Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-15 / 139. szám
) Kedd, 1965. június 15. SOMOGYI NÉPLAP A TEHENÉSZ Horváth Pált, a fonyódi Magyar Tenger Termelőszövetkezet tehenészét ötvenhét éve ellenére azok közé a tagok közé sorolják, akik mindig a legtöbb munkaegységet gyűjtik össze. Igaz, az állattenyésztőkről sokan azt mondják: — Könnyű nekik! Állandó munkájuk van, télen-nyáron dolgozhatnak! Ez igaz. De az is igaz, hogy az állatok gondozása áldozatot is követel: hajnali kelés a legzordabb zimankóban is, s míg más ünneplőben sétál, vagy üldögél a kispadon, az állatgondozó végzi mindennapos feladatát. Igen, ezt a mesterséget szeretni kell, és akkor . . . — És akkor nem nehéz a feladat, amit ránk bíztak . . . A tehenészetben elért dicséretes eredményei és példás magatartása miatt érdemesítették gazdatársai a vezetőségi tagságra Horváth Pált. Másodmagával, Zsiga Istvánnal huszonöt tehenet gondoz. — Régen kezdtem — emlékezik. — Tizenöt éves voltam, és az uradalomban álltam először tehenek mellé. A felszabadulás után tíz évig állami gazdaságban tehenészkedtem, s ötvenkilenc óta itt vagyok. Hosszú idő . . . Mmek örül most legjobban? Annak, hogy jó legelőjük van az állatoknak, az istállótól nem is messzire bőséges eleséget találnak. — Ennek meg kell látszania a tejhozamon. Áprilisban, mikor még nem hajtottunk ki, szárazon éltek a marhák, nyolc-tíz litert fejtünk tehenenként. Most több lesz . . . Horváth Pál ma éppen napos. Ügyel a benn maradt jószágra, az istálló rendjére. Nem tölti tétlenül az időt, javítgatja a növendékmarhák karámját. A fiatal állatok már kinn vannak a legelőn. — Eleinte föl kell készülni a szabadba jutott állatok vadócko- dására, a »biztonsági berendezéseket-« rendbe kell tenni. Mert aztán könnyen baj eshetik . . . Végzi a munkáját. Nem azt nézi, mikor lehet lepihenni, hanem mi van még, amin igazítani kellene. A kérdés, hogy megtalálja-e a számítását, nem lepi meg. Talán várta is, hiszen habozás nélkül válaszol: — Nem nehéz tehenésznek lenni, ha valaki szereti a jószágot. S ha szívesen és jól végzi a munkát, akkor nem panaszkodhat a jövedelemre sem . .. V. M. MERLEGEN A KESZLETGAZDALKODAS A MAGYAR NEMZETI BANK Somogy megyei Igazgatósága a napokban értékelte a minisztériumi, a tanácsi és a szövetkezeti ipar múlt évi készletgazdálkodását. A tanácskozásra meghívtak vállalati főkönyvelőket, tanácsi szakembereket. A helyi ipar készletgazdálkodásának értékelésén jelen volt a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank illetékes osztályvezetője is. A nagy gonddal összeállított tájékoztatóból kitűnt, hogy tavaly nem egyformán alakult a minisztériumi, a tanácsi, illetve a szövetkezeti ipar készlete. A minisztériumi iparban 1964-ben az előző évihez viszonyítva a termelés 10,4 százalékkal, a készlet pedig csupán 1,9 százalékkal nőtt. A szövetkezetek 25 százalékkal termeltek többet tavaly az előző évinél, készletük viszont 23 százalékkal emelkedett 1963-hoz viszonyítva. A tanácsi iparban a múlt esztendőben az anyag- gazdálkodás nem romlott, de nem is javult. A számok — mondották a szakemberek — kiegészítésre szorulnak. Így önmagukban ugyanis nem tükrözik teljesen a vállalatiknak, illetve a szövetkezeteknek a készletgazdálkodás terén kifejtett munkáját. A minisztériumi üzemekben a készlet nemcsak azért volt kedvezőbb az előző évinél, mert e vállalatok vezetői, dolgozói jobb munkát végeztek, hanem azért is, mert nem tudták beszerezni a szükséges anyagokat, nem tudták feltölteni a készleteket. A kisipar' szövetkezetekben az export miatt rossz a készletgazdálkodási mutató. (Ugyanis a bank az exportáló kisipari termelőszövetkezeteknek lehetőséget ad az anyag- készlet növelésére.) A FÖLÖSLEGES KÉSZLETEKRŐL esett a legtöbb szó a tanácskozáson. A jelentésekből kitűnt, hogy 1964-ben az előző évihez viszonyítva sikerült némileg csökkenteni az elfekvő készeteket. A minisztériumi iparban 1963-ban 3,1 százalék, 1964-ben pedig 1,8 százalék volt a 9—18 százalékos (büntető) kamat. A tanácsi iparban körülbelül 37 százalékkal csökkent az immobil készlet a múlt évben. (Csupán a szövetkezeti iparban emelkedett némileg az elfekvő anyag mennyisége.) A minisztériumi és a tanácsi iparban tapasztalható javulás azonban korántsem kielégítő. A megyében levő 8— 10 millió forint értékű fölösleges készlet nagy része nem ■ttzdult meg 1964-ben. Az idén kell a még megmaradt immobil anyagokat hasznosítani. Ehhez az állam is segítséget nyújt — hangsúlyozták a tanácskozáson. Ugyanis rendelet biztosítja, hogy azok az üzemek, vállalatok, szövetkezetek, amelyek ez év december 31-ig értékesítik a fölösleges készleteket, ártámogatást kapnak. Azoknak az anyagoknak az értékesítésekor sem károsodhatnak tehát az üzemek, amelyeket értéken alul tudnak csak eladni. Sajnos — állapították meg az értekezleten — annak ellenére, hogy a Magyar Nemzeti Bank Somogy meevei tósága kérte az üzemeket, vá- lalatokat, használják ki az ártámogatást és börzéken, mintadarab-bemutatókon, az újságok hasábjain ajánlják elfekvő készleteiket — nem sok fölösleges anyagot értékesítettek. A Magyar Nemzeti Bank Somogy megyei Igazgatóságától csupán 499 000 forint értékű elfekvő nnyf.g értékesítéséhez kértek ii támogatást. Nyilvánvaló, hogy ennél több immobil készletet hasznosítottak. (A Vízműveknek meg a Vas- és Fémipari Vállalatnak a tanácskozáson jelenlevő képviselője említette, hogy ártámogatás nélkül adtak el nagyobb mennyiségű elfekvő anyagot.) Ám mindezek figyelembevételével is azt kell mondani, hogy nem elég nagy az aktivitás ezen a téren a megyében. MI A TEENDŐ az elfekvő anyagok, értékesítésével kapcsolatban? — vetődött fel a kérdés a tanácskozáson. El kell érni, hogy minden munkás, műszaki, értelmiségi tudatában legyen annak, hogy az immobil készlet kárt okoz a népgazdaságnak, a vállalatnak, csökkenti a nyereségrészesedést; el kell érni, hogy mindenki mozdítsa elő az elfekvő anyagok fetárását, értékesítését, azaz társadalmi üggyé kell tenni a fölösleges készletek hasznosítását. Ez csak az egyik feladat. A másik fontos teendő az anyagbeszerzés pontos megszervezése. Ugyanis újabb fölösleges készletek felhalmozását csak gondos, előrelátó anyagbeszerzéssel lehet megakadályozni. Téves az a nézet, hogy az anyagellátásban levő zökkenők okozzák az elfekvő anyagok felhalmozódását. Bizonyos fokig ez is közrejátszik. Immobil készletek azonban főleg azért keletkeznek, mert rosszul mérik föl az üzemekben az anyagszükségletet, nem elég rugalmasan végzik a beszerzést, gyengén dolgoznak az áruforgalmi osztályok. Ha a második félévben az üzemek, a vállalatok feltárják és értékesítik fölösleges készleteiket, és jobban megszervezik a beszerzést, továbbá megerősítik az áruforgalmi osztályokat. akkor januárban az elfekvő készletek miatt nem kell busás kamatot fizetniük. Szegedi Nándor A lejt rr on nincs mc — Miért van az, hogy a vidékről ide került embert egy év múlva el akarják marni a faluból? — Ok nélkül nincs okozat. — Hibát minden emberben lehet találni. Én nem érdemeltem meg, hogy így bánjanak velem, hiszen egyedül semmiről sem határoztam. „Az elnök bejelenti..,“ Az első hallásra őszintének hatnak ezek a szavak, csakhogy Gulyás Gyulának, a he- tesi Vikár Béla Tsz volt elnökének mondatait megcáfolják a tények. Az 1963. május 8-i vezetőségi ülés jegyzőkönyvében többek között ez olvasható: »Az elnök bejelenti, hogy részére havonta nyolcvanöt munkaegységet számfejtenek fixen. A vezetőség a bejelentést tudomásul veszi .... « — Amikor ide kerültem, harminc forintot ért egy munkaegység. Egy évvel később, hatvannégyben pedig csak húszat. — Miért nem vitte közgyűlés elé az ügyet? — Tudott róla mindenki. A tsz-tagok tudtak róla, csak éppen a közgyűlés nem hagyta jóvá a munkaegység-emelést. Tudott róla Kurucz Miklós főkönyvelő is, de ő sem szólt ellene, mert ezzel együtt neki is emelkedett a fizetése, ugyanis az elnök munkaegységének kilencven százalékát kapta. — Nemcsak az enyém emelkedett, hanem mindenkié, akinek munkaegysége az elnökétől függött. És melyik elnök dolgozik 1700 forintért? Gulyás Gyulának nem ez volt az első hibája. Az első hibákat nem is Hetesen követte el. Hatvanban és hatvanegyben »Kiváló termelőszövetkezeti tag« kitüntetést kapott, hatvankettőben pedig vezetőhöz méltatlan magatartás miatt leváltották Alsóhetényben. A lejtőn akkor hamar megcsúszott, s úgy látszik, azóta sem tudott megállni. Részletakció — jogtalan termény Hatvanhárom decemberében furcsa részletakciót bonyolítottak le a szövetkezetben. Teljesen idegen embernek hízott sertéseket adtak el részletre. Ebbe is belenyugodott a főkönyvelő, és azt sem tartják még ma sem fölösleges pénzkidobásnak, hogy olyan kocsit vásároltak az egyik tsz-tagtól, amire nem volt szüksége a szövetkezetnek. (Ha kellett volna, akkor biztosan nem porosodna még most is a raktárban.) Nem is beszélve arról, hogy a közös gazdaságnak saját bognárműhelye van. Igaz, a bognárokat is meghívták a vásárlásra, hogy becsüljék fel a kocsit. Az 1900 forint helyett — amennyit az egyik bognár megállapított — kétezerháromszázat fizettek érte. A pénzt kivették a pénztárból, a kocsit azonban csak sürgetésre — négy hónappal a vásárlás után — vitték be a raktárba. Gyakran Csáki szalmájaként kezelték a gépkocsikat is. Különösen annak voltak rendezetlen útjai, amelyiket ifj- Gulyás Gyula, az elnök fia vezetett. A menetleveleket elvben Gulyás Károly agronómus- nak kellett volna ellenőriznie, o gyakorlatban azonban nem csinálta ezt senki. A kisebb szabálytalanságokat, lazaságokat mindig nagyobbak követték. A múlt év júniusában határozati javaslatként a közgyűlés elé terjesztette az elnök, hogy akinek a háztáji földjén kevesebb kukorica terem, mint a közösben, A LEGJOBB MEGOLDÁSOK TUDOMÁNYA A ipari fejlődéssel lépést tartó vezetők mellett ma mar világszerte ott találjuk az üzemszervező munkatársakat. Felsorolni sem lehet, hogy a korszerű munka megszervező séhez mennyi mindenre kell szüntelenül figyelni. A szerve' zés nem két határnap között elvégezhető, nem egy hétig, egy hónapig tartó munka, hanem folyamatos, állandó tevékenység. Ami ma termelékeny, gazdaságos megoldás, az holnapra már ráfizetéses lehet, és fékezheti a munkát. Rohamosan fejlődik a technika, sza kiadatlanul nőnek a követelmények az egyik oldalon, a másik oldalon pedig kopnak a gépek, és »kopik« a szaktudás. E kettő között pedig ki kell alakítani az egyensúlyt, az összhangot, és azt meg is tartani — ez a szervezés feladata. Hivatása az elégedetlenség A gazdasági-műszaki vezetőkön egyaránt úrrá lehet a megszokás, hiszen a ma elért sikerek ritkán ösztönzik az embert változtatásra. A megszokott környezetben, a beidegzett munkaritmusban, a gépiessé vált ügyintézésben, a napi tevékenység lázában a hibás momentumot akkor is nehéz fölismerni, ha az eredmény nem teljes értékű. Az üzemszervezőnek azonban éppen az a feladata, hogy szakadatlanul keresse az új megoldást, a megszokottól való eltérést, a még gazdaságosabb, hatékonyabb módszert. Úgyszólván hivatása az elégedetlenség. A pillanatnyi helyzetet nem azért ismeri meg, hogy elfogadja, hanem hogy változtasson rajta — ez a munkája. Ezáltal válik állandó vitapartnerévé, »beosztott lelkűsmeretévé« a gyárak vezetőinek. Üzemszervezés megrendelésre Gazdasági szakkörökben ma arról vitáznak, hogy ki is legyen a vállalatoknál az üzemszervezők főnöke — a főmérnök vagy az igazgató vagy valaki más —, s milyen hatáskört adjanak neki. Ezt a vitát pozitívan kell értékeim, mert arra utal, hogy iparunkban »polgárjogot« nyertek az üzemszervezők. öt esztendővel ezelőtt még a gyárak általában csak »megrendelték« az üzemszervezést a KGM Ipargazdasági és Üzemszervezési Intézetnél. Az intézet munkatársai kimentek a vállalathoz, fölmérték a helyzetet, majd elkészítették a megoldási javaslatot. Ezt a »fáradságot« a vállalat kifizette, azután a javaslatot vagy alkalmazta, vagy nem. 1957-től 63-ig az intézet által javasolt megoldásoknak körülbelül 40—50 százalékát vezették be. Ezt nem mondhatjuk jó aránynak. A nagyvállalatok megalakulásával megváltozott a helyzet. Jó néhány nagyvállalatunknál — az Egyesült Izzóban, a Magyar Hajó- és Darugyárban, a Lenin és az Ózdi Kohászati Művekben például már saját üzemszervezési csoportot, laboratóriumot szerveztek. Néhány életrevaló javaslat Érdemes néhány példát megemlíteni a fiatal üzemszervezési csoportok első eredményeiből: pl. a Magyar Adócsőgyárban korábban a hatalmas porcelán szigetelő testeket vizsgálat nélkül építették be a készülékekbe, és azokkal együtt próbálták ki. Sok porcelán test gyakran »átütött«, amikor áramot vezettek a készülékekbe. Ezért szét kellett szedni a berendezést s új szigetelést tenni a rossz helyébe, így a teljes szerelési idő megduplázódott. Az üzemszervező javasolta, hogy állítsanak be egy ultrahangos vizsgálókészüléket, s a porcelán szigetelőket beszerelés előtt vizsgálják meg. Javaslatát elfogadták, a végszerelőé termelékenysége kétszeresére nőtt. A Ganz MÁVAG-ban nagy géprészeket kellett a megmunkáló műhelyekből a végszerelőébe szállítani. Ez kézi erővel történt, nagy fáradsággal, és sokáig tartott, de nem tűnt fel senkinek, hiszen így szokták meg, így csinálták már 10—15 éve. Az üzemszervezőnek azonban szemet szúrt ez a »klasszikus módszer«, s felnyitotta a vezetők szemét is. Javaslatára tolópadot állítottak be a két üzemcsarnok közé, a szállítási idő tüstént a negyedére csökkent, s az eddig itt lekötött segédmunkásoknak kétharmadát máshol alkalmazhatták. Keresni a legjobb megoldásokat Harminc évvel ezelőtt Londonban egy nemzetközi műszaki konferencián az ipari szervező munkát úgy határozták meg, hogy az nem más, mint a legjobb megoldás tudománya. Ahhoz, hogy korszerűsödő iparunk a megkezdett úton gyorsabban juthasson előre, s a fejlődés arányos, töretlen lehessen, ezt a tudományt nem nélkülözhetjük. Lehet persze ösztönösen is jól szervezni, a tapasztalat, a rutin sok mindent pótolhat; tartós sikereket, megalapozott eredményeket azonban az ösztönös megérzéstől nem várhatunk. De azt sem, hogy valahonnan »felülről« drákói szigorral előírják valamennyi gyár számára kötelezően az üzemszervezés tudományának mindennapos alkalmazását. Minden vezetőnek a maga helyén — a műhelyektől a vezérigazgató szobáig — önmaga és mások előtt kell becsületet szereznie ennek tudománynak, s lelkiismereti ügyet kell csinálnia abból, hogy a mindenkori legjobb megoldást megtalálja és alkalmazza. Ehhez vagy maga ismerkedik meg az üzemszervezés tudományával, vagy üzemszervező szakembert a'1' 'máz. Nem rossz befektetés — *':'bb- utóbb busásan megt-r' G. F. gállás? azt egészítsék ki a tsz kukoricájából az átlagtermésnek megfelelően. Most már nehéz volna megállapítani, hogy ez a terméskiesés miért csak egyes parcellákon jelentkezett. Tény, hogy ez a határozat újabb visszaélésre adott alkalmat. Több mint százhúsz mázsa kukoricát mértek ki a faluban, s ebből a termésből jutott olyannak is — persze jogcímet találva rá —, aki soha életében nem volt tagja a termelő- szövetkezetnek. De hogyan tudták ezt megcsinálni? Nem dolgozott az ellenőrző bizottság? Helytelen intézkedések — De igen. —' És kik ellenőriztek? A kérdésre Balázs József né, az ellenőrző bizottság tagja válaszol: — Legtöbbször egyedül csinálta az ellenőrző bizottság elnöke. Mi gyakran csak a jegyzőkönyvet írtuk alá. Az irodában azért mi is szétnéztünk ... Én megmondtam az elnöknek is, hogy vigyázzon, mert sokat jár a kocsmába. Azt válaszolta, hogy ez az ő magánügye. De az már nem volt magánügy, hogy a vöröshere kint ázott a táblán. — Az úgy volt — mondja az agronómus —, hogy a kedvezményeket olyan emberek kapták, akik sokat maszekoltak, és keveset dolgoztak a közösben. A vörösheréért többször szóltam az elnöknek, de azt mondta, hogy addig nem lesz hordás, amíg nem kapálják meg a répát. — Miért nem hallgatott magára az elnök? — Nem én voltam a bizalmasa. Ezt észrevették a faluban is, hiszen soha nem lehetett őket együtt látni. A gazdaságnak pedig nagy szüksége lett volna arra, hogy sokat tanácskozzon, keresse a megoldást az elnök és az agronómus. — Tavaly, amikor már látszott, hogy nem lesz takarmány — folytatta az agronómus —, akkor is adtunk el az előző éviből. Eladtuk az aratógépet is. Most kellene, de nincs... A zárszámadások felülvizsgálásakor be kellett adni a járási tanácsra a gazdaság takarmánymérlegét is. Én tudtam, hogy kevés, tartalékolni kellene takarmányra a pénzt. Szóltam ezért. Amikor megtudta az elnök, azt kérdezte, ki volt az a csibész, aki azt akarja, hogy ne legyen ebben a tsz- ben harmincforintos munka-i egység. A hanyagságért felelni kell A lejtőn valahol elindultak ezek az emberek, de nem tudtak megállni. A meg nem értés visszás dolgokat idézett elő. A hibákat kijavítani csak úgy lehet, ha elkövetői őszintén számot vetnek önmagukkal. A he- tesi vezetők ezt nem tudták megtenni. Sorozatosan visszaéltek a szövetkezeti gazdáktól kapott bizalommal. Nem irányítói, nem előmozdítói voltak a termelésnek, hanem gyakran gátlói, a közös vagyonnak hűtlen kezelői, ezért a legutóbbi közgyűlésen leváltották Gulyás Gyula tsz-elnököt, Gulyás Károly agronómust, Kurucz Miklós főkönyvelőt. Az ügyészség pedig társadalmi tulajdon sérelmére folytatólagosan elkövetett hanyag és hűtlen kezelés miatt vádiratot nyújtott be ellenük és ifj. Gulyás Gyula gépkocsivezető ellen a bíróságnak. Az anyagi kárt majd megállapítja a bíróság. De milyen nagy az erkölcsi kár is, amit a sorozatos mu. lasztások okoztak . . . Kercza Imr*
