Somogyi Néplap, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-21 / 248. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Csütörtök, 1965. október tt. INDONÉZIA A légkör továbbra is feszült Jelentkezésre szólítják fel a kommunistákat — Kijárási tilalom Kelet-Jávában Ma folytatódik a vita a .szakszervezeti világkongresszuson A keddi indonéz miniszter- tanács után a djakartai rádió bejelentette, hogy Sukarno elnök javaslatokat terjesztett a kabinet elé a Szeptember 30. mozgalom ügyének rendezésére. Sukarno október 23-ra Djakartába összehívta a tartományi vezetőket. Saleh miniszterelnök-helyettes a minisztertanács után rádiónyilatkozatot tett. Egyebek között kijelentette, hogy az imperialisták el akarják választani Indonéziát barátaitól, elsősorban Kínától, s Indonézia legfőbb feladata most az, hogy megőrizze és megerősítse a baráti országokhoz fűződő kapcsolatait. Mint ismeretes, Djakartában katonai alakulatok erőszakkal behatoltak a kínai nagykövetségre, s emiatt Kína igen élesen tiltakozott. Az Üj-Kína hírügynökség, amely mostanáig hallgatott az indonéziai eseményekről, kedden megtörte a csendet, és hosszú összefoglaló cikket közölt a válságról. A jelentés bemutatja »a politikai helyzet váratlan és drasztikus megváltozását«, s hírt ad a kommunistaellenes és Kína- ellenes kampányról. Sukarno az egységpolitikáért A japán sajtó hírt ad arról a beszélgetésről, amelyet Sukarno indonéz elnök folytatott kedden Djakartában japán újságírókkal. Sukarno egyebek között kijelentette, hogy az Indonéz Kommunista Pártot a hatalomátvételt kísérlet kapcsán nem lehet egyértelműen felelőssé tenni, hiszen a Szeptember 30. mozgalomban a hadsereg, a légierő és a palotaőrség tagjai is szerepet töltöttek be. A Szeptember 30. mozgalmat Sukarno »nagy hibának« minősítette, de ismét kijelentette, hogy ez a fejlemény csak az indonéz forradalom egészének része volt, hasonló incidensek más történelmi jelentőségű forradalmakban is előfordultak. A legutóbbi események ellenére — mondotta — ő maga továbbra is folytatja a NASAKOM elnevezésű nemzeti egységpolitikát, a nacionalista, vallási ég kommunista erők összefogását. Sukarno kijelentette: jelenlegi feladata az. hogy megvédelmezze és szilárdítsa az indonéz forradalmat. Tüntetések a fővárosban Több ezer ember részvételével tüntetés zajlott le szerdán délelőtt Djakartában. A tüntetők — nyugati hírügynökségek jelentései szerint — először az indonéz fővárosban folyó, s a külföldi katonai támaszpontok felszámolásának kérdésével foglalkozó nemzetközi értekezletet támogató jelszavakat hangoztattak. Később azonban kommunista- és Kína-ellenes jelszavak is felhangzottak. és több szónok követelte, hogy az indonéz kormány szakítsa meg a diplomáciai kapcsolatokat Kínával. A tüntetők ugyanakkor támogatásukról biztosították a kormányt a neokolonializ- mus elleni harcában. Később az angol nagykövetség épülete elé vonultak, s ott képviselőik a külföldi támaszpontokkal és Malaysiával foglalkozó tiltakozó jegyzéket nyújtottak át az angol nagykövetnek. Szerdán Subandrio külügyminiszter tanácskozott a kínai nagykövettel, nem volt azonban hajlandó részleteket közölni a megbeszélésről. Űjabb diktatórikus intézkedések Az Antara hírügynökség bejelentette, hogy a hadsereg parancsára meghatározatlan időre betiltották valamennyi politikai párt és tömegszervezet működését a kelet-jávai Madiunban. A közép-jávai Pátiban ideiglenesen betiltották az Indonéz Kommunista Párt tevékenységét, a kelet- jávai Bondowosóban pedig kijárási tilalmat rendeltek el. Az indonéz hírügynökség azt is közölte, hogy Közép-Jávában letartóztatták a kommuAz afroázsiai csúcsértekezlet 15 hatalmi előkészítő bizottsága kedden mindössze másfél órás ülést tartott, és a hírek szerint ma folytatja érdemi munkáját. Mint a nyugati hírügynökségek közlik, a Kínai Népköz- társaság képviselője határozattervezetet köröztetett a küldöttségek között, és ebben a tervezetben indítványozta a csúcstalálkozó elhalasztását. A határozattervezet megismétli azt a szóban már kinyilvánított kínai álláspontot, mely szerint nincsenek meg a megfelelő körülmények a csúcstalálkozó november 5-i összehívásához. Kína nem kéri a kormány- és államfői értekezlet lemondását, hanem azt szorgalmazza, hogy egy későbbi időpontban, kedvezőbb légkörben kerüljön sor A dominikai fegyveres erők a kedden kitört incidensek nyomán Godoy elnök utasítására kivonultak Santo Domingo kikötői negyedének utcáira. A város központjában és a külső negyedekben történt összecsapásokban három személy meghalt, öt megsebesült. A 'tanto Domingó-i amerikai nagykövetség körül drótr A párizsi állambiztonsági törvényszék egy háborús bűnper tárgyalását kezdte meg. Több mint húsz évvel ezelőtt elkövetett bűncselekményeiért vonja felelősségre Jacques Vasseurt, aki a német megszállás alatt Angers-ben tolmácsként működött a Gesta- pónál. Nemcsak besúgója volt a Gestapónak, hanem tevékenyen részt vett a francia ellenállók kínzásában és kivégzésein. 1945-ben 44 rendbeli gyilkosság miatt távollétében halálra ítélték. Vasseui a felszabaduláskor eltűnt, 11 évig anyja lille-i házának nista párt két tagját, akik állítólag »titkos küldetéssel igyekeztek eljutni £szak-Szu- matrába«. A fokozódó kommunistaellenes nyomásra utal az a Reuter-jelentés is, amely szerint Djakartában — ahol még továbbra is kijárási tilalom van érvényben — felszólítottak valamennyi kommunistát, hogy szombatig jelentkezzék a hadsereg helyőrségi parancsnokságán Omar Dani száműzetése Az UPI jelentése szerint Omar Dani, az indonéz légierők volt parancsnoka szerdán elhagyta Djakartát. Bár a djakartai rádió szerint elutazása összefüggésben áll azzal a Hollandiával kötött egyezménnyel, amely repülő- gépipar megteremtését célozza Indonéziában, megfigyelők mégis hangoztatják, hogy nyilvánvalóan száműzetésről van szó. (MTI) erre a találkozóra. A kínai határozattervezetet a bizottság ma vitatja meg. A csúcstalálkozó megtartását illetően a bizottságon belül erősen megoszlanak a vélemények. Az értekezlet megtartását kívánja Algéria, India, Indonézia, Etiópia és Ghana. fenntartásai vannak az Egyesült Arab Köztársaságnak és Marokkónak. Az elhalasztást szorgalmazza Kína, Pakisztán, Kambodzsa és Tanzania. Sukarno indonéz elnök nyilatkozott japán újságíróknak az afroázsiai csúcsértekezlet kilátásairól. Nyugati hírügynökségek szerint a többi között olyan véleményt nyilvánított, hogy kedvező lenne, ha a Szovjetunió nem ragaszkodna az értekezleten való részvételéhez. sövény-akadályokat állítottak fel, a nagykövetség elrendelte, hogy az amerikai hivatalokat zárják be a városban. Godoy kedd este rendeletet adott ki, amellyel fölfüggesztette az összes rádió- és televízióadásokat a fővárosban, kivéve a kormány és az AÁSZ kezelésében működő két rádióadót. (MTI) padlásszobájában rejtőzött. Az évek során egyszer sem hagyta el a házat, még a közvetlen szomszédok sem tudtak létezéséről. 1962-ben egy véletlen házkutatáskor került rendőrkézre. Bűncselekményed azonban nem mentek feledésbe, bár áldozatainak nagy része elpusztult a koncentrációs táborokban, csaknem 200 tanú jelentkezett, akik még emlékeznek az an- gers-i hóhér kegyetlenkedéseire. A bűnper tárgyalása mintegy három hétig fog tartani. (MTI) RÖVIDEN A Belügyminisztérium illetékes szervei William Kenneth Fraser angol állampolgár, Nagy-Britannia és Észak-írország Egyesült Királyság budapesti nagykövetségének alkalmazottja ellen, súlyos sérüléssel járó gépkocsibaleset előidézésével foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntette miatt eljárást indítottak. Ügyében a vizsgálat folyamatban van. Francois Mitterrand, a francia baloldali pártok elnökjelöltje szerdán sajtóértekezletet tartott a toulouse-i városházán. Kijelentette, hogy ha köztársasági elnökké választják, feloszlatja a parlamentet és új választásokat ír ki. Jean Lecanuet szenátor, az MRP elnöke bejelentette, hogy a »centrum« képviselőjeként részt vesz a francia elnökválasztási harcban. Gromiko szovjet külügyminiszter a kubai forradalmi kormány meghívására Havannába érkezett. Gromiko New Yorkból, az ENSZ székhelyéről utazott a kubai fővárosba Raul Roa kubai külügyminiszterrel. öt spanyol munkást állítottak a madridi törvényszék elé azzal a váddal, hogy az illegális Spanyol Kommunista Párthoz tartoznak. Tuniszba érkezett szerdán Singapore kormányküldöttsége, amely tájékoztatta Tunézia felelős személyiségeit azokról az okokról, amelyek miatt Singapore kilépett a Malaysiái Államszövetségből. A román államtanács törvényerejű rendelete Mihail Florescut — más irányú beosztása miatt — fölmentette a vegyipari miniszter tisztétől és helyére Constantin Scarlatot a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának tagját nevezte ki. y Az afrikai állam- és kormányfők csütörtökön megnyíló értekezletére szerdán a Ghánái fővárosba érkezett Gamal Abdú Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke. A sikertelen államcsíny-kísérlet után Burundiba ismét visszatért király szerdai rádiónyilatkozatában bejelentette, hogy az országban katonai uralmat vezettek be, és elbocsátották a belbiztonsági ügyekkel megbízott államtitkárt. Szerdán délután Wilson brit miniszterelnöknek átnyújtották lan Smith rhodesiai kormányfő üzenetét, amelyben »a tizenkettedik óra előtt« utoljára felhívja a brit kormányt, hogy járuljon hozzá Rhodesia függetlenségének kikiáltásához a fehér telepesek föltételei alapján. A brit kabinet a levél vétele után azonnal összeült. Az Afrikai Egység Szervezet külügyminiszteri értekezlete a rhodesiai kérdésben a következő határozati javaslatot terjeszti az államfők elé: 1. Ítélje el Anglia kormányát a rhodesiai kérdésben tanúsított opportunista álláspontja miatt. 2. Követelje, hogy Anglia alkalmazzon katonai erőt Ian Smith és kormánya ellen a függetlenség egyoldalú kikiáltása esetében. 3. Anglia függessze föl a rhodesiai alkotmányt, bocsássa szabadon a politikai foglyokat, hívjon össze alkotmányos értekezleLouis Saillant, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára. mint a főtanács múlt évi budapesti, ülésén megalakított alapszabálymódosító bizottság elnöke szerdán délelőtt tájékoztatta a kongresszust a bizottság eddigi tevékenységéről és határozati javaslatot terjesztett elő. A bizottságnak az volt a feladata, hogy dolgozzon ki javaslatokat a nemzetközi viszonyokban az SZVSZ megalapítása óta bekövetkezett változások nyomán az alapszabályok szükséges módosítására. Saillant elmondotta. hogy több kérdés még mindig megoldatlan. Ezért javasolta, hogy a kongresszus hosszabbítsa meg a bizottság mandátumát, s a főtanács ülése 1966-ban döntsön ebben a kérdésben, a végrehajtó bizottság és az elnökség pedig kapjon felhatalmazást az időközben szükségessé váló intézkedések megtételére. A javaslat feletti vitában a kínai, az albán és az indonéz küldöttség kifogásolta a végrehajtó bizottságnak és az elnökségnek adandó felhatalmazást. A venezuelai küldöttség azt kívánta, hogy a kongresz- szus most döntsön az alapszabályok módosításáról. A román küldöttség pedig olyan kiegészítést javasolt, amely az elvek meghatározásában megkötötte volna a bizottság kezét. A szavazás előtt Saillant visszavonta a javaslatnak a végrehajtó bizottság és az elnökség számára adandó A Magyar Távirati Irodát illetékes helyen felhatalmazták az alábbiak közlésére: A Külügyminisztérium értesülése szerint a Magyar Nép- köztársaság londoni nagykövetségének beosztottja, Szabó László másodtitkár 1965. október 16-án, szombaton a délutáni órákban eltűnt lakásáról. A Magyar Népköztársaság Külügyminisztériuma és londoni nagykövetségünk több alkalommal eredménytelenül kért felvilágosítást a brit külügyminisztériumtól, a rendőri szervektől, valamint a budapesti brit nagykövetségtől Szabó László magyar diplomata hollétéről. tét, éa rendezzen országos választásokat az egy ember egy szavazat elve alapján. 4. Ha Anglia nem teljesíti a határozat 1. és 2. pontjában foglalt követeléseket, az Afrikai Egység Szervezet felszólítja a Brit Nemzetközösség afrikai tagjait, lépjenek ki a nemzetközösségböl; és 5. az Afrikai Egység Szervezethez tartozó államok vonják ki betéteiket angol bankokból. S. A függetlenség egyoldalú kikiáltása esetén alkalmazzanak afrikai katonai erőket a rhodesiai nép felszabadítására. 7. Alakítsanak katonai bizottságot az Afrikai Egység Szervezet keretében a 8. pontban foglalt javaslat valóra váltásának biztosítására. 8. Alkalmazzanak politikai, gazdasági, diplomáciai és katonai nyomást lan Sraithre a függetlenség egyoldalú kikiáltásának megakadályozására. 9. Bízzák meg az Afrikai Egység Szervezet főtitkárát á fcatá- rozatok végrehajtásának ellenőrzésével és azzal, hogy az e téren elért eredményekről tájékoztassa a soron következő afrikai külügyminiszteri értekezletet. felhatalmazásról szóló része: Ezután a kongresszus a javas latot elfogadta, ellene csak a venezuelai küldöttség szavazott, a román küldöttség pedig tartózkodott a szavazástól. A szerda délutáni ülésen Lí Csu-ping, a kínai küldöttség helyettes vezetője hozzászólt a vietnami kérdésben előterjesztett beszámolókhoz. Elítélte az amerikai agressziót, majd irosszasan arról beszélt, hogy az SZVSZ-ben »ellenzik a vietnami nép fegyveres harcát, és az amerikai imperialistákkal való együttműködés érdekében megadásra kívánják kényszeríteni a vietnami népet«. Támadta a békés együttélés politikáját, s azt hangoztatta, hogy »a békés együttélés hívéi örök rabszolgaságra kívánják kárhoztatni az elnyomott népeket«. Felszólalása végén a válaszadás jogát felhasználva a kínai küldött hazugnak minősítette Dange indiai delegátus keddi szavait, agresszomak minősítette az indiai kormányt és Kína-ellenes provokációval vádolta. Ezután éles szavakkal támadta a Szovjetunió vezetőit, azt állítva, hogy »szövetkeztek az amerikai imperialistákkal India támogatására a Kína-ellenes akiókban«. A szovjetellenes támadás miatt a küldöttek többsége — köztük magyarok is — kivonultak a teremből tiltakozásuk jeléül. tályának vezetője a különböze nyugati rádiókkal csaknem egyidőben közölte, hogy a londoni amerikai nagykövetség szerint Szabó László menedékjogot kért az Egyesült Államok kormányától. A Magyar Népköztársaság Külügyminisztériuma tiltakozott a brit és az amerikai kormánynál; érdemleges felvilágosítást követel Szabó László eltűnéséről és hollétéről; egyidejűleg kifejezte azt a határozott óhaját, hogy a Külügyminisztérium illetékes diplomatája érintkezésbe léphessen Szabó Lászlóval. * * * Szabó László felesége és 16 éves leánya szerdán Londonból repülőgéppel visszaérkeA külügyminiszteri értekezlet csak a határozat általános részét szavazta meg. Ez a rész követeli: A függetlenség egyoldalú kimondása esetén tegyék megfontolás tárgyává a politikai, gazdasági, diplomáciai és katonai intézkedéseket lan Smith és kormánya ellen. A határozat többi részét csupán az állam- és kormányfők figyelmébe ajánlják. A jobboldal ezt is igyekezett megakadályozni. Az állam- és kormányfőktől függ, mi marad meg mindabból, amit a külügyminiszterek hozzájuk továbbítottak, s hogy végül is a gyakorlatban sikerült-e érvényesíteni a független Afrika elhatározását, Anglia és a vele szövetséges dél-rhodesioi fehér telepes kormány ellen — hangsúlyozzák accrai politikai körökben. (MTI) Kína az afroázsiai csúcstalálkozó elhalasztása mellett Zavargások Dominikában Tizenhét évig rejtekhelyén élt egy francia háborús bűnös Október 19-én a brit külügyminisztérium illetékes ősz- zett Budapestre. A rhodesiai kormányfő ultimátuma Wilsonhoz Egy magyar diplomata eltűnt londoni lakásáról MA R 1000 íorint előleg lefizetésével is vásárolhat 18 havi OTP-részletre DANUVIA MOTORKERÉKPÁRT a földművesszövetkezetek és a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat szakboltjaiban. (3359)