Somogyi Néplap, 1964. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-20 / 298. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Vasárnap, 1964. december 20 A közép európai atommentes övezet gondolatáról l'lSSBfSSEi* folytat eszmecserét Londonban a lengyel és az angol külügyminiszter Gordon Walker jövőre Belgrádba, Prágába, Varsóba látogat Rapaeki lengyel külügymi­niszter szombaton érkezett Londonba, s hétfőn Gordon Walker külügyminiszter ebéd­vendége lesz. Várakozás sze­rint eszmét cserélnek a Ra- packi-terv néven ismert kö­zép-európai atommentes öve­zet gondolatáról, amely — mint megfigyelők rámutatnak — fő vonásaiban összhangban van a munkáspárti kormány elképzeléseivel. Az angol kor­mány hivatalosan még nem nyilatkozott az ENSZ-ben elő­terjesztett lengyel javaslatról, amely sürgeti, hogy hívják össze a NATO és a Varsói Szerződés országainak magas szintű értekezletét az európai biztonság és a közép-európai »atombefagyasztási« terv meg­vitatására. Előreláthatólag ez a javaslat első helyre kerül Rapaeki és Gordon Walker nem hivatalos eszmecseréjén. Londonban egyébként hiva­talosan közölték, hogy Gor­don Walker jövőre ellátogat három kelet-európai ország fő­városába: Belgrádba, Prágába és Varsóba. Úgy tudják, hogy Jugoszláviába és Csehszlová­kiába áprilisban, kora ősszel pedig Lengyelországba utazik. Hivatalos helyen nyomatéko­san rámutatnak: Gordon Wal­ker az első brit külügymi­niszter, aki a második inlághá- ború óta kelet-európai orszá­gokba látogat. »Gordon Wal­ker külügyminiszteri kineve- z|ésekor világosan kifejezésre juttatta, hogy felfogása szerint Európa éppen úgy magában foglalja a keleti, mint a nyu­gati országokat, és a brit kül­politika egyik céljaként jelöl­te meg a kapcsolatok javítását a kelet-európai kommunista országokkal« — állapítja meg a londoni Times. (MTI) Újabb elnökjelölttel kísérleteznek az olasz kereszténydemokraták í mokratát, akit szívesen vesz a kereszténydemokrata párt és a I középbal többi pártja is. (MTI) A szombati, hatodik szava­zással sem sikerült megvá­lasztani az Olasz Köztársaság elnökét. A kereszténydemok­rata párt hivatalos jelöltjé­nek, Leonénak szavazatai (278) az ötödik szavazáshoz képest újabb tizenhattal csökkentek. Pártcnbelüli vetélytársa, Fan- jani viszont ismét növelte sza­vazatainak számát (122-ről 129-re). Mind többen lesznek tehát azok a kereszténydemok­rata képviselők és szenátorok, akik a pártvezetőség »intel­mei« ellenére a hivatalos je­lölt ellen szavaznak. Terracinl szenátorra szava­zott változatlanul a kommu­nista párt 249 törvényhozója. A szombati nap újdonságai: Saragat szavazatai (rá a kö­zépbal nem katolikus pártjai szavaznak) 140-ről 133-ra es­tek vissza, míg a fehér lappal szavazók száma növekedett. A 36 »tartózkodó« többsége — Rokonlátogatók Berlinben Szombat reggel 7 órakor is­mét megindult a nyugat-ber­lini rokonok áradata a Német Demokratikus Köztársaság fő­városába. Az NDK kormánya és a nyugat-berlini szenátus között a látogatásokról meg­kötött egyezmény végrehajtá­sának ez a második szakasza december 19-től január 3-ig tart. Ez idő alatt a nyugat­berliniek két ízben is fölke­reshetik a demokratikus Ber­linben élő hozzátartozóikat. (MTI) római megfigyelők egybehang­zó véleménye szerint — a bi­zonytalankodó keresztényde­mokraták közül került lei. Az úgynevezett keresztény- demokrata szakszervezeti cso­port vezetője, Pastore a pén­teki 13 helyett 18 szavazatot kapott Ez arra mutathat, hogy a kereszténydemokrata veze­tőség Leone sikertelensége lát­tán, Fanfanival szemben Pas- toreval kísérletezik. Moro és Rumor esetleg arra számít, hogy Pastore Fanfaninál köny- nyebben kaphatja meg a szo­cialisták, a szociáldemokraták és a köztársaságiak támogatá­sát. Azokét tehát, akik eddig Saragatra szavaztak. Szombaton felbukkant — három szavazat erejéig — Bitc- ciarelli Ducci, a parlament ugyancsak kereszténydemok­rata elnökének neve is. A szélsőjobboldali pártok még bizonytalankodnak. A -nagytőke nyílt politikai kép­viselete, a liberális párt veze­tői közölték Rumorral, hogy szívesen támogatnák Leone je­lölését, de csak abban az eset­ben, ha Rumor bidtosítani tudja: az összes keresztényde­mokrata elektor Leonéra sza­vaz. Ez viszont — a keresz­ténydemokrata párt egyre fo­kozódó megosztottsága követ­keztében — mind valószínűt­lenebb. A jobboldali Tempo azt ja­vasolja, hogy Saragat mond­jon le jelöléséről, és keresse­nek egy olyan keresztényde­Johnson amerikai elnök pén­tek este televíziós nyilatkoza­tot tett. Bejelentette: az Egye­sült Államok elhatározta, hogy Panamával és más érdekelt ál­lamokkal együtt megkezdi egy új óceánközi csatorna tervének kidolgozását Az új. tengerszin­ten haladó csatorna feladata az lesz, hogy a Panama-csator­na helyébe lépjen. Az ameri­kai elnök ugyanakkor közölte, hogy kormánya kész tárgyalni Panamával arról, hogy teljesen új szerződést kössenek a Pana­ma-csatornáról. Johnson közölte, hogy az új tengerszinti csatorna építésére négy lehetőséget tanulmányoz­nak. Két terv Panamán, egy Kolumbián, egy pedig Nicara­guan és esetleg Costa Ricán át vezetné az új víziutat. Rusk külügyminiszter hamarosan tárgyalásokat kezd az érdekéit kormányokkal. Johnson utalt arra, hogy az amerikai kong­resszus már korábban 17 millió dollárt szavazott meg a csator­nákra vonatkozó tervek tanul­mányozására. A hírügynökségek szerint a végleges terv előreláthatólag 3—4. maga az új csatorna 10— 15 év múlva készül el. (MTI) Moszkvában aláírták az 1965. évi szovjet — magyar kulturális munkatervet Moszkvában a külföldi kul- vai Nagyszínház balettegyütte- turális kapcsolatok állami bi- sének budapesti és a Magyar zottságának dísztermében, szombat délben aláírták az 1965. évi szovjet—magyar kul­turális és tudományos együtt­működési munkatervet. A tárgyalások eredménye­képpen kidolgozott és aláírt munkaterv előirányozza a tu­dományos akadémiák és levél-, tárak, a felsőoktatási intézmé­nyek és könyvkiadók, az isme­retterjesztő társaságok és kü­lönböző egyéb kulturális in­tézmények kapcsolatainak szo­rosabbra fűzését. A jövő évi kulturális csereterv egyik fi­gyelemreméltó pontja a moszk­Álif: i Operaház balettegyüt- tesének moszkvai vendégsze­replése. Jelentősen fejlődik 1965-ben a szovjet—magyar együttmű­ködés a közegészségügy és 3 sport területén. Az 1965. évre szóló kulturá­lis és tudományos együttmű­ködési munkatervet szovjet részről Sz. K. Romanovszkij miniszter, a külföldi kulturá­lis kapcsolatok állami bizott­ságának elnöke, magyar rész­ről Ilku Pál művelődésügyi miniszter írta alá. A kongói felkelők javára fordul a hadiszerencse Az Afrikai Egy ség Szervezetének külügyminiszterei az amerikai—belga—angol intervenció elítélését sürgetik A Reuter tudósítója megálla­Nyugati hírügynökségek je­lentései szerint a kongói kor- mánycsapatok előrenyomulását az utóbbi napokban megakasz­totta a felkelők mind jobban kibontakozó ellentámadása. A múlt héten 47 fehér zsoldos és 200 kormánykatona elfoglalta Paulis városának háromnegyed részét, de azóta helyzetűk vál­ságosra fordult, mert a felke­lők körülzárták őket. Az AP jelentése szerint a felkelők több oldalról — a birtokukban levő afrikai negyed irányából és a környező falvak felől — állandó támadásokkal zaklat­ják a mindinkább kimerülő helyőrséget. Pénteken repülő­gépen Leopoldville-ből négy páncélgéplkocsit szállítottak Paulisba, hogy a bentrekedtek sikerrel tudják felvenni a har­cot a felkelők páncélos gép­járműveivel. Az ország északi részének más vidékein is megfordult a hadiszerencse, elakadt a icor- mánycsapatok támadása. A felkelők nagyobtí méretű csa­patösszevonásokat hajtottak végre Kindu és Bukavu térsé­gében. Más értesülések szerint Kibombo közelében Albert Lu- kali vezetésével tízezer felkelő készül támadásra. pítja, hogy a felkelők Stanley­ville, és egy kis határmenti sáv kivételével a kormánycsapatok offenzívája ellenére megtar­tották állásaikat. Csőmbe kongói miniszterel­nök ’ a tervezettnél előbb befe­jezte nyugat-berlini látogató sát, s váratlanul Brüsszelbe ér­kezett. A belga külügyminisztérium szóvivője nem tudta megmon­dani, mennyi ideig marad Csőmbe Brüsszelben. Politikai megfigyelők azonban úgy vé­lik, hogy a kongói miniszterel­nök megvárja Henri Spaak külügyminiszter hazatérését, és eszmecserét folytat vele. Az Afrikai Egység Szerveze­tének külügyminiszterei New Yorkban tartott pénteki ülésü­kön határozatot fogadtak el, amely fölkéri a Biztonsági Ta­nácsot, ítélje el a kongói ame­rikai—belga intervenciót. A javaslat mellett 20 állam kép­viselői szavaztak, tízen tartóz­kodtak a szavazástól, négy ál­lam — Gabon, Elefántcsont­part, a Niger Köztársaság és Felső-Volta — képviselői nem voltak jelen az ülésen. Magyar-román kulturális egyezményt írtak alá Budapesten Dr. Rosta Endre, a Kulturá- szeti életének reprezentatív al­kotásait kölcsönösen bemutas­sák. Így 1965-ben többek kö­zött a pécsi balettegyüttes vendégszerepei a Román Nép- köztársaságban, Bukarestben megrendezik a magyar szocia­lista képzőművész-csoport ki­állítását, sor kerül színházi társulatok cseréjére, 1966-ban pedig román fesío- és szobrász- művészek kiállítását nyitják meg Budapesten. A munkaterv lehetővé teszi a művészeti szö­vetségek alkotó együttműködé­sét, a két ország irodalmi, mű­vészeti életének közvetlen kap­csolatát. (MTI) iis Kapcsolatok Intézetének ügyvezető elnöke és Mihail Ro- sianu, a Román Népköztársa­ság budapesti nagykövete szombaton a Kulturális Kap­csolatok Intézetében aláírta a magyar—román kulturális egyezmény 1965—66. évi mun­katervét. A most aláírt munkaterv ér­telmében továbbfejlesztik az együttműködést a különböző tudományos kutatási területe­ken, az oktatásügyi szakember- képzésben, « elősegítik az okta­tási intézmények tapasztalat- cseréjét is. Lehetőség nyílik arra, hogy a két ország művé­Aláírták az 1°65. évi magyar lengyel árucsereforgalmi és fizetési jegyzőkönyvet Szombaton Budapesten alá­írták az 1965. évi magyar— lengyel árucsereforgalmi és fi­zetési jegyzőkönyvet. A meg­állapodás érteimében Magyar- ország és Lengyelország kö­zött 1965-ben az árucserefor­galom tovább emelkedik aa 1964. évi előirányzathoz vi­szonyítva. Az elmúlt évekhez hason­lóan Magyarország Lengyelor­szágnak energetikai berende­zéseket, Diesel-mozdonyokat, különféle vegyipari berende­zéseket, élelmiszeripari gépe­ket, bányaipari gépeket, szer­számokat és műszereket, to­vábbá bauxitot, timföldet, alu­míniumot, alufélgyártmányt, olajtermékeket, hengereltárut, gyógyszert, vetőmagvakat bort, szőlőt és egyéb gyümöl­csöket, pamutszövetet, bú­tort, televíziót, bőrcipőt, kesz­tyűt, szőrmét, valamint a bel­ső piac ellátása szempontjá­ból szükséges egyéb ipari köz- fogyasztási cikkeké*/ míg Len­gyelország Magyarországnak szerszámgépeket, mezőgazda- sági gépeket, bányagépeket, építő- és útépítő gépeket, gép­járműveket, különféle elektro­mos, elektronikus és orvosi műszereket, ezenkívül szenet, kokszot, horganyt, hengerelt­árut, vegyi termékeket, ani- linfestéket, vetőburgonyát, va­lamint bútort, jégszekrényt és más ipari közfogyasztási jel­legű cikkeket szállít. (MTI) Az Európa Tanács ülése : * £;^oj&or (Hiveg.é'H'if) (2) A REJTÉLY TOVÁBB IpNYOLÖDIK Második fejezet ges, van amikor a vendéglátó. A színházban többnyire a szí­nészek idegeskednek, és a né- Néha túlságo­lem türköződik, de csöppet sem — Pontosan mit várnak tő­ideges. A társaság negyedik lünk ezzel az üggyel kapcso- tagja elmélyülten szemléli az latban? — fordult végül a pa- ablakfüggöny mintázatát. Se nasz bejelentőjéhez. ,, nem Ideges, se nem kíváncsi. — Természetesen azt, hogy Van, amikor ra, venüeg^i^- Látszólag! a lehető leggyorsabban derít­— Eleinte azt hittük, őrnagy sék ki, voltaképpen mi történt elvtárs — folytatta tájékozta- tegnap este? Ki és milyen cél­tóját a tévé osztályvezetője —, ial zavarta meg a műsort, su­zök nyugodtak. Néha tulsago- ^ogy rossz tréfáról, gyerekes gározta saját felvételét? Fo­sán is. Pályaudvarokon lókén heccről van. szó. Tévedtünk, lös,leges magyaráznom, micso­az utasok idegeskednek, a va- ^ panasztevők készségesen kö- da erkölcsi, politikai, pedagó- sutasok viszont megőrzik szó- nevüket, lakcímüket, giai károk származhatnak ab­bor-nyugalmukat. Mas a hely- purcsa módon, mindnyájan bél, ha az ismeretlen egyén a zet a közértekben, csucsfoiga- egyctjer] háztömbből valók, jövőben, esetleg már szélesebb lom idején. Ideges a kec.ves Ez a háztömb a rózsadombi nézőközönség előtt, egyszerűen levő, mert kutyába se veszik, Gyöngyharmat utca három belevetít, belebeszél a hivata- ideges az eladó is, mert alii o- épületét, a 37, a 39. és a 41. los műsorba, vagy kénye-ked- lag mindenki előbb jött. A sz;')rnú bérházakat foglalja ma- ve szerint saját adásait sugá- Mépstadionban is mindenki gában. Másutt mindenütt sza- rozza helyette. A televíziót : gátolt a bajnoki mérkőzésé- bólyosan fejeződött be a film. ken. Kivéve a pereceseket es néhány reklamálóval sikerült e játékosokat. _ rna délelőtt személyesen is be­És a rendőrségen? szólnunk. Fenntartják állítá­A budapesti kapitányság ma- saikat. Meg kell jegyeznem, sodik emeletének modernül bogy a mi egyik munkatársunk berendezett sarokszobájában j9 iakik, a 41. számú épü- négy férfi ül. Kettő közülük második emeletén. Az ő szemmel láthatóan nagyon tapasztalatai tökéletesen meg- ideges. Egyikük a Televízió !e- egyeznek a többiekével. Ez a bonyolítási osztályának veze- helyzet tője, a másik ugyanott üzem- A rend6rtjszt felállt ír6asz. mérnök. Az íróasztal mögött ................ ~ -----­h elyet foglaló egyenruhás tala mogul. Néhányszor végig- szisunkban. Műszakilag rm- rendőrtiszt arcán feszült figye- sétált vendégei előtt. ként vihető ez keresztül? ..................... , , ... .. ; Párizsban pénteken ülést Erre a kérdésre a másik la- ma, amelyek a rejtőzést lehe-$ gz Európa Tanács mi_ togató, a Televízió mérnöke tetlenne teszik. * .................. felelt. — Ez némileg megnyugtatói — Kérem — igazította meg — jelezte felállással a beszél-< aranykeretes szemüvegét —, getés befejezését az őrnagy, engem is nagyon meglepett. — A nyomozást természetesen j Bevallom, ilyesmiről én sem haladéktalanul megkezdjük. A hallottam, erre alkalmas hír- fejleményekről, értesítem majd) adástechnikai berendezést az elvtársakat, nem Ismerek. Elméletileg el- A látogatók is fölemelked- ; képzelhető, hogy azonos írek- tek helyükről, búcsúzkodtak. — Egy pillanatra! — szólalt j venciájú, de ellentétes poten­milliók nézik naponta. Az őrnagy figyelmesen hall­gatta az érvelést. Egy barnára pácolt faládikából cigarettát halászott elő, odaütögette a kezefejéhez. Rágyújtott. — Érdekes eset — mondot­ta tűnődőn. — Televíziós mű­sor leradírozása, és maszek műsorral való helyettesítése még nem fordult elő a prak­_ | niszteri bizottsága. Lange nor- : vég külügyminiszter, a 17 nyu- : gat-európai országot tömörítő, | konzultatív jellegű szervezet : miniszteri bizottságának soros : elnöke közölte, hogy az ülé- : sen szó van a Kennedy-fordu- ; ló gazdasági tárgyalásairól, az j atlanti társasviszonyról, a Kö- : zös Piac és a szabad kereske- : delmi övezet országai közötti, • továbbá a szervezeten kívüli I országokkal fennálló kapcsola- : tokról. Lange kijelentette, hogy az : Európa Tanács üdvözölné a ; kelet-európai országok minden ! olyan lépését, amely arra irá- j nyúlna, hogy technikai téren : kapcsolatot létesítsenek a ta- > náccsal. (MTI) í Ki volt : Kennedy gyilkosa? X Mark Lane New York-i ügyvéd ♦ az igazságot keresi a Kennedy­♦ gyilkosság ügyében. A fiatal ame* t rikai jogász péntek este Bócsben » tartott előadásában sorra bonekés ♦ alá vette az ügyet »lezáró*« hiva- dokumentum, az úgyneve­zett Warren-jelentés egyes pont­jait, hogy kimutassa: ellent mon­ciállal rendelkező sugáirhalás- meg ekkor a köpcös emberke i*a neutralizálódik, eltűnik a aj^ mindezideig némán, szín- X taios katódsugárcsőben a központi L%zre sem vehet6en , ‘ műsor, es helyette más kép- t ^ ......... a nyag jelenik meg. Sőt, amint s°lt az egyik borkarosszék $ elások, semmivel nem bizonyított a tegnapi eset bizonyítja, ez mély ölében. Ügy olvadt fölt már nem is csak elméletileg benne, miként a kaméleon ve-* társainak az a tényeken és tanú­lehetséges. Túlzottnak tartom . . * t vallomásokon nyugvó megalapo­azon hah art az aeeálvt. ho«v SZ1 fel a környezete színét, es. zott véleménye, hogy nem Os­azonban azt az aggályt, hogy a tettes nagyobb területre is vahk láthatatlanná. Jellegte ’ti tudná terjeszteni működé- len, pufók arc, naiv pilláit." sét. Ebben az esetben már sú, porcellánkék szemek, olyan teljesítményekkel és be­rendezésekkel kellene operál- (Folytatjuk.) .i wald, hanem szélsőjobboldali J>sz­♦ szeesküvők gvilko’ták "'ég Ken­nedy t. \ gyilkos személyére vc­; natkozóan i» vannak dokumentn- l mok birtokában, amelyeket egve- X lőre még nem kíván nyilvánosság­♦ ra hozni. íMTÜ

Next

/
Thumbnails
Contents