Somogyi Néplap, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-03 / 233. szám

rr----------G-----------------------------------------------------------z első lépés: százhatvan hold termőszőlő, százhalvan- négy hold anyate- 1 :p és nég százötven hold gyümölcsös. Száz holdakat telepítettek egy tagban. Megsárgult naplók tanúsítjuk, hogy a bogiári gazdaság indította Tokajt.

1956- ban háromszázezer,

1957- ben ugyancsak három- százezer darab gyökeres szőlőoltványt küldtek a gazdaságoknak és egyéni gazdáknak.

A teremteni akaró ész és a szív parancsait követték. Nehéz volt? Sokszor igen.

gazdaság sohasem volt veszteséges. Tavaly csaknem tizennég/millió forintra rúgott a tiszta nyereség. 1488 nőid szőlő és 1422 hold gyümölcsös van ma. Az idén százötven vago i csemgesző- lőt exportálnak. A bogláií gyümölcs évek óta keresett cikk Angliában. Csehszlovákiában, az NSZK-ban, az NDK-ban, Lengyelországban és Finnországban. Négyszáz holdon öntözik a szőlőt.

Voltak vádak: »A bogiári főkertész elegánsan szórja a pénzt...«

A fő'e’t^sz bizonyítani akart: »Föl kell rúgni a réA bogiári gyümölcs egyre több országban keresett cikk.

A laboratórium a jövőnek dolgozik. Úttörő munkát végzett a parafinos oltványiskolázás és a vitemo- los európai simavessző- iskolázás meghonosításában.

— Itt majdnem mindenki megáll. Ezt csak úgy lehet nézni, hogy csodálkozik az ember, és feszíti az öröm. Gyakran látom a régi birto kost is errefelé. Háromkerekű rokkantbiciklivel jár. Itt mindig megáll, és órakon at nézelődik. Egyszer odamentem hozzá, és megkérdezC

sodálatosan S2ép itt az ősz. Az ég mélykék. Sziporkázóan tündöklő. A bala- tonboglári műút szélén állunk. Autók suhannék el mellettünk. Idegenek és hazaiak. Az öregember a kocsikat szemléli. Később a táj felé fordul.

— Ha erre járok, mindig itt állok meg. Innét messzire lehet látni.

Hajlott öreg. Negyven esztendőn át cseléd volt ezen a birtokon. Utána tízig gazdasági dolgozó. Az apja is itt volt meg a nagyapja is. Klán ez a család. A két lánya, a vők meg^ gyerekek is ide nőttek. Ebből a nemzetségből nem ment el senki sem. Az asszonynép a szőlőben meg a gyümölcsösben dolgozik. A férfiak gépkezelők.

Rekedt a hangja, szemében tűz villan.

— Álom volt ez. Az igazgatón meg a kertészen kívül senki sem hitte. Csöndesen nevet magában. — Amikor először szóba jött ez a dolog mindenki kacarászott. A brigadéros mesélte este az istálló előtt. Délelőtt adták le neki, hogy mi lesz. Olyan tábla szőlők, hogy a végét nem is lehet u látni. Akkora gyümölcsösök, hogy vonatszám viszik majd az almát, a szilvát meg a barackot. A főkeftész órákon át magyarázta, hogy így meg úgy. Mit és hogyan kell. Mert hallatlan nagy kincs a szőlő, a gyümölcs meg a jó bor. Én nem tudom, hányán lehettek azon az eligazításon, de arra még mindig emlékszem, hogy sokan sajnálni kezdték a kertészt is meg az igazgatót is. Rossz jövőt jósoltak nekik. Ennek éppen tíz éve. A kertészről azt mondták, hogy álmodozó. Hogy könyvből akarja megváltani a világot. Az igazgató magunkfajta embernek látszott. Féltettük, hogy bajt hoz magára ...

Szünetet tart, és körbe mutat

— Ez a lengyeltóti telepítés csak egy kis része. Nézze meg a szemes! meg a péntekhelyi táblákat! Menjen el Rádpusztára és Be- rencsére! Négy-ötszáz holdas szőlőket meg gyümölcsösöket láthat. És olyan termést, hogy az magáért beszél.. .

Visszafelé indultunk az úton. A gépjavító előtt újra megszólal az öreg.

tem, hogy mit néz. Nem vette le szemét a tájról, úgy válaszolt:

— »A táblájukat. A magukét.-«

— Nem volt gúny a hangjában.

Mielőtt elköszöntünk, egyetlen kérdésre kértem még választ:

— Mi kellett ide?

— Négy dolog. Tudás, bátorság, akarat és türelem.

lakatos András főkertész:

— Az egyetem után egy évig Balatonarácson tanítottam a szak'skolában. Szőlész akartam lenni. 1948-ban jelentkeztem a Villányi Állami Gazdaságban. Voltam gyakornok, pinceellenőr, központi kertész, végül főkertész. Tanító főnököm, Pet- tenkoffer Sándor szőlész 1955 novemberének utolsó napjaiban elém állt, és a maga' tréfás-pattogó modorában beszélni kezdett: »Van egy jó helyem számodra. Ott aztán szabadjára engedheted a fantáziádat. Somogybán most új dolgok vannak születőben. Szakember kell hozzá. Vállalod?« December 5-én ide utaztam, és ittmaradtam ...

Itt akkor már tettek, amikor Tokaj hegyalját még siratták.

Bátorság kellett hozzá? Szükség volt rá. Megérte vállalni a kockázatot?

— Szerény, halkan kiejtett mondat:

— A munkának csak akkor van értelme, ha az ember örülhet a gyümölcsének ...

Száraznak tetsző statisztikai adatok. Mégis jobban tudnak tüzesíteni, mint a királyok bora.

A Balatonboglári Állami Gazdaság négyszer nyerte el az élüzem címet. Kitüntették a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlójával. Ebben a gazdaságban termel Európa legnagyobb szaporítóüzeme. Háromezer hold telepítéséhez elegendő gyökeres szőlőoltványt és hazai gyökeres vesszőt értékesítenek évente. Háromezer hold pótlásához adnak gyökeres alanyvesszőt. 1955 óta ez a

gi szemléletet. Adjuk meg a földnek is meg a növénynek is, ami megjár. Csak akkor járunk jól.«

Nem hittek neki. Az élet őt igazolta. Két adat a sok közül: Holdanként átlag 60 mázsa őszibarackot szüreteltek. (Az országos átlag 35 mázsa volt.) A szőlő holdja tavaly átlag 25 mázsát adott országosan. Bogláron átlag 54 mázsa szőlő termett holdanként a múlt évben.

Évről évre növekszik a dolgozók átlagkeresete. A vezetők elmélete: »Csak elégedett embertől várhatunk teljes értékű munkát.« Eddig háromszázhatvanan szereztek szakmunkás-képesítést. A huszonegy mezőgazdasági mérnök és a huszonkilenc szakközépiskolát végzett technikus átlagéletkora huszonnyolc év.

Csoda?

Nem.

Az álmodozók: Balról Lakatos András főkertész, jobbról Széli And'••is igazgató.

A

z öregember azt

mondta, éppen most tíz éve született az álom. Visz szaforgatom a történet íratlan lapjait A kezdet, a vajúdás meg a küzdelem érdekel. Az, amit úgy hívunk: teremtő erő.

Az ismerkedés első nap ján az igazgató a megye- székhelyen tárgyalt. Délután Pestre utazott. A főkertész a határt járta. Másnap megint nem volt szerencsém. Az igazgató még mindig Pesten tárgyalt, a főkertész pedig a kételkedőknek bizonyított. (A főigazgatóság növényvédelmi szakemberei ugyanis nem akarták elhinni, hogy a Balatonboglári Állami Gazdaság szőlőiben nem pusztított a peronoszpóra. Egyik neves professzorunk kíséretében minden darab szőlőt bejártak. A szemle végén nem tudtak hova lenni a meglepetéstől: sehol sem találtak] perofioszpórányom okát.)

Csak a harmadik napon tudtunk találkozni.

íme, a kezdet. Széli András igazgató így emlékezik: — 1955. július 15-én Aligán keresett egy elvtárs. Azt mondta, beszélni akar velem. Beültünk az ottani gazdaság egyik irodájába. Jó volt, hogy ültem, mert látogatóm olyan dolgokat mondott, hogy majdnem elszédültem. Valahogy így kezdte: »Ugye, te napszámos voltál?« »Igen« — válaszoltam. Fogalmam sem volt, hogy hova akar kilyukadni. »Értesz a kertészethez is, nyilván így lettél brigád vezető. Engem azért küldtek hozzád, hogy mindent beszéljek meg veled. Négy nap múlva leutazol Lengyeltótiba, és attól kezdve te leszel az állami faiskola és oltványtelep igazgatója.« Ellenkeztem. Keressenek mást. Mit értek én az igazgatáshoz? De az elvtárs kinevetett. »Majd megtanulod! Egyetlen dologra ügyelj: becsületesen menjen minden. Keresünk melléd egy jó szakembert, a többi már úgy megy. mint a karikacsapás ...« Négy nappal utóbb délben érkeztem. De pár órával később legszívesebben visszaszöktem volna. Megtudtam, hogy az előző évben ötmillió forint volt a ráfizetés...