Somogyi Néplap, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-19 / 42. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESüLIETEKI ÁRA 50 FILLÉR Mai számunk tartalmából XXII. ÉVFOIYR! 42. SZÁM ♦ PÉRTER, 1965. FEBRUÁR 19. AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJ A Pártmegbízatás (3. o.) Otthonunk (5. o.) Üzérkedők (6. o.) III! dz ál'ami szervek vezetői megvizsgálják az országgyűlésen e hangzott javaslatokat A Minisztertanács ülése "Amerikai hadihajók ismét betörtek a VDK felségvizeire Párizs közvetíteni akar Washington, Peking és Hanoi között? A dél-vietnami bábkormány folytatni kívánja a háborút Az amerikai köztársasági párt elszólta magát Amerika továbbra is kaiózkodik, s újabb támadást hajtott végre Észak-Vietiam ellen. A VDK part menti ütegei megfutamították a betolakodókat. A világ haladó köz­véleménye élesen bírálja a Johnson-kormányzatot, s azzal vádolja, hogy nem akar tenni semmit a békés tárgyalások megindulásáért. A köztársasági párt képviselői meg is indo­kolták, miért nem szabad Amerikának tárgyalásokba bo­csátkoznia: szerintük ez eleve kudarcra lenne ítélve az Egyesült Államok szempontjából. Amerika ugyanis nem akar konstruktívan tárgyalni. © Bonn hiába fenyegetőzik — Kairó ennek ellenére fo­gadja Walter Ulbricht elvtársat, az NDK Államtaná­csának elnökét. Nasszer egy nyugatnémet lap főriporteré­nek adott nyilatkozatot arról, hogy az Egyesült Arab Köz­társaság nem hagyja magát zsarolni, megijeszteni, legföljebb lemond a bonni gazdasági segélyről, amely egyáltalán nem előnyös az EAK-nak. Az NDK — mondotta Nasszer — poli­tikai feltételek nélkül segíti az EAK-ot, s akkor is mellette állt, amikor az országot imperialista agresszió fenyegette. O A kongói kormánycsapatok újabb agressziót követtek el Uganda ellen. Brazaville-ben pedig meggyilkolták az állami főügyészt és a távirati iroda vezetőjét. A legfelső bíróság elnöke eltűnt. Mindez mögött Csőmbe kezét látják politikai körök. lelösségének« és »hidegvérét megőrizve, a nemzetközi fe­szültség enyhítésére törek­szik«. * • • Az Egyesült Államok VDK elleni újabb provokációi mélységes felháborodást kel­tettek Indonéziában. Az indo­néz tengerészek és dokkmun­kások szakszervezete a viet­nami néppel való szolidaritás jegyében bojkottálja az ame­rikai hajók be- és kirakását. Az Aaitárá hírügynökség’ közlése szerint az indonéz munkások ellenőrzésük alá vették Észak-Szumátrában az amerikai tulajdonban levő nyolc legnagyobb ültetvényt. Folytatódnak a tüntetések Djafcartában, Surabajában és Medanban. A djakartai fiata­lok már harmadik napja meg­szállva tartják az amerikai kultúrközpont és propaganda- ügynökség épületét. Az ifjú­ság a vietnami nép harcával való szolidaritás mozgalmá­nak központjává változtatta ezeket az éoületeket. Egy „kiáltvány44 Phan Huy Quat dél-vietna­mi miniszterelnök új kormá­nya szerda délután minisz­tertanácsot tartott, majd utá­na kiáltvánnyal fordult a nemzethez. A harcias hangú megnyilatkozás a kormány­ban helyet foglaló katonatisz­tek befolyására vall. A kor­mány hangoztatja: minden katonai, diplomáciai és politi­kai intézkedést meg fog ten­ni azért, hogy »-győzelmet arasson a kommunista ag­resszió fölött« és annak fel­számolása után helyreállítsa a bekét az országban. Katón«'' téren »az emberi és anyagi erőforrások részleges van" teljes mozgósításától« sem riadunk vissza — hangozta t ia a nyilatkozat. A harctéri • jelentések sze­rint az elmúlt hetekben mos élénkült a szabadságharcosok tevékenysége az úgynevezett »második taktikai körzet« te­rületén. Az AFP tudósítójá­nak véleménye szerint ez va­lószínűleg azt jelenti, hogy a partizánok nagyobb offenzívá­ra készülnek a közép-vietna­mi fennsíkon és partvidéken. (MTI) Az ENSZ-közffyűlcs elnökének újabb javaslata a világszervezet nehézségeinek leküzdésére A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtö­kön ülést tartott. Meghallgat­ta és jóváhagyólag tudomásul vette Apró Antalnak, a kor­mány elnökhelyettesének tájé­koztatóját a Kölcsönös Gazda­sági Segítség Tanácsának 19. ülésszakáról és a végrehajtó bizottság 16. üléséről. A külügyminiszter és a kül­kereskedelmi miniszter beszá­molt dr. Bruno Pittermann osztrák alkancellár magyaror­szági látogatásáról és a vele folytatott tárgyalásokról. A művelődésügyi miniszter az Egyesült Arab Köztársaságban tett hivatalos útjáról tett je­lentést A kormány a beszámo­lókat tudomásul vette. A Minisztertanács határoza­tot hozott arra, hogy az or­szággyűlés legutóbbi üléssza­kán elhangzott javaslatokat az érintett állami szervek vezetői megvizsgálják, a szükséges in­tézkedéseket megtegyék, illet­ve a saját hatáskörükben nem rendezhető kérdésekben a kor­mányhoz előterjesztést tegye­nek. A Minisztertanács megvitat­ta és tudomásul vette a föld­művelésügyi miniszternek a tavaszi mezőgazdasági mun. kákra való felkészülésről és a szükséges intézkedésekről szó­ló előterjesztését. Az építésügyi miniszter je­lentést tett a Balaton környék fejlesztésére hozott kormány_- határozatok végrehajtásának eddigi eredményeiről és a to­vábbi feladatokról. A Minisz. tertanács a jelentést elfogad­ta. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) A Vietnami Tájékoztató Iro­da jelentése szerint a csütör­tökre virradó éjszaka az Egye­sült Államok és a dél-vietna­mi bábkormány négy hadiha­jója Nghe An tartományban behatolt a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság felségvi­zeire és bombázta a Quynh Luu körzetben levő Quynh Lap községet. A partmenti ütegek válaszoltak a tüzelésre, mire a hajók déli irányban elmene­kültek. A Vietnami Demokra­tikus Köztársaság torpedóna­szádjai a menekülő hajók ül­dözésére indultak és kettőt közülük megrongáltak. A vietnami néphadsereg fő­parancsnokságának összekötő bizottsága tiltakozást jelentett be a nemzetközi ellenőrző bi­zottságnál az Egyesült Államok és a saigoni rendszer újabb provokációja miatt. Az üzenet felszólítja a nemzetközi bizott­ságot, hasson oda, hogy az amerikai és dél-vietnami ható­ságok azonnal szüntessék meg provokációs tevékenységüket. Bírálják Johnson kij elöntéseit »Az elnök megfogalmazásá­ból még mindig hiányzik az Utalás a körülményekre, ame­lyek lehetővé tennék az olyas­fajta tárgyalásos megoldás el­érését, mint amilyent U Thant ENSZ-főtitkár javasolt. Az ilyen lépések nélkül napról napra növekszik a kiterjedt háború veszélye« — így kom­mentálja a New York Times csütörtöki vezércikkében John­son elnök szerdai nyilatkoza­tát a vietnami kérdésről. Csütörtökön ismét több kom­mentátor mutat rá arra, hogy az egyetlen lehetséges megol­dás Vietnamban a tárgyalások, s ezeket a tárgyalásokat nem szabad elfogadhatatlan feltéte­leknek megelőzniük. McNamara amerikai hadügy­miniszter csütörtökön a kép­viselőház hadügyi bizottságá­nak zárt ülésén beszámolt az Egyesült Államok katonapoli­tikájáról. McNamara beszédé­ben kijelentette: »A jelenlegi dél-vietnami helyzet súlyos, azonban semmiképpen sem re­ménytelen« az Egyesült Álla­mok szempontjából. A hadügy­miniszter azt mondotta, hogy »az Egyesült Államok számá­ra nincs más választás, mint támogatni a dél-vietnami kor­mányt a gerillákkal szemben.« Ha Dél-Vietnam »elveszne«, akkor más délkelet-ázsiai or­szágok következnének, s a Négy autót nyertek a somogyiak A gépkocsi nyereménybetét­könyvek csütörtöki sorsolásán a somogyiaknak ismét kedve­zett a szerencse. A kisorsolt 184 gépkocsi közül négy — két Moszkvics 403 és két Wartburg — jutott a somogyi nyere­ménybetétkönyv tulajdonosok- i nak. láncreakciót nem lehetne meg­állítani. A köztársasági párt parla­menti csoportja nevében Everett Dirksen szenátor nyi­latkozott az Egyesült Álla­mok vietnami politikájáról. A nyilatkozat helyesli az Észak- Vietnam ellen végrehajtott •megtorló« támadásokat, csu­pán azt nehezményezi, hogy a múlt év augusztusában a Vietnami-öbölben lezajlott »incidensek« óta nem került sor gyakrabban "hasonló tá­madásokra. A köztársasági párti képviselők és szenáto­rok véleménye szerint a je­lenlegi helyzetben nem lenne helyes tárgyalásokat indítani, mert azok eleve kudarcra lennének ítélve. »A kommu­nisták az uralom megszerzé­séért tárgyalnának, az Egye­sült Államok pedig csak a békét szeretné helyreállítani az esetleges megbeszéléseken« — mondja a nyilatkozat Conve fle Murvllle W ashingtonban Couve de Murville francia külügyminiszter csütörtökön délután megkezdte tanácsko­zásait amerikai kollégájával, Dean Ruskkal. Megfigyelők szerint a wa­shingtoni tanácskozáson nagy szerep jut általában a vietna­mi helyzetnek és különösen Dél-Vietnam jövőjének, amelyről Franciaország és az Egyesült Államok elképzelő se nagyon is különböző. Ezenkívül szóba kerülnek más témák is, mint például a ke­let—nyugati kapcsolatok, a NATO helyzete és valuta­problémák. Washingtoni diplomáciai körökben lehetségesnek tart­ják, hogy Couve de Murville látogatása egyengeti majd az utat Johnson elnök tervezett európai utazásához, s John­son De Gaulle-lal is találkoz­ni fog. A francia fővárosban csü­törtökön közölték, a külügy­miniszter elutazása előtt meg­beszélést folytatott Huang Cennel, a Kínai Népköztársa­ság párizsi nagykövetével. Ebből, valamint a Párizs és Hanoi közötti félhivatalos diplomáciai érintkezés meg­élénküléséből a megfigyelők arra következtetnék, hogy Franciaország a genfi értekez­let létrehozása érdekében közvetítő szerepre vállalko­zik Washington és Peking kö­zött. Párizsban számítanak arra, hogy a Szovjetunió és Nagy-Britannia társelnöki tótsztségiét felújítva, kezdemé­nyező lépést tesz a Délkelet- Ázsia semlegesítéséről tár­gyaló értekezlet összehívásá­ra. A szovjet részről legutóbb elhangzott nyilatkozat mély hatást keltett a francia fővá­rosban és még a kommunista- elflenességiéről közismert Fi­garo is kénytelen elismerni, hogy »a Szovjetunió teljesen tudatában van nemzetközi /*­Qaison-Sackey, az ENSZ- közgyűlés 19. ülésszakának el­nöke csütörtökön módosított határozati javaslatot juttatott el a tagállamokhoz. Ebben in­dítványozza, hogy a közgyűlés elnökét bízzák meg annak a különbizottságnak az összeál­lításával, amelynek feladata lenne az ENSZ úgynevezett bé­kefenntartó akcióinak tanul­mányozása és a világszervezet jelenlegi pénzügyi nehézségei­nek felszámolása. A közgyűlés csütörtökön es­te, magyar idő szerint 21.00 órakor újból összeült. A világ- szervezet hivatalos lapjának csütörtöki száma ismerteti az ülés napirendjét, amelyen töb­bek között szerepel a gazda­sági és szociális tanácsban Szenegál megüresedett helyé­nek betöltése, javaslat az új- zélandi közigazgatás alatt álló Cook-szigeteken tartandó vá­lasztások ellenőrzésére, a köz­gyűlés elnöke által előterjesz­tett fentebbi módosított hatá­rozati javaslat megtárgyalása, valamint a közgyűlés 19. ülés­szakának nem hivatalos napi­rendjén szereplő és eddig még nem tárgyalt számos kérdés további sorsa feletti döntés. (MTI) A kutya nem ette meg a telet További havazás, hófúvás várható Ki tudja, hányadszor köszöntött már be a tél három hó­nap alatt? A metsző északi szél tegnap szinte egyperc- nyi megállás nélkül hordta a havat, szerencsére azon­ban résen voltak a KPM Közúti Igazgatóságának szak­emberei, és így nem keletkeztek hótorlaszok az or­szágutakon. A főútvonalakon mindenütt letisztították a hóbuckákat, a salakszóró gépkocsik pedig állandóan úton voltak, és megszüntették a síkosságot. A hideg és meleg légtömegek kölcsönhatására egész Közép-Európában tartós havazás kezdődött és Ausztriá­ban, Magyarországon, Csehszlovákiában Lengyelország­ban, Romániában, valamint Jugoszlávia nagy részén csütörtökön is havazott. A Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztályán közölték, hogy a jelek szerint továbbra is felhős marad az idő, többfelé folytatódik a havazás, az északi, észak­keleti szél időnként erősödik, s így hófúvásokra még számíthatunk. A hőmérsékletben lényeges változás egye­lőre nem lesz. Amerikai bizottság a szocialista országokkal való kereskedelmi kapcsolatok tanuímáoyozására A Fehér Ház csütörtökön bejelentette, hogy különleges elnöki bizottságot állítanak fel a Szovjetunióval és a kelet­európai országokkal való kereskedelmi kapcsolatok fejlesztő se lehetőségeinek tanulmányozására. A bizottság elnöke J. ív win Miller üzletember lesz, aki több amerikai nagyválla­lat, közöttük az American Telephone and Telegraph Com­pany igazgatósági tagja. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents