Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-22 / 171. szám

Csütörtök, 1965. július 22. 5 SOMOGYI NÉPLAP PALACKOZZAK AZ ALMABORT A Nagyatádi Konzervgyárban kétéves almabor palackozását kezdték meg a közelmúltban. Ez a különleges zamatú, édeskés csemegebor 14 maligán!>s. vetekszik a szőlőborokkal. A 0,45-ös üve­gekbe palackozott bort a FŰSZERT útján az élelmiszerboltokban hozzák forgalomba. Képünkön: Vidák Géza meós ellenőrzi a bor fényességét és tisztaságát. ____________í______________________________________________________________ A tárgyalóteremből Ami a kártevést elősegítette Vaskos iratköteget kellett áttanulmányoznia a megyei föllebbviteli bizottság dr. Tomasics Ödön vezette taná­csának, mielőtt döntöttek a csurgói fmsz vas-műszaki boltjában történt kártevés ügyében. A napokban hozott ítélet megváltoztatta az első fokú bíróság döntését. Szabó István volt boltvezetőt a tár­sadalmi tulajdon sérelmére bűnszövetkezetben elköve­tett folytatólagos sikkasztás, hűtlen kezelés, árdrágítás és csalás miatt 3 évi szabadság- és 5 évi jogvesztésre ítélték. Társát, Botika Józsefet — helybenhagyva az előző íté­letet — 1 év 8 hónapi sza­badság- és 2 évi jogvesztésre, Keszerice Jánosnét bűnsegéd­ként való közreműködéséért — az előző büntetést módosít­va — 6 hónapi szabadság­vesztésre ítélték. Kötelezték őket arra is, hogy az fmsz- nek 48 500 forint kárt megté­rítsenek. A forgalomnövelés leple alatt __ Nem volt szándékomban m egkárosítani a földműves- szövetkezetet. A szabálytalan­ságokat nem haszonszerzés, hanem a forgalom növelése végett követtem el, azért, hogy a vevők igényeit kielé­gíthessem — védekezett ' a bűnügy eszmei elindítója és végrehajtója, Szabó István. A tények azonban mást bi­zonyítanak. Mikor kevés volt a drótfonat, házilag készített fonatot az üzlet részére érke­zett huzalból, és értékesítette, riven módon — előbb egye­dül, majd Botika József el­adót is belevonva — 35 000 forint értékű huzalt dolgoztak fel. és 22 000 forint haszonnal adták tovább. A pénzt Ke­szerice Jánosné pénztáros közreműködésével részben ki­vették, részben pedig külön­féle árukat — mosógépet, csillárt, kávéfőzőt — vittek haza térítés nélkül. Nemcsak íev jutottak jog­talan haszonhoz: több ezer méter huzalt drágábban hoz­tak forgalomba, ezzel mint­egy 16 000 forint kárt okoz­lak. Ezt az összeget is az előbbihez hasonló módon tün­tették el. Csaknem száz mázsa beton­acélt vásároltak kilónként 4,40 forintos áron, és 6,70 fo­rintért értékesítették. Ez a különbözet is Szabó és Botika zsebébe vándorolt. — Alkalmazkodnunk kel­lett, mert ha szóltunk a sza­bálytalanság miatt, akkor rossz szemmel nézett ránk — védekezett Botika és Ke- szericéné, amikor megkérdez­ték tőlük, miért nem jelen­tették a boltvezető visszaélé­seit Csakhogy nem csupán alkalmazkodtak, hanem közre is működtek a manipulációk­ban, hiszen nélkülük Szabó meg sem kísérelhette volna a bűncselekmények elkövetését „Eladom én, ne legyen rá gondja...", — Jó szakember, aki min­dent elkövet a forgalom nö­velése és a vásárlók igényei­nek kielégítése érdekében, s nem ismer fáradtságot — ír­ták Szabóról az fmsz vezetői a rendőrségnek. A legtöbb csurgói lakos is udvarias, a vevőtől semmit meg nem ta­gadó, jó üzletembernek tar­totta őt. Szabó, hogy ezt a véleményt megtartsa, sőt fo­kozza, megtett mindent — szabálytalanságtól, korrupció­tól sem riadva vissza — azért, hogy a befolyásos emberek között barátai, lekötelezettjei legyenek. Amikor Pális József csur­gói tanácstitkár azzal ment hozzá, hogy nincs szüksége a két évvel ezelőtt vásárolt tranzisztoros rádióra, ezt mondta neki: — Eladom én, ne legyen rá gondja... Ügy is tett. Az üzletben mint új készüléket hozta for­galomba, és Pális visszakapta 1650 forintját. Várhelyi Gyula tanácselnök egyévi használat után 2800 forintos rádiót vitt vissza az üzletbe. Azt is mint újat értékesítették, s Várhelyi visszakapta a pénzét. Így kelt el Bárdossy Sándor postahi­vatal-vezető használt rádiója is. Maga Botika több mint fél évig használt egy Kékes tv-t, majd visszavitte, és másikra cserélte ki. Panasszal csak egy ember, Fábián István élt, akire egy ilyen használt rádiót sóztak rá. Feltűnően rövid idő alatt tönkrement a készülék, s ami­kor elvitte a GELKÁ-hoz. ki­derült, hogy a garancialevél más típusú és számú rádióra szól. Nem is javították meg. Hiába kérte Fábián a szövet­kezetei, nem orvosolták pana­szát. Ekkor a bírósághoz for­dult Szabó nemcsak erre volt hajlandó. OTP-hitelleveleket készpénz ellenében beváltott, például Horváth Jánosné szövetkezeti vezetőnek, Bog­nár Károlyné OTP-dolgozónak és másoknak. így érthető, miért nem vették észre ezt a szabálytalanságot sem! Káros szemlélet Szabó István a lakásán tartotta a drótfonathoz szük­séges huzalt Látniuk kellett ezt az fmsz vezetőinek. Mint ahogy jól tudták azt is, hogy kontárkodik, azonban elnéz­ték, mert a »-lakosság igé­nyeinek kielégítése így kíván­ta-». Miért nem készített fona­tot maga az fmsz vagy pedig a ktsz? — A vezetők és az ellen­őrök hanyagsága tette lehető­vé a szabálytalanságok elkö­vetését. Nemhogy visszatartot­tak volna, még elősegítették a visszaéléseket — próbálta el­hárítani a felelősséget Szabó. Valóban nagyon furcsa, hogy az ellenőrzéseken, az egymást követő leltározásokon nem tárták fel a visszaélést. Pedig Szabó már évekkel ez­előtti cselekedeteivel is fel­hívta magára a figyelmet — orgazdaságért meg is büntet­ték —; tudhatták, hogy nem szabad bízni benne, legalább­is nem föltétel nélkül. Szabó pedig, bízva abban, hogy jó néhány lekötelezettje van, ki­használta az alkalmat. így telt neki házépítésre, tv, hű­tőszekrény és zeneszekrény vásárlására. A bíróság előtt mégsem átallotta azzal men- tegetődzni, hogy családjával igen nehéz körülmények kö­zött élt. Az fmsz vezetőinek felüle­tességét más is bizonyítja. ^A múlt év márciusában tartott ellenőrzéskor több mint 6000 forintot találtak a bolt pénz­tárában; Szabó szerint egy vásárló hagyta ott televízió­ra. Ha akkor alaposabban a körmére néznek, talán ele­jét veszik a 75 000 forintos kártevésnek. Az is érthetet­len, hogyan veszhetett el az fmsz központjából a vasbolt 1962. október 29-én fölvett leltárának összes okmánya, s miért kellett azt a ME- SZÖV-től kölcsönkérni, s ho­gyan mutattak ki többletet az egyik leltározáskor, amikor már hiánynak kellett lennie. Jó volna, ha okulnának az ügyből mindazok, akik a kár­tevést felületességükkel, illet­ve a baráti szívességet elfo­gadva elősegítették. Szalai László Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat ács szakmunkásokat siófoki munkahely­re fölvesz. Jelentkezés: Siófok, Fő u. 222. vagy Kaposvár, Május 1. u. 57. SB. alatt. Költség- és iövedelemszámítási problémák a termelőszövetkezetekben A mainál jobb, a ter­melőszövetkezetekben általánosan alkal­mazható költség- és jövede­lemszámítás elveinek és mód­szereinek kidolgozásán évek óta munkálkodnak a közgaz­dászok. Hazánkban és a többi szocialista országban is éles viták folynak ezekről a kér­désekről, azonban a költség- és jövedelemszámítások álta­lánosan elfogadott elmélete és egységes gyakorlata még nem alakult ki. Ez azzal magya­rázható, hogy a költség- és jö­vedelemkategóriák elvi meg­határozása, a .mutatók konkrét számítási rendszerének kimun­kálása — a termelőszövetke­zetek termelési viszonyai, a termelőerők adott színvonala miatt — sok nehézséggel jár. A termelés szervezésének je­lenlegi gyakorlata, a vezetés színvonala, a kezdetleges nyil­vántartás pedig a termelőszö­vetkezetek nagy részében még lehetetlenné teszi a valóságot pontosan tükröző önköltsége számítást és annak felhaszná­lását a gazdálkodás irányítá­sában. A szocialista mezőgazdaság gazdaságpoditikai irányítása, az eredményes termelőszövet­kezeti gazdálkodás elképzelhe­tetlen a termelés jövedelem- és költségmutatóinak valósá­gos ismerete nélkül. Ez nyújt megbízható alapot az áruter­melés növelése, a gazdaságos­ság, a termelékenység fokozá­sa céljából foganatosított gaz­daságpolitikai intézkedések­hez. A jövedelmezőség- és az önköltségszámítás egyúttal alapvető föltétele az önálló el­számolás eredményes alkalma­zásának, az anyagi érdekeltség következetes érvényesítésének is. Az önköltség — a termékek előállításához üzemi szinten felhasznált élő- és holtmunka­ráfordítások pénzbeli kifeje­zése — fontos szerepet tölt be a gazdálkodás ésszerű meg­szervezésében. Megmutatja az üzemek élő- és holtmunka-rá- fordításait, valamint a terme­lés jövedelmezőségének alaku­lását. De az önköltség alkal­mas arra is, hogy segítségével a gazdaságok vezetői figye­lemmel kísérjék a ráfordítások hatékonyságának alakulását, a munka társadalmi termelé­kenységét A termelőszövetke­zeti gazdálkodás jelenlegi rendszere, a termelőerők szín­vonala azonban sok akadályt nehézséget és sajátos követel­ményeket támaszt a költség- és jövedelemszámítással szemben. A termelőszövetkezeti gaz­dálkodás egyik sajátossága, hogy — eltérően az állami gaz­daságoktól — a megtermelt termékek felhasználásáról — az érvényes állami intézkedé­sek megtartásával — maga a szövetkezet dönt. Ez azt is je­lenti: a szövetkezetek önállóan gondoskodnak a termelés föl­tételeinek biztosításáróL Eb­ből következik, hogy — leszá­mítva az állami segítséget — a szövetkezetek csupán abból oszthatnak, amit megtermel­tek. így a tagok személyes jö­vedelme a lehető legszorosab­ban összekapcsolódik a terme­lés alakulásával, a bruttó jö­vedelem nagyságával. Egy má­sik fontos sajátosság a szö­vetkezetekben nemcsak a tag­ság pillanatnyi érdeke, a mi­nél magasabb részesedés ösz­tönöz a bruttó jövedelem nö­velésére, hanem a szövetkezet jövőbeni érdeke, a felhalmo­zás növelése is erre serkent Ez az oka annak, hogy a me­zőgazdaság irányítói, az üze­mek vezetői, a szövetkezetek dolgozói az üzemi vezetés olyan rendjét igyekeztek ki­dolgozni és alkalmazni, mely­nek segítségével megteremtet­ték a lehetőséget — egyúttal ösztönöztek Is — az egy tagra jutó bruttó jövedelem növelé­sére. A mezőgazdasági termelés fejlődése, a termelőszövetkeze­tek szocialista nagyüzemi gaz­daságokká fejlesztése azonban egyre inkább megköveteli, hogy a gazdaságok vezetői ne csak a bruttó jövedelem ala­kulásáról tájékozódjanak, ha­nem gazdasági döntéseiket a gazdaságosság, a termelékeny­ség fokozásának követelmé­nyeihez is igazítsák. A bruttó jövedelem növekedése a gaz­daságosság alakulásáról csupán közvetve tájékoztat Ezenkívül a magas bruttó jövedelmet biztosító termékek termelése szintén lehet gazdaságtalan. Ezt pedig akkor lehet megál­lapítani, ha a gazdaságok ve­zetői ismerik az önköltséget és a tiszta jövedelmet. emcsak arról folyik a vita a közgazdászok körében, hogy az ön­költség vagy a bruttó jövede­lemszámítás a legfontosabb a jó gazdasági döntésekhez, az üzemek irányításához, hanem az önköltség kiszámításának elvi és gyakorlati problémái körül is több különféle nézet vetkőzik meg Az önköltségszámítás egyik legvitatottabb problémája az élőmunka-ráfordítások elszáf molása. A szövetkezetek ugyan­is nem munkabért fizetnek, hanem részesedést osztanak a végzett munka után, amelynek nagysága, természetbeli és pénzbeli megoszlása szövetke­zetenként különbözik. Vannak, akik csak a ténylegesen kifi­zetett munkadíjat, vannak, akik az állami gazdaságok át­lagos bérének korrigálása út­ján kialakított munkadíjössze­get tartják költségként elszá- molhatónak. Jelenleg mindkét: a »-névleges bérrel-« és a »tényleges részesedéssel« való elszámolásra szükség van, mert mindegyik alkalmas meghatá­rozott, fontos összefüggések feltárására, vizsgálatára. A szövetkezetek különböző föl­tételek között gazdálkodnak, ezért a tényleges részesedés szövetkezetenként eltérő. Ah­hoz, hogy a szövetkezetek ve­zetői a termelés tényleges költ­ségeit, valamint a tiszta jöve­delmet figyelemmel kísérhes­sék, szükségük van az élőmun­ka költségeinek a »tényleges részesedéssel« történő elszámo­lására. A munkatermelékeny­ség alakulásának vizsgálata, a különböző gazdaságok összeha­sonlíthatósága viszont megkö­veteli az egységes normalizált munkadíjjal való elszámolást. E munkadíj szintjét a jelenle­gi helyzetben egy munkanap­ra vonatkoztatva célszerű meg­határozni, mert a munkaegy­ségben való elszámolás szük­ségszerűen sok pontatlansá­got rejt magában. A saját termelésű anyagok és az általános költségek el­számolásának problémái és megoldásuk lényegében a me­zőgazdaság minden szektorá­ban azonos. Az eddigiek sze­rint vagy önköltségen, vagy állami felvásárlási áron helyes elszámolni a saját termelésű anyagokat. A társadalmi mun­kamegosztásnak, az áru- és pénzviszonyok alakulásának is­merete azonban lehetővé és szükségessé is teszi a saját ter­melésű anyagok felhasználásá­nak elméleti megalapozását és differenciáltabb elszámolását. A saját termelésű vetőmagva­kat és szaporító anyagokat — mivel ezek a szükségletnek általában csak kisebb részét fedezik, és a nagyobb részt má­soktól szerzik be az üzemek — helyes az önköltségben min­denkor elszámoló árakkal, még­pedig a vásárolt vetőmagvak beszerzési árával értékelni. A szemes (abrak) takarmányok elszámolásában célszerű ugyanígy cselekednünk. Bár néha — bizonyos célra — az önköltségen való elszámolás is szükséges lehet. A szálas és tömegtakarmá­nyok saját termelésű részét — mivel ez mindig dominálni fog a mezőgazdasági üzemekben — az önköltségen alapuló el­számolási áron vegyük figye­lembe. Az egyéb takarmány- félék elszámolási árát a több éves átlagos önköltséghez in­dokolt igazítani. Az általános költségek ága­zati elosztásának mai nagyvo­nalú gyakorlatát az ésszerűség határain belül oly módon szükséges megváltoztatni, hogy jobban érvényesüljön a köz­vetlen elszámolás elve. K ülön problémát jelent a termelőszövetkeze­tekben az amortizá­ciós költségek elszámolása. Mi­vel a szövetkezeti gazdaságok­ban az amortizáció az önkölt­ségben csak kalkulatív tétel­ként szerepel, ezért az önkölt­ség nincs összhangban a szö­vetkezet tényleges önköltség- és jövedelemviszonyaival. A szövetkezetek többségében je­lenleg még nincs amortizációs alap. Ezért nemcsak a ponto­sabb önköltségszámítás szük­ségletei, hanem jól felfogott gazdasági érdekeink miatt is indokolt lenne a mezőgazdasá­gi ütemek állóeszközeinek ál­talános újraértékelését megol­dani és a szövetkezetek amor­tizációs alapját létrehozni. A mezőgazdasági üzemek ön­költségét gyakran terhelik olyan költségek — kamat, köt­bér, adó-illetékek —, amelyek társadalmi szempontból tiszta jövedelmet jelentenek. Ennek a kérdésnek a megítélésében is eltérnek a vélemények. Egyesek szerint helytelen eze­ket a költségeket beszámítani a termékek önköltségébe, má­sok szerint helyes, mert van meghatározott közgazdasági értelme a költségként való el­számolásoknak. Ugyanis az ily módon számított önköltség kö­zelebb áll az értékhez, és így tisztább képet kaphatunk az érték alakulásáról, másrészt a tiszta jövedelem elszám/olása lehetővé teszi az üzemi tiszta jövedelemrész pontosabb meg­határozását A mezőgazdaság sajátos problémája többek között az is, hogy a lekötött földterület nem szerepel mint költségté­nyező, abból kiindulva: a szo­cializmusban nincs abszolút földjáradék. Ezért lehetséges, hogy egyes növényeket, első­sorban azokat, amelyeknek ir­reálisan kedvező az önköltség­mutatójuk és magas a gazda­ságosságuk, a szövetkezetek vezetői mégsem részesítenek előnyben, mert ugyanakkor alacsony a holdanként! bruttó jövedelemhozamuk. Tisztázásra vár, hogy az ál­lami támogatást milyen mér­tékben vegyék figyelembe az önköltségszámításban. A kü­lönféle hitelek után fizetett ka­matok minden körülmények között belekerülnek az önkölt­ségbe. Ezzel szemben a direkt állami támogatást, amelyet a gyenge termelőszövetkezetek is kapnak, nem célszerű az ön- költségszámításban figyelembe venni. Viszont helyes, ha az összes árkedvezmények beke­rülnek az önköltségbe. A termelőszövetkezetek költség- és jövede­lemszámításával kap­csolatos viták — amelyek még nem zárultak le — közelebb visznek a helyes, célszerű meg­oldáshoz, a gyakorlatban ugyancsak széles körben al­kalmazható módszerek kidol­gozásához. Addig is, amíg egy­séges állásfoglalás nem alakul ki ezekben a kérdésekben, ar­ra van szükség, hogy a köz­gazdaságtudomány eddigi ered­ményeit, a gyakorlat tapaszta­latait felhasználva előrelép­jünk, és már a közeljövőben — az arra alkalmas szövetke­zetekben — megszervezzük az üzemi és gazdaságpolitikai igényeknek megfelelő önkölt­ségszámítást. Dr. Dankovits Lászté

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents