Somogyi Néplap, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-04 / 53. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEKI Ara 50 fillér XXII. ÉVFOLYAM 53. SZÁM CSÜTÖRTÖK, 1965. MÁRCIUS 4. Mai számunk tartalmából: Önzés és kényelmesség (3. o.) Ki a felelős Í5. 0.) Találkozás (6. o.) MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja aktívaülésen tárgyalták meg megyénk parasztifjúságának feladatait Böhm József elvtárs, a me­gyei tanács végrehajtó bizott­ságának elnöke volt az előadó­ja tegnap a Kilián György If­júsági Házban megtartott if­júsági aktívának, ahol me­gyénk parasztifjúságának fel­adatait vitatták meg. A me­gyei 'tanács vb-elnöke tájé­koztatta a jelenlevőket me­gyénk mezőgazdaságának hely­zetéről, eredményeinkről és azokról a feladatokról-, ame­lyelmek elvégzésében számíta­nak a KISZ-fiatalok segítségé­re. Elmondotta, hogy Somogy­bán mintegy tízezer azoknak a fiataloknak a száma, akik tagjai, illetve bedolgozói a szö­vetkezeteknek. Az a tapaszta­lat, hogy ezeknek a fiatalok­nak a többsége lelkiismerete­sen dolgozik. Szépen kivették részüket a KISZ-tagok a kam­pánymunkákból, a betakarítás­ból, a rét- és legelő javításból. Tavaly mintegy kétszázezer órát dolgoztak társadalmi mun­kában. Gondokkal, nehézsé­gekkel is küszködik a megye mezőgazdasága, ezo-k a prob­lémák a fiatalok gondjai is. Szólt arról, hogy a növényter- mesztésben és az állattenyész­tésben meglehetősen alacso. nyak a hozamok. Igaz, hogy 1964-ben magasan fölötte vol­tak a felszabadulás előttinek, az eredményekkel mégsem le­het megelégedni. Főként akkor nem, amikor előfordul, hogy ugyanabban a járásban levő szövetkezetek nagyon is eltérő termésátlagokat produkálnak egyazon növényből. Például a nagyatádi járásban akadt olyan tsz, amely burgonyából 28—30 mázsás holdankénti át­lagot ért el, ezzel szemben volt a járás területén 100 má­zsás termésátlag is. Helyes munkaszervezéssel, megfelelő talaj-előkészítéssel és -műve­léssel nem fordulnának elő az előbbihez hasonló esetek. Bőhm elvtárs beszélt a gyen­ge tsz-ek nehézségeiről is. Mintegy hetvenre tehető ezek száma Somogybán. Bár sok he­lyütt a kedvezőtlen természe­ti adottságok nehezítik a ter­melést, az objektív körülmé­nyeken kívül azonban igen sok múlik a vezetésen, a ta­gokon is. Mintegy húszezer tag dolgozik gyenge szövetkezet­ben, alacsony jövedelemmel, nem lehet közömbös ezeknek az embereknek sorsa, jövője. A továbbiakban szó esett a már meglevő beruházások he­lyes kihasználásáról, így a gyümölcsösök ápolásáról, az öntözőberendezések alkalma­zásáról. Sok helyen azért nem használják ki megfelelően a berendezéseket, mert nincs elég szakember működtetésük­höz, javításukhoz. Kevés olyan fiatal van, aki kedvet érez ezeknek az ismereteknek az elsajátításához. Éppen ezért nagy szükség van arra, hogy a községekben a KISZ-esek vegyék pártfogásukba ezt a területet. Hasonló a helyzet az új módszerek, eljárások beveze­tésével. Ezektől még! mindig sok termelőszövetkezet idegen, kedik. Megépítették a hideg levegős szénaszárítókat, de nem használják ki őket. Ha­sonló sorsra jutott a kapós- főiek több százezer forintos itatásos borjúnevelője is. Sok helyütt még mindig hadakoz­nak a vegyszeres növényvéde­lem ellen. Ilyen nehézségek leküzdésében számít a megye a fiatalok segítségére, lendüle­tére. Bőhm elvtárs ezután a fal. vak elöregedéséről beszélt. Sok fiatal azért megy a vá- rosba, mert átmenetileg job- ban megtalálja számítását az iparban. A tsz-ek fiatalításá­ban szükség van a KISZ-esek segítségére. Végezzék el a me­zőgazdasági szakmunkásképző tanfolyamokat mind többen. A tsz-vezetőknek ügyelniük kell arra, hogy a szakmunkást a szakmájában helyezzék el. Végezetül a mezőgazdasági nyugdíjalap rendezéséről, a falusi fiatalok kulturális igé­nyeiről, a küszöbön álló tava­szi munkákról szólt a megyei tanács vb-elnöke. Az előadást követő vitában sokan szólaltak fel. Á fiatalok bátran, őszintén vetették föl problémáikat. Beszéltek nehéz, ségeikről, eredményeikről. Tóth László (a fonyódi járás­ból) arról szólt, kevés a mun­kagépek száma ahhoz, hogy idejében és jól el tudják vé­gezni a munkákat Náluk nem- osak a növénytermesztésben, hanem az állattenyésztésben is nehézséget okoz ez. A somogy- szili Sámoly Rózsa arról be­szélt, milyen harcot kellett vívniuk a szili fiataloknak azért, hogy olyan eredménye­ket tudjanak felmutatni, ame­lyek vonzzák a tsz-be a fia­talokat az általános iskola el­végzése után. Szép eredmé­nyekkel dicsekedhetnek, hisz a szili baromfitenyésztő KISZ- es lányok nevét megismerte az egész ország. 1962-ben cso­portjuk országosan harmadik lett. Jelenleg 13 szakmunkás­tanulója van szövetkezetük­nek. Horváth Sándor, a ka­posvári járás KlSZ-bizottságá- nak titkára a falusi ifjúság er­kölcsi, politikai és világnézeti neveléséről beszelt. Felszólalt többek között Orosz József, a KISZ közpon­ti bizottság mezőgazdasági osztályának instruktora is. Az ifjúsági termelési versenyek­ről beszélt, amelyeknek múlt évi összesítése nemrég készült el. Elmondotta: nagy fejlődés tapasztalható azóta, hogy a versenyek célkitűzéseit, fel­adatait közelebb vitték a he­lyi adottságokhoz, s így ezek figyelembevételével szabták meg a föltételeket. Horváth Sándorné, a megyei nőtanács titkára azt hangsúlyozta, hogy mennyire szükséges a verseny­mozgalmakban a helyi szövet­kezeti, mozgalmi, tanácsi szer­vek segítsége. Szépen bizo­nyítja ezt a nőtanács és a MÉ­SZÖV közös baromfitenyészté­si versenyakciójának sikere. Második napirendi pontként Tóth János megyei parasztií- júsági felelős ismertette) az 1964. évi mezőgazdasági ifjú­sági termelési versenyekben helyezést elért munkacsapatok eredményeit, majd átadták a jutalmakat a legeredménye­sebb munkacsapatoknak. S. M. Szépítik, fejlesztik a balatoni üdülőket Zamárdiban újabb gyermeküdülő épül Megkezdték a dél-balatoni SZOT-üdülök felújítását, hogy a nyitásra megszépülve, kor­szerűsítve álljon a vendégek rendelkezésére a négyszáz üdü­lőépület. A SZOT az idén több mint II millió forintot fordít a somogyi part üdü­lőinek felújítására, korsze­rűsítésére, a parkok kar­bantartására. Jelentősebb felújítást végez­nek a vasutas szakszervezet zamárdi üdülőjében, mintegy 800 000 forint értékben. Bala- tonföldváron befejezték a SZOT-üdülök központi étter­mének felújítását. Kétmillió­nyolcszázezer forint költséggel várakozóhelyiséget is építet­tek, hogy az esős időben a vendégek fedél alá húzódhas­sanak, amíg az ebédre várnak. Ezenkívül mosdókat szereltek föl, külön éttermet kapott a személyzet. Az üdülők kony háinak korszerűsítésére, a konyhai gépek fejlesztésére összesen mintegy 200 000 forin tot költenek, 300 000 forintért pedig fagylaltgépeket, robot­gépeket vásárolnak. A parkok felújítására és karbantartásá­ra egymillió forintot irányoz­tak elő. Zamárdiban a jelenlegi gyermeküdülő területén megkezdték az alapozását egy 500 személyes újabb nyári gyermeküdülőnek. Előregyártott elemekből építik föl, és jövőre már ezt is bir­tokukba vehetik az ide be­utalt gyerekek. (MTI) ‘ agy-yölések, baráti találkozók, müsüros estek a nemzetközi nőnapon Szovjet, jugoszláv, észt és bolgár vendégek érkeznek hazánkba A Magyar Nők Országos asacony és leány érkezik Tanácsa rendezésében tartják március 8-án az 55. nemzetkö­zi nőnap ünnepségeit. Ország­szerte nagygyűléseken emlé­keznek meg, hogy két évtized­del ezelőtt bontotta ki zászla­ját a demokratikus magyar nömozgalom, s azóta is együtt küzd a világ haladó asszonyai­val, leányaival a békéért. Az ünnepségeken emlékezetbe idézik a 20 ev alatt megtett utat, s azt a nagy változást, amely a magyar nők életében bekövetkezett. A nőnapi ünnepségeket gaz­dagítják a hazánkba látogató külföldi nőküldöttségek. Már­cius 5-én a Szovjetunióból 200 A vendégek 6 napot töltenek a fővárosban. Megismerkednek Budapest nevezetességeivel, majd ellátogatnak Szegedre, Pécsre, Székesfehérvárra, Kecskemétre és Dunaújváros­ba. Március 16-án a Belügy minisztérium klubhelyiségé­ben nagygyűlésen búcsúznak a magyar asszonyoktól. 65 ta­gú jugoszláv nőküldöttséget is üdvözölhetünk Budapesten, akik Újvidékről érkeznek hoz­zánk. A KPVDSZ meghívására 65 tagú bolgár nőküldöttség jön hazánkba. A távoli Észt 3ZSZK-ból, Taliinból is nő­vendégeket köszönthétünk Bu­dapesten. (MTI) El a kezekkel Vietnamtól! A kommunista és munkáspártok konzultatív összejövetele részvevőinek nyilatkozata a vietnami eseményekről A kommunista és munkás­pártok konzultatív összejöve­telének részvevői szerdán egy­öntetűen elfogadták a vietna­mi eseményekről szóló alábbi nyilatkozatot: A kommunista és munkás­pártok képviselői, akik egybe­gyűltek Moszkvában, hogy megbeszéljék a kölcsönös ér­dekű kérdéseket, fölhívják az összes haladó és békeszerető erők, a nagy néptömegek fi­gyelmét arra a veszélyes hely­zetre, amely az amerikai im­perializmus dél-vietnami ka­tonai beavatkozásának kiszé­lesítése folytán, valamint a Vietnami Demokratikus Köz­társaság ellen elkövetett ag­resszív cselekményei követ­keztében kialakult. Az amerikai imperializmus vereséget szenvedett azokban a próbálkozásaiban, hogy el­fojtsa a dél-vietnami hazafiak felszabadító mozgalmát, s most a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni nyílt ag­resszió útjára lépett. Az ame­rikai hadvezetés, lábbal tipor­va a nemzetközi jog elemi sza­bályait, a legdurvább és leg­leplezetlenebb formában kolo- nialista politikát folytat. A szocialista Vietnam területén fekvő lakott területek barbár bombázása új helyzetet teremt Délkelet-Ázsiában. új helyze­tet, amely az egész nemzetkö­zi helyzetre nézve súlyos bo­nyodalmakkal járhat. Az Egyesült Államoknak az indokínai népek ügyeibe való fegyveres beavatkozása nem­csak e térség független álla­mainak szuverenitását és te­rületi épségét veszélyezteti, ha­nem egyszersmind súlyos kárt okoz a béke megszilárdítása érdekeinek is. Mindez ismét arról tanúskodik, hogy az im­perialista reakció aktivizáló­dik, megpróbálja kiélezni a helyzetet a világ különböző térségeiben, agresszív akciókra ragadtatja magát a szocialista országok ellen, a gyarmati rendszer alól felszabadult ál­lamok ellen, a népek felszaba­dító mozgalma ellen. Az amerikai Imperializmus vietnami cselekményei felidé­zik az összes forradalmi, de­mokratikus és békeszerető erők határozott elmarasztaló ítéletét. A gyarmati járom alól felszabadult és a függet­lenségük megszilárdításáért küzdő népek joggal értékelik úgy ezeket a cselekményeket, mint kísérletet arra, hogy erő­szakkal fojtsák el a nemzeti O Az amerikai légierő legutóbbi VDK elleni kalózakció­ja felháborítja a világ haladó közvéleményét. A kom­munista és munkáspártok moszkvai konzultatív összejövete­lének részvevői is határozatban ítélték el az amerikai ag­ressziót. A francia kormány szerdai ülésén jóváhagyta azt a tervet, hogy Franciaország a Szovjetunióval együtt te­gyen erőfeszítéseket a vietnami válság tárgyalásos megol­dásáért. O Alekszej Koszigin, a lipcsei vásáron részt vevő szov­jet küldöttség vezetője és a küldöttség tagjai vissza­érkeztek Moszkvába. Úton van hazafelé a magyar küldött­ség is. Egyébként Lipcsében ítéletidő tombol, ám az üzlet­kötéseket ez ■ nem befolyásolja — állapítja meg az MTI. O Walter Ulbricht útban van hazafelé. Bonnban vi­szont idegesség uralkodik, s állítólag a kormány mai ülésén hoznak döntést arról, hogy milyen »megtorló intéz­kedést« hozzanak az Egyesült Arab Köztársaság ellen. Wil­son brit miniszterelnököt Nyugat-Berlinbe várják. felszabadító mozgalmat, mint leplezetlen merényletet min­den nép szent joga ellen, hogy maga intézhesse saját sorsát. A kommunista és munkás­pártok képviselői kifejezik in­ternacionalista szolidaritásu­kat a Vietnami Demokratikus Köztársaság testvéri népével, a vietnami dolgozók hős párt­jával, a Dél-vietnami Nemze­ti Felszabadítási Fronttal, amely bátor küzdelmet vív az imperialista agresszió ellen. A marxista-leninista pártok in­ternacionalista kötelességük­nek tartják, hogy szorgalmaz­zák a haladó és demokratikus erők egységes akcióit a viet­nami nép szabadságáért és függetlenségéért vívott hősies harcának határozott támogatá­sára. Követeljük, hogy hala­déktalanul vonják ki Dél-Viet- namból az Egyesült Államok és csatlósaik fegyveres erőit, hogy haladéktalanul szűnjenek meg a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni fegyveres támadások. A kommunista és munkás­pártok Moszkvában összegyűlt képviselői felhívnak minden kommunista pártot és szocia­lista országot, a nemzeti fel­szabadító és munkásmozgalom összes erőit, mindazokat, akik védelmezik a békét és a hala­dást, erősítsék az akcióegysé­get és a szolidaritást az im­perialista agresszió ellen, a nemzeti függetlenségért, a bé­kéért és a népek biztonságáért vívott tevékeny küzdelemben. A francia kormány tárgyalásokat sürget A francia minisztertanács szerdán Couve de Murville külügyminiszter beszámolója alapján megvitatta a nemzet­közi helyzetet. A kormány, mint azt Peyrefitte tájékozta­tásügyi miniszter az ülés után leszögezte: jóváhagyta a kül­ügyminiszternek a szovjet kormány legutóbbi jegyzékére adott válaszát. A szovjet kor­mány — mint ismeretes — azt javasolta, hogy Franciaország és a Szovjetunió egyesítsék erőfeszítéseiket a délkelet­ázsiai béke helyreállítása ér­dekében. A francia kormány egyetért azzal, hogy a Szovjet­unió és Franciaország együt­tesen szorgalmazza a délkelet- ázsiai helyzetről tárgyaló nemzetközi értekezlet össze­hívását. Tito üzenete Johnsonhoz Joszip Broz Tito, Jugoszlá­via elnöke a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság ellen in­tézett legutóbbi amerikai légi­támadást követően üzenetet intézett Johnson elnökhöz. A jugoszláv kormánynak az a véleménye — folytatódik az üzenet —, hogy a háború ki- terjesztését célzó akciók be­szüntetésével kiutat lehet és kell is találni a délkelet-ázsiai válságból. Az összetűzés kiter­jedését csak akkor lehet meg­akadályozni, ha azonnal meg­kezdődnek az előzetes, felté­telek nélküli politikai tárgya­lások — írja üzenetében Tito elnök, majd befejezésül fel­szólítja Johnsont, hogy te­gyen lépéseket a béke bizto­sítása érdekében. Koszigin Moszkvában ,A vásár megmutatta az összes szocialista ország nagy erejét* Alekszej Koszigin és a ve­zetésével a lipcsei vásáron részt vett szovjet kormány- küldöttség szerda délelőtt re­pülőgépen hazaindult a Szov­jetunióba. A szovjet kormányküldött­ség búcsúztatására a berlini repülőtéren megjelent Willi Stoph, a minisztertanács elnö­ke és a központi bizottság po­litikai bizottságának tagja, a kormány és az NSZEP Köz­ponti Bizottsága Politikai Bi­zottságának több tagja. A szovjet küldöttség búcsúztatá­sára sok száz berlini gyűlt össze. A szovjet kormány ve­zetője rr.égegyszer köszönetét mondott a szíves vendéglátá­sért, Willi Stoph pedig kelle­mes utat kívánt a távozó ven­dégeknek. * * * Alekszej Koszigin, valamint a lipcsei vásáron részt vett szovjet kormányküldöttség tag­jai szerdán visszaérkeztek Moszkvába. A szerdai Pravdában meg­jelent az a nyilatkozat, ame­lyet Alekszej Koszigin szov­jet miniszterelnök a Pravda és a moszkvai rádió tudósítói­nak adott a lipcsei vásárról. A szovjet kormányfő lei je­lentette, hogy a vásár megmu­tatta az összes szocialista or­szág nagy erejét, tanúbi­zonyságát adta annak, hogy mind a. Szovjetunió, mind a többi szocialista ország ipara nagy műszaki haladást ért el. A szocialista tábor orszá­gainak termelését a tőkés or­szágok termeléséhez hasonlít­va Koszigin kijelentette, hogy a szocialista tábor ipara nem maradt el, sőt sok technikai megoldás tekintetében a ver­senytárs előtt halad. A másik lényeges mozzanat az, hogy a vásáron jól láthatók a szocia­lista országok nemzetközi munkamegosztásának ered­ményei. Minden szocialista or­szág megtalálta azt az ipar­ágat, amelyet nemcsak önma­ga, hanem az egész szocialista tábor számára is fejleszt. Ez a fejlesztés nem véletlen, nem konjukturális, hanem tervsze­rű és sok évre szól — fejezte be nyilatkozatát Alekszej Ko­szigin.. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents