Somogyi Néplap, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-12 / 36. szám

ffMG PROLETÁRJAI. EGYESüUETEKi ÁRA. 50 FILLÉR Mai számunk tartalmából XXII. ÉVFOLYAM 36. SZÁM PÉNTEK, 1965. FEBRUÁR 12. Otthonunk (5. O.) Zárszámadás tanulságokkal (6. o.) MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS KÁDÁR JÁNOS: l\ Politikánk fő irányvonalát megőrizzük és továbbfejlesztjük FOLYTATJA TANÁCSKOZÁSÁT AZ ORSZÁGGYŰLÉS Az országgyűlés csütörtökön folytatta az 1965. évi állami költségvetésről szóló törvény­javasait tárgyalását. Az ülésen részt vett Dobi István, a Népköztársaság Elnö­ki Tanácsának elnöke, Apró Antal. Biszku Béla, Fock Je­nő, Gáspár Sándor, Kállai Gyula. Komócsin Zoltán, Ró­nai Sándor, Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagjai, s a Politikai Bi­zottság póttagjai, a Központi Bizottság titkárai, valamint a kormány tagjai. A diplomáciai páholyokban helyet foglalt a budapesti dip­lomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Az ülést néhány perccel 10 óra után Vass Istvánná, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Bejelentette, hogy a forra­dalmi munkás-paraszt kor­mány megbízásából Péter Já­nos külügyminiszter eljuttatta hozzá a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság kormányának üzenetét a délkelet-ázsiai ag­resszióról. Az országgyűlés el­nöke tegnap megkapta a Né­met Demokratikus Köztársa­ság népi kamarájának a világ valamennyi parlamentjéhez intézett felhívását is, a Német Szövetségi Köztársaságban a náci háborús bűnök üldözése megszüntetésének megakadá­lyozása tárgyában. Az ország- gyűlés elnöke az üzenetet és a felhívást előzetes tárgyalásra kiadta az országgyűlés külügyi bizottságának és szétosztotta a képviselők között. Az elnök javaslatára az or­szággyűlés úgy határozott, hogy a külügyi bizottság * je­lentését a költségvetés tárgya­lásának befejezése után tűzi napirendre. Ezután folytatódott a költ­ségvetési vita. A vitában fel­szólalt Nagy Antal Komárom megyei, Németh Károly, az MSZMP Központi Bizottságá­nak taeJa, Zala megyei, Mi- hályfi Brno Nógrúd megyei, Báli Zoltán Tolna megyei, Ra­meisl Ferencné Baranya me­gyei képviselő. Majd szünet következett. Szünet után Dr. Bereszt°czy Miklós elnökleté­vel folytatták a tanácskozást Felszólalt Veres József mun­kaügyi miniszter, Petri Gábor Csongrád megyei, Martin Já­nos budapesti képviselő. Ez­után az elnök ebédszünetet rendelt el. Szünet után Vass Istvánná elnökletével folytatta tanácskozását az országgyűlés. A délutáni ülésen részt vett Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, a forradalmi munkás­paraszt kormány elnöke, Fe­hér Lajos és Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagjai is. Gonda György Vas me­gyei, Pankovics Józsefné Bács-Kiskun megyei, Bódi Sándor Szabolcs-Szatmúr me­gyei, Mázai József budapesti. Hegedűs Lajos Somogy me­gyei képviselő felszólalása után Kádár János emelkedett szólásra. Kádár János elvtárs beszéde Tisztelt országgyűlés! Képviselőtársaim, kedves elv társak! Felszólalásomban — a tel­jesség igénye nélkül — belső helyzetünk, munkánk és kül­politikánk néhány kérdésével kívánok foglalkozni. Politikai kérdéssel kezdem. Mindenki jól emlékszik arra, hogy a múlt év őszén, amikor közvéleményünk számára vá­ratlanul személyi változás tör­tént a Szovjetunió párt- és állami vezetésében, bizonyos nyugtalanság jelentkezett ná­lunk a szocializmus híveinek széles köreiben. Az foglalkoz­tatta az embereket, nem vál­tozik-e a Szovjetunió politiká­ja, nem változik-e nálunk a párt és a kormány politikája? Ebben a helyzetben is meg­mutatkozott, milyen nagy Ma­gyarországon a rokonszenv a Szovjetunió Kommunista Párt­ja XX. kongresszusának esz­méi. a Szovjetunió általános politikája iránt. Megmutatko­zott az is, mennyire erős és miiyen mély gyökereket vert, milyen nagy támogatást élvez az országban, a tömegeknél pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt és a kormány po­litikája. Abból az általánosan és egybehangzóan kifejezett kívánságból, hogy ne legyen semmiféle fordulat, változás a politikában, talán minden más­nál világosabban és meggyő­zőbben kitűnt, hogy a magyar nép nagyra értékeli pártunk vezetését és a szocialista épí­tésnek azt a gyakorlatát, mely az utóbbi években nálunk ki­alakult. A nemzetközi közvé­lemény rövid idő alatt meg­győződött arról, hogy a Szov­jetunió Kommunista Pártjá­nak politikája nem változott. A magyar közvélemény ugyan­csak rövid idő alatt meggyő­ződött arról, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt poli­tikája sem változott. Ez mind párttagságunknak, mind egész népünknek mély megnyugvást s megerősödött biztonságérzést adott. Az említett őszi napok — mint minden ilyen helyzet — »agy tanulságokkal szolgáltak i az emberek véleményének megítélése szempontjából is. Ilyenkor mutatkozik meg iga­zán, ilyen helyzetben, hogy ki, hogyan, milyen szilárdan áll a lábán, ki bizonytalankodik? Ilyenkor az is szembetűnőbb — s jó, ha ezt nem feledjük —, hogy politikánknak, rend­szerünknek nemcsak szilárd hívei vannak, nemcsak bi. zonytalankodók vannak, ha­nem akadnak politikánknak, rendszerünknek ellenzői és el­lenségei is. A politikánkkal, rendszerünkkel szembenállók száma az országban a nép tö­megeihez, a szocializmus őszin­te híveinek számához mérten csekély, de mégis, ilyenek is vannak. Vannak jobboldaliak, akik szüntelenül lemondások­ról, a kormány, a rendszer bu­kásáról álmodoznak és suttog­nak. Es akadnak úgynevezett baloldaliak is, akik mint mondják, változatlanul az »igazi, harcos, keménykezű ve zetés-“ idejének visszatértét várják. Ezek hiábavaló és dó­ré reménykedések. Némely vallási szekta pap jai hetenként egyszer megjó­solják a világ végét, a párt- és kormányellenes jobboldali ele­mek hozzájuk hasonlóan, im­már húsz esztendeje minden héten megjósolják a népi de­mokratikus rendszer végét. Ha ez a vég nem következik be, nem zavartatják magukat és újból megjósolják: az igazán semmibe sem kerül nekik. Ezek az emberek azok, akik­nek minden jó, legyen az az építő munka nehézsége, a nemzetközi helyzet bármely eseménye, vagy árvíz, vagy aszály, ha az feltevésük szerint rossz a népnek és nehézséget okoz a rendszernek. Jó nekik jobboldali reményeik táplálá­sára és rémhírterjesztésre Já­nos pápa halála, Goldwater — az azóta csúfosan megbukott — amerikai elnökjelölt egy kommunistaellenes, uszító be­széde. Hruscsov felmentése, egy nyugati államférfi várt, vagy akár egy szovjet állam­férfi számunkra váratlan ma­gyarországi látogatása. Bár ezek a kávéházi konrádok ezt semmiképpen nem akarják tu­domásul venni, az idő már el­járt felettük, s népünk szeren cséjére az eseményekre nincs, és soha többé nem is lesz be­folyásuk nálunk. Politikánk elvileg meg­alapozott, a gyakorlatban kipróbált és bevált. Pár­tunk önálló, országunk szuverén, fejlődésünk min­den kérdésében választott legfelsőbb párt- és állami szerveink döntenek. A magyar nép magáévá tette a szocialista társadalom tel­jes felépítésének programját, s az út mentén elmaradozó madárijesztőkre pillantást sem vetve, minden akadályon át feltartóztathatatlanul halad előre történelmi útján. (Taps.) Jó lenne, ha itthon is és ha­tárainkon túl is végre minden­ki megértené, hogy noha az élet új és új kérdéseket tűz na­pirendre, és a dolgok termé­szetes rendje szerint időről időre személyi változások is vannak a tisztségekben, poli­tikánk fő irányvonalát meg­őrizzük és továbbfejlesztjük, megvédjük mindenféle torzítá­si kísérlettel és mindenkivel szemben. Azért hangsúlyozom ezt, tisztelt országgyűlés, mert alá kívánom húzni, hogy politi­kánk nem a napi konjunktúrá­tól függ. Politikánkat a hor­thysta, hitlerista fasiszták el­len, a néphatalomért, a sze­mélyi kultusz ellen, az ellen- forradalmi felkelés ellen ví­vott harcokban, súlyos küzdel­mek egész korszakán át együtt kovácsolta ki a párt, a mun­kásosztály, a nép, s az érvé­nyes a szocialista Magyaror­szág teljes felépítésének egész időszakára. Nincs ma erő, amely politikánk fő irányvona­lát megváltoztathatná. Ennek tudatában élhet és dolgozhat nyugodtan népünk, minden honfitársunk. Tisztelt országgyűlés! vés elvtársak! ’ Ami a jelen ülésszak rendjén levő 1965. évi, két fő tételében kereken 98 milliárd forintot, ezen belül 174 millió forint bevételi több­Ked­napi­mind­letet előirányzó költségvetést illeti, az tükrözi és meghatá­rozza egy esztendő egész gaz­dálkodását, a szocialista épí­tés erre az időszakra szóló üte­mét. A költségvetés országgyű­lési vitája maga éppen úgy, mint az üzemekben, intézmé­nyekben folyó tanácskozások, a mezőgazdasági termelőszö­vetkezetek közgyűlései örven­detes módon bizonyítják, hogy a gazdasági és kulturális épí­tés időszerű kérdései mindin­kább foglalkoztatják társadal­munkat és a szó teljes értel­mében közüggyé váltak. A magyar népgazdaság álta­lános helyzetét s fejlődésének ütemét legjobban valóban má­sodik ötéves tervünk eddig el­telt első ■ négy évi teljesítésének fő adataival szemléltethetjük. A négy esztendő alatt, mint erről már ismételten szó volt, a nemzeti jöve­delem 23 százalékkal, a* ipari termelés 40 százalék­kal, a mezőgazdasági ter­melés 10 százalékkal, az áruszállítás 32 százalékkal növekedett. A beruházá­sokra és felújításokra for­dított összeg 1964-ben ke­reken 26 százalékkal volt magasabb, mint 1960-ban. A négy év alatt a termelékeny­ség az állami iparban 22 szá­zalékkal nőtt, a mezőgazdasá­gi felvásárlás 26 százalékkal emelkedett. Ugyanezen idő alatt a munkások és alkalma­zottak reálbére 9 százalékkal, egy főre eső reáljövedelme 18 százalékkal, a parasztság reál fogyasztása 13 százalékkal, a kiskereskedelmi forgalom 25 százalékkal nőtti Nem volna azonban pontos ez a kép, ha nem tennénk hozzá, hogy ez alatt az időszak alatt a beruházási tervet 13 százalékkal túlteljesítettük, a honvédséget korszerű fegyver­zettel láttuk el, előteremtet­tük a szükséges anyagi fedeze­tet a mezőgazdaság szocialis­ta átszervezéséhez, s mindvé­gig pontosan eleget tettünk nemzetközi fizetési kötelezett­ségeinknek is minden irány­ban. A társadalmi forradalom oly nagyjelentőségű kérdését, mint a mezőgazdaság szocia­lista átszervezése, nem lehe­tett számológépekkel előre »megtervezni«. Ez elsősorban egész fejlődésünket érintő tár­sadalmi és politikai kérdés­ként jelentkezett és gazdasági szempontból is indokolt volt mezőgazdaságnak előbb- utóbb minden országban át kell térnie a nagy­üzemi gazdaságok rendsze­rére. Ez teljesen ellen­tétes módon ugyan, de végbe­megy mind a szocialista, mind kapitalista országokban fel­tartóztathatatlanul. A földesúri tőkés nagybirto­kot mi igen helyesen, már ko­rábban szétzúztuk, az 1958— 61-es években pedig megérett a helyzet a mezőgazdaság szo­cialista átszervezésére. Bűn lett volna a történelmi alka­lom elmulasztása, s hogy ez mennyire így van, bizonyítja, hogy az átszervezést sikerrel, egészségesen végrehajtottuk. Munkásosztályunk, parasztsá­gunk. népünk a párt vezetésé- el nagy és dicső, forradalmi tettet hajtott végre, amikor a mezőgazdaság szocialista át­szervezését a megfelelő idő­ben és módon megvalósított* Újabb amerikai légitámadás a Mterülete ellen O Johnson, az Amerikai Egyesült Államok elnöke szerdán este megbeszélést tartott az amerikai nem­zetbiztonsági tanács tagjaival. Hírügynökségi jelentések szerint nem adtak ki közleményt az ülésről. De hogy nem a dél-vietnami agresszió megszüntetéséről döntöttek, azt a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen csütörtö­kön végrehajtott újabb gyalázatos légitámadás bizonyítja. O Phenjan, a Koreai Demokratikus Köztársaság fő­városa csütörtökön dísz re öltözve várta kedves ven­dégeit, a szovjet küldöttség tagjait. A Koszigin vezette szovjet küldöttség tiszteletére csütörtökön fogadást adott a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa. Nyugati hírügynökségek je­lentése szerint csütörtökön a délelőtti órákban 28 dél-viet­nami sugárhajtásos vadász­bombázó 20 amerikai sugár­hajtásos vadászgéppel együtt a danangi légitámaszpontról fel- szállva támadást hajtott végre a Vietnami Demokratikus Köz­társaság Dong Hói és Vinh Linh közötti területe ellen. A támadásra azt követően került sor, hogy Johnson el­nök szerdán este megbeszélést folytatott az amerikai nemzet­biztonsági tanács tagjaival. (MTI) II kínai vezetők fogadták a szovjet küldöttséget A szovjet küldöttség pekin­gi tartózkodása során Mao Ce- tung, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöke és Liu Sao-csi, a Kínai Népköztársaság elnöke fogadta Koszigint, a szovjet miniszter- tanács elnökét és a szovjet küldöttség többi tagját. Kínai részről a fogadáson jelen volt Csou En-laj, a Kí­nai Kommunista Párt Közpon­ti Bizottságának elnökhelyet­tese, az államtanács elnöke, Teng Hsziao-ping, a Kínai Kommunista Párt Központi Bi­zottságának főtitkára, az ál­lamtanács elnökhelyettese, Pen Cseng, a Kínai Kommu­nista Párt Politikai Bizottsá­gának tagja, Csen Ji, az állam­tanács elnökhelyettese, kül­ügyminiszter, Lo Zsuj-csing tá­bornok, az államtanács elnök- helyettese, a népi felszabadító hadsereg vezérkari főnöke, va­lamint más hivatalos személyi­ségek. Jelen volt a fogadáson Cser- vonyenko pekingi szovjet nagy­követ is. Koszigin, a minisztertanács elnöke, a szovjet küldöttség vezetője fogadást adott a pe­kingi szovjet nagykövetségen. Kínai részről a fogadáson megjelent Csou En-laj, az ál­lamtanács elnöke és a kor­mány más képviselője. A Kínai Népköztársaság te­rületét elhagyva Koszigin, a szovjet küldöttség vezetője a repülőgépről táviratot küldött Csou En-lajnak, a kínai ál­lamtanács elnökének. A távirat így hangzik: »Most, amikor repülőgépünk áthalad a Kínai Népköztársa­ság határán, küldöttségünk ne­vében szívélyes köszönetét mondok a vendégszeretetért és a meleg fogadtatásért, amely­ben kínai földön részesültünk. Erősödjék pártjaink és orszá­gaink, az egész szocialista tá­bor és a nemzetközi kommu­nista mozgalom egysége és összeforrottsága.« (MTI) Részletes jelentés a szovjet küldöttség Phenjanba érkezéséről Ünnepi díszben, üdvözlő feliratokat tartalmazó transz­parensekkel fogadta Phenjan csütörtökön a szovjet küldött­séget, amely Kosziginnek, az SZKP Központi Bizottsága el­nökségi tagjának, a Minisz­tertanács elnökének vezetésé- vei érkezett a Koréi Népi De­mokratikus Köztársaság fővá­rosába. A repülőtéren a küldöttség fo­gadására megjelent Kim ír Szén, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának elnö­ke, a Minisztertanács elnöke, Pák Kim Csői, a párt Közpon­ti Bizottságának elnökhelyet­tese, Kim Hvang Hiop és Li Zsu Jun, a Minisztertanács elnökhelyettesei, Kim Csüng Bon hadseregtábornok, nem­zetvédelmi miniszter, Pak Szón Csői külügyminiszter, valamint a párt és a kormány más vezetői. Koreai úttörők virágcsokro­kat nyújtottak át a szovjet vendégeknek. A Szovjetunió és a KNDK himnuszának el­hangzása után Kim ír Szén és Koszigin beszédet mondott. A Koreai Népi Demokrati­kus Köztársaság Miniszterta­nácsa csütörtökön fogadást adott a Koszigin vezette szov­jet küldöttség tiszteletére. A meleg, baráti légkörben lezajlott fogadáson Kim ír Szén és Koszigin beszédet mondott. (MTI) és ezzel befejezte a szocialis­ta társadalom alapjainak lera­kását. Az elmúlt négv évben a terv alapján fejlődött népgazdasá­gunk, és megoldottunk előre ki nem számítható, nem. terve­zett, de életbevágó fontosságú nagy feladatokat is. lisztéit országgyűlés! Ked­ves elvtársak! Az elhangzottakkal koránt­sem akartam azt mondani, hogy minden feladatot példá­san oldottunk meg, vagy hogy a gazdasági munka nem szorul javításra Már nem egyszer rámu­tattunk arra, hogy a gaz­dasági munkában a jelen­tős fejlődés cs a számok­kal mérhető előrehaladás (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents