Somogyi Néplap, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-13 / 10. szám

ELSZÓRTÁK A ZABSZALMÁT a barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezet fogatosai a Béke utcában. Sokkal nagyobb gonddal hordhatták vol­na a szalmát a termelőszövetkezet tagjai! TÉRÍTÉS NÉLKÜL ADTAK VÉRT A BOLHÓIAK A Vöröskereszt barcsi járási titkára megkérte a bolhói ve­zetőket, hogy szervezzék meg a községben a térítés nélküli vér­adást. A tömegszervezetek vezetői minden családdal beszéltek. Nem volt nehéz az agitáció, hiszen jó érveket, példákat so­rakoztathattak fel. Máltesics György és Zsárecz Mihály éle­tét vérátömlesztéssel mentették meg. A bolhóiak jól ismerik a községben élő és dolgozó két férfit, hatott a felvilágosító szó. Dr. Magyar Dezső körzeti orvos egészségügyi tájékozta­tóját kétszázhúszan hallgatták meg. Január 5-én volt a vér­adás. Reggeltől estig dolgoztak a Véradó Állomás munkatár­sai. Száznyolcvankét bolhói öt­venkét liter nyolc deci vért adott. Elismerést érdemelnek a köz­ség lakói és a szervezésben ki­tűnt vezetők is. Lakira Mihály vb-elnök, Gangl Lajos iskola- igazgató, dr. Magyar Dezső körorvos mindent megtett a véradónap sikeréért. Fekete Károly levelező BÜROKRÁCIA Annak rendje és módja sze­rint lebélyegeztettem, aláírat­tam a Karádi Gépállomáson az 1965-re szóló vasúti igazol­ványomat. A városi tanáccsal igazoltattam, hogy együtt la­kom szüleimmel. Egyszóval mindent elintéztem, ami az ér­vény esi ttetéshez szükséges. Mint aki jól végezte dolgát, el­mentem a kaposvári állomásra a kedvezményes jegyért. Tövi- ről-hegyire átnézték papírjai­mat, s közölték velem, hogy addig nem adhatják ki az iga­zolványt, amíg nem viszem el szüleim személyi igazolványát Erre azért van szükség, hogy megállapíthassák, valóban együtt lakom-e velük. Mi szükség van a tanács iga­zolására, ha nem fogadják el?! Egynapi szabadságomba ke­rült, amíg elintéztem a kedvez­ményes jegyemet. Szeretném, ha a MÁV illetékesei megma­gyaráznák, miért kérik a taná­csi igazolást, ha nem fogadják el. Ligeti Gábor Karádi Gépállomás Bérletet kaptak a nyugdíjas tsz-tegok A kötcsei Jóreménység Ter­melőszövetkezet kedves újévi ajándékkal lepte meg a nyug­díjas tsz-tagokat. A jókívánsá­gokon kívül minden öregnek adott egy kedvezményes mozi­bérletet. A kis jövedelmű nyug­díjasok a legjobb helyekről nézhetik a mozit egész télen, mégpedig néhány fillérért. A kötcsei példát más terme­lőszövetkezetek is követhetnék, a nyugdíjasok máshol is örül­nének a bérletnek. Anders Károly Kötcse Megajándékozták a niklai öregeket Mindenki szeret ajándékot kapni, mert a gondoskodást érzik belőle. Sajnos, vannak még olyan öregek, akiknek senkijük sincsen. Az ál­lam támogatja őket, azonban a tár satíalom segítőkészségére is szük­ségük van, hogy ne érezzék cl ha­gyatottságukat. Niklán is akadnak ilyen öregek. Se gyerekük, se más hozzátartozó­juk nincs. Papp Jánosné, a vörös­keresztes szervezet titkára aján­dékcsomagokat készíttetett szá­mukra a közelmúltban. Két úttö­rő — Szilágyi Pityu és Németh Ró­zsi — vitte el nekik az ajándéko­kat. Nagyon meghatódtak az öre­gek, hogy nem feledkeztek meg róluk. Hársházi István levelező Fő a pálinka A földművesszövetkezet ta­valy átépítette a kaposíői szeszfőzdét. Az igényeket azon­ban még a korszerűsített üzem sem képes kielégítem. Sok gyü­mölcs és szőlő termett, a szesz­főzde két alkalmazottja alig győzi a munkát. A főzdében példás a tisztaság és a rend. Jakab Erzsébet, a főzde vezető­je szerint megéri a fáradságot, hogy mindig rendben tartják az üzemet: a kaposmérői, a kisasszondi, a kiskorpádi gaz­dák is szívesen főzetnek itt. Fáth József tizenöt éve dolgo­zik a szeszfőzdében. Októberben kétezer-kétszáz­negyven liter pálinkát főzött az üzem. Naponta több mint het­ven liter pálinka — az üstök méretét számítva — főzési csúcs. A falu lakói megbecsülik a főzde alkalmazottait jó mun­kájukért Horváth József levelező Hol a szemeteskocsi?! Balatonbogláron megszervez­ték, hogy némely utcából el­fuvarozzák a szemetet. Az Er­zsébet utcaiaktól is beszedték a szemétszállítás díját. A pénz befolyt a legeltetési bizottság számlájára. Sajnos, a kocsikat nemigen lehet látni, a lakók kénytelenek a szemetet az ud­varban tartani vagy kihordani a nyilvános tárolóhelyre. Rit­kán viszik el azonban onnan is. Ott rohad a szemét, tenyészti a bacilusokat. A tároló a piacté­ren van, fennáll a fertőzés ve­szélye. Jó volna, ha rendszeresen el­vinnék a szemetet a házaktól, a nyilvános tárolóhelyről, ha mór befizettük a pénzt. Daku István Balatonboglár, Erzsébet utca 4. Hanyagság! Körülbelül egy évvel ezelőtt felújították a Marcali Járási Művelődési Ház épületét. A kő­művesek hanyag munkája könnyen bajt okozhatott volna. Az Állami Déryné Színház a Bástyasétány 77. című színmű­vet adta elő korácsonykor. De­rűsen ható, mégsem egészen veszélytelen esemény zavarta meg az előadást. Az egyik sze­replő csendre intette társát e szavakkal: — Pszt! Itt még a falnak is füle van! Figyelje csak! Énre egy körülbelül egy négyzetméteres vakolat zuhant a színészek lába elé a mennye­zetről a művészek és a közön­ség nem kis megdöbbenésére. Paál László Miért nem kaptam krémest? Húsz darab krémest kértem december 31-én a nagybaj omi cukrászdában. Héjas Margit üzletvezető azt felelte, hogy nem adhat a pulton levő kré- mesekből, mert megrendelték. Kratzli Imre termelésvezető szerint ennél jóval több kré­mest kapott a bolt, visszamen­tem, s elmondtam a tájékozta­tást. Mégsem kaptam krémest. Megkértem két kislányt, hogy vegyenek nekem tíz-tíz darab süteményt. Nagy meglepeté­semre mind a két kislányt ki­szolgálták. Nekem miért nem adott kxémest az üzletvezető? Véleményem szerint az ilyen magatartás rontja a földmű­vesszövetkezeti kereskedelem tekintélyét. Komáromi Lászlóné Nagybajom, Kossuth L. u. 44. Mégis a megbírált vállalat a ludas Németh József, a Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vál­lalat főmérnökét a lap novem­ber 11-i számában válaszolt a ►-Szüntessék meg a dzsungelt, vigyék el a szemetet« című bí­rálatomra. Közölte, hogy sem­miféle munkát nem végeztek a csurgói járási könyvtár új épü­letén, a szemét elszállítása te­hát nem a vállalat feladata. A Somogy megyei Tanácsa Építő­ipari Vállalat október elején mégis elvitette a törmeléket a könyvtár udvaráról. Vajon a bírálat hatására vagy rendsze- retetból?! A járási tanácson megnéztem a tervdokumentációt és a vég­számlát. Meglepett, hogy a csaknem százhétezer forintos végszámlát Németh József fő­mérnök írta alá. Ez igazolja, hogy a tanácsi vállalat végezte az átalakítást. Lehetséges-e ezek után, hogy a számlát alá­író főmérnök tudta nélkül vé­gezték el a több mint százezer forintos tatarozást?! Bartol Antal M//rn M/9 A hosszú lejáratú kölcsönök után adott engedmények föltételei Az állam — az Országos Ta­karékpénztáron keresztül — hosszú lejáratra (25—30 évre) kölcsönt nyújt családiház-, tár- sasház-építésre, szövetkezeti la­kás, sorház és állami házingat­lan vásárlására. E kölcsönök föltételei világviszonylatban is szinte egyedülállóan kedvezőek, az utánuk számított kamat mi­nimális, sőt egyes kölcsönök, mint pl. a szövetkezeti lakásvá­sárlási, az elemi károsultaknak nyújtott kölcsönök kamatmen­tesek. Kevesen tudják, hogy az Országos Takarékpénztár ked­vezményt ad azoknak az ügy­feleknek, akik a kötelezvény­ben rögzített határidő előtt fi­zetik vissza kölcsönüket, vagy a meghatározott rendszeres havi törlesztőrészletnél többet fizet­nek. Az előfizetések általános sza­bálya, hogy a fennálló tartozás annyi százalékát számolják el engedményként, ahány évvel a kölcsön megrövidül, illetve annyi százalék engedményt ír­nak jóvá* ahányszor a rendkí­vüli törlesztés a rendes évi tör­lesztőrészlet összegét meghalad­ja. Szemléltetésül példával vi­lágítjuk meg a számítás mód­ját. Valaki harmincéves lejáratú kölcsönt kap a szövetkezeti la­kás vásárlására, összege ma, a törlesztés ötödik évében 80 000 forint. Az illető nyer vagy örö­köl, valami módon nagyobb Ös­szeghez jut, jelentkezik az OTP- fióknál, hogy tartozását rendez­ni kívánja. Ebben az esetben 80 OCO forint kölcsöntartozását 60 OOO forinttal egyenlítheti ki, mert 20 000 forintos engedményt kap. Kölcsönét ugyanis 25 év­vel a lejárat előtt fizeti vissza, az pedig 25 százalék enged­ményt jelent a 80 000 forint után. Valakinek 60 000 forintos épí­tési kölcsöne van, s havonta 300 forintot törleszt. Ha a rendes havi törlesztőrészleten felül 26 000 forintos rendkívüli tör­lesztést fizet, 6000 forintot ír jó­vá az OTP-fiók engedmény cí­mén. Évi törlesztőrészlete ugyanis 3600 forint (300x12), ezt a befizetett összeg tízszer ha­ladja meg, az engedmény 10 százalék a 60 000 forint után. Az Országos Takar ékpénztár fiókiai figyelemmel kísérik a kisebb összegű kölcsöntúlfizeté- v seket is, s ha azok összege leg­alább az éves törlesztőrészletet eléri, kérés nélkül jóváírják a jogos engedmény összegét. Minden kölcsönnel rendelke­ző érdeke, hogy megfontolja az előtörlesztésből eredő előnyö­ket, s anyagi lehetőségeinek mérlegelése után használja ki az engedmény lehetőségeit. K. Gy. HOZZÁSZÓLÁS CIKKEINKHEZ Nagyobb segítséget kap a zákányi téglagyár Lapunk november 28-i szá­mában cikket közöltünk »-Mi­mi sz 900 000 nyers tégla« cím­mel. Megírtuk, hogy a záká­nyi gyárból elmentek a régi munkások, lassú a műszaki fejlesztés, magas volt a terv, azért nem teljesíthette az üzem. Fehér József, a Somogy— Zala megyei Tégla- és Cse­répipari Vállalat igazgatója ezzel kapcsolatban közli, hogy a vállalat vezetői sokat fog­lalkoztak a zákányi téglagyár gondjaival. Mivel idényjellegű a munka a téglagyárakban, egyre nehezebb a munkaerőt biztosítani. A téglagyár kö­zelébe telepített új üzemek el­szívják a munkásokat. A leg­jobbak mentek el Zákányból. A kommunistáknak el kel­lett volna mondaniuk a tag­gyűlésen, hegy a telepvezető sokszor goromba, parancsol­gat. Ez is hozzájárult, hogy a régiek elmentek a gyárból. Tavaly a hosszú téli miatt le­maradással kezdték az évet a téglagyárak. A vállalat ve­zetői, a pártszervezet, a szak- szervezet kérte a dolgozókat, hogy has7.nálják fel az enge­délyezett túlórákat. Sajnos, a zákányi párttagok nem vol­tak önkritikusak ebben a kér­désben. Csupán itt nem sike­rült megszervezni a túlórázást, a többi üzem mindent elköve­tett, hogy megszüntesse a le­maradást. A vállalat teljesí­tette nyersgyártási tervét, s hárommillió-háromszázezerrel több téglát égetett a terve­zettnél. A zákányiak terve valóban irreális volt Az idén a vállalat nagyobb segítséget ad ennek a téglagyárnak. A népgazdaság helyzetétől függ ►-Kilenc korszerűtlen rak­tár — egy bútorbolt- című Írásunkban kifogásoltuk, hogy nem építenek korszerű bútor- szaküzletet Tabon. Villányi Antal, a Szövetke­zetek Somogy megyei Köz­pontjának beruházási osztály- vezetője december 11-i cik­künkkel kapcsolatban közöl­te, hogy elkészült az új, kor­szerű bútorbolt műszaki ter­ve. A MÉSZÖV a beruházási programot megküldte a SZÖVOSZ-nak jóváhagyás vé­gett. Ha a népgazdaság hely­zete megengedi, még az idén megépül az új szaküzlet. Tévedett az újságíró Lapunk december 23-i szá­mában cikket közöltünk a ta- bi Zichy Mihály Művelődési Ház nem gazdaságos fűtőbe­rendezéséről. Cikkünk végén megállapítottuk, hogy a Ka­PANASZOK — INTÉZKEDÉSEK Búj tor Ferenc inke-fazekasden- csi olvasónk sérelmezte, hogy a Böhönyei Állami Gazdaság veze­tői elvették tőle a traktort, mert nem ment el szerelői tanfolyam­ra. Szabados Dezső, az Állami Gazdaságok Somogy megyei Igazgatóságának vezetője közölte, hogy ismét a traktorosok állo­mányába vették a panaszost a gazdaság vezetői. * * • A 3. számú területi bölcsőde dolgozói kifogásolták, hogy a Zrínyi utcában rendezetlen a transzformátor környéke. Farkas Géza, a városi tanács építési és közlekedési osztályának vezetője jogosnak találta olva­sóink panaszát. A bejelentés nyomán megszüntették a szemét­tárolást a transzformátor mellett. * * * Szabó Gézáné répáspusztai ol­vasónk szóvá tette, hogy a ter­melőszövetkezet nem hozatja rendbe lakását. Gyurákovics János, az Első ötéves Terv Termelőszövetkezet elnöke közölte, hogy megjavítot­ták az ajtókat és az ablakokat a panaszos lakásában. * * * Valcenback Jánosné cserénfai olvasónk nem értett egyet azzal, hogy nem kaphat munkaképte­lenségi járulékot. A SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságának tájékoztatója szerint a panaszos csak akkor kérheti egy év múlva az újabb felülvizsgálatot* ha szakorvos igazolja, hogy állapota rosszab­bodott. Valcenback Jánosnénak a N yugdí jf oly ósító Igazgatósághoz (Bp., V., Guszev utca 10.) kell fordulnia felszólamlásával. özvegy Győri Mihályné vis- nyeszéplaki olvasónknak hivata­los levelet küldött szeptember 12- én a helybeli Néphadsereg Ter­melőszövetkezet. Győriné azon­ban a levelet nem kapta meg. A Pécsi Igazgatóság megállapí­totta, hogy a levelet a panaszos fiának, Győri Lászlónak kézbesí­tették. A postás nem követett el szabálytalanságot, mert a pana­szos egy háztartásban lakik gyer­mekével. özv. Horváth Györgyné (Kapos­vár, Lonka-he.gy 42.) olvasónk az iránt érdeklődött, hogyan mond­hat fel bérlőjének. Joga van-e al­bérlőt fölvennie a bérlőnek a tu­lajdonos beleegyezése nélkül? A városi tanács igazgatási osz­tálya közölte, hogy a tulajdonos csak jogerős bírói ítélettel meg­erősített felmondással küldheti el a bérlőt. A bérlő a tulajdonos be­leegyezése nélkül is tarthat albér­lőt. A panaszos a lakását csere­lakás nélkül átadta másnak, a vá­ros nem adhat neki másikat a kö­zeljövőben. Malinger Gyuláné csurgói olva­sónk kifogásolta, hogy a Csurgói Napsugár Ktsz hónapok óta nem javítja meg mosógépét. A ktsz azt válaszolta, ho anyaghiány miatt áll a gép a helyben. Mihelyt megkapják a motort, azonnal megjavítják a hi bás gépet. * * * I Salamon Flórián somogyszili ol- , vasónk sérelmezte, hogy a köz­ségi tanács nem fizette meg két- napi bérét. A termelőszövetkezet is tartozik neki. Bányai Károly, a Kaposvári Já­rási Tanács Pénzügyi Osztályának vezetője tájékoztatta a szerkesz­tőséget, hogy a tanács december 2-án kifizette a panaszosnak a pénzt. A termelőszövetkezetnek ugyanekkor utalta át a járás a karbantartásért járó összeget. * * * Kovács János somogyfajszi ol­vasónk eipanaszolta, hogy nem kapott prémiumot az Öreglaki Ál­lami Gazdaságtól a juhok nyírá­sáért. Szabados Dezső, az Állami Gaz­daságok Somogy megvei Igazga­tóságának vezetője megállapította, hogy Kovács János 1963. október 1-től 1964. április 20-ig dolgozott a gazdaságnál. Nem kaphat pré­miumot, mert munkaviszonya két hónappal a juhnyírás előtt meg­szűnt. * * * B^tos János karádi olvasónk ki­fogásolta. hogy szomszédja nem téríti meg kárát. A Tabi Járási Tanács Mezőgaz­dasági Osztálya közölte, hogy Birkás Lajos sertései valóban kárt tettek a panaszos kukoricájában. A szomszéd természetben térítette meg a kárt. posvári Tanácsi Építőipari Vállalat nem végzett dicséret­re méltó munkát a gőzfűtés szerelésével. Nagy Lajos, a Somogy me­gyei Tanácsi Építőipari Vál­lalat igazgatója tájékoztatta a szerkesztőséget, hogy a szó­ban forgó szerelést nem a vállalat végezte. Az ÉM So­mogy megyei Építőipari Vál­lalat volt a kivitelező, való­színűleg a fűtésszerelést is ők végezték. A cikkben még a vállalat nevét sem írták le helyesen. Festették a restit »-Rest a resti?« című ffór**- sunkban szóvá tettük, hogy abroszok lógtak az ablako­kon, csak hárman szolgáltak fel, a vendégek orra alá sö­pörtek. Nádas György, az Utasellá­tó Üzemi Vállalat siófoki ki- rendeltségének megbízott ve­zetője közölte, hogy a szóban forgó időben festették a ka­posvári restit. Az éttermet éjjel festették ki, hogy nap­pal kiszolgálhassák az utaso­kat. A bepiszkolódott padlót többször felsúrolták. A belső teremben átrakták a kályhát. Az üzemvezető színes abro­szokkal pótolta a mosásban levő függönyöket. Ezzel a ki- rendeltség nem értett egyet, s figyelmeztette az üzemveze­tőt. Azért volt csak három kiszolgáló, mert egy alkalma­zott szabadságát töltötte, a másik megbetegedett. Művelődéi CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 19 órakor: Mrozsek: Vígjá­tékok. Szigligeti-bérlet. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Nyugtalan nyár. Jugoszláv filmvígjáték. Korhatár nélkül. Az előadások kezdete 5 és 7 óra. (Január 13-ig.) SZABAD IFJÜSÄG filmszínház Trubadúr. A Verdi-operából készült nagy sikerű olasz film felújítása. Korhatár nélkül. Az előadások kezdete 4, 6 és 8 óra. (Január 13-ig.) LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HA? Az izom titka. Ki a legerő­sebb? Sportfilm-összeállítás. Az előadások kezdete 3 és fél 6 óra.

Next

/
Thumbnails
Contents