Somogyi Néplap, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-16 / 63. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1965. március 18. Nagy közönségsiker a labdarúgó Hogy mennyire várták a labdarúgó-szurkolók a tavaszi bajnokság rajtját, azt mutatja az első bajnoki forduló mérkőzéseinek látogatottsága. Mindenütt sokan kísérték figyelemmel a meccseket, összesen 113 000 látogató volt az NB I mérkőzésein. Hiába, hosszú volt a hathónapos .kényszerpihenő. A labdarúgó- barátokat csak részben elégítette ki egy-egy előkészületi mérkőzés. Ezek a szurkolók jól tudják, hogy igazi küzdelem a bajnoki mérkőzéseken iá tható. Nos. a nyitányon elsősorban küzdelmet láthatott a közönség. Már az első fordulóban ádáz harc dűlt a bajnoki pontokért. Kitűnt az is, hogy egyik-másik csapat előbbre áll felkészülés dolgában. Némely helyen az átszervezés nem a legjobban sikerült. Nem sok gól — mindössze 18 — esett az első fordulóban. Igazán csak az Üjpesti Dózsának meg az MTK-nak ment a góllövés. De megtalálták góllövő cipőjüket a Honvédcsatárok is. Másutt viszont legföljebb egy-egy gólra futotta a csatárok erejéből. Ha nem volt is mindenütt nagyszerű a játék, a közönség általában elégedetten távozott a mérkőzésekről, amelyek ösz- szességükben azt tükrözték, hogy a magyar labdarúgás barátai bizakodhatnak. 1965 a sportág fejlődését ígéri. Ez történt az NB I-ben Ü. DÖZSA—DOROG 4:0 (2:0) Dorog, 10 000 néző. V: Fehérvá-. ri. A Dózsa időnként nagyszerűen játszott. G: Göröcs (2), Dunai II., Kuharszki. TAT AB ANYA—FERENC VÁROS 1:1 (0:0) • Népstadion, 55 000 néző. V: Horváth L. A Ferencváros elég nehezen, ll-esből egyenlített. Géléi, a tatabányai kapus máris válogatott formában van. G: Bíró, ül. Novák (ll-esből). MTK—ÓZD 4:0 (1:0) Népstadion, 30 000 néző. V: Aranyosi. A megfiatalított MTK könnyen nyert a tapasztalatlan Ózd ellen. A volt kaposvári Szűcs bemutatkozása a kék-fehéreknél jól sikerült. G: Kúti (2), Szűcs, Major. SZEGED—PÉCS 1:0 (0:0) Szeged, 10 000 néző. V: Gere. Némi szerencsével nyert az egyenlő erők küzdelmében a hazai csapat. G: Linka. SALGÓTARJÁN—VASAS 1:1 (1:1) Salgótarján, 12 000 néző. V: Soós G. A tarjániak újbóli bemutatkozása az NB I-ben jól sikerült. A döntetlen inkább a Vasasra nézve hízelgő. G: Horváth, ill. Matesz. BP. HONVÉD—KOMLÓ 3:0 (2:0) Komló, 6000 néző. V: Zsolt. A magabiztosabb Honvéd győzelme egy percig sem volt vitás, bár a második félidőben Nagy Antalt a bíró kiállította, s a fővárosi csapat ettől kezdve csak tíz emberrel játszott G: Tóth, Nagy Gy., Tichy. NB I nyitányán A labdarúgó NB I első fordulójában öt csapat szerzett két pontot: az MTK, az Ü. Dózsa, a Bp. Honvéd, a Győr és a Szeged: egypontos a Ferencváros, a Salgótarján, a Tatabánya és a Vasas: pont nélküli a Pécs, a Csepel, a Komló és az ózd. Jól rajtoltak az újoncok az NB I R-hcn Megkezdődtek a küzdelmek a labdarúgó NB I E| osztályban is. Érdekessége volt az idénynyitó fordulónak, hogy az újoncok sikeresen rajtoltak. A III. kér. TTVE Soroksárról vitt haza pontok Sikerült a jászberényiek bemutatkozása is a Diósgyőr ellenében. A volt NB I-esek. viszont már kevésbé dicsekedhetnek. Sem a Diósgyőr, sem a Debrecen nem tudott nyerni. Ez történt az NB I B osztályban: Szombathelyi Haladás—Budafok 1:0. Székesfehérvár—Nyíregyháza S.-O Oroszlány—Ganz-MAVAG Z:0. Egyetértés—HL kér. TTVE 0:0. Győri MÁV DAC—Debrecen 0:0. Miskolc—Dunaújváros 2d. Jászberény—Diósgyőr 0:0. A bajnoki táblázat élén a nagyarányú győzelmet arató Székesfehérvári Vasas csapata áll az Oroszlány, a Szombathely és a Miskolc csapata előtt. Meglepetés nélküli fordulóval kezdődött a megyei bajnokság Jól felkészült csapatok sportszerű mérkőzésekkel kezdték meg a megyei X. osztályú labdarúgóbajnokság küzdelmeit. Az első fordulóban általában az erőviszonyoknak megfelelő eredmények születtek. Az újonc csapatok — ha vereséget szenvedtek is — jól megállták helyüket. A rangadónak is nevezhető Marcali—Csurgó találkozón a belelendülő marcaliak biztos győzelmet arattak. Feltűnő volt az NB n-es csapatok tartalék együtteseinek gyenge rajtja. Tudósítóink jelentése az vács, Huszanágics, Altmann, Varga. Edző: Kálmán Ferenc. A végig többet támadó kapo- lyi csapat tehetetlen csatársora miatt vesztett. A vendégek szerencsés góllal nyertek. A döntetlen igazságosabb lett volna. G: Bagi. Jók: Szentes, Horváth, Varga, Csontos, ill. Ábrahám, Kétszeri, Huszanágics, Altmann. Kocsis György NAGYATÁD—TAB 3:0 (2:0) zán, Hottó, Nagy. Edző: Bolla József. A laza talajú pályán mindkét csapat sok hibával játszott. A Csurgó szerzett vezetést, majd fokozatosan feljött a hazai csapat, és megérdemelten győzött G: Takács (2), Grujber, ill. Oglizán. Jók: Szántó I., Pimpauer, Takács, Szántó II., ill. Szabó, Rostás, Oglizán. Kálmán Sándor K. VASUTAS- LENGYELTÓTI 2:0 (1:0) első fordulóról: A megyei I osztály állása: 1. Nagyatád 1 13:0 2 2. K. Vasutas 1 12:0 2 3—4. Taszár 1 13:0 2 3—4. Barcs 1 11:0 2 5. M. Honvéd 1 14:1 2 6. Marcali VM 1 13:1 2 7—8. Gyékényes 110:0 1 7—8. Somogyszob 110:0 1 í)—10. K. Dózsa 9—10. Lábod 11. Csurgó 11 1:3 12. Felsőbogát 11 1:4 13—14. Babócsa 11 0:1 13—14. Kapoly 11 0:1 15. Lengyeltóti 1 _ _ 1 0:2 16. Tab 1 .1 0:3 Nagyatád, 400 néző. V: Horváth Z. Nagyatád: Horváth — Bogdán, Fritz, Nagy — Sasvári, Nezdei — Hangya, Torma, Vucskics, Simon, Posta. Edző: Dombóvári András. Tab: Kovács — Kecskés, Szabó, Simon — Puha II., Czabula — Rácz, Puha III., Puha I., Ga- rabon, Pető. Edző: Czabula Miklós. A minden tekintetben jobb nagyatádi csapat nagyobb arányban is győzhetett volna. G: Vucskics, Posta, Simon (ll-esből). Jók: Bogdán, Vucskics, Posta, ill. Rácz, Puha I. Horváth Miklós M. HONVÉD— FELSÖBOGÁT 4:1 (2:0) Felsőbogát, 300 néző. V: Németh V. M. Honvéd: Skri- peczki — Csepeli, Papp, Plesz — Szokol, Bakonyi — Erős, Gőbölös, Csermely, Szalay, Kecskés. Edző: Móricz László. Felsöbogát: Czimbalek — Kiss I., Gelicz, Sipos I. — Pető, Kálmán — Szalai, Kiss II., Arany, Sipos II.. Nagy. Edző: Pintér János. Végig jó iramú ős sportszerű mérkőzés. A helyzeteit jobban kihasználó Honvéd megérdemelten győzött. G: Csermely (2), Gőbölös, Kecskés, ill. Nagy. Jók: Skripeczki, Papp. Gőbölös, ill. Gelicz, Sipos I., Kálmán. Tóth Ferenc TÁSZÁR—KAPOLY 1:0 (1:0) Kapoly, 300 néző. V: Végh Tászár: Szentes — II íranyai, Gyálai, Horváth — Nyári, Szabó — Varga, Csontos, Bagi. Bocz, Mihályi. Edző: Jobban Ferenc. Kapoly: Ábrahám — Somogyi, Jung, Sós — Kétszeri, Lőrincz — Herke, KoBARCS—HABÓCSA 1:0 (0:0) Babócsa, 800 néző. V: Darázsi. Barcs: Gál — András, Pálmai, Krapecz — Papp, Sinkó — Nagy, Bátorfi, Göncz, Marton, Szili II. Edző: Túra Emil. Babócsa: Varga — Kakuszi I., Riedler, Fejes — Bakó, Bukovics — Paksicza, Kakuszi II., Embersics, Horváth, iTcsár. Edző: Spievla Károly. Kiegyenlített első félidő után a jobban felkészült Barcs került fölénybe. Szerencsés győzelem. G: Bátorfi. Jók: Bátorfi, Göncz, Marton, Szili II., ill. Varga, Kakuszi I., Riedler, Fejes. Fekete Károly MARCALI VM—CSURGÓ 3:1 (1:1) Marcali, 600 néző. V: Boldog. Marcali: Szántó I. — Vörös, Hosszú, Lantos — Grujber, Pimpauer — Bene, Takács, Szántó II., Markhald, Németh. Edző: Kisborsó Imre. Csurgó: Kepler — Péczeli, Szabó, Fekete — Boros, Rostás — Vörös, Sótonyi, OgliKaposvár, 100 néző. V: Varga. K. Vasutas: Illés — Élő, Horváth, Harsányi — Kovács, Miseta — Simon, Nagy, Takács, Tánczos, Laki. Edző: Nagy László. Lengyeltóti: Ft-n- kő — Dezső, Császár, Dara — Horváth I., Somogyi — Kiss, Tölti, Horváth II., Csordás, Miletics. Edző: Sándor István. Alacsony színvonalú mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó Vasutas megérdemelten győzött. G: Nagy, Laki. Jók: Horváth, Harsányi, Miseta, ill. Császár, Somogyi. Végvári Dénes SOMOGYSZOB— GYÉKÉNYES 0:0 Somogyszob, 300 néző. V: Varjas. Somogyszob: Barb ina — Kovács IL, Bálint, Németh — Kiss, Varga — Szalai, Hor- dósi, Kovács I., Futó, Szent- györgyi. Edző: Bálint Béla. Gyékényes: Gócza — Krizsa- nits, Papp, Gergelics — Füstös, Gelencsér — Ivancsics, Karádi, Horváth, Baracsi, Molnár. Edző: Bicsáki Sándor. A mindvégig erős iramú, sportszerű mérkőzésen igazságos döntetlen született. A gyékényesiek játszottak mezőnyfölényben, a hazaiak viszont több gólhelyzetet teremtettek. Jók: mindkét csapat közvetlen védelme. Szalai László K. DÓZSA—K. KINIZSI II. 5:1 (1:0) Kaposvár, 100 néző. V: Bakonyi. LÁBOD—K. HONVÉD II. 3:1 (2:0) Kaposvár, 600 néző. V: Bella. Újabb Kinizsi bravúr a labdarúfé Ni 81-ben A megszerezhető négy pont közül húrom a kaposvári csapatoknál maradt. Ez is mutatja, hogy a K. Kinizsi és a K. Honvéd második fordulóbeli szereplése jól sikerült. A Kinizsivel kell kezdenünk. E csapat háza táján azzal vágtak neki a bajnokságnak, hogy ne legyenek az együttesnek kiesési gondjai. Ügy fest, a Kinizsi mindjárt a kezdet kezdetén igyekszik a bennmaradáshoz szükséges pontokat összegyűjteni. A múlt heti hazai győzelem után újabb, tegyük hozzá, nem várt nagy arányú mérkőzésnyerés következett. Mátyásföldén nemcsak a Kinizsi védelme jeleskedett, hanem az ötös/ogat is, amely a második félidőben rúgott húrom gyors góljával egyszeriben bebiztosította a győzelmet. Kétségkívül bravúros teljesítménynek számít az Ikarus ellen 4:1, am£ly mutatja, hogy van a Kinizsiben valami. Túlzott reményeket táplálni azonban az első két forduló győzelme alapján mégsem lenne helyes. Míg a K. Kinizsi a vártnál töb bet nyújtott, a másik kaposvári csapat, a Honvéd bizony lényegesen kevesebbet adott. A mosonmagyaróvári győzelem után igen nagy érdeklődéssel vártak a hazai szurkolók a Honvéd kaposvári bemutatkozását. Nos, nem a döntetlen miatt volt elégedetlenség, hanem mert színtelen s majdnem lélektelen is volt a Honvéd-fiúk játéka. Az NB II Nyugati csoportjában nagyon érdekes képet mutat a bajnok! táblázat. Két forduló után már csak két pontveszteség nélküli csapat van. Ami még nagyobb meglepetés, a bajnokesélyesnek tartott Pécsi Bányász 0:3-as gólaránnyal pont nélkül az utolsó. EZ TÖRTÉNT AZ NB II-BEN: K. Kinizsi —Ikarus 4:1 (1:1) Mátyásföld, 500 néző. V: Szegedi Barna. Kinizsi: Kovács — Balogh, Simon, Filiszár, Zag — Bíró, Csaba — Martin, Herbei, Göncz, Laczkovics. Edző: Várad i Lajos. Ikarus: Wolf — Szász, Száll, Hoffmann — Wagner, Tóth — Raucsik, Ver. bovszki, Bodó, Szőnyi, Szigeti. Edző: Kontha Károly. Nagyszerű labdarúgóidőben, kitűnő talajú pályán került sor a mérkőzésre. Az első negyedórában jóformán nem történt esemény. Ez idő alatt a kapusoknak például semmi dolguk nem volt A 16. percben Herbei kapáslövése ijesztgette a hazai nézőket. Aztán egy ízben Zag hibázott, ekkor a kaposvári kapu előtt adódott meleg helyzet. Váltakozó volt a játék. A 21. percben Raucsik okozott zavart a Kinizsi védelmében, s hozta Bodót jó helyzetbe, a csatár azonban gyatrán lőtt A 25. percben a Kinizsi veszélyeztett, és a szép támadás végén vezetést szerzett. Martin indított, a szélső nagyszerű labdát adott a jobbösszekötő helyén tanyázó Herbei elé, s az pár lépés után futtából a rosszul helyezkedő kapus mellett a hálóba talált, 1:0. A hazaiak heves ellentámadásokat vezettek, s a 37. percben siker koronázta igyekezetüket. Száll—Bodó—Szigeti összjáték után az utóbbi hat méterről kiegyenlített, 1:1. Szünet után az egyre erősödő szél a kaposváriakat támogatta. Hamarosan állandósult is a Kinizsi fölénye. Támadást támadás követett. Az újabb gól azonban húsz percig váratott magára. Ekkor Laczkovics beadására érkezett jó ütemben Göncz, s a jobb sarokba vágta a labdát, 2:1. Ebben az időszakban szinte ellenállhatatlannak bizonyult a Kinizsi. 73. perc: Egy bal oldalon futó támadás befejezéseként Herbei bombája a bal alsó sarokba vágódott, 3:1. 76 perc: Még a Kinizsi-védők is ott tanyáztak a mátyásföldiek kapuja előtt. A végig hátvéd Filiszár a kaputól mintegy harminc (méterre kapott jó labdát, egyet igazított rajta, aztán látványos, szép gólt lőtt, 4:1. A Kinizsi ezután engedett a maga diktálta nagy tempóból, megelégelte a háromgólos előnyt. A hazaiak viszont beletörődtek a vereségbe. Idény eleji játékot hozott a két csapat találkozója. Az első félidőben, amikor a szél a hazaiakat támogatta, teljesen kiegyenlített volt a mérkőzés, bár a Kinizsi valamivel tervszerűbben játszott ebben az időszakban is. Szünet után állandósult a kaposváriak fölénye, s egy tízperces periódusban megmutatták, hogy mire képesek. Ez a tíz perc el is döntötte a mérkőzés sorsát. A közepes iramú és színvonalú találkozón a kaposvári együttes megérdemelten jutott a két bajnoki pont birtokába. Elsősorban azért, mert valamivel stílusosabban futballozott ellenfelénél. No meg kevesebb hibával játszott, mint az Ikarus. A kaposvári csapatból Balogh, Zag, Bíró, Csaba és Herbei jeleskedett. A hazai együttesből Szász, Száll és Wágner játéka dicsérhető. N. J. K. Honvéd— Pécsi BTC 0:0 Kaposvár, 1800 néz». V.: Karádi. K. HONVED: Erdősi — Taj- ti, Fenyvesi, Paulicsek — Kö- ves. Földi — Opova, Kerkai, Szöllősi, Daka, Dauda. Edző: Tóth József. PÉCSI BTC: Gergely — Keidl, Lévai, Torok — Varga, Czukor ' — Görgényi, Bárácz, Speigl, Hauschl, Gál. Edző: Dara János. Az első fél órában eseménytelen, csapkodó játék folyt. A csatársorok tervszerűtlen próbálkozásait mindkét védelem biztosan verte visz- sza, így egyik kapu sem került veszélybe. Az első esemény a 33. percben adódott. Ekkor Dauda labdája a gólvonalon gurult végig, majd a kapufa belső lapjáról vissza- patanva még egyszer megtette ugyanezt az utat, végül a védők szögletre szabadítottak. Ezután a Honvéd került fölénybe. A 40. percben Opova jó labdával ugrott ki, egyedül törhetett kapura, azonban elhamarkodva lőtt, s a labda mellé szállt. A második félidőt a pécsiek nagy helyzete vezette be. A 3. percben Fenyvesiről Speigl elé pattant a labda. A középAla Ferencváros—AS Roma visszavágó mérkőzés a Népstadionban Helyszíni közvetítés a rádióban és a tv-ben A Szovjetunió válogatottja nyerte a jégkorong-világbajnokságot A finnországi Tamperében vasárnap fejeződtek be az idei jég- korong-világbaj nokság küzdelmei. Megállapíthatjuk, hogy az európai csapatok nagy fölényének jegyében. Az A csoportban, ahol korábban a tengeren túliak uralták a mezőnyt, most az első három helyen európai csapat foglal helyet. A világbajnokságot pontveszteség nélkül a Szovjetunió együttese nyerte. A szovjet csapat nagy harcot folytatott az elsőségért Csehszlovákiával. Északi szomszédainknak azonban meg kellett hajolniuk a szovjet csapat nagyobb tudása előtt. Befejeződtek a küzdelmek a B csoportban is, ahol a magyar jégkorong-válogatott a várakozásnál jobban szerepelt. A magyar csapat negyedik helyen végzett, bizonyítva, hogy a »-téli labdarúgás« nálunk évről évre fejlődik. A jégkorong-világbajnokság A csoportjának végeredménye: 1. Szovjetunió 7 7 - - 51:13 14 2. Csehszlovákia 7 6 - 1 43:10 12 3. Svédország 7 4 1 2 33:17 9 4. Kanada 7 4 - 3 28:21 8 5. NDK 7 3 - 4 18:33 6 6. Egyesült Államok 7 2 - 5 22:44 4 7. Finnország 7 1 1 5 14:27 3 S. Norvégia 7 - - 7 12:56 A legjobb négy közé jutásért küzdenek a Vásár Városok Kupájában még álló csapatok. Közöttük a magyar bajnok, a Ferencváros az AS Roma ellenében igyekszik kiharcolni a továbbjutást. A múlt héten Rómában a ferencvárosi zöld-fehérek meglepetésszerű győzelmet arattak. Akik azonban látták a találkozót, arra intik a magyar közvéleményt, hogy ne legyen túlzottan derűlátó. Az AS Roma ugyan nincs kirobbanó formában, de csupa jó nevű játékosból tevődik ösz- sze. Három-négy válogatott labdarúgója van a római csapatnak, s ezek a játékosok könnyen keresztülhúzhatják a ferencvárosi számításokat. Mindenesetre az. hogy a Ferencváros egygólos előnynyel áll fel a ma esti, népstacsatár jól mozdult ki a védők közül, és óriási helyzetben gyatrán a kapu mellé lőtt. Válaszul Honvéd-rohamok következtek. Most már távolról is igyekeztek a kaposvári csatárok átlőni a pécsiek tömör védőfalát, a lövések azonban rendszerint kapu fölé szálltait. A combján megsérült Szöllősi a bal szélre állt statisztálni, Dauda lett a jobbszélső. A csonka támadósor hiába vezette támadásait a pécsi kapu ellen, a Báráczcal megerősített bőrgyári védelem sikeresen óvta kapuját a gólveseélytől. A 20. percben Daka közeli lövése kipattant Gergelyről, de nem akadt csatár, aki értékesítette volna a helyzetet. Időnként a bőrgyáriak három előretolt csatára gyors lefutásokkal kísérletezett, azonban Erdősiig nem jutottak el. A 43. percben még egy lehetőség nyílott a Hon- védnak a győzelem megszerzésére. Kerkai ötösire ívelt labdáját Daíka pár lépésről a kapu mellé vágta. A K. Honvéd nagy érdeklődéssel várt hazai bemutatkozása nem a legjobban sikerült. A védelem ugyan jól állt a lábán, a támadósor tagjai azonban amellett, hogy gyakran durva labdakezelési hibákat követtek el, ötlettelen játékukkal nem tudták áttörni az állandóan öt-hat emberből álló pécsi védőfalat. Taktikai hiba volt, hogy a szélsőket elhanyagolva, mindent a játéktér közepén, a nagy tömörülésben akartak megoldani. A pécsi csapat a védekezésre fordította a legnagyobb gondot, különösebb erényeket nem csillogtatott. Az alacsony színvonalú, meglehetősen unalmas mérkőzésen a Honvéd állt közelebb a győzelemhez. Jók: Tajti, Fenyvesi, Paulicsek, ill. Lévai, Bárácz, Görgényi. TOVÁBBI ERED MENTEK.: PVSK—Várpalota 2:0 Pécs, 1500 néző. V: Bálint. G: Mohácsi, Freppán. Láng—Zalaegerszegi Dózsa 1:1 (0:0) Fáy utca, 300 néző. V: Schopp. G: Balogh, ilL KoltaL Zalaegerszegi TE— Mosonmagyaróvár 1:1 (1:0) Zalaegerszeg, 2600 néző. V: Lukács. G: Egyed, 111. Hérics. Esztergom—Pápa 1:1 (0:0) Pápa, 2500 néző. V: Biczó. G: Szendi, ill. Domonkos. Budai Spartacus—P. Bányász 1:0 (0:0) Pécs, 800 néző. V: Tófalvi. G: Stáhl. Székesfehérvári MÄV— Győri Dózsa 1:0 (1:0) Győr, 1800 néző. V: Pusztai. G: Nagy. Az NB n Nyugati csoportjának állása: 1. Székesfehérvár 2 2 _ . 3:0 4 2. K. Kinizsi 2 26:1 4 3. Pécsi VSK 2 1 12:0 3 4—G. K. Honvéd 2 1 11:0 3 4—6. B. Spartacus 2 1 11:0 3 4—6. Autóbusz 2 1 11:0 3 7—8. Esztergom 2 1 14:2 3 7—8. Pápa 2 1 12:1 3 9. Várpalota 2 11 4:2 2 10. Pécsi BTC 220:0 2 11—15. Gy. Dózsa 21 1 1:2 1 ll—15. Magyaróvár 21 1 1:2 1 11—15. Veszprém 21 1 1:2 1 11—15. Z. Dózsa 21 1 2:4 1 11—15. ZTE 21 1 1:2 1 16. Láng 21 1 1:3 1 17. Ikarus 22 1:818. P. Bányász 22 0:3dionbeli visszavágóra, megnyugtató. Remélhető, hogy a ferencvárosi csapat ugyanúgy, mint a Győrt ETO, beve- rekszi magát a legjobb négy közé a VVK-ban. Egyébként a mai mérkőzés kezdésének időpontja eltér az eredetileg tervezettőd. 18.30 órakor futnak ki a pályára a csapatok. A nagy érdeklődéssel várt találkozóról helyszíni közvetítést ad a rádió és a televízió. — A totó 13+1 találatos szelvénye: x2x212xxl212x + x. 33 plusz 1 találatos szelvény kettő akadt, ezek nyereménye a jutalommal együtt 245 423 forint. 75 fillér. 13 találatot 2 pályázó ért el, nyereményük szelvényenként 102 545 forint. A 12 találatos szelvényekre egyenként 2025, a 11 ta- lálatosakra 190, a 10 találatosakra 42,50 forintot fizetnek.