Somogyi Néplap, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-21 / 44. szám

4

JAROSLAV HASEK:

ALMÁS HITTANÓRÁK

A KOROVPOTI GrÉRÉKÜK

csak annyit tudtak hittanból, hogy a kegyelmes isten végtelen jóságában megteremtette a nádat, s amikor ezzel elkészült, megteremtette Horacek atyát, a hitoktatót is. Ez a kettő ugyanis szorosan egymáshoz tartozott. Azután megtanította az isten arra is as embereket, hogyan kell a nádból nádpálcát készíteni. Horacek atyát pedig megtánítotts ezeknek ’a nádpálcáknak szokatlan jártassággal való kezelésére.

Rendszerint azzal kezdődött, hogy Horacek káplán belépett az osztályba, szigorúan végignézett tanítványai megrendül arcán, s így kezdte óráját:

— Vanicek, te mai la kölyök, úgy érzem, nem tudod vissza- telé elsorolni a hét főbűnt.

Horacek hitoktató ugyanis valósággal, rejtvényekké varázsolta kérdéseit: a gyerekeknek visszafelé kellett elmondani a tízparancsolatot, vágj ezt a kérdést kapták:

— Ludvik, te csirkefogó, mondd meg gyorsan, melyik parancsolat az: alulról a harmadik, fölötte ne lopj!

így történt mindig, hogy Vanicek, Ludvik, Budhar vagy más volt a soros, végül szomorúan mászott ki a pádból, s csoszogva óvakodott a katedra elé. Megtört az isten végtelen jóságába vetett hitük, s meg voltak győződve, hogy a vallás alapfogalmai nem a katekizmusban vannak, hanem a nadrág azon részén, amelyen ülni szoktak. Egyszerű volt az egész: az atya térdére hajolva a többiek felé dugták hátsórészüket, s azután tűrték az atya gyakorlott kezében vidáman suhogó nádpálca csípős csapásait.

A jelenet napról napra egyformán, minden változatosság nélkül játszódott le. Páter Horacek kenetteljes mosollyal hajtotta egyiket a másik után a térdére, s áhítatosan figyelmeztette mindegyiket szent kötelességére:

—- Köszönjétek meg az istennek, hogy itt verlek benneteket !

ECV NAPON azután a szomszédos Közi Dvorból azt a javaslatot hozta Veprek, hogy fokhagymával kell a nádpálcát bekenni. Állítólag nemcsak az ütés fáj úgy kevésbé, hanem a nádpálca is megreped tőle.

Végső kétségbeesésük hihetetlenül optimista gondolatai voltak ezek, s olyan mélyen hittek a fokhagymában, hogy Kratochvil, amikor bekenték a nádpálcát, elsírta magát örömében. A koroupovi iskola kétségbeesett reménysége volt ez, s ml a teljesületlen reményekről szóló szomorú fejezetnek nevezhetjük. A páter, ha nem is egészen érthetően, de határozottan érezhetően magyarázta ezt meg nekik a nadrágjukon. Aztán kerek előadásban magyarázta meg nekik, hogy az, amit a nádpálcával elkövettek, csalás volt, mint ahogy erről meggyőződhettek. A büntetés teljesen igazságos, hiszen istent akarták becsapni. Élénk színekkel festette le, milyen káros következményekkel járhat egész életükre, sőt túlvilági bűnhődésükre is. Hiszen ez az első fok az erkölcsi romláshoz és az elkárhozáshoz. örök üdvösségébe merné lefogadni, hogy a fokhagymát is úgy lopták, éppen ezért újból elveri őket. Nem kétséges, hogy mindannyian az akasztófán fogják végezni, kivéve persze Venouseket, az igazgató fiát és Zdeneket. Ezeket sohasem verte meg. Zde- nek apja az iskolatanács tagja volt.

így teltek a napok, s a koroupovi fiúk úgy érezték, sohasem változhat ez meg. De a

az egész vallási kérdésnek. A halastó mellett tartott előadás, ban fejtette ki egyszer a papír jelentőségét. Előzőleg otthon kísérletet végzett: papírral tömte ki nadrágját, s azután eltörte a tejesbögrét. Apja a nadrágszíjjal verte el, de Mel- huba csak fele olyan fájdalmat érzett, mint rendes körülmények között. Elkezdték tehát megbecsülni a papírt, mint a tibeti lámapapok, akik minden papírdarabkát összeszednek, hogy megóvják az enyészettől. Ebben az esetben ugyan a papírnak kell őket óvni. Miszterka, a szatócs fia nagyban szállította, a védőeszközt, s a kegyes páter úgy látta, hogy az utóbbi időben kevésbé jelentkeznék a fájdalom jelei ezeknek a csibészeknek az arcán.

ELGONDOLKOZOTT EZEN

s arra a megállapításra jutott, hogy a csibészek bőre nyilván nagyon megvastagodott már, így a hittanórák céljaira jobb nádpálcát kell beszereznie, hiszen a kegyelmes úristen előrelátásában erősebbre és vastagabbra is növeli a nádvesz- szőt.

Másnap tehát sorban a dobogó elé állította a büntetésre várakozókat, jobb kezét reverendájába dugva, megnyilatkozott előttük imigyen:

— Csirkefogó banda! Látom, nagyon megszoktatok már a vékony nádpálcát, s így szégyentelen módon csökkenteni meritek az úristen által iátok mért büntetést...

Aztán Miszterkához fordult:

— Eredj haza, gazember, tiszteltetem a papát, s kéretem, válasszon ki nekem egy jó vastag nádpálcát... Itt a pénz!

Közben megfigyelte, hogy a bűnösök arcán valami sötét árnyék suhan keresztül, s ajkát kéjesen összeharapva megállapította, hogy a verés ilyen elhalasztása újabb boldog, kellemes érzést kelt benne.

Miszterka apja válóban tökéletes nádpálcát választott ki, mely vastagságával kiegyenlítette a papírrétég védőképességét. Így tehát tökéletesítésre szorult a találmány; s egy délután kimondta Melhubu a technikai fejlődés új fokát jelentő szót:

— Kartonpapiv!

Ettől kezdve nagy dobogással járt minden hittanóra, s a páter egyre gyakrabban sóhajtozott:

— Uram isten, de vastag bőrük van!

S parancsot adott Miszterká- nak, vegyen még vastagabb nádpálcát A legvastagabb volt ez, mely valaha Koroupovba érkezett. Csapásai alatt repedt és morzsolódott a karton is.

— Most már semmi sem segít rajtunk! — sóhajtozott Mel- huba a halastónál.

A KŐVETKEZŐ HITTAN ÓRÁN szomorú szemmel, W törten meredt maga elé az# egész osztály. Tudták, hogy# minden küzdelem hiábavaló, # Csali Veprek mosolygott csőn-# desen. A félelemtől még bi-f zonytalanabbul válaszoltak a \ kérdésre, hogy mikor mutat- J kozott meg először az úr iste-J ni jóságában az emberek előtt. J S aztán... tizenöten álltak aj katedra előtt Veprekkel együtt.i Tíz már megkapa a maga ré-# szét, s bömbölésük betöltötte# az oszályt, sőt az egész isko-J lát, ami kétségtelenül kellemes# hatást gyakorolt a szent életű,# gyermekszerető páterra, ami-^ kor Veprekre került a sor. # Térdére hajtotta, a vastag^ nádpálca nagyot suhogott és bumm! Olyan zengés támadt, mintha valaki teljes erővel ütött volna egy cintányérba, vagy bottal vágott volna egy nagy tamtamra. j

Az atya eleresztette a mo-# solygó Vepreket és felordított. J

— Le a nadrággal! J

Veprek arcáról eltűnt a mo-# soly, leengedte a nadrágját, s# egy bádogtáblát nyújtott át a# páternek, amelyet tegnap ho-J zott el a búcsújáró helyről. \ S a páter megrendültén ol-^ vasta a szövegét: f

•»Adakozzatok a jóság javára!«

(Fordította: Tóth Tibor)

Az új kartárs ezen a reggelen elsőnek érkezett a hivatali szobába. Amikor Aligai, aki mindig pontos szokott lenni, a hivatalba éri, az új ember már íróasztalánál ült. Bemutatkoztak egymásnak:

— Tihanyi vagyok... A hivatalsegéd mondta, hogy itt dolgozott az elődöm, ez az asztalom:

— Nagyon örülök — rázta meg Aligai az új kartárs kezét, azután jóakaratúan megjegyezte:

— Gondolom, nem árt magának egy kis kioktatás. Hát ide figyeljen. Maga mellett balra a Füredi fog ülni. Csöndes fiú, a légynek sem Vét, csak egy kicsit gyáva. Képzelje, nem marad el egy perccel se fél óránál tovább az ebédnél. De maga nyugodtan eliölthet egy órát is. Az osztályvezető ugyancsak egy egész órára megy el. A recept az, hogy akkor kell menni, amikor ő. Érti?

— Már hogyne érteném. És köszönöm a jó tanácsot.

A terem megtelt. Bemutatkozás. A kövér Szepezdi megveregette Tihanyi vállát:-— Jól fogja magát érezni nálunk. Csak alkalmazkodni kell. Próbáljon jóba lenni Keszthelyivel, az anyagbeszerzővel. Az néha segítséget visz magával. Elmehet vele moziba is.

Az örökké mosolygó Hévízi is tanácsot adott:

— Hallgasson rám, apus- kám. Ha másfél órát csúsztat, akkor Szemes egy-két jó szigorért beír magának háromnégy órai csúsztatást. Kétszer egy kicsit tovább marad, és már egy egész napja van. Feri bácsinak, a hivatalsegédnek néha féldecit kell fizetni. Mindig jelenti, ha jön az igazgató vagy a főosztályvezető. Igaz, most nincs is igazgatónk, áthelyezték, és az új még nem jött. Túlbuzogni

sánta Melhuba új irányt adott nem szabad. Azt nem szerelTihanyit kioktatják

jük. Szóval jó meglesz ve. lünk.

Szárszói megkérdezte az új kartárstöl:

— Mondja csak, Tihanyi, van gyereke?

— Van egy fiam. A harmadik általánosba jár.

— Akkor hozzon néha virágot Ilonkának, ű osztja ki az írószereket. Annyi jegyzetfüzetet és ceruzát kaphat, amennyit akar. A fia. cserélhet vele suliban. Az én fiam tegnap nyolc ceruzáért egy bécsi golyóstollat kapott. Rögtön elvettem tőle, mert meztelen nő képe volt rajta.

Három nappal később a hivatal dolgozóit a nagy tanácsterembe kérették az újonnan kinevezett igazgató bemutatkozásához.

— Na, kiváncsi vagyok, milyen lesz az új diri — dörmö- gött Hévízi, azután Tihanyi íróasztala felé nézett.

— Na, ez jól megtanulta o lógást. Már fél tíz, és még mindig nincs itt — csodálkozott.

A tanácsterem zsúfolva volt, amikor kinyílt az igazgatói szoba ajtaja, és belépett rajta — Tihanyi.

Volt szobatársai előbb el- képedve, azután érthető szorongással néztek rá.

— Kedves kartársaim — kezdte az igazgató —, néhá- nyukat már ismerem, azokat, akikkel három napig együtt dolgoztam. Ez alatt a három nap alatt igyekeztem mégis- merni a hivatalt. A magam részéröl jó munkára törekszem, ehhez kérem a kartársak segítségét.

Mosolyogva nézett megszeppent szobatársaira, és így fejezte be a bemutatkozást:

— Gondolom, egyetértenek velem abban, hogy háromnapos helyszíni tapasztalataim alapján néhányukat más beosztásba kell helyeznem ...

Palásti László

Illyés Gyula:

INGYEN LAKOMA l

(Szépirodalmi) #

Négy évtized irodaimi tanul-J mányait, esszéit, irodalmi em-í lékeit és vallomásait nyújtja# ebben a két kötetben a próza- \ író Illyés Gyula. A gazdagon i terített asztal »ingyen lakomé-# ja« valóban étvágygerjesztő \ falatokkal szolgál ínyencek és, irodalomra éhezők számára is. Rendkívül meghitt és érdekes^ emlékezések sorjáznak itt azá író kortársak legkiválóbbjairól, # Nagy Lajosról, Babitsról, Né-\ meth Lászlóról, Kosztolányiról,J Móricz Zsigmondról úgy, hogy ígyben étvágyat gerjesztenek életművük megismerése iránt is. De megemlékeznek letűnt »aprószentekről« is, mint például Sértő Kálmánról, s aj klasszikus és modem külföldi J irodalom számos csillagáról és j üstököséről. Nagy szeretettel J foglalkozik Illyés nyelvünk J ápolásával és a költői nyelv z természetrajzával is. És szá- i mos kortörténeti dokumentu- # mot találunk az Illyés által #

Sz'rmay Endre:

HOMLOK ÉS KŐ

Szándékok ,

a valóság kőtömbjei közi szűrt fények ezüsthajü csöiulji tiszta emberek; vér és vágy szerelme ideköt, szemed — hogy árnyék meg ne törje kék tűzben remeg.

Hangok

sejtések rebbenő csapatja gyötrődés, láz, mosoly, örömö' villanásai;

a tisztesség mindig megadja irigyek és igazak között bátran vallani.

izzó szikra, gyöngyöző tajték, sós ízek, remény, fiatal fák, biztató dalok;

ha vérünk olykor messze hajt még a béke hamvas fénye hull ránk s szelíden ragyog.

Mondatok

a gondolat nyílt ulat vágott, mosoly ragyog kútban a vízre gyémántra töne; írjátok fel az igazságot :«<len jövendő, bátor szívre homlokra, kőre!

Kerék Imre:

TANÁCS

Barátaimnak

Olykor apád, igaz, dohog rád: »Elfajzottal, konok gyerek, a szentírást is tűzbe dobnád, se hited már, se istened.«

És hallgatsz, mert más a te dogmád, s makacs haragját lenyeled, pedig de mondanád, dadognád az egyszerű feleletet.

Olykor szelíd anyád is kérlel:

»Fiam, az Istent ne kísértsd, lesújthat rád erős kezével, eredj, hallgasd meg a misét!«

S míg szomorú szemébe nézel, bólintva mindent megígérsz, mert ahhoz meg erőt nem érzel, hogy megbántsd szerető szívét.

De lásd be: erről nem tehetnek, s ne ródd nekik föl mint hibát, mert azok nem tőlük erednek: kútjuk egy rég eltűnt világ.

Azért ők pártolnak', szeretnek, apád, anyád is büszke rád.

Csak tedd a dolgod, s mi neked szebb: tanuld a filozófiát!

Polner Zoltán:

TATIKA

Nyolcvanéves, kis hajlott hátú öreg.

Testét nyarai láza s a csontokat hibbantó, kemény tél köldöksérvvel gömyedtté csigázta.

Az egykori kommenciós cseléd seszínű éveit

elverte a szél, és éli mostan a felpendülő napok örömét.

A kotárkában csöndesen elmorzsol.

Szálldosnak kezéből aranysárga csillagok naphosszat, s az apró kertet áztató fényből

arcára lesnek a borzas dáliák.

Fel-felpillant s dohog: milyen ruhásak a mai népek, és hogy elkényeződött a világ.

annyira szeretett francia iro- i dalmi életről is.

LÓRÁNT JÁNOS: FŰRÉSZTELEP