Somogyi Néplap, 1965. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-21 / 275. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1965. november ZL Gólarányon dől-e el a bajnokság és a kiesés — az NB II Nyugati csoportjában? Labdarúgó MNK Somogybán Több mint száz nevező — Közbeszól-e az időjárás? A Magyar Labdarúgó Szövetség az utóbbi két esztendőben nagy erőfeszítéseket tett, hogy visszaállítsa a sportág kupaküzdelmeinek becsületét. Valamikor a bajnoksággal egyenrangú értéke volt a kupának Magyarországon. Aztán valahogy feledésbe ment ez a szép trófea, és sportágunk vezetői megfeledkeztek jelentőségéről. A különböző európai kupák sikere szinte ráparancsolta az MLSZ vezetőire, hogy állítsák vissza versenyrendükbe a kupaküzdelmeket. Ekkor újították fel az MNK-t Somogybán az első kezdeményezések élénk visszhangra találtak. Annak azonban már kevésbé örültek a labdarúgó- csapatok vezetői, hogy az MLSZ nagyon rövid terminust szabott meg a kupaküzdelmek lebonyolítására. így történt meg, hogy két esztendővel ezelőtt jóformán csak »■hivatalból« voltak részvevői az MNK-nak a megyei bajnokságban szereplő csapatok. Az idén már sikerült valamelyest előbbre lépnünk. Néhány második osztályú egyesület is bekapcsolódott a kupába. Az 1965. évi tapasztalatok alapján a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség kellő időben hozzáfogott a jövő'évi kupaküzdelmek megszervezéséhez. Az a körülmény, hogy május elejére már csak négy csapat maradhat állva, gyors cselekvésre késztette a SLASZ vezetőit. Ezért indult meg a küzdelemsorozat már október végén, november elején Somogybán. No meg azért is, mert a kis csapatok körében meglepő nagy volt az érdeklődés. — Mintegy hatvan alsóbb osztályú együttes jelentette be részvételét az MNK-ba. Csak a kaposvári járásból tizenhat együttes indult. Most már ott tartunk, hogy a járási és a körzeti bajnokság csapatai közül tizenhat maradt állva, örvendetes, hogy a megyei II. osztályúak közül is harminc együttes nevezett. Az a törekvésünk, hogy még ebben az évben legalább még egy fordulót lebonyolítsunk. Ebben a járások kupacsapatai találkoznak majd a megyei II. osztálybeliekkel — mondta Temesi Lajos, a SLASZ főtitkára. A megyei labdarúgó-szövetség komoly erőfeszítéseket tesz; a kupa sikeréért. Sajnos, az időjárás nem ilyen megértő. A mára kisorsolt kupaforduló mérkőzései közül négyet máris lemondtak. Balatonszárszón, Kéthelyen meg Nagybe- rényben a rendező csapatok közölték, hogy pályájuk játékra alkalmatlan. A szövetség intézkedett, az ellenfelek ne utazzanak el, hogy ne merüljön fel fölösleges költség. A somogyszobiak is bejelentették, hogy különböző okok miatt csapatuk nem tud Cso- konyavisontán pályára lépni. Nem tudni, hogy a maradó tizenegy mérkőzés sorsa mi lesz. Bizony a havas, jeges, csúszós pályák nem nagyon alkalmasak a labdarúgásra. A szövetségnél mégis bíznak a máris sikeres MNK-ban, melynek az idén a megyei I. osztályú és a Nemzeti Bajnokságban szereplő csapatokkal együtt több mint száz indulója lesz. Ez is mutatja, hogy az MNK érdekében szükség- szerű is tevékenykedni. Ma délután, a bajnoki mérkőzések befejezése után egy sor kérdésre kapunk feleletet a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában. Biztossá válhat a Kapr vári Honvéd bajnoksága, ar lyet most már jóformán csa papíron fényeget az ellenlábas Várpalotai Bányász. A labdarúgás kaposvári barátai a héten már könnyen számoltak. Annyival jobb a Honvéd gólaránya a várpalotaiakénál, hogy szinte elképzelhetetlennek látszik, hogy a bányász együttes behozza a kaposváriak előnyét. Eldőlhet gólarányon az NB I B-be jutás kérdése a Nyugati csoportban. Mégis érzésünk sze- a 14—15. Győri Dózsa 28 pont 14—15. Pápa 28 pont 16. Mosonmagyaróvár 28 pont 17. Láng 28 pont 18. Pécsi BTC S6 pont Az utolsó oszlopban feltüntetett hányadosok mutatják, hogy egészen minimális a különbség a kiesőjelölt csapatok között. A Győri Dózsa és a Pápa gólaránya azonos. A mosonmagyaróváriak meg a Láng is csak egy tizedre állnak az előttük állók mögött. Csak a Pécsi BTC sorsa pecsételődött meg. A mai fordulóban a következő mérkőzések lesznek: Mosonmagyaróvár—Pécsi BTC, Győri Dózsa—K. Kinizsi, Pápa—Veszprém, PVSK—Láng. Amelyik csapat kikap, az kiesik. Sőt még a győzelem sem segít minden esetben, mert három csapat búcsúzik az NB n. osztálytól. Előreláthatóan a Mosonmagyaróvár, rint a Kaposvári Honvéd együttese nem ad majd okot a szá- mítgatásra. Egy döntetlen már biztosítaná a teljes sikert. A zelem meg különösen. Való- tűnek látszik, hogy a búcsú- ó Honvéd ki is tudja majd harcolni a bajnokság bebiztosításához szükséges pontot vagy pontokat. Sokkal érdekesebb és izgalmasabb a kiesés elkerüléséért folyó harc. Ritkán fordul elő olyan eset, mint most a kiesők között, amikor csak gólarány-kü- lönbség választ el egymástól négy csapatot. A hátsó sorokban a következő a sórrend: 41:48 gólarány — 0,85 41:48 gólarány = 0,85 46:61 gólarány 0,754 36:48 gólarány =■ 0,750 37:58 gólarány — 0,63 a Láng és a Pécsi BTC. Lehetséges, hogy az MTE és a Láng csupán rosszabb, esetleg tizedekkel vagy századokkal rosz- szabb gólaránlyával esik majd ki a második osztályból. Bajnokságot várunk tőlük A körülmények úgy hozták* hogy viszonylag nyugodtan mehetnek ma ki a pályára a Kaposvári Honvéd szurkolói. A csapat, amely kétségkívül az NB II legkiegyensúlyozottabb együttese volt, fél lábbal már bajnok, s egy osztállyal följebb léphet. Az i betűre azonban még föl kell tenni a pontot. Tizenegy évvel ezelőtt lépett ilyen jelentősét előre kaposvári labdarúgócsapat, mint most esetleg a Honvéd. A K. Kinizsi NB II-be jutására gondolunk, amely új fejezetet nyitott meg a somogyi labdarúgás történetében. Most nyitva áll a kiskapu még egy osztállyal följebb, csak be kell lépni rajta. A K. Honvéd sokáig »idegen« csapat volt Kaposváron, hiába viselte nevében a »kaposvári« jelzőt. Azután mégiscsak gyökeret vert az együttes. A bajnokság közepén már több ezren szurkoltak azért, hogy sikerrel zárja a K. Honvéd a bajnoki évet. Ügy látszik, nem volt hiábavaló a szurkolás. Ma utoljára szeretné győzelemre buzdítani a kaposvári szurkolóhad az NB I B várományosát. Mint a Honvéd-csapatok életében törvényszerű, a mai mérkőzéssel néhány játékos búcsúzik i^. Egy részük ugyanis leszerelt. Ma azonban még ott lesznek a csapatban Erdősi, Tajti, Paulicsek meg a többiek. Európa-bajnokság a labdarúgásban Zamárdi nyerte a sportszerűség! versenyt o megyei bajnokság II. osztályú Északi csoportjában Nemrégiben adtunk számot a Fonyód! Járási Labdarúgó Szövetség ama kezdeményezéséről, hogy a megyei n. osztály csapataiból ifjúsági bajnokságot toborzott. Sikerrel. Most napvilágot látott egy külön verseny is, amelyet szintén e bajnoki csoport csapatai vívtak. A Fonyódi JLSZ ugyanis kiírta az Északi csoport sportszerűségi versenyét. A szövetség vezetői nagy körültekintéssel és gonddal állították össze e külön verseny föltételeit. Ebben a következő sorrend alakult ki: I. Zamárdi 70 pont 2. Ordacsehi 95 pont 3. Balatoníenyves 110 pont 4. Siófok II. 120 pont 5. Öreglak 151 pont 6. Balatonboglár 170 pont 7. Balatonszem-es 190 pont 8. Balatonkiliti 215 pont 9. Hala toimkeresztúr 230 pont 10. Buzsák 300 pont II. Balatonlelle 360 pont 12. Fonyód 110 pont 13. Balatonszárszó 455 pont Beszédes számok ezek, s érdekes a sorrend is. A zamárdi csapatot dicséri, hogy az izgalmas bajnoki hajrában, amikor az együttes alulmaradt a nagy vetélytárs- sal szemben, nem vesztette el fejét. A zamárdiak tudtak sportszerűen veszíteni. A bajnok Balatonboglár elég sok büntetőpontot szedett össze. Még ennél is figyelemreméltóbb a Balatonlelle és a Fonyód 360, illetve 410 pontja. A volt két I. osztályú csapat eléggé nehezen tudott beleilleszkedni a második osztály rendjébe. Nem kétséges, hogy a sportszerűség! verseny föltételeinek megállapítása nem olyan egyszerű, mint maga a bajnoki kiírás, amely gazdag tapasztalatokkal rendelkező múltra tekinthet vissza. A fonyó- diak útkeresése azonban helyes és követésre méltó. Sportszerűségi versenyük rávilágított arra, hol kell elsősorban javítani gyeimet. ASZTALITENISZ Két csapat mér kiesett, négy még küzd a kiesés elkerüléséért Kezdődnek a sportköri vezetőségválasztások Korábban már megírtuk, hogy a kétévenként sorra kerülő sportköri vezetőségválasztó közgyűléseket a magyar sportfőhatóság rendelete alapján december 1—31 között keil megtartani. A járási sportszövetségek, valamint a Kaposvári Városi TS vezetői már mindenütt előkészítették a vezetőségválasztó közgyűléseket. A legtöbb helyen már készen van a választási »menetrend«. Eszerint Kaposváron november 28 és december 31 között huszonkilenc sportkörnél kerül sor vezetőség választásra. (A Baromfiipari SK arra való hivatkozással, hogy labdarúgócsapata kiesett, »bejelentette«: a sportkör feloszlik (!?). A kaposvári járásban már novemberben megkezdődnek a vezetőségválasztó közgyűlések. A marcali járásban Vésén lesz a nyitány, és december 3-án állnak a spartköhogy ri vezetők a tagság elé, bizalmat kérjenek. Az előkészületek sokat ígérnek. Általában nagy az érdeklődés a közgyűlések iránt. A döntés ugyan a tagság joga, az előjelek azonban azt mutatják, hogy nem általárjns »őrségváltásról« lesz szó. Somogybán az utóbbi két esztendőben fejlődött a sportélet. Ez is a sportköri vezetők jó munkáját bizonyítja. Ezért állhatnak a legtöbb sportkörnél bátran oda a beszámoláskor az elnökök vagy elnökség tagjai. A közgyűléseket megelőzően valamennyi járásban kommunista sportaktíva ülést tartanak, ahol a kommunisták őszintén feltárják a járások sportéletének problémáit. Ezek az aktívák olyan irányban mutatnak utat, hogy a somogyi sportkörök alkalmas embereket állítsanak továbbra is az egyesületek élére. Az asztaliteniszezők NB I ősz-1 bajnoki tabellát, mert mi Somogy- tályában egyre izgalmasabb, ér- ban csak külső szemlélői vagyunk hogy dekesebb a bajnoki hajrá Ez al- annak, hogy ki nyeri majd az 1965. a fe- kálómmal a férfiak mezőnyét vesz- évi csapatbajnoki címet. A sorao- szük górcső alá. Nem az egész gyi színeket képviselő K. Vasas MTE együttese a kiesés elkerüléséért küzdők között foglal helyet. Mi a helyzet a kieső csapatok körül? Az már bizonyos, hogy az NB I mezőnyétől búcsúzik az Eger és a Pécsi EAC csapata. Az egriek eddig mindössze egy pontot szereztek, a pécsi egyetemisták nyolcpontosak. A harmadik kiesőhely elkerüléséért ádáz harcot viv a 11 pontos Egyetértés, a 12 pontos Szeged, a 13 pontos BRESC és a 15 pontos K. Vasas MTE csapata. Látszólag a kaposváriak helyzete a legkönnyebb. A három vetély- társ azonban még könnyen beérheti a Vasast. Igaz. nagyon sok függ a mai fordulóban sorra kerülő Szeged—Egyetértés mérkőzés ki- menetelétőL Ha az Egyetértés vereséget szenvedne, akkor a szegediek is meg a kaposváriak is megszabadulnának a kiesési gondoktól. Az Egyetértés győzelme esetén a Szeged sorsa pecsételődne meg. Ha azonban döntetlen lenne a kiesési rangadó, akkor a kaposváriakat még veszély fenyegeti. Kik lesznek a Vasas hátralevő ellenfelei? A Postás, az Egyetértés, a Csepel és a BRESC. Nagyon sok függ attól, hogy milyen eredménynyel végződik az Egyetértés és a BRESC elleni találkozó. Attól nemkülönben, hogy a leszerelt Nagy Tibor nélkül mennyire lesz ütőképes a bajnoki hajrában a Balázs, Ivusza, Kiss, Rák összetételű kaposvári csapat. Nizzában ülésezik a labdarúgó-válogatottak Nemzetek Kupájának szervező bizottsága. A tanácskozásokon máris több fontos határozatot hoztak. A következő küzdelemsorozatot a Nemzetek Európa- bajnokságának nevezik, és a győztest a Henry Delaney Kupával jutalmazzák. A Nemzetek Európa-bajnokságának rajtját 1966. augusztusra tervezik. A döntőt 1968 nyarán bonyolítják le. A jelentkező csapatokat nyolc selejtező csoportba sorolják, és ezekben a csoportokban játszanak az együttesek oda-visszavágó alapon mérkőzéseket. A csoportok győztese kerül a legjobb nyolc közé. A négy bejutásért az újabb sorsolás alapján ismét »oda-vissza« játszanak a csapatok, majd az elődöntőben és a döntőben már csak egy-egy mérkőzésre kerül sor. A KAPOSVÁRI HONVÉD SPORT KÖR 1965. november 21-én 19 órakor tartja ÉVADZÁRÓ SPORT BÁLJÁT a Fegyveres Erők Klubiában, Bajcsy-Zsilinszky u. 2. szám alatt. A sportbálra mindenkit szeretettel vár a Kaposvári Honvéd Sport Kör vezetősége. (9549) A siófoki szálloda és kórház építkezésekre as ÉM SOMOGY MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT kőműveseket és segédmunkásokat vesz föl. lelentkezé»: lő-építé»ve*ető»ég Siófok, Fő a. 200. gz. (9463) EN IS MOST VÁSÁROLTAM A SOMOGY MEGYEI IPARCIKK-KISKERESKEDELMI VÁLLALAT SZAKCZLETfBI televíziót ön is megveheti most kedvező fizetési könnyítéssel HORIZONT FAVORIT KÉKES 1000,— Ft 1000,— Ft 1040,— Ft LEFIZETÉSE MELLETT. Mielőbb szerezze be! Nagy készletből választhat a kaposvári, a barcsi, a nagyatádi, j fony 'dl, a balatonboglári és a siófoki szakboltokban. Részletes felvilágosítással készs ggei szolgálnak dolgozóink az emlitett boltokban. Marcali hirdetőink figyelmébe! Újsághirdetést feladhatnak Zavagyil Gézánál a marcali könyvesboltban. (9578) Megjeleni az 1966-os KINCSES KALENDÁRIUM Sok érdekes és szórakoztató olvasnivalót, képes híradót és Hasznos tudnivalót nyújt az új Kincses Kalendárium KAPHATÓ AZ ÚJSÁGA ÁSÓKNÁL ÉS A POSTÁS KÉZBESÍTŐKNÉL