Somogyi Néplap, 1965. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-04 / 80. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1965. április 4. kaposvári polgármester 2 A Marx Károly utcai ház felelte: — Ha r.em konyhája egyszerű és tiszta. ; majd letörli maga A bejárattal szét . , a" pokróccal letakart heverő. Az asztalnál egy nyurga fiú te­pertőt eszik. — Ö a legnagyobb. Tizen­kilenc éves, vil.a . ..e.ó lesz... A kályha mellett ül egy halvány mosolyú, sápadt asz- szony. — A feleségem. Hosszú be­tegség után lábadozik ... A beszélő a gyalupad mel­let hajladozik. Boór István, 1945 júniusban innét, a gya­lupad mellől került a kapos­vári polgármesteri székbe. És ide is tért vissza. A pádon fényes, tiszta for­gácsok. Első ügyfele egy fekete asszony volt. Kopogás nélkül lépett a szobába, há­rom gyereket hozott magárai. — Kenyeret adjon! Azt mondták, most maga az úr. Akkor adjon kenyeret!... tetszik, Példákat mond. — Nem volt szén az isko­lák fűtéséhez. Elutaztunk Bu­dapestre, de sajnos ott is azt mondták, hogy nincs. Gon- ! doltam egy merészet, és kér- sovány, jtem negyven kiló vajat a A Dnyepertől Kaposvár város Nemzeti .Bizottsága 1945 júniusában • Győrfi Antal szabómester, Havas Béla hírlapterjesztő, Egyed István kovácsmester, Molnár István alkalmi mun­kás, Bencze László cipész­mester, Boór István asztalos- mester, Hegyi Henrik szere­lő, Molnár János ácsmester, dr. Bakonyi Dániel ügyvéd és mások jelenlétében új pol­gármestert jelölt. A bizottság tagjai kivétel nélkül Boór Ist­ván asztalosmesterré adták szavazatukat. Az asztalosmes­ter életéről beszélve elmond­ták, hogy 1916 óta tagja a szo­ciáldemokrata pártnak. 1919- ben vöröskatona volt. Részt vett a bártfai, a soroksári és a szolnoki csatákban, Tudásá­val, példamutató munkáséle­tével kiérdemelte a város la­kóinak megbecsülését... A fentieket megsárgult pa­pírokból olvastam. Az ember, akiről ezeket írták, ma eny- nyit mond:-j,— Tiltakoztam. Nem vágy­tam én soha tisztségre... A Nemzeti Bizottság kitar­tott az eredeti jelölés mellett. — Amikor hazajöttem, min­dent elmondtam a feleségem­nek. Sírt szegény. Azt mond­ta, minek akarok én bajt, gondot magamnak. Akkor éjjel csak forgolódtam az ágyban.,. Másnap fölvette az ünneplő ruháját, és letette az esküt. Azt fogadta, hogy mindig be­csülettel dolgozik a közért. — A polgármesteri szobá­ban akkor jártam először. Egy rozoga asztal és két tö­rött lábú szék volt a bútor­zat. Az altisztet arra kénem, törölje li» a port az asztalról. Az altiszt rámnézett, és ezt tejüzemtől. Másnap a pécsi bányászok nekünk szállítot­tak. Azt mástól tudom, hogy a negyven kiló vaj árát később ...........................................az utolsó fillérig levonták a A dott volna, de nem volt i fizetéséből, miből. Délután a Szövetsé-" Szilajon, mint a tavaszi vi- gi Ellenőrző Bizottságtól ke- har>. berobban egy kisfiú. rests Naumov kapitány. A t n- mács fordította a kapitány szavait. — Igazságos, becsületes munkát várunk öntől... Megtudta, hogy Mernyén három vagon búza van. Em­bereket akart verpu. n. akik elhozzák a kenyérnekva- lót, de a követelőzők csak ne­vettek. — Majd megyünk, ha fizet. De előre kérjük a pénzt!... Érvelt, vitázott. Amikor így sem sikerült, elment a Mun­kásotthonba, a- régi elvtár­sakhoz. Azok szó nélkül kö­vették. — Menjünk Pista... Budapestről hazajövet be­lelőttek a kocsijába. És az emberek jöttek. Szabad volt a bejárás, lehetett követelni. — Cukrot adjon ... — Zsírt adjon ... — Nézze meg, hogy hol lakunk..; Legtöbbször csak vigasztal­ni tudott. A cukrot a csecse­mőknek és a terhes anyák­nak adta. ö maga is zsírta- lan ételt evett, és egyetlen szobában lakott a családjá­val. A fizetése az infláció alatt egy tojás árának Telelt meg. A Szövetséges Ellenőr­ző Bizottság szép, háromszo­bás lakást jelölt ki számára. Értesítették, hogy költözzön be. Azt felelte, ezt nem tehe­ti. Ha mások bírják egy szo­bában, neki is bírnia kell. Naumov kapitány nem szolt semmit. Sokáig nézte, aztán melegen megrázta a kezét Aztán, hogy idegent lát, tisz­telettudóan megáll az ajtó­ban. — Ö a kisebbik, Harma­dik osztályba jár ... A jelen után újra a múlt­ra terelődik a szó. A megfe­szített munka tönkretette VÉGTELEN HOSSZÚ VOLT A HADAK ÚTJA. Milliók és milliók öltöttek magukra katonaruhát, mil­liók és milliók ragadtak fegyvert a szovjet hon vé­delmében. Moszkva alól, Sztálingrádtól Berlinig a mi hazánkon keresztül ve­zetett a hadak egyíK útja. A III. Ukrán Front 57. hadse­regének katonái űzték ki a mi vidékünkről a nácikat. MIHAIL NYIKOLAJE- VICS SAROHIN vezérez­redes, az 57. hadsereg egy­kori parancsnoka — ma nyugalmazott tábornok — a múlt évben egy küldött­ség élén itt járt nálunk, ellátogatott a hajdani har­cok színhelyére. Sírok, fej­fák, emlékművek jelzik a harcok színterét. Itt, a Nagybajom környékén ví­vott harcokban esett el egyik hadtest-parancsnoka. A krónika nagyon sok Boór István egészségét 1949. : h0ttetm örökített meg. Ef'iii.ÄÄ nrnmmm mm m­3 I Akkor a kezdet kezdetén nehéz volt tenni. De mindig, mindennap tenni akart. — Keményen kellett küz­deni. A munkások egy része azt hitte, minden könnyű, mert miénk a hatalom. Pedig nem volt könnyű. A régi rendszer szélhámosai kör­mönfont módon ártottak, hogy nyugdíjazzák. Nem fo­gadta el. Hazament, odnállí a gyalupad mellé, és dolgozott. Négy hónappal utóbb meg­szervezte a Tatarozó Vállalat asztalosrészlegét. Kilenc évig volt a vállalatnál. Akkor ar­ra kérték, vállalja el a Csur­gói Faipari Vállalat vezetését. Három évig volt igazgató, négy év óta nyugdíjas. Sza­bad idejében szenvedélyesen méhészkedik, de legjobban most is a gyalupad mellett érzi magát. Kiváltságot, előnyt sohasem akart magá­nak. Egyszobás lakásban él negyedmagával. Régi barátai­tól hallottam, hogy a közel­múltban élettársa hosszabb ideig gipszben feküdt. Akkor ment kérni először. Bekopo­gott a Tóth Lajos utcai isko­lába, és elmondta a helyze­tet. — Ha egy mód van rá, amíg a feleségem fekvőbeteg, vegyék napközibe a kiseb­bik fiút... Elutasították. Nem ment panaszra senkihez. A munkásotthonban már negyven évvel ezelőtt így ne­vezték: a Boór Pista. És ez nagyon sokat jelentett. Az öregek szerették, a fiatalok példaképnek tartották. Most, majd fél évszázaddal utóbb, így búcsúzik: — Örülök, hogy életem na­gyobb részében a közösségért dolgozhattam. Nehéz volt, de megérte... Az öreg gyalupadon fényes, tiszta faforgácsok vannak. Németh Sándor __ _______________, __ __ ahol csak tudtak. , ______________ _____. _ . _ _ O CÖCXDOCCOCXXXXXXXXXXXXXXXXXXX>DOOCOC)OOC>DOOOOOCXXXXXXXXXXXXXXX)OCOC)CGCC'OOOOOC DOCOOCOCKXX3CXJOOOCOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCOOOOOOOOOOOOOOOCOOOOOOO ténetet. Kiskorpád körül német ellenállást kellett feltartóztatni. Jöttek a né­met tankok. A szorongatott helyen csak egy kis számú egység volt. De a szovjet ka­tonák abban a pillanatban megesküdtek egymásnak:. egyetlen németet sem en­gednek át azon a ponton. Az egyik harcos, Mihail Szmisljajev gránátokat kö­tött övére, és az ellenséges tank elé vetette marul. A németnek még volt ideje rá, hogy kikerülje a fel­robbanó embert. Szmislja­jev példáját Scselkumov ti­zedes követte. A nácikat életük feláldozásával is megállították, visszaparan­csolták. A sok csatát, megpróbál­tatást átélt tábornok sze­me könnybe v.-.vaú a sato- nasírok előtt. Elesett baj­társainak emléke előtt né­mán tiszteleg. A fénykép, melyet aján­dékként hagyott itt, húsz esztendővel ezelőtt készült. Ma is épp oly kedves, dél­ceg, fáradhatatlan, csak a barázdák vésődtek be mé­lyen arcába, homlokába, s a haja ezüstösödön hófe­hérre. Az egyik fogadáson elmondotta öaro í’io­társ, hogy ez éppen kapos­vári emlék. — Húsz évvel ezelőtt ne­héz napokat éltem át Ka­posvár környékén. 1945. ja­nuár 18-án a Velence-Szé- kesfehérvár irányából tá­madó fasiszták nagy erőket vetettek be, elvágták után­pótlási vonalainkat, és a bekerítés veszélye fenyege­Sarohin tábornok húsz évvel ezelőtt. Kaposváron őszült meg. tett bennünket. Tolbuchin ■ f rontparancsnok azt java­solta, hogy vegyek föl elő­nyösebb védőállást a Duna túlsó partján. Ezt nem te­hettem meg, hisz a mi had­seregünket száz kilométer választotta el a Dunától, a németeket pedig 'csax tizen­öt. Döntöttem. Nem adom föl a területet, hanem szük­ség esetén inkább a Me­csekbe húzódunk, és par­tizánharcokra térünk át. Bi­zonyos voltam benne, hogy a magyar lakosság segít bennünket élelemmel. Tol­buchin marsall jóváhagyta elgondolásomat, bár a Me­csekbe vonulásunkra nem volt szükség, mert ostor­csapásainkra gyorsan hát­ráltak a fasiszták. EZÉRT ŐSZÜLT MEG A TÁBORNOK egyetlen éjszakán itt, Kaposvár kör­nyékén. »ősz haj, de a bor­dában ezüstös szív« — így szól az egyik orosz köz­mondás, s Sarohin elvtárs esetében ez nagyon is ta­láló. A mozdonyfűtőböl lett tábornok végigharcolta a Nagy Honvédő Háborút. El­jutott Grazig, ő hajtotta végre a híres 1943. évi dnyeperi átkelést. A ma­gyarországi dél-dunántúli sikeres hadműveletekért kapta meg a Szovjetunió Hőse címet. Három Lenin- rendje es nagyon sok Ki­tüntetése van. Rövid itt-tartózkodása idején a látottak alapján nemegyszer állapította meg: a rengeteg véráldozat nem volt hiábavaló, a magyar nép élete, szabadsága ki­virágzott. Mert az élők és holtak valamennyien az életért, a szabadságért küz­döttek. Varga József Egy epizód Leonov életéből Az egyik ugrás alkalmával, amikor Alekszej elhagyta a repü­lőgépet és kinyitotta, ernyőjét, a kötél beleakadt az ejtöernyőzsák mögötti fémtámlába. Közeledett a földhöz. Minden kísérlete, hogy a kötelet ki-, szabadítsa, eredménytelen maradt. Egy másodperc, kettő... a se­besség növekszik. A föld közelebb van. Már nem látszik olyan szépnek. Baljóslatú. Alekszej nem veszítette el a fejét. Minden erejét, minden bá­torságát, minden akaratát összeszedte, és hihetetlen erőfeszítéssel meghajlította a fémtámlát. A kötél kiszabadult. Normálisan ért földet. Társai körülvették. Elképedve nézték a meghajlított támlát. Megpróbálták kiegyenesíteni, nem ment. Ketten próbálták, így sem ment. Micsoda erő kellett ahhoz, hogy ott a levegőben meghajlít- _ hassa? ö meg csak ennyit mondott: — Semmi különös. A z ideiglenesen kórház­nak berendezett kas­télyban hárman hajoltak a hordágy fölé. A falfehér ar­cú férfi kinyitotta a szemét, szája beszédre nyílt, mondani _ akart valamit a körülötte ál­lóknak. Azok lekuporodtak mellé, de semmit sem hallot­tak. Egyikük félrehajtotta a fehér takarót. — Magyar — mondta cso­dálkozva. — Honnan hozták? — Húsz kilométerre innen nyugatra, az út mentén szed­tük fel. Alig volt benne élet. — De hiszen ott még a né­metek .. . . — Voltak. Ma délután el- icotródtak: Most fésülik át _a mieink a területet... Behoz­tuk, de úgysem tudunk rajta segíteni. Az alsótestét szitává lőtték a németek. Mire ráta­láltunk, nagyon sok vért ve­szített. Hiába kötöztük be... — Nekünk segített volna, ha nem lövik le — vette át a szót a másik katona. — Az ej­tőernyője fönnakadt az egyik fán, így leltünk rá. Itt a sap­kája — mondta, s magyar ka­tonasapkát húzott élő a zsebé­ből. Ötágú kis vörös csillag volt rajta. A szobában néhány vaságy állt a falak mentén, a padlót szalmazsákok meg matracok borították. . Emberek vergőd­tek rajtuk. Az élet hadakozott itt az elmúlás ellen. Csupán néhány fekhely volt, ahová már nem mentek az orvosok. KEZDET ÉS VÉG 4 Nem volt rá szükség... Bár­mit kértek is ezek a sebesül­tek, megadták nekik, hiszen mindössze perceik voltak hát­ra az életből. Mozdulatlanul feküdt és a mennyezetet nézte. Lázas homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek, s nem volt ereje fölemelni a kezét, hogy letö­rölje az izzadtságot. Arra gon­dolt, amit az ágya mellett a szanitéc mondott a katonaor­vosnak. A beszélgetésből meg­értett néhány szót, ha oro­szul mondták is. Megértette, hogy meghal, mert rajta már nem lehet segíteni... A hasa táján percenként érezte a fájdalmat. Látomások gyötörték ... Ajkai mozogtak, de semmit sem mondott. Ma­gában így viaskodott: — Ne. kínozzon, hadnagy úr, úgyis végem van... — A hazaárulónak nem ke­gyelmezünk! Te magyar kato­na létedre átálltál az oro­szokhoz. Hát így véded te a hazádat? Az életeddel fizetsz ezért! — így szolgáltam a hazá­mat, hadnagy úr ... Látja, mégis tisztésségesen fejezem be, nem átkoznak el a földi­jeim ... — Ne félj, nem halsz meg — hallott egy ismerős női han­got, amikor kissé szűnt a fáj­dalma. kivonulásakor a me­nyasszonya beszélt így, s ez a hang az ő hangja volt. — Nem halsz meg, hiszen hazavárunk. Mi itthon tud­juk, hogy te a szíved szerint cselekedtél. Nemsokára vége a háborúnak, s te máris majd­nem itthon vagy ... Meglásd, aratáskor te vágod előttem a rendet... Dübörgő nevetés űzte el a bársonyos hangot. — Mit kerestél az oroszok repülőgépén? Hiszen tüzér vagy,és éppen azokat a mada­rakat kellett volna lelőnöd! Te ehelyett átálltál hozzájuk! Teletömték a fejedet minden­féle zagyvaságokkal... — Igazat mondtak nekem .. — Ügy? Azt is megmondták neked a barátaid, hogy el pusztulhatsz, hogy otthagyod a fogadat? Mi?! — Mondták ... mondták, hogy esetleg erre is sor ke­rülhet. Tudtam én ezt... De miért kínoz a hadnagy úr? Úgyis tudja, mi vár rám ... — Tudom, hogy meghalsz, és kidobnak innen, mint egy rühes kutyát. Nem is érde­melsz mást... De előbb szen­vedj! így talán belátod ballé­pésedet. Nem, halálod után sem bocsátunk meg neked. Hiába bizakodtál, látod, a ba­rátaid sem képesek meggyó­gyítani ... — Elpusztult a maguk vilá­ga, hadnagy úr ... Nem téved­tem én, miért is tévedtem vol­na? Igaz, hogy ők itt nem se­gíthetnek rajtam, az én bajo­mon már senki sem segíthet.. Mégsem tévedtem. Mert ha én meghalok is, másoknak __ott­h on újr jobb élet kezdődik majd, ha vége lesz a háború­nak ... Nekik most kezdődik, nekem most végződik az élet., — Űj életet emlegetsz! Hát nesze! Irtózatos fájdalmat érzett a hasában. — Miért rugdos, hadnagy úr?... Látja, csupa vér a csizmája, az én vérem festet­te pirosra, és ezt sohasem moshatja le... Ne, ne gázol­jon belém, hiszen már az ar­cára is fröccsent... Olyan ... olyan, mint otthon a falumban a mészáros, ha rosszul sikerült az ölés... Vastagra duzzadt nyelve alig fért el a szájában. A néhány vízcsepp, amit az orvos ráön­tött, enyhülést Hozott, mint amikor... — Friss vizet hoztam, biz­tosan megszomjaztál — hallot­ta a lány hangját. — Ilyen tikkasztó hőség... Jó, hogy közel van a forrás. — Jó, nagyon jó ez a víz, csak a gyomrom nagyon fáj. Valami orvosság kellene... — Este előleget kérünk az uraságtól, aztán elmegyek az orvosért. — Nem kell előleg, hiszen .. Hát nem tudod? Ezután már a magunk gazdái vagyunk... Ezért harcoltam én... Hát nem volt érdemes? Dehogy­nem... Érdemes volt?! Zúgott a feje, dobolt a füle. Úgy hallotta, a parancsnok ordít teli torokból, pontosan a fülébe. Üvölt és vigyorog, mint egy őrült, mint egy fenevad. — Hiába várnak haza a szüleid! A menyasszonyod is másnak a felesége lesz, hal­lod-e? — Mégis... mégis megér­te... Simogatást érzett az arcán, enyhe hűvösséget. Muzsika­szót hallott. Asztalnál ült, ve­le szemben feketehajú meny­asszonya. Körülöttük legények meg lányok ropták a táncot. Az ablakon át virágillatot ho­zott be egy-egy fuvallat a kertből.,. Kinyitotta a szemét, s a csillár kusza vonalú árnyéká­ra meredt. S már nem érzett, nem látott semmit... Az orvos elengedte a moz­dulatlan férfi csuklóját, és óvatosan végigterítette rajta a takarót. Az ajtóhoz ment, né hány szót váltott az egyik kar­szalagos katonával, aztán egy vergődő, bekötött fejű beteg fölé hajolt... Teherautó állt a kastély fő­bejárata elé. A gyenge vilá gosságnál néhány ember sür gölődött a jármű mögött Egy pirosra festett koporsót csúsz tattak a ponyva alá. Egy’ végén rövid nyélre erősítet ötágú csillag ágaskodott.. . Hernesz Ferenc A Csillag cipő paszta a cipőbőrt puhítja, vízhatlanságát megőrzi, szépíti, fé­nyesíti. Naponta ápolja cipőjét CSILLAG CIPÖPASZ- TAVAL! (214)________________________________________ .

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents