Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-04 / 156. szám

BORSOS MIKLÓS KIÁLLÍTÁSA SZIRMAY ENDRE: SZEMÜVEGBEN - SZEMÜVEG NÉLKÜL Két csiszolt, h omorú üvegdarab, kemény, józanv l tiszta és hideg, a világ ködben úszó fényeit okos törvények szerint szűri meg; hogy én is mindig az igazat lássam, társamnak tudjam azt, aki a társam. Hiába hull szememre szürke fátyol, fehér üvegem elűz minden rémet, AZ ŐSI APÁTSÁQ épüle­tének bolthajtásos termei ezút­tal egyik legjelentősebb élő szobrászunk alkotásainak szol­gálnak keretül: Borsos Miklós alkotásait fogadják be. Utoljá­ra 1957 decemberében az azóta lebontott Nemzeti Szalonban láttuk együtt a művész alko­tásait. Az a kiállítás nagyobb teljességre tartott igényt: azon szerepeltek művei a felszaba­dulás előtti időből is, s bemu­tatta szobrai mellett érmeit, dombormű veit, rajzait is. A Mostani bemutatkozás — már csak a helyi jellegéből fakadó­an is — szükségszerűen kisebb méretű; e csökkenésért azon­ban bőségesen kárpótol ben­nünket a művek színvonala. A kiállításon — egy éremtől eltekintve — kőből faragott alkotások láthatók. Borsos többnyire kőben dolgozik, váz­latot nem igen csinál: a mű benne él, »belülről látja-“ azt, s eszerint dolgozza meg a kö­vet. De micsoda köveket! Egyik fehér és selymes tapin­tású, egy másikban a fehér váltakozik a rózsaszínnel, egy harmadik rózsaszín, mint a »rózsaujjú hajnal-«, a negyedik lágyan fekete, mint a korom. Műved láttán átérezzük a michelangelói mondás igazát: »Nincs a legkülönb művész­nek se terve, (hogy ott ne élne bármely kőbe zárván — /csak kéz akadjon s ihlet, mely a márvány/ feleslegét az álom­ról leverje.« (Rónay György fard.) Borsos ihletett kézzel bontja ki a kőből a lényeget. Szobrai láttán föl sem merül, hogy talán máéképpen is le­hetett volna csinálni: így szü­lettek, s így maradnak fenn. Hol vannak e művészetnek gyökerei, kapcsolatai; honnan ered, s hol vannak társai? Rejtve és mélyen szerepel az ihletők közt »szabályunk és utolérhetetlen példaképünk", a klasszikus görög szobrászat; ott szerepel a természeti él­mény, mert bátran mondhat­juk, hogy Tihany, s a Balaton nélkül nem teljesedett volna ki művészete, vagy nem ilyen­re teljesedett volna. Ebben szellemi rokona a másik nagy művésznek, kinek művészete így nincs bennük történés sem; nincs idejük, sem bennü-K, sem körülöttük nem szerepei az idő: örökkétartó állapotuk van a térben. Mintha a hatalmas tó vizéből emelkedtek volna ki simára csiszolt, időtlen for­májú kő-idomaikkal; mintha a cseppfolyósán izzó ősanyag hideggé merevedésének pilla­natában keletkeztek, a folya­mok hömpölygetésében csi­szolódtak volna évezredeken keresztül — a művész pedig csupán a természet vétlen játékának betetőzéseként siet­tette azt, ami úgyis bekövetke­zett volna. A végső nyugalom tartását hordozzák e művek — s ennek oka kétségkívül a biz­tos szerkesztettség, a tektoni­kus építettség, körvonaluk zárt volta, mely legtöbbször egy­szerű mértani testbe foglalha­tó. Közülük is kiemelkedik az anyagba foglalt gondolat szép­ségével a Vénusz születése: e torzó csodálatos habfehér már­vány formáival előttünk kél ki a habokljóL EZT A FORMAVILÁGOT fejleszti tovább Borsos a mü­veiben, ahol a szobrászi for­maalkotás finomsága szinte már csak tapintással érezhető: a látás már nem eléggé képes érzékelni azokat így a Csil­lagnéző fehér, a Hajnal rózsa­színű márványból faragott csiszolt-faragott kettősen dom­borodó elliptikus tömbje, me­lyen az ég felé emelkedő arc finom türemkedéseát hajszál- finom plasztikai modellálások érzékeltetik. A Napbanézö szinte gömbszerű tömbje, le­csiszolt előlapjával, ahol az arc tagolását egy hajszálíinom függőleges érzékelteti; a Sibii- la pannonion kocka-tömbje enyhe asszimetriájával követi a pofacsontok hajlását; a Can- ticus canticorum, a Madár, a Torzó mindmegannyi saját fi­nomságával, melyet a szó már nem tud többé követni; a plasztika nyelvén fogalmazott művek. S mindezekre fölteszi a koronát a Fiatal párka korom­fekete márványból fogalmazott csodás alkotása, tojásdad fog­laló formájával, az arc modu­lációinak végtelenül, finom, puha jelzeseivéL A látvány szépsége, a művek harmóniája, emelkedettsége kötött formát kívánna: zenét vagy verset. Ilyet csak nagy művész is csali ritka ihletett pillanataiban te­remt MŰVÉSZETÉNEK ÚJ, a legutóbbi években született hajtása a drámai hangvételű alkotások. A katalógus elősza­va az előbbieket a »női szép­ség", emezeket pedig a »férfi dráma" műveiként aposztrofál­ja. Korábban csupán érmei egyike-másika tolmácsolt ha­sonló gondolatokat; most gaz­dagon teljesedik ki ez az ága is művészetének. Talán első e nembeli alkotása az Orfeusz — bár én inkább — némi ön­kényeskedéssel inkább Sám­sonnak nevezném — nagy mé­lyen beülő szemeivel, hosszú­kás arcformájával, a kőnek rendkívül erős, zaklatottan meg-megtört mintázásával. Ha­sonló megmunkálású a Godot- ra várva is: mintegy ellenpár­ja a Cantieus canticorum nyu­godt harmóniájának. 3eckett- nek ez a műve »bomló világá­nak immár világhírrű csőla- kódvaL, akik váltig várják a so­ha meg nem érkező és talán nem is létező Godot urat, aki a reményt, a gondviselést, az élet értelmét jelképezi." (Ba­jomi Lázár Endre). Az egy tömbből faragott kettős alak. mint két ősi szikla mered egy­másra, egymástól külön élve és mégis kettétéphetet lenül, tömbszerű-kocka formájukkal, egymásbafonódnak, mégis kü­lön vannak. A forma megőrzi a kő rusztikusságát, sőt fokoz­za is kissé, s az egész valami öröktől és örökkévalót fejez ki. Az Orfeuszhoz hasonló A nagy véres mártirium vízszintesre fektetett feje is — tiltakozás az erőszakolt, értelmet!«! ha Iái ellen. Külön helyet foglalnak el Borsos Miklós művészetében portréi. Már az Egry-íej is az ötvenes évek elejének kima­gasló alkotásai közt szerepelt: azóta újabbak születtek. A Szabó Lőrinc fej a IX. Ma­gyar Képzőművészeti Kiállítás egyik legcsodáltabb darabja volt. A Babits-portré kissé megdöntött fejével, magas hom­lokával, nagy mély szemével a kidagadó ádámcsutkával a maga bonyolult összetettségé­ben állítja elénk a nagy köl­tőt: egyszerre költő és fejede­lem, Dante ihletett tolmácso- lója és Jónás, a próféta. A Kassák-portré kemény tömb­szerűségében, a koponyacsontok eiőredudorodó formáiban, az arc kissé behorpadó vonásai­ban, a szemek mély intellek­tusában benne van a művész egész avantgardista harca az új művészetért, kőnek termé­szete, nyughatatlan örökmoz- gása. S talán leghelyesebb a portrék közé sorolni A szent ideálportréját, e nagyszerű plasztikai alkotást. Aszkétikus hosszú arcával, nagy széles kalapjával, melynek térbeli el­liptikus bajlása viszi a szemet hátra, a fejforima hátulsó ré­széhez, néhány formával tö­kéletesen fejezi ki Borsos a fogalmat; jeleníti meg, szim- oolizáija a gondolatot. BORSOS MIKLÓS a vflág teljességét kívánja felölelni al­kotásaival Műveiben az em­ber sorsát kutatja a földön — s teszi ezt a plasztikának en­gedelmesre szelídített formái­val Példaképei a nagy rene­szánsz mesterek, kik egyszer­re voltak művészek és műve­sek, s velük vallja, hogy a mű­vészet nem csupán hivatás, mesterség is: kézművességnek és művészetnek összefonódása. Most bemutatott művei ismét erről győznek meg bennünket A magasröptű gondolat és a tökéletességig érlelt forma egysége az, amit mű vezetnek nevezhetünk. Ebből kapunk ízelítőt Borsos Miklós tihanyi bemutatkozásán. Láncz Sándor s elém teríti a kék szelídségben harmóniává szépült messzeséget; a távol törvénye nekem mindig az, ami szívetekben nektek is igaz. Ó, ha nektek is minden sötét árnyat a józan ész mindig így fésülne át, nem ismernénk a kínok késelését, a hazug álmokat s annyi vad csatát; ha az emberséghez szívünk hű marad, szemüveg nélkül látjuk az igazat! KÖNYVESPOLC Erdődy János: KÜZDELEM A TENGEREKÉRT Az ifjúság számára most meginduló Képes történelem sorozat első műve Erdődy Já- 'mos könyve. Százhatvan oldal történelem — izgalmas elbe­szélésben, mintegy háromszáz korabeli metszettel, képpel, műemlékekről készült felvé­teliek A könyv elsősorban a nagy gyarmatosító birodalomnak az 1940-es évek elejétől, Kolum­busz első útjától eltelt egy évszázadnak a tengerekért s az újvilág meghódításáért, ki­fosztásáért vívott harcát, ver­sengését mutatja be. A mű gerincét három »nagy kaland" adja: Kolumbusz merész vál­lalkozása, amelynek során föl­fedezi az újvilágot. Hernandó Cortez vakmerő útja, s ennek az útnak az eredménye: Mexi­kó meghódítása és kirablása, s Francisco Pizzaro rablóhá­borúja Peru ellen. A Küzde­lem a tengerekért a 25 kötet­re tervezett Képes történelem című sorozat első könyve, amely több az általános isko­lai történelemtanításnak a korról sommázott ismeret- anyagánál, ugyanakkor keve­sebb is. Ugyanazt mondja el, mint a tankönyv, de nem ugyanúgy. Kiegészíti a törté­nelemkönyvet, de semmieset­re sem helyettesíti. A Küzde­lem a tengerekért egy adott korról, annak a jelenségein, érdekességein, kalandiain ke­resztül fest széles körképet A mű elsősorban az általános iskolák tanulóinak lehet ked­venc olvasmánya, de emellett hasznos segítője kíván lenni a nevelőknek, a szaktanároknak, a tanulószobán s a napközi­ben dolgozó pedagógusoknak is. (Móra Ferenc Ifjúsági Ki­adó.) Cseres Tibori HIDEG NAPOK Valóban borzongató érzés felidézni e könyvön keresztül a legszörnyűbb rémtett-soro- zatot az újvidéki vérengzés eseményeit. Mégsem keltvisz- szás hangulatot a kisregény, mert mondanivalójának új­szerűén megformált művészi kimunkálása, irodalmi esz­közeinek eredetisége értékes élménnyel gazdagítja az olva­sót. A vérengzés különböző rendű és rangú szereplőjének párhuzamos elbeszéléséből ér­tesülünk nemcsak a szörnyű­ségek lefolyásáról, hanem a különböző emberek jellemük szerinti reagálásáról, ciniz­musba burkolt gyávaságáról vagy bűntudatáról. Briliáns emberismeret hiteles korrajz és vonzó stílus avatja feled­hetetlen olvasmánnyá ezt a kisregényt (Magvető.) Veres Péteri AZ ORSZÁG ŰTJAN Régóta készült Veres Pé­ter, hogy megírja nagy sike­rű önéletírásának, a Számi adásnak folytatását Ennek a tervnek valóra váltása Az or­szág útján, amely — ha nem is az elbeszélés időrendje sze­rint — de lényegében a Szám­adás folytatásának tekint­hető. A mű az akkor már or­szágszerte ismert író életének talán legizgalmasabb szaka­száról szól, a felszabadulást megelőző és követő hónapok; átélt eseményeiről. Az ön­életírás a magasrendű írás­művészet eszközeivel elevení- ti_ föl a nagy korforduló lég­körét és hangulatát, s azon tűt hogy igen izgalmas és személyes emlékei miatt is érdekes olvasmány, sok vo­natkozásban történelmi do­kumentum értéke is van; (Szépirodaim! Könyvkiadó.) JURIJ ZOLOTAR J EV: szintén e tájon emelkedett eu­rópai magaslatokig: Egry Jó­zsefnek. E vidék jelentőségéről Borsos művészetében felesége beszél legszebben: »... Táji szépségének varázsa, partjai, hegyvonulatai és a körülvevő Balaton hullámai mondát, me­sét, vegét teremtenek ... Erős vállú, erős lábú, kerek arcú asszonyok; a parti usztatónál fürdő lovak; sziklás, lávás domboldalaikon legelő tehenek lassújárású pásztoraikkal s az alacsony kőfalon üldögélő pásztorlányok s az érő szőlő­ben lopakodó kecskék; a vé­kony holdsarló alatt a szürkü­letben haladó hordós szekerek nyikorgása dyonisosi képeket idéz.« S ott szerepel ihletéi közt az olthatatlan vágy a harmónia iránt, s a küzdelem a disszonancia, a diszharmónia ellen. AZ ÚJONNAN BEMU­TATOTT MÜVEK KÖ­ZÜL a legkorábbiak: a Hal, a Sellő, a Vénusz születése, il­letve a Napozó szorosan kap­csolódik az előző, az 1957-es kiállításon bemutatott alkotá­sokhoz. Ezekben az alkotások­ban Borsos a művészi abszt­rakció magas fokára 'Ap, nem tartva meg mást, csupán a fő- formákat: ezeket is erősen le­kerekítve, s a mű egészét az egységesen áradó körvonal fog­ja össze, elhatárolva így a szobor terét a külső tértől teobrainak nincs mozgásúk, s Grigorij Filippovics Tyelenocskin, a vállalat tervosztályának vezető­je szomorúan ismerte be magában, hogy milyen messze áll a vállalat igazgatójától. Pedig lép- ten-nyomon arra törek­szik, hogy közelebb fér­kőzzék hozzá! De hiába. A főnök, mint egy na­gyon magas szírt; meg­közelíthetetlen. Kulkov- val még szinte senki sem találta meg a közös nyelvet. Nyers, komor, epés ember, ül foteljében, és folyton csak azt fújja: — Kész a jelentés? Nna, mutassa .., Jól van. Elmehet. Tyelenocskinnak azon­ban nem akaródzott el­menni. Szeretett volna még valami elismerő, magasztos dolgot mon­dani ennek a barátság­talan, fölényeskedő em­bernek. Megértetni vele: milyen hűséges és oda­adó is az ő beosztottja. Csak azt nem tudta, ho­gyan kezdjen hozzá mindehhez? Az ismerősök taná­csolták: »Puhatold ki, milyen témák érdeklik a főnöködet, miről tár­salog a legszívesebben.« Persze, van olyan té­ma! Csak ismerni kel­lene. Tyelenocskin tapo­gatózott így is, úgy is. Célozgatott az operára, a futballra, a kártyára és a filmekre .11 Kulkov türelmesen végighallgatta a terv­osztály vezetőjének lel­kes szóáradatát, s elnéz­ve a feje fölött mondta: — Kész a jelentés? Nna, rendben van. El­mehet. »Átkozott tökfilkó«! — gondolta Tyelenocs­kin. Semmivel sem le­het a kegyeibe férkőzni. Talán csak a nők érde­kelnék? És Tyelenocskin egy­szer erre is rászánta magát. Titokzatosan ka­csintott, csettintett és sokatmondóén mutatott az ajtóra: — Szemre való kis nő a titkárnője, Vale^j Petrovics! Még az ujjait is megnyalná utána az ember! — Hány éve nős ma­ga, Tyelenocskin elv­társ? — kérdezte a fő­nök. — Majdnem tizenkét éve. — Nna, jól van. Gye­rekek vannak? — Van három, mint a... — És tekintélyes csa­ládapa létére fiatal nők­re feni a fogát, mint macska a tejfölre? El­mehet! »Reménytelen eset, — morogta bánatosan Gri­gorij Filippovics. — Ha már a nők sem érdek, lik!..." Már teljesen feladta a reményt, amikor — a soron következő jelentés beadása előtt — teljesen véletlenül, minden kü­lönösebb célzás nélkül így szólt Kulkovhoz: — Remélem, holnap már be tudom adni. Ha ... ha nem leszek beteg. Kulkov felkapta a fe­jét, és érdeklődve tekin­tett. — De vigyázok ám, nehogy beteg legyek, — tette hozzá sietve Gri­gorij Filippovics. — No, azért ne haj­szolja magát, — szólalt meg váratlanul a fő­nök. — A betegséggel nem jó tréfálni. Mi a baj? — Ó, csekélység. Ta­lán csak gyomorron­tás ... — Ahá! — mondta Kulkov, és barátságosan megveregette Tyelenocs­kin vállát. — Üdvös­téma löm, kedves sorstársam! Nekem is ugyanaz a ba­jom. Most együtt fogunk betegeskedni. Ejnye, ej­nye, mondja csak, höl fáj? — »Megvan!! — ör­vendezett Tyelenocskin. — Megtaláltam a közös témát!« Végre boldog volt. Órákig elüldögélt a fő­nök irodájában. Gyak­ran »betegeskedett«, “és majdnem mindig a gyomrával volt baja. S minél többször játszot­ta a beteget, annál ked­veltebbé és rokonszen­vesebbé vált a főnöke szemében. Nyugodtan mondhat­juk, ezek a színlelt be­tegségek tették Tyele- nocskint olyan hirtelen főmérnökké. Mindig ugyanazzal a bajjal küszködött, mint a főnöke. »Szenvedett« légcsőhurutban, torok­gyulladásban, gyomor- savtúltengésben, a gyo­morhurutról már nem is beszélve. Ha az igaz­gató tüdejének bal csú­csán megjelent egy sö­tét folt, akkor megje­lent az ő tüdején is. Egyszer a tüdőgyulladás mellett még valami másban is »meg akart betegedni«, de az már nem sikerült Kulkovot ugyanis be­utalták az egyik gyógy­fürdőhelyre. Tyelenocs- kint ez nagyon meg­ijesztette: »Ne adj is­ten, még meggyógyul!« De ugyanakkor meg is nyugtatta magit: »At­tól nem kell félni. El­végre orvosok is van­nak a világon! Én bí­zom bennük, hiszem, hogy nem hagynak cser­ben.« — Csak az a baj, — közölte Kulkov sóhaj­tozva és nyögdécselve Tyelenocskinnal, — hogy ki kell majd állí­tani a kórlapot. Renge­teg herce-hurca. Vérvé­tel, gyomornedvvizsgá- lat, stb. Tudja, én nem bírom az ilyesmit. — Valerij Petrovics, — szólt Tyelenocskin — én mindent megteszek a főnökömért. Tűzön-ví­zen, orvosi vizsgálaton keresztül megyek érte, ha kell. Én majd elin­tézek mindent. — Nem értem. Hogy gondolja? — Nagyon egyszerűen. Adja ide a beutalót, majd én elmegyek a vizsgálatra. Hiszen ma­gát nem ismerik, ne­kem meg valóságos szó­rakozást jelent, ha saját véremet és gyomorned­vemet adhatom az igaz­gatóm érdekében. — Jó lenne. Kényel­metlen, de... — Semmiség. Hiszen a betegségünk is sza­kasztott ugyanaz. Hol van a beutaló? Már me­gyek is! Egy héttel később hi­vatta Kulkov Tyele, nocskint, s papírdarab­jaira meredve alig hall­hatóan mondta: — A vizsgálat ered­ménye szerint teljesen egészséges vagyok. Nem utalnak szanatóriumba, üdülőbe küldenek. Eh­hez mit szól? — Nagyon örülök, hogy... — örül?! — lopako­dott Tyelenocskinre Kul­kov. — Szóval örül. Rendben van. Elmehet. Végérvényesen elmehet! Érthető? Tyelenocskin nagyne- hezen haza vánszorgott, és lerogyott a díványra. Érezte, hogy most iga­zán megbetegedett. Éle­tében először. (Fordította: Baraté Rozália)

Next

/
Thumbnails
Contents