Somogyi Néplap, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-14 / 62. szám

SOMOGYI NÉ I* LA I 8 Vasárnap, 1965. március 14. Szeptember hetedikén nyolc óra után két perccel Hu­ber Zoltán osztályfőnök kísére tében az új fiú belépett a har­madik B földszinti osztályter­mébe. — Ez itt Bácskai Jenő! — mondta az osztályfőnök, és az új fiú vállára tette a kezét. — Szüleit Békéscsabáról ide he­lyezték, és ő ebbe az osztályba fog járni. Remélem, mindenki jó barátja lesz! Egyszerre negyvenkét szem - pár kezdte kutatni a jövevény arcát. A tekintetek, mint lát­hatatlan csápok, végigjárták a fiú zömök alakját, a ruhából kiduzzadó széles vállait, vé­gigsimították csontos áll ét. amelyen egy parányi fekete lencse ült. A fiú fényes, ser- teszerű haja még friss vizezés­re sem volt hájlandó rásimul­ni a koponyájára. Az ablaksor mellett hét lány is ült az osztályban, ök még a városi koedukáció hőskorá­ban kerültek ide a fiúk barna és szögletes csapatába, s most közülük az első paciban ülő vörösbama kontyú és szinte átlátszó bőrű, nyúlánk lány közel hajolt a szomszédjához, s valamit súgott a fülébe. — Maga talán ismeri Bács­kait — kérdezte az osztályfő­nök a lánytól, mert a mozdu­lat a néma csöndben feltűnő volt. A lány hirtelen elpirult, és zavartan lesütötte a szemét. — Nem. — Akikor nem tudom, mit súghatott a szomszédjának! —- Semmit, tanár úr! A tanár arca egyet vonag- lott, beharapta keskeny, vér- telen ajkát. Ha rajta állt vol­na, a fiúk és a lányok már régen semleges bábként ülné­nek egymás mellett a padok­ban. Most metsző gúnnyal for­dult az osztály felé. — Ha ez igaz, kérem, ak­kor Hermann Vera megoldot­ta a matematika egy örök rej­télyét. Eszerint a -semmi- halkan elmondott szavakból áll! A fiúk kötelező hangosság­gal vihogtak a tanár fanyar tréfáján, s az új fiúra dobott ellenséges és féltékeny pillan­tások azt mutatták, hogy Bács­kai Jenőnek nehéz dolga lesz, ha egyszer belül akar kerülni az osztály rés nélkül lezárt •J Sáncain. Csöngetett után. amikor az osztályfőnök kiment, a lá­nyok csapata körülvette a hal­kan sírdogáló Verát. A fiú sajnálkozva terelte szét te­kintetével a lányok gyűrűjét, hogy jobban szemügyre vegye Verát, aki miatta került ebbe a helyzetbe. Bácskai nem ér­zett bűntudatot, de azt belát­ta, hogy bemutatkozása job­ban is sikerülhetett volna. A fene egye meg! Amikor a köl­tözködésnél, a bútorszállítás és rakodás közben elképzelte új osztályát, eszébe se jutott, hogy abban lányok is lesznek. Arra gondolt, hogy a fiúk ha­marosan mind meg fogják sze­retni. Először, mert közepes tanuló, s a diáikok legtöbbje nem szereti a nálánál okosab­bat, másodszor, mert jó tor­nász, mindenféle sporthoz ért, és mellesleg válogatott ifjúsá­gi labdarúgó volt a déli kerü­letben. Egészen belefáradt, mire elérkezett az utolsó óra. Kínozta az éhség. Mikor haza­felé bandukolt, észrevette, hogy Vera és a szomszédja előtte mennek hazafelé. A fiú halkan sóhaitott. — Szép lány ez a Vera! — s mindjárt utána: — Nehéz az élet! — Egész nap egyetlen osztálytársa sem szólt hozzá. Ballagott a két lány frissen villogó lábszára után, s halk nótázó gondolatok jártak ben­ne. Már elértek az újváros szélére, ahol hatemeletes sárga háztömbök emelkedtek a ma­gasba. Itt kaptak ők is lakást az egyik új bérházban. A kapuban a két lány bú- csúzkodni kezdett. A fiún át­villant az öröm: Vera ugyan­abba a házba ment be, amely­ben ő is lakott. Most hirtelen megértette, hogy mit súgha­tott a lány barátnőiének. Bi­zonyára látta őt már a ház­ban, talán éppen beköltözés­kor, és ezt rögtön el kellett mondania a szomszédnak. Bácskai kerek egy hétig járt a lány háta mö­gött, némán kísérgette iskolá­ba menet és jövet is, míg vég­re erőt gyűjtött, hogy megszó­lítsa. Egyik reggel korábban lement a kapuhoz, mint szo­kott. Amikor Vera lépteit meghallotta a lépcsőházban, cÁz úf hirtelen a cipőfűzőjét kezdte kötözni. Amikor a lány mellé­je ért, felállt, és köszönt ne­ki. — Szervusz! Megengeded, hogy elkísérjelek?' j Máskor mindig szevaszt ! mondott, de most választékos akart lenni. Vera nevetett. — Gyere, szomszéd! Útközben Jenő nehéz szív­vel társalgóit. Nem tudta, mit mondjon a lánynak. Szeretett volna könnyed lenni, de a gon­dolatok bele voltak ragadva az agyába. Végre eszébe jutott, hogy az osztályról kérdezzen ; egyet s mást. Vera szívesen vá" j laszolt. — A fiúk közt Nagy Feri a vezér. Tudod, olyan gaierifő­nök. Nem rossz fiú, de eiösza- j mentek a teremből. Fölvették nak? pk min ni 0 fprrrri \ in a ' > . Bácskai nyugodtan a szeme közé nézett a tanárnak. — Nem volt semmi, tanár úr! Egy kicsit birkóztunk óra előtt. A tanár felhúzta a szemöldö­két. — Igaz ez. Nagy Feri. Som­bor, Várnai? Csak birkóztatok? — Igen! A tanár zsebóráját kezdte felhúzni. Az otthoni ebédjére gondolt, s arra. hogy szerencsé­re ma nem kell’ idegeskedni velük. — Csimpi nem jöhet, mert megütötte a guta a nagymamá­ját! A félidőben lázas tanakodás folyt, hogy kit állítsanak be. A fiúk megállapodtak, hogy a tartalék Gelencsér lesz ti­zenegyedik. ö ugyan nem csa­tár, de majd átalakítják a csa­patot. Bácskai is ott téníergett. Iz­gult, szívta a íogát, irigyen nézte a játékosokat. Nagy Feri, a csapatkapitány idegesen harapdált egy fűszá­lat. Nemsokára letelik a szünet, és így tartalékosán nincs sok kilátás a győzelemre. És ekkor odalépett a csapat­Martyn Ferenc grafikái a budapesti Dürer-teremben , hoz egy folyton cigarettázó, — Hát akkor menjetek ha- őszülő férfi, a helybeli sport- za! De legközelebb nem ússzá- ’ egyesület egyik vezetője, tok meg szárazon, ha engedély I — Mondják, miért nem állít- nélkü) birkóztok' iák be Bácskait? Maguknak ta­. ,. .. , ■ , . 'Ián válogatott játékos nem jó? A fiuk megkönnyebbülten ki- Vagy csak a haverok játszhat­kos, és mindig terrorizálja a lobbit. Nekem is mindig üzen­get., — Mit akar? A lány zavartan nevetett. Meghimbálta a táskáját. — Egy időben leveleket íro­gatott. — Mi volt bennük? — Gondolhatod. Egyszer azt is leírta, ha meglátja. hogy egy másik fiúval szóba állok, kitekeri a nyakamat. Mind a ketten zavartan hall­gattak a váratlan, bizalmas közlés után. Vera mintha el- szégyellte volna magát, a fiú meg hirtelen észrevette, hogy a keresztutcából éppen Nagy Feri kanyarodott ki. Meglátta őket. és megállt, — Szevasz Vera! Nekem is megengeded, hogy veled men­jek? •— Gyere. Ml ketten egy bér- házban lakunk. Hallgattak mind a hárman egészen az iskoláig. Jenő érezte, hogy most újra könv- nyednek kellene lennie, de nem akarta a lány helyzetét nehezíteni. Még azt hiheti ez az őrült, hogy máris összeme­legedtek! Három nap máira Je­nő a tornateremben a többi fiú után éppen föl akart ugra­ni a korlátra, amikor Nagy Fe­ri megfogta hátul a trikóját, és lerántotta. — Majd később, öcsém! Először várd meg, amíg sorra kerülsz! A tornaóra még nem kez­dődött el. A fiúk levetkőzve gyakorlatoztak a szereken. Olyan nyilvánvaló volt a kö­tekedő szándék, hogy Jenő nem is lepődött meg. Lerázta ma­gáról Feri kezét. — Nem tolakodtam senki elé. Nekem is jogom van a szerekhez. Nagy Feri gyűlölködve rágta az ajkát, és ököllel az új fiú arcáha ütött. — Majd megtanítalak egy kis tisztességre! Kamaszok közit gyakoriak ezek a váratlan kitörések. Ab­ban is biztcs volt minden szemtanú, hogy Ferit újra fél­tékenység gyötri. Mindezzel azonban az új fiú nem törő­dött Derékon kapta Ferit, s villámgyorsan levágta a kor­lát mellé terített szőnyegre. Nagy Feri ütött, rúgott, ha­rapott, de nem bírt Jenő ere­jével. Éltkor azonban odaug­rottak a barátai. Az egyik Bácskai hajába markolt, és hátraíeszítette a fejét. A má­sik a kezét .fejtette le Nagy Feri derekáról, úgy hogy az egyik ujját megcsavarta. Ek­kor lépett be a tornatanár a terembe. A verekedők hirtelen felállottak. A tornatanár rá­juk villantotta szemüvegét, és hidegen csak annyit mondott: — Nem fértek a bőrötökbe? Mind a négyen jelentkeztek az osztályfőnök úrnál! Bácskai rettenetesen szé­gyell te, hogy alig háromhetes diákja az iskolának, és máris az osztályfőnök előtt kell men­tegetnie magát. Az utolsó óra végén lementek a tanáriba, s bejelentették magukat. A tanári szoba már üres volt. Az osztályfőnök behívta őket és a fiúk sorba álltak előtte. — Na, mi volt, Bácskai, elő­ször talán te mondd.'"l! Feszült csend, volt a terem­ben. A fiúk mind rámeredtek az új diákra, ijedten és némán várva a fejleményeket. Szinte előre gyűlölték Bácskait, aki betolakodott az életükbe, s most majd »beköpi« őket. Kü­lönösen Nagy Feri volt, pulyka- vörös. — Na, mi lesz, Bácskai, nem mondod el? Talán félsz tőlük? az ablak alá lerakott táskáju- Nagy Feri elhűlve bámult rá. kát. Bácskaira rá se néztek, de _ Mit ugrat, Dobó bácsi? amikor elköszönt tőlük, Nagy , Miféle válogatott játékos? Feri hangosan és fölényesen — Még ezt se tudják? Szép utánaszólt: — Szia srác! Attól kezdve a fiúk már szó­ba álltak Bácskaival, de még nem közöltek vele bizalmas dolgokat. A közreműködést se vették igénybe. Olyan átlátszó, üveglénynek érezte magát köz­tük. akin senkinek se akadha­tott meg a szeme. A következő héten je­lentős sportesemények zajlot­tak le a gimnázium melletti ko­pott füvű pályán. Az osztájy futballcsapata a helybeli köz- gazdasági technikum harmadik osztályának csapatával vívta meg sorsdöntő mérkőzését. Dél­után volt. Már mindenki elké­szült, a játékvezető kezében ott volt az új sárga labda, amikor kiderült, hogy a gimnázium csapatából az egyik csatát hi­ányzik. Gyors tanakodás, hogy beállitsanak-e helyette valakit. A csapat leszavazta a javasla­tot. — Kezdjük el, és ha Csimpe megjön, beáll, őt nem tudjuk nélkülözni! Elkezdték tízen a mérkőzést, de így csonkán nem ment a csatároknak. Mindjárt az első tíz percben kaptak egy gólt, és a harmincadik percben a köz-i gazdasági már kettő nullra ve­zetett És ekkor utcákon-kerteken át megjött a hír: kis kapitány maga! Bácskai Je­nő a déli kerület ifiválogatott játékosa volt. Mi már az első napon leigazoltuk hozzánk! A bíró a sípjába fújt. Nagy Feri könyörögve ránézett Bács­kaira. aztán odakiáltott neki, hogy öltözzön. Nagy Feri játszott a csatár­sor közepén, s Bácskai lett a jobbösszekötő. A félidő elején Bácskai egy hosszú labdát adott Nagy Ferinek, s a center könnyedén helyezte a bal sa­rokba a labdát. Zúgott a taps. Amikor kö­zépkezdésre felálltak. Nagy Fe­ri a kezét nyújtotta Bácskainak — Remek laszti volt! Kösz! Hatalmas küzdelem indul i meg a kiegyenlítő gólért. És most Bácskai azt nyújtotta, amit mondtak róla: kétszer vil­lámgyorsan átcselezte az ellen­fél védelmét, és gólt lőtt. A mérkőzés utón az osztály a nyakába ugrott a győztes fiúknak. Bácskait is végigölel­gették társai. Azok, akik eddig alig álltak vele szóba, most les­ték a szavát. A lányok is gra­tuláltak neki a szép gólokért. S a következő héten számtandolgozat írása közben Nagy Feri halkan hátraszólt Bácskainak: — Kell egy puska? — Kösz. de minden példát megcsináltam! Tari János Barabás Tibor: HAZLfih BÜSZKESÉGEI Jól emlékezünk még az Egy címíró emlékiratai című Ba- rabás-kötet frappáns pillanat­képeire, melyekkel elénk vil­lantotta az ellenforradalmi ne­gyedszázad számos, ma már szinte hihetetlennek látszó fo­nákságait. E kötetében is eb­be az időszakba nyúl vissza az író, de ezúttal inkább mélyen lírai hangvétellel idézi föl if­júkorának tűnő emlékeit, de­rűs és könnyes epizódjait, di­áikanekdotáikat és az első sze­relem finom szövevényeit, haj­dani nyaralások élményeit. Az apró anekdotikus írások jel­lemzően vetítik elénk egy le­tűnt kor visszáját, az irodalmi szegénylegényéletet stiklijeit, a kortársakrói szóló vidám em­lékezéseket. Néhány történet ugyanakkor áthajol a közel­múltba Is. s néhány beszédes epizóddal jellemzi az azóta már leküzdött visszásságokat irodalmi és színházi életünk­ben. Cseppenként ismerkedünk Martyn Ferenc műveivel: 1962 telén a Kulturális Kap­csolatok Intézetének kiállító helyiségében mutatta be há­rom klasszikus lázadó: Pető­fi, Cervantes és Flaubert (a készülés sorrendjében soro­lom) alkotásaihoz készített társalkotásait; tavaly a me­gyei őszi tárlaton láttuk né­hány tájképét: az idei dél dunántúli kiállításon a monu­mentális Kádár szer számok került a közönség elé, s most a Dürer-tereM intim helyisé­gében grafikáiból kapunk vá­logatást. Csak sajnálni lehet, hogy a képaláírások mellett nem szerepel az évszám, amely biztosabb fog dió: nyújthatna a művész, uü é- nésznek és az érdeklődő kö­zönségnek egyaránt a mu ke colásához. A mutatott anyagból két­ségtelenül kitűnik. hogy Martyn Ferenc mini a har­mincas évek . elején alakul! Abstraction-Création csoport egykori tagja a képszerkeszt < fegyelem feltétlen híve. Szi­lárdan és biztosan épít. s a fe­lületen nincs sehol üres mező. nincs -játékra« hely: minden négy/.etcentimélernyi felület­nek szigorú kötelezettsége van a többihez, minden meg­munkált, s a mondanivalót szolgálja. "Aki nem a termé­szetre alapozza festészetét és a szobrászatot, soha élő mű­vészetet alkotni nem fog« — vallja egy írásában. Martyn Ferenc alkotásai szorosan forrnak egybe a természettel: alkotójuk új Antaeusként napról napra megújítja vele kapcsolatát, s ebből építi mű­velt. Ez vonzotta őt a kelta men-hírekhez, e csodálatos fa­ragatlan sziklaszálakhoz — három alkotásán is megörökí­tette őket —, emberkéz és ter­mészet e félelmetesen nagy­szerű alkotásaihoz, a kelta mi­tológia panteizmusanak e lé­tesítményeihez. melyekben franciaországi emlékeit" egy­úttal a Dunántúl régmúltjához kapcsolja. A természettel való egybe- forrottságát mutatják többi lapjai is: mind figuratív, mind non-figuratív alkotásai. Ezt látjuk Halász címmel jel­zett három, más-más emléket rögzítő rajzán is: a reális és irreális elemek ötvöződnek, való és elképzelt, e világi és mesebeli lények népesítik be a fehér papírt; holott, ami ne­künk sokszor természetfölötti- nek tűnik, csupán a végtelen vízzel való intim együttlét ha­tása — emlékezzünk csak Hemingway öreg halászára: az egyedüllét a végtelennel fuegtermékenyíti és felgyújt­ja a fáradt képzeletet. Szür­reális látomások és szinte -naturális« hűseggel megraj­zolt bogáncsok (ebből fakadt a Don-Quijote magasröptű szimbóluma), kagylók és tap­lók — ezekkel szerepelt töb­bek között Velencében, az 1962. évi Biennalen — válta­koznak a lapokon. Egyik lap nagyszerűbb, mint a másik: a Háború ellen a sárkányfejek fenyegető go- molygásával, a Kasszandra csodálatos kettőse, a Vásárra menő szépsége — sorolhatnék még tovább. Minden lapja a rajztudás klasszikus bizton­ságát, szépségét idézi föl: akárha reneszánsz lapokat forgatnánk. Rajzai a vonalve­zetésre épülnek: teret, fényt, árnyékot egyaránt a vonal rit- kásabb vagy sűrűbb alkal­mazásával érzékeltet. A művészetben nincs titok előtte: mindent tud, amit tud­ni lehet és érdemes — s mind­ezt mély. szocialista humánu­mának szolgálatába állítja. »Talán minden művészi cél értelme annyi, hogy az embe­rek megismerjék és megbe­csüljék egymást« — vallja Martyn Ferenc. Nem vitás, hogy ő ezt a célt szolgálja — s nem is akármilyen színvo­nalon. S nekünk, akik gyö­nyörködhetünk alkotásaiban, a városnak, mely büszke, s méltán, szülöttére, csupán egy kívánságunk maradhat még: hogy megismerkedhessünk végre teljes életművével. Láncz Sándor Michelangelo Dávidjának sérve volt? Egy johannesburgi orvos megál­lapította. hogy Michelangelo vi­lághírű Dávid-szobrán. a gyönyö­rű testű ifjú köldöke felett mint­egy 5 centiméterrel egy kis ki- türemlés látszik a hasizmokon, ami arra mutat, hogy a modellnek ezen a helyen jelentéktelen sérve lehetett. A művész ezt is hűsége­sen ábrázolta szobrán. ' Szerkesztői üzenetek 0. László, Háromfa: Bekül­dött versei képszerüek. hangu­latosak, de kissé erőltetett, dö­cögő rímek, a szerkezeti bi­zonytalanság miatt még nem érik el a közlés színvonalát. A fordítás is csiszolatlan még. Zs. Tibor, Kaposvár, Lakta­nya u.: Egy vers olvasása után még nem állapítható meg. hogy rejtőzik-o valakiben költői te­hetség. Néhány, költői haj­lamra való felvillanás van írá­NEGATÍV SZEREPLŐK AZ IRODALMI MŰVEKBEN Ez aztán a témal (Endrödi István karikatúrája) sában. Nincs különösebb ok ar­ra, hogy ilyen zordon lássuk a világ sorsát, mint ahogy ön megiogalmazta beküldött ver­sében. A. Gizella, Csurgó: Húsz éve már című költeményében jó gondolatait korszerűtlen for­mában' mondja el, ezért verse egy kicsit suta, ügyetlen. Szép képek bukkannak föl a Nagy­anyám emlékére című versben, közlésre azonban még nem al­kalmas. H. Ferenc. Kaposvár, Tanító­képző Intézet: Verse hangula­tos, de költői képei egy kissé elavultak, nagyon sokszor- el­mondott és leírt szókapcsola­tok. Ezért válik verse túl ro­mantikussá és patinás ízűvé. I. K. Éva, Veszprém: Bekül­dött versei közül szívesen kö­zölnénk néhányat, csak meg­kérjük, hogy a jövőben ne küldjön harmadik-negyedik másolatot, egyrészt, mert ne­hezen olvasható, másrészt, mert felvetődik a gondolat: va­jon nem küldte-e ezeket a verseket egyszerre négy-öt helyre is? Ha minket keres meg. akkor csak ide küldje a 1 versel. N. Margit: A jövendőnek val- llunk című versében igen jó ! gondolatok vannak, kár; hogy nem tudja összefogni. Kísérle- 1 tezzen tovább, és tanulmányoz­za a verstant. 1 K. Gyula. Fonyód: Beküldött írásai hangulatosak, egyéni at­moszférájuk megkapó. De a szerkezeti bizonytalanságok és néhány elavult kép nem teszik alkalmassá a közlésre. A fölös­leges dolgokat is jobban ki kellene szűrni, trión tovább. Ha sikerül korszerű formát és j szerkezeti egyensúlyt találnia, ‘ akkor írásai valóban elbeszélé­sek lesznek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents