Somogyi Néplap, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-31 / 257. szám
Tízéves a Csiky Gergely Színház O któber 15-én volt tíz éve annak, hogy a város és a megye első állandó színháza ünnepélyesen megkezdte működését Kaposváron. Pillantsunk visz- eza röviden, hogy is telt el az idő az 1955-ös díszközgyűlés és a nyitó darab: a Szép Ju- hászné bemutatója óta. Emlékszem, úgyszólván mindenki felfokozott érdeklődéssel várta az első előadást. S ebben a — régóta felgyülemlett — művelődési szomjat oltani akaró vágyakozásban és várakozásban a legkülönfélébb elképzelések láttak napvilágot a színház célját, jövőjét illetően. Egyesek csak a szórakoztatást várták tőle, mert csak az operettet tartják színháznak, mások — az operettet kategorikusan elítélők — szinte csak a klasszikus prózának akartak polgárjogot adni. Ismét mások majdnem kizárólag a ma játszódó daraboknak adtak volna publikálási lehetőséget A legnagyobb tábora természetesen induláskor is az első csoporthoz tartozóknak volt Lehet-e mindenkinek a kedvére tenni? Ez a nagy kérdés állt a megye művelődéspolitikai vezetői és a színház vezetői előtt. Szerencsére segített a döntésben a közönség műértőbb, a színház céljait összetettebben látó része, de az országos sajtó is. Somogyi Pál írta a Somogyi Néplap 1955. október 15-i számában: »Mit várnak dolgozóink, mit vár Kaposvár közönsége színházától? Mindenekelőtt magas színvonalú ... kollektív művészi összmunkát, szocialista realista színjátszást.« Hasonló gondolatokat feszegetett Antal Gábor is a Művelt Nép hasábjain: *Űj magyar darabokat előadni, íratni, ha kell, felzengetni a szívekben az alkotás örömét! Megsejdí- tetni az emberekben, mik lehetnének, ha bátrabbak, ha okosabbak, ha szilárdabbak, felkelteni szívükben és Ínyükben Somogy mézes ízét, megláttatni velük ezer új színét hazánknak, millió új rezzenését, határtalan energiáját, végtelen perspektíváját a békét építő népek családjának. Ez a Kaposvári Csiky Gergely Színház feladata...« És a megye illetékes vezető testületé — bátorítva az említett pozitív megnyilvánulásoktól — az élet magasztos igazságainak magas művészi értékű tolmácsolását tűzte célul a színház elé. De nem is tehetett mást, hiszen a szocialista színháznak természete, sajátja: legteljesebben és leghasznosabban szolgálni a népet, biztosítani a színház sajátos művészi eszközeivel a »lelkek épülését«. Ez a természetes, mert a színház a felépítmények sorába tartozik, és megmásíthatatlan kötelessége, hogy minden erejével segítse az őt létrehozó alapot. Ez az alap pedig szocialista alap, minden területen a dolgozó nép érdekében munkál, legfőbb célja a nép minden oldalú fölemelése. Következésképp a szocialista színháznak természeténél fogva nem lehet más feladata, mint hozzájárulni a nép tudatának fejlesztéséhez, általános műveltségének emeléséhez, kulturJ.lt szórakozásának biztosításához, az élet lényeges igazságainak tudatosításához. Tehát nem a formakultusz, nem a kendőzés, nem a ködösítés a módszere, hanem a nyílt és őszinte Szókimondás, a bátor állásfoglalás abbó' a célból, hogy a nézők a látottak után még jobban szeressék a mai élet szépségeit, örömeit, még jobban becsüljék, szeressék nagyszerű vívmányainkat, legyenek büszkék ezekre, de gyűlöljék jobban a nép ellenségeit, a rosszat, a visszahúzót, és nagyobb hittel küzdjenek a negatív jelenségek ellen. Az élet sorsdöntő eseményeit magas művészi fokon megírt — és legalább hasonló fokon bemutatott — színpadi művek hatása, s zuggeszti vitása, mozgósító és megkapó ereje azért nagy, mert a művészet kohójában átgyúrt nyersanyag olyan pluszt vesz föl, amely az értelem megragadásával együtt a nézők érzelmeit is képes erősen fokozni, lényegkiemelésével, sűrítésével egy bizonyos igazságot nagyobb fényben láttatni, és a nézőket a hangsúlyozott igazság melletti vagy a gazság elleni állásfoglalásra »kényszeríteni«. így találkozik és olvad szer/ vés harmóniába az alap és a felépítmény a színpadon iá, anélkül, hogy azonosulnának egymással, anélkül, hogy megszűnne a köztük levő törvényszerű alá- és fölérendelt/ ségi viszony, mert nem történik más, mint hogy az alap teremtette valóság egy része elevenedik meg a színpadon mintegy tükörképként, amely minden részletében sohasem teljesen azonos az eredetivel, de lényeges jegyeiben — amely az adott valóságot éppen azzá teszi, ami — hamisítatlanul egyezik vele. V ajon ebben a szellemben munkálkodott-e a színház, tevékenységében az említett cél elérésére való törekvés jellemző-e? Erre a kérdésre határozott igennel válaszolhatunk, bár a tíz év fejlődése nem ellentmondás nélküli. Elmondhatjuk, hogy a színház vezetősége az eltelt tíz évben határozott vonal kiaiö—itására törekedett a műsorpolitikában. Ezt a törekvést többé-kevésbé a józan mértéktartás, az országos és a megyei (elsősorban Kaposvár városi) körülmények gondos elemzése, a tömegigény reális fölmérése és — a fokozatosság elvének következetes megtartásával — az igények tudatos fejlesztése jellemezte. Beszédesen szól minderről a műsorra tűzött darabok aránya, amely elégtelensége ellenére is pozitív tendenciájú. És e tekintetben színházunk jól állja az összehasonlítást más vidéki színházakkal. Például a jóval nagyobb létszámú, százéves Debreceni Csokonai Színház az 1949—50. színházi évadtól napjainkig eltelt tizenhat év alatt 229 bemutatót tartott 7409 előadásban, 2 838 488 néző előtt. A Csiky Gergely Színház tíz év alatt 115 bemutatót vitt színre 3922 előadásban, 1 542 902 néző számára. Tehát nem maradtunk le a bemutatóhoz viszonyított előadásszámban (Debrecenben egy bemutatóra 31,6 előadás jut, nálunk pedig 34, de az egy előadásra eső látogatottságban sem (Debrecenben 383, Somogybán 393, Kaposváron 455). Más a helyzet a bemutatott darabok megoszlási arányában. Ez a következő képet mutatja: Próza Csokonai Színház Csiky Gergely Színház Bemutató 131 57 % 60 52 0/0 Előadás 3902 52,6 % 46,2 % 1438 36,6 o/0 Néző 1 313 575 479 655 31 % Opera Bemutató 35 15 % — — Előadás 814 11 % — — Néző 352 232 12,4 0/o — — Operett, zenés Bemutató vígjáték 63 28 % 55 48 0/0 Előadás 2693 36,4 0/0 2484 63,4 % Néző 1 172 681 41,4 % 1 063 247 60 % Mint látjuk, Somogybán kedvezőtlenebb a bemutatott prózai darabok arányéi, jobb viszont a látogatottság átlagár néik megoszlása. Debrecenben ugyanis a próza az összes előadások számának 52,6 százaléka, míg a nézők száma 46,2 Klasszikusok (bemutatók) Mai magyar szerzőktől Szovjet művek Népi demokratikus szerzőktől Nyugati modem haladó művek E táblázatból az is kiderül, hogy nálunk kevés szovjet és népi demokratikus mű került színre, de bőkezűen nyúlhatnánk a modern nyugati haladó drámákhoz is. Természetesen részletes elemzés nélkül nem lehet mindenre következtetni a felsorolt statisztikai összevetésekből, annyi azonban bizonyos, hogy a klasszikusok további pártolása mellett a jövőben az eddiginél jóval nagyobb figyelmet kell e rdítani a színháznak a ma cblémáit taglaló színművek bemtuatására. Szükség van erre akkor is, ha elismerjük hogy a pódiumhoz juttatott klasszikus művek a mához is szólnak, és a színház ezeket korszerűen, nem porosán, hanem a ma is élőén ható tendenciák kiemelésével tolmácsolta. A jelen élet lüktetését tükröző darabok műsorra tűzését azonban semmi sem pótolhatja, s tények tanúsítják, hogy a közönség igényt is tart rá. Elég talán a Kötéltáncra, a Szélviharra, a Kormos égre, a Különleges világnapra, a Kém vagyunk angyalokra és a Tizenegyedik parancsolatra utalni. Látogatottságuk nem volt alacsonyabb a klasszikusokénál. Persze mindez fölveti a jó darabok kérdését is. De ha a színház jobban mer támaszkodni a somogyi közönség ilyen irányú igényére, s még tovább megyek: ha maga is nagyobb igényt tart rá, bizonyára talál megfelelő műveket Másfelől ezzel hozzájárulhat az írók alkotói ambíciójának fokozásához is. Nincs szégyenkezni valója színházunknak a művészi megformálás, a művészi színvonal tekintetében sem. Hivalkodás nélkül megállapíthatjuk: jól vizsgáztak színművészeink az eltelt tíz évben legfőbb tárgyukból, a művészi igényességből és a művészi hitelből is. Az állandóan változó és megújuló művészkollektíva többségében maradandó értékű produkciókat alkotott, s néhány kiemelkedő teljesítményt nyújtott Kaposváron emlékezetes tnarad a Csongor és Tünde, A mi kis városunk, az Ármány és szerelem, a Revizor, A szélvihar, a Kötéltánc, a Kormos ég, a Svejk a második világháborúban, a Cid, a Hamlet, a Phaedra, a Stuart Mária, a Szent Johanna, az Antonius és Cleopatra, Az ember tragédiája és a Bánk bán előadása a prózai darabok közül; a Pillangókisasszony, a János vitéz, a Csárdáskirálynő, A mosoly országa, a Víg özvegy, a Tavaszi keringő, a Háry János, a Szókimondó asszonyság, a Mária főhadnagy, a Bál a Sávolyban előadása az opera, az operettek, a daljátékok és a zenés vígjátékok közül. Mindez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy szerte a megyében ismerik és szeretik, s joggal büszkék színházunkra az emberek; hogy művészi körökben nemcsak ismerik, hanem elismerik és tisztelik is a Csiky Gergely Színházat. A sok szép budapesti és más városbeli szereplés, a rádió és a televízió közvetítései és a színházi szakemberek hivatalos nyilatkozatai tanúskodnak minderről. Öregbítette színházunk az a tény is, hogy művészi műhelyéből százalék, tehát 6,4 százalék a kettő közti különbség. Ugyanez a különbség Somogybán 5,4 százalék. A prózai művek további boncolgatása azt bizonyítja, hogy nálunk egy kissé nagy a klasszikus művek aránya. Lássuk: Csokonai Csiky Gergely Színház Színház 52 40 % 32 53,3 % 34 26,1 % 17 28,3 0/0 17 13,1 % 3 5 % T 5,4% 2 3,3% 21 15,4% I 10 % TÁPÉI SZÖVÖNÖ számosán kerültek budapesti színházakhoz. Innen repült ki Tordy Géza, itt bontakozott ki L&hoczky Zsuzsa, innen került föl Csorba István a Fővárosi Operett Színházhoz, hogy csak néhány példát említsek. M ost, az évforduló napjaiban örömmel nyugtázhatjuk tehát, hogy színhá» zunk nem elszigetelt, kis provincialista intézmény, amely bezárkózottan éli a maga parlagi életét, hanem egyre fölfelé ívelőbben teljesíti magasztos misszióját a színházi művészet terjesztésében, s egyre élőbb, alkotóbb és szervesebb részévé válik az egyetemes magyar színházkultúrának. És ebben az elismerésben méltó eredményben benne van mindazoknak az érdeme, akik hosszabb-rövidebb ideig e színházban becsületesen dolgoztak akár mint vezetők, akár mint rendezők, színészek vagy műszaki-technikai szakemberek. Az általuk megteremtett alapot tovább fejleszteni^— ez a mai utódok egyik legfőbb kötelessége, feladata. A rendszeresen színházba járók tudják, hogy Thália papjai nem fukarkodtak a kezdeményezéssel és a kísérletezéssel sem. Néha túl bőkezűek is voltak ebben. Mert mindez valóban nélkülözhetetlen a művészi továbbfejlődés és a közönség művészi ízlésének fejlesztése szempontjából, de csak módjával. Ismerjük: amikor a kelleténél több ősbemutatót tűzött műsorra a színház — és nem a legszerencsésebb elosztásban —, mindig visszaütött a bumeráng. (Lásd az 1962—1963. évad utolsó harmadára felhalmozott és túlzottan komor színezetű — egyébként értékes — bemutatókat.) Viszont, a józan mértéktartás megbe- , csült sikert hozott itthon és Budapesten egyaránt (PL a Cid.) A világért sem akarjuk lebeszélni színművészeinket a bátor kezdeményezésről, a merész művészi kísérletezésről, sőt: kérjük és igényeljük De soha, egy percre se feledkezzenek meg arról, hogy a közönségnek játszanak, s gondos körültekintéssel teremtsék meg mindig a többre törő egyéni elképzelések és a nézők egészséges művészi igénye közötti harmóniát. S még valamit: ne szakadjon meg a kezdeményezések sora. Jó letfi ne ezt kamarajelleggel állandóvá és rendszeressé tenni. Meggyőződésem, hogy ezzel a módszerrel eredményesebb; lett volna a Mrozek-vígjáté» kok bemutatója, s tán sor kerülhetne más, »titkon« óhajtott bemutatókra is. „—J Egy kissé mostoha vendégei voltak a színháznak a gyerekek. Pedig már 1955-ben azt írta a korábban idézett Antal Gábor: a gyerekek ».. .azt várják, hogu a színház legyen ezentúl legkedvesebb játszótervük. Reméljük, hogy... ötletes és színvonalas gyermekelőadásokat is rendeznek. Mezey László rajza. Gellert Oszkárt MONDD KI MÁR Mondd ki márt mért riaszt a csupa fenség, kemény szigor, zord komorság, mért hajszolsz csipetnyi morzsát, • üdvözölsz mint vakszerencsét versek közt is, mint a báj gyöngyöz közben és nem azt, ami nem tud csak panaszt, •ötét tüzűt, ami fáj, ■ óda hangon orgonái — mondd ki máz. Mondd ki mázt mért inkább a csillagokba nézel békén mosolyogva, ha sötétül a határ? S mért nem tetszik neked az a csak balsorsra váré haza, S madarak közt szívesebben nem az ölyv, ha fellegekben szemed elöl ragadozva száll. Mért kedvesebb a dalos madár? mondd ki már. Mondd ki már: ha a tüdőd beleken, mért kedvesebb a mezei andalító vadvirágos illatár, mint parfümös budoár? S veszélyt jelző szirénánál méltóbb hangot hol találnál annál, mint ha felbúg a mélyszavú gyár? S mondd ki hideg fény a holdsugár. Idelenn a földön fájják Ember, a te haüelojád, ■ odafenn a lét sivár: z Isten, aki váz. vőben nagyobb figyelmet fordítani erre! Nem lenne helyes, ha nem szólnánk arról a szinte heroikus munkáról, amelyet a Déryné-utódok a tájelőndások sikeres megvalósításáért végeznek. Csak elismerés jár mindazoknak, akik a ma még meglehetősen mostoha körülmények között is vállalják, hogy a kis somogyi falvakba eljusson az élő színházi kultúra. Kérjük, tegyék ezt szívesen a jövőben is, mert a televízió-készülékek számának növekedése nem zárja ki, inkább megköveteli, hogy a következő időszakokban még több színházi előadás legyen vidéken. (S tudjuk, némi törleszteni valója van a színháznak e tekintetben.) Természetesen a községi vezetőknek az eddiginél is sokkal kedvezőbb körülményeket kell teremteniük a szereplő színészek számára. S’ zólnunk kell még néhány szót a színház és a közönség kapcsolatáról. Ez mindenesetre elsősorban a színházba járók számát, összetételét és véleményét vizsgálva a legfontosabb. Ami a számokat illeti, nincs különösebb ok az aggómajd. Érdemes lenne a Jö-fe“«- *kabb az őszszetételt illetően. Még mindig kevés a rendszeresen színházba járó munkás, különösen -városunkban, s ezek túlnyomó többsége is csak a zenés művek iránt érdeklődik. Nem kielégítő az emberek színházi értékítélete sem. Mindez megköveteli a kapcsolat élőbb, több oldalúbb és tudatosabb kiépítését mind a közönséggel, mind a társszervekkel. És ezt a kapcsolatot úgy kell megjavítani, hogy általa to- / vább bővüljön a tudatos színházlátogatók köre. E célból már több spontán kezdeményezés történt, hasznos lenne ezeket rendszeressé és céltudatosabbá tenni (színházi viták a TIT-klubban, egy-két ankét az üzemekben stb.). Kapcsolni kéne ezekhez "á TIT művészeti és színházesztétikai előadásait és a könyvtár munkáját. Ügy gondolom, nem teljesíthetetlen kérések ezek, hiszen többségük csírájában máris kezd kibontakozni, és a színház kollektívája — a legjobb tudomásom szerint — a leg- megértőbb hajlandóságot tanúsítja a felmerült problémák megoldására. Erre a felelősségre apellálunk, amikor végezetül azt kérjük, hogy kiki a maga posztján továbbra is kellő művészi igényességgel és alázattal szolgálja a szocialista színházkultúrát. Képességeihez mérten járuljon hozzá minden színházi szakember, hogy a »mi színházunk« mindinkább korszerű, szocialista színházzá váljék. Honfi Istváa
