Somogyi Néplap, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-01 / 180. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Yasárnap,, 1905. augusztus 1. CSAK FEHÉR KÖPENYBEN? B efejeződtek a középiskolai és az egyetemi fölvételek, kiki megkapta az értesítést, fölvették-e vagy sem. Az előbbiek érthetően boldogok, úgy érzik, övék a világ. Az elutasítottak táborában pedig nagy a keserűség: Mi lesz? Van-e igy értelme az életüknek? A mi társadalmunk elsősorban arra született, hogy o dolgozó ember rangját megteremtse. Hogy az élet terhelt vállán cipelő kétkezi munkást is az alkotó ember magas polcára helyezze. Jórészt a kezdeti idők tévedései, felelőtlen ígéretei okozták, hogy mégis minden fiatal ma is fehér köpenybe álmodja magát, vágyai netovábbja a szellemi munkakör. S itt maradt a múltból az a torz szemlélet, hogy a szellem régióiba csak az emelkedhet, aki hátat fordít a kétkezi munkának. A szocialista társadalomban mindeni tanulhat és művelődhet. A tanulás mindannyiunk eleven joga. Sokan — felelős vezetők is — ezt a jogot úgy értelmezték, hogy legyen minden értelmes ember orvos, mérnök, pedagógus, művész. Hogy ki teremti meg a mindennapi javakat? Ezt a feladatot úgy látszik, azoknak szánták^ akik valamilyen okból mégsem tanulhattak. Sajnos, a közvélemény is így formálódott: tanulni, egyetemet, főiskolát végezni, fehér köpenybe bújni, h”~sút mondani a gépeknek, a kalapácsnak, a munkapadnak, igazi karrier a szocializmusban... H nem ez, illetve nem csupán ez. Nem lehet mindenki terező. irányító, gyógyító, nevelő. A terveket, ötleteket meg is kell valósítani. Esztergályosok, kőművesek, rakodómunkások, búzatermelők és állatgondozók is kellenek. A javak bőségét, világunk alapját ők teremtik meg. A szocialista társadalom éppen azt jelenti, hogy az építők, a javak'termelői is részesei legyenek a tudásnak, a művelődésnek. A szocialista társadalom éppen azt kell jelentse, hogy a művelt ember nemcsak fehér köpenyben képzelhető el, s azt is, hogy a kiművelt emberfők sokaságából kell toboroznunk a javak jövendő termelőit. A megbecsülést, a társadalmi rangot nálunk a kiemelkedő jó munka teremti meg, akár sebészprofesszorról, akár rakodómunkásról van szó. A mai követelmények mellett csak nagy itudású, művelt ember alkothat kimagaslót a tervezőasz- tal mellett, a bányák mélyén és a földeken is. A szocializmusban éppen azért nem az a cél, hogy minden tanult ember irodában, műteremben vagy laboratóriumban szorgoskodjék, inkább az a követelmény, hogy minden munkaposzton művelt, nagy tudású dolgozó ember álljon. Társadalmunk megbecsüli az orvost, a mérnököt, a pedagógust, a művészt, s munkájukhoz segítséget is ad. Az eszménykép, a legmegbecsültebb ember mégis a javakat termelő, a gépeken dolgozó, művelt munkás volt és marad. Aa, aki a javak bőségét megteremti. Korunk eszményképe, az a fiatalember, aki iskolái elvégzése után a gépek mellé áll alkotni, teremteni, hogy képességeivel, tudásával művelje a termelés célszerűségét, rendjét. Korunk eszményképe az a fiatalember, aki alkotásnak tekinti s az alkotás színvonalára emeli a kétkezi munkát. Kedvvel és hittel dolgozik, meri: pontosan látja megtisztelő helyét a társadalomban. Látja, hogy a napi munka csak egyharmada az életének, a másik kétharmada arra való, hogy élvezze az anyagi, az erkölcsi és a kulturális javakat. Azokaft, amelyeket ő is segített előállítani, s amelyek, ha jól dolgozott, őt illetik meg leginkább. S okak számára az idén is nagy csalódást okozott, hogy nem jutottak be a középiskolába vagy az egyetemre. Veszni látják a fehér köpenyt, amelyet megálmodltak. Ha azonban reálisan mérik föl helyzetüket, ha számot vetnek a lehetőségekkel, be kell látniuk, hogy a boldogulás és a megbecsülés felé a mi világunkban leginkább a javakat termelő alkotó munka visz. S ilyen munkára mindig van lehetőség. K. Gy. SZENVEDÉLYTŐL FÜTÖTT, igazságot akaró taggyűlésen ismerkedtem meg — jó fél éve — a Kaposvári Ke- feanyag-ki készí t ő Vállalat kommunistáival. Bátor, szóki' mondó munkások szavait je- gyezgettem, A korábbi vezetés határozatlansága összekuszálta az üzem életét, tűrhetetlen állapot teremtődött. Napirenden voltak a személyeskedő, elvtelen viták. Mindez a munka rovására ment. Olyan időben tört ki a belső háborúskodás, amikor a legnagyobb megértésre, a legszorosabb összefogásra lett volna szükség. És olyan váratlanul, mint derült égből a villámcsapás. Hiszen erről az üzemről mindig csak jót lehetett hallani. A munkásokat zavarta a kialakult csoportosulás. Némelyek ide, mások oda húztak.. Sokan csak azzal törődtek, hogy jól helyezkedjenek. Amíg az egyik oldalon biztonságban érezték magukat, kítvót, békát kiabáltak a másikra. Mindenki bízott benne, hogy a kommunisták rendet teremtenek. A pártalapszer- vezet igyekezett is megbirkózni a feladattal. A bevezetőben említett taggyűlésen a kommunisták egy emberként mondták ki: Rendet akarunk! Azt, hogy jól menjen minden munka. Személyre való tekintet nélkül tessék egyenes vágányra tenni mindent! Ez az üzem érdeke. A taggyűlés egységes határozottsága jelentősen hozzáiá- rult ahhoz, hogy ha késve Is, de végre lezárták az illetékesek a kefeüzem viharos ügyeit. Űi vezetők kerültek az üzem élére, normalizálódott az élet. A legnehezebb időszakban is derekasan helytállt mindenki a munkában. Az összefogás meghozta gyümölcsét. Az első nyugodt hónapok után a kikészítő üzemrészben beszélgettem néhány aszszonnyal.. Egyikük ezt mondta: — Látja, elvtárs, így van ám ez, mindig felülről vártuk a segítséget, eszünkbe se jutott sokáig, hogy a mi ösz- saefogásunk milyen nagy erő. Ha a párttagok akkor n»m . verik az asztalt, talán még j most is tartana a viszálvko- j dás. Tanultunk ebből, rájöttünk arra, hogy nagy felelősség van a kommunisták vállán. Ezentúl jobban kell vi- — VIHAR UTÁN gyáznunk egymásra, az üzemre, az üzem életének tisztaságára. AZÉRT JUTOTT ESZEMBE MINDEZ, mert azon a tanácskozáson szóba került nz is, hogy többet kellene törődni a pártépítéssel. Kíváncsi voltam, hogy követték-e tettek a szavakat. Sajnos nem. Az utóbbi hét hónapban nem gyarapodott a párttagok tábora. Az alapszervezetbe egy éve nem vettek föl tagjelöltet. Az okokat kutatva sok választ kaptam: — Dolgozóink nyolcvanegy százaléka nő. Főleg fiatalok. Munkásaink harmincöt saáza- léka az utóbbi másfél évben került ide. Még nem ismerjük őket... — Elég nagy a vándorlás. Jönnek, mennek az emberek. — A pártépítést nem szabad elhamarkodni. Mindez igaz. Mégsem magyarázat arra, hogy megfeledkeztek az egyik legfontosabb feladatról. Az üzem alapszervezetében 17 párttag és 5 tagjelölt dolgozik. Tények bizonyítják, hogy ez a maroknyi csapat is tudott és tud erős lenni. De még többet tehetne, ha nem volnának olyan üzemrészek, ahol csak egy vagy két kommunista dolgozik. Tudják ezt, érzik ezt a pártvezetőség tagjai. Mégis nehezen teszik meg az első lépést. Bizalmatlanság lenne az ok? Az is. Hallottam ilyen véleményeket: — Elegen vagyunk! Takács Antal fűtő az említett taggyűlésen arra hivatkozott, hogy még éretlenek, komolytalanok a fiatalok. Akadtak, akik cáfolták véleményét, és példaként több fiatal munkásnőről elmondták, hogy nagyszerűen helytállnak a mindennapi munkában. Az utóbbi években tizennégy munkás, illetve mun- kúsnő kapta meg a Kiváló dolgozó jelvényt és oklevelet. Elsősorban szocialista brigádok tagjai, vezetői. Példamutatóan élnek és dolgoznak. Bokát tettek a közösségért eddig is. Ha társadalmi vagy szakszervezeti munkáról van szó, mindig az elsők között jelentkeznek. Közöttük se akadna alkalmas ember? Azok közölt, akik bebizonyították, hogy a párt irányelvei szerint okosabban lehet termelni és élni? Akik magjai az érlelődő, mindjobban összekovácsolódó szociaVsta kollektíváknak? — De van. Méghozzá több is. Ezt a pórtvezetőség egyik tagja mondta. Egyetértett vele az alapszervezet titkára is. — Igen, van. Sok becsületes, rendes ember dolgozik a mi üzemünkben. Keressük és meg is találjuk egymás kezét. De hát ehhez idő kell. HADD TEGYEM HOZZA: ÉS BIZALOM, A párton kívüli dolgozók bíztak a kommunisták . összefogásának eredményében. A legnehe- hezebb Időben is. Most, a vihar után, amikor nyugodt légkör uralkodik, a kommunisták is előlegezhetik a bizalmat. Németh Sándor A másodvetés alá holdanként 50 kg műtrágyát szórnak ki géppel Weisz József és Kujbus Péter, a Bárdibükki Állami Gazdaság dolgozói. Az új géppel egy menetben hétméteres sávban szórják a földre a műtrágyát. Csepp a tengerből? Igaz... A mesztegnyöi népi együttes két éve A Z ÁLDOZAT Tavaly őasavl egy hét eleji nap estéjén súlyos állapotban szállítottak a baleseti osztályra egy öregembert. — Harmadfokú égés, talán megmenthető — állapította meg az ügyeletes. Tenyérnyi foltokban megperzselődött a bőre, ruhája üszkös ronggyá zsugorodva lógott róla. Az is foltos, szeny- nyes volt. Egy fiatalember kísérte a mentővel, finom aktatáskában hozta apjának kopott fekete ruháját, foltos alsóneműjét. Amíg előkészítették a nővérek a beteget, megkérdeztem a fiút, hogyan történt a szerencsétlenség. — Száraz gallyakat, falevelet égettek a szőlőhegyi gyümölcsösben anyámmal, húgommal. Anyám csak azt látta, hogy az öreg megbotlik valamiben, és a tűzbe bukik. Rögtön kirántották a lángokból, de amíg vizet kerítettek a sötétben... — tagolta kimért, pontos fogalmazással. A végét már nem is hallottam, a műtőbe siettem. Bőrátültetést nem lehetett megkísérelni, maradt a gondos sebkezelés. Amint befejeződött o. segélynyújtás, kilépek a műtőből, a fiatalember mellém húzódik Már mondanám a leletet, nyugtatnám, de ő szólal meg előbb: — Doktor úr, a faterral kár erőlködni, neki már úgy csak jobb lesz. Segítse át a szenvedésein, nem leszek hálátlan — hallom fojtott szavait. Papírpénz zizzen. Köpenyem zsebébe csúsztatja. Elkapom a csuklóját — valaha tornász voltam —, föl- aaisszen. — Hordja el magát gyorsan a pénzével együtt! Felhúzza a vállát, a pénzt zsebre gyűri, s egy elnyomott grimasszal véleményezve megindul a lépcsőkön. Meg sem kérdezte, mi lesz az apjával. Kétszeres igyekezettel próbáltuk megmenteni öregünket, ezt a végtelenül sovány, rosz- szul táplált, munkában gör- csösödött parasztembert. Egyszer az ágya szélén ülve figyeltem erének alig tapintható lüktetését. Felnyögött lázólmában, elkapta tőlem aszott, ráncos kezét, védekezőén maga elé emelte, dobálta a testét, s alig mozgó száján szorította kifelé a szavakat: — Juli, lányom, Juli! Ne lökjetek bele... Jaj, elégek... Húzzatok ki! Segítség! Veríték gyűlt az arcomra, a nővérrel sokáig meredtünk egymásra és az önkívületben fetrengő emberre. * * * A reggeli vlmltkor az egyik új beteg kórlapján a fejrovatnál megakadt a szemem a lakhelyén: Pista bácsi falujából való. A kedves, közlékeny embertől Pista bácsi körülményeiről érdeklődtem. — Emberszámba sem vették a jó öreget. Az istállóba dugták, ide adtak neki enni, már amikor... pedig dolgozott ő reggeltől estig. Mindig szaladt szegény, örökké sietett. Dicsértük egyszer a kaszárnya nagy házukat, hogy milyen szép lehet belülről. Pista bácsi csak a fejét hajtogatta, ő még nem látta az>t... A szerencsétlenségről is sok minden terjeng a faluban; azt mondják, a biztosítási összegből is csak a szerény végtisztesség — a sima léc fejfa a bádogtáblával — jutott Pista bácsinak. Meggyötört életének végeztével is gyermekeinek fizetett. • * • Egy délután feleségemmel autózni indultunk. A benzinkúthoz hajtottam. Jó időbe tellett, amíg előbbre juthattam. Hosszú sor állt előttünk; szemléltük a sokféle kocsit, a türelmetlenkedő utasokat. A benzinkutas lomhán, egykedvűen nyomkodja az adagolócsap fogantyúját, színes inge rátapadt a hátára. Egy kanáritarkán öltözött fiatalember Vágja be a soron következő kocsi ajtaját. A csattanás odarántja a tekintetemet. A kútkezelő mellé húzódik, s valamit a zsebébe csúsztat. A kormányra dőlök. Nézem az arcát, a kezét. — Főnök, fele-fele — olva som le a szájáról. — ötvenet tisztán — harsogja, s magén rendszámú kocsijába kék színű vállalati jegy ellenében csorog a benzin. A mozdulatáról, ahogy a kutas mellé siklott, és elintézte az üzletet, ráismertem: Pista bácsi fia volt. Kocsijának szürke színe volt, mint az azon a szőlőhegyen égetett száraz falevelek füstjének Novak Ferenc SOMOQY NÉPRAJZI KINCSESBÁNYA. Nyelvjárásai, viseletéi, dalai, táncai, szokásai; tárgyi és szellemi néphagyományai szinte kiapadhatatlan forrásai a gyűjtőmunkának — már ahol van ilyen... Sok értéket sikerül átmentenünk. Ennél is több azonban az, ami elvész. Elmúlt korok titkait évezredek múlva is ki- vallatják a régészek, a szellemi néprajz forrása azonban időben kötött. Egy emberöltő — és kiapad a forrás, kiszárad a nótafa..,. Pedig talán nem is kell sok ahhoz, hogy az értékek ne hulljanak a teljes feledés homályába. Hogy mi szükséges ehhez? A választ Mesztegnyőn kaptuk meg. * * * KÉT ÉVE NÉPI EQYÜTTES ALAKULT Mesztegnyőn. Tagjai fiatalok és idősebbek, összesen harmincnégyen. Tavaly Marcaliban a Tollfosztás, legutóbb a földvári folklórfesztiválon a Pinceszeren című népi játékukkal arattak sikert. Mindkét műsorukban sok eredeti értéket, ötletet, lelkes ambíciót és egy kissé a szakember kezét is éreztem. Csak az utóbbiban tévedtem. Nem szakember, nem tapasztalt néphagyománygyűjtő, még csak nem is tiszteletdíjas népművelő hívta életre és vezeti az együttest. Mi a titka annak, hogy jó és sikeres az, amit csinálnak? Sebők István tanácstitkár szerint Gizié áz érdem. Gizinek hallatlan érzéke van a néphagyományokhoz és a csoport összefogásához. Probléma itt is akadt: Pletykált egymásra, összekoccant az alvég meg a felvég, s eleinte gyakran felharsant a szomszédok kórusa: »Imádkozni mennétek ilyen szorgalmasan, mint „ripacs- kodni’'... « Csodálata’koppén mégis együtt maradt a csoport. Szűcs mama, Nyakamé, Kokas I hászióné, Orbán Ferencné meg Péntekné a lányával — és mások — megtörték a jeget, és részt vállaltak a munkából, összedugták a fejüket, elmeséltek egy-két szőlőhegyi anekdotát, szokást; dalokat gyűjtöttek. Ihász Ferenc niklai pedagógus is segített: följegyezte, betanította a helyi gyűjtésű táncokat. — A Gizi varázsolta össze ezt az együttest. Pedig családja, két gyereke van, és tanult is. Most államvizsgázott levelező úton a felsőfokú tanítóképzőben — egyetlen halasztás nélkül —, és pedagógusnak is kiváló. A feleségem a fölötte- se; ő is bizonyíthatja mindezt — mondta a tanácstitkár. Az igazgatónő válasza is határozott, egyértelmű: — Magam sem hittem volna két éve, hogy lehet és sikerül... A vezetőn múlik. Nehéz és sok munkát jelentett, ma már azonban az egész falu öröme, büszkesége egy-egy sikeres szereplés. Nincs igazuk azoknak, akik szerint falun már nincs jövője a műkedvelő művészetnek... Több hasonló véleményt is hallottam még, érthető kíváncsisággal kerestem föl az együttes vezetőjét. »A Gizi« — Kövesdi Istvánná — kedves, vidám, szőke fiatalasszony. Mozgékony, energikus, tele ambícióval, ötletekkel és elképzelésekkel. »Szabolcsból jöttem — válaszolt kérdésemre —, népszokásos vidékről ebbe a faluba.« Egy »attörhetetlen« falra bukkant Itt: ezzel a fiatalsággal nem lehet semmit kezdeni. .. Nem igaz, mondta, csak hozzá kell fogni. »Valamit akartunk, valamit szerettem volna fiatalokkal, idősebbekkel. Színdarab? Klasszikus művek? Nem fog menni, ezt éreztem, ide olyan kell, ami a falu jellegének, igényeinek megfelel, és eszköz, út is egyúttal az irodalom befogadásához.« Próbálkoztak irodalmi színpadi összeállítással Házasodjunk, haj, haj, haj ... címmel I népballadákból, helyi népdalokkal. »Mondtam Orbánnénak: Irén, maga csak énekeljen... Azután kiválogattuk a dalokat. S ha népdal van, biztosan akad más is. Akadt. Népszokásokat gyűjtöttünk, citerásokat hívtunk — ma már népi zenekarunk ts van, társadalmi munkában —; Sebestyén nini megmutatta a tánc figurákat, szereplőket toboroztunk, és összeállítottuk a játék anyagát. Persze volt visszhang: hogy „házibuli"; meg volt elkeseredés, de végül is csak a Tollfosztó lett az, amit csináltunk ... « Újat akarnak. Friss és jó műsorokat az ünnepségeken, a rendezvényeken, s kielégíteni a falu és a környék műsorigényeit; meg szüreti felvonulást, bállal. Felújítva a régi szokásokat, de nem laposan, színtelenül, mint eddig sok helyen. Állandóan működő, de ne idényjellegű csoport legyen: ezt akarják; hogy a mesztegnyöi népi együttes tagjai érezzék: egybetartoznak fiatalok és idősebbek. Hogy az összejöveteleken sok mindenről beszélhessenek egymással; az öltözködésről éppúgy, mint erkölcsi kérdésekről és a világ dolgairól. Hogy lássanak, tapasztaljanak; formálódjon az emberek ízlése, környezete, gondolkodása Mesztegnyőn és másutt is. ősztől az egykori summés- élet emlékeit dolgozzák fel népi játékban. * * * APRÓ TÖREDÉK EZ; csepp a tengerből? Igaz... De van; és ennyivel is több az, ami fennmarad hagyomáwrinkból az emberek örömére — a jövőnek, a jövőért. yv, EL