Somogyi Néplap, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-02 / 232. szám
SomogyiNéplap UT MSíZMP MEGVfl B|?ŐTT5AflA E Syú MEGYE • TAM ÁCS LAPJA Fehér foltok eltűnőben Cikkünk nyomán Sxívsxorongatö, amikar telente bebugyolált, agyonfázott kisdiákokat látok topogni jégleheletű buszvárókban. Másutt, a távolság fehér foltjain sárban, fagyban, hóban cuppognak a kiscsizmák az iskoláig, s délután vissza, kilométereken át. Ezektől a gyerekektől külön áldozatot kíván a tudás megszerzése, a műveltebb emberré válás folyamata. Egy éve már, hogy az iskolai távolságok fehér foltjain besötétezhettük az elsőt: Lengyeltótiban hétközi diákotthon létesült, és harminc altalános iskolás bejáró korszerű otthona lett az erre a célra felújított épület. Sműk udvarban labdázó, ugrándozó gyerekek egy pénteki napon, ebéd utáni szabad időben. Szemben magas tűzfal, oldalt folyosó. A folyosón harminc pár papucs. —- Csak ezzel léphetnek be a szobákba — tájékoztat Tikos Mária nevelő. Ez csak egy a sokféle új szokásból, amit házirend, szi- lencium és egyebek mellett most az elején kell hogy elsajátítsanak. — Nem panaszkodhatunk, igyekeznek megszokni a fegyelmet, a sok, kezdetben teljesen új, mindennapos kötelességet. Tavaly ősszel akadt olyan kisfiú, aki életében itt mosott először fogat... Ma már mindez természetes szükségletük. Ismerkedem a napirenddel. Fél hétkor ébresztő, tisztálkodás, szobarend, fél óra leckeismétlés; reggeli a menzán. Pélben ugyanitt ebéd, majd szabad idő; délután 3-tól 5-ig tanulás, közben 4 •• órakor uzsonna. Vacsoráig szabad idő, tv-nézés, játék, este 9 órakor »takarodó«. A diákotthon délutános nevelője és kolléganője — az éjszakai ügyeletes — végigkalauzol az épületben. Lány zuhanyozó; fiúzuha nyozó mosdókagylókkal; hetenként kétszer fürdés, esténként meleg víz a kötelező le- mosakodáshoz. — Itt egy kissé szűkén vagyunk — mutatnak a lányok egyik hálótermébe. A napfényem, tiszta helyiségben emeletes ágyak sorakoznak modern mintás térítőkkel. Középen a tanulóasztaloknál három-négy kislány beszélget. Elfogódottak, »igénknél meg »nem-«-mei válaszol- gatnak, annyit azért sikerült megtudnom, hogy szeretnek itt a diákotthonban, de szombaton azért nagyon jólesik hazamenni a családhoz, testvéreikhez. Kovács Irénke nyolcadikos, pusztaszentgyörgyi. Két éve még a Nagybereki Állami Gazdaság szekere szállította az iskolába és haza mindennap. A szőke, kék szemű Bor Anna pedig Gárdonypusztáról té- len-nyáron naponta egyórás gyaloglással jutott el a hácsi iskolába. Egy klottköpemyes, fekete hajú nyolcadikos kislány, Nagy Rózsa Mikszáth-köt« ttel a hóna alatt lép a szobába. Megtudom tőle, hogy most még nincs sok tanulnivaló, ismétlés van; és a tanulási idő alatt a szobafelelős — Bor Rózsa — vigyáz a nélkülözhetetlen csendre. A fiúk mxobájában Riba László, Somogyi József ötödikesek és Fekete Sándor hatodikos már a számtanpéldával bíbelődik »legyünk túl rajta mielőbb« jelszóval. A két ötödikes új fiú, de néhány nap alatt ők is megszerették állandó hétközi otthonukat. Riba Laci életében különösen jelentős ez a diákotthoni hely: C Ü S Z 0 R KE _ Igazgató elvtárs, óriási ötletem van! Fenomenális! — rontott be a főnökhöz Sulek, a kis izgága művezető. Az igazgató legyintett, ismerte már a dörgést. Suleknek minden harmadnap volt egy lélegzetelállító, óriási, szenzációs ötlete. Föl is fújhatja! Csupa marhaságot mond, mikor az ő vállát szörnyű gondok nyomják. Itt van például a selejt. Hiába, a hazai güszürkegyártás még gyerekcipőben jár. Sok a selejt, a minőséget képtelenek javítani. Szereztek jobb alapanyagot, aztán még jobbat, néhány új típusú, holland gyártmányú automatát, ösztönzővé tették a prémiumrendszert (mindig a rosszak kaptak nagy pénzt, hogy így serkentsék őket a munkára, lelki kényszer legyen számukra a jó és a még jobb munka), de minden hiába, a güszürke minősége mit sem javult, azt az átkozott huszonöt százalék selejtet nem tudták lejjebb nyomni. A se- lejtgüszürke már hegyként állt az üzem udvarán; az elmúlt negyedévben hatszázezerért drótkötélpályán közlekedő csilléket szereltek föl a selejt szállítására. Mindez átvillant az igazgató borús-deres fején, és egy pillanatot sem habozva elküldte valahová Suleket. De Sulek nem hagyta magát. Nem ment sehova. Egyetlen kijelentő mondatot tagolt el az igazgató előtt: — Megoldom a selejtproblé- mát. — Hány százalékkal csökken? — érdeklődött rögtön az igazgató. — Nullára. Nul-lá-ra — hangsúlyozta Sulek. Majd kihasználva az igazgató már-már gu- taütéses hápogását, előadta a fenomenális ötletet: — Tetszik tudni, igazgató elvtárs, ez egy csuda firkás ötlet. Nem kerül egy fillérbe se, nem is kell jobban dolgozni, mégse nő a selejthegy, és több güszürkét tudunk átadni a magyar dolgozóknak. — Egy kis hatásszünet után folytatta: — Egyszerű az egész. Ugye, az üzletekben a güszürkét százas csomagolásban árusítják. Mondja, igazgató elvtárs. el tudja maga azt képzelni, hogy a munkába rohanó magyar dolgozó, mikor megvette a gü- würkét, otthon kiborítja az asztalra, és megszámolja, hogy megvan-e a száz . . . ? He? Es itt a nagy ötlet! A dobozba • nem rakunk, csak hetvenöt jó güszürkét, huszonöt lehet selejt is. Vagy csak hatvan jó güszürke, egyszer a kis füllen- se számolja meg senki. Képzelje el, tíz doboznál így már tizennégy doboz güszürke lesz, és a selejt is eltűnik . . . Ja, még elfelejtettem a selejt miatt ne aggódjék, mert hiszen használat közben is romlandó a güszünke, egyszer a kis füllen- tyű törik le róla, máskor a szára görbül el, vagy bereped az egész . . . Így a meósokat meg a válogatókat el is küldhetjük — úgyis van hat fő létszámfölösleg, ugye — mondta (s arra gondolt, hogy a meós Kovácsot ki nem állhatja, menjen a fenébe); — a gépről egyből a csomagolóba lehet futószalagon vinni a güszürkét. Gondolja meg, igazgató elvtárs! Takarékoskodni is kell. Nem is tudom megszámlálni, hogy hány legyet ütünk egy csapásra . .. Az igazgató kábultan hallgatott egy ideig, aztán így szólt Sulekhoz: _ Érdekes ... Tagadhatatlanul érdekes ötlet. .. Majd gondolkodom rajta, aztán még egyszer beszélgetünk . . . Sulek ezt biztatásnak vette. Végre feltűnhet, végre kiderül, hogy neki egyedül több esze van itt, mint az egész üzemnek ... Az igazgatói kinevezéséről álmodozott. Ha most valaki azt mondja neki, hogy fogjon egy szirtisast, hát megcselekszi, olyan jó kedve volt. Fütyörészve bandukolt munka után haza, útközben betért egy papírboltba, neje megbízásából vett egy doboz rajz- szöget, hogy új papírcsíkokat tudjanak föltenni a stelázsira. Sulek kibontotta a dobozt, megszámolta, s csak kilencvenkilenc rajzszög volt benne, kettőnek pedig csak korongja volt, a szög letörött róla. Magából kikelve üvöltött, táj- tékozva papírt, tollat ragadott, s átkozódó levelet írt — egyenesen a miniszternek .. . S. N. G. négy esztendeig a kilenc kilométerre levő Kémlődpusztáról kellene iskolába járnia. Bekukkantunk néhány szekrénybe. Fürdőköpeny, egykét szoknya, ünneplő ruhák a fogason; alul tisztálkodófölszerelések; két-három kardigán, fehérneműk a polcon. Egyheti váltás, a tisztát minden hétfőn hozzák magukkal. Némelyik szülőnek nem kis áldozatba került előteremteni mindent, amire a gyereknek itt szüksége lehet. De megtették, hiszen felbecsülhetetlen az, amit havi 50—200 forint térítésért a diákotthon nyújt a majori, pusztai kisdiákoknak. A középső tanulószobában rádió, tv, lemezjátszó, könyv- szekrény vadonatúj könyvekkel; az ifjúsági irodalom mellett Fekete István állatregényei; Hogyan viselkedjünk? Vidám illemtan; Színházi kalauz. Ezek a legnépszerűbb olvasmányok. A közösségi nevelésről érdeklődöm. — Az úttörőfoglalkozásokon kívül a helyes viselkedés, étkezés, tisztálkodás, a közösségi együttlét általános szabályairól beszélgetünk. Mi itt a család is vagyunk — hét közben ... Jó ém váltogatom az étrendjük a menzán. Haszon Lajos- né élelmezésvezető átnyújtja a heti »memi«-tervet. Reggelire tea, tejeskávé, kakaó, tej felváltva; kiflivel vagy kenyérrel. A tízórai vajas, mézes, zsíros vagy lekváros kenyér, illetve gyümölcs; az ebéd: háromszor főzelék feltéttel vagy sült, kétszer kifőtt vagy sült tészta a második fogás. Az uzsonna a tízóraihoz hasonló; a vacsora rubrikáiban pedig ilyen ételeket olvastam: lecsó, szilvásgombóc, gulyás és palacsinta; egyszer felvágott vajjal; ma: zöldbab, csirkepörkölttel. Tikos Mária nevelő a múlt évi tapasztalatain mosolyog: — Eleinte a többség tejbe- grízt, paprikás krumplit kért a közvéleménykutatások alkalmával. Év vége felé, ha kéthetenként egyszer főztek ilyen egyszerűbb ételt, már azért is »morogtak« ... Amikor elbúcmúmom, né- gyen-öten a szűk kis udvaron kergetik a labdát. Egy hatalmas lövés az ablakkeret szélén csattan. — Hány forintos lövés lett volna ez, Dezső? — érdeklődik egy nyurga, cowboynadrágos »srác«-tói a tanár bácsi. Dezső készségesen válaszol: — Kis híján huszonhárom forintos lövés volt... Derűs, gondtalan kacagásuk még sokáig elkísér. Wallinger Endre Pótbuszt állít be a MAVAUT Lapunk szeptember 18-i számában cikket közöltünk Bosz- szant címmel. Szóvá tettük, hogy a MAVAUT 8-as helyi járata túlzsúfolt, pótbuszra volna szükség. Késmárki József, a 13. számú Autóközlekedési Vállalat forgalmi szakosztályvezetője közölte, hogy az AKÖV tud a szóbanforgó járat túlzsúfoltságáról Ügy tervezték, hogy a téli menetrend életbe lépésekor, október 30-tól állítják be a pótbuszt 7 óra 35 perckor. A cikk nyomán ismét megvizsgálja az AKÖV a helyzetet, s ha szükséges, akkor már előbb beállítja a kisegítő autóbuszt. Ez a menetrend szerinti kocsival egy időben közlekedik. Nagyobb körültekintésre intette Pécs a Távbeszélő Üzemet Telefon a tanteremben? című írásunkban megbíráltuk a postát, mert nem szereli föl a telefont más helyiségben. Kántor Sándor, a Pécsi Igazgatóság igazgatóhelyettese néhány megjegyzést fűzött a Somogy megyei Távbeszélő Üzem válaszához. A szőcsény- pusztai erdészeti szakiskola a telefon áthelyezését kérte, mellékállomást igényelt 1964. október 26-án. A távbeszélőállomás áthelyezésének nem volt akadálya, a Távbeszélő Üzemnek tisztáznia kellett volna az irat beérkezésekor az iskolával, hogyan járjon eL A postaigazgatóság intézkedett, hogy nagyobb körültekintéssel járjon el a jövőben a Somogy megyei Távbeszélő Üzem. — Több MHS határőr szakcsoport működik a nagyatádi járásban. Eredményesen segítenek a határvédelemben. A közelmúltban a taranyi szakcsoport fiatalkorúak külföldre szökését hiúsította meg. Örök potyaleső — Majd csak leesik valami... /teheti U&f%t&aszt Naponta látom a helyi járat városszéli megállójánál a jól öltözött fiatalasz- szonyt. Most is erre lépked kényelmesen. Négerbarna tűsarkú, sötét csipkenejlon a karcsú lábon. Terlister alj, zöld pulcsi feszül rajta, barna arcát friss frizura keretezi. Csinos jelenség. Apró, vékonyka kislány topog pár lépéssel előtte. Vékony kartonruhája jóval csontos kis térdén felül ér, hosszú szárú cipője színét vesztette rég. Csípős a kora őszi reggel. A kislány hatra-hátra fordul, majd a jótékony tuszkolás után megiramodik előre. Már az út szemközti oldalához értek. A kicsi átszalad az autók között. Kétszer csattan a pofon, s alaposan megrázzák. szeme a a másik egyikben a másik— Nem mondtam, hogy nézz körül? — hangzik a morc szidás. A kicsi egyik karcsú nő felé, rám tekint. Az rémület szorong, bál bizalom fénylik — egyszerre. Szemtengelyferdü- lés — orvosi nyelven. Bejár a busz, a jól öltözött nő útnak ereszti-taszít- ja a gyereket egy finom mordulássál: — Szedd a lábad, nehogy elkéss! — és föllép a lépcsőre. A lérszelep összezárja a kettős ajtót. A gyógypedagógia legalább másfél kilométer, a város közepe is ennyi lehet. A kislánynak is, az anyukának is, csak ö gyalog, az anya busszal jár. N. F. ELŐTTÜNK JÁRTAK 1945. A háború a befejezéséhez közeledik. A nácik a megszállt Csehszlovákiában 17—18 éves diákokat hívnak be munkaszolgálatra, hogy közvetlen a frontvonalak mögött tankcsapdákat és bunkerokat építtessenek velük. A fiúk nehezen viselik el sorsukat, és nem akarnak beletörődni. Most vannak először távol otthonuktól, szorongva lesik a hazai híreket. Gyűlölik elnyomóikat, és kapcsolatot keresnek a partizánokkal. Elkeseredett harcukról, majd menekülésükről szól a film, amely szinkronizálva kerül a közönség elé. (A filmet október 3-ig vetítik a Szabad Ifjúság Filmszínházban^ Kölcsönös érdeklődés A magánprakszist folytató orvos találkozik a maszek szabóval. Illedelmesen köszönti, majd: — Mit csinál, hogy van? Mindnyájan egészségesek otthon? — Köszönöm a kérdését — feleli a szabó. — És önöknél? Minden öltöny ki van vasalva? * * » Megoldás — Tisztában vagy azzal, hogyan tudhatod meg, mit gondol rólad egy nő? — Nem. Erre sohasem tudok rájönni! — Vedd el feleségül! ... Dohányos az ismerősének: — Leszokni a dohányzásról a világon a legkönnyebb doloe. Jómagam már körülbelül ötvenszer tettem. ... A fiú: — Látod, lehullt egy csillag. Azt mondják, ha ilyenkor —>ndolsz valamire, az teliesül... Gondoltál valamit? A leány: — Igen, gondoltam, de nem hiszem, hogy teljesülni fog! A fiú: — Miért? A leány: r— ... Mert te roppant gyáva vagy. ... — Kedvesem, akarsz ma este velem vacsorázni? — Igen! — Akkor este 8-kor ott leszek nálad ... A titkárnő a főnökének: — Ha nem tudja emelni a fizetésemet, fizessen annyit, mint eddig, csak valamivel gyakrabban! * * * Előrelátás — Ferikém, nem gondolod, itt az ideje, hogy összeházasodjunk? Én főzni fogok neked, tisztán tartom a lakást, megosztom veled gondjaidat és h" dnt. •— De drágám, nekem ninc-wtek se gondjaim, se bajaim. — Majd lesz, ha egybekelünk! ... Hírnév Autóval utazik vidékre az újságíró. Az egyik faluban megállnak, és a sofőrrel együtt bemutatkoznak egy idősebb parasztembernek. A bemutatkozás után a gépkocsivezetőhöz fordul , a parasztember: — A maga nevét már olvastam az újságban. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. Z. Telefon 15-10, 15-11, Kiadja a Somogy inegyel Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. Z. Telefon 15-16- Felelös kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzüntc meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postlskézbesítőknél. Előfizetési di.i egy hónapra \2 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka Sándor utca &