Somogyi Néplap, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-26 / 227. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 Egy kis nyelvművelés Bevezetés indoklással (vagy indokolással?) »•Aki egyre növekedő (növekvő) szókészletünket, a nyelvünkben levő (lévő) sok ezernyi szót helyesen szándékozik (szándékszik) felhasználni, annak egyáltalán nincs könnyű dolga. Mondataink tarkállnak (tarkállanak) az olyan szavaktól, amelyeknek egy-egy ragozott vagy képezett (képzett) alakja kétféle változatban használatos, s amelyek éppen ezért nagyon is megérdemelik (megérdemlik) a velük való foglalkozást. Ha nem sokall- nám (sokallanám), s ha kellő hely állna (állana) rendelkezésemre, legszívesebben valamennyit felsorolnám. Mivel azonban ilyen részletes bemutatásra úgysem nyílna (nyíla- na) mód, a teljesség helyett inkább a változatok rövid ösz- szegezésére (összegzésére) törekszem (törekedem).-» A fenti bekezdést a biztonság kedvéért idézőjelbe tettem. Azt hiszem azonban, olvasóink az idézőjel nélkül is észrevették volna, hogy e címadó rész csupán látszólag bevezetője cikkemnek. Valójában szorosan a tárgyaláshoz tartozik, hiszen egy kis példagyűjtemény ez azokból az igealakofcból, amelyeknek vagylagos a használatuk. Ezekről és társaikról szólok az alábbiakban. Minden igének vannak efféle ingadozó alakjai? Nem, csupán az igék egy részének. Hogy melyeknek, azt részben az igék alapalakjának — tehát! kijelentő mód, jelen idő egyes szám harmadik személyű alakjának — végződése dönti el, részben a nyelvszokás. S ugyancsak ettől a kettőtől függ az is, hofv az egymás mellett élő változatok közül melyik a gyakori, köznyelvi forma, s melyik a ritka, esetleges, régies vagy éppen elavult alak. Előfordul, hogy mindkettő elterjedt, megszokott változat (A bevezetőben közölt szöveges példagyűjtemény túlnyomórészt ilyeneket tartalmaz.) Ezekkel kapcsolatban jól jegyezzük meg hogy mindkettő egyformán jó, egyaránt használható. Sokan llzt gondolják, azt hirdetik, hogy ilyenkor az egyik változat mindig hibás, helytelen. Szó sincs róla! A nyelvben igenis vannak egyenértékű variánsok, s ilyenkor nincs fogunk sem az egyiket, sem a másikat hibáztatni vagy pláne kitagadni. Jelentéktelen hangulati) stílusbeli különbségek persze a nagyjából egyenlő értékű változatok között is akadhatnak —■ a mondotta pl. egy kissé választékosabb, mint a mondta, a fürdesz talán valamivel megszokottabb, mint a fürödsz —, az ilyen árnyalati eltérésekre azonban elsősorban azoknak kell figyelniük, akiknek a toll forgatása, gondolataik művészi formába öntése a hivatásuk. Egyébként a változatokkal szemben ne legyünk túlságosan szigorúak. Ha legalább átlagos iskolai végzettségünk (pl. érettségink), ezen- .kívül kellő olvasottságunk van.) támaszkodjunk bátran nyelvérzékünkre, s az egyenlőnek érzett változatok .közül azt használjuk, amelyiket kedvünk tartja. Más a helyzet akkor, ha az alakváltozatok között lényeges értékbeli különbséget érzünk. Ez sem ritka eset. Az olyan igealakokat, amilyen a betanítnám. enyelgve, fekü- szöl, gyötreni, hágy, jótok,! megbocsátnék, méltánylották, tiltnak stb., alighanem minden kedves olvasónk ezekkel helyettesítené: betanítanám, enyelegve, fekszel, gyötörni, hagy, jöttök, megbocsátanék, méltányolták, tiltanak. Nem is csoda, hiszen az elsőként közölt változatok egytől egyig régiesek (némelyiknek esetleg népies színezete, nyelvjárásias íze is van), egytől egyig kiveszőiéiben vannak. Irodalmi művekből még nemritkáji elénk kerülnek ugyan — főleg régebbi munkákból —, de a köznyelvből már kihullottak fitt bátran írhatnám ezt is: kihulltak). Ezek) használatára vonatkozólag, noha itt is ■nyelvérzékünket kell segítségül- hívnunk, némileg módosul iménti tanácsunk. H a úgy érezzük, hogy a két lehetséges változat közül az egyiknek régies, választékos, költői, illetőleg népies íze, jellege van, ne ezt válasszuk, hanem a köznyelvibb alakot, azt, amelyik a mai társalgási és szépirodalmi nyelvben véleményünk szerint gyakoribb. Ne felejtsük el, hogy a nyelv gyorsan változik, s a változás éppen az egymás mellett é!ő, párhuzamos alakok pillanatnyi értékén mérhető le talán legjobban. Abból, hogy Petőfinél, Jókainál vagy akár a huszadik századi Adynál sűrűn előfordul valamelyik igealak-váito- zat, még nem következik egyértelműen, hogy ez a változat ma köznyelvinek minősül. Ilyen kérdések eldöntésében nyelvérzékünknek, különösen, ha ezt az adott esetben néhány* ismerősünk véleményének kikérésével »-kollektív« nyelvérzókké alakítjuk át, jobban hihetünk, mint egy kiragadott, nem a mai nyelvet tükröző írói idézetnek. Most pedig térjünk vissza ahhoz a korábbi megjegyzésünkhöz, hogy az igeragozás- beli kettősségek létrejötte — és a változatok értéke — nemcsak a nyelvszokástól függ, hanem az ige alapalakjától is. Hogy csak néhány példát mondjak, az n, az at, et vagy az ul, ül végű igéknek egykét egészen ritka kivételt nem számítva (ilyen kivétel a jön) nincsenek ingadozó alakjai. Tehát a dörren, ken, oson, üzen, zuhan, az avat, büntet, írhat, ugat, vet, az ájul, koldul, perdül, tanul, ül stb. stb. már eleve nem állít bennünket ilyen válaszút elé. Melyek akkor azok az igevégződések ameüyekinól számíthatunk efféle ragozási kettősségekre? Valamennyit természetesen nem sorolhatom fed, de a legjellemzőbbeket igen. S hogy minél többet mondjanak az adatok, egy-két példával mindig az* is bemutatom, hogy az odatartozó igéknek milyen rágós alakjaiban várhatók elsősorban ingadozások. 1. íl végűek: kártalanítfa)- lak, leöblít-(e)sz, újit(o)tok; 2. mássalhangzó + d végűek: áld(o)tok, kérd(e)lek, küldj öt)- tem, megfedd(et)tél, mond(ot)- ta stb.; 3. mássalhangzó + g végűek: csöng(e)sz, dühöng(e)sz; 4. II végűek: átall(a)sz, fur- csáll(o)tok, javall(a)nak, keve- sell(et)tem, rosszáll(ot)tad, su- gall(ot)tál, száll(ot)t, szégyel- l(e)ném, szökelljejnél stb.; 5. ol, el, öl végűek: becsmé- r(e)lek, bitor(o)lom ének(e)led, fecsér(e)li, helyes(e)litek, iri- gy(e)lik, jós(o)ló, köz(ö)lendö; 6. oz, ez, őz végűek: bélye- g(e)zek, címje)zem, cél(o)zoi, ellenje)zed, himje)zi, jegyezitek, jellemje)zik, képfejző, kölcsön(ö)zött, lefegyver(e)zen- dő: 7. I, z + ik végűek: dohá- ny(o)zom, dögölsz—döglesz; fuldok(o)lunk, hajoltam—hajlottam, hiányoznék—hiány- zanék stb.; 8. sz — d (és néha v) váltakozást tartalmazók: cselekedem—cselekszem, dicsekedik— dicsekszik, gyanakod,unk—gyanakszunk, növekedő—növekvő stb. Eddig a cikk. Nem markoltam benne sokat, hisz csupán a főnevek rágós alakjainak bevonásával is — jászolt—jászlat, szók—szavak, újsága—újságja sib. — a'aposan kibővíthetiem volna a vizsgálati kört, azonban a bemutatott részt önmagában is bőségesnek, s összefüggő egységnek éreztem. Nem tudom, jogos volt-e a közlemény címében az itt tárgyalt jelenség indoklás-ára tenni ígéretet. De ha olvasóim indokolás-ként elfogadják az elmondottakat, már akkor is elértem célomat. Dr. Grétsy László kandidátus, ■» Akadémia Nyelvművelő Bizottságának titkára. Szava Holovanyivszkij: FEHÉR TEREM Fehér terem fényárban úszik. Ünnep ... Egy ősz vasöntő lép be most ide, keményen, mintha számadásra jönne. Hatvanadik évét ma tölti be. Helyet foglal, mellette felesége. Mindenki látja; ősz-fehér feje. S én visszagondolok sok régi évre, idézgetem, milyen volt élete. Hogy indult el Lenin hívó szavára — sapkáján égő csillag ragyogott — a munkáskormányért s ukrán hazája szabadságáért fegyvert ragadott, s később megint hosszú és virradatlan éjben hogyan vonult felégetett falvak közt. ismét partizáncsapatban, s földjét a hóhértól hogy védte meg. En is szeretnék sok-sok évig élni, dolgozni a közös, nagy célokon, s szintén a fényes szép terembe lépni hatvanadik születésnapomon. Szeretném azt is, hogy utam mezsgyéit az unokám vagy más ifjú legény lélekben vélem majd úgy élje végig, mint mostan az öreg munkással én. Ukránból fordította: Radó György Szerkesztői üzenetek Ismeretien szerző, Gölle: A Kati című vers szép, csak az a bökkenő, hogy nem ön, hanem Kosztolányi Dezső írta. ön csak a Katikat helyettesítette be. B. Imre, Marcali, Szigetvári u.: Írása érdekes próbálkozásnál nem több. Még kidolgozatlan és terjedelmes. Ez a téma két-három oldalnál nem érdemel többet. K. Ferenc, Kaposvár, Dimitrov u.: Versének témája megragadó, jó ötlet az ellenpontozás is, csak nem sikerült színvonalasan megvalósítania; esetlegesnek és egy kicsit kényszeredettnek- hat így. Nem elég a jó téma, hozzá a jó formai ötlet — a költeményből sohasem hiányozhat az a bizonyos plusz . . . »Orosz lyrikusok« jelige, Kaposvár, Beloiannisz u.: Műfordításait nem használ hatjuk. Még nagyon zsenge próbálkozások. K. Sándor, Kaposvár, MN 2690/S.: fiva című írása régimódi, különösen a hosszadalmas és érthetetlenül álromantikus bevezető rész. Egyszerű szavakkal többet érne el. H. Antal, Marcali, Kossuth L. u.: Még sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy versei közölhetőek legyenek. A hangulati elemek korszerűtlenek, szókapcsolatai szinte közhelyek. S. Béla, Marcali: írása nem közölhető. M. Ferenc, Balatonlelle, Tabán u.: Vihar című elbeszélése elnagyolt, kidolgozatlan, tele apró tévedésekkel. A témával érdemes lenne elmélyültebben foglalkozni. N. Magdolna, Somogycsicsó: Versein érződik, hogy első próbálkozások. Nem biztathatjuk további versírásra. A rímelő soroktól még Bern lesz vers egy Írás séma. A PARTHENON - MINDEN IDŐK LEQSZEBB ÉPÍTÉSZETI REMEKE. EZREK CSODÁLTA MŰEMLÉK AZ AKROPOLISZON. FÉNY JÁTSZIK A KŐKOCKÁN - ÉS MESÉL A MŰLT. HELLÁSZ KÉPRIPORT qöröqorszAqról III. Á THÉSZEUSZ-TEMPLOM OSZLOPSORA. KOMPOZÍCIÓ ÉS FÉNYEK. DE MÖQÖTTE Ml VAN! AZ OSZLOPCSARNOK FELÚJÍTVA IDÉZ RÉQI EMLÉKEKET. (Folytatjuk)
