Somogyi Néplap, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-17 / 245. szám

Vasárnap. 1965. október 17.

3

SOM C VI NÍPLAF

ELKÉSZÜLNEK-E IDEJÉBEN A TERMELŐSZÖVETKEZETI ÉPÍTKEZÉSEK?

Évenként visszatérő gond termelőszövetkezeteinkben a beruházások áthúzódása: az épületek nem mindig készülnek el a tervezett — és a szerződésben megállapított — határidőre. A tervezek ilyenkor általában arra hivatkoznak, hogy nem kapták meg idejében a megbízást, a kivitelezők is ezt említik, vagy az anyag- és munkaerőhiányt okolják a késedelemért. Tény hogy a probléma évről évre ismétlődik, nem kis kárt okozva a népgazdaságnak és a tsz- eknek.

Hol tartanak az idei átadásra előírt szövetkezeti építkezésekkel megyénkben? Erről adtak számot a napokban a megyei pártbizottságon a tervező és a beruházást lebonyolító iroda meg a kivitelező vállalatok vezetői, valamint a megyei tanács illetékes szakvezetői.

,,Elkészíti a 7,5 tnillós beruházás”

Az ÉM Somogy megyei Ä1 lami Építőipari Vállalat idei terve 7,5 millió forint értékű termelőszövetkezeti építkezés elvégzését írja elő. A tervből 4,2 milliónyit valósítottak meg eddig. A további 3,3 millió forint értékű építkezéshez rendelkezésre áll az év hátrál evő időszaka.

Két és fél hónap nem nagy idő. Annál nagyobbak a feladatok. Néhány gazdaságban szembetűnő a lemaradás. Se- gesden például a vállalat munkaerőhiánya miatt a másfél milliós beruházás megvalósításának csak egyharma- dánál tartanak. Zeleznik Sándor, a vállalat igazgatója elmondta a tanácskozáson, hogy bármilyen sok is a tennivaló, az év végére elkészülnek a

7,5 millió forintos beruházással, teljesítik a mezőgazdasági üzemekben vállalt kötelezettségüket. Ez az ígéret megnyugtató, azonban látni kéll azt is, hogy a mostani készültségi fok nem sok jóval biztat, s a jelenlegi munkáslétszámmal a további feladatok megoldása nincs biztosítva. Kétséges az ígéret megvalósulása főként Belegen ésSe- gesden, ahol a hónap közepén mindössze tizenöten dolgoztak. Szóvá tették ezt a tanácskozáson. Szóba került az is, hogy a téli hidegben már csak belső munkákra szorítkozhatnak, s jobbára éppen ezek a tennivalók húzódnak át, nem a falazás, a tetőzés. Mi lesz tehát, ha beáll a fagyos időszak? A kérdésre Zeleznik elvtárs így válaszolt:

— Ebben az esetben számolnunk kell áthúzódással, mert a munka csak fűtéssel folytatható, ezt pedig nem győznénk kazánokkal.

Ez azonban nem jelenti az ígéret visszavonását: a vállalat azon fáradozik, hogy fokozza a teljesítményt, amíg tart a jó idő. Ipari tanulók

dolgoztak eddig Gamáson, közülük máris irányították át sürgősebb építkezésekre, s november 1-én további húsz tanuló kezdi meg a munkát ott, ahol lemaradtak.

„Megva lósítj uk as előirányzatot”

A Tanácsi Építőipari Vállalat tizenegy termelőszövetkezetben vállalt nagyobb szabású építést és bővítést, ezen felül számos gazdaságban végzi a víz- és villanyvezetékek beépítését. Az áthúzódó beruházások 99, az idei kezdé- sűek 44 százalékban készültek el október közepéig, de:

— A mezőgazdasági beruházásokat határidőre befejezi a vállalat — ígérte a tanácskozáson Nagy Lajos igazgató. Tehát ismét elhangzott egy biztató kijelentés. Áz új létesítmények közül a nagvbajo- mi Zöldmező, a ráksi Űj Élet és a répáspusztai Első Ötéves Terv Tsz-nél mutatkoztak problémák. A villany- szerelési munkákkal nagyobb a gond, s a kapacitáshoz viszonyítva bizonytalan az idei tervek megvalósítása. Göllé- ben, Kaposfüreden, Osztopán- ban és Nagycsepelyen még hozzá sem fostak ehhez a tennivalóhoz. Hasonló a helyzet a vízvezetékek beépítésénél is, ezt a munkát sem kezdték el néhány tsz-ben. Növeli a gondot, hogy esetenként késve érkeznek be a megbízások. Az osztopániak villamosítási megrendelését például csak néhány hete kapta meg a vállalat. Ami azonban a szövetkezeti beruházások összességét illeti, Nagy elvtárs ígérete elhangzott: a

33,5 milliós tervet teljesítik, a mezőgazdasági létesítményeket határidőre elkészítik. Anyagproblémájuk egyelőre nincs, a cementet saját teherautóikkal szállítják Tatabányáról.

A ktss-ek 40 százaléknál tartanak

Az említetteknél nagyobb lemaradás tapasztalható az építőipari ktsz-ek munkájában. A kisipari szövetkezeteknek nvolc létesítmény építését kell az idén befejezniük, ezekkel most — az áthúzódásokkal együtt — negyven százaléknál tartanak. Ez a készültségi fok nagyon alacsony, a kilátásokat nagyon bizonytalanná teszi az anyaghiány meg a szállítási gond. Építőanyag hiányzik a gamási "idimölcs- tároló meg a kőröshegyi gépszín építéséhez. Gyékényesen a harminc férőhelyes sertés- fiaztató földmunkáit nem végezte el a tsz, és a szükséges fát sem biztosította, emiatt lemaradtak a fiaztató építésével. Miklósiban még hozzá sem fogtak vállalásuk teljesítéséhez. Az ütem gyorsítására

azt tervezik, hogy munkaerőt csoportosítanak át: körülbelül két hét múlva, miután befejezték a lakosságnak végzett beruházásokat, nagyobb létszámmal fognak hozzá a tsz- építkezésekhez. Igyekezetükben az gátolja őket, hogy a tervek kivitelezéséhez nincs elegendő építőanyag. Elhangzott azonban az ígéret: a tervezett nyolc létesítmény, amelynek összértéke három és fél millió forint, még az idén elkészül.

Lemaradás az útépítésben is

Tizenöt szövetkezeti bekötő út közül tízet készítenek el ebben az évben — ez derül ki Dudás Lajos igazgató beszámolójából. Szólódon, Háromfán és Mikében nem végeznek ebben az évben a munkákkal, a bedegkéri és a somogyvámosi út elkészítéséhez pedig egyáltalán nincs kapacitása a Somogy megyei Útépítő Vállalatnak. Így a várható áthúzódás és a nem vállalt munka értéke megközelíti a hárommillió forintot. Az erőn felüli feladatvállalásnak természetes következménye az áthúzódás, a teljesítés elmaradása. Ilyen igényükkel nyilvánvalóan azért jelentkeztek a tsz-ek, mert szükségük van jól járható, szilárd burkolatú útra. A gazdaságok számítanak arra, hogy előirányzott — és a kivitelezők által vállalt — beruházásaik határidőre elkészülnek, és használatba vehetik őket. Erre kell gondolniuk a vállalatoknak, ktsz-eknek. A határidő elhúzódásából népgazdasági kár keletkezik, s kedvezőtlen hatása a szövetkezetek gazdálkodásából származó jövedelmén is érződik.

A megyei pártbizottságon tartott tanácskozás idejében fölvetette ezeket a problémákat, s válaszként néhány nagy fontosságú ígéret is elhangzott azok részéről, akikre a legnagyobb teher hárul a termelőszövetkezeti építkezésekből. Méltán számít rá mindenki, hogy ígéretüket következetesen teljesítik.

Hemesz Ferenc

NÉZŐPONT

Párt- és KISZ-propagandisták tanácskozása Marcaliban

(Tudósítónktól.)

A járási párt-végrehajtóbizottság meghívására mintegy száz párt- és KISZ-pro- pagandásta együttes értekezletet tartott Marcaliban. A közeljövőben meginduló pártoktatási évad előtt a járási pártbizottság megfelelő tájékoztatást kívánt adni a propagandistáknak.

Petrekanits Andor, a járási pártbizottság első titkára elöljáróban a nemzetközi helyzetet ismertette, majd arról szólt, hogy a marxizmus—le- ninizmus tételeinek igazságát a tények meggyőző erejével, az élet gyakorlati eredményeivel kell bizonyítaniuk a propagandistáknak. Óvakodni kell sikereink túlbecsülésétől, de még nagyobb hiba lenne lebecsülni őket. A járás termelőszövetkezeteinek hatéves gazdasági fejlődése összeségében igazolja, hogy pártunk politikájának mezőgazdasági

céljai helyeseik, és mind nagyobb mértékben váltak és válnak valóra a marcali járásban is. Voltak és akadhatnak átmeneti nehézségek, éppen ezért az ideológiai munkának igen nagy jelentősége van az emberek tudatának formálásában. Ez a munka nem könnyű, de szép feladat, s nagy felelősséget ró a járás propogandistáira, akik mintegy háromezer ember politikai oktatására, nevelésére kaptak megbízást. Minél többen és jobban sajátítják el a marxizmus—leninizmus tanításait, annál nagyobb eredményeket tudunk elérni a szocializmus teljes fölépítésének munkájában — hangzottak a járási pártbizottság első titkárának szavai.

Ezután Tolnai Sándor, a pártbizottság agit.-prop. főelőadója foglalkozott a pártoktatás gyakorlati feladataival.

M

ilyenek vagyunk mi, emberek? Tanulmányokat írtak már jó és rossz tulajdonságainkról; drámák és filmek, irodalom és művészet vall rólunk jót és rosszat, s a napi munka lázában vallunk önmagunkról észrevétlenül és szenvedély- lyel. Tudunk szeretni és gyűlölni, tudunk lelkesedni, és felháborodni; csodálatos világ a miénk Örülünk a sikernek, és bosszant a sikertelenség; ujjongunk és csapkodunk napjaink valóságát látva — emberek vagyunk. De miféle emberek? Különbözők, változók, mint a kor, amelyben élünk, s amelyet agyunkkal, kezünkkel, idegszálaink rezdülésével formálunk, alakítunk át.

Miért jutnak eszembe ezek a dolgok, és miért éppen most? Miért próbálom igen szerény eszközökkel sorokba önteni önmagunkat? Talán azért, mert érzek valami ellentmondást, mert mintha elhatalmasodna rajtunk a kedvetlenség, talán, azért, mert hajlamaink nem mindig vezetik tekintetünket oda, ahonnét öröm és biztatás, ambíció és lelkesedés fakad.

H

ogyan ítéljük meg dolgainkat, milyen optikán át nézzük a világot? Üj életünk egyik legbiztatóbb sajátja, hogy a párt, a vezetés az embertömegek óriási többségének óhaját, akaratát önti formába: szocializmust építünk. Botladoztunk néha, igaz, de éppen ebből a közös akaratból adódóan mindig volt erőnk talpraállni, továbblépni. S hogy hova jutottunk húsz év alatt: mindenki tudja, láifc- ja, hisz részese volt, és az ma is az embert és társadalmat formáló küzdelemnek.

Szemünk mégis elréved néha. S ez az, ami mostanában gyakran foglalkoztat. Eredmények és hibák. Mit látunk, mit veszünk észre, melyik fogalom rejt önmagában indítékot, s mi fékez, mi kedvetlenít?

Érdekes vita fültanúja voltam a múltkor. Valaki azt mondta — s ebből is izzik a mi világunk igenlése —, hogy a dolgok megítélése kapcsán kétféle ember él nálunk. Az egyik, aki hallatlan eredményeinkre hivatkozva, a másik, aki hibáinkat ostorozva szeretné fokozni, gyorsítani az építés, a fejlődés ütemét. Mindkét típus velünk van, mégis más oldalról közelít: szándéka tiszta mindkettőnek, mégis ...

Hát igen, Elrévedünk néha. Nálunk a hibákról beszélni nem bűn, hanem kötelesség, hogyan is jutnánk előbbre másként? De szemünk elfacsarodik, s hajlamunk van rá, hogy csak a hibát, csak a rosszat lássuk, hogy természetesnek tartsuk, ami óriási, s hatalmasnak azt, ami törpe. Miért van ez? Túlságosan gyors ütemet diktálunk talán, türelmetlenek vagyunk? Nem baj. De mindkét embertípus, aki a vitában szerepelt — azt hiszem, szenvedélyből és buz- góságból — helytelenül lát, o két módszer csak együtt vezethet célhoz.

Milyenek vagyunk mi emberek? Néha vízcseppet látunk, csillogót, s a tengert elkerüli tekintetünk. Hadd kezdjem egy saját példával. Beszámoltam egyszer egy hősi tettről. Az volt, ma is meggyőződésem. Jugoszláviából hoztak át egy súlyos beteget hozzánk, orvost, gyógyszert adtak, életet mentettek általa. Gyors volt az intézkedés, emberségesek az emberek. Észrevettem, és írtam róla. De az valahogy elkerülte a figyelmemet, átsiklottam fölötte, hogy mentőautók sora száguld a megyében, hogy járási székhelyeinken mentőállomás van már, hogy megsokszorozódott orvosaink száma. Ez nem tűnt akkora »-szenzációnak-«, mint a jugoszláviai beteg története.

M

ilyenek vagyunk mi, emberek? Mit veszünk észre, mit és hogyan látunk? Járjuk a mezőt, s csapkodunk, haragszunk, mert valami rendellenesség ötlik a szemünkbe. S ez él bennünk, nem a hatalmas táblák látványa, a gépek sora, amely gyökerében változtatta meg a paraszti munkát. Megállunk a Korona Szálló előtt Kaposváron, látjuk a lerombolt oldalt, s nem az Ady Endre utcait, ahol új, modem falak nőnek a régi helyén. Észrevesszük a három hatalmas szállodát Siófokon, az újat, a készülőt is mögötte, mégis másból, valami kicsi, apró hibából általánosítunk. De nagyobb dolgokban is. Elmaradottságról kesergünk, miközben — ha óriási erőfeszítésekkel is, de — iparosítjuk a megyét. Tanteremhiányt emlegetünk, s nem mérjük föl a művelődő, tanuló fiatalok sokaságát, pedig látjuk őket. Reggelenként ellepik az utcát, nyüzsögnek. szinte átalakították az utca képét. Iskolavárossá lettünk.

Mondjam tovább? Emlékezzek egy tót- újfalui emberre, aki a kövesút átadásakor a régi gólyalábat mutogatta? Igen, azzal mentek át valaha egyik oldalról a másikra, sárba, pocsolyába süllyedt a léc. A művelődési házak és iskolák, az üzemek és szövetkezeti épületek, az utak és járdák s az emberek gondolatvilága, ami nem utolsó e nagy és szinte fölmérhetetlen átalakulásban ... Ez az óriás, a többi csak törpe.., Ne beszéljünk a törpékről? De igen, küzdjünk ellenük. Csak ne hagyjuk, hogy a világunkról alkotott képben ez foglalja el a központi helyet, mert veszítünk miatta, s igaztalanokká válunk önmagunkkal szemben. De a rózsaszín szemüveg is elavult már, túlságosan megszépítette valóságunkat, ráfizettünk nemegyszer. Sikereink kézzelfoghatóak, érzékelésükhöz nem kell szemüveg, s nem kell szín, csak szív és igazságérzet, rajongás azért, amit mi teremtettünk,

E

mberek vagyunk, hajlamainkról beszéltem az előbb, és mi hajlamosak vagyunk arra, hogy elfeledjük, természetesnek vegyük saját sikereinket. Pedig az eredmények lelkesítenek, a hibák örökös ismételgetése visszahúz, elkedvetlenít, korlátok közé szoríthatja alkotó kedvünket. Nem szégyen hát visszapillantani az útra, amit megtettünk már. Ez akaraterőssé, szenvedélyessé és feltartóztathatatlanná teheti az embert..,

Jávori Béla

JYLa

mÁv

A képen levő fiúk, azaz ahogy nevezik őket: az »-árvizesek« éppen az emlékek között lapozgatnak.

— Az úgy volt — kezdi a sarkon ülő Kiss Pista —, hogy tavaly ősszel született egy ötlet. KISZ-taggyűlésen határoztuk el, hogy az iparitanulóotthon életének minden lényeges mozzanatát megörökítjük egy naplóban.

Az elhatározást tett követte. A KISZ központi bizottsága a kaposvári ipari tanulók naplóját az ország legjobbjai közé sorolta, és szép jutalmat adott az alapszervezetnek.

A napló több száz oldalas. 110 rajz és 70 fénykép örökítette meg az utóbbi hónapok eseményeit. A rajzokat Bilkei Feri, Oláh Pista, Golobics Guszi és Horváth Tibi készítette. A fényképek a fotószakkör laboratóriumából kerültek ki.

íme, egy-két érdekes emlék. A napló első oldalain az első otthon-gyűlésről számolnak be. Akkor ízlelgették az újdonsült ipari tanulók ezt a szót: önkormányzat.

Csabi Pista nevet.

— Azt sem tudták, hogy enni- vagy innivaló ...

Egy pár nappal utóbb társadalmi munkában kifestették az ebédlőt. Megszervezték a javítóbrigádokat. ök készítettek szökőkutat a Munkácsy Gimnázium aulájába. És ezek a fiúk javították meg a környező óvodák elromlott játékait. Még a tanév elején jelent meg a faliújságon a KISZ-bizottság levele: »Segítsünk! Böhönyén összedőlt egy idős néni háza. Aki hajwilÁke.k...

landó társadalmi munkát vállalni, az jöjjön a társalgóba...«

Mindenki menni akart.

Két kép emlékezetes erről. Az összedőlt viskó és a szép új ház a mosolygó Völgyesi nénivel.

És még mennyi emlék! Vörös Albert vallomása a szakmaszeretetről: Képek a kis- korpádd almaszüretről, A kétnapos kirándulásról, a Ki mit gyűjt?-kiállításról és a múzeumlátogatásról. Beszámoló a színházi vitákról. A tanulók közül ugyanis százhatvanket- ten váltottak bérletet. Az évad minden előadását megnézték és megvitatták. A szakkörökről, a villanyszerelőkről, a fotósakról és a barkácsolókról. Egyetlen sor Béres József burkolótanuló írásából: »-Jó szakmunkás akarok lenni.« Karikatúra az első klubdélutánról. Ma már mindenki mosolyogva ezt látja. Akkor derült ki, hogy minden fiú félénk. Senki sem merte táncra kérni a lányokat.

A munkáról: 1965. március 11-én gyűlést tartott a Ság- vári Endre harmadéves villanyszerelő-tanuló brigád. Előtte titokban cigarettáztak és birkóztak. A gyűlés mottója:

— »-Kevés szöveg, sok tett! Az embereket nem az érdekli, hogy miről beszélünk, hanem az, hogy hogvan csináljuk ...«

A Ságvári-brigád tagjai az említett napon jelentették be, hogy munkaversenyt indítanak a felszabadulás huszadik évfordulójának tiszteletére.

Felajánlják, hogy az észak- nyugati városrész 7-es épületében levő ötvennyolc lakás komplett fölszerelését április 4-ig elvégzik. (Vállalásukat teljesítették.) Egyúttal versenyre hívják az ország összes építőipari vállalatának harmadéves villanyszerelő ipari tanulóit.

Az »-árvizesek« két hétig dolgoztak a sok kárt szenvedett Bük községben. A maguk által föltett miértre ezt a választ írták: »Hallgattuk a híreket, és úgy éreztük, menni kell. Elmentünk, és erőnkhöz mérten segítettünk.«

A fehér papírlapokon a jövő szakmunkásai vallanak. Oprovcsány Gyuri, aki elnyerte a Szakma kiváló tanulója címet. Csordás Sándor, Fodor Imre, Mráv Lajos, Szalai Lajos meg sokan mások. Az otthonról, a formálódó közösségi életről és a mindennapi élményekről.

N. &.