Somogyi Néplap, 1965. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-08 / 83. szám
Csütörtök, 1965. április 8. 5 SOMOGYI NÉPLAP Megbecsülnek... Egy példamutató üzem A MAGAS DOMBOLDALON HAJLADOZIK a többi asszony között. Faültetéshez készítik elő a talajt. Két napja még burgonyát válogattak, s ismét folytatják, ha ezt befejezik. — Ügyesek voltunk, ugye? Ezt mind tegnap csináltuk! A szomszédos, még kopár kis erdőben a kora reggeli napsütésben a tavaszt hívogatják a madarak. Jó itt kinn. Délben, míg nihennek, ibolyát szedni mennek az asszonyok. Aztán ismét a munka. Szorgalommal, igyekezettel és új reménnyel, hogy ez az év jobb lesz, mint ami elmúlt ... Megigazítja a kendőjét. — Látja, elkezdem tavasz- szal, és amíg csak kellek, jövök .;. _ Mariska néni — csak így emlegetik Lengyelótiban és a szövetkezetben Bodó Károly- nét. ötvenkét év szaladt el fölötte, s a legtöbbhöz fűződik valami felejthetetlen emlék... Azt mondják, öreg édesanyja az utóbbi időben egészen megfiatalodott, pedig milyen nagy beteg volt... — Szegénykém tizennyolcéves korában özvegyen maradt két gyerekkel. Nem ment férjhez többé. Tizenkét éves voltam, mikor már mentem vele a kepéstarlóra. Egymás mellett szedtük a markot. Égette a nap, sajgott minden porcikája. Gyerek volt. Keserves veríték tapadt minden falat kenyérhez. Nagyon sokat kellett dolgozni, hogy egyeáltalán kerüljön valami az asztalra. Kemény, kegyetlen iskola volt az ... — Miről álmodozott, mit kívánt akkor? — Akkor? — hajtja le töprengve a fejét. — Nem igen lehetett álmodozni semmiről. Egyedül csak az volt a fontos, hogy élni tudjunk. Mint aféle fiatal lány, néha gondoltam arra, de jó lenne egy szép ruha! De ilyenkor csak elkeseredett az ember. Mert miből is tellett volna? — És ma? — Ma? — elneveti magát.— Ma, amit elgondolok, eltervezek, az mind meg is valósul ..; AZ EGYSZOBÁS KIS HÁZBÓL háromszobás lett modem , bútorral, háztartási gépekkel. I Utóvizsgálat a siófoki járás napközi otthonaiban (Tudósitónktól.) A Siófoki Járási Népi Ellenőrzési . Bizottság i_g .to b három Balaton-parti község napközi otthonának vizsgálati jelentését tárgyalta meg. A népi ellenőrök megállapították, hogy a múlt évi alapvizsgálat óta fejlődtek a napközi otthonok. Siófokon az új iskolai tantermekben van a napközi, és megfelelő körülményeket teremtettek. Bala- tonszemesen ugyancsak tantermekben van a napközi otthon. Balatonföldváron tavaly szeptember óta tartanak fenn napközit. Ennek megszervezésére feltétlenül szükség volt, de a tárgyi előfeltételek nincsenek meg: a napközi és az óvoda célját szolgáló községi épületet ugyanis az illetékes építésügyi szervek életveszélyesnek minősítették, és lebontásra ítélték. így a tél óta egy ideiglenesen rendelkezésre bocsátott üdülőépületben van a napközi. Ezt viszont május elsején vissza kell adni eredeti rendeltetésének. A község vezetői azt tervezik, hogy a régi iskolában helyezik el átmenetileg a napközit. Itt azonban nincs folyó víz, és nagy gondot okoz a konyha, a raktárak és az öltözőhelyiségek létrehozása is. A népi ellenőrök megállapították, hogy a napközi otthonok tisztasága mindenütt kielégítő, még a mostoha körülményekkel küszködő balatonföldvári otthonban is. A tanulókkal szakszerűen foglalkoznak Siófokon és Balaton- szemesen. Rendszeresen korrepetálnak, figyelemmel kísérik a gyerekek tanulmányi előmenetelét. Gyenge a napközik kapcsolata a szülőkkel. A különféle rendezvényeken a szülők ugyan részt vesznek, de szülői értekezletre nagyon ritkán járnak. Siófokon például a 255 érdekelt szülő közül legutóbb csak ötvenen jelentek meg. Mindig azok hiányoznak, akiknek a gyermekeivel egyébként is gond van. A vizsgálat azt is megállapította, hogy a gyermekek étkeztetése megfelelő, az előírásokat megtartják. A bizottság megbeszélésén a napközi otthonok vezetőinek, az érdekelt iskolaigazgatóknak és a járási művelődésügyi osztály vezetőinek hozzászólásai után számos javaslatot fogadtak el az otthonok működésének további javítására. Kézimunka-kiállítás nyílt Szentjalkiaibon a városi nőta- nács kézimunka-szakkörének anyagából. A keresztöltéses és népi hímzéses darabok közül a legszebbeket a megyei kiállításán is bemutatják. Növekszik az illóolaj - és gyógynövények területe a Daránypusztai Állami Gazdaságban (Tudósítónktól.) A tavalyinál idl holddal nagyobb területen, 850 holdon termesztenek illóolaj- és gyógynövényeket az idén a Daránypusztai Állami Gazdaságban. Ennek megfelelően a múlt évi 5 422 000 helyett Értesítjük vevőinket, hogy kaposváron. a Május 1. utcai töltő- állomáson sxuperbensint árusítunk készpénzért és üzemanyagbélyeg ellenében. ÁFOR, Kaposvár. ____ (4056) 8 600 000 forint bevételre számítanak ebben az évben e növények értékesítéséből. Az idei telepítésű illóolajos növények alá — a kamilla kivételével — már előkészítették a talajt. Palántanevelőjükből ezekben a napokban ültetik ki a mentát és az an- gelikát. Ezzel egy időben szedik ki és szállítják el a szükségleten felüli palántákat más állami gazdaságoknak és termelőüzemeknek. 300 000 darab francia és 162 000 darab angol levendulapalánta kel útra Daránypusztáról. Tavaly 320 ezer forintot kaptak eladott palántáikért. Az idén fordul termőre a tavaly telepített húsz hold komló is. Ennek és a már korábban kiültetett öt holdnak a termését a sörgyáraknak adják át. EGYENLETESSÉG, TERVSZERŰSÉG A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK GYAKORLATÁBAN — Televíziót is vettünk... Ez mind-mind elősegítette, hogy édesanyám meggyógyuljon. Ennyi mindenről nem álmodtunk. Még akkor sem, amikor a felszabadulás után abban a három hold kis magunkéban dolgozgattunk... Azok az évek valahogy úgy egybefolynak. Erőt sorvasztó, nehéz munka, hogy valahogy boldogulhasson a család. Mégis más volt, mint a többi, mert tudták, most már maguknak dolgoznak. — A mi sorsunk fordulását ez a szövetkezet hozta. A lányom bekerült Kap s .áirr a postára, a fiam megnősült. Édesanyámmal ketten maradtunk ... Ö otthon körül elvégez mindent, én meg mindennap jöhetek. Két éve beválasztották a vezetőségbe. Miért éppen őt? Mert a sokat látott, scciat megért asszony megértőbb a társak gondja, baja iránt, és tudja értékelni, amit a ma dott neki. — Az asszonyokat különben sem kell félteni, van szájuk, hogy kiharcolják az igazukat. Persze így azért mégis más. Egész nap együtt vagyunk, ez is, az is elmondja a gondját, s amikor összeülünk tanácskozni, tovább adom... — S minek örül leginkább? Az országgyűlés legutóbbi ülésszakán Kádár János elvtárs felszólalásában példaképként említett több vállalatot, szövetkezetét, amelyekre — mint mondotta — mindig számítani lehet. Hosszú időn keresztül állandóan jó eredményaz élüzem címet, hatszor a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlaját, birtokukban van a pártkongresszus tiszteletére indított munkaverseny zászlója is és a Vörös Zászló Érdemrend. Pontosan, határidőre fejlesztés munkáját Az eredmény: a vállalat gyártmányainak 55 százaléka jelenleg is új gyártmány. A gyártmányösszetétel ilyen kedvező alakulása meghozza az eredményt. Az új műszerek állják a versenyt külföldön. A MOM- bélyegző márka a világpiacon. A MOM derivatograf, ultra- centrifuga, fotométer, teodolit — mind-mind értékmérő. A cikkek paramétere olyan, hogy a MOM-osok bátran dicsekedhetnek vele. A műszaki fejlesztési kísérletekben segítettek az üzem kétkezi dolgozói is. A kísérleti darabok készítése közben számos olyan jó javaslat született, amelyet a tervasztalok mellett nem vehettek észre a konstruktőrök. Ennek az ösz- szefogásnak eredménye: a MOM-ban egy—-másfél év az új termék átfutási ideje, bármily bonyolult fölszerszámozást igénylő cikkről van szó. Mindenki tudja, mi a feladata — Megbecsülnek. Ügy látom, a tagtársak is meg a vezetők is. Én csak azt mondhatom, hogy aki jól dolgozik, az meg is él rendesen, és meg is becsülik. Tudja, milyen jó érzés ez? Még a munka is másképpen megy, ha érzi az ember, hogy becsülete van .'.. SOKAT DOLGOZIK MOST IS, ám mégsem annyit, mint akkor, hajdanán. De most örömmel, szívesen teszi. A domboldalon együtt hajladozik az asszonyokkal. A szomszédos, még kopár erdőben hangos szóval hívják az új tavaszt a madarak ... Vörös Márta nyel zárták az esztendőt; nemcsak a tervek teljesítésére futotta erejükből, hanem minden évben tudtak valami újat adni. Olyan többletet, amely egyrészt a gyári nyereség mérlegének serpenyőjében jelentett tisztességes súlyt, másrészt a népgazdasági mérleg szempontjából is igen jelentős volt Kádár János elvtárs felszólalásában szerepelt a Magyar Optikai Művek is. A budai vállalat rászolgált a dicséretre. Hússzor nyerte el "A '1LA.L AGY — Köszönöm, doktor úr, hogy leültet. Az ilyen fogorvosi székekben valamikor otthonos voltam, de már tizenhét esztendeje nem akadt dolgom velük. Panaszom? Tulajdonképpen nem panaszkodhatok. Nyugdíjas vasértes voltam, de felköltözhettem a vernékhez Budapestre. Hát szólhatok egy szót is. doktor úr? Azt sem akarom felpanaszolni, hogy a vőméknek nem nagypapának kellek. Azért szorultak rám, mert a családban nincsen egyetlen nagymama sem. Persze, hogyan is élnének meg nélkülem? »Csak akkurátusán, papa, és menni fog!-«, biztatott a vöm, amikor felhozatott engem. Rá is szorultam a biztatásra, hiszen nőnek, akár egy vénkisasszonynak sem ördöngösség nagymamának lenni. De férfiembernek nem könnyű mesterség ez. — Ja, azt a panaszomat tetszik kérdezni, amivel a fogászatra jöttem? Szent igaz, amint bejöttem ide, támadt egy panaszom. Pesten mindenütt annyi a szék, nem úgy, mint minálunk. — A borbélynál látom, tíz egyforma szék van, meg tíz különböző fodrász. Itt pedig hat egyforma, szék és hat különböző fogász. Hát az a panaszom, miért nincs az SZTK-ban is úgy, mint az Állami Fodrászatnál, hogy amikor az egyik borbély megcsapkodja a széket: »Tessék, kérem«, nekem jogom van azt felelni: »Én kérem, a kollégájára várok.« — No, ha itt is lehet segíteni ezen, akkor már nincs semmi panaszom. Csakhogy kit válasszak én most maguk közül, doktor úr? Egyikük kezét sem ismerem. Pedig nem mindegy ám, hogy ettől a nyavalyás fúrómasinától egy helikopter éled-e föl a koponyában vagy csak egy kis zümi-zümi dongó. Hanem látom, a kedves doktor úr szájából is kicsillanik a fém ... hogy úgy mondjam, hehe, az idő vasfoga. Tessék mondani, ha magának fogfájása van, mihez tetszik fogni? Tükörből reparálja, olyasféleképp, mint az a híres festőművész, aki a nyáron lejött hozzánk, hogy a téeszben a marhák modellt álljanak neki, de egész nap a saját ábrázatát festette tükörből. Nna, szóval a kedves doktor úr is égy doktorhoz fordul. Talán meg. ís mondaná, melyikhez. Lám csak, akkor a szomszéd széknél, itt ennek a... Wagner doktornak jól kell értenie a dolgát, ha a szakembernek is ennyire megfelel. — Dehogyis akarok mindjárt átmenni hozzá! Még valamit, ha szabad. Nem tetszene véletlenül tudni, hogy ez a jó fogdoktor, a Wagner, ha fáj neki, nohát ő kivel csináltatja a fogát? Éppen magával, drága doktor úr? Ugye, miért is mentem volna át, ha egyszer a Wagner, akire maga is rá meri bízni a baját, viszont magára meri bízni a sajátját. Hiszen akkor ön még nála is különb kezű orvos. A drága doktor úr az, akit keresek! — Hogyhogy végre nyissam ki a számat? Tán nem beszélek éppen eleget? Ja, vagy úgyj a kezeléshez... Jaj, aranyos doktorkám, én már tizenhét esztendő óta fog nélkül marom a rostélyost. Nem nekem van szükségem a maga kíméletes kezére. Hozom mindjárt a kis- unokámat. Csakhát akkurátusán körül kellett néznem, hogy melyikükre bízzam, mert nem szeretném tisz*á- ba tenni a kezelés után. Azon a téren, aranyos doktor úr, még egy kissé nehezemre esik a Földes Péter szállítanak Egyenletes, jó munka — ez jellemezte az elmúlt években (tevékenységüket EgyenletesJanuárban új programozási módszert vezettek be. A műhelyprogramozók — minden üzemrészben dolgoznak ilye- nek — egy hónapra előre emA legújabb típusú ultracentrifugán dolgoznak. ség, tervszerűség. Ez munkájuk jelszava, s a számok tanúskodnak arról, hogy a Ma- gya Optikád Művek kollektívájának sikerült ezt a célt elérnie. Tavaly a gyár négy százalékkal teljesítette túl exporttervét Ehhez hasonló eredménnyel rengeteg vállalat dicsekedhet Azzal viszont kevés, hogy az exportterv teljesítése százszázalékos tervszerűséggel történt A METRIMPEX és az ELEKTROIMPEX külkereskedelmi vállalatok a megmondhatói, milyen kellemes olyan partnerrel dolgozni, aki mindenkor állja a szavát, pontosan, határidőre szállít. A MOM mindenkor megtalálta a segítés módját is. Ha soron kívüli, sürgős külföldi megrendelés akadt — amelyet nem tervezhettek korábban —, mindig tudták, hol találhatnak szabad kapacitást, hogyan segíthetnek a külkereskedelemnek. A belföldi partnereket ugyancsak segítették, így tavaly az Esztergomi MIM rendelésére húsz tételből álló, de több száz alkatrészt kívánó berendezést készítettek el terven felül. Az idén tizenöt oválkerekes benzinmérőt készítenek soron kívül. Világszínvonalon Az egyenletesség, a tervszerűség jellemezte a műszaki bérré, gépre meghatározzák a teendőket. így minden munkás tudja, mi a feladata, de éppen így tudja a művezető, az üzemvezető is. Előre számolhatnak. Fölmérhetik a lehetőséget, és — ők mondják — ilyenkor bukkannak fel azok a bizonyos rejtett tartalékok. Ugyancsak sokat várnak az idén az ötvenhat szocialista brigádtól. Az üzemvezetőség tudja: számíthatnak rájuk, valamennyien előmozdítják törekvésüket az egyenletességre, tervszerűségre. P. P. A kadarkúti úttörők megszerették a társadalmi munkát (Tudósítónktól.) Gyermekszótól hangos a kadarkúti állomás. A csoport közepén Teremi József tanár vezényel, irányítja a bolygó méhkast. A vonatra várakozók közül valaki megkérdezi: — Hova mentek, úttörők? — Kaposszentjakabra mentát szedni, az a gyógyszeripar fontos alapanyaga — mondják. Tegnapi és mai eredményük 12 000 forint lesz — teszik hozzá. A gyerekek nagyon megszerették a társadalmi munkát, és ahol csak szükség van ügyes kezekre, ott vannak. Burgonya- vagy kukoricaszedés — mindent szívesen vállalnak. Az idei táborozásra már 15 000 forintjuk van betétkönyvben.