Somogyi Néplap, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-04 / 53. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Csütörtök, 1965. március 4. A Lelet—nyugati kereskedelem ügye az amerikai szenátus külügyi bizottságában Az amerikai szenátus külügyi bizottsága egyelőre befejezte a meghallgatásokat a kelet—nyugati kereskedelem kérdéseiről. A külügyi ság az utóbbi napokban ismét számos üzletembert és gazdasági szakértőt hallgatott meg, s kérte ki véleményüket arról, mi a teendő az Egyesült Államok, illetve a szocialista országok kereskedelmének fejlesztése leién. A bizottság által meghallgatott szakemberek csaknem egyöntetűen kijelentették: az Egyesült Államok nem nyer a kereskedelmi kapcsolatok meggátlásával, ugyanakkor viszont Nagy-Bri- tannia, Franciaország, Olaszország, Japán és Nyugal-Né- metország szívesen fejlesztik üzleti viszonyukat a szocialista országokkal. Éppen ezért a szakértők nagy része javasolta a különféle kereskedelmi korlátozások haladéktalan megszüntetését. (MTI) Rusk —Dobrinyílt megbeszélés Washingtonban több mint követ újságíróknak kijelentetegyórás megbeszélést folytatott Dean Rusk amerikai külügyminiszter és Anatolij Dob- rinyin szovjet nagykövet. A beszélgetés után a nagyte, hogy több kérdést vitatott meg Ruskkal, így szú esett a szovjet—amerikai kapcsolatokról és a vietnami problémáról is. (MTI) ítéletidő Lipcsében Változatlan energiával folynak az üzletkötések A magyar küldöttség liazaindult a vásárvárosból Lipcsében hétfőn este óla megszakítás nélkül havazik, s csupán a keddről szerdára virradó éjszakán 13 centiméterrel nőtt a hóréteg vastagsága. A szélvihar sokfelé hófúvást okoz, s egyes helyeiken a hóréteg meghaladja az egy métert. Így az időjárás a vásár legnagyobb problémájává nőtte ki magát. Az ítéletidő azonban nem lohasztotta le az üzletemberek kedvét, s Lipcsében változatlan energiával tovább folynak a kereskedelmi tárgyalások. Eddig a legnagyobb üzletet az angliai British Crane Excavator Corporation cég kötötte, amely 14 darab, egyenként 67 tonna emelőképességű darut adott el a Német Demokratikus Köztársaságnak 5,5 millió márka értékben. Az NDK egyébként beható tárgyalásokat folytatnak francia, angol és a Benelux-államokba való cégekkel különféle szabadalmak vételéről és eladásáról. Apró Antal, a magyar küldöttség vezetője a delegáció tagjaival együtt tovább folytatta látogatásait a vásáron. »Minél többet akarunk itt látni, tanulni, hogy a hasznos dolgokat otthon is megvalósíthassuk« — mondotta Apró Antal az MTI munkatársának. Paul Scholz, az NDK miniszterelnök-helyettese fogadta a magyar küldöttséget. A baráti beszélgetésen Apró Antal méltatta a lipcsei vásárnak, mint igen fontos nemzetközi gazdasági és politikai eseménynek a jelentőségét. A magyar küldöttség szerda este 23.00 órakor indult haza vokülkereskedelmi vállalatai' naittal a vásárvárosból. (MTI) INézeteltérések az Afrikai Egység Szervezetének ülésén Az Afrikai Egység Szervezetének a kenyai fővárosban ülésező kongói békéltető bizottsága Jomo Kenyatta elnökletével szerdán befejezte hatnapos tanácskozását és elkészítette jelentését a szervezetnek jelenleg szintén Nairobiban tárgyaló miniszteri’ tanácsa számára. A bizottság meghallgatta a léopoldville-i kormány és a felkelők kormányának képviselőit, majd tanulmányozta azt a jelentést. amelyet a helyszínre kiküldött vizsgáló bizottság készített a Kongóban és egyes vele szomszédos államokban fennálló helyzetről. Hírek szerint a békéltető bizottság mostani ülésén nézet- eltérések merültek föl azzal kapcsolatban, hogy a bizottság a lépoldville-i kormányt, vagy a felkelők kormányát ismeri-e el Kongó törvényes kormányának. Új minisztériumok a Szovjetunióban A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége több A Vietnami Demokratikus Köztársaság küldöttsége, amely jelenleg látogatást tesz az EAK-ban, tárgyalásokat folytatott egyiptomi felelős vezetőkkel arról, hogy a két ország nagykövetségeket állít fel- egymás fővárosában. Jelenleg a VDK-nak főkonzuiáiusa van Kairóban. A küldöttség fölkereste Nasszer elnököt és átadta neki Ho Si Minh elnök üzenetét. A VDK küldöttei szerdán az EAK-ból Maliba utaztak tovább. Jozcf Lenárt csehszlovák miniszterelnök Üj-Delhibe érkezett. A csehszlovák kormányfő és Sasztri indiai mi-, niszterelnök megtartotta első, 45 perces megbeszélését. Einar Gerhardsen norvég miniszterelnök júniusban hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban — közölték kedden Oslóban. Az Egyesült Államok ENSZ- küldöttsége kedden bejelentette, hogy az 1965. évre 60 millió dolláros határig hozzájárul a világszervezet úgynevezett különleges alapjához, s a bővített műszaki segélyprogram költségeihez. Ernesto Guevara kubai iparügyi miniszter Algírból Kairóba érkezett, ahol négynapos tartózkodása során találkozik Nasszer elnökkel és az EAK kormányának tagjaival. Kisi volt japán miniszterelnök szerdán Manilába érkezett, hogy megbeszéléseket folytasson a koi-mány tagjaival. E tárgyalások középpontjában az a közvetítő szerep áll, amelyet többek között Japán is magára akar vállalni Indonézia és Malaysia viszályában. Ötnapos kairói tartózkodás után Adib al-Dzsadir iparügyi miniszter vezetésével iraki gazdasági küldöttség utazott Moszkvába. Az Európai Közös Piac bankszövetségének tanácsa Es- senben tartott ülésén határozatot fogadott el. amelyben követeli a »homogén európai valuta« bevezetését és a valutabeváltási árfolyamok rögzítését. 22 hadihajó és tengeralattjáró, valamint a légierők több egységének részvételével megkezdődött a török haditengerészet négynapos hadgyakorlata a Földközi-tenger keleti vizein. iparági állami bizottságot minisztériummá alakított át. Az eddigi bizottságok elnökei továbbra is az illető országos szervek vezetői maradnak. Az átszervezés következtében hat bizottság alakult minisztériummá: a repülőgépipari, a honvédelmi ipari, a rádióipari, a hajógyártási, az elektronikai és a közép-gépipari. Ezzel egy időben megalakult egy újabb országos főhatóság, az általános gépipari minisztérium. Ennek élére Szergej Afanaszjevet nevezték ki, aki eddig az OSZSZSZK Népgazdasági Tanácsának elnöke volt. (MTI) Mihail Solohov nyitotta meg szerdán reggel az oroszországi írók második kongresszusát, amelyen négyszáz író vesz részt. A megnyitó ülésen jelen volt Brezsnyev és Mikojan is. A kongresszus öt napig tart. MEANV TÁBORNOK AKAR LENNI Amikor Adenauer kancellár 1959-ben »nagy érdemkereszttel« tüntette ki George Meany-t, az AFL— CIO elnökének fejében felötlött a gondolat: »Miért ne lehetnék én a tudományok doktora'!« Múltak az évek, s Meany hidegháborús érdemeit, kom- munistaellenességét, amelyet oly nagyra becsültek a bonni politikusok, végre »tudományos« körökben is honorálták. A múlt év végén az egyik New York-i College jogi díszdoktorrá avatta Meany-t, ezúttal »a munkásmozgalmon belül a kommunizmus ellen folytatott fáradhatatlan harcáért.« Az avatáskor megfordult az újdonsült díszdoktor fejében: »Miért ne lehetnék én tábornok? Egyáltalán hogyan lehet eredményesen harcolni a vörös veszéllyel, a világkommunizmussal, amíg nem lesz egy szakszervezeti tábornok ?« Az amerikai veszettel: véleménye szerint a »kommunista veszély« elleni harc fő frontja Dél-Vietnamban van. Ennek az »elvi tételnek a figyelembe vételével az AFL—CIO végrehajtó bizottsága a napokban teljes támogatásáról biztosította a vietnami amerikai agressziót. George Meany haladéktalanul táviratozott Johnson elnöknek, és elismerően nyilatkozott az amerikai légierő Észak-Vietnam ellen intézett bombatámadásairól. Egyben arra figyelmeztette az amerikai elégedetlenkedőket, hogy ne merjenek »nyomást gyakorolni a Fehér Házra«. Meany nagyon szeretne már a »vörösök« ellen harcolni. Lehet, hogy tábornokká léptetik elő az AFL—CIO elnökét? Idegesség Bőimben az UlbrichMátogatás miatt nyugatiak álláspontja: Ne szakítsa meg diplomáciai kapcsolatait Kairóval az NSZK Bonnban most a politikai érdeklődés a minisztertanács csütörtöki ülése felé fordul, amelyen a kormány dönt majd arról, hogy milyen »megtorló rendszabályokat« hozzon Walter Ulbricht látogatása miatt az Egyesült Arab Köztársaság ellen. A bonni General-Anzeiger értesülése szerint több CDU- politikus még mindig a diplomáciai kapcsolatok megszakítását sürgeti. A lap szerint Hallstein professzor, a Közös Piac brüsszeli vezető szervének elnöke Bonnban járt és Erhard kancellárnál a »Hall- sjein-doktrina védelmét« sürgette. Hallstein állítólag azt hangoztatta, hogy csak a legélesebb ellenrendszabályok biztosíthatják annak a jogigénynek fenntartását, amely szerint »csak az NSZK képviseli az egész német népet«. Ezzel szemben Schröder külügyminiszter ellenzi a diplomáciai kapcsolatok megszakítását. Bonn nyugati partnerei ugyancsak azt tanácsolták a kormánynak, hogy semmi esetre se szakítsa meg a kapcsolatokat az EAK-kal, mert ez káros kihatással járna »a Nyugat jólfelfogott érdekeire«. Jól értesült körök szerint az EAK-nak adandó bonni válasz elsősorban abból áll majd, hogy bejelentik: Nyugat-NéHúsz éve történt A MÁSODIK VÉGÉNEK VILÁGHÁBORÚ TÖRTÉNETE , Cselekedni kezdtek. sz amerikaiak közeledését várElőször a berlini nagyban- fáik. legjobb esetben háromezren találhattak ott menedéket. Váratlanul felhangzott a légiriadó. A szirénák még üvöltöttek, amikor az esti égbolton az első bombázó rajok feltűntek. Ez volt a Berlin elleni négyszázadik légitámadás. A bunker néhány perc alatt megtelt. Az életösztön fegyverré változtatta a könyököket. Mielőtt még az első bombák lehulltak volna, már voltaic halottak: a tömeg széttaposott egy nőt a Aztán bezárultak az ajtók. háborút azok őt hatalomra A légitámadásból a bunkerében« is éreztek hősök wüaA konszernek és a monopóliumok vezetőségeiben egyre nagyobb hajlandóság mutatko- k<>k álltak”odébb. A Göbbels A berlini lakosságnak nem gyermekével zott arra, hogy Hitlert végér- minisztériumának szánt titkos Yolt szabad »odébb állnia«. Aztán t venyesen -leírjak-. Nincs már jelentésben ezt így írták kö- Mindannyian, a nők, a férfiak Kiáltásuk. panaszos kérésük kilátás ra, hogy megnyeri a räl; ,,A Berlin ellen intézett és a gyermekek egyaránt a beleveszett a bombazajba. Ami szamara, akik ang0i terrortámadások nehéz »védők« státuszát kapták. Tar- ra<ig megmaradt Berlin keleti juttattak Ok megpróbáltatások elé állítot- kellett az »erődöt«. El- részéből, a következő órák maguk azonban túl akartak ták a bankipart a Birodalom kepzelhetetlen terrorral jár- alatt envészeté lett élni Hitlert, hatalmukat át- fővárosában. A berlini nagy- tak.el velük szemben. A támenteni más időkre. bankok apparátusát, amilyen bori csendőrség »láncos kuA vezető német konszernek TOoraon csak leheteti decent- tyai« ®mit. 58 bomba hullott a birokepviseloi mar 1944. augusztus ralizalm kellett. A*, egyik esetleges szokevenyt iagy ka kancellária közeliben 10-én találkozóra jöttek össze nagyink máraterrortánuidá- P^t látták. Átfessek az ffitlerre méiy\enyomlst tett Strassburgban. Arról tanács- «ok előtt, november végén «^akat a pályaudvarokat, a Minduntalan feikiáUott: »No. koztak, hogy a küszöbönálló kénytelen volt elnökségi tag- hazakat es a lakásokat. Aki minket is eltalálhatott volvereség ellenére hogyan őriz- letTa'megielelö^pirokka 'Is na!« Két naP múlva ismételőhetik meg termelési potenciál- ^0 személyzettel, a* arra al- u « egieieio papiroKKai e.s zu voi*. S/eretőie Fva jutat. Kitűnő összeköttetéseik kalmas helyekre irányítani az pecsétekkel, elveszett. ünnepelte születésnapvoltak. Mindenekelőtt Ameri- egesz Birodalomban...« Február 3-an az emberek a ját Egész <vjszaka patakokban kaval. Éppen ezert jól tudtak, A Siemens nagyreszvenyesei told leletti es alatti búnkéi ek f0jyt a pezsgő. 16 méterrel hogy a háború után Németor- csatlakoztak: lépéseket tét- előtt tolongtak. Nagyobb biz- feljebb kétségbeesett asszo- szágban különböző megszálló tek, hogy a nyugati szövetsé- tonságban érezték ott magú- nyolc kutattak a romok között hatalmak képviseltetik magú- gesek vedelnie ala helyezzék házak si]iinv gyermekük holtteste után. És kát. A szovjet megszállási magukat. Két elnökségi tag es , ’ d a suany ^ újságokban ezen a reygeövezetben folyó élettől nem a berlini központ valamennyi óvóhelyein. jen a következőket olvashatták sokat reméltek a maguk szá- osztályának jelentősebb tagjai, Ezen az estén az Alexander- T berliniek: »A háború döntő mára. Ezért terveket dolgoztak a legfontosabb okmányokat és platz föld alatti bunkerje kassához érkezett«. ki az együttműködésre a nyu- szabadalmakat magukhoz vé- előtt is hosszú emberkígyó «ati tőkés hatalmakkal. ve Hofban telepedtek le, ahol várakozott bebocsátásra. A Következik: JALTA. metország nem nyújt majd hiteleket az EAK második öt- éves tervének előmozdításához. Ezenkívül valószínű, hogy Fetterer, Nyugat-Németország EAK-beli nagykövete, akit a múlt hónapban jelentéstételre visszarendeltek Bonnba, hosz- szabb ideig nem fog visszatér, ni kairói állomáshelyére. Ulbricht sajtónyilatkozata Walter Ulbricht, az NDK Államtanácsának elnöke, aki kedd délután Port Saidból hazaindult, elutazása előtt nyilatkozatot juttatott el a sajtó képviselőinek. A nyilakozat hangsúlyozza, hogy az NDK, ugyanúgy, mint a szuezi agresszió idején, most és a jövőben is szilárdan kitart az Egyesült Arab Köztársaság mellett az imperializmus, a gyarmati uralom és a neokolo- nializmus ellen vívott harcban. Az NDK kormánya az egész német nép nevében beszél, amely baráti és jó kapcsolatokat kíván fenntartani az egész arab nemzettel. A továbbiakba« rámutatott, hogy a nyugatnémet kormány az arabok és az EAK ellen elkövetett minden agresszió, minden zsarolási kísérlet, a szabadságukért küzdő afrikai és ázsiai népek elnyomása minden . esetében az imperialisták, a zsarolók, az agresszorok kisegítője volt. Németország szerencsétlensége, hogy a nyugatnémet kormány teljes mértékben függ az Egyesült Államoktól, s lemondott legelemibb jogáról, arról, hogy az NDK-val együtt gondoskodjék Németország nemzeti újjóte- remtéséről. * * * Oscar Kambona tanzániai külügyminiszter a Die Welt nairobi tudósítójának adott interjújában kijelentette: »Nyu- gat-Németországnak meg kell értenie, hogy az afrikaiak számára sokkal fontosabb a függetlenség, mint a gazdasági segély.« Kambona nyilatkozata azzal kapcsolatos, hogy Bonn zsarolási kísérletekkel igyekszik meggátolni Tanzania és a Német Demokratikus Köztársaság normális viszonyának kialakítását. Wilson nyugat-berlini „repülőstartja,t Wilson miniszterelnök szombaton Nyugat-Berlinben kezdi meg négynapos nyugat-németországi látogatását, hogy ezzel a szolidaritási aktussal »kedvező légkört« teremtsen hétfőn és kedden sorra kerülő bonni tárgyalásaihoz. Erhard kancellár »felhangolása« mellett ez a repülőstart arra is alkalmat ad Wilsonnak. hogy kortesnyilvánosságot biztosítson »természetes szövetségesének«, Willy Brandt nyugatberlini főpolgármesternek, a szociáldemokraták kancellár, jelöltjének. A Times szerdai vezércikkében hangsúlyozza, hogy amikor a hét végén Wilson megérkezik, Nyugat-Németországot végtelenül ideges hangulatban fogja találni. Bonn közel-keleti politikája romokban hever; a külső nyomás rákényszerítet- te, hogy további nácikat állítson bíróság elé; megfosztották kedvenc MLF-tervétől; bizonytalanná vált az amerikai, a szovjet és a brit politikát illetően; bizonytalan még afelől is, hogy mit diktálnak saját jól felfogott érdekei, tehát nagyon rászorul némi bátorításra. (MTI) Szociáldemokrata törvényjavaslat az elévülés kérdéséről A náci bűnök elévülésének kérdése a döntés felé közeleg. A bonni parlament március 10-én vitatja majd meg az igazságügy-miniszter jelentését, továbbá az elévülés kérdéséről a parlament elé terjesztett törvényjavaslatokat. Az SPD bejelentette, hogy Arndt szociáldemokrata képviselő ugyancsak törvényjavaslatot készített elő. Arndt, aki korábban alkotmányjogi szempontokra hivatkozva ellenezte az elévülés meghosszabbítását. most azt javasolja, hogy módosítsák az alkotmányt, illetve azt egészítsék ki egy cikkellyel, amely kimondaná, hogy a náci időkben elkövetett gyilkosságok 1 a népgyilkosság büntet e egyáltalán nem évülhetnek el. A jelentésből azonban kitűnik, hogy míg a háború után összesen több mint 61000 esetben indítottak ny nozást náci bűntettek miatt, a gyanúsítottak közül csak 61 lo embert ítéltek el a nyuc 'német bíróságok. Jelenleg még több mint 13 000 személy ellen folyik nyomozás. A jelentés nem foglal állást az elévülés ügyében. Azt hangoztatja, hogy az elévülés meghosszabbítása sem szavatolná, hogy a bűnösök tényleg elnyerik méltó büntetésüket, mert az idő múlásával »jegyre nehezebbé válik a vád bebizonyítása, és egyre nagyobb lesz a valószínűsége az olyan felmentő ítéleteknek, amelyek nem elégítik ki a jogérzéket«. (MTI)