Somogyi Néplap, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-24 / 198. szám

Kedd, 1965. augusztus 24. 3 SOMOGYI NÉPLAP Minőség — mennyiség K özismert, hogy iparunk | háza táján sok a te­endő a termékek minősége színvonalának emelésében, s egész sor fontos rendelkezés született erről a közelmúlt években; elég csak a minőségi bizonyítványok kötelező kiadá­sát elrendelő kormányhatáro­zatra vagy a minőségellenőr­zést szigorító minisztériumi utasításokra emlékeztetni. ' A minőség — kétségkívül e ren­delkezések hatására is — né­mileg javult, de még koránt­sem kielégítő mértékben. Az idén is meglehetősen sok fo­gyasztói panasz érkezett pél­dául a cipők minőségére az il­letékes vizsgáló intézethez: a KERMI-hez. Átfogóbban ta­lán ez a szám sejteti a minő­séggel kapcsolatos gondokat: a Központi Népi Ellenőrzési Bi­zottság a közelmúltban mint­egy két tucat gépipari válla­latnál tanulmányozta a gyárt­mányok minőségét, és megálla­pította, hogy két esztendő alatt a vizsgált üzemek termelése összesen 16,5 százalékkal, vi­szont a minőségileg nem teljes értékű gyártmányok értékben számított mennyisége mintegy a kétszeresére nőtt. önmagá­ban ez a két adat is összeged, milyen sok még a teendő ter­mékeink minőségének javítása körül! , izonyos ellentét érvé­nyesül a gyakorlatban a mennyiség és a minőség fel­fogásában. A kapacitást túlter­helő, csak rohammunkával teljesíthető mennyiségi felada­tok kétségkívül nem válnak hasznára a minőségnek, ilyen értelemben tehát az ellentét indokolható. Csakhogy az utóbbi időben — s különösen az 1965. évi tervben — erről általában már szó sincs; köz­ismert, hogy az idei terv az ipari termelés mérsékelt, mint­egy 4 százalékos emelkedésé­vel számolt, egyebek között éppen azért, hogy módot adjon a minőséget, a termékek kor­szerűségét javító intézkedések­re. A tények viszont arra mu­tatnak, hogy nem élnek min­denütt ezekkel a lehetőségek­kel. A minőség egész sor ipar­ágban nem javul megfelelő mértékben, viszont az ipar né­mileg túlteljesítette előirány­zatát az első félévben. Ebből pedig világosan kitűnik, hogy a mennyiség és a minőség gyakorlati, ipari összhangja még most sem teljesen tisztá­zott B Hadd utaljunk e logikai ösz- szefüggés nyilvánvaló és min­dennapos megjelenési formá­jára. Ha történetesen a cipő, amelyet úgy vásároltunk, hogy legalább a »megcélzott« nyári vagy téli idényt kibírja, az évszak félidején tönkremegy, és másikat kell vásárolnunk helyette, akkor a képlet így fest: 2:1 a minőség rovására, vagyis: a két »fél minőség« egy »mennyiséggel« ér föl, két félidőig tartó cipő egy teljes értékűvel... Arról talán nem kell beszélni, mit jelent ez a családi költségvetések szem­pontjából, kevésbé nyilvánva­ló viszont — noha jelentősége fölmórhetetlen — a népgazda­sági következmény. Természe­tes, hogy a gyenge minőségű termékhez az esetek java ré­szében pontosan annyi anyag — gyakran importanyag! — szükséges, mint a jó minősé- gűhöz, s az előállítására fordí­tott munka, a gyártáshoz fel­használt beruházás stb. költsé­ge sem alacsonyabb. Sokszor ugyanis a gyengét a kiválótól elválasztó különbséget nem az okozza, hogy hiányzik az üzemben a korszerűbb gép vagy berendezés; mindössze felületesség, technológiai fe­gyelmezetlenség, illetve a mennyiség és a minőség össz­hangjának szemléletbeli torzu­lásai vezetnek a vásárlók és a népgazdaság számára egyaránt káros következményekhez. Kétségtelen összetevője en­nek a helyzetnek az is, hogy az ipari vállalatok ma még inkább abban érdekeltek, hogy a ter­mékek mennyiségét növeljék, semmint hogy a minőséget ja­vítsák. Azok az anyagi érde­keltségi mutatók, amelyek túl­zottan kötődnek a vállalatok termelési értékéhez, bizonyos mértékig ebbe az irányba »húznak«. A minőség fogalma értelemszerűen magában fog­lal egész sor morális ténye­zőt: a lelkiismeretet, a magyar termékekkel, a Made in Hun­gary jelzéssel' szemben érzett egészséges elfogultságot, aggo­dalommal párosult önérzetet. Igaz: mindez nem rögzíthető semmiféle gazdasági mutató­ban, forintban sem fejezhető ki — negatív következménye, hatása viszont annál, inkább jelezhető már konkrét, szám­szerű adatokkal is: a fogyasz­tók zsebének, illetve a népgaz­daság külkereskedelmi bevéte­leinek adataival! A mennyiség és a minő- ség egymással szoros kölcsönhatásban álló fogalmak, abban az értelemben, hogy a rossz minőséget — még az iménti cipőpéldán túlmenően is — nem pótolja a nagyobb mennyiség (azért sem, mert a gyenge árut jobbára még ráfi­zetéssel sem lehet a határokon túl eladni). Ezt fölismerni nemcsak gazdálkodási, hanem erkölcsi kötelesség is! T. A. BALATONENDRÉDRŐL AUSZTRIÁBA W Ausztriába is szállít somogyi sárga burgonyát a bala- tonendrédi tsz. A földekről Ujj István gyűjti össze fogatával a teli zsákokat. Elismerjük az eredményeket, de nem hagyjuk szó nélkül a rendellenességeket Az első félévi tervek teljesítéséről tárgyalt a megyei párt-végrehajtóbizottság A Magyar Szocialista Mun­káspárt Somogy megyei Vég­rehajtó Bizottsága az első fél­évi népgazdasági tervek telje­sítéséről előterjesztett jelentést vitatta meg legutóbbi ülésén. Megyénk ipara — az előző évihez hasonlóan — az orszá­gosnál jóval nagyobb termelé­si feladatot kapott. Míg az ál­lami ipar termelése a terv sze­rint az idén az előző évihez vi­szonyítva 3,4 százalékkal nö­vekszik országosan, megyénk állami iparában a terv csak­nem 20 százalékos emelkedést irányzott elő. Ezt a rendkívül jelentős fejlesztést megyénk iparának elmaradottsága indo­kolta. Annak ellenére, hogy — megrendelés- és anyaghiány következtében — a terveket egyes szektorokban nem tud­ták teljesíteni, összességében szépek az eredmények. Üzemeink és gyáraink dolgo­zói megértették és magukévá tették a párt decemberi hatá­rozatait. Bizonysága ennek, hogy míg az országos növeke­dés 6 százalékos, megyénk mi­nisztériumi Iparvállalatai 3, je­lentősebb gyáregységed 13, a tanácsi iparvállalatok 38, a szövetkezeti ipar pedig 13 szá­zalékkal termelt többet 1965 első felében, mint a múlt év azonos időszakában. Az export­ra is termelő minisztériumi iparvállalatok az előző év első feléhez képest 28 százalékkal több terméket adtak át a kül­kereskedelemnek. A tanácsi iparvállalatok által a külke­reskedelemnek átadott iparcik­kek mennyisége megháromszo­rozódott. A szövetkezeti ipar 20 százalékkal teljesítette túl export tervét. Több vállalatnál — a mű­szaki fejlesztésről hozott me­gyei párthatározatok eredmé­nyeként — korszerűbb, gazda­ságosabb termékek gyártását kezdték meg. A Finommecha­nikai és Gépjavító Vállalat új típusú triciklivélj a Vas- és Fémipari Vállalat tűzbiztos le­mezszekrénnyel és postai sze­relvénnyel, a Faipari Vállalat pedig modern típusú bútorral jelentkezett. Állami iparvállalataink ter­melésére kedvezőtlenül hatott a nem kielégítő anyagellátás, az esős időjárás és bizonyos RÁNTOTT HAL ÉS HALPAPRIKÁS VALAHOL HAMBURG­BAN a háziasszony így in­vitálja asztalhoz a vendégeit: — Egv kis meglepetés... A sok tengeri hal után, gondo­lom, jó lesz csemegének egy kis igazi magyar, édesvízi hal. A vendégeknek csorog a nyáluk. Valahol Magyarországon bográcsban rotyog a halászlé. Ünnepi eledel készül. Abonyi Pál, a Baranya, So­mogy, Tolna megyei Halgaz­daság igazgatója joggal mond­hatja: — Sok európai asztalnál emlegették már ismerve, is­meretlenül a mi gazdaságun­kat. Joggal mondhatja, mert e gazdaságból rendszeresen szállítanak halat tengerparti államokba — Nyugat-Német- országba, Olaszországba, a Német Demokratikus Köztár­saságba —, de ezenkívül más országokba is, és természete­sen a hazai piacokra. A dombóvári hal konkurrál ten­geri rokonaival, és immár nélkülözhetetlen eledel sok ezer, tengerparttól távol la­kó család asztalán. Csakhogy amíg a hamburgi háziasszony megsütheti, és itthon valaki bográcsba rak­hatja, sok minden szükséges. Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy a halpaprikás meg a rántott hal a halászat­tal kezdődik: a halász vízbe meríti hálóját, majd kiszedi belőle a ficánkoló halakat. Kérdezzük csak meg a gazda­ság vezetőit. A haltenyésztés éppen ‘nehéz és költséges műveletét olyan gondosságot, szakszerű takarmányozást igényel, mint bármelyik háziállat — így az igazgató. — Nálunk éppen úgy meg­vannak a takarmánynormák, éppen olyan fontos az etetési rend, a súlygyarapodás figye­lése, az egészségi állapot el­lenőrzése, mint bármelyik ál­lattenyésztő állami gazdaság­ban — toldja meg a főagro- ncmus. Kovács József. Az irodából azonban men­jünk közelebb a gyakorlat­hoz! Válogathatunk. Mehetünk baranyai halastóhoz, de ugyanúgy Somogyba vagy Tolnába, mert az 1600 holdas vízfelület három megyére osz­lik meg, voltaképpen ezért is nevezik három megye hal­gazdaságának. A három kö­zül az attalait választjuk. Benedek Andor haltenyésztő agronómus kísér el bennün­ket, aki igen beható halsza­porítási, keresztezési kísérle­teket folytat. AZ ATTALAI HALÄSZ­HÄZ nem magányos, régi ha­lászromantikát sugárzó épü­let, mert már egy modern la­boratóriumot is építettek mel­lé. — Ez mindenekelőtt a mes­terséges szaporítás céljait szolgálja — tájékoztat Bene­dek Andor. — Ma már ott tartunk, hogy nemcsak a sa­ját szükségletünkre tudunk szaporítóanyagot előállítani, hanem az ország más részei­be is szállítunk a termelőszö­vetkezeti halastavaknak. is egyszerűsítenünk: 40— 50 000 halivadékot például már -axival is el tudunk szállítani megfelelő tartály­ban veszteség nélkül. A halpiacon keresett a compó, ez a halfajta azon­ban roppant lassú növésű, és nehezebben szaporítható, mint például a ponty. Jel­lemző, hogy a pontyot már kétnyaras korában piacra vi­hetik, a compó viszont csak 5—6 nyaras korában válik piaci áruvá. Itt laboratórium­ban már sikerült — az or­szágban elsőnek — mestersé­gesen szaporítani ezt a hal­fajtát. Ez roppant nagy ered­ménynek számít a jövő halte­nyésztése szempontjából, már csak azért is, mert egyre több helyen szabnak meg olyan vásárlási föltételeket, hogy a ponty mellé compót is kell adni. Mindemellett foglalkoz­nak a compó keresztezésével is, erről azonban még korai volna részleteket mondani. IRÄNY A VIZ. Először ko­csival döcögünk kilométere­ken a tavak mellett. Elhala­dunk a motoros úszókasza mellett; ennek az a rendelte­tése, hogy levágja a vízben levő káros növényzetet. A túlságosan elszaporodó vízi­növényzet eddig a halastavak réme volt, mert alig tudtak mit kezdeni vele: kézzel csak nagy nehezen gyéríthették, így rohamosan zsugorodott a halak élettere. Ez a néhány évvel ezelőtt külföldről vá­sárolt kasza azonban megol­Egyébként sikerűit a szállítás dotta a problémát megrendelések visszavonása. Több vállalatnál a kellő szer­vezetlenség hiánya, az anyag­gazdálkodás tervszerűtlenségs és az, hogy nem biztosították az új gyártmányok bevezetésé­nek föltételeit, akadályozta a tervek teljesítését. Megyénk ipari dolgozóinak döntő több­sége szíwel-lélekkel helytállt. Ha nem lettek volna az emlí­tett nehézségek, még szebb eredményekről adhatnánk • szá­mot A vitában felszólalók ezt példákkal bizonyították. Hang­súlyozták, hogy lépést kell tar­tani az élettel; a korszerűsítés, a gépesítés, a gyártmányössze­tétel változása szükségessé te­szi az állandó normakarban­tartást. Meg kell követelni, hogy minden vállalat tartsa be az erre vonatkozó előírásokat Több vállalatnál nem tudtak kellően élni az alkotó kezde­ményezés, a helyi önállóság lehetőségeivel. E vállalatok ve­zetői megszokták, hogy csak a termeléssel kell foglalkozniuk. Furcsa számukra, hogy ma már érteniük kell a kereske­déshez is. Több felszólaló a szakembe­rek és a vezetők felelősségéről beszélt Tűrhetetlennek minő­sítették a beruházások egy ré­szének felelőtlen előkészítését, s azt, hogy az építőipari vállala­tok a jelentősebb építményeket is késéssel adják át rendelte­tésüknek. Az Állami Építőipa­ri Vállalatnál és a Tanácsi Építőipari Vállalatnál az esős időjárásion és az anyaghiányon kívül a szervezetlenség volt a lemaradás fő oka. Érthetetlen — állapították meg —, hogy Somogybán még mindig nem tartottak anyag­börzét. Az évek óta elfekvő anyagkészletek hasznosítására az összeíráson kívül nem in­tézkedtek. A vita tanulságait Németh Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára foglalta össze. Hozzászólásában egyebek kö­zött kifejtette, hogy az év hát­ralevő négy hónapjában még sok mindent lehet tenni, ha a munkástól az igazgatóig min­den vállalatnál helytáll min­denki. A megyei pártbizottság a jövőben még következeteseb­ben ellenőrzi a Központi Bi­zottság decemberi határozatai­nak végrehajtását. — Mi nem ámítást kérünk a tervek összeállításakor — hangsúlyozta hozzászólásában —, ezt a párt nevében senki sem igényelheti. Azt várjuk, hogy a tervek minden esetben az üzemek lehetőségeire épül­jenek. Teljesen fölösleges, sőt káros olyan árut termelni, amire senkinek sincs szüksé­ge. Minden üzemben alkal­mazni kell a hagyományos, jól bevált módszereket. Kötelessé­günk, hogy elismerjük az ered­ményeket, hogy örüljünk min­den sikernek, de sohase hagy­juk szó nélkül a rendellenes­ségeket. Ha szükséges, bírál­junk, sőt büntessünk is — mondotta az első titkár. A vb határozatot hozott ar­ról, hogy az illetékesek sürgő­sen intézkedjenek a tégLa- blokkgyártás ügyében. Javasol­ták, hogy egy vállalat foglal­kozzon a blokk-készítéssel. Ha­tározatot hoztak arról is, hogy a lemaradt iparvállalatoknál párttaggyűlésen vitassák meg a helyzetet, döntsenek a tenni­valókról. A vb ezután megvitatta ás elfogadta a felszabadulás 20. évfordulójának tiszteletére in­dított munkaversenyről, a ter- melőszövettikezeteik, vezetéséről és a tsz-pártsizervezetek hely­zetéről előterjesztett jelenté­seket Csónakba széliünk, fölber­reg a motor, és sorra járjuk az etetőhelyeket. Simon János halászmester jól begyakorolt fogásokkal vízbe veti a dobó­hálót. minden etetőkarónál pontosan azon a helyen, aho­vá a takarmányt öntik reg­gelenként percnyi pontosság­gal. A háló minden karótól halat hoz a felszínre; ez min­denekelőtt annak a jele, hogy az etetési előírásokat ponto­san megtartják. A halakat pontosan lemé­rik, aztán vissza a vízbe! A gazdaság már aranyér­met is nyert tenyésztési ered­ményeiért az országos mező­gazdasági kiállításon, s az idei súlygyarapodási ered­mények azt mutatják, hogy ezúttal sem kell szégyenkez­niük az őszi lehalászások ide­jén. Kétségtelen, a gazdaság halastavai az ország legjobb­jai közé tartoznak, hiszen nem ritkaság a 6 mázsás ter­mészetes szaporulat, de az csak az e^vik oldal. A másik az, hogy a takarmányozás, a jó gondozás eredményekép­pen is kiváló súlygyarapodást érnek el minden évben, igy egy-egy hold vízfelület 13 mázsa halat megad átlago­san. AMÍG TEHAT VALAHOL HAMBURGBAN dicseked­hetnek a magyar hallal, és valahol Magyarországon ro- tyoghat a bográcsban ez az ínycsiklandó falat, sok mun­kás hétköznap telik el. Boda Ferenc A nyilvánosság erejével Fontos ügyeinkben-dolgaink- ban gyakran idézzük a közvé­leményt, hivatkozunk a jellem­ző állásfoglalásra s a hangulat­ra, amely életünk jelenségeit kíséri. Helyes és jó ez a hivat­kozás, mert magába foglalja rendszerünk demokratizmusát; tükrözi, hogy a vezetés számol nemcsak az egyetértéssel, ha­nem a vitákkal, a bírálattal is, amelyet a tervezett vagy ké­szülő intézkedés kivált. De a közhangulat megfigyelése, elemzése messzebb menő kö­vetkeztetésekre is lehetőséget ad, figyelmeztet: mi a kíván­ság, mit kellene tenni, mit vár­nak az emberek. S ha a döntés jó, nyomban mérhető is a köz­vélemény hangulatában, moz­gásba lendülő cselekvőkészsé­gében. A tömeges állásfoglalás közvetlenül is hat az emberek tevékenységére, magatartásá­ra, képes megváltoztatni tu­lajdonságokat, hibás jellem­vonásokat. Mire gondolunk? Gyakran hallani panaszokat gyárakból, nemkülönben szövetkezetekből, gazdaságokból selejtre, külön­féle hanyagságokra, fegyelme­zetlenségekre. Ezekre a pana­szokra általánosan az a jellem­ző, hogy többnyire személyte­lenek: selejtet gyártottak vala­kik, elkésnek valakik, gondta­lanul bánnak anyaggal, szer­számmal — valakik. Volt idő, amikor nem maradt rejtve az ilyen hibát elkövető. Helyes és jó, hogy a durva, önérzetet sértő, felnőtt emberekhez nem illő módszerrel szakítottunk. A dolognak azonban két ol­dala van. Jó, hogy nincs szé­gyentábla, de rossz, hogy nincs helyette más. Akkor kis hibá­kat sértés követett; ma súlyo­sabb mulasztás, hanyagság el­követője is a közvélemény előtt névtelen marad, személytelen, általában »valaki-«. S ilyen mó­don — természetesen — elma­rad a segítség is, amelyet gaz­dasági-politikai vezetőknek ott helyben a közvélemény adhat. Félreértés ne essék: senki nem gondol arra, hogy valami­féle pellengérre kerüljenek a véletlen hibák elkövetői. Ha valamiben, ebben különösen éles határt lehet és kell vonni azok között, akik esetlegesen, egyszer vétenek valamiben, s azok között, akiknek munkájá­ban, magatartásában jellem­zőek a visszatetsző vonások, akiknél rendszerként tér vissza a hanyagság, a felületesség, a fegyelmezetlenség. S ez utób­biak esetében komolyan és egy közösséghez, tartozó emberek­hez méltóan már cselekedni keil. Bizonyos, hogy ha a felelőt­lenség, a mulasztás nyilvános­ságra kerül, annak jelentős a hatása. Serkent és ösztönöz, sokakat visszatart a könnyel­műségtől, a figyelmetlenségtől. Az sem kétséges, hogy a hibá- zónak kellemetlen: senki sem szereti, ha utánafordulnak a gyárudvaron, ha nevét mulasz­tásokkal összefüggésben emle­geti a műhely, a gazdaság né­pe. Am az, hogy végsőtökön a közösségrek és az egyénnek, még magának a vétőnek is jó egy ilyesfajta módszer, elvi­tathatatlan. Senki sem szereti, ha negatív példaként emlegetik, ha selejtgyártóként beszélnek róla, ha neve mellé valami kel­lemetlen jelzőt is illet a közvé­lemény. S mert fölöttébb bosz- szantó ez, éppen a közhangu­lat hatására megindulhat egy olyan folyamat, amelynek ered­ménye sok rossz tulajdonság elhagyása és sok jó kibontako­zása lehet. Ne feledjük: a közvélemény valósággal a nevelés »nehéztü­zérsége«, fölemel, és nevetsé­gessé, lehetetlenné tesz, kit-kit érdeme szerint. Nincs olyan munkahely, ahol lemondhat­nánk róla. Már csak azért sem, mert ha hiányzik, ha nem hat, szinte szélmalomharc a legjobb törekvés is; ha az általános hangulat nem támogatja az elő­remutató, a jó célt szolgáló he­lyes döntéseket, könnyen meg­történhet, hogy mindez gro­teszkké válik, a vezető elszige­telődik beosztottéitól. De ha a közvélemény tájékozott, ha is­meri a leg lobba kát er ed mé­nveikkel egvü+t, s nem kevés­bé a mulasztókat meg hibái­két, feltétlenül uralkodóvá vá­lik az a légkör, amelyben csak becsületesen lehet és illik dol­gozni, s ahol szégyen a mu­lasztás, a fegyelmezetlenség. S- ez már nem elvont dolog, ez már forintokkal mérhető. S aki nyer rajta, csak a közös­ség és benne az egyén. Veszte­ni nem lehet. Csak akkor, ha a közösség közömbös saját ügyei-dolgai iránt, ha nem él a nyilvános dicséret és elma­rasztalás eszközével. De miért ne élne vele? Li. L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents