Somogyi Néplap, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-31 / 26. szám
VIDOR MIKLÓS: KÉT RANDEVÚ K is köröket rajzodgatott maga elé a cukrászda négyszögletes asztalára. »Igen, húsz percet nem késik, az biztos. Ha nem zuhogna az eső, nyugodtan el is mehetnék, mire várnék még?-“ Kemény ajka apró, fanyarkás mosolyba rándult. Tulajdonképp semmi indulat nincsen benne — egy kis csalódottság legföljebb. Valaha nehezen sikerült volna idegességét palástolnia, és kétszer is felugrott volna asztalától, hogy a bejáratból végigkémlelje az utca hosz- szát, nem bukkan-e föl a jól ismert, sietős léptű nőalak. Még rémképeket rajzolt volna maga elé: idegen férfiarcok ködlöttek volna föl előtte, utcai baleset, bámészkodó csoportosulás, rendőr... Mi minden érhette! Ma már tudja, hogy semmi. Semmi különös. Holnap délelőtt megcsendül majd a telefon, és minden szépen kitisztázódik, mert a valóság egyszerűbb, mint a szabadjára eresztett képzelet. nyes kisasszony a szemközti sarokban számol el, s bocsánatkérő mosollyal közeledik a következőhöz; — Elnézést.váltásiunk van... Inkább a mosolyából, mozdulataiból olvasta ki a megszokott szavakat És sorra előkerülnek a tárcák, apró számlácskák zizegnek, aprópénz csörren az asztalon. A fiú itt a szomszédban idegesen a hajába túr, már nem is hallja, amit a lány mesél. Most most rögtön megkérdi majd tőle a kis fitos: — Mi bajod van? — És ő az ősi, buta férfigőggel feleli majd: —- Ugyan, semmi, semmi.. s — s közben veríték üt ki a bőrén, viszketőn, csípőn, és egyetlen árva mentő- ötlet után kutat hasztalanul. Mert ide most nem ötlet kellene, hanem,.. Még két asztal van hátra, mindjárt odaér hozzájuk a fizetőpincér. Ö csak aztán kerül sorra. Szegény gyerek! Érzi, amint megcsapja a régi, hetyke nekilendülés. Ó, ez még onnan való, a maga húszéves korából. És azért annyira nem öreg még, hogy bosszút ne álljon a sorson a tulajdoni félrecsúszott randevújáért Legalább a másikét megmentig Tat is a fiúnak, aki ma- ga sem érti, mit akarhat tőle az idegen, deres ha- lántékú férfi, de azért tétován fölkel, odalép hozzá Hogy mit mond jen neki? A szavak annyira mellékesek. A fő a rejtetten odacsúsztatott pénz meg a biztató mosolygás: — Mulassanak jőll Odakinn, az ablakon tói már el is állt az eső. Lányi Sarolta: KÍVÁNCSISÁG ötven—hatvan, vagy akár hetven év: mi az? Semmi. Az idők végtelenében egy pillanatnál is kevesebb. De milyen sok annak, aki tudja: mi mindent mulaszt a végtelen időnek ami pillanatában amit legfeljebb a kisunokája ér meg. Sokáig élni maga nem szeretne. De kíváncsisága határtalan, hogy vajon mit rejt e bűvös szelence, mondjuk; a kétezerötvenedik év? Kerék Imre: STRÓFÁK VERESS Neked, barátom, nem volt ifjúságod, hogyan is tudnál benne hinni, mondd? Jól kifent tollad így hát abba vágod, ki lelkesedni mer, tehát bolond. Mindig is köptem bár a hiúságra, ám a halkan kérődző kényelem völgyben megnyugvó szív romantikája éppúgy nem az én kenyerem. A semmiből teremteni világot nem is akarok, mint a Bolyai; azt rád hagyom, mert fontosabb nekem az eleven valóság szívverése, mint a hamis ideák rongyai, s ha százszor beledöglöm, akkor is: én megtagadni nem fogom soha ifjúságom teremtő szép hitét! A higgadt férfi gúnyba gyűrt fölénye legyen csak a tiéd. Lábad alól, lehet, kihúzta szőnyegét a táj. Én nem szakadtam el: nem kell visszatalálnom s mint neked, menekülnöm hazug ünnepnapok italt ökrendező, lagymatag mámorából; Anteusz-földem óv, s ha elszakadnék, visszaránt. Te nemhogy közelebb jönni sietnél: csak távolodsz, barátom, távolodsz időben s térben egyaránt. Bár csak gyalog megyek, s nem benzin hajtja versem, Chevrolettes fiúcskák megelőzhetnek engem, de más az én ügyem, sokan kísérnek engem, s hiszem: végül fölenged a jégszívű világ! Igen, negyvenkét éves korára az ember már mérlegel és megért. Átmegy a barátaihoz, eltölt velük egy lazára fogott, gondtalan estét, együtt vacsoráznak. T ekintete a szomszédos asztalra tévedt Kedves, összebújó fiatal pár. Ketten együtt lehetnek vele egyidősek. Eljátszogatott arcukkal, mozdulataikkal, tulajdon emlékeivel töltötte ki a hézagokat. A fiú diák lehet, egyetemista. A lány? Tisztviselő vagy elárusítónő? Milyen elmélyül ten magyaráz neki a fiú. Még szentül hisz benne, hogy éppen ez a fitoska, huncut szemű szőke az, aki legrejtettebb gondolatainak igazi értője! Hogy esik odakinn! Ez már őszt ígérő, kitartó eső, elmossa a nyarat. Ha valami bosz- szantotta, inkább ez. Várni kell. Nem a találkozásra többé, csak arra, hogy az eső elálljon. S mert jobbat úgysem tehet, hát oda-odapillant a szomszédos asztalhoz. Mondjuk, ez a fiú az ő helyében már nem is lenne ilyen megbocsátó, szenvedélyes fajtának látszik. Olyannak, aki elsírja magát, ha túlfeszítik az idegeit. És ahhoz nem is kell nagyon sok. A lány persze élvezi az ilyen jeleneteket, titokban meg is tervezi őket előre — ten gonoszságból, csak azért, hogy aztán annál édesebb legyen a kibékülés. Előttük még a kiürült kistányér. Egy-egy sütemény hártyapapirosa tekergőzik rajta üresen, kimúltan. És a két pohárban félig kiivott ital. A/f őst elkapta a fiú pil- lantását. Nem volt neki szánva, inkább oldalról érte csak, amint körülkapta a fejét, és szemében megvillant valami. Gyanakvó tekintet volt, a pult felé irányult, ahol a kiszolgálónő várta, míg megrakják a tálcáját. A lány beszélt épp. Mellékesen, kötetlenül, a maga csevegő módján, ahogy köznapjaik morzsáját szórják egymás elé a fiatal szerelmesek hiszen — minden érdekes, ami a másikkal történik. De a fiú mintha egyre fogyatkozó türelemmel hallgatná. Zavart körpillantásai sűrűbbé váltak. Mintha főbe kólintotta volna egy orv gondolat, hogy egyszeriben belesápadt. Aztán kettejük között tévelyeg tekintete a márványasztalon. A két kistányéron fut át, s megáll a poharakon. A fekete ruhás, fehér kötéALKOTÓM 0 H E LY ijúrka Jlíoia A kerámia-művészet talán még soha nem kapott akkora szerepet a néptömegek esztétikai nevelésében, ízlésfej- lesiztésében, mint éppen napjainkban. Az emberek mind több gondot fordítanak lakásuk berendezésére, díszítésére, kulturáltságára. Miért szép egy művészi kerámia tárgy, és miért giccs például az egyes kirakatokban még látható, meztelen táncosnőt ábrázoló porcelán vagy agyagszobor? A magyar kerámia-művészet egyik reprezentánsa, Gorka Lívia, Munká- csy-díjas keramikusunk így fogalmazza meg erről alkotott véleményét: — Az igazi szépség a művészetben nem másolása, hanem alkotó újjáteremtése és tükrözése annak, ami a természetben és a társadalmi életben szép. Más megfogalmazásban: a szép szerintem olyan valami, ami reális tulajdonságai révén képes arra, hogy pozitív esztétikai érzést keltsen a szemlélőben. Nos, hogyan nyilvánul meg mindez Gorka Lívia művészetében? Mi jellemzi a tehetséges fiatal alkotó munkásságát? Az apjához igazodva indult, s míg kereste önálló stílusát, akaratlanul és természetszerűleg apja másolója, majd másak epigonja lett. De művészetének ez az időszaka alig néhány esztendeig tartott Kezdeti dísztelen tárgyait, kecses nyakú vázáit, öblös tálait, virágtartóit csakhamar gólyák, őzek, rákok népesítették be, fölvéve egyúttal az ábrázolt figurák formáját, alakját. A múlt esztendőben rendezett kiállításán azonban már új útra lépett művészetével ismerkedhettek a tárlat látogatói. A vázák, tálak, virágtartók, faliképek formája megváltozott, eltűntek figurális díszítésed csakúgy, mint a kerámiák fényes, sima felülete. Az új kerámiákat, ha nem tudná az ember, hogy agyagból formálta őket, hihetne antik leletnek vagy a felszínre ömlő ezerarcú magma (a vulkánokból feltörő láva anyaga, sűrű szilikátolvadék) véletlen folytán alakult különös formáinak. Elsősorban a fehér és fekete színskála ezernyi árnyalata vibrál a tárgyakon, s a mázból apró kristályok, témszemcsék csillannak elő. Színskálája a bátor kísérletek Munka közben. Kedvenc kerámiái között. Tudomány — igényes olvasóknak Az Akadémiai Kiadó gondozásában gyakran jelennek meg olyan kiadványok, melyek nem csak a szaktudósok különleges érdeklődését elégítik ki. A közelmúltban is több olyan érdekes könyvük jelent meg, amely az olvasók széles rétegeihez is szólnak. Az irodalom minden igaz barátja bizonyára szívesen lapozgatja két nagy költőnknek, Petőfi Sándornak és Tompa Mihálynak a kortár- sakkal folytatott levelezését. Petőfi levelei összes műveinek hetedik kötetében jelentek meg, és csaknem hetven év óta ez az első ilyenfajta, tudományos igényű összeállítás. A millennium évében kiadott első levélgyűjtemény anyaga megháromszorozódott, és a szövegek ma nem kipontozva jelentek meg, az olvasók a teljes, hiteles szöveget tanulmányozhatják. eredményeként mindinkább bővült, s ma már a vörös, barna, kék is megjelenik a különleges mázon. Gorka Lívia új alkotásai jobbára dísztelenek, s egyre kevésbé szabályosak. Mihez hasonlítanak? Akik látták az apjáról, Gorka Gézáról készített színes filmet, azok emlékezhetnek a filmből Gorka Líviára, amint a tenyerén tartott kavicsokat plasztüinne! egészítette ki, vagy javított rajtuk. — A természetnek mint esztétikai tárgynak az átélése elsődleges a művész számára — vallja. — Nekem a kalácsok voltak az ötletet adó forrásmunkák. Anyaguk uralkodóiéig metamorf kőzetekből áll. Nincs közöttük két egyfor• ma, különösen a folyómeder fenekén gördülő-csúszó kavicsok között. Mégis szépek. S micsoda színek! Ha az ember a folyóparti kavicsokat nézi, a legkülönbözőbb színek tarka kaleidoszkópjával találja szembe magát. S bizonyításul egy tálnyi kavicsot mutat. Simák és érdes felületűek, erezettek és árnyalatokban játszóak ezek a kövek. A legtöbb még verőcei emlék, a Duna szállította, formálta, vetette partra őket, de akad köztük Vulkanusnak, a tűz római istenének ajándéka is. Pompejiből hozta magával ezeket a vulkáni eredetű kőzeteket, amelyek egységesnek látszó alapanyagából nagyobb ásványszemek csillannak elő. Művészélményét ezek a kövek adták, ezeket álmodta vissza vázáiban, tálaiban, virágtartóiban. Díszítésük — jóllehet nemegyszer elvesztette tartalmi alakját — továbbra is megőrizte esztétikai értékét a színek, vonalak harmonikus váltogatásával és kombinálásával — amelyek az emberi munka törvényszerűségének és ritmikájának nyomai —, a díszített tárgy formájához és rendeltetéséhez kapcsoló szoros összefüggésével. Gorka Lívia alkotásaiban van egy olyan új vonás amellyel a magyar kerámiáknál ez ideig még nem találkozhattunk. Szó szerint nem »tiszta kerámiák« Gorka Lívia hasznos, újszerű és ízléses díszítő tárgyai. A kerámia- és a vasművesség ötvözetéből születtek. Vas- vagy rézabronccsal díszíti vázáit, s az állatfigurák — pingvinek, madarak — lába és csőre is kovácsoltvas, s csak a testük kerámia. Decemberben zárult locamói kiállítása, s máris újabbakra készül. Februárban a koppenhágai Magyar Hetek keretében nyílik önálló tárlata, maid részt vesz a Rómában megrendezendő magyar kerámiakiállításon is. A művészileg megformált, célszerűségükben és kecses ségükben szép kerámia tárgyai derűssé varázsolják az otthonokat. Ugyanakkor fejlesztik és alakítják az emberek művészi ízlését. többször is váltott levelet Arannyal, de ezen túlmenő- leg a múlt század negyvenes éveitől a kiegyezésig sok kiváló kortársával cserélte ki levelek útján gondolatait. Az érdekes sorok mögött jellegzetesen rajzolódik ki a kor Magyarországa. Tompa korától három évszázadnyira forgatja vissza az idő kerekét Bornemissza Péter Énekeskönyve, melynek 276 dala nemcsak a kor vallásos szellemének megfelelő vallásos énekeket őrzött meg, hanem szép számmal tartalmaz világi tárgyú költemé- r-’-eket és verses históriákat is a török megszállás idejéből. Az Akadémiai Kiadó közelmúltban megjelent sokrétű munkásságából érdemes kiemelni Dömötör Tekla színes művét, mely a feudalizmus évszázadait fölidézve mutatja be a magyarországi ünnepi szokásokat. Újszerű tudományos eredményei a nemzetközi néprajzkutatás szempontjából is jelentősek. Hasonlóan nemzetközi elismerésre tarthat számot. H. Zemplén Jolán újabb műve, mely a XVIII. századi magyarországi fizikaoktatás történetét írja le. (Régebbi műve ezt a témát 1711-ig dolgozta fel.) E korszak tudománytörténeti szempontból rendkívül jelentős, mert alapjában ekkor vált el a fizika a természettudomány több ágával együtt a filozófiától. A könyveket melegen ajánl- ^•»kíusr Páli juk az olvasók figyelmébe.
