Somogyi Néplap, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-31 / 26. szám

VIDOR MIKLÓS: KÉT RANDEVÚ K is köröket rajzodgatott maga elé a cukrászda négyszögletes asztalára. »Igen, húsz percet nem késik, az biztos. Ha nem zuhogna az eső, nyugodtan el is mehet­nék, mire várnék még?-“ Kemény ajka apró, fanyarkás mosolyba rándult. Tulajdon­képp semmi indulat nincsen benne — egy kis csalódottság legföljebb. Valaha nehezen sikerült volna idegességét palástolnia, és kétszer is felugrott volna asztalától, hogy a bejáratból végigkémlelje az utca hosz- szát, nem bukkan-e föl a jól ismert, sietős léptű nőalak. Még rémképeket rajzolt volna maga elé: idegen férfiarcok ködlöttek volna föl előtte, ut­cai baleset, bámészkodó cso­portosulás, rendőr... Mi min­den érhette! Ma már tudja, hogy semmi. Semmi különös. Holnap délelőtt megcsendül majd a telefon, és minden szépen kitisztázódik, mert a valóság egyszerűbb, mint a szabadjára eresztett képzelet. nyes kisasszony a szemközti sarokban számol el, s bocsá­natkérő mosollyal közeledik a következőhöz; — Elnézést.váltásiunk van... Inkább a mosolyából, moz­dulataiból olvasta ki a meg­szokott szavakat És sorra előkerülnek a tárcák, apró számlácskák zizegnek, apró­pénz csörren az asztalon. A fiú itt a szomszédban idegesen a hajába túr, már nem is hallja, amit a lány me­sél. Most most rögtön meg­kérdi majd tőle a kis fitos: — Mi bajod van? — És ő az ősi, buta férfigőggel feleli majd: —- Ugyan, semmi, sem­mi.. s — s közben veríték üt ki a bőrén, viszketőn, csí­pőn, és egyetlen árva mentő- ötlet után kutat hasztalanul. Mert ide most nem ötlet kel­lene, hanem,.. Még két asztal van hátra, mindjárt odaér hozzájuk a fizetőpincér. Ö csak aztán ke­rül sorra. Szegény gyerek! Ér­zi, amint megcsapja a régi, hetyke nekilendülés. Ó, ez még onnan való, a maga húszéves korából. És azért annyira nem öreg még, hogy bosszút ne álljon a sorson a tulajdoni félrecsúszott rande­vújáért Legalább a másikét megmentig Tat is a fiúnak, aki ma- ga sem érti, mit akar­hat tőle az idegen, deres ha- lántékú férfi, de azért této­ván fölkel, odalép hozzá Hogy mit mond jen neki? A szavak annyira mellékesek. A fő a rejtetten odacsúsztatott pénz meg a biztató mosoly­gás: — Mulassanak jőll Odakinn, az ablakon tói már el is állt az eső. Lányi Sarolta: KÍVÁNCSISÁG ötven—hatvan, vagy akár hetven év: mi az? Semmi. Az idők végtelenében egy pillanatnál is kevesebb. De milyen sok annak, aki tudja: mi mindent mulaszt a végtelen időnek ami pillanatában amit legfeljebb a kisunokája ér meg. Sokáig élni maga nem szeretne. De kíváncsisága határtalan, hogy vajon mit rejt e bűvös szelence, mondjuk; a kétezerötvenedik év? Kerék Imre: STRÓFÁK VERESS Neked, barátom, nem volt ifjúságod, hogyan is tudnál benne hinni, mondd? Jól kifent tollad így hát abba vágod, ki lelkesedni mer, tehát bolond. Mindig is köptem bár a hiúságra, ám a halkan kérődző kényelem völgyben megnyugvó szív romantikája éppúgy nem az én kenyerem. A semmiből teremteni világot nem is akarok, mint a Bolyai; azt rád hagyom, mert fontosabb nekem az eleven valóság szívverése, mint a hamis ideák rongyai, s ha százszor beledöglöm, akkor is: én megtagadni nem fogom soha ifjúságom teremtő szép hitét! A higgadt férfi gúnyba gyűrt fölénye legyen csak a tiéd. Lábad alól, lehet, kihúzta szőnyegét a táj. Én nem szakadtam el: nem kell visszatalálnom s mint neked, menekülnöm hazug ünnepnapok italt ökrendező, lagymatag mámorából; Anteusz-földem óv, s ha elszakadnék, visszaránt. Te nemhogy közelebb jönni sietnél: csak távolodsz, barátom, távolodsz időben s térben egyaránt. Bár csak gyalog megyek, s nem benzin hajtja versem, Chevrolettes fiúcskák megelőzhetnek engem, de más az én ügyem, sokan kísérnek engem, s hiszem: végül fölenged a jégszívű világ! Igen, negyvenkét éves ko­rára az ember már mérlegel és megért. Átmegy a barátai­hoz, eltölt velük egy lazára fogott, gondtalan estét, együtt vacsoráznak. T ekintete a szomszédos asztalra tévedt Ked­ves, összebújó fiatal pár. Ket­ten együtt lehetnek vele egy­idősek. Eljátszogatott arcuk­kal, mozdulataikkal, tulajdon emlékeivel töltötte ki a héza­gokat. A fiú diák lehet, egye­temista. A lány? Tisztviselő vagy elárusítónő? Milyen elmélyül ten magya­ráz neki a fiú. Még szentül hisz benne, hogy éppen ez a fitoska, huncut szemű szőke az, aki legrejtettebb gondola­tainak igazi értője! Hogy esik odakinn! Ez már őszt ígérő, kitartó eső, elmos­sa a nyarat. Ha valami bosz- szantotta, inkább ez. Várni kell. Nem a találkozásra töb­bé, csak arra, hogy az eső elálljon. S mert jobbat úgy­sem tehet, hát oda-odapillant a szomszédos asztalhoz. Mondjuk, ez a fiú az ő he­lyében már nem is lenne ilyen megbocsátó, szenvedélyes faj­tának látszik. Olyannak, aki elsírja magát, ha túlfeszítik az idegeit. És ahhoz nem is kell nagyon sok. A lány per­sze élvezi az ilyen jelenete­ket, titokban meg is tervezi őket előre — ten gonoszság­ból, csak azért, hogy aztán annál édesebb legyen a kibé­külés. Előttük még a kiürült kis­tányér. Egy-egy sütemény hártyapapirosa tekergőzik rajta üresen, kimúltan. És a két pohárban félig kiivott ital. A/f őst elkapta a fiú pil- lantását. Nem volt ne­ki szánva, inkább oldalról ér­te csak, amint körülkapta a fejét, és szemében megvillant valami. Gyanakvó tekintet volt, a pult felé irányult, ahol a kiszolgálónő várta, míg megrakják a tálcáját. A lány beszélt épp. Mellé­kesen, kötetlenül, a maga csevegő módján, ahogy köz­napjaik morzsáját szórják egymás elé a fiatal szerelme­sek hiszen — minden érdekes, ami a másikkal történik. De a fiú mintha egyre fogyatkozó türelemmel hallgatná. Zavart körpillantásai sűrűbbé vál­tak. Mintha főbe kólintotta volna egy orv gondolat, hogy egyszeriben belesápadt. Az­tán kettejük között tévelyeg tekintete a márványasztalon. A két kistányéron fut át, s megáll a poharakon. A fekete ruhás, fehér köté­ALKOTÓM 0 H E LY ijúrka Jlíoia A kerámia-művészet talán még soha nem kapott akko­ra szerepet a néptömegek esztétikai nevelésében, ízlésfej- lesiztésében, mint éppen napjainkban. Az emberek mind több gondot fordítanak lakásuk berendezésére, díszítésére, kulturáltságára. Miért szép egy művészi kerámia tárgy, és miért giccs például az egyes kirakatokban még látható, meztelen tán­cosnőt ábrázoló porcelán vagy agyagszobor? A magyar ke­rámia-művészet egyik reprezentánsa, Gorka Lívia, Munká- csy-díjas keramikusunk így fogalmazza meg erről alkotott véleményét: — Az igazi szépség a művészetben nem másolása, ha­nem alkotó újjáteremtése és tükrözése annak, ami a ter­mészetben és a társadalmi életben szép. Más megfogalma­zásban: a szép szerintem olyan valami, ami reális tulajdon­ságai révén képes arra, hogy pozitív esztétikai érzést kelt­sen a szemlélőben. Nos, hogyan nyilvánul meg mindez Gorka Lívia mű­vészetében? Mi jellemzi a tehetséges fiatal alkotó munkás­ságát? Az apjához igazodva indult, s míg kereste önálló stílu­sát, akaratlanul és természetszerűleg apja másolója, majd másak epigonja lett. De művészetének ez az időszaka alig néhány esztendeig tartott Kezdeti dísztelen tárgyait, ke­cses nyakú vázáit, öblös tálait, virágtartóit csakhamar gó­lyák, őzek, rákok népesítették be, fölvéve egyúttal az áb­rázolt figurák formáját, alakját. A múlt esztendőben rendezett kiállításán azonban már új útra lépett művészetével ismerkedhettek a tárlat láto­gatói. A vázák, tálak, virágtartók, faliképek formája meg­változott, eltűntek figurális díszítésed csakúgy, mint a ke­rámiák fényes, sima felülete. Az új kerámiákat, ha nem tudná az ember, hogy agyag­ból formálta őket, hihetne antik leletnek vagy a felszínre ömlő ezerarcú magma (a vulkánokból feltörő láva anyaga, sűrű szilikátolvadék) véletlen folytán alakult különös for­máinak. Elsősorban a fehér és fekete színskála ezernyi ár­nyalata vibrál a tárgyakon, s a mázból apró kristályok, témszemcsék csillannak elő. Színskálája a bátor kísérletek Munka közben. Kedvenc kerámiái között. Tudomány — igényes olvasóknak Az Akadémiai Kiadó gon­dozásában gyakran jelennek meg olyan kiadványok, me­lyek nem csak a szaktudósok különleges érdeklődését elé­gítik ki. A közelmúltban is több olyan érdekes könyvük jelent meg, amely az olvasók széles rétegeihez is szólnak. Az irodalom minden igaz barátja bizonyára szívesen la­pozgatja két nagy költőnk­nek, Petőfi Sándornak és Tompa Mihálynak a kortár- sakkal folytatott levelezését. Petőfi levelei összes művei­nek hetedik kötetében jelen­tek meg, és csaknem hetven év óta ez az első ilyenfajta, tudományos igényű összeállí­tás. A millennium évében ki­adott első levélgyűjtemény anyaga megháromszorozódott, és a szövegek ma nem kipon­tozva jelentek meg, az olvasók a teljes, hiteles szöveget ta­nulmányozhatják. eredményeként mindinkább bővült, s ma már a vörös, bar­na, kék is megjelenik a különleges mázon. Gorka Lívia új alkotásai jobbára dísztelenek, s egyre kevésbé szabályosak. Mihez hasonlítanak? Akik látták az apjáról, Gorka Gézáról készített színes filmet, azok emlé­kezhetnek a filmből Gorka Líviára, amint a tenyerén tar­tott kavicsokat plasztüinne! egészítette ki, vagy javított rajtuk. — A természetnek mint esztétikai tárgynak az átélése elsődleges a művész számára — vallja. — Nekem a kalá­csok voltak az ötletet adó forrásmunkák. Anyaguk uralko­dóiéig metamorf kőzetekből áll. Nincs közöttük két egyfor• ma, különösen a folyómeder fenekén gördülő-csúszó kavi­csok között. Mégis szépek. S micsoda színek! Ha az ember a folyóparti kavicsokat nézi, a legkülönbözőbb színek tarka kaleidoszkópjával találja szembe magát. S bizonyításul egy tálnyi kavicsot mutat. Simák és ér­des felületűek, erezettek és árnyalatokban játszóak ezek a kövek. A legtöbb még verőcei emlék, a Duna szállította, formálta, vetette partra őket, de akad köztük Vulkanusnak, a tűz római istenének ajándéka is. Pompejiből hozta ma­gával ezeket a vulkáni eredetű kőzeteket, amelyek egysé­gesnek látszó alapanyagából nagyobb ásványszemek csillan­nak elő. Művészélményét ezek a kövek adták, ezeket álmodta vissza vázáiban, tálaiban, virágtartóiban. Díszítésük — jól­lehet nemegyszer elvesztette tartalmi alakját — továbbra is megőrizte esztétikai értékét a színek, vonalak harmoni­kus váltogatásával és kombinálásával — amelyek az embe­ri munka törvényszerűségének és ritmikájának nyomai —, a díszített tárgy formájához és rendeltetéséhez kapcsoló szoros összefüggésével. Gorka Lívia alkotásaiban van egy olyan új vonás amellyel a magyar kerámiáknál ez ideig még nem talál­kozhattunk. Szó szerint nem »tiszta kerámiák« Gorka Lívia hasznos, újszerű és ízléses díszítő tárgyai. A kerámia- és a vasművesség ötvözetéből születtek. Vas- vagy rézabronccsal díszíti vázáit, s az állatfigurák — pingvinek, madarak — lába és csőre is kovácsoltvas, s csak a testük kerámia. Decemberben zárult locamói kiállítása, s máris újab­bakra készül. Februárban a koppenhágai Magyar Hetek keretében nyílik önálló tárlata, maid részt vesz a Rómában megrendezendő magyar kerámiakiállításon is. A művészileg megformált, célszerűségükben és kecses ségükben szép kerámia tárgyai derűssé varázsolják az ott­honokat. Ugyanakkor fejlesztik és alakítják az emberek mű­vészi ízlését. többször is váltott levelet Arannyal, de ezen túlmenő- leg a múlt század negyvenes éveitől a kiegyezésig sok ki­váló kortársával cserélte ki levelek útján gondolatait. Az érdekes sorok mögött jelleg­zetesen rajzolódik ki a kor Magyarországa. Tompa korától három év­századnyira forgatja vissza az idő kerekét Bornemissza Pé­ter Énekeskönyve, melynek 276 dala nemcsak a kor vallá­sos szellemének megfelelő vallásos énekeket őrzött meg, hanem szép számmal tartal­maz világi tárgyú költemé- r-’-eket és verses históriákat is a török megszállás idejéből. Az Akadémiai Kiadó közel­múltban megjelent sokrétű munkásságából érdemes ki­emelni Dömötör Tekla színes művét, mely a feudalizmus évszázadait fölidézve mutatja be a magyarországi ünnepi szokásokat. Újszerű tudomá­nyos eredményei a nemzetkö­zi néprajzkutatás szempontjá­ból is jelentősek. Hasonlóan nemzetközi elis­merésre tarthat számot. H. Zemplén Jolán újabb műve, mely a XVIII. századi ma­gyarországi fizikaoktatás tör­ténetét írja le. (Régebbi mű­ve ezt a témát 1711-ig dol­gozta fel.) E korszak tudo­mánytörténeti szempontból rendkívül jelentős, mert alap­jában ekkor vált el a fizika a természettudomány több ágá­val együtt a filozófiától. A könyveket melegen ajánl- ^•»kíusr Páli juk az olvasók figyelmébe.

Next

/
Thumbnails
Contents