is, ha tudjuk, hogy a kilépők zöme fiatal, rövid ideje munkában lévő, szakképzetlen dolgozók közül kerül ki. — Hogyan alakult a háromnegyed év alatt a termelékenység? Milyen segítséget adott a tartalékok feltáráshoz az 1965. év munkaügyi intézkedésekről hozott kormányhatározat végrehajtása? — A tapasztalatok szerint az utóbbi években jelentős belső tartalékok halmozódtak fel. Ezért az 1965. évi nép- gazdasági terv — teljesen reálisan — azt tűzte ki célul, hogy a növekvő termelési feladatokat döntő mértékben a meglévő belső tartalékok feltárásával teljesítsük. A háromnegyed év tapasztalata azt igazolja, hogy a terv e célkitűzését túlteljesítettük. Az állami iparban a munka termelékenysége az előirányzott 2,5 százalékkal szemben 5 százalékra emelkedett, és így a termelés emelkedésének az előirányzott 70 százalékkal szemben mintegy 90 százalékát biztosította; ez a termelékenységi hányad jó eredménynek és a későbbi években is követendő példának tekinthető. A munka termelékenységének kedvező alakulásához segítséget adtak az ismert munkaügyi intézkedések. Ilyen volt mindenekelőtt a normafelülvizsgálat. A munka során több százezer normát vizsgáltak felül, és a rendezéssel kapcsolatban biztató eredmények születtek. A rendezés előtt 103—104 (egyes vállalatoknál 110—120) százalékos teljesítményszint az állami ipar egészében ez év augusztusára 100,6 százalékra mérséklődött. Megállapítható, hogy a normarendezés következtében a keresetek általában nem csökkentek, sőt némileg emelkedtek. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az állami iparban a bérszínvonal lényegében azonos a tavalyival; ez azonban némi emelkedésnek felel meg, ha figyelembe vesszük, hogy ebben az évben lényegesen kevesebb a túlóra és az ilyen címen kifizetett munkabér. A normarendezés — többségében — nem volt mehanikus, hanem a feltárható tartalékok nagyságrendjéhez igazodott. Sikerült megvalósítani, hogy ahol a i teljesítményszázalék a laza munkaátvétel vagy a technológiai fegyelem megsértése miatt volt magas, ott ne a normát szigorítsák, hanem a munkaátvételt rendezzék. Az MSZMP KB legutóbbi ülése mégis joggal állapította meg, hogy ä normarendezés során hibák' is felmerültek. Elsősorban a munkástól függő veszteségidők csökkentek, a vezetés hibájából adódó veszteségek kevésbé. A műszaki dolgozók — bár sokkal inkább részt vettek a normarendezés munkájában, mint korábban bármikor — nem tettek kellő erőfeszítést azért, hogy a munka termelékenységét műszaki fejlesztéssel, szervezéssel emeljék. — Az üzemekben gyakran az a vélemény, hogy a teljesítménybérben dolgozókkal szemben támasztott nagyobb követelményeket ki kellene terjeszteni az alkalmazotti kategóriákra és az időbérben dolgozó munkásokra is. Erről a kérdésről szeretnénk bővebben hallani véleményét. — Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy jogos a teljesítménybérben dolgozóknak az az álláspontja, hogy a tartalékokat az egyéb munkaterületeken is föl kell tárni. Az időbéres, mindenekelőtt alkalmazotti, irányító és adminisztratív létszámtartalékok feltárásának hatása már valamelyest érződik is. 1965 első félévében a 100 munkásra jutó alkalmazottak száma 29,4 volt, a harmadik negyedévben 28,8 százalék; ezt az eddigi kedvezőtlen tendenciákhoz viszonyítva pozitív irányú változást tovább kell erősítenünk, mert igen sok még a feltárható ilyen tartalék. Szükség van arra, hogy a felügyeleti szervek felülvizsgálják a vállalatok szervezeti sémáit, s az indokolatlan és bürokratikus szervezeteket megszüntessék. Az irányító és adminisztratív létszámmal való takarékossághoz az is szükséges, hogy a felügyeleti szervek csökkentsék a vállalatokkal szemben támasztott adatkérő igényüket. Van azonban a vállalati irányításban és adminisztrációban ettől függetlenül is feltárható tartalék, hiszen nem ritka a vállalaton belüli párhuzamos ügyintézés, fölösleges túlszervezettség. Ügyelni kell arra, hogy az alkalmazotti létszámoknál a takarékosság ne okozzon bújtatást, azaz formális megoldásokat. A műszaki és adminisztratív dolgozóknál a követelmények szigorítása, a belső tartalékok fokozott feltárása elsősorban nem létszámleépítési célokat szolgál. Az ilyen feltárt tartalékokat föl lehet használni arra, hogy javítsák a vállalaton belüli — és közismerten nem kielégítő — információs rendszert, a termelés szervezettségét. — Miniszter elvtárs említést tett a takarékos létszámgazdálkodás anyagi ösztönzéséről. Milyen tapasztalatok vannak e téren? — A népgazdaság egészét tekintve az idén a tervhez mérten elég jelentős lesz a létszámmegtakarítás. A megtakarítás egy része létszám- hiányból adódik (pl. az építőiparban), illetve elmaradt munkákból (pl. a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban). A megtakarítás fennmaradó része a takarékos létszámgazdálkodás eredménye, jórészt úgynevezett tartós megtakarítás. Ennek fejében a minisztériumok és a vállalatok terven felüli átlagbéremelésben részesültek. Igen jelentős például a megtakarítás a vasút területén; a felszabaduló béralap egy részéből több munkakörben fel tudták emelni a béreket Ez a példa és a többi ágazathoz tartozó vállalati tapasztalatok bizonyítják, hogy van lehetőség a saját erőből történő béremelésre, csak ehhez megfelelően föl kell kutatni és föl kell tárni a belső tartalékokat. Ügy látjuk, hogy az említett ösztönzési rendszer eredményei fokozhatok, ha a béralap-megtakarítás vállalatnál maradó hányadát felemeljük. A Munkaügyi Minisztérium a társszervekkel együttműködve jelenleg foglalkozik az 1966. évi bérgazdálkodás irányelveinek kidolgozásával, ezen belül a létszámmegtakarításra ható fokozottabb ösztönzés megoldásával is. Végezetül szeretném hangsúlyozni, hogy a vázolt munkaügyi eredmények nem születhettek volna meg a gazdasági vezetés a társadalmi szervek hathatós támogatása nélkül. Ha a munkaügyi kérdések ezután is az érdeklődés középpontjában maradnak, a következő években további eredményeket érhetünk el. r. l. 2000 munkaóra helyett 1000 Csóke János újításával az egy vagon áru elkészítéséhez szükséges 2000 munkaórát 1800 órára csökkentette a Kaposvári Vegyesipari Ktsz. Az újítás alapján a ktsz brigádja önállóan állította össze a háromfejes fúrót meg a leszabó- és csapológépet. Az újítás jelentősége még az is, hogy sokat javított a minőségen, és a baleseti veszély teljesen megszűnt. Jó lenne, ha a többi faipari vállalat is átvenné ezeket az új gépeket, amelyek többfajta munkadarab megmunkálására is alkalmasak. A háromfejes fúrógép csapolást végez. A leszabó- és csapológép munka közben. KÉT KOROSZTÁLY Ügy ül a kemény deszkasaéken, mintha a fölelevenített emlékek hatására az elsuhant hetvenhárom év minden gond- jának-bajának ismét oda tartaná a hátát. Aztán aszerint mozdul, hogy szomorú vagy vidám történetet mesél. Néha rövid időre elhallgat, aztán ismét folytatja. Tömören, szaba tosan fogalmaz Mózes József, s amiről beszél, a mai fiatalok előtt már néha hihetetlen történetnek hangzik. Pedig a történet igaz volt. Örtiloson rajta kívül még két ember tanúskodik mellette: Iváncsics György meg Polavics József. Annak idején kilencen voltak — »akkor ennyien mentünk sorozásra« —, de a többiek már örökre elbúcsúztak a falutól. Ahal nem volt okos mmó Azzal kezdi, hogy még alig volt tizenhat éves, amikor először munkába állt, aztán azzal folytatja, hogy amikor fölcseperedett, már régen elfelejtette a munka varázsát. Pedig csak ez volt akkor Örtiloson, meg esténként egy nagy pin- cekulcs. A szülők nem nagyon engedték meg, hogy a fiatalok kimenjenek a pincébe, de hát mindig sikerült valakinek megszerezni a kulcsot. Kint a szőlőhegyen — ahol csaknem minden családnak volt pincéje — a noha mellett volt néhány tőke oltványszőlő is. De nem tettek különbséget bor és bor között. Szóval az estét kint töltötték a szőlőhegyen, mert nem volt hova menni. A pincéken kívül ott volt ugyan a kocsma oda azonban nemigen jártak a fiatalok, mert ott fizetni kel lett — Akkor pedig nem nagyon volt a fiatalembernek pénze. A szülők mindig elvették. Kocsmára nem nagyon jutott, A pincében pedig nem számolták a litereket. Ha jó társaság verődött össze, egy-egy este — a száj- hagyomány szerint — a nagy hordóban is megcsappant egy dongányit a bor. S közben nóta szállít, vagy éppen vitatkoztak. — S miről folyt a szó? — Okos szó nincs a szőlőhegyben! — Hosszan rám néz, aztán még egyszer a hangsúly kedvéért megismétli: — Kapatos ember nem sok okos dolgot mond. De a civakodásböl kijutott bőven. A hegyben ugyan kedves emberek voltak a legnagyobb haragosok is, de hazafelé bizony már elhangzott élesebb szóváltás is. — Máshová nem jártak? — Hová lehetett volna menni? — kérdi. — Esetleg az istállóhoz, mert akkor még műkedvelő sem volt. Később valaki azt mesélte, hogy a faluban híre járt egy történetnek. Az egyik fiatalember akkor hagyta el először a falut, amikor katonának vitték. Mielőtt útnak indult, az egyik barázdába — egy kis vers kíséretében — elásta a pásztorbotot, s amikor visszatért, az volt az első dolga, hogy előkeresse. A maölőbői am iskolába A fiatal tanácstitkár, László Lajosné arról beszél, hogy az öregek most is kijárnak a pincéhez. Igaz, egyre ritkábban, de azért esténként, ha valaki végigmegy a szőlőhegyen keresztülvezető úton, találkozik ■ velük, amint éppen literes vagy pintes üveget szorongatnak a kezükben. A fiatalok azonban egyáltalán nem járnak ki. öt-hat évvel ezelőtt még velük is lehetett kint találkozni, de már teljesen elszoktak tőle. Viszont esténként mind többen ülnek az iskolában a tv képernyője előtt. S nemcsak fiatal arcokat lehet látni itt, hanem idősebbeket is. S ha filmet hoznak örtilos- ba, hamar híre fut a faluban, hogy milyen lesz a műsor. Mert ha idegennel találkoznak, hamar megkérdezik tőle: Látta-e ezt vagy azt a filmet, s mi a véleménye róla? S a film meg a televízió új világot hozott a faluba. Ma még ugyan nem látni a családi házak tetején antennákat, de karácsonyra — úgy számítják — legalább négy-öt lesz. Pedig most sem sok fiatal van a faluban. Jultott belőlük a vasútra is, meg a környező vállalatokhoz is, sőt akadt olyan is, aki Pestig meg sem állt. De az idősebbek is inkább leülnek este a faluban szórakozni, semmint léballagjanak a szőlőhegyre. Pince helyett lakóhámra — Ma már távolról sincs olyan becsülete a pincének, mint annak idején — mondja a szövetkezet agronómusa, Kuné ez Lajos. Iváncsics Mária hozzáteszi: — Ma már senki sem épít pincét, hanem inkább lakóházat. Nemigen van már dáridó. — Ez azt jelenti, hogy másként élnek az emberek? — Világos, hogy másként. Tessék csak végignézni rajtunk, fiatalokon. Siffer Mihály ezt mondja: — Munkalehetőség megannyi van még itt a faluban is. Aztán jól is lehet keresni. Ott van Kovacsics Ottó, havonta megkeresi az állattenyésztésben a hetven munkaegységet, ez pedig kétezeregyszáz forintot jelent, ha a tej prémiumot nem számolom, akkor is. Persze, dolgozni kell érte. Dolgozni a múltban is kellett, de ha összevetem a két korosztály életét, mindenhogyan az utóbbinak van jobb dolga. Hiszen amikor elmondtam a fiataloknak azt, amit az idős embertől hallottam, elhitték ugyan, de rögtön meg is toldották. Olyan történeteket mesélnek, amiket viszont én hallgattam hitetlenkedve, ök ezt már csak hallomásból ismerik, de elviselhetetlennek tartják. S jó, hogy annak tartják. Kercza Imre
