Somogyi Néplap, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-03 / 233. szám
A szöllőskislaki kastély ma a szakmunkás tanulók otthona. »Csuda világ lesz itt... Mi az álmainkat mindig valóra váltjuk ...« A válaszok: Makó Szabolcsúé mérnök: — örülök, hogy itt lehetek. Szendrödi Győző mérnök: <— Nálunk nincs vándorlás. Szeretünk itt lenni. Biztosítva van a szakmai fejlődés minden lehetősége. Megértenek, segítenek és támogatnak bennünket... Az igazgató: — Én talán akkor örültem legjobban, amikor sorra jelentkeztek a régi cselédek. Építeni akartak. Saját házat, kétszobásat ... Hetvenen építettek eddig. Kölcsönnel segítették őket. Tizenöt szolgálati lakás készült. ötven volt cselédlakásból teremtettek otthont. Nyolcvanegy nyugdíjasa és százhuszonhat kiváló dolgozója van a gazdaságnak. Följegyeztem még egy bizottság egyik borásza így jellemezte: — A modern ember bora. Igényli Svájc. A finnek nagy tételeket rendelnek. Az egyik távoli ország külkereskedelmi vezetője az idei félmillió palackkal szemben jövőre egymilliót kér. Számon tartják és jegyzik Bálátonbcglárt a vi’ág legjobb szőlőtermelő országaiban is. Egymást érik a külföldi szakemberek látogatásai. Járt már itt chilei rrttg argentin paraszt, indonéz földműves, japán halász, kínai munkás, hindu miniszter, bolgár kormányfő és mexikói szakszervezeti vezető. Jönnek, és gyönyörködnek a megvalósult álmokban. Sokan meg is értik, hogy a mi A szőlőiskola Európa legnagyobb ilyen jellegű oltványkésütő telepe. Évente 25 000 000 forint értékű szaporítóanyagot termel. Ami csak itt van: Két tagban telepítettek öt- százhuszönnvolc hold dióst. »Tudja az elvtárs, hogy micsoda kincs ez?... Ha belegondol az ember, mámoros lesz a gondolattól.« Károlyi János brigádvezető, a peronoszpóra legnagyobb ellensége. dolgot, talán ez Is ide tartozik: Az ellenforradalom idején kopogott az igazgatói iroda ajtaján az egykori tulajdonos fia, aki különben mint gazdasági alkalmazott a szőlészetben dolgozott. Az igazgató azt hitte, hogy a földjét jött követelni. Nem. Az örökös azt kérte, tegyék meg kocsisnak, ö ezentúl fo- gatos akar lenni. Azóta elvégezte a mezőgazdasági technikumot. Most irodán dolgozik. Történetírók jegyezték föl, hogy legjobb boraink meghódították a világot. Anatole Ftrance, Nagy Frigyes, Madame Pompadour, Voltaire, Goethe és Nagy Péter csodákat mesélt a magyar borokról. Talán szerénytelenségnek hat (ez terhelje a mostani krónikást) a bogiári bort ehhez mérni. De úgy érzem, a négy arany-, egy ezüst- és egy bronzérem után erről is lehet szólni. A csrb g-öngye világsikert arat. A nemzetközi bíráló társadalmunk teremtésre alkalmas légköre, a bátrak: a Lakatos Andrások, a Széli Andrások, a szívvel dolgozó Gelencsér Annák, a volt cselédek: a Szimcsák Lajosok, a Bíró Pálok, az Oláh Györgyök, a Kovács Lászlók meg a többiek egyet akarása érlelt gyümölcsöt Bogláron ... E z a múlt és a jelen. Tiszteletkeltően szép. Valaki azonban ironikusan megjegyezte: »Mindezt nem is volt olyan nehéz állami pénzen megteremteni. Mindent megkaptak, csak éppen tenni kellett, kinyújtani a kezet.