Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-04 / 156. szám

Yasámap, 1965. július 4.

3

SOMOGYI NÉPLAP

ÚJRAVETÉS,

ÚJ REMÉNYSÉG

Állunk a dűlőúton. A Dráva felőli részen kukoricát kapálnak a gyékényesiek, a vasút menti búzatábla pedig ... elszomorító látványt nyújt. Orkán silózza a kóka- dozó gabonanövényt, ahol meg derékon alul megtörtek a búzaszálak, traktoreke forgatja le őket; odább boronát húz a gép, a frissen vetett kukoricamagot takarja. Kényszermunka ez az újra- vetés, a Medárd napi jégverés kényszeríti rá a szövetkezeti gazdákat.

Rekkenő a hőség, erősen tűz végre a nyári nap. Szem- hunyorgatva pásztázza végig tekintetével a jégvert mezőt Darab Csaba, az agronómus. Mutatja is kezével: az országhatártól kezdve, a vasúton át, a szőlőhegy irányába vonult el a jégfelhő, s olyan négy-ötszáz méter széles sávon rettenetes pusztítást vitt véghez.

Állunk a dűlőúton, most már nem magyaráz kísérőm, rám bízza, hogy keressem- kutassam, ismerjem föl a jeges zivatar ma is látható-ér- zékelhető nyomait. Nem kényszerülök azonban csupán a mostani szűkszavú tájékoztatásra és személyes szemlélődésre hagyatkozni, hiszen az imént a Március 15. Termelőszövetkezet irodájában már sok mindent elmondtak az ítéletidőről és következményeiről. Pálfi János elnök, Tatár József párttitkár és Szörcsök József elnökhelyettes szerint: az

egész határt megverte a jeges eső; a mák, a burgonya, az őszi árpa is szenvedett tőle; a len teljesen tönkre van, ki kell szántani; az állomás környékén, a búzában helyenként még két nap múltán is arasznyi vastagságban fehérlett a jég.

Várvízi Jenő főkönyvelő a kár becslésének gyorsaságát és megtérülésének várhatóan kielégítő mértékét említi. Di- cséröen szól az Állami Biztosító szakembereinek megértő magatartásáról és talán írott rendelkezésekkel nem is szabályozott segítökészségéről. Előszemlét tartottak, végleges adatokat még nem rögzítettek, de máris elintéztek egyet s mást. Rájuk, az állami pénzintézet anyagi támogatására bizton számíthat a bajba jutott szövetkezet.

Megmozdult, a gyékényesiek segítségére sietett késedelem nélkül valamennyi érdekelt szerv. Bóra "Sándor járási főagronómus kérte és megkapta a megyétől, aztán azonnal ki is utalta az újra- vetéshez szükséges magot. A megyei mezőgazdasági osztály ebben a tekintetben elsősorban a csurgói járás igényeit elégíti ki, minthogy nemcsak Gyékényes határa, hanem ez az egesz vidék is elemi csapást szenvedett. A járásban például a len vetésterületének több mint felét, mintegy négyszáz holdat ki kell szántani. Kukorica, csillagfürt, csalamádé, takarmányborsó, köles, tarlórépa kerül ezekbe a földekbe.

A jégverte mező szívfájdí- tóan szomorú látvány. Búzát vetett az ember, hogy kenyeret arathasson. S az a gabona nem érhetett kasza alá. Már szárba szökkent, kalászt hozott, amikor letarolta a természet vad ereje. Silótakarmány lesz egy részéből, amit levághat a gép; a töb* bit meg, amit nem lehet betakarítani, leszántják. Megy az Orkán, vontatók hordják a takarmánnyá váló zöld búzát, emberek villázzák ezt; traktor ekét, tárcsát, vetőgépet, boronát húz — az egykedvű keserűségen más érzés lett úrrá; a teremtő emberi akarat. Ez az, amit megtámadni megtámadhat ugyan a természeti csapás, de megtörni nem bír. Ha munkára hív a mező, még jégverés után is — megy a paraszt- ember. Űj magot vet a frissen szántott földbe, új reménységgel. Beérhet még ez a kukorica, ha nem is terem annyit, amennyit az a tábla ígér, amit most kapálnak. S az ember hátára veszi a permetezőgépet, és védi a szőlő venyigéjét, hajtását, ami az idén ugyan fürtöt aligha hoz, de hát jövőre majd kárpótolhat a szüret a kétévi fáradozásért. Az ember a jégverte mező kárait állítja helyre, hogy vele önmaga fájdalmára is vigaszt találjon. Vigasztalást a munkában, amire új remény ösztönzi, ami új értéket teremt...

Kutas József

Évek — avatások

Pendül a kasza, felzúgnak a gépek, s az emberek előre néznek. A ringó gabonatáblákon azt kémlelik, hogy milyen termést ígér a telt kalász. Mindig így csinálták ezt. Munkájuk mégis sóikat változott.

— Azt mondta nekem az uraság: »-Mit gondol maga, fu- rulyás — mert így hívott, mivel értettem a furulyához —, mi lesz velem, ha én maguknak még az orvosi költséget is fizetem? Maguk akkor minden aprósággal orvoshoz futnak.«

1.

(Kovács Pállal beszélgetek Tótújfaluban. Az ember hetvenhárom éves. A mútja több annál. Egy darab a gabonabetakarítások történetéből.)

— Tudja, nagyon meleg nyár volt akkor. Az aratóknak sok víz kellett, mert aki arat, az mindig sok vizet kíván. Kút nem volt a közelben. Hordóban szállították a birkahodály- tól, de ez a víz fertőzött volt, aztán mindenki hasmenést kapott tőle. Nekem kellett szólni ezért, mert akkor én voltam a bandagazda. Az uraság nem sokat törődött velünk, mert zsugori ember volt. Szóltam a jegyzőnek is, az meg azt mondta erre, hogy Kovács maga kommunista. Pedig hát én jóformán azt sem tudtam, hogy mit jelent az.

(Csontfehér hajú, napégette ember. Beszédén érzik a horvát hatás.)

— Három órakor mentünk ki, hogy még harmattal megcsináljuk az egész napra való kötelet. Utána reggeliztünk. Mindig a magunk kosztján voltunk. Az ebédhordóknak már tíz óra után el kellett indulni, hogy délben Potony- pusztára érjenek, ök hozták az uzsonnát is. Este tizenegykor értünk haza, aztán három órakor újra indultunk. Kellett menni, mert szükség volt a kenyérre. És az egész évre valót nem volt könnyű ősz- szeszedni, Tizenkét koronát fizettek akkor egy hold aratásért A búza mázsája is körülbelül ennyi volt. De ezt

csak tizenkettőben fizették. Egy évvel utóbb, tizenháromban már terményért arattunk. Akkor nyolcvan kilót adott holdanként. Az aratók rétet is kaszáltak. Meg masináltak is. A cséplés hozzátartozott az aratáshoz, mert az uraságnak kevés cselédje volt. Mi mentünk a kazalra is. Négy vagon rozsot kellett elcsépelni. Ezért nem járt fizetés. Ez kellett ahhoz, hogy arathassunk.

(Megdöntött testtel ül velem szemben a szénakazal hűvösében. Néha úgy tűnik, mintha eddigi aratásainak minden terhe a vállát nyomná.)

— Nem voltak akkor még gépek. Csak kasza meg ember. Aztán kaszát korán kel. lett fogni. Tizenkét éves voltam, amikor először mentem a kjepéstarlóra. Nem sok öröm volt akkor az aratásban. Ezeket az időket maga nem is ismerheti .

2.

(Ezeket az időket nem is ismerem. Amikor engem kivittek a búzatáblára, akkor már történetekként mesélték őket. Gyakran úgy tűnt, hogy az enyhítő részeket ki. hagyták belőle, csak a kérlelhetetlen fáradtságot adták mindig tovább. Pedig nem hagytak ki belőle semmit. Ez volt a meghamisítatlan igazság, mely évről évre visszatért. Mi éjjel is arattunk, ha a napi hőséget nem bírtuk. Ok éjjel is, nappal is arattak. Nekünk már segített a gép, nekik soha.

S ma már sokat segít a gép. Rátette az ember a nehéz terhet, az aratás terhét. Most megint aratnak ...)

3.

— Reggelenként csak akkor indulhatok, ha felszáll a harmat. Még nyers egy kicsit a szára Meg a fű is fölverte. A

jó gabonát mindig jó aratni. Az ember áll a kormánykerék mellett, és mindenre figyel. Figyeli, hogy hogyan működik a vágószerkezet, és hallgatja a dob hangját Igénybe veszi ez is az embert, mert hátra is kell figyelni, nehogy szem kerüljön a szalmába. Ha rendben megy minden, akkor jó hallgatni, hogyan dolgozik a gép.

(SZK 4-es kombájn napernyője alatt dolgozik Drávagárdonyban Balatinácz József.)

— Az a rossz, hogy némelyik táblán még mindig meglátszik a maszek világ vakbarázdája. Itt nagyot ugrik a gép. A nagy táblán ott könnyű aratni. Az ember beleállítja a gépet, s egész nap csak megy. Én szeretem ezt a munkát. Jobban szeretek itt lenni, mint bent a műhelyben. Az ember várja már az aratást. Szívesen jönne már akkor is, amikor még zöld a gabona... Itt rendes munkát kell végezni. Az a jó, ha nem talál friss szemet a tarlóba.

— Én is arattam kézzel. Az nehéz volt. Ez is nehéz, de itt fizikailag nem fárad úgy ki az ember. Itt a por miatt nehéz meg azért, mert sok mindenre kell figyelni.

(Izzadságcseppeket szív fel a forró nap, aztán újakat fakaszt az arcán.)

— Nem régóta ülök én ezen a gépen. Tavaly arattam elő- szőr önállóan. Akkor versenyt nyertem Az idén is van verseny. Ez jó arra is, hogy minél előbb csűrbe kerüljön a gabona.

(Vontató fut végig a tarlón. A pótkocsiba lábvastagságú csövön ömlik a beérett árpa.)

Volt olyan nyarunk, hogy húsz holdat is arattunk apámmal. Most sokkal több jut. Többet aratunk most, de kevesebben csináljuk.

Kereza Imre

A gátakon már bizonyítottak

Lakóterületi

gyűjtőmozgalom indult az árvízkárok helyreállításáért

Harmadik hónapja dúl a harc a gátakon. Emberek tízezrei küzdenek kint az árral éjt napallá téve. Helytállásuk felbecsülhetetlen értékű: a katasztrófát mindeddig elkerültük.

Ám a veszély nem múlt el, s a károk sem jelentéktelenek; Az ország lakossága mély együttérzéssel kíséri az elemek és az emberek harcát. A segítőkészség egyre szélesebb mozgalommá terebélyesedik; Nap mint nap újabb és újabb üzemek, vállalatok, intézmények csatlakoznak az országos méretű kezdeményezéshez.

A társadalom minden rétegében megnyilvánuló szolidaritás kibontakoztatására a társadalmi szervek, a Magyar Vöröskereszt irányításával gyűjtést indítottak a lakóterületeken is.

Az árvízkárok helyreállításáért 5, 10. 50 és 100 forintos címletű bélyegeket bocsátanak ki.

A napokban a Vöröskereszt; a megyei tanács, a KISZ, a Hazafias Népfront és a nőtanács vezetőinek részvételével megalakított megyei akcióbizottság határozatot hozott a gyűjtő munka megszervezésére a járásokban és a községekben is. A tömegszervezet! aktívák gyűjtőívekkel és a bélyegekkel fölkeresik a lakóterületek otthonait és a termelő- szövetkezeteket. A gyűjtésben a legteljesebb önkéntesség elve jut kifejezésre. (A lakóterületeken lehetőség nyílik arra; hogy a megajánlott pénzösszegeket későbbi időpontban — például a nyugdíj, a munkaegység-előleg folyósításakor —> is kifizethessék.)

Népünk nem egyszer bebizonyította már, hogy önzetlenül kész segíteni a bajbajutottakon. Ezúttal testvéreinket sújtotta az ár: rajtuk kell segítenünk.

Azok, akik a gátakon küzdenek, már eddig is bizonyítottak. Most rajtunk a sorj akik szerencsésebbek voltunk; (mint ők;..

SZENTIVÁNYI KÁLMÁN:

Buzgár

A kővetkező történetet a kitelepített falu iskolaigazgatója mondta el az üdülőben; különben ötvenes, zömök, őszülő férfiú, vigyáz a gyerekekre s egy könyvön dolgozik, megírja a szigeti falvak történetét.

Közben lenézegettünk a hegyről. Széles a Duna, még mindig mossa a leányfalusi parton a fák lombját, a hétvégi házak falát, a folyamra szolgáló utcák derekán csónakok vesztegelnek kikötve. A szigeten, a töltés tövén dömperek vonulnak, a legázolt eperföl. deken nemcsak a Vízművek cementgyűrűi látszanak, hanem a buzgárok homokzsákkal ledöngölt kráterei, mint furcsa sebhelyek. A kiürített falvak némák — vékonyan szakadozik a kutyaugatás. A szennyes folyam fölött fülledten reszket a nyári délután.

Az iskolaigazgató hunyorogva beszél.

— Az első jelentések hallatán csak félfüllel figyelt a nép, hogy milyen magas ár készülődik lefelé a Dunán, hitetlenkedtek, nem jön ilyen időben a zöldár, mindig aratás utolján lep meg bennünket... A Dunától, az áradástól nem félnek úgy a szigeti emberek, mint az avatatlan hihetné, őseink évszázadok óta itt élnek, vérükben van a veszély érzete, a gát mögött, a régi ártéren terem a legremekebb eper, könnyű ott öntözni is — lefelé folyik a kiemelt víz — élnek is a folyamból... Négy falu van a szigeten. Kisoroszit hamarosan körülfogta a víz, Tótfalu is elég magasan van. Amint jöttek az árhullámok, nálunk magasítani kezdték a töltést, hozták a rengeteg homokzsákot. Pócsmegyer és Szigetmonostor már mélyebben volt a vízszintnél. Nemcsak a katonák szorgoskodtak a gáton, hanem a szigeti férfiak is, az asszonyok meg kapkodták az eper elejét féléretten, kaszálták a takarmányt, kiteregették a dombokon... S mindenki az eget kémlelte, mert az eső naponta többször eleredt, a szembeni hegyekből felhőszakadások zúdultak. Éjjel is szólt a rádió, figyelték a híreket. Mentek a napok, a Bánát a töltéskoronára hevenyészett ayúlgát

tartotta. Felköltözködtek sokan a padlásra, alápolcolták a kőalapú házakban a bútort — ne érje majd a bezúduló áradás.

Az iskolaigazgató egy pepita füzetben mindennap felírta a vízállást, mérte maga is a falu alatt, egy parti fa derekán, amelyhez a csónakja van kötve.

— Mikor az első buzgárok feltörtek az eperföldeken a töltés mögött, asszonyok futottak a hírrel a faluba, s azonnal félreverték a harangot is, mint nagy veszedelemben szokás... S az asszonyok is azzal foglalkoztak már, amivel a férfiak... Gátat magasítottak, lefojtották a buzgárok erejét. Egyébként ... de ezt ne írja meg... a szigeti falvakban még ma is asszonyuralom van, maradványa ez a messzi múltnak, mikor is a férfiak Mátyás fekete seregébe álltak, hajóvontatók, dereglyések lettek... itthagyták a családot, az asszonyoknak kellett helytállni; sütötték a dombos kenyeret a visegrádi udvarnak, s dereglyéken csorgatták le Budára is, külön árulóhelyük volt a Hal téren. Az áradás és a történelem elmosott már több szigeti falut: Pusztamonostort, Bolgárt, Szem tét; itt van Királyhalom egy dűlő nevében, ahol a szájhagyomány szerint Béla király egy ideig a tatárok elől rejtőzködött.

Maradjunk csak a buzgároknál. Mikor

kidobolták, hogy Monostort és Megyeri ki kell üríteni, fellázadtak az öregasszonyok. Mondom, megvannak a nőuralom maradványai ... Ennek a régi világban megvolt a haszna, de ma már terhes, a fiatalság a po- mázi, kalászi, óbudai gyárakba jár, másképpen akarna élni, de felettük sötétlik a hagyomány, az öregasszonyok árnyéka. Most is a nénék mondták ki, sehova sem mennek a faluból, nem is igaz a veszedelem, hanem át akarják vágni a gátakat, öntse el a szigetet a Duna, így mentenék Pestet... Ha mindenki a házában marad, ezt nem merik megtenni. Közben a gátak mögötti lapályon katonák verekedtek az örvénylő buzgárokkal, egyre több helyen áttört az átszivárgó

víz, áztak a töltések... A kényes holmit régebben a padlásra hordták. Bejártak a teherautók a faluba. Járt a motorjuk, siettették a népet, de vijjogtak az öregasszonyok! Nem mind, csak néhány, de azoknak a hangja betöltötte az estét. Gyalázták a férfiakat, bujtogattak, hogy maradjon mindenki a maga portáján! Még a kiürítéssel megbízott katonai parancsnok is megzavarodott, mit csináljon? Mert a hangadó öregasszonyok ráadásul még el is bújtak. Kutassanak utánuk?

— Nekem támadt az ötletem, összehívtuk a nagyobb iskolás gyermekeket, KISZ-ese- ket, kértük a segítségüket. Így aztán nem volt nagyobb kavarodás. A fiatalság fogadta a katonákat, munkásőröket a kapuban, odavezették őket a néne rejtekhelyéhez... Egyik öregasszony a padlásra felvitt szekrényben lapult, másik a kiürített búzáshombárban, harmadik a vetett ágyba rejtőzködött Maguk az unokák mutatták meg hová bújtak el. Volt olyan, akit ölben kellett kihurcolni a teherautóra, jajongott, hogy a / maga lábán egy lépést se, mintha vesztőhelyre vinnék! —

Az iskolaigazgató kissé tekervényes példázatokat mond még s neveket sorol; nemcsak a gátak mögötti lapályon, az emberek gondolkodásában is vannak feltörő buzgárok, szidták Pestet, a fővárost, amelynek védelmében — úgy vélik — át akarják szakítani a szigeti gátakat. S őket elviszik erővel a faluból, mikor nem hagyták el harminc esztendeje. — Nohát tudja...

A férfinép a gátakon maradt. Az öregeket, gyerekeket, asszonyokat áthozták a vízen ide a leányfalusi üdülőkbe. Az öregasszonyok az első két napon a szökést szervezték, utasították a férfiakat, hol mit lehetne menteni még. Nem voltak hajlandók tizenkét forintot fizetni az üdülőbeli tartásért, mivel azt is megmondták, aki nem fizet, az az állam vendége... Furcsa, hogy két nap múltán éppen itt nyugodtak meg a nénék ... Lent vannak a parton egy másik üdülőben, de feljárnak ide az unokákhoz... mert a hegyekről messze el lehet látni. Belátni a félszigetet, mind a két kiürített falut. S számbavehetik, mennyi a nép a gátakon, hogyan vonul gépekkel a katonaság, a rengeteg dömper, autó hordja a követ, homokot.

Jót tett, hogy a hatóság szervezte meg a folyamatos eperszedést a buzgáros földeken; de ott voltak a teherautók készenlétben, ha áttör az áradat, menekítik az asszonyokat, így aztán néhány nap múlva maguk a nénék jelentkeztek, hogy fizetni akarnak a tartásért,' nem kívánják ingyen ... Noha tizenkét forintért valójában ingyen van. A ve- jek, fiák innen járnak a gyárba. A falvakban csak őrség maradt S mindenki más a gátakon. Nézze csak ... jönnek már ebéd utáni látogatásra! — Az igazgató lemutatott az árnyas fasorba.

Egymást bevárva, pihengetve jöttek fölfelé a hegyre a feketeruhás, falusi öregasz- szonyok, kémlelték az áradást meg a felhős eget

— Énrám nem haragszanak már, amiért az unokákat felbiztattam, mutassák meg, hol rejtőzködnek... Ügy tesznek, mintha csak azért bújtak volna el, hogy megtudják, valóban akkora-e a veszély? Innen látni, hogy fojtják el a derékig sáros katonák az új buzgárokat. S nem jut eszébe senkinek, hogy átszakítsa a gátakat, látják már! Az unokákkal nézik a tv műsorát s arra biztogatnak engem, fogalmazzak egy levelet a Kormány, nak, köszönik a gondoskodást s hogy védik a gátat, a kiürített falvakat

Jöttek a pihegő nénék, arcukon nyári barnaság, árnyékolják fátyolos szemüket; hogy jobban belássanak a szigetre. Aztán fehér köpenyes felszolgálók kakaót hoznak és kalácsot — fölkészültek már a vendégek fogadására. Egyik néne kezében a Rádió és Televízió műsorfüzete. Azt böngészi.

S az iskolaigazgató iratokat rendezget A sziget a honfoglaló Megyer törzs birtoka volt — Pócsmegyer, Káposztásmegyer bizonyítja — a Fblgár nevezetű, azóta eltűnt faluba pedig Szvatopluk udvari népét telepítették a Gellérthegy déli lejtőjéről, lévén ez Árpád személyes intézkedése. Nem merem az igazgatónak ajánlani, hogy a messzi múlt helyett a jelenről írjon könyvet.

A szigeten dömperek vonulnak a gát mögött, úgy tűnik derékig vízben mozognak a kőteherrel. ._