Somogyi Néplap, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-09 / 108. szám
r 9 (' eve és alkotásai jelképpé emelkedtek tudatunkban: a proletariátus felszabadulásáért folytatott küzdelmének, szabadságharcának szimbólumává, s egyúttal összeforrt a szocialista művészettel. Csodáljuk töretlen akaraterejét, jellemének szilárdságát. zsenialitását; a betegség és a nyomor nyűgei ellen küzdve legyőzte őket, s a proletariátus győzelmének bizonyságába vetett rendíthetetlen hite olyan magaslatokra emelte, mely Eu- rópa-szerte egyedülállóvá teszi művészetét. Az ellenforradalom és fasizmus magyar poklában, az »ezernyi fajta népbetegség« sívár honában teljesedett ki művészete. »Ehen kellett halnia, hogy felfedezzék« — írja róla Bálint György egy kis túlzással. Élete, melyben művészi pályája kiteljesedett, alig több, mint egy évtized. Lényegében autodidakta; mindössze néhány hónapot tanul — már súlyos betegen, hiszen a háborúból bénult bal karral és beteg tüdővel került haza. 1922-ben állít ki először, ekkor huszonnyolc esztendős. Egy év múlva Bécsbe megy, s itt dolgozik három évig, majd 1926-ban hazajön. 1929- ben alkotja meg az 1514 fametszetsorozatot, s ezután festi nagy képeit; életművének legjelentősebb része alig öt esztendő alatt készül. Negyven éve, mikor a tragikus éhezések miatt legyengülve. lefogyva — tüdeje teljesen szétroncsolva — meghal; kiteljesedett életművet hagy hátra, mely napjainkban is példamutató és egyedülálló. DERKOVITS A z életművet tekintve ^ először az a kérdés tolul elő: vannak-e ilyen nagy műnek előzményei? Az első világháború előtti piktura — közülük is elsősorban a konstruktivisták — az előzmények közé számítható, mégis leginkább a szellemi indítékot adták Derkovitsnak. Művészete 1919-cel kezdődik: egy levert forradalom indítja útjára. Első műveiben a természet és az ember kapcsolatának kutatója, s ez nem ment még némi idilli hangulattól. Koncert egy táj előtt, melyben nem nehéz ráismerni a Duna-vidékre, Nagy fa alatt, Anyák, Régi budai temető: ezek az 1922-ben született művek jelzik az indulást. Az előadásmód még pasztózus, a kompozíció a klasszikus háromszög; még az Utolsó vacsora, a Bécsbe költözés előtti időszak főműve is ennek jegyében születik. A téma csak látszólag biblikus: a festő a fő- és a mellékszereplő, ő jelenik meg középen mint tanító, s ő jelenik meg az asztal körül ülő négy tanítványban is. A mű első jele az idill felbomlásának; az eddigi környezetként szereplő táj is más szerepet kgp, a színek is változnak. A Bécsbe költözés jelzi a változást. Az ellenforradalom eseményei most érnek művészetté, ekkor mélyülnek világszemléletté: ezt jelzi az 1924-ben született Halottsira- tás. A kompozíció alig nyit teret: az előtérben végignyúlik kiterítve a halott alakja a rögös földön, közvetlenül mögötte sorakoznak a pszichológiailag jellemzett alakok egymás mellett sűrű sorban. A siratok egészen rászorulnak a testre; az előadásmód már teljesen szakít az idillel: a test színe a vízbefúlót idézi, a lepel a Duna hullámainak fodrozódását. A kép a levert forradalomról beszél. Az 1924 utáni néhány esztendőben méri föl Derkovits saját magának és a világnak viszonyát kapcsolatát, hogy eszerint alakítsa ki művészetét. A világ azonban túl bonyolult ahhoz, hogy törvényeit könnyűszerrel föl lehessen ismerni, hogy lényeg és jelenség bonyolult összefüggései felkutathatok legyenek. Ami bizonyos, egyértelmű és világos, az a feleségével való kapcsolata, kettejük viszonya. Ennek ad hangot a Tűzevő vándorartista című képen: elhatárolt szűk világ, ahol a külvilág csak az ablakon kikukkantó fej erejéig jelenik meg. Ezt a problémát intonálja a többi kettős portré is, az En és a feleségem, a Mi ketten és a többi. "Vif űvészetének új korszaka kezdődik 1927 után. Hazatér Bécsből, szakít korábbi expresszionista előadásmódjával, új kompozíciós rendet keres mondanivalójának megfogalmazásához. A teret még jobban leszűkíti, alakjait mintegy szembeállítja egymással, s olyan kivágásokat hoz létre, melyek alkalReflek tor fényben GOZON GYULA r .smerik kollégák, barátok, ismerősök és ismeretlen ismerősök. Mindenki Gyula bácsija. Még az ismeretlen ismerős számára is van néhány derűs-bölcs szava, jó tanácsa. Érthető: aki nyolc évtized súlyát hordozza a vállán, annak a szava, élet- tapasztalata. ahogy mondani szokták: aranyat ér. Különösen akkor, ha lelkében megőrizte az ifjúság tüzét, lelkesedését. Reá senki sem mondhatja, hogy olyan, akár a morcos medve. Legföljebb a színpadon, amikor a szerep kívánja úgy. Neve hallatára színházi és filmszerepek hosszú sora-vonul el előttünk. Láttuk egészen fiatalon — a filmszalagok megörökítették kiteljesülő művészetét — és meglett férfiként, kiforrott művészként a színpadon. Szerepeinek hosz- szú sorából mégis Csehov Vá- nya bácsijának Tyelegine maradt meg legemlékezetesebben. A kevés szöveg ellenére is megrázó erővel játszotta el az öreg Ilja Iljics életének tragédiáját. Alázatos tekinte te, megroggyant járása, szó morú-esetlen gitárjátéka mindent elmondott erről a furcsa kis öregről, aki nélkül talán nem is volna teljes ez a cse- hovi remekmű. Most, amint együtt ülünk a rádió »Pagodájában«, derűs szóval emlékezik a megtett útra. — Hatvanhárom esztendeje játszom a színpadon — mondja tűnődve. — Hogy mit játszottam? — élénkül hirtelen a hangja: — Mindent. Népszínművet és francia vígjátékot, magyar drámát és bécsi operettet, görög tragédiát és olasz operát. Közben egy-egy derűs mosollyal vagy baráti kézfogással válaszol a ráköszönőknek. úgy folytatja: — A déli vidéken kezdtem pályafutásomat. Zombor, Nagybecskerek, Pancsova, Nagykikinda, Herkulesfürdő, Nagyvárad, Kolozsvár: mind egy-egy jelentős állomása volt életemnek. Hogy milyen szerepekben játszottam ez idő alatt? Luna grófját énekeltem a Trubadúrban, Bagót a János vitézben, s Armond voltam a Traviatában. Nagyon szeretem a zenét. Ha csak tehetem, ma is szívesen énekelek az én kedves közönségemnek. De természetesen már nem áriákat — kacsint huncutul —, csak egyszerű, régi kedves dalokat, és ilyenkor nagyon jól érzem magam. 1 És szavai igazolására kérés nélkül is dúdolni kezdi egyik kedvenc dalát, amit ő vitt -ikerre annak idején. •Ragyog a nyár, még süt a nap A fűben boldog bogarak. Pillangó flangéroz vidáman, És a mezőn szagos virág van. a* egy hűvös szél hirtelen Végigszalad a rózsaágon. Isten veled! Isten veled! Isten veled, ó, boldog ifjúságom! Mintha csak róla írtak vol na a verset Szép Ernő valaha... Megsejti, mert nyomban tiltakozik. — Nem vagyok én még öreg, édes fiam! Szeretnék még egy ideig játszani... Mert tudod, színpad nélkül nem színész a színész. Olyan nagy szerepek után, mint Rostand Sasfiókja vagy az öreg Miller az Ármány és szerelemben ... Kétszázhatvanszor játszottam a Nemzeti Színházban... Igen, játszani ... A színpad számára — élet. S jó szerepekben az utóbbi /években sem szenvedett hiányt. Mesterházi Lajos Ütközet című drámájának öreg bányászát formálta meg hiteles erővel. Játszott a Budai Nagy Antalban, a Szabadság első napjában; a Rádióban Miljutyin Juanita csókia című operettjében Flippét alakította. S a közelmúltban Dobozy Imre Két találkozás című tv-drá- májában is láthattuk. Áprilisban ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. I kérdés akaratlanul is előto lul: — Mit szeretne még eljátszani? — Mindegy... csak jó szerep legyen. Igazi hús-vér figura. Aztán filmezni is szeretnék még. Őszinte szívből kívánjuk, hogy teljesüljön Gyula bácsi kívánsága. Prukner Páll masak e sűrített gondolata tolmácsolására. Ennek egyik1, legszebb példája a Szőlőevő.' A képszél elvágja a nekünk*, háttal álló férfifejet; az ar-', cot — mintegy maszkszerűen', — a tükörből látjuk viszont;1, a feleség feje és törzse is el-', vágott, kezében szőlő, előtte^ csendéleti részlet. E rendkívül sürített kompozíció,' amely formai elemeit illetően' szorosan gyökerezik az avant-J garde világában, de gondola-* ti tartalmát illetően jellemző Derkovits piktúrájára, a munka és intellektus vívódó küzdelmét fejezi ki, szembeállít va a nő alakja által képviselt^ békességgel és megnyugvás-" sál. Ezt a kompozíciós rendet később is alkalmazza több művében, tükör helyett ajtót vagy ablakot használva, így a Téli ablak, a Végzés vagy aj Nemzedékek tömör kompozíciójában. . 1929-ben készíti az illegális, i párt megbízásából az 1514-, sorozatot, mely a magyar tör-^ téneti festészetnek is kiemel-, i kedő alkotása. Ezzel a művelj* indul el tulajdonképpen mű-/ vészeiének beteljesedése, s, az utolsó években minden be-, tegség és nyomor zavaró kő-A rülményei ellenére felfokozott/ > alkotóereje következtében af modern magyar piktúra cső-, dálatos alkotásait hozza lét-, re. Két élménykor él benne^ egymást áthatva: a munka-, nélküliség és a nyomor élménye, s ezt olyan magas rendű alkotásokban fogalmazza f képpé, mint a Gond és a. Vasút mentén, a gyűlölet és, a megvetés a burzsoázia ellen, másrészt a vágy a harmónia iránt: a munka fenségének dicsőítése: Hídépítők, Hajókovács, a mély szeretet és tisztelet az új életet teremtőki iránt. Anyaság (Proletáranya),^ Anya. E két érzésvilág lényegében egy tőről fakadó törhetetlen hitéből a proletariátus ügye iránt; szilárd _ meggyőződésből, hogy a győzelem a mienk lesz. A világ még telve van diszharmóniával, de a művész előbbre lát: tudata előbbre viszi a jövőbe, s »megszerkeszd« a rendet. Dé-Í si Huber István írja róla: »'Vannak emberek, akik bajraj születtek, akiknek meg kell], ismerniük a mélység árnyait hogy felemelkedhessenek. A Vannak küldetéses emberek,(' költők, politikusok, művészek, ], akiknek életintenzitása mész-,/ sze túlhaladja kortársaik életét. Akikben tömörülnek a dolgok. Az osztály, a nép, a nemzet érzelme. Derkovits Gyula ilyen ember és ilyen művész volt.-» Uzáltal emelkedett ki I ■*-J Derkovits nemzedékének közösségéből, ezáltal vált fogalommá a magyar és — tegyük hozzá nyugodtan — az egyetemes művészet egén.* Ezt bizonyítja az emlékkiállítás is, melyen a Magyar Nemzeti Galéria felszabadulásunk huszadik évfordulója alkalmából újból összegyűj- tötte műveit, hogy bemutassa' a felszabadult nemzetnek. Láncz Sándor f BARÁTSÁG HÍDIA Ma délelőtt 11 órakor nyitja meg a Kaposvári Fo- toklub Barátság Hídja című hagyományos nemzetközi fotókiállítását a Togliatti Könyvtárban. Ebből az alkalomból közöljük a tárlat három képét. Wichrowski Roman (Katowice): NEVET A VILÁG. Jávori Béla (Kaposvár): PARTI EMBER (II. díj). Eterovic Ivó (Belgrádi: HAZAM, EBES HAZAM (L díj».