« A kétkedőknek meg a kákán csomót keresőknek megismétlem egy idős asz- szony szavait. Az asszony Rádpusztán lakik egy volt cselédlakásban. A férje, id. Szimcsák Lajos itt volt cseléd, most nyugdíjas. Velük él a férj édesapja, id. Szimcsák János. Lajos fiúk itt ze- toros. A nénike büszkén mutatta meg a lakást. Jólétről vallott minden. — Mi így vagyunk — mondta a néniké. — De ha nagyon szépet akarnak látni, menjenek el a Lajos otthonába ... A miértekre, a tucatnyi kérdésre három mondat a válasz: — Nálunk mindneki tesz és akar. Hazajön az uram, ' és studíroz a kis széken ülve. A fiunk is. Azt hiszem, itt mindenki így van ezzel— A Púpos-hegyen ismerkedtem össze Károlyi János brigádvezetővel. Csupa vidámság ez az ember. Szőlőfürtöket mutat, fölvezet a tetőre, onnét a völgybe. És magyaráz: — Tudja, elvtárs, micsoda kincs ez? És tudja, hogy még mi mindent lehet itt tenni? Ha belegondol az ember, mámoros lesz a gondolattól. És példákat sorol: — Csak gondolkodni és számolni kell. Mi mostantól háromszor annyi műtrágyát adunk egy-egy holdra, mint a többi gazdaság. Ez holdanként ezerötszáz forint pluszköltség. A többlethaszon viszont egy-egy holdról tizenötezer forint. Megéri? Nem vár választ. Csillog a szeme. — Ha megengedi, folytatom. Talán hallott az elméletünkről. Mi azt mondjuk, akkor van eredmény, ha beleadunk apait, anyait. A távprognózis az idén udvariasnak vélte a peronosz- pórát. Tévedett. Mi óvatosak voltunk. Azt mondtuk, huszonötmillió forintot ér a szőlőtermés. Ne takarítsunk meg filléreket olyan áron, hogy a másik oldalon esetleg milliókat vesztünk. A szőlőtermelő gazdaságok hatos—nyolcas átlagával szemben mi tizenháromszor permeteztünk! Egy permetezés százötvenezer forintba került. Ez így összesen egy- millió-kilencszázötvenezer forint. Országos átlagban húsz—ötven százalékos kárt okozott a peronoszpóra. Nálunk semmit. Ha kihagyunk egy permetezést, és nálunk is beüt a baj, akkor ki felelt volna? Senki. Mert úgy is — Ez öt év múlva tiz, tizenöt év múlva pedig harminc vagon dióbelet jelent. Egy vonatszerelvény dióbe- let... Tudják, hogy mi pénz lesz ez?! Jártam a laboratórium üvegbúrái között. Dr. Eifert József és munkatársai a jövőnek dolgoznak. A pincényolcmillió palackot tudunk adni minden évben. Akkor jöjjenek majd ... Búcsúzóul poharakat szedett elő, és bort hozott. Csabagyöngyét. — Erre igyunk. A tervekre... A második pohár után megkockáztattam a kérdést: Csomagolják a Csabagyöngyét. Ezt a szállítmányt Finnországban várják. teljesítettük volna a kötelességünket. De így? Egy kis gondolkodással milliókat nyertünk. Érti ezt az elvtárs? ... A szöllőskislaki kastély fölött akadtam össze Légii Ottó területvezetővel, a sze- dőszános szüretelés szülőatyjával. Ez az ember hosz- szú, álmatlan éjszakákon töprengett azon, hogyan lehetne korszerűsíteni a szüretelést. És kidolgozott egy olyan módszert, ami forradalomnak számít ezen a téren. Most vezették be. Kitűnően bevált. A haszon szinte felbecsülhetetlen. A helyszínen csomagolják az exportládákat, ötven százalékkal kevesebb munkaerő kell, csökken a szüretre fordítandó munkabér, ugyanakkor növekszik a dolgozók átlagkeresete. A lengyeltóti almaraktárban beszélgettem Léki Lászlóval. Itt volt cseléd. Az első nerctől erejét és tudását adta az újhoz. Azt mondják, Laci bácsi évről évre fiatalabb. Erős, nagy darab ember. Ezzel fogad: — Hallottak a diósról? Nem? Amíg azt nem látják, el ne menienek, mert ilyen csak nálunk van... ben találkoztam a legcsöndesebb emberrel. Muskotállyal kínálta a svájci szakembereket, de ő maga nem ivott. Amikor kettem maradtunk, a borról meg az elképzelésekről faggattam, íme, néhány mondata: — Megterveztük a borkombinátot. Ha elkészül, csuda világ lesz itt. Hat— Megvalósulnak? Mi a biztosíték? Haragos válasz kaptam: — Ha mindenhol járt, és mindent látott, akkor nem szabad kételkednie. Tapasztalhatta, hogy mi az álmainkat mindig valóra váltjuk. Németh Sándor Fotó: Grábner Gyula
