Somogyi Néplap, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-19 / 221. szám
Vasárnap, 1965. szeptember 19. 5 SOMOGYI NÉPLAP KÉTLAKI Még itt laknak a faluban, de már nem itt élnek. Reggel az országúton találkozik velük a Kőröshegyre igyekvő ember, amint kerékpárral, busszal, gyalog vágj éppen autóstoppal a Balatonpart valamelyik üdülője felé tartanak. Akad közöttük olyan is, aki bezárkózik a lakásba, s legszívesebben a küszöbön kívül re- kesztené a falut gondjaival, örömeivel együtt. 1. — Látta a szőlőt? — Láttam. — És? — És gaz van benne. Elnyelte a gaz, meg kellene kapálni. — Kinek kellene megkapálná? — Engem nem érdekel! Én a családomnak élek. A családból éppen nincs otthon senki. A harminc év körüli fiatalasszony férje a hajózási vállalatnál dolgozik, a gyerekek pedig iskolában vannak. A nagyobbik középiskolába jár. — A falu sorsa nem érdekli? — Mondtam már, hogy nem! Már a második mondat után hangoskodva beszél Papp Gyu- láné. Ügy, hogy az is hallja, aki a szomszéd szobában rá vár. Két évvel ezelőtt még dolgos tagja volt a kertészetnek, most legföljebb a háztáji szőlőben dolgozik. Indokolja ezt, de érvei inkább összefüggéstelen, üres mondatok, s a múltba menekülő hibakeresés. — Miből élnek? — A férjem fizetéséből meg a szőlőből. A tsz miatt felfordulhattam volna! A családi ház, melyet nemrég építettek a régi helyén, kívül még vakolatlan. 2. — Hogyan érzi magát ezen a munkahelyen? — A fene tudja. Már csak húsz napom van. — Utána mi lesz? — Nem tudom. Valahova dolgozni megyek. Rózsaszín ruhát és apró kötényt visel Guttmann Lajosné. Inkább innen, mint túl a második ikszen. Az üvegablakos épület bejárata előtt üdülők sétálnak. Néhány csivitelő lánj hunyorgó szemmel néz ránk. — Mennyit keresett? — Hétszázötven forintot kapunk kézhez. Nem sok. — A tsz-ben? — Ott sem sok. ötven munkaegységet havonta. Ennyit kerestem. A munkaegység értéke húsz forint. Meg hozzá jön még a háztáji is. — Ez itt biztos megélhetés? — Nem. A tsz biztosabb volna, csak a télen mit csinálok ott? — És miért hagyta ott? — Nem tudom. Takarítottam az irodát, aztán amikor új szobákat is adtak, nem emeltók a fizetésemet. Azt hiszem emiatt. — Véleménye szerint hova tartozik? — Oda — fejével a falu felé int. Hiszen ott várja a nagyon is anyára szoruló gyerek. Innen mindennap még haza sem lehet menni. Ezt érzi ő is. Tudja, hogy rosszul tett, mégis másfelé akar menni. Pedig a probléma fölismerése még nem megoldás. Csak azzá válhat. Itt ideges, és fél, aggasztja, hogy mi van otthon. Mégis vállalja a kétlaki életet. 3. ÉVTIZEDEK... Rozi néni kedves, igyekvő öregasszonyossággal tesz- vesz, magyaráz. Mindennek tudja a történetét. Különös tárlatvezetője Somogytúron a Kunffy-képtárnak. Ha érdeklődő jön, a hivatalos időn kívül is bármikor szívesen kinyitja a nagy lakatot, leemeli a vaspántot az ajtóról, t betessékeli a vendéget. Először csöndesen félreáll a belépőjegyekkel és a vendégfüzettel babrál, csak nézzék csöndben a képeket, igenkor nem szabad senkit sem zavarni... *S csak aztán élénkül föl, magyaráz, mikor elhangzott az első kérdés ... Minden képnek tudja a történetét, ismeri a szereplőjét, s a maga egyszerű, keresetlen szavaival beszéli el olyan emberként, aki a festőművész mellett nőtt fel, közvetlen szomszédságában teltek el az évtizedek. — Még életében meghagyta, hogy én vigyázzak majd a képekre. Aztán a festőállványon támaszkodó kép miatt aggódik: — Ez vázlat, krétarajz egy portréhoz... sokat halványult, ügye, a kréta könynyen elvész a vászonról, tönkre fog menni, valami mást kell majd a helyére állítani. Ezt elkezdte, de nem tudta befejezni. A Gyermektemetés mellett állva elmondja, hogy a kép szereplői közül már csak egy él, az a kis fehér főkö- tős kislány, aki most már idős asszony. — Németh néni szerepel-e valamelyik képen? — Háromszor is megfestett a művész úr, még a háború előtt. Azok a képek aztán elvesztek... A németek tönkretették meg elvitték... Megnézzük a vendégkönyvet is. »Frau Farkas Svédén-«, olvasom az egyik lapon. És találok Pozsony, Budapest, Keszthely, Pécs helységnevet is. A legtöbb látogató somogytúri. A község lakói számon tartják a Kunffy-képtárat, s a hagyományok követőiként gyerekbetűk is sűrűn kanyarognak a vendégkönyv lapjain. Csöndesen bólogatnak a fák a Kunffy-portán, két egyszerű fakereszt jelöli a ház néhai lakóit. A lakás is elhagyatott. A csengő erőtlen berregését üres csönd követi. S. N. G. Az építkezésen ezerhatszáz forintot lehet megkeresni. De ezért sokat kell dolgozni. Főleg az ősz és a tavasz nehéz. Ilyenkor vannak a felújítások az üdülőkben. Az ember a tsz- ben is kőműves volt még két évvel ezelőtt is. Régen a földben dolgozott. Azt mondja, »pógár« ember volt, de ha már a tsz-ben kell lenni, akkor miért ne dolgozzon kőművesként? — Szakított a szövetkezettel? — Nem. Vonják az SZTK-t. Erre megy a földjáradék. — Ez minden kapcsolat? — Itt is, ott is normára kell dolgozni. Csak itt köbméterben, ott meg munkaegységben számolják. — És miért hagyta ott? — Untam az egészet. A legnagyobb bökkenő az volt, hogy még padlót sem nagyon tudtak adni a munkához. Akkor még nem volt ilyen fölszerelés. — Tehát nem fűzi oda semmi? Vállrándítás a válasza, ifj. Rózsa Józsefnek. Aztán még megtoldja egy kurta mondattal: — Enyém a fél háztáji. Ezt szőlőben kapom meg. S esténként, ha hazaér, csak- csak kimegy permetezni, vágj éppen a kertet kapálja. Ilyenkor megint »pógár« emberré vedlik vissza. • * * Kétlaki emberek... Valami kimondhatatlan menekülési vágyból hátat fordítottak a falunak, de tovább nem jutottak. Elmenni már nem tudtak, időnként, de gj’akran naponta visz- szajámak, s ilyenkor akaratlanul is hozzá tartoznak egy kicsit a falu társadalmához, ök nem érzik ezt. Ügy tudják, hogy régen elszakadtak már. Innen elszakadtak, de egy másik közösségbe még nem sikerült beilleszkedniük. Mennek, és keresik a helyüket. Pedig a helyük otthon megvan, és azt keresni sem kellene ... Kercza Imre „SZŐKE V ÉNYBK' 3Cét fekete, szempár S zemekben fölfedezni az embert! Mit látok bennük? Láttam már ilyen koromfekete szemeket egj'-szer, Ma- gyaratádon. De ezek a mostaniak . .. ezek valahogy bátrabb csillogással tágultak rá a világra. Nagy, fekete szemek, csodálkozóak. A fölfedezők tekintete lehetett ezekéhez hasonló, de az ő birtokosaik még nem nagyok és nem fölfedezők. Csak a mi valóságunkra csodálkoztak rá messziről, vággyal, hogy közelebb jussanak hozzá... Szökevények. A szó nemes értelmében. »Apánk nem enged minket tanulni. Ha végigmegy a falun, kiabál, hogy ő nem nevel kisasszonyokat belőlünk. Képtelen megérteni, hogy mi már nem akarjuk azt az életet élni, amit ő. Hogy mi már nem akarunk házalni és kunyhóban lakni...« Kanizsára is elmentek vásárolni. •— Vasárnap éjjel félkettőig bujkáltunk. Nem tehettünk másképp. Mar- gitot a fölvételire se enged-* ték el, pedig felöltözött már, indult volna a busszal. Én elszöktem, amikor apám aludt. Később keresett az egész faluban.: — Julcsa már meglépett, írt egy cetlit, hogy menjek én is. Mindent ösz- szekészítettünk. ... Fekete iskolaköpenyben, hosszú hajfonattal — ez Júlia. Kedvesen szeplős arc, Orsós Margité. Olvastam a levelet, szinte minden szava belém vésődött. S most fekete iskolaköpenyben, csinos blúzban, hosszú hajfonattal a vállán ott sétál a lány a csurgói gimnázium fái alatt... S a másik. Haja csillogó szemébe hull, kedvesen szeplős arcának minden vonása nevet, ahogy osztályfőnökével jön az utcán, egyenesen a kollégiumból, a közgazdasági technikum hallgatójaként, öt Margitnak hívják, testvére — akitől elszakadt ugyan, de akivel tudásszomja eggyé forrasztja — Júlia, őt láttam Csurgón ... Szökevények. — Apám őrzött bennünket. Pedig hogy készültünk! Balatongyörökön dolgoztunk a nyáron, arra, hogy ruhát kell venni. Hagyták, úgyse lesz belőle semmi. Varrtuk a monogramot ... Berze tanító néni! Sose hálálhatjuk meg neki, amit tett. És F1(:rendiék. ök vették a legtöbb ruhát, Margittal még Mondtam, hogy megyek, anyám sírt. Mégis elrohantam, míg apám a húgomat kereste. Aztán jött az öcsém Berendi- ékhez: anyám üzente, aludjunk otthon, reggel eljöhetünk. Már nem hittünk nekik. — örültem, hogy Margit is jön, együtt aludtunk Berendi- éknéL És reggel négykor indultunk az állomásra. Iskolába ... — Nem értem. Hiszen az elsőbe apám vitt minket, ő kérte, hogy tanítsanak, hogy több ember legyünk, mint ő. És most még azt is ígérte, hogy megöl minket, ha szökünk. Mert ha fiúk lennénk, nem szólna. De két ilyen taknyos- nak otthon a helye. Okot nem tudtak mondani rá, csak any- nyit, hogy anyám beteg. Ez igaz, de ahhoz nincs joguk, hogy megronlsák az életünket ... Szinte magam sem tudom már, hogy e szenvedélyes vallomásokból mit hallottam Csurgón, mit Kaposváron. A Kétéltű traktor Bármilyen furcsán hangzik az elnevezés, Szovjetunióban vízen és szárazon egyaránt használható traktorokat is készítenek. E masinák előtt nincs akadály. Átszelik a folyókat, a tavakat és a mocsarakat is. Munkaj ...a elsősorban a Szovjetunió északi, erdős tájain van szükség: a kivágott, nagy mennyiségű fa elszállításához használják őket. Ha szükséges, a kétéltű traktor egyéb célokra is átalakítható. Kilencven lóerős motorja és 540 mm szélességű hernyótalpai talajegyengetésre és kisebb távú földszállításra is alkalmassá teszik. FÖLDREFORM, 1945 Tanulmány és dokumentumgyűjtemény A felszabadulás megteremtette önálló nemzeti fejlődés első és magasan kiemelkedő csúcsa: a földosztás. Évszázados per zárult le ezzel, s e nagyszerű tett hű és alapos krónikája az a vaskos kötet, amelyet a Levéltárak Országos Központja és az MTA Történelemtudományi Intézete e célra létrehozott munkaközössége alkotott: tudományos alapossággal összegezi a földreform megszületésének, végrehajtásának harcokkal teli történetét. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány ünnepélyes ígéretet tett a földreform megvalósítására, de a Függetlenségi Frontban részt vevő pártok nem mind- egyike szorgalmazta őszintén az ígéret valóra váltását. A kötet bevezető tanulmánya — M. Somlyai Magda munkája — nagyszámú dokumentum fel- használásával elemzi ezt a bonyolult időszakot, világosan felrajzolva a pártok taktikai harcának bonyolult vonalát, megmutatva, hogyan tette lehetetlenné az egyes pártok voltaképpen időnyerését szolgáló manővereit a kommunisták s a velük szövetségesek vaskövetkezetessége. M. Somlyai Magda bevezető tanulmánya nemcsak azért jelentős, mert az első a szintézist teremtő munkák közül e témakörben, hanem azért is, mert új, nemrég előkerült dokumentumokat is feldolgoz, például a Kisgazda Párt 1945 februárjában készített, de közzé soha nem tett s csak 1962- ben előkerült reformjavaslatát. A kötet zömét nagyrészt még nem publikált dokumentumok — szám szerint 171 — alkotják. Az időrend és a gondolati összefüggések, illetve ellentmondások figyelembevételével, jó érzékkel csoportosított iratok segítségével nemcsak nyomon követhetjük a pártok közötti harcokat, hanem a néptömegek akaratának mind erőteljesebb és határozottabb megnyilvánulásait is. A Szegedi Népakarat 1944. október 23-i vezércikke a kommunisták akaratáról szólva megállapítja: »A föld ilyenformán azok kezébe kerül, akik ősi jogon érdemlik, akiknek becsületes munkája bére csak így lesz megfizetve, és akik biztosítani fogják az ország kiegyensúlyozott gazdasági jövőjét.« Az iratok között: jegyzőkönyvek a pártok közötti tárgyalásokról, kormánybiztosok és pártmegbizottak jelentései, a népkövetelés fogalmazta memorandumok és kiáltványok, valamennyi izgalmas, múltat idéző olvasmány, de túl ezen — történelmi jelentőségű okirat is. A sikeres gyűjtő- és feldolgozó munka a népi demokrácia húszéves történelmének első időszakát felölelő, legfontosabb cselekedetét bemutató kézikönyvvel úttörő jelentőségű feladatot hajtott végre, nemcsak a szakembernek, hanem a téma iránt érdeklődőnek is nélkülözhetetlen művet alkotva. (Kossuth Könyvkiadó.) szemek, amiket áthatóan kutattam, őszinteségről vallottak, s tudom, a két lány megvívta az élet első csatáját. Középiskolások. Júlia tizenöt éves, Margit tizenhat, jövőre már nem kezdhették volna. De most nekivágtak. Egy idős pedagógus, Berze Gizella a nyugdíját, a szeretetét adta. Ügy fogta kézen őket, mintha a sajátjai volnának. Csak azért, mert kitartó, szorgalmas, éleseszű gyerekek. A lányok szenvedélyesen szeretik őt, az apa gyűlöli, mert »elrabolta« gyermekeit... És most? Nehezek az első lépések. Sok telefon, intézkedés, vita kíséri a két lány útját Először nincs füzet, nincs könyv; kölcsönkérik társaiktól, akik itt is, ott is az első pillanatban szeretettel fogadták be őket. Aztán kérik a kollégiumi díjat, nincs ebédjegy sem. Miből is lenne? Margit listát küld a járási osztálynak, háromszáz forint kellene. S így írja: »Két hét múlva kirándulás lesz, száz forintba kerülne, de erről már írni sem merek ...« Segély, telefon, intézkedés. Van már füzet, könyv is lesz, s Margit — életében először — kirándulni megy... Egyik lány orosztanárnak készül (a megyei verseny harmadik helyezettje volt), a másik szakmunkásnak, érettségizett szakmunkásnak! Beszélni velük — kerülni igyekszem a nagy szavakat — élmény. Mert annyi életöröm, annyi bizakodás cseng a szavukból! Nem gyerekek már, gondolkodásukban túlnőttek azon. Szőkeden- csen tágult szemük a mi világunkra. Most tanulni akarnak érte. És nevetnek. Nevet a szemük, az arcuk minden vonása, kiforratlan, de vonzó egyéniségükből árad ez az öröm. Hogy jól tanulnak-e majd? Megállják-e a helyüket? Hálálni tudják-e munkával Berze Gizellának, amit értük tett, mert »ha ő nem lett volna, nem lehetnénk itt?« Valahogy nem aggasztanak ezek a kérdések. Az útkezdés önmaga hiteti el tanárokkal, vezetőkkel, mindazokkal, akik valamit tettek már értük, hogy elhatározásuk őszinte, s bizonyítanak majd. Végig szeretném kísérni útjukat. Tudják már, nem titkoltam, hogy négy esztendőn át egy egész megye kíséri majd figyelemmel lépteiket. Mindaz, amit tesznek: feleleteik, csínytevéseik, örömük és szórakozásuk, sikereik és kudarcaik, vágyaik és vallomásaik nem maradnak titkon, mint ahogy emlékezetes szökésükről is sokan tudnak már.. Mert becsülik ezt a szökést. A két fekete szempár túltekintett a falu határán, s a csurgói gimnáziumban, a kaposvári kollégium termeiben két messziről jött lány ostromolja a tudást: Orsós Júlia és Margit. Elszakadtak egymástól, de nincsenek egyedül ... Jávori Bél»
