Somogyi Néplap, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-10 / 239. szám

Vasárnap, 1965. október 10. 3 SOM GTINÉPLAP A falu értékeit vigyázza Közgondolkodásunk javításáért EGY PÁRTNAP TAPASZTALATAIBÓL Az akácsor magába ol­vasztja az em­bert. Az úton elsuhanó gép­kocsik reflek­tora időnként megvilágítja hajlott alakját, aztán . megint sötét borul rá. Lassan pihenni tér az este, hogy átadja he­lyét az éjsza­kának. De a Balaton túlsó oldalán éles sziluettként rajzolódik az égre a hegyvo­nulat. Szűnőben van a forgalom is. — Tizenegyig még most is járnak az úton, de utána nem nagyon jön er­re ember. Éj­szaka minden­ki pihenni tér. Ilyenkor Mányoki Ist­ván, az orda­csehi Március 15. Tsz éjsza­kai csősze is el­indul a kerté­szet felé. Van ott egy fából összetákolt bó­dé, abban húzódik meg. Aztán megint portyára indul, mert az akácsoron túl száradó kukori­caleveleket zörgeti a szél. S a töveken érett csövek lógnak. Szép termést ígér ez a tábla. A sok esőn kívül minden ele­mi csapás elkerülte, s a het­venöt éves ember most azon őr­ködik, hogy meg ne dézsmál­ják. — A múltkor megállt itt egy kocsis. Sokáig nézte a nép- telen utat. Odamentem hozzá, s megkérdeztem, mit akar. Azt mondta, semmit, de láttam én, hogy nem egyenes úton jár. Azt mondtam neki, ha • nem megy gyorsan innen el, akkor a forgótörvényszék elé állítom. — Az mi? — Hát a paragrafus. Tudja, annak lefelé is van kampója meg fölfelé is. Ezért nevezők forgótörvénynek. Törékeny ember az éjszakai őr. Lassan, kimért léptekkel jár az út szélén. Mindig a fák aló húzódik. Azt akarja, hogy ne lássa meg senki. Ö viszont mindenkit — aki erre jár — látni akar. Hűséges kísérője, a lompos szőrű kutya időn­ként beleszimatól az éjszaká­ba. öt éve kíséri a gazdáját. S az ember már ötödik éve ta­possa a poros, harmatos füvet az országút mentén, a harsogó májusban éppen úgy, mint a szomorkás őszön. A végtelen országúton suhanó autók csak az éjszakát feloldó fénycsíkok­nak tűnnek fel szemében, de a sötét kukoricatömb meg a pap rikaillatot árasztó kertészet a munkahelyet jelenti számára. — A kertészetben különösen ilyenkor kell vigyázni. Ott vannak a paprikával tele lá­dák Nagyon szép angol pap­rika. Azt hiszem, holnap vi­szik majd külföldre. Ha vala­ki elemelne egy ládával, biz­tosan jól járna. De hát azért vagyok én itt, hogy ne vihes­senek el semmit. Bemenni sen­ki sem tud, mert csak nekem meg a kertésznek van hozzá kulcsa, de azért vigyázni kell. Este akkortájt jön ki, ami­kor a kertészek befejezik a munkát, s reggel nyolcig ma­rad. Bent az irodában ezért egy munkaegységet írnak jó­vá neki. Egy kicsit keveselli, de azért csinálja, mert — azt mondja — mégiscsak jó érzés, ha az emberre ilyen nagy ér­téket bíznak. Hosszúak az éjszakák. Egy­re hosszabbak és egyre hűvö­sebbek. Este, amikor munkába indul, meleg bundasapkát tesz a fejére, s előkerült a szek­rényből a sötétkék télikabát is. — Ügy hajnaltájt, mielőtt virradna, már érzem a hi­deget. Ilyenkor jólesik bemen­ni a barakkba ott a kertészet­nél. Az azért mégiscsak véd a hűvös idő ellen. Vasárnapra mindig újságot is hoz magával. Akkor jut idő az olvasásra. Elolvassa csak­nem elejétől végig, aztán töp­reng. Megszokta már ezt a töprengést, öt éve egyedül van kint minden éjszaka. Aktkor pedig valamivel el kell foglal­ni magát az embernek. Aludni meg úgysem tud. Megszokot­tak az éjszakázások, s nem jön álom a szemére. De úgy tizenegy óra felé már tisztán ki tud venni mindent. Azt is, hogyha a szél borzolja a ku­koricát, meg azt is, ha nagyobb test hajlítja a vastag szárakat. — Nekem azt mondta az el­nök, hogy ne csak a kertészet­re vigyázzak most, hanem a kukoricára is. Mert szép az a kukorica, hátha valakinek «■megtetszik«. S ha már mond­ta, akkor erre is el kell jönni, ezt is megnézni. Meg a kerté­szetet sem lehet otthagyni. Mert még sok érték van ott. Nézze meg ezt a céklarépát. Ilyen szép minden. A fény elé tartja a két ré­pafejet, amit reggel hazavisz, hogy az asszony tudja valami­vel megfesteni a répát, amit télire tesz el. De addig őrségben áll. A falu értékeit vigyázza. Kercza Imre Takarékosabbak a somogyi tanulók az idén, mint tavaly. A tanu­lók takarékbetétje jelenleg 337 000 forintra rúg. A múlt év azonos időszakában csak 266 400 forint volt a betétek összege. Több mint egy forint­tal megnövekedett az egy ta­nulóra jutó átlag is. AMIRŐL A,Z EMBEREK EGYMÁS KÖZÖTT BESZÉL­NEK, ami foglalkoztatja őket — mindezzel számolni kell a pártszervezetnek politikai fel­adatai meghatározásában, a pártmunka megszervezésében. A pártnappal szemben is jog­gal támasztható az a követel­mény, hogy az előadó a hall­gatóság érdeklődéséhez szab­ja mondanivalóját, és válaszol­jon kérdéseikre. Az ilyen köz­vetlen eszmecsere igen jól szol­gálja a közügyet: a szókimon­dás őszintesége biztosítja, hogy feleletet kapjon minden kér­dés; a tényekre, adatokra épü­lő tájékoztatás valós ismerete­ket terjeszt; az igaz dolgokban megerősít, s hatékonyan küzd a balhiedelmek, a hallomásból szerzett, megbízhatatlan érte­sülések ellen; megmutat össze­függéseket, segít eligazodni, hat a véleményalkotásra. Te­hát — ahogy mondani szokás — helyükre rakja a dolgokat. Mindezzel kedvezően és haté­konyan formálja a közgondol­kodást. Ezek a gondolatok támad­tak, ez a fölismerés erősödött meg az emberben a MÉSZÖV legutóbbi pártnapján, amelyen Illés Dezső elvtárs, a megyei pártbizottság titkára válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. Hogyan halad városunkban a közismerten súlyos lakásgon­dok enyhítése; a mezőgazda­ságban várhatóan meddig tar­tanak még az átmeneti állapo­tok, mikor végzi el már végre önerőből a falu — diákok es mások segítsége nélkül — az időszerű munkákat; elbírja-e a város és a falu kapcsolata a zömben háztáji termékek ma­gas piaci árát; mi a lényegük a megyefejlesztési terveknek, amelyek a Tegyünk többet So- mogyért-mozgalom céljaiban fejeződnek ki stb. Ilyen és ha­sonló kérdések foglalkoztatják, esetenként nyugtalanítják a MESZÖV-dolgozók közvélemé­nyét. De milyen is és hogyan alakul ez a közvélemény, mit tart helyzetünk1 elemeiről a közfelfogás; hogyan is állunk ítélőképesség és arányérzék dolgában? Közérdekű téma az említett valamennyi kérdés is, a válaszadás is meg a mind­ebből levont, általánosítható következtetés is. A PÁRTNAP LÉGKÖRÉRE UTAL, a beszélgetés módsze­rét és az állásfoglalás tartal­mát jól érzékelteti már a kez­dés is: a lakáskérdésröl volt először szó. Illés elvtárs abból indult ki, hogy ismertette: a részvevők, a MÉSZÖV dolgo­zód milyen körülmények között laknak. A pontos, tételes szám­vetés egyik eredménye: három családnak nincs megfelelő la­kása, ketten albérletet fizet­nek. Ez összesen öt. Ha á la­káshelyzetről esik szó, akkor itt a közvélemény kizárólag az ő gondjukat tartja számon. És a többiek? Száztizenhárom család így vagy úgy elfogad­ható, rendezett körülmények közé került, az ő gondjuk, a többség gondja meg van old­va. De erről nemigen vagy egyáltalán nem szólnak sem ők, sem mások. Pedig a kép így teljes, ez a valóság. Hasonló megállapítást tehe­tünk, ha a vámos lakáshelyze­tét elemezzük. Jelenleg két- ezer-nyolcszáz igényjogosultat tartanak nyilván. A lakosság túlnyomó többségének van la­kása. A múlt mulasztásait kel! pótolni, a fejlődés hozta ne­hézségeket kell leküzdeni, hogy mindenki jó lakáshoz jusson. A lakásépítési terv szerves része a város, a me­gye fejlesztése programjának. Most van kialakulóban az új, északnyugati városrész. Álla- mi pénzen nem épül elegendő lakás. Sokkal több kellene, a megye, a város vezetése töb­bért fáradozik. Korlátozottak az anyagi lehetőségek, tehát ez a gond még hosszú ideig gond marad. Kinek-kinek ön­erejéhez mérten is elő kell se­gítenie a lakásproblémák eny­hítését, megoldását. De összes­ségében a lakáshelyzet kisebb részben áll meglevő gondok­ból, nagyobb részét a megol­dott gondok, elfogadható kö­rülmények adják. A felszaba­dulás után eltelt mindössze két évtized eredményei ezen a téren is kiállják az összeha­sonlítást a múlt sokkal hosz­Comba alakú pari Ionok, TÁROLÁSRA, ÁRÜMEGÓVÁSRA, ÁRUSÍTÁSRA KÖLCSÖNÖZHETŐK! Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalatnál, B depest, IX Közraktár u. 30. Telefon 366-499. szabb időszakával. A tárgyila­gos közvélemény ezt így tart­hatja számon. A MEZŐGAZDASÁG HELY- ZETÉRŐL, Rendre megkésik csaknem valamennyi időszerű munka. Kéri a falu a segítsé­get nyáron az aratáshoz, ősszel a kapásnövények betakarítá­sához, traktorosakat hív a szántás-vetés idejére. S mind­ezért sommásan elmarasztalni a szövetkezeti parasztságot? Igazságtalanság volna, tehát nem is szabad,. A szövetkezed gazdák döntő többsége erejét meg"~szítye dolgozik. Az át­szervezett mezőgazdaság, ha nem kielégítő mértékben is, de évről évre több húst ad közfogyasztásra, a szövetkeze­tek és az állami gazdaságok megtermelték az idén is az or­szág-kenyerét. Kik maradtak falun, kik dolgoznak ma a ha­tárban? A szervezők ne emlé­keznének rá, hogy annak ide­jén javarészt az öregek írták alá a belépési nyilatkozatot? Másutt mondták, de itt is he­lyénvaló idézni: sok szövetke­zetei az idős férfiak, a minden korú nők és a traktorosok tar­tanak fönn. A felszabadulás óta eltelt két évtized egyik nagy vívmánya, hogy a pa­rasztfiatalok népes tömege fel­sőbb iskolába ment, elhelyez­kedett a népgazdaság, az álla­mi és a társadalmi élet ezer­nyi beosztásában. Hányán, de hányán vannak a MESZÖV- nél is, akik faluról jöttek! S az elvándorlásnak nemcsak ilyen, hanem egyéb oka is van. A tsz-parasztságra is kiterjesztett társadalombizto­sítás, nyugellátás alatta ma­rad az általánosnak. Középko­rú parasztemberek is nagy számban igyekeztek pénzes állásba, mert tudták, hogv nyugdíjazásukkor így jobban járnak. Ez a gond nteg nincs megoldva, s a megoldás nem is e1 határozás, hanem anyagi fedezet kérdése. A parasztság kötelességtu- datáhak helyes megítéléséhez nem kell más, mint szétnézni a határban. Helyenként em­bermagasságú gaz verte föl a burgonyát. Nem azért, mert nem akarták, hanem mert nem bírták megkapálni. És most először lekaszálják a gazt, majd pedig szedik a krumplit. A burgonyaszedők között nagyon sokan vannak olyan öregek, akik bizony már alig tudják megfogni a kapa­nyelet. Mások ilyen korban már jól megérdemelt nyug­díjukat élvezik, pihennek a város parkjaiban, sétálgatnak, vagy otthon körül tesznek- vesznek. Az idős parasztem­berek meg dolgoznak. Mezőn vagy istállóban, a jószág mel­lett helytállnak. Tisztelet és köszönet nekik, hiszen nem­csak a maguk hasznára, ha­nem mindnyájunk javára is tevékenykednek. Hogy meddig kell nekik külső segítség? Mindaddig, amíg a gépesítés nem éri el a kívánt szintet, amíg a körülmények úgy nem alakulnak, hogy a tsz-ben is legalább annyira találja meg a parasztember a számítását, mint másutt fiatal és idős ko­rában egyaránt. Sok olyan szövetkezetünk van, amely ön­erőből is igyekszik ezeket a föltételeket megteremteni. HA VALAHOL AKKOR A MEZŐGAZDASÁGBAN erő­teljesen közbeszól az időjárás. Későn tavaszodik, esős idő­szak áll be — nem megfelelő a termés. Ezt valóban megér­zi a piac. A város meg a falu kapcsolata, kivált az egész pa­rasztság megítélése mégsem szűkíthető le a paprika vagy a paradicsom esetenkénti öt- venfilléres áremelésére. A spekuláns eljárásra nincs menlevél. Helytelen, ha az el­adók visszaélnek a vásárlók szorult helyzetével. Az sincs rendjén, hogy az állami meg a szövetkezeti kereskedelem nem tölti be teljesen azt a szerepet, amely az ellátásban, a piaci árszabályozásban reá hárul. A piaci ellátás javítá­sára vannak tervek: a zöld­övezet nagyüzemeinek ebben a tekintetben az eddiginél több a feladatuk. De a kis­termelők termelvényeire is szükség van és szükség lesz. A városi ember a piacról él, a paraszt jórészt a piacozás­ból egészíti ki jövedelmét. Il­lés elvtárs ezzel összefüggés­ben hangsúlyozta: — Gondol­janak parasztszüleikre azok, akik a MÉSZÖV dolgozói kö­zül is faluról származtak; gondoljanak rájuk mások is, és beláthatják: nem lehet el­túlozni ezt a jelenséget. Ha a kereslet és a kínálat néha vagy gyakran nem jut is egyensúlyba, ha ütköznek is anyagi érdekek, mégis egy a legfontosabb ezen a téren: az ellátás. A háztáji termelés­nek ebben a jövőben is nél­külözhetetlen, pótolhatatlan szerepe lesz. Ezért a korláto­zásnak még csak a gondolata sem vetődhet fel. Ilyen érte­lemben is számolni kell az át­meneti állapotok további fennmaradásával is. Tegyünk többet Somogyért! Kifejező ennek a mozgalom­nak az elnevezése. A fejlesz­tési tervek rendszere ez. Cél­jai a valóságon alapulnak: érjük el legalább az országos átlagszintet az iparban, a me­zőgazdaságban, a kereskede­lemben, a kommunális, egész­ségügyi és kulturális ellátott­ságban egyaránt. Az átlag­szintre elérve a további fej­lődést is megalapozzuk. Köz­érdek ez. Váljék hát közügy- gyé a többet tevés, a tervek végrehajtásáért való munkál­kodás is. Az országos szervek segítenek, mert megvan a tárgyalási alap; ismerik a me­gye helyzetét, szinte folyama­tosan elfogadják a somogyi elképzeléseket. Igények és le­hetőségek mérlegelése, a ten­nivalók számbavétele — ed­dig jutottunk, és a tervek egy részének végrehajtásához már hozzá is fogtunk. Ami a jö­vőt illeti: felfokozott várako­zás helyett mindennapi tet­tekre van szükség, KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK, tények és összefüggéseik, gon­dok és tervek így válnak egy­séges egésszé. Politizálás ez, jó politizálás: előmozdítja a közgondolkodás javítását. Is­mertet, tájékoztat, kételyeket oszlat, célokat magyaráz, iga­zít a hibás nézőponton, ön­álló gondolkodásra buzdít, tet­tekre serkent, a nyugodtabb, hatékonyabb munka föltéte­leit segít megteremteni azzal, hogy közérthetőbbé és köz­kinccsé teszi a vezetés elgon­dolásait, állásfoglalását. Kutas József CSAK AKIK MEGÉRDEMLIK Ne legyen fizetéskiegészítés a prémium AZ ELMÜLT ÉVEKBEN a nyereségrészesedés rendszere és a prémiumfeladatok között nem volt lényeges összefüggés. Sőt, sokszor ellentétes irányú érdekeltséget jelentett a két ösztönzési forma. A vállalat- vezető egy-két, sokszor nem az egész vállalat tevékenysé­gét jellemző termelési mutató teljesítése mellett tört lánd­zsát, mert ettől függött a prémium. Emiatt gyakran ke­vesebb lett a nyereség, mint amennyinek létrehozására a vállalat dolgozói képesek let­tek volna. A kormánynak a közel­múltban megjelent határozata alapján 1966. január 1-től az iparban és az építőiparban dolgozó műszaki és adminisz- ratív vezetők prémiumrend- I szere megváltozik. A változá­sok röviden így foglalhatók össze: a vállalatok általában az eddiginél nagyobb, az 1965. évi prémium hetven százalé­kának megfelelő összeg fölött szabadon rendelkezhetnek. Ennek az összegnek odaítélé­séről a vállalat vezetői dön­tenek, ők írják elő, milyen feladatokért kik kaphatnak grémiumot. A keret felhasz­nálásába, kivételes esetekben a pénzösir-eg maximum húsz százalékáig szólhat bele a fel­ügyeleti szerv. A prémiumrendszer alapve­tő módosítását jelenti, hogy az összeg a nyereségrészese­dés alakulásától függ, tehát a vállalatok — a nyereségrésze­sedési napok számától füg­gően — az alapösszegen kívül még további prémiumkeretet kapnak. Ez a növekedés nem terheli a vállalatnál' egyéb­ként is felosztható nyereséget, más szóval tehát »pluszpénz«. AZ ÉRINTETT MŰSZA­KIAK KÖRÉBEN a rendelet megjelenése óta az a legizgal­masabb kérdés: több lesz vagy kevesebb a prémium? Egy mondatban így foglalhat­juk össze: ez személy szerint tőlük és a vállalat tevékeny­ségétől függ. Mert ha az 1965. évi prémiumkeretet száz százaléknak tekintjük, akkor általában ennek het­ven százalékát minden továb­bi nélkül megkapiák a válla­latok. Az elért nyereségrésze­sedési napok után ez még emelkedhet az 1965. évi keret 130 százalékáig, tehát az idei évhez mérten harminc száza­lékkal több lehet a kifizetett prémium. Üj a rendeletben, hogy megszűnik a felső határ, mert eddig az alapfizetésnek legföljebb negyven százatokat tehette ki a prémium. Egy- egy különösen fontos feladat esetén a vállalat igazgatója akkora prémiumot állapíthat meg, amennyit szükségesnek ítél, nincs korlátozás. A pré­miumfeladat kiírásába és összegszerűségébe sem szólhat bele a minisztérium. Megszű­nik tehát az az áldatlan álla­pot, hogy prémiumfeladatokat kelljen kreálni, sokszor szinte kitalálni ahhoz, hogy jól dol­gozó vezetőket megjutalmaz­hassanak. Ha egy vezető a számára kötelezően előírtnál többet és jobban dolgozik, akkor meg lehet jutalmazni minden mondvacsinált ürügy nélkül. A vállalatok igazgatóit és főmérnökeit a következő években a vállalat összered- ménye alapján, utólag pre­mizálják. Ez az intézkedés remélhetően a vállalatok jobb gazdálkodását segíti majd elő, mert az igaz~ató elsődle­ges anyagi érdeke is az lesz, hogy a mérlegbeszámoló min­den tekintetben jó eredmé­nyeket tartalmazzon. Természetesen az új pré­miumrendszer sem csodaszer, A végrehajtás során dől el, hogy rendelet marad-e vagy pedig a dolgozók és az egész népgazdaság érdekeit jó irányba terelő gyakorlat. Az a cél, hogy ne »centizgesse- nek« a prémiumkifizetések­nél; a jó munka alapján azok, akik megérdemlik, dif­ferenciáltan kapjanak jutal­mat, ne legyenek bérelt he­lyek, ne legyen fizetéskiegé­szítés, hallgatólagos megegye­zés: »Kapsz kétezer forintot plusz havonta háromszáz pré­miumot.« A RENDELET ÉRDE­KELTTÉ TESZI a gazdasági vezetőket a nyereség növelé­sében, mert ha jól dolgozik a vállalat, több jut nekik és több a dolgozóknak. D. K.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents