Somogyi Néplap, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-01 / 180. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1965. augusztai L mmmrnzmmm® Rangadóval kezdődik a labdarúgó NB I őszi fordulója is Újból elindul a kerek bőrlabda. Az NB I, az NB I B és az NB II osztályokban ma megkezdődik az őszi idény. A legjobb magyar csa­patok versengése a bajnoki címért mindenkor fontos eseménye volt a sportágnak. Most is az. A futball kedvelői kíváncsian várják az őszi fordulót, amikor feleletet kapnak arra, hogy a Ferencváros meg tud­ja-e őrizni bajnoki címét, avagy kénytelen lesz másnak átengedni. Az idény végeztével dől el az is, hogy melyik egyesület képviseli majd színeinket á Bajnokcsápatok Európa Kupájában a következő év­ben, és így tovább. Nagy figyelem irányul a mos­tani labdarúgó-bajnokság rajtja elé azért is, mert ez amolyan pró­baféle a jövő évi labdarúgó-világ­bajnokságra. Klubcsapataink játé­kosainak formája nagyban befo­lyásolja, hogy az őszi fordulóban Magyarország nemzeti tizenegye hogyan áll helyt a világbajnoki selejtező hátralevő mérkőzésein. Eseménydús lesz tehát az Ősz a labdarúgásban. No és az első forduló? Mindjárt rangadóval kezdődik. Az Üjpesti Dózsa az FTC-vel méri össze ere­jét a Népstadionban. A ferenc­városiaknak az első hely megőrzé­se szempontjából nagy fontosságú ez a találkozó. Igen ám, de a zöld­fehér csapat valószínűleg fáradt lesz a New York-i torna nyomán. Ezért nem lenne meglepetés Be- néék győzelme sem. Ugyancsak a stadionban játsszák a Vasas—Ózd találkozót. A vidéki csapat aligha remélhet pontot. Nyílt a Dorog— MTK találkozó is. Nagy kérdés az, hogy Dorogon zökkenő nélkül tör­tént-e Buzánszky edző »önkéntes« távozása. A salgótarjániaknak (ahol a nyári idényben ugyancsak edzőcsere volt: Grosics Gyulát Szűcs Gyula váltotta fel) létfon­tosságú a Szeged elleni meccs. Ha a Tarján nem tud nyerni, csak­nem menthetetlen. Szűcs egyéb­ként keresi a csatársorban Hor­váth Zoltán utódját. A kaposvári fiút ugyanis Tarjánban házi fe­gyelmivel hat hónapra eltiltották. A Komló—Csepel mérkőzésen a csepeliek az esélyesebbek, de a Komló győzelme sem lenne meg­lepetés. Kíváncsian várjuk, hogy a pécsiek folytatják-e jó szerep­lésüket. Most a Bp. Honvéd ellen kell bizonyítaniuk. A Győr—Tata­bánya mérkőzésen mindhárom eredmény elképzelhető. Persze mindez találgatás. Annál inkább, mert alig van alap arra, hogy ismerjük a csapatok formá­ját. A nyári szünet, ha rövid volt is, esetleg sok változást hozott az egyesületeknél. Vasárnap este min­denestre többet tudunk majd. A pécsiekkel együtt készülnek a kaposvári asztaliteniszezok Siófokon jártunk. A gimnázium tájékán ismerősökkel találkoztunk. A Vasas MTE férfi és női asztali- teniszezőivel. Mindahányan fárad­tak voltak, izzadtak. Éppen akkor ért véget az edzés. — Nem akármilyen. Nyolctól idáig egyhuzamban játszottunk. Az első napokban egy kicsit nehéz volt. Most azonban már egyre könnyebb a bosszú, megerőltető munka. Remélem, hogy az az egy hét, amelyet játékosaink itt töl­tenek majd, a bajnokságban jóté­konyan érezteti hatását — mon­dotta Vincze Tibor, a Somogy me­gyei Asztalitenisz Szövetség elnö­ke, aki egyik irányítója a Kapos­vári Vasas őszi felkészülésének. Rendkívül nehéznek ígérkezik az őszi forduló a kaposvári csapatok számára. Ezt tükrözi a most nap­világot látott sorsolás, amely sok döntő fontosságú mérkőzésre szó­lítja idegenbe a Vasas-nőket, -fér­fiakat. Aztán egyéb okok is köz­rejátszanak. A női csapat az őszi idényben nem számíthat az anyai örömök elé tekintő Gundinéra. Bartusné is nagy kérdőjel, (öt is várták az edzőtáborba, de pénte­kig még nem érkezett meg.) — Pedig nagy szükség lenne Bartusné játékára is — mondták szinte kórusban játékostársai: Sze- reczné, dr. Vinczénó meg Bódizs Eszter. A siófoki táborban tehát csonka a női csapat. A férfiegyüttes lét­száma viszont teljes, mindenki a fedélzeten van. Tudják a fiúk, hogy rájuk még nehezebb feladat vár az ősszel, mint a nőkre. Az újonc csapatnak nehéz lesz meg­kapaszkodnia az NB I-ben, de nagy a fogadkozás. Balázs, Ivusza, Nagy, Kiss meg Rák az edző véleménye szerint egyaránt biztató formában van. Maguk a játékosok annak örül­nek, hogy vendégek is vannak a siófoki táborban. A Pécsi Ércbá­nyász négy játékosa: dr. Arató, dr. Horváth, Horváth László és Balázs ívuszáékkal együtt készül az ősz rajtra. — Nagyon jó ez. így legalább érdekesek, változatosak az edzé­sek. Egy kicsit ugyanis unalmas már folyton ugyanazokkal a klub­társakkal edzeni. Ivusza meg Nagy Tibor jól ismeri játékstílusomat, én pedig az övékét. A kevésbé is­mert ellenfelek ellen más a játék. Ezt látjuk az edzéseken — mon­dotta Balázs Miklós, a férficsapat kapitánya. Napi öt-hat órai edzés, pihenés és kevés szórakozás (ez rendsze­rint fürdésből áll). Ez a készülő­dő kaposvári NB I-es asztaliteni­szezők napi programja a múlt hét keddjétől a jövő keddig. Aztán egy rövid pihenő, és kez­dődhet a küzdelem a bajnoki pon­tokért ... K. S. Augusztus 15-től november 21-ig tart a labdarúgó NB 111 őszi fordulója A játékvezetők is felkészülnek... A labdarúgó-mérkőzések egyik »főszereplője« a játékvezető. Jó vagy rossz működése döntően be­folyásolhatja a mérkőzés lefolyá­sát, az eredmény alakulását. A Somogy megyei Labdarúgó Szövet­ség mellett működő Játékvezető Bizottság évről évre sokat tesz azért, hogy a játékvezetők észre­vétlen szereplői, dirigensei legye­nek a labdarúgó-mérkőzéseknek. Ezt a célt szolgálja a téli tovább­képzés, majd az évről évre ismét­lődő nyári tábor. Ax idén Balatonbogláron gyűlt össze 42 öreg és fital »sípos«. Egy héten át amolyan vizsgafélét tesz­nek a bírák, akik a Nemzeti Baj­nokság különböző osztályaiban vagy a megyei bajnokságban ad­nak jelt a mérkőzések megkezdé­sére, majd befejezésére.- Az t cél vezérelt bennünket, hogy lehetőleg minél többen ve­hessenek részt a bogiári tanfolya­mon. Sajnos, sokan szolgálati el­foglaltságuk miatt — néhányan ta­lán nemtörődömségből — nem utazhattak el Boglárra. Akik azon­ban ott vannak, igen komolyan dolgoznak — mondotta Horváth Zoltán, a Játékvezető Bizottság el­nöke, a tábor »parancsnoka«. Ottjártunkkor meggyőződhettünk erről. Az egyhetes tanfolyam te­matikája igen sokat ölel fel. A napi hatórai munka rendszerint nem is elég. Délután is folytatják a bírák, ha kötetlenebb formában is. Ezek a konzultációk, viták bi­zonyára jótékonyan éreztetik majd hatásukat az őszi mérkőzéseken. Mint egy nagy család, olyan a futballbírák bogiári tábora. Az, hogy Horváth Zoltán, Fenyvesi meg Szilvás! előadó, mit sem je­lent. Kosaras, Németh V., Csizi, Fábián, Horváth J., az idősebb generáció tagjai, Ducsaf, Mayer, Papp, Bakonyi, az ifjú nemzedék képviselői nemcsak hallgatók ezen a tanfolyamon. Kifejtik vélemé­nyüket (természetesen a többiek is), elmondják aggályaikat, meg­vitatják a kérdéseket. Dr. Endes Lajos, aki az Orszá­gos JT Oktatási Bizottságának képviseletében látogatott el Bala- tonboglárra, igen elégedetten nyi­latkozott a látottakról, hallottak­ról. Dicsérte a somogyi bírákat. A Bogláron tapasztalt szorgálom, akarás és munka valóban dicsére­tes. Reméljük, hogy az őszi baj­nokságban ugyanolyan jól vizs­gáznak majd a somogyi bírák, mint most, egy héten át Balaton­bogláron. Kovács So-reolt a Baranya megyei Lab­darúgó Szövetség is. Legutóbbi elnökségi ülésén úgy döntött, hogy a Délnyugati NB Ill-ban augusztus 15-én kezdődik a baj­nokság, és november 21-én feje­ződik be. A sors szeszélye folytán a Sió­foki Bányász és a Kaposvári Va­sas hazai mérkőzéssel kezd. A siófokiak a Nagykanizsai Bányászt fogadják. A Kaposvári Vasas a Nagybányoki Brikettel küzd majd a bajnoki pontokért. Október 10- én Siófokon lesz a Délnyugati NB Hl somogyi rangadója, az S. Bá­nyász—K. Vasas mérkőzés. Szep­tember 26 az időpontja a Siófok- Pécsi Ércbányász igazi rangadó­nak. Ezt a mérkőzést is Siófokon játsszák. A Délnyugati NB m augusztus 15-i fordulójában a következő mér­kőzések lesznek: Lovászi Bányász—Keszthelyi Ha­ladás, Mohácsi TE—Szekszárdi Dó­zsa, Siófoki Bányász—Nagykani­zsai Bányász, Nagykanizsai Dózsa —Sárbogárd, Dombóvári Sparta­cus—Dombóvári VSE, Kaposvári Vasas—Nagymányok, Bajai MTE— Nagykanizsai VTE, Pécsi Ércbá­nyász-Pécsi EAC. Az NB m teljes sorsolását au­gusztus 4. számunkban fogjuk majd közölni Ma Siófokon játszik az NDK középiskolai válogatott labdarúgó-csapata. Az NDK fiata­lok ellenfele a magyar iskolai vá­logatott lesz. A mérkőzés 17.30 óra­kor kezdődik a Bányász sportte­lepén. — A Fővárosi Autóbusz—Kapos­vári Kinizsi bajnoki labdarúgó- mérkőzés ma délután 4 órakor kez­dődik. (3181) RÖVIDÉ APRÓHIRDETÉSEK ADÁS - VÉTEL Balatonlellén kétszo­bás családi ház telek­kel eladó. Németh, Üsző u. 35. _______(2661) S zenyérben, műút mellett — buszmegál­lótól 5 percre — 1600 négyszögöl termő gyü­mölcsös, szőlő — dróttal bekerítve —, alápincézett ház (két szoba, konyha, mel­lékhelyiségek) száz­ezerért eladó. Villany, víz van. Érdeklődni le­het Szenyér, Kisper- jés 5., Bobics István­nénál. _____ (3172) K étszobás, összkom­fortos, kertes családi ház beköltözhetően el­adó. Kaposvár, Bartók Béla xl 128. (116415) Als ó-béla telepen ál­lomásihoz közel 125 négyszögöl telek fize­tési kedvezménnyel eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 5., Koródiné. (116407) Nyaraló eladó Alsó- béla telepen, vízpart­hoz, állomáshoz kö­zel. Érdeklődni 18 óra után: Kaposvár, Beloiannisz u. 22. ________________(116367) "Családi ház — rész­ben beköltözhető — 2000 négyszögöl telek­kel eladó. Nagyatád, Honvéd utca 67. (7819) Balatonbogláron öt­szobás házi beköltöz- hetős éggel 401 négy­szögöl telekkel eladó. Dr. Török, Budapest, V. Szalai utca 3. (7736) Egyszobás, konyhás családi ház 750 négy­szögöl telekkel, mel­lékhelyiségekkel azonnal' elfoglalhatóan eladó. Kaposvár, Bé- I» O. 93. (116424) 8 HP-s villanymotor 12 kalapácsos daráló, körfűrész jó állapot­ban eladó. Memye, Lenin u. 60. (116438) AUTÓ-MOTOR 1 Generálozott sze­mélygépkocsi eladó. Érdeklődni Kaposvár, Latinka Sándor u. 7. ___________________(2666) S kodához való ere­deti új hüvely komp­lett eladó. Kaposvár, Május 1. u. 55. (116425) CSERE Elcserélném házmes­teri lakásomat két­szobásra megegyezés­sel. Érdeklődni: Kar­dos, Kaposvár, Május 1. u. 72. (116361) Leinformálható kö­zépkorú asszonyt kere­sek kisgyermek mel­lé. Kaposvár, Honvéd u. 22. (1754) Gépkocsivezető gya­korlattal, teher- és személygépkocsi-veze­tői jogosítvánnyal el­helyezkedne! Cím a kiadóban. _______ (2672) É rettségizett férfi munkaerőt gyakor­noknak fölveszünk. József Attila Köny­vesbolt, Kaposvár, En- gels u. 1.______(116429) Á ltalános lakatos ipari tanulót fölve­szek. Kaposvár, Béke U. 50.____________(116431) Gyakorlott gyors- gépíró adminisztrátort »Perfekt« jeligére a keresünk. Ajánlatokat laadóba kérünk. (»75) Kőműves szakmun­kást és segédmunkást fölvesz a balatonbog- lári főépítésvezetőség területére a Somogy megyei Tanácsi Építő­ipari Vállalat. Jelent­kezés: Balatonboglár, Dózsa György u. 9., vagy Kaposvár, Má- 3 US I. U. 52. (116434) A Somogy megyei Élelmiszer-kiskereske­delmi Vállalat fölvé­telre keres belső ellen­őri beosztásba mérleg­képes könyvelői képe­sítéssel és kereskedel­mi gyakorlattal rendel­kező férfi munkaerőt. Jelentkezni lehet a vállalat központjában (Kaposvár, Noszlopy G. u. 4.) a személyze- ti vezetőnél. (116422) Szakképzett juhászt keresünk. Fizetés megegyezés szerint, la­kást biztosítunk. Len­gyeltóti Táncsics Tsz. (116416) ÉRDEKES MÉRKŐZÉSNEK ÍGÉRKEZIK Somogy megye és Budpr^t ifjúsági tekeválogatott­jának mai találkozója az Építők sporttelepén. A Budapest csapa­tában ugyanis egy, volt kaposvári versenyző, Horváth József, a ma­gyar ifibajnok is szerepel. A ta­valy még Vasutas-versenyző most a Ferencváros csapatának tagja, s legutóbb a Balaton Kupában 465 fás teljesítményével nagyban hoz­zájárult ahhoz, hogy a ferenc­városi zöld-fehérek nyerték az idei Balaton Kupát. * * * 120 PERCES KÜZDELEM UTÁN Nagyberki csapata nyerte a Ka- posmenti Kupát, amelyet ebben az évben ismét megrendezett a Kaposvári Járási Labdarúgó Szö­vetség. A döntőbe Attala, Baté, Nagyberki és Taszár, csapata ke­rült. Az első-második helyért fo­lyó Nagyberki—Taszár mérkőzé­sen a rendes játékidőben 5:5 volt az eredmény. Hosszabbítás után 7:6-na a nagyberkiek nyertek. * * * Elírás történt a spartakiád-jegy- zokönyvben. Ebből vettük ugyan­is, hogy Szenta Lajos érkezett harmadikként a megyei spartaki- áddöntőn az 1500-asok között s céflba. A spartafciád harmadik he­lyezett Szenbe Lajos, a vésedek sportolója. Balatoni mozik műsora Az ÉM 44. sz. Épí­tőipari Vállalat azon­nal fölvesz budapesti munkahelyekre férfi és női segédmunkáso­kat, valamint kubiko­sokat. Munkásszállást és napi kétszeri étke­zést biztosítunk. Ta­nácsigazolás és mun­karuha szükséges. Je­lentkezés: Bpest., V., Kossuth Lajos tér 13— 15., földszint. (3177) Két üres szoba ki­adó. Kaposvár, Virág u._96. _________(116418) G alamb tény és ztők! Küldjenek postautal­ványon 54 forintot, költségmentesen meg­küldjük Szűcs—Szé- csényi Galsmbtenvész- tés című 380 oldalas úl, képes szakköny­vét. Szövetkezeti könyvesbolt, Tab.- 1) BALATONMÄR7A Vörös és fekete I. Francia film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. BALATONFENYVES Szélesvásznú: * Vörös és fekete I—H. A világhí­rű francia film felújítása. Fősze­repben: Gerard Philippe és Dani­elle Darrieux. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. FONYÓD Szélesvásznú fedett kert: Vörös és fekete I—H. A világhí­rű francia film felújítása. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. FONYÖD Terem: Matinéműsor: A benzinkút her­cegnője. Nem. Szélesvásznú magyar film. Vidám játék egy komoly gondo­lattal. 10 éven aluliaknak nem ajánljuk. Kísérő műsor: 65/9. vi­lághíradó. balatonboglab Matinéműsor: Szép Lurette. A tizedes meg a többiek. Szé­lesvásznú magyar film víg játék. 10 éven aluliaknak nem ajánljuk. Kí­sérő műsor: Fénybogárka. Az első előadáson! Van, aki forrón szereti. Széles­vásznú amerikai film. 10 éven alu­liaknak nem ajánljuk. A második előadáson! BALATONLELLE Szélesvásznú fedett kert: Bolondos história. Magyarul be­szélő csehszlovák filmszatíra. Az első előadáson! A tizedes njeg a többiek. Szé­lesvásznú magyar filmvígjáték. 10 éven aluliaknak nem ajánljuk. A második előadás—i BALATONSZEMES Szélesvásznú kert: A Tenkes kapitánya I—II. Szé­lesvásznú magyar ifjúsági kaland­film. Korhatár nélkül. Kísérő mű­sor: 65/11. világhíradó. BALATONSZÁRSZÓ Szélesvásznú: Phaedra. Szélesvásznú amerikai film. Csak 18 éven felülieknek! BALATONFÖLDVAR Szélesvásznú fedett kert: Phaedra. Szélesvásznú amerikai film. Csak 18 éven felülieknek! Az első előadáson! Fekete tulipán. A második elő­adáson! ZAMARDI Szélesvásznú kert: Háry János. Kodály Zoltán dal­játékénak színes, szélesvásznú ma­gyar filmváltozata. Korhatár nél­kül. Kísérő műsor: Utolsó lövés. Az első előadáson! Cherbourg! esernyők. Színes, ze­nés, szélesvásznú francia film. Kor­határ nélkül. Kísérő műsor: A tér. A második előadáson! 10 órakor! SIÖFOK Szélesvásznú terem: Matinéműsor: Varázsemberke. A tizedes meg a többiek. Szé­lesvásznú magyar filmvígjáték. 10 éven aluliaknak nem ajánljuk. SIÖFOK Szélesvásznú kert: Cherbourgi esernyők. Színes, ze­nés, szélesvásznú francia film. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Nyitáay. hírek AUGUSZTUS I Időjárás Várható idő­járás ma estig: Délen is meg­növekvő felhő­zet, többfelé át­futó eső, ziva­tar. Mérsékelt, változó irányú, majd megélén­külő és észak- nyugatira for­duló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 18—23 fok között. Vasárnap Péter A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál tegnap 11 órakor 23 fok volt. Kaposváron (külterületen) teg­nap reggel 6 órakor 16,2 fokot, déli 12 órakor 25 fokot mértek. Mit fizet a lottó? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása alapján a 31. játékhéten ot- találatos lottószelvény nem érkezett. Négy találatot 52 fogadó ért el, nyereményük egyenként 83 744 forint. Há­rom ’találatot 4948 fogadó ért el, nyereményük egyenként 440 forint. Két találatot 135 102 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 16 forint 10 fillér. — A világ csokoládéfo­gyasztása. A világon 1954-ben 800 000 tonna csokoládét fo­gyasztottak. Es a mennyiség 1961-ben 1 024 000 tonnára emelkedett, az idén pedig a becslések szerint 1 400 000 tonna lesz. — Egynapi keresetüket ajánlották fel az árvízkáro­sultak javára a tótújfalui tsz tagjai. A község 8510 forin­tot fizetett be a Vöröskereszt­nél nyitott csekkszámlára. — MEGJELENT A SÁR­GADINNYE a MEK bala­toni zöldség-gyümölcs bolt­jaiban. Az első szállítmányt a balatonszárszói és az ádándi termelőszövetkezet küldte a MÉK-telepekre. —- Üzérkedésben mondotta ki bűnösnek a Barcsi Járás- bíróság Vantara Jánosné drávatamári és András Ist­vánná drávagárdonyi lako­sokat. Mindkettőjüket 6—6 hónapi felfüggesztett szabad­ságvesztésre és 500—500 fo­rint r«mzbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. — Július 30-án teljesítette egész éves szerződéskötési tervét az Állatforgalmi Vál­lalat siófoki és marcali ki- rendeltsége. A siófoki járás­ban 12 000 helyett 12 158, a marcali járásban 19 500 he­lyett 19 731 sertés átadására kötöttek megállapodást. — ÜZLET NÉGYEZER LITE­RES HORDÓBAN. Hordóban be- rendezett üzlet nyílt szombaton délelőtt Debrecenben, a Petőfi téren. A különös elárusítóhelyen túfajta bort mérnek és külön­böző hidegkonyhai készítménye­ket árusítanak. A mostanihoz hasonló üzletet nyit a vendéglá­tó vállalat a közeljövőben a deb­receni Nagyerdőn is. — A szolgáltatás javítá­sáért. A MÉSZÖV szolgálta­tási szakbizottsága négy nagy földművesszövetkezetnél vizsgálta meg a szolgáltatá­sok helyzetét, a kölcsönzések gazdaságosságát. A tapaszta­latokat összegező marcali ta­nácskozáson — melyen a KISZÖV és a nőtanács meg­bízottja is részt vett — megállapították. ho<*v a gáltatási eszközök értéke már megközelíti a két és fél millió forintot. —1 Augusztus 6-án Bilicsi Tiva- dar-est lesz Nagyatádon. Jegyek a művelődési házban válthatók. (4414) — Országos állat- és kirakodó­vásár lesz augusztus 3-án Adand­ón. (3165) GYÁSZJELENTÉS A Magyar Nemzeti Bank So­mogy megyei dolgozói fájdalom­mal tudatják, hogy a tabi fiók vezetője, Aradi Gyula fiókigazga­tó, kiváló pénzügyi dolgozó éle­tének 51. évében rövid szenvedés után 1965. július 28-én elhunyt. Aradi Gyula személyében a bank közszeretetben álló, sokolda­lúan képzett, egyik legértékesebb dolgozóját vesztette el, ?akinek munkás élete, kiegyensúlyozott emberi magatartása példaképül áll előttünk. Volt munkatársunkat — akit a Magyar Nemzeti Bank saját ha­lottjának tekint — Kaposváron, a Keleti temetőben 1965. augusztus 2-án délután 4 órakor helyezzük örök nyugalomra. Emlékét kegyelettel megőrzik a Magyar- Nemzeti Bank Somogy megyei dolgozói. (116441) Rejtvény fej tők, figyelem! A Vegyianyag Nagykereskedelmi Vállalat jutalmát nyerték: Károlyi Mária, Halász Elemér, Kaposvár (NDK ajándékkazetta); Kapinya Márta, Nagyberki (Vimalan arc­tej); Molnár ístvánné, Somogyeg- res (Vimalan arctej); Szigeti Anna­mária, Barcs (1 üveg Caola kölni). Székely Júlia Elindultam szép hazámból című könyvét a követ­kező pajtások nyerték: Kósa Esz­ter és Gyula, Puskás Erzsi, Ka­posvár; Vörös Magdi, Kiskorpád; Szubotics Margit, Kálmáncsa. A könyveket postán küldjük él. — A MAGAS-TÁTRÁBA UTAZTAK a marcali járás pedagógusai két autóbuszon ötnapos társaskirándulásra. Ugyancsak az IBUSZ ve­zet Somogybái még e hó első felében két csoportos utazást a szegedi szabad­téri játékokra. —- Ma Is aratnak kedvező idő esetén a ságváriak. Be­fejezik a búza vágását, és ez­zel végeznek a 949 hold ka­lászos és borsó aratásával. — A második félévben megnövekedett feladatok várnak az Állatforgalmi Vállalatra. Az évi terv telje­sítésének teendőit tegnap szakszervezeti taggyűlésen és munkaértekezleten vitatták meg. — MÁR 88 VAGON! Srakta Sándor, az ország legjobb kombájnosa a Ka­posvári Állami Gazdaság bőszénfai üzemegységében a mai napig már 88 vagon gabonát takarított be. Ma is egész nap dolgozik. — 200 forintot ad heten­ként a legjobb kombájnosnak az öreglaki Állami Gazda­ság. Az előző heti verseny győztesének mindig a követ­kező hétfőn fizetik ki ezt a jutalmat. — HÁROM KISZ-ESKÜVÖ volt tegnaj a kaposvári járásban. A járási tanács nagytermében Csi­szár Mária és Kertész Ferenc; Balogh Márta és Zimre József, a simonfai tanácson pedig Wéber Magdolna és Bilakovics Gyula kötött házasságot. — A SZOT Üdülési Főigazgató­sága közli, hogy augusztus 5-től — a visegrádi MEDOSZ-üdülő kivéte­lével — a Duna-kanyarban levő valamennyi SZOT-üdülő ismét fo­gadja a beutaltakat. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Matinéműsor: Ordasok között. Az előadás kezdete de. fé] 11 óra­kor. Phaedra. Szélesvásznú amerikai film. Csak 18 éven felülieknek! Az előadások kezdete 3, 5, 7 és 9 óra­kor. (Augusztus 1-ig.) SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ Matinéműsor: Kozara. Az elő­adás kezedete de. fél 11 órakor. Beáta. Lengyel film. 10 éven aluliaknak nem ajánljuk. Kisérő műsor: 65/14. világhiradó. Az elő­adások kezdete 3, 5, 7 és 9 órakor. (Augusztus 1-ig.) DÓZSA KERTMOZI A pásztorkirály. Bolgár történel­mi film. Az előadás kezdete este 8 érakor. BARTÓK KERTMOZI A windsori víg nők. Angol ope* rafilm. Az előadás kezdete este 8 órakor. LATINRA SÁNDOR művelődési ház Műsoros klubtánc 17 órától 34 óráig. Az aranyember. Jókai regényé­nek színes, szélesvásznú filmvál­tozata. Korhatár nélkül. Az elő­adások kezdete fél 4, fél 6 és fél 8 órakor. Augusztus 2-án, hétfőn VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ A hazug lány. Szélesvásznú fran­cia filmvígjáték. Főszerepben: Ma­rina Vlady és Macha Méril. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. Az elő­adások kezdete 5 és 7 órakor. (Augusztus 4-ig.) SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ Az éjszaka világa. Látogatás öt világrész szórakozóhelyein. Széles­vásznú olasz film. 14 éven aluliak­nak nem ajánljuk. Az előadások kezdete 4, 6 és 8 órakor. (Augusz­tus 4-ig.)

Next

/
Thumbnails
Contents